Filmek
39 feliratkozó
3 hónapja
korábban nem láttam Terrence Malick filmet, vagy legalábbis nem úgy hogy leültem és rendesen megnéztem és pontoztam volnaés még én is ott voltam 😊 (magas labda)
mindenesetre a Badlands-t behozta a corvin, szal mondom megnézzük ismerőssel ("havercsaj" 😊 )
sztem rohadt jó volt, Sissy Spacek cuki, Sheen meg uralja a vásznat
fontos volt hogy ők jók legyenek mer annyira róluk szól a film
a fényképezés is zseniális
nekem a zene is bejött, főleg hogy elég jól volt váltogatva
ami érdekes volt hogy van egy pont ahol kicsit leül a film, de úgy érzem hogy ez szándékos mert a karaktereink is csak fészkelődnek
nem sok jobb bemutatkozó filmet csináltak sztem
fun fact: Szabó Győző is a közönségben ült 😊
Negritis, a vajda

"Az életről sok mindent gondolok én jómagam is."
"Én nem gondolok semmit, uram."
Don't blink!
3 hónapja
A trailer nem lattam, csak a nevek miatt kezdtem el, de ezek nem Tom es Clint voltak. My bad. De igazan csak azert irtam hogy ez valo filmnek es nem dokunak. De borzaszto, nem fejeztem be.Pedig a Luckynak már a trailer is szarEz szerintem egy 20 perces doku. Egy darab kerdesrol szol az egesz, a tobbi korulotte erdektelen es kb eladhatatlan meg ugy is hogy mozira valonak “csaljak”. Hiaba a szineszek es a parbeszedek amikkel ezeket probaljak fokozni. Persze ez nekem jott le unalmasnak , hosszunak. Irtam hogy biztos magas pontszamon fog futni Minden Hol. ŐPressureebből nem tudsz dokufilmet csinálni rendesen
Ezek engem nem tudnak igazan megvenni az ilyen filmek. Szerintem dokufilmnek kellett volna keszulnie belole. Biztos magasra lesz ertekelve.
no
pont azért jönnek ezek a háborús filmek
Negritis, a vajda
Lucky strike
Ez harbours filmnek jobb (lenne ha jo lenne) mint dokunak.
no
JC6 (Mr. Miele)
3 hónapja
korábban nem láttam Terrence Malick filmet, vagy legalábbis nem úgy hogy leültem és rendesen megnéztem és pontoztam volnamindenesetre a Badlands-t behozta a corvin, szal mondom megnézzük ismerőssel ("havercsaj" 😊 )
sztem rohadt jó volt, Sissy Spacek cuki, Sheen meg uralja a vásznat
fontos volt hogy ők jók legyenek mer annyira róluk szól a film
a fényképezés is zseniális
nekem a zene is bejött, főleg hogy elég jól volt váltogatva
ami érdekes volt hogy van egy pont ahol kicsit leül a film, de úgy érzem hogy ez szándékos mert a karaktereink is csak fészkelődnek
nem sok jobb bemutatkozó filmet csináltak sztem
fun fact: Szabó Győző is a közönségben ült 😊
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
3 hónapja
Pedig a Luckynak már a trailer is szarEz szerintem egy 20 perces doku. Egy darab kerdesrol szol az egesz, a tobbi korulotte erdektelen es kb eladhatatlan meg ugy is hogy mozira valonak “csaljak”. Hiaba a szineszek es a parbeszedek amikkel ezeket probaljak fokozni. Persze ez nekem jott le unalmasnak , hosszunak. Irtam hogy biztos magas pontszamon fog futni Minden Hol. ŐPressureebből nem tudsz dokufilmet csinálni rendesen
Ezek engem nem tudnak igazan megvenni az ilyen filmek. Szerintem dokufilmnek kellett volna keszulnie belole. Biztos magasra lesz ertekelve.
no
pont azért jönnek ezek a háborús filmek
Negritis, a vajda
Lucky strike
Ez harbours filmnek jobb (lenne ha jo lenne) mint dokunak.
no
3 hónapja
Sugar ( 2008 ) Újabb baseball film, de ez full kitalált. A film sztorija jó egy dominikai szegény családból származó ember próbál a család hatására kitörni abból az életből ami sikerül is neki ott viszont a nehézségek jönnek és rádöbben, hogy a profi élet nem neki való.
