Gyűlölködjünk
37 feliratkozó
több mint 4 éve
Szegedi urban:nah azé vót mikor ijen parasztgyerek mint az uncsiöcsim, Dzsoki, a zsombói aratás után ement levezetni, de aki velevót azok mind vásàrhelyi karate oktatók vótak..
Van/volt egy sárközi robi nevezetű, magát szeged legjobb harcosának kikiáltó, az éjszakában mozgó és kidobókent tevékenykedő ember (azóta feljebb tört). Egyébként ténylegesen indult versenyeken is, voltak is talán szép eredményei. Amúgy nem volt egy szimpatikus ürge, engem spec egy beszólás után rendszeresen úgy vágott ki a szoteból mint macskát szarni 😀
Na szóval ő volt az az ember, aki ha csak csúnyán is nézett valakire akkor azt tutdni kellett, hogy fület-farkat behúzva kell arrébb sunnyogni mert baj lesz. Erről, a pletykák szerint elfelejtettek szólni egy vidéki tenyeres-talpas parasztgyereknek egy szép szegedi singsinges ejszákán és némi szóváltás után egy ütéssel K. O. küldte padlóra a bajnokot. A mese szerint két kollega a két kezénél fogva a földön húzta ki a diszkóból mert észhez sem bírták téríteni... 😃
A parasztgyerek meg mintha mi se történt volna elsétált és befejezte az estét a buliban.
peach
Köcc?
Sanyiló szójjámá Tibikének, hogy neja pultba baszkódjon, no

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 4 éve
Engem anno csak a másik ruhatárba akart átküldeni a szotéban miután már az egyiknél gyakorlatilag végigálltam a sort. Mondom neki:- Ember normális vagy? Àlljak meg egyszer sorba fel órát miközben itt mindjárt sorra kerülök.
"Engem te ne emberezzél le!" Mondattal indította a monológját, egyszer csak közbevágtam h bocs, de közben sorra kerültem. 😅
Szerkesztette: empty taxi

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 4 éve
Szegedi urban:Van/volt egy sárközi robi nevezetű, magát szeged legjobb harcosának kikiáltó, az éjszakában mozgó és kidobókent tevékenykedő ember (azóta feljebb tört). Egyébként ténylegesen indult versenyeken is, voltak is talán szép eredményei. Amúgy nem volt egy szimpatikus ürge, engem spec egy beszólás után rendszeresen úgy vágott ki a szoteból mint macskát szarni 😀
Na szóval ő volt az az ember, aki ha csak csúnyán is nézett valakire akkor azt tutdni kellett, hogy fület-farkat behúzva kell arrébb sunnyogni mert baj lesz. Erről, a pletykák szerint elfelejtettek szólni egy vidéki tenyeres-talpas parasztgyereknek egy szép szegedi singsinges ejszákán és némi szóváltás után egy ütéssel K. O. küldte padlóra a bajnokot. A mese szerint két kollega a két kezénél fogva a földön húzta ki a diszkóból mert észhez sem bírták téríteni... 😃
A parasztgyerek meg mintha mi se történt volna elsétált és befejezte az estét a buliban.
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 4 éve
Lassan 10+ éve, gyöngyösön óriásit ment a sztori, mikor éjszaka a belvárosi benzinkúton valami vidékről felosont cinegék, akik nem voltak annyira ismerősök a városban, belekötöttek egy kajafutár srácba. Nos, hát aranylelkeim nem tudták, hogy a srácot a városban kb mindenki ismeri, és hogy csak a lustasága miatt nem lett profi boxoló. Olyan 10 mp alatt szétbombázta mind a négy jómadarat (hasonlóan mint az undi által linkelt klasszikusban), aztán a motorháztetőn ülve eldurrantott két cigit, amíg odaértek a rendőrök... 😀
több mint 4 éve
Nemtom mennyi az igazságtartalma, és mennyire urban legend, fatertól hallottam hogy Isaszegen a vonatállomáson pár cigánygyerek belekötött egy shaolin papba, még a 90-es években valamikor.Áttértek Buddha útjára? 😀
Meg lehet tippelni hogy mi lett a vége.
