Filmek
39 feliratkozó
3 hónapja
Akkor ezt át hozom ide, mert pont meg akartam nézni újra az előző négy résztSzerintem az egyben a végefelé kicsit parák azok a játékok, amiket a szomszéd gyerek rak össze
toy storyk is fent vannak amúgy 😊Ti hogy emlékeztek, hat évesen bár bőven élvezhető és érthető mindegyik Toy Story, ugye?
ha már kint az új rész
de erről majd a filmekbe írok ha lesz kis levegőm
Negritis, a vajda
r.baggio
3 hónapja
Akkor ezt áthozom ide, mert pont meg akartam nézni újra az előző négy részttoy storyk is fent vannak amúgy 😊Ti hogy emlékeztek, hat évesen már bőven élvezhető és érthető mindegyik Toy Story, ugye?
ha már kint az új rész
de erről majd a filmekbe írok ha lesz kis levegőm
Negritis, a vajda
Szerkesztette: r.baggio

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
3 hónapja
Nem tudom, amik kikerültek netre a Doomsday filmből számomra azt mutatja, hogy valami ordas nagy bust lesz a film. Az Age of Ultron szintjét nem fogja elérni a film viszont tele lesz halállal illetve olyan momentumokkal amikkel a népet tűzbe hozzák jó értelemben.
Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
3 hónapja
'The Blair Witch Project' reboot will officially release in theaters on September 24, 2027.Rambo előzményfilm is lesz kb egy év múlva 😀
KeyG

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
3 hónapja
'The Blair Witch Project' reboot will officially release in theaters on September 24, 2027.
Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
3 hónapja
Igen. Főleg hogy már 20 évvel ezelőtt is annyinak nézett ki 😀RIP Zöld Zsófia... Több mint 25 éve ismertem 😕Azért 82 év az szép életkor.
warr_b
Őszentsége Sobri Jóska
De jó fej volt, bírtam.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
3 hónapja
RIP Zöld Zsófia... Több mint 25 éve ismertem 😕Azért 82 év az szép életkor.
warr_b
3 hónapja
RIP Zöld Zsófia... Több mint 25 éve ismertem 😕

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
3 hónapja
ez mélyebbre menne alapvetően, de a lényeg hogy |Benne van, valakit vagy valaki vérvonalát behozzák a Pókiban.Sadie Sink | Wanda Maximoff | lesz elvilegOriginal canon multiverse jön vajon?
KeyG
| Magneto gyerekei lesznek |
Negritis, a vajda
KeyG
Pietro ugye alapvetően mutáns míg Wanda nem
ez vezet ugye ahhoz is mikor a "no more mutants" elhangzik |
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
3 hónapja
Benne van, valakit vagy valaki vérvonalát behozzák a Pókiban.Sadie Sink | Wanda Maximoff | lesz elvilegOriginal canon multiverse jön vajon?
KeyG
| Magneto gyerekei lesznek |
Negritis, a vajda
Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
3 hónapja
Sadie Sink | Wanda Maximoff | lesz elvilegOriginal canon multiverse jön vajon?
KeyG
| Magneto gyerekei lesznek |
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
3 hónapja
Sadie Sink | Wanda Maximoff | lesz elvileg
Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
3 hónapja
Nagyon igaz sajnos 😂Minden évben ugyanazt a horrort nézed végig Angyalföldön. Nem csoda, hogy szereted 😉Ízlések és pofonok, kb egyidősek vagyunk, de én a mai napig szeretem a horrorokat.Én azt, hogy adjak az "elképesztő kritikai és pénzügyi siker" toposzra, a Blair WitchProjekt után engedtem el. Ami után úgy jöttünk ki a moziból, hogy mi ez a semmiről se szóló fostenger, amiben az összes történés az utolsó 2 másodperc és az is ergya.Azért tettem kivételt, mert annyira jókat hallottam róla, elképesztő kritikai és pénzügyi siker is egyben, ezt a zsánert meg mindig is elkerültem. Eddig is röhögtem csak ezeken, de legalább megerősített benne, hogy eddig se vesztettem ezek nélkül sokat és a jövőben sem maradok le semmiről az ilyen alkotásokat ignorálva.Na a Megszállottság volt az utolsó próbálkozásom az amerikai horror-thrillerekkelHorror. Mégis mit vársz?
Annyira, de annyira gagyik ezek a filmek, te jó ég
r.baggio
Őszentsége Sobri Jóska
r.baggio
Ettől függetlenül van létjogosultsapága a zsánernek, sokan szeretik, sokakat leköt, nem minket 20 éves kor fölött. De kamaszként ott és akkor kedveltem az eredeti The Thinget, nemrég visszanézve meg nem annyira. Nem mi vagyunk a horrorfilmek célcsoportja.
Őszentsége Sobri Jóska
warr_b
Toca
De hát ez van, angyalföldi gyereknek születtem (majdnem)