Tudok vele menni, nem teljesen azonos a két sztori de én addig élveztem a focit amíg esténként a haverokkal vagy szokásos ellen társaságokkal kijártunk focizni, a tornák egy ideig izgalmasak voltak, de mivel tehetségtelen is voltam elmúlt bennem.
Nekem picit lapos a film az eddig látott 2 baseball filmem mellett, de jó volt.
10/6
Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
3 hónapja
Miert nem? Szerintem ez a tokeletes alapanyag, csak a Nagy Gond anyagilag nem feltetlenul lenne sikeres .Pressureebből nem tudsz dokufilmet csinálni rendesen
Ezek engem nem tudnak igazan megvenni az ilyen filmek. Szerintem dokufilmnek kellett volna keszulnie belole. Biztos magasra lesz ertekelve.
no
pont azért jönnek ezek a háborús filmek
Negritis, a vajda
3 hónapja
Ez szerintem egy 20 perces doku. Egy darab kerdesrol szol az egesz, a tobbi korulotte erdektelen es kb eladhatatlan meg ugy is hogy mozira valonak “csaljak”. Hiaba a szineszek es a parbeszedek amikkel ezeket probaljak fokozni. Persze ez nekem jott le unalmasnak , hosszunak. Irtam hogy biztos magas pontszamon fog futni Minden Hol.Pressureebből nem tudsz dokufilmet csinálni rendesen
Ezek engem nem tudnak igazan megvenni az ilyen filmek. Szerintem dokufilmnek kellett volna keszulnie belole. Biztos magasra lesz ertekelve.
no
pont azért jönnek ezek a háborús filmek
Negritis, a vajda
Lucky strike
Ez harbours filmnek jobb (lenne ha jo lenne) mint dokunak.
3 hónapja
Pressureebből nem tudsz dokufilmet csinálni rendesen
Ezek engem nem tudnak igazan megvenni az ilyen filmek. Szerintem dokufilmnek kellett volna keszulnie belole. Biztos magasra lesz ertekelve.
no
pont azért jönnek ezek a háborús filmek
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
3 hónapja
Pressure Ezek engem nem tudnak igazan megvenni az ilyen filmek. Szerintem dokufilmnek kellett volna keszulnie belole. Biztos magasra lesz ertekelve.
Deep water
Tucatfilm. Elnezi az ember, de nyomott nem fog hagyni.
3 hónapja
Idei 100. filmem a 61-es baseball film. A 100 filmből 60-65 horror volt, szóval dukált volna ha azt választok, de nagyon érdekelt ez a film amikor megtudtam ma hogy van ilyen, szóval ezt választottam.
A teljes sztori valóságát nem tudom a főbb történetszálak és hitelesség az valós.
A film tetszett, jó volt a 42-es mellett a legjobb baseball dolog amit láttam.
A 42-es az 80-85% volt ez 75-80%.
Thomas Jane nagyon adta.
10/8
Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
3 hónapja
Akikkel találkoztam anno fiatalon képregényekben, nem megrögzött rajongóként.mit értesz S tier alatt? mer vasember pl nagyon nem volt azEzt mondom én is, ez már csak vergődés.messze nincs minden ellőve, de sok minden...a teljesen ujjaepulo Marvelnek.A Marvel MU már túl van a csúcson. Profitábilis filmjeik még lesznek, de már ellőttek az összes S tier karaktert, színészt, ez Thanos kipicsázása óta már csak egy -anyagilag sikeres- vergődés.