eaglesmcnabb
I have been wounded but not yet slain. I shall lie here and bleed a while. Then I shall rise and fight again. The title of champion may from time to time fall to others more than ourselves, but the heart, the spirit, and the soul of champions remain in Green Bay.
több mint 4 éve
Tisztára Jack Reacher, a szőke csajjal.rutinosnak látcik, nem először csinálták, a kurva pofáz középen a két tróger meg kétoldalról támad, mongyuk kár hogy véletlenségből nem került bele a picsa szájszéle a horogba...én azt nem értem, hogy a két barom összesen nem volt annyira széles, mint a csávó. mégis mire gondoltak?www.nemzetisport.hu/egyeb_egyeni/video-ket-nagylegeny-belekotott-egy-mma-harcosba-egyikuk-ketszer-is-padlot-fogott-2904667A csajon és a piros pólóson is elfért volna pár észheztérítő.
Újabb nagypofájúak kapták meg a kiérdemelt jutalmat...
nagir
Matthew99
a luvnya meg no comment, eleve a redvás kövön mezítlábasokról megvan a véleményem, olyanokkal szóba sem állok.
slowmotion
Gróf de sutianap
P-A-N-I-C
LaFleurt a kávé!
több mint 4 éve
rutinosnak látcik, nem először csinálták, a kurva pofáz középen a két tróger meg kétoldalról támad, mongyuk kár hogy véletlenségből nem került bele a picsa szájszéle a horogba...én azt nem értem, hogy a két barom összesen nem volt annyira széles, mint a csávó. mégis mire gondoltak?www.nemzetisport.hu/egyeb_egyeni/video-ket-nagylegeny-belekotott-egy-mma-harcosba-egyikuk-ketszer-is-padlot-fogott-2904667A csajon és a piros pólóson is elfért volna pár észheztérítő.
Újabb nagypofájúak kapták meg a kiérdemelt jutalmat...
nagir
Matthew99
a luvnya meg no comment, eleve a redvás kövön mezítlábasokról megvan a véleményem, olyanokkal szóba sem állok.
slowmotion

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 4 éve
Nemtom mennyi az igazságtartalma, és mennyire urban legend, fatertól hallottam hogy Isaszegen a vonatállomáson pár cigánygyerek belekötött egy shaolin papba, még a 90-es években valamikor.Egy hasonló story, amit hallottam (már h urban legend-e vagy sem):
Meg lehet tippelni hogy mi lett a vége.
eaglesmcnabb
4 kigyúrt cigány megy egy SLK-val az Andrássy úton, kifordul eléjük egy mikrobusz, elkezdtek rá dudálni mutogatni h ezt hogy képzelik. Mikrobusz sofőrje kicsit besokall, kimutatja a középső ujját, több se kellett a cigóknak, előznek és megállnak keresztbe a busz előtt, kirongyol egy kisebbségi a kocsiból kiszáll a sofőr, elagyalja, kiszáll a 2., sofőr wins, utána kiszáll a maradék 2., őket is elagyalja. Ekkor megszólalt egy néző: "Gyúrás helyett meg kéne tanulni angolul fiúk!" Ugyanis a mikrobusz oldalán ott volt a felirat: Belarus National Kick-Box Team
Szerkesztette: empty taxi

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 4 éve
Nemtom mennyi az igazságtartalma, és mennyire urban legend, fatertól hallottam hogy Isaszegen a vonatállomáson pár cigánygyerek belekötött egy shaolin papba, még a 90-es években valamikor. Meg lehet tippelni hogy mi lett a vége.