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
3 hónapja
Minden évben ugyanazt a horrort nézed végig Angyalföldön. Nem csoda, hogy szereted 😉Ízlések és pofonok, kb egyidősek vagyunk, de én a mai napig szeretem a horrorokat.Én azt, hogy adjak az "elképesztő kritikai és pénzügyi siker" toposzra, a Blair WitchProjekt után engedtem el. Ami után úgy jöttünk ki a moziból, hogy mi ez a semmiről se szóló fostenger, amiben az összes történés az utolsó 2 másodperc és az is ergya.Azért tettem kivételt, mert annyira jókat hallottam róla, elképesztő kritikai és pénzügyi siker is egyben, ezt a zsánert meg mindig is elkerültem. Eddig is röhögtem csak ezeken, de legalább megerősített benne, hogy eddig se vesztettem ezek nélkül sokat és a jövőben sem maradok le semmiről az ilyen alkotásokat ignorálva.Na a Megszállottság volt az utolsó próbálkozásom az amerikai horror-thrillerekkelHorror. Mégis mit vársz?
Annyira, de annyira gagyik ezek a filmek, te jó ég
r.baggio
Őszentsége Sobri Jóska
r.baggio
Ettől függetlenül van létjogosultsapága a zsánernek, sokan szeretik, sokakat leköt, nem minket 20 éves kor fölött. De kamaszként ott és akkor kedveltem az eredeti The Thinget, nemrég visszanézve meg nem annyira. Nem mi vagyunk a horrorfilmek célcsoportja.
Őszentsége Sobri Jóska
warr_b
3 hónapja
Na a Megszállottság volt az utolsó próbálkozásom az amerikai horror-thrillerekkelHa az obsession én imádtam, de nem horror sztem
Annyira, de annyira gagyik ezek a filmek, te jó ég
r.baggio
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
3 hónapja
Mi a cél egy horror filmmel? Éjszaka benyomd a sötétben és váltson ki belőled olyan dolgokat amiket más filmek kerülnek. Undor, félelem, feszültség és várakozás, kiszolgáltatottság stb.Ízlések és pofonok, kb egyidősek vagyunk, de én a mai napig szeretem a horrorokat.Én azt, hogy adjak az "elképesztő kritikai és pénzügyi siker" toposzra, a Blair WitchProjekt után engedtem el. Ami után úgy jöttünk ki a moziból, hogy mi ez a semmiről se szóló fostenger, amiben az összes történés az utolsó 2 másodperc és az is ergya.Azért tettem kivételt, mert annyira jókat hallottam róla, elképesztő kritikai és pénzügyi siker is egyben, ezt a zsánert meg mindig is elkerültem. Eddig is röhögtem csak ezeken, de legalább megerősített benne, hogy eddig se vesztettem ezek nélkül sokat és a jövőben sem maradok le semmiről az ilyen alkotásokat ignorálva.Na a Megszállottság volt az utolsó próbálkozásom az amerikai horror-thrillerekkelHorror. Mégis mit vársz?
Annyira, de annyira gagyik ezek a filmek, te jó ég
r.baggio
Őszentsége Sobri Jóska
r.baggio
Ettől függetlenül van létjogosultsapága a zsánernek, sokan szeretik, sokakat leköt, nem minket 20 éves kor fölött. De kamaszként ott és akkor kedveltem az eredeti The Thinget, nemrég visszanézve meg nem annyira. Nem mi vagyunk a horrorfilmek célcsoportja.
Őszentsége Sobri Jóska
warr_b
Azt mondani, hogy kamaszoknak meg 20 éveseknek készül szerintem nem valós, de elfogadom ha valaki így látja. A legtöbb felnőtt társaság is ha összeül és be akar rakni valamit ( most nem arra gondolok ) az vagy horror vagy vígjáték, mert úgymond szórakozni akar és arra a két kategória alkalmas ( én mondjuk a vígjátékokat rühellem ).
Számomra egy jó 7-es horror sokkal jobb szórakozás mint egy 7-es bármi más mondjuk. Persze itt van nálam egy mezsgye, mert a 7-es horror az nálam 8-as bármi más kategóriába, na mindegy.
Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
3 hónapja
Ízlések és pofonok, kb egyidősek vagyunk, de én a mai napig szeretem a horrorokat.Én azt, hogy adjak az "elképesztő kritikai és pénzügyi siker" toposzra, a Blair WitchProjekt után engedtem el. Ami után úgy jöttünk ki a moziból, hogy mi ez a semmiről se szóló fostenger, amiben az összes történés az utolsó 2 másodperc és az is ergya.Azért tettem kivételt, mert annyira jókat hallottam róla, elképesztő kritikai és pénzügyi siker is egyben, ezt a zsánert meg mindig is elkerültem. Eddig is röhögtem csak ezeken, de legalább megerősített benne, hogy eddig se vesztettem ezek nélkül sokat és a jövőben sem maradok le semmiről az ilyen alkotásokat ignorálva.Na a Megszállottság volt az utolsó próbálkozásom az amerikai horror-thrillerekkelHorror. Mégis mit vársz?
Annyira, de annyira gagyik ezek a filmek, te jó ég
r.baggio
Őszentsége Sobri Jóska
r.baggio
Ettől függetlenül van létjogosultsapága a zsánernek, sokan szeretik, sokakat leköt, nem minket 20 éves kor fölött. De kamaszként ott és akkor kedveltem az eredeti The Thinget, nemrég visszanézve meg nem annyira. Nem mi vagyunk a horrorfilmek célcsoportja.
Őszentsége Sobri Jóska