Stez
Őszentsége Sobri Jóska
sztem amúgy simán ráhagyhatnák, mert amik még vannak túl sok munkát igányelnének erről a pontról
és nem hiszemh ogy bele akarják tenni
Negritis, a vajda
Szerinted milyen S tier hero karakterek vannak még?
Nekem nem nagyon jut eszembe egy se.
Őszentsége Sobri Jóska
de ugye most jönnek be az X-Menek, ott rohadt nagy merítés van (Scott, Jean, Sue, Emma, Prof X, ...)
Pengének még nincs saját filmje az MCUban
Novát is csak felvezették de nem mentek mélyebbre
ha powert nézünk akkor Iceman, Blackbolt (ő megjelent a Milfverseben), Hyperion, Beta Ray Bill
újhullámosoknál csak utaltak ugye Wiccan, Speed duóra, Hulkling is ott van, Amadeus Cho, Silk, ...
ellenfeleknél is ugye Doom, Galactus úton van
Mephistot minimálisan láttuk már
Phoenix Force ugye lehet most jön
Vulcan, Annihilus, Hyperion(van mikor evil)
simán felépíthető mint tápos főgeci
szóval nem a merítés hiányzik, hanem az akarat és terv
ráadásul nem is kell S tier hero ahhoz hogy működhessenek a dolgok, amit szépen mutatott akár az Ant Man akár a Galaxis örzői
edit: a 45 perces horror speciálban felvázolták Elsa Bloodstone-t aki iszonyat menő amúgy és rá is lehetne bőven építeni 😊
Negritis, a vajda
Villainek vannak még, de Spider-Man, Thor, Hulk, Captain America szint (legalábbis számomra ismertségben) nem maradt feldolgozatlanul. (X-menek nekem alapvetően külön univerzum, azt ki lehetne jobban aknázni, azt reméltem, hogy a Fassbenderes, McAvoyos ütemben több lesz). Ettől persze még bárkit fel lehetne építeni, de akiket írtál, abból Penge az, aki jóindulattal S tier, akinek filmjei sokakat érdekelhetnének, de alapvetően is melleksodor, ha nem vámpírok ellen kell menni, akkor egy sima ügyesen kardozó tucathős.
Persze akarattal és tervvel, jó scripttel egy Gambit is fasza lenne, azok nélkül meg fostalicska.
3 hónapja
Akkor jöhet a reboot, mint ahogy a képregényeknél szokott lenni 😊deadpool destroy the marvel universe
ender1112
deadpool destrosy the marvel universe again
gwenpoole tearing apart the cinematic universe
van itt is potenciál 😀
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
3 hónapja
mit értesz S tier alatt? mer vasember pl nagyon nem volt azEzt mondom én is, ez már csak vergődés.messze nincs minden ellőve, de sok minden...a teljesen ujjaepulo Marvelnek.A Marvel MU már túl van a csúcson. Profitábilis filmjeik még lesznek, de már ellőttek az összes S tier karaktert, színészt, ez Thanos kipicsázása óta már csak egy -anyagilag sikeres- vergődés.
Stez
Őszentsége Sobri Jóska
sztem amúgy simán ráhagyhatnák, mert amik még vannak túl sok munkát igányelnének erről a pontról
és nem hiszemh ogy bele akarják tenni
Negritis, a vajda
Szerinted milyen S tier hero karakterek vannak még?
Nekem nem nagyon jut eszembe egy se.
Őszentsége Sobri Jóska
de ugye most jönnek be az X-Menek, ott rohadt nagy merítés van (Scott, Jean, Sue, Emma, Prof X, ...)