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 4 éve
Talaltam egy 2006-os linket, eleg keves a view, szoval nem az eredeti, de ez az:jaja az megvan nekem is emlékben 😊 a srác nem szarozott.MEg az internet hoskoraban volt egy "virus-video", amin azt lehetett latni, hogy 2 fiatal, az utca beszelgetve ugy tesz, mintha nem latna a felejuk kozeledo part, majd az egyik hatracsap a kezevel es a paros noi tagjat arcon uti. Erre a baratja boxolo alapallast felveve rongyosra pufoli mindkettot. Mindezt egy kozeli ablakbol orokitettek meg 1 megapixeles kameraval. Rakerestem youtubeon, nem talalom, mar nagyon-nagyon regi, de nalam az marad a standard 😀én azt nem értem, hogy a két barom összesen nem volt annyira széles, mint a csávó. mégis mire gondoltak?www.nemzetisport.hu/egyeb_egyeni/video-ket-nagylegeny-belekotott-egy-mma-harcosba-egyikuk-ketszer-is-padlot-fogott-2904667A csajon és a piros pólóson is elfért volna pár észheztérítő.
Újabb nagypofájúak kapták meg a kiérdemelt jutalmat...
nagir
Matthew99
a luvnya meg no comment, eleve a redvás kövön mezítlábasokról megvan a véleményem, olyanokkal szóba sem állok.
slowmotion
undisputedly
Nemzetes és vitézlő csebi
több mint 4 éve
jaja az megvan nekem is emlékben 😊 a srác nem szarozott.MEg az internet hoskoraban volt egy "virus-video", amin azt lehetett latni, hogy 2 fiatal, az utca beszelgetve ugy tesz, mintha nem latna a felejuk kozeledo part, majd az egyik hatracsap a kezevel es a paros noi tagjat arcon uti. Erre a baratja boxolo alapallast felveve rongyosra pufoli mindkettot. Mindezt egy kozeli ablakbol orokitettek meg 1 megapixeles kameraval. Rakerestem youtubeon, nem talalom, mar nagyon-nagyon regi, de nalam az marad a standard 😀én azt nem értem, hogy a két barom összesen nem volt annyira széles, mint a csávó. mégis mire gondoltak?www.nemzetisport.hu/egyeb_egyeni/video-ket-nagylegeny-belekotott-egy-mma-harcosba-egyikuk-ketszer-is-padlot-fogott-2904667A csajon és a piros pólóson is elfért volna pár észheztérítő.
Újabb nagypofájúak kapták meg a kiérdemelt jutalmat...
nagir
Matthew99
a luvnya meg no comment, eleve a redvás kövön mezítlábasokról megvan a véleményem, olyanokkal szóba sem állok.
slowmotion
undisputedly
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
MEg az internet hoskoraban volt egy "virus-video", amin azt lehetett latni, hogy 2 fiatal, az utca beszelgetve ugy tesz, mintha nem latna a felejuk kozeledo part, majd az egyik hatracsap a kezevel es a paros noi tagjat arcon uti. Erre a baratja boxolo alapallast felveve rongyosra pufoli mindkettot. Mindezt egy kozeli ablakbol orokitettek meg 1 megapixeles kameraval. Rakerestem youtubeon, nem talalom, mar nagyon-nagyon regi, de nalam az marad a standard 😀én azt nem értem, hogy a két barom összesen nem volt annyira széles, mint a csávó. mégis mire gondoltak?www.nemzetisport.hu/egyeb_egyeni/video-ket-nagylegeny-belekotott-egy-mma-harcosba-egyikuk-ketszer-is-padlot-fogott-2904667A csajon és a piros pólóson is elfért volna pár észheztérítő.
Újabb nagypofájúak kapták meg a kiérdemelt jutalmat...
nagir
Matthew99
a luvnya meg no comment, eleve a redvás kövön mezítlábasokról megvan a véleményem, olyanokkal szóba sem állok.
slowmotion
Szerkesztette: undisputedly
több mint 4 éve
én azt nem értem, hogy a két barom összesen nem volt annyira széles, mint a csávó. mégis mire gondoltak?www.nemzetisport.hu/egyeb_egyeni/video-ket-nagylegeny-belekotott-egy-mma-harcosba-egyikuk-ketszer-is-padlot-fogott-2904667A csajon és a piros pólóson is elfért volna pár észheztérítő.