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
3 hónapja
Én azt, hogy adjak az "elképesztő kritikai és pénzügyi siker" toposzra, a Blair WitchProjekt után engedtem el. Ami után úgy jöttünk ki a moziból, hogy mi ez a semmiről se szóló fostenger, amiben az összes történés az utolsó 2 másodperc és az is ergya.Azért tettem kivételt, mert annyira jókat hallottam róla, elképesztő kritikai és pénzügyi siker is egyben, ezt a zsánert meg mindig is elkerültem. Eddig is röhögtem csak ezeken, de legalább megerősített benne, hogy eddig se vesztettem ezek nélkül sokat és a jövőben sem maradok le semmiről az ilyen alkotásokat ignorálva.Na a Megszállottság volt az utolsó próbálkozásom az amerikai horror-thrillerekkelHorror. Mégis mit vársz?
Annyira, de annyira gagyik ezek a filmek, te jó ég
r.baggio
Őszentsége Sobri Jóska
r.baggio
Ettől függetlenül van létjogosultsapága a zsánernek, sokan szeretik, sokakat leköt, nem minket 20 éves kor fölött. De kamaszként ott és akkor kedveltem az eredeti The Thinget, nemrég visszanézve meg nem annyira. Nem mi vagyunk a horrorfilmek célcsoportja.
3 hónapja
Azért tettem kivételt, mert annyira jókat hallottam róla, elképesztő kritikai és pénzügyi siker is egyben, ezt a zsánert meg mindig is elkerültem. Eddig is röhögtem csak ezeken, de legalább megerősített benne, hogy eddig se vesztettem ezek nélkül sokat és a jövőben sem maradok le semmiről az ilyen alkotásokat ignorálva.Na a Megszállottság volt az utolsó próbálkozásom az amerikai horror-thrillerekkelHorror. Mégis mit vársz?
Annyira, de annyira gagyik ezek a filmek, te jó ég
r.baggio
Őszentsége Sobri Jóska

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
3 hónapja
Na a Megszállottság volt az utolsó próbálkozásom az amerikai horror-thrillerekkelHorror. Mégis mit vársz? A legtöbb horrorfilm már az alaphelyzet irracionalitása miatt bugyuta, tele inkoherenciaval, önellentmondással. Néha kicsúszik a zsánerből 1-1 szórakoztató ópusz, mint a The Cabin in the Woods, de az is inkább szatíra horrorelemekkel, vagy az Event Horizon, ami sci-fi thriller, és jól elkap egy atmoszférát.
Annyira, de annyira gagyik ezek a filmek, te jó ég
r.baggio
Ha van egy horrorban minimális eredetiség, pár működő jumpscare, akkor az a műfajban már jónak mondható a végtelensok bugyuta fostalicska között.
3 hónapja
Na a Megszállottság volt az utolsó próbálkozásom az amerikai horror-thrillerekkelAnnyira, de annyira gagyik ezek a filmek, te jó ég

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
3 hónapja
Vagy Te vagy Szabó Győző 😊korábban nem láttam Terrence Malick filmet, vagy legalábbis nem úgy hogy leültem és rendesen megnéztem és pontoztam volnaés még én is ott voltam 😊 (magas labda)
mindenesetre a Badlands-t behozta a corvin, szal mondom megnézzük ismerőssel ("havercsaj" 😊 )
sztem rohadt jó volt, Sissy Spacek cuki, Sheen meg uralja a vásznat
fontos volt hogy ők jók legyenek mer annyira róluk szól a film
a fényképezés is zseniális
nekem a zene is bejött, főleg hogy elég jól volt váltogatva
ami érdekes volt hogy van egy pont ahol kicsit leül a film, de úgy érzem hogy ez szándékos mert a karaktereink is csak fészkelődnek
nem sok jobb bemutatkozó filmet csináltak sztem
fun fact: Szabó Győző is a közönségben ült 😊
Negritis, a vajda
Löfli
3 hónapja
Evil Dead ( 2013 )Ez a régi fiókomba pontozott film volt 7-ként de teljesen kiesett a film úgyhogy úgy voltam vele pótlás lesz ebből. Ez elvileg egy remake és amikor láttam annó nekem nagyon bejött a másik ilyen film a Sinister volt, de abból se maradt meg semmi.
Így látva főleg a 81-es Evil Dead-et a Fede Alvarez filmre nem tudok 7-et adni, mert a 81-es jobb. Az első jelenet ami beugrott az a film végénél volt a kocsis eset amikor Mia kezére esik a kocsi és kénytelen leszakítani.
Jó film, jó horror de 10/6 lett. A 23-as film 7-es volt nálam, arra emlékszem.
A 81-es nagyon megfogott. Pedig egy low-budget horror volt.
Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
3 hónapja
sejtettem hogy ott leszel, mikor a corvinnál kerestél meccsnézést 😊korábban nem láttam Terrence Malick filmet, vagy legalábbis nem úgy hogy leültem és rendesen megnéztem és pontoztam volnaés még én is ott voltam 😊 (magas labda)