Pengének még nincs saját filmje az MCUban
Novát is csak felvezették de nem mentek mélyebbre
ha powert nézünk akkor Iceman, Blackbolt (ő megjelent a Milfverseben), Hyperion, Beta Ray Bill
újhullámosoknál csak utaltak ugye Wiccan, Speed duóra, Hulkling is ott van, Amadeus Cho, Silk, ...
ellenfeleknél is ugye Doom, Galactus úton van
Mephistot minimálisan láttuk már
Phoenix Force ugye lehet most jön
Vulcan, Annihilus, Hyperion(van mikor evil)
simán felépíthető mint tápos főgeci
szóval nem a merítés hiányzik, hanem az akarat és terv
ráadásul nem is kell S tier hero ahhoz hogy működhessenek a dolgok, amit szépen mutatott akár az Ant Man akár a Galaxis örzői
edit: a 45 perces horror speciálban felvázolták Elsa Bloodstone-t aki iszonyat menő amúgy és rá is lehetne bőven építeni 😊
Szerkesztette: Negritis, a vajda
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
3 hónapja
Akkor jöhet a reboot, mint ahogy a képregényeknél szokott lenni 😊Ezt mondom én is, ez már csak vergődés.messze nincs minden ellőve, de sok minden...a teljesen ujjaepulo Marvelnek.A Marvel MU már túl van a csúcson. Profitábilis filmjeik még lesznek, de már ellőttek az összes S tier karaktert, színészt, ez Thanos kipicsázása óta már csak egy -anyagilag sikeres- vergődés.
Stez
Őszentsége Sobri Jóska
sztem amúgy simán ráhagyhatnák, mert amik még vannak túl sok munkát igányelnének erről a pontról
és nem hiszemh ogy bele akarják tenni
Negritis, a vajda
Szerinted milyen S tier hero karakterek vannak még?
Nekem nem nagyon jut eszembe egy se.
Őszentsége Sobri Jóska
3 hónapja
Ezt mondom én is, ez már csak vergődés.messze nincs minden ellőve, de sok minden...a teljesen ujjaepulo Marvelnek.A Marvel MU már túl van a csúcson. Profitábilis filmjeik még lesznek, de már ellőttek az összes S tier karaktert, színészt, ez Thanos kipicsázása óta már csak egy -anyagilag sikeres- vergődés.
Stez
Őszentsége Sobri Jóska
sztem amúgy simán ráhagyhatnák, mert amik még vannak túl sok munkát igányelnének erről a pontról
és nem hiszemh ogy bele akarják tenni
Negritis, a vajda
Szerinted milyen S tier hero karakterek vannak még?
Nekem nem nagyon jut eszembe egy se.
Szerkesztette: Őszentsége Sobri Jóska
3 hónapja
Nyilvan. De meg fut egy probat a teljes nullazassal, mert igy akkor teljesen uj szineszgardaval elkezdheti ujra felepiteni a leginkabb kedvelt karaktereket is. Gondolom, hogy megnezik, kivancsiak-e az emberekre mondjuk egy uj Wolverine-ra, egy uj Am. Captainre, Ironmanre, aztan majd levonjak a tanulsagokat....a teljesen ujjaepulo Marvelnek.A Marvel MU már túl van a csúcson. Profitábilis filmjeik még lesznek, de már ellőttek az összes S tier karaktert, színészt, ez Thanos kipicsázása óta már csak egy -anyagilag sikeres- vergődés.
Stez
Őszentsége Sobri Jóska
De azt tippelnem, hogy nehany karakterre mostansag kedveltebb nevek jonnek majd, akik talan be tudjak csabitani az embereket. Ertsd, Cavill/Egerton, mint mondjuk Wolverine, Ritchson, Elordi, Idris, de varnek olyan nagyobb visszateroket is, mint McAvoy, Reynolds, Michael B. Jordan, de szerintem elo fogjak szedni „tiszta lappal” majd Thanost is Brolinnal, es meg ilyenektol sem bucsuznek, mint mondjuk Pratt. Ezek csak peldak, de ok olyanok, akik mind mondtak, hogy visszaternenek, ha ugy lenne.