Újabb nagypofájúak kapták meg a kiérdemelt jutalmat...
nagir
Matthew99
a luvnya meg no comment, eleve a redvás kövön mezítlábasokról megvan a véleményem, olyanokkal szóba sem állok.
több mint 4 éve
www.nemzetisport.hu/egyeb_egyeni/video-ket-nagylegeny-belekotott-egy-mma-harcosba-egyikuk-ketszer-is-padlot-fogott-2904667A csajon és a piros pólóson is elfért volna pár észheztérítő.
Újabb nagypofájúak kapták meg a kiérdemelt jutalmat...
nagir

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 4 éve
www.nemzetisport.hu/egyeb_egyeni/video-ket-nagylegeny-belekotott-egy-mma-harcosba-egyikuk-ketszer-is-padlot-fogott-2904667Újabb nagypofájúak kapták meg a kiérdemelt jutalmat...

ETO, A.C. Milan, Winnipeg Jets, Liverpool F.C., SF Giants, Chicago Bulls, Vale 46, MvG, Senna, Lance Armstrong, Stephen Hendry, Mike Tyson, Boris Becker, Tiger Woods, Jan-Ove Waldner FAN!!!
több mint 4 éve
Legalább nem romlik el.Es mar a katalizator sincs benne 😀Fater most szólt, hogy olcsón adtam a kocsit, mert majd kétszer annyiért árulják most a neten mint amennyiért meghírdettem.Hogy rohadna meg az összes...Mi lett a tortenet folytatasa?
Ma reggel jöttek megnézni a 2. számú kocsinkat.
Öreg mint az országút van hibája nem kevés, műszaki novemberben lejár, ezért is volt annyi az ára amennyi.
Elmondom emberünknek amit tudok, megnézi, kritizálja, alkuszik, megegyezünk.
Papir megír, kifizeti, elmegy.
3 órával később hív, hogy most ért csak haza (35 km) mert 15 km után felforrt a víz, se kép, se hang, tréler kellett neki.
Napi használatból adtam el, ilyen baja sosem volt.
Most hív autószerelőt nézze meg...
Gondol hív majd még
De ha vissza akarja hozni, első út a szerelőm lesz (a jóember költségére) nézze meg mit pakoltak ki a kocsi alól.
Ha bármi bajos, katalizátor, egyebek akkor jegyzőkönyv, rendőrség.
kittli
undisputedly
"Korához képest kitűnő állapotban"
Egészségükre. 😊
kittli
undisputedly
több mint 4 éve
Férgek, igazi, taposni való aljas férgek.pecsaktual.hu/krimi/fogva-tartottak-es-kiforgattak-vagyonabol-egy-idos-asszonyt-sikloson/
blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.
"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 4 éve
Es mar a katalizator sincs benne 😀Fater most szólt, hogy olcsón adtam a kocsit, mert majd kétszer annyiért árulják most a neten mint amennyiért meghírdettem.Hogy rohadna meg az összes...Mi lett a tortenet folytatasa?
Ma reggel jöttek megnézni a 2. számú kocsinkat.
Öreg mint az országút van hibája nem kevés, műszaki novemberben lejár, ezért is volt annyi az ára amennyi.
Elmondom emberünknek amit tudok, megnézi, kritizálja, alkuszik, megegyezünk.
Papir megír, kifizeti, elmegy.
3 órával később hív, hogy most ért csak haza (35 km) mert 15 km után felforrt a víz, se kép, se hang, tréler kellett neki.
Napi használatból adtam el, ilyen baja sosem volt.
Most hív autószerelőt nézze meg...
Gondol hív majd még
De ha vissza akarja hozni, első út a szerelőm lesz (a jóember költségére) nézze meg mit pakoltak ki a kocsi alól.
Ha bármi bajos, katalizátor, egyebek akkor jegyzőkönyv, rendőrség.
kittli
undisputedly
"Korához képest kitűnő állapotban"
Egészségükre. 😊
kittli
több mint 4 éve
a felszerelések nem rosszak, de amíg a gyalogosok között szlalomozