Filmek

40 feliratkozó

több mint 5 éve
ender1112 Kansas City Chiefs 2 604 — Víí aaaar dö cseempjönsz.
Én is a DC mellett tettem le a garast itt egy éve, komorabb, hangulatosabb, és tény, hogy a filmek nem igazán sikerültek ütősre (a Suicid Squad kimondottan koncepciótlan és szar lett), de a Wonder Women, a Batman vs. Superman és a Justice League sokkal jobb, mint a legjobb Marvelek, azon egyszerű oknál fogva, hogy a Marvel vígjátékokat készít, amik tagadhatatlanul szórakoztatóak, de ennyi.
A DC, mint univerzum sokkal emberibb, átélhetőbb, karakteresebb számomra.
És akkor a Watchmenről és a Jokerről nem is beszéltünk.
Sobri Jóska
DC univerzum jobb én is jobban szeretem. Csak a filmeik annyira szarok és annyira fosul építik az univerzumot, hogy muszáj újrakezdeni vagy legalább kicist átkoncepcionálni.
JL és BvS sokkal jobb miben ? Fejtsd ki kérlek? Komoroabb és emberibb ez tény ezenfelül?
Következetesebb a story nem ?
Jól beleillik az univerzumba ? Nem - hiszen olyan szereplő fontos benne akit addig nem is ismertünk
Jobb a sztori? - Mááártttaaa
Összeszedettebb? Még csak az sem összevissza ugrálnak főleg a JL-ben

Egy külön filmnek is gagyi, ha meg univerzumot akarnak építen szar vagy csak szar sorrendben hozták ki.
De igazából ízlések és pofonok, Sobrin nem csodálkozom mert mindig az a jó neki ami másoknak szar mert így tud emberkedni.
Ender te azért vagy érdekes mert te voltál az első ember szerintem kb. 500-1000 emberből akiről erről beszéltem aki azt mnodta jó. 😀

Persze ha csak a DC imádat és Marvel filmek utálata mondatja az más, csak nekem az nem érv hogya film jó mert a Marvel szar. 😊
Toca
1000-ből az első? Jobban meg kell válogatnod, hogy kikkel beszélsz 😉
több mint 5 éve
Toca Minnesota Vikings 20 130 — Vikings fan

Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 35 186 — #NoStress
Én is a DC mellett tettem le a garast itt egy éve, komorabb, hangulatosabb, és tény, hogy a filmek nem igazán sikerültek ütősre (a Suicid Squad kimondottan koncepciótlan és szar lett), de a Wonder Women, a Batman vs. Superman és a Justice League sokkal jobb, mint a legjobb Marvelek, azon egyszerű oknál fogva, hogy a Marvel vígjátékokat készít, amik tagadhatatlanul szórakoztatóak, de ennyi.
A DC, mint univerzum sokkal emberibb, átélhetőbb, karakteresebb számomra.
És akkor a Watchmenről és a Jokerről nem is beszéltünk.

több mint 5 éve
ender1112 Kansas City Chiefs 2 604 — Víí aaaar dö cseempjönsz.
 www.instagram.com/p/CAa3czPBa7O/?hl=hu
steelwolf
komolyan szükség van erre?!
Negritis
Persze, hogy szükség van. Próbálják feltámasztani DC-t az eddigi filmekből. Hol lehetne egyszerűbben mint az HBOn.
Toca
mit akarnak rajta feltámasztani mikor kijelentették hogy kaszálták a DCEU-t?!
és mi a fasz kell hozzá 1 évben?
dolgoznak még a CGI-on?
Negritis
Igen, dolgoznak a CGI-on. Sokan várják, mert utálják azt a katyvaszt, ami anno kijött a mozikba és remélik, hogy ez sokkal jobb lesz. Köztük én is 😉
ender1112
de mire alapozod a reményt? most őszintén
a men of steel és a bvs is szar filmek voltak
utóbbi ráadásul egy elbaszott katyvasz
Negritis
Én imádtam mindkettőt, a darkosabb stílus (meg a DC fanságom) miatt. Én a Marvel vígjátékokat utálom.
ender1112
nekem nincs bajom darkosabb világgal
egyik kedvenc filmem a Burton féle első Batman
de ha egy filmnek az a megoldása hogy "martha-martha-martha" az egy fos már bocsánat
és akkor egyéb hülyeségekbe már bele se megyek
Negritis
Nyilván lehetett volna logikusabb megoldás is a Martha helyett, de szvsz pont az volt ott a lényeg, hogy Batsy a film első felében nem gondolkodott logikusan, elvesztette az önkontrollját... oszt így zökkent helyre.
ender1112
Nem gondoltam volna, hogy eljutok oda, hogy valaki azt mondja az a film jó és hogy akár még logikus is a történet lefolyása.
Amúgy a DC filmek nem menthetetlenek BvS és a JL az ami giga szar.
De az előző úgy istentelenül fos.
A másik azért mert nem érthető.
Nincs felépítve minden karakter Aquaman ha a film után jön jobb lett volna ahogy Flash is pl. Talán kijön a film eddigre. Aztán kiderül.
Azt a balfaszkodást amit csináltak nehéz lesz feledtetni, de ne felejtsük el elég sok Warnernél a változás.
ATT felvásárlás óta konkrétan az öreg vezető réteget lecserélték és ATT Warner - HBO-val hasonlót készül csinálni mint a Disney. Ha türelmesek lehet jó, ha megint sietnek fos lesz.
Toca
Kétlem, hogy én lennék az első, aki szerint a BvS jó 😊 A JL az tényleg gyenge, de még így is inkább hajlandó lennék azt megnézni újra, mint egy Marvel vígjátékot.

JC6 (Mr. Miele) Denver Broncos 8 569
Nesztek e tálib kutyákkk

 www.youtube.com/watch?v=f4LM9a02q9Q

Eatwood jr is here!!!4444

Szerkesztette: JC6 (Mr. Miele)
több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 54 236 — The Mathematician
2 érdekesnek tűnő film
 www.youtube.com/watch?v=g1Oxxyc7o0c
 www.youtube.com/watch?v=eZgNl1JA2RY

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!

empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 083 — Lájkold a zsűrit!
 index.hu/kultur/cinematrix/2020/05/22/szineszt_cserelt_a_kovetkezo_mission_impossible-film/

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 5 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 669 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Nolan megint nem viccel.
 www.youtube.com/watch?v=m-54SEUIYec
több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 54 236 — The Mathematician
egybéként fent van netflix a teljes harry potter filmsorozat is
még úgyse láttam eredeti nyelven

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 54 236 — The Mathematician
Ez a Netflix egyre rosszabb.. olyan tré filmeket fogtam ki az elmúlt napokban, hogy ihaj.
#JC6
sok hulladék van, de egy gyors imdb check segít

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
JC6 (Mr. Miele) Denver Broncos 8 569
Ez a Netflix egyre rosszabb.. olyan tré filmeket fogtam ki az elmúlt napokban, hogy ihaj.
több mint 5 éve
Toca Minnesota Vikings 20 130 — Vikings fan
 www.instagram.com/p/CAa3czPBa7O/?hl=hu
steelwolf
komolyan szükség van erre?!
Negritis
Persze, hogy szükség van. Próbálják feltámasztani DC-t az eddigi filmekből. Hol lehetne egyszerűbben mint az HBOn.
Toca
mit akarnak rajta feltámasztani mikor kijelentették hogy kaszálták a DCEU-t?!
és mi a fasz kell hozzá 1 évben?
dolgoznak még a CGI-on?
Negritis
Ők odatették. Úgy gondolták ott van a helye, gyanítom már kész van, de valószínűleg az HBO vagyis hát inkább a Warner úgy látta, hogy ott van értelme ( szerintem sehol nincs de ez más kérdés 😀 ).
Max még amúgy sem indult be USAban se, lehet majd megvárják az EU-t is vele aztán csak utána adják le.
több mint 5 éve
warr_b Washington Commanders 27 974 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
 www.instagram.com/p/CAa3czPBa7O/?hl=hu
steelwolf
komolyan szükség van erre?!
Negritis
Persze, hogy szükség van. Próbálják feltámasztani DC-t az eddigi filmekből. Hol lehetne egyszerűbben mint az HBOn.
Toca
Mivel a DC jogok a Warnernál vannak, az HBO meg már a Warner Media része, így ez nem meglepő...
Ott van már a (z iszonyat szar) Batwoman, most a Stargirl is...
warr_b
Batwomen most színésznőt kell cseréljen 😀
Negritis
Úgyis kasza...

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 54 236 — The Mathematician
 www.instagram.com/p/CAa3czPBa7O/?hl=hu
steelwolf
komolyan szükség van erre?!
Negritis
Persze, hogy szükség van. Próbálják feltámasztani DC-t az eddigi filmekből. Hol lehetne egyszerűbben mint az HBOn.
Toca
Mivel a DC jogok a Warnernál vannak, az HBO meg már a Warner Media része, így ez nem meglepő...
Ott van már a (z iszonyat szar) Batwoman, most a Stargirl is...
warr_b
Batwomen most színésznőt kell cseréljen 😀

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
warr_b Washington Commanders 27 974 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
 www.instagram.com/p/CAa3czPBa7O/?hl=hu
steelwolf
komolyan szükség van erre?!
Negritis
Persze, hogy szükség van. Próbálják feltámasztani DC-t az eddigi filmekből. Hol lehetne egyszerűbben mint az HBOn.
Toca
Mivel a DC jogok a Warnernál vannak, az HBO meg már a Warner Media része, így ez nem meglepő...
Ott van már a (z iszonyat szar) Batwoman, most a Stargirl is...

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 54 236 — The Mathematician
 www.instagram.com/p/CAa3czPBa7O/?hl=hu
steelwolf
komolyan szükség van erre?!
Negritis
Persze, hogy szükség van. Próbálják feltámasztani DC-t az eddigi filmekből. Hol lehetne egyszerűbben mint az HBOn.
Toca
mit akarnak rajta feltámasztani mikor kijelentették hogy kaszálták a DCEU-t?!
és mi a fasz kell hozzá 1 évben?
dolgoznak még a CGI-on?

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
Toca Minnesota Vikings 20 130 — Vikings fan
 www.instagram.com/p/CAa3czPBa7O/?hl=hu
steelwolf
komolyan szükség van erre?!
Negritis
Persze, hogy szükség van. Próbálják feltámasztani DC-t az eddigi filmekből. Hol lehetne egyszerűbben mint az HBOn.
több mint 5 éve
steelwolf Pittsburgh Steelers 10 378 — 2013 óta Pittsburgh Steelers fotelszurkoló!
 www.instagram.com/p/CAa3czPBa7O/?hl=hu
steelwolf
komolyan szükség van erre?!
Negritis
amúgy kicsit remélem, hogy rosszabb lesz, mint a Whedon-féle és örökre értelmét vesztik az online petíciók 😀

de azért lehetne elég baszó is
shawnka
Man of Steel és BvS után nekem 0 hitem van benne
Negritis
 m.facebook.com/marveldchun/photos/a.437862406356913/1843455452464261/?type=3&source=48