Mivel a Doom valoszinuleg ugye torli a timeline-oket (ez elvileg jo ideje nem titok, hogy ezt akarjak), igy mindent elkezdhetnek nullarol, a visszatero es kedvelt szineszek meg mar csak kivancsisag miatt is be fognak sokakat csabitani, az uj esetleges nevek meg, mint egy Cavill, Elordi, etc, azok meg szinten be fognak csabitani sokakat. Cavill ugye a Deadpool 3-mal megadta a kezdolokest, amikor amugy is a fanok java ot akarta uj Wolverine-nek, Elordit meg allitolag fuzi a Marvel, hogy szerzodjon le veluk. Ja, es akkor meg nem emlitettem Goslingot, akirol irtak szinten, hogy fuzi a Marvel. Nem is tudom, talan a Ghost Rider szerepere? Passz, nem emlekszem. De a lenyeg, hogy valojaban lehet meg a Marvelben a tiszta lappal.
Szerkesztette: Stez
3 hónapja
messze nincs minden ellőve, de sok minden...a teljesen ujjaepulo Marvelnek.A Marvel MU már túl van a csúcson. Profitábilis filmjeik még lesznek, de már ellőttek az összes S tier karaktert, színészt, ez Thanos kipicsázása óta már csak egy -anyagilag sikeres- vergődés.
Stez
Őszentsége Sobri Jóska
sztem amúgy simán ráhagyhatnák, mert amik még vannak túl sok munkát igányelnének erről a pontról
és nem hiszemh ogy bele akarják tenni
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
3 hónapja
...a teljesen ujjaepulo Marvelnek.A Marvel MU már túl van a csúcson. Profitábilis filmjeik még lesznek, de már ellőttek az összes S tier karaktert, színészt, ez Thanos kipicsázása óta már csak egy -anyagilag sikeres- vergődés.
Stez
3 hónapja
Nem felejtette el senki sem. De Turner annyira nem volt kozkedvelt szemelyiseg, rengeteg kritikat kapott mindig, szamomra mint szinesz sem volt sosem az igazi. Valahogy nekem annyira nem is tudott osszeolvadni Jean Grey karakterevel, Sinkben sokkal tobbet latok. De persze nem lattam meg ot a szerepben, elvalik, mennyire tudja magaeva tenni a karaktert. Viszont ot inkabb erzem alkalmasnak arra, hogy a kovetkezo evekben tenyleg kozkedvelt, emellett kulcsfiguraja lesz a teljesen ujjaepulo Marvelnek.látom mindenki elfelejtette Sophie Turnert mint Jean Grey 😊Tok siman lehet vagy negy-ot karakter, akire Sink karaktere raillik az eddig latottakbol. De a fiatal Jeant mondanam en is, mert a Doomos filmekben bejonnek ezerrel a mutansok, a Brand New Day meg barmennyire is akar onallo film lenni, tutira egy eleg eros atvezeto lesz inkabb az Avengersekre. Es jo is, ha mar most elkezdenek behozogatni egy-egy erosebb mutans karaktert, es nem az van, hogy nesztek, kaptatok x eve egy Deadpool 3-at, aztan siri csend, es az Avengersben meg akkor belevagnak a pofadba husz (regi-)uj karaktert.Az előzetes alapján Mystiquenél egy sokkal de sokkal erősebb karakterre utal Sink karaktere. Vagy nem lőttek el mindenkit.Megnéztem én is az új Póki előzetest.nemtom hogy jean grey-t kapásból az omega forceal akarod-e behozni, mikor pókember kap egy soft resetet és épp megint kisebb léptékűnek tűnik a történet
Szerintem jó film lesz, pedig egyáltalán nem vagyok oda érte, moziba sose láttam ezt lehet meg fogom nézni.
Nagyon sűrűnek tűnik nekem a film ugye legalább 3 enemy lesz ha nevezhetjük Jean Greyt enemynek. Nagyon rejtegetik kit játszik Sink és szerintem meg mindig Jean. Ha nem Jean lenne teletolták volna az előzest Jeanra utaló kockákkal, bevezetik ebbe a filmbe a Doomsday előtt.
Valamiért kellemes csalódásnak érzem a filmet most.
KeyG
anélkül meg nehezen hozod ki a villaint belőle
én akkor már inkább mint Mystique hoznám be, sztem az jobban is állna neki
Negritis, a vajda
KeyG
Foleg, hogy ugye a Doom-szal tobb idosikon fog menni tovabb, Jean meg a regi X-Menben ugye eltunt, viszont jo otlet felepiteni ot megint, Sink meg 24 eves, jobb korban van, mint anno, amikor a nagy regi arcok bekerultek, igy lesz sok idejuk, hogy felepitsek teljesen es franchise arcot csinaljanak belole. Es Sink amugy erre alkalmas is lehet, mert a Stranger Things ota imadjak ot. Minden oldalrol nagyon jo valasztas lehet, ezert is gondolom, hogy franchise arc lesz, ennek megfeleloen huzo karaktert is jatszik el.
Stez
Negritis, a vajda
3 hónapja
látom mindenki elfelejtette Sophie Turnert mint Jean Grey 😊Tok siman lehet vagy negy-ot karakter, akire Sink karaktere raillik az eddig latottakbol. De a fiatal Jeant mondanam en is, mert a Doomos filmekben bejonnek ezerrel a mutansok, a Brand New Day meg barmennyire is akar onallo film lenni, tutira egy eleg eros atvezeto lesz inkabb az Avengersekre. Es jo is, ha mar most elkezdenek behozogatni egy-egy erosebb mutans karaktert, es nem az van, hogy nesztek, kaptatok x eve egy Deadpool 3-at, aztan siri csend, es az Avengersben meg akkor belevagnak a pofadba husz (regi-)uj karaktert.Az előzetes alapján Mystiquenél egy sokkal de sokkal erősebb karakterre utal Sink karaktere. Vagy nem lőttek el mindenkit.Megnéztem én is az új Póki előzetest.nemtom hogy jean grey-t kapásból az omega forceal akarod-e behozni, mikor pókember kap egy soft resetet és épp megint kisebb léptékűnek tűnik a történet
Szerintem jó film lesz, pedig egyáltalán nem vagyok oda érte, moziba sose láttam ezt lehet meg fogom nézni.
Nagyon sűrűnek tűnik nekem a film ugye legalább 3 enemy lesz ha nevezhetjük Jean Greyt enemynek. Nagyon rejtegetik kit játszik Sink és szerintem meg mindig Jean. Ha nem Jean lenne teletolták volna az előzest Jeanra utaló kockákkal, bevezetik ebbe a filmbe a Doomsday előtt.
Valamiért kellemes csalódásnak érzem a filmet most.
KeyG
anélkül meg nehezen hozod ki a villaint belőle
én akkor már inkább mint Mystique hoznám be, sztem az jobban is állna neki
Negritis, a vajda
KeyG
Foleg, hogy ugye a Doom-szal tobb idosikon fog menni tovabb, Jean meg a regi X-Menben ugye eltunt, viszont jo otlet felepiteni ot megint, Sink meg 24 eves, jobb korban van, mint anno, amikor a nagy regi arcok bekerultek, igy lesz sok idejuk, hogy felepitsek teljesen es franchise arcot csinaljanak belole. Es Sink amugy erre alkalmas is lehet, mert a Stranger Things ota imadjak ot. Minden oldalrol nagyon jo valasztas lehet, ezert is gondolom, hogy franchise arc lesz, ennek megfeleloen huzo karaktert is jatszik el.
Stez
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
3 hónapja
Tok siman lehet vagy negy-ot karakter, akire Sink karaktere raillik az eddig latottakbol. De a fiatal Jeant mondanam en is, mert a Doomos filmekben bejonnek ezerrel a mutansok, a Brand New Day meg barmennyire is akar onallo film lenni, tutira egy eleg eros atvezeto lesz inkabb az Avengersekre. Es jo is, ha mar most elkezdenek behozogatni egy-egy erosebb mutans karaktert, es nem az van, hogy nesztek, kaptatok x eve egy Deadpool 3-at, aztan siri csend, es az Avengersben meg akkor belevagnak a pofadba husz (regi-)uj karaktert.Az előzetes alapján Mystiquenél egy sokkal de sokkal erősebb karakterre utal Sink karaktere. Vagy nem lőttek el mindenkit.Megnéztem én is az új Póki előzetest.nemtom hogy jean grey-t kapásból az omega forceal akarod-e behozni, mikor pókember kap egy soft resetet és épp megint kisebb léptékűnek tűnik a történet
Szerintem jó film lesz, pedig egyáltalán nem vagyok oda érte, moziba sose láttam ezt lehet meg fogom nézni.
Nagyon sűrűnek tűnik nekem a film ugye legalább 3 enemy lesz ha nevezhetjük Jean Greyt enemynek. Nagyon rejtegetik kit játszik Sink és szerintem meg mindig Jean. Ha nem Jean lenne teletolták volna az előzest Jeanra utaló kockákkal, bevezetik ebbe a filmbe a Doomsday előtt.
Valamiért kellemes csalódásnak érzem a filmet most.
KeyG
anélkül meg nehezen hozod ki a villaint belőle
én akkor már inkább mint Mystique hoznám be, sztem az jobban is állna neki
Negritis, a vajda
KeyG
Foleg, hogy ugye a Doom-szal tobb idosikon fog menni tovabb, Jean meg a regi X-Menben ugye eltunt, viszont jo otlet felepiteni ot megint, Sink meg 24 eves, jobb korban van, mint anno, amikor a nagy regi arcok bekerultek, igy lesz sok idejuk, hogy felepitsek teljesen es franchise arcot csinaljanak belole. Es Sink amugy erre alkalmas is lehet, mert a Stranger Things ota imadjak ot. Minden oldalrol nagyon jo valasztas lehet, ezert is gondolom, hogy franchise arc lesz, ennek megfeleloen huzo karaktert is jatszik el.
3 hónapja
Az előzetes alapján Mystiquenél egy sokkal de sokkal erősebb karakterre utal Sink karaktere. Vagy nem lőttek el mindenkit.Megnéztem én is az új Póki előzetest.nemtom hogy jean grey-t kapásból az omega forceal akarod-e behozni, mikor pókember kap egy soft resetet és épp megint kisebb léptékűnek tűnik a történet
Szerintem jó film lesz, pedig egyáltalán nem vagyok oda érte, moziba sose láttam ezt lehet meg fogom nézni.
Nagyon sűrűnek tűnik nekem a film ugye legalább 3 enemy lesz ha nevezhetjük Jean Greyt enemynek. Nagyon rejtegetik kit játszik Sink és szerintem meg mindig Jean. Ha nem Jean lenne teletolták volna az előzest Jeanra utaló kockákkal, bevezetik ebbe a filmbe a Doomsday előtt.
Valamiért kellemes csalódásnak érzem a filmet most.
KeyG
anélkül meg nehezen hozod ki a villaint belőle
én akkor már inkább mint Mystique hoznám be, sztem az jobban is állna neki
Negritis, a vajda
Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
3 hónapja
új disney, Hexedwww.youtube.com/watch?v=mtC4sjABZNw
shrek 5
youtu.be/Swiz1XyfhcI?is=wSoBSv08a1kia20B
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
3 hónapja
Megnéztem én is az új Póki előzetest.nemtom hogy jean grey-t kapásból az omega forceal akarod-e behozni, mikor pókember kap egy soft resetet és épp megint kisebb léptékűnek tűnik a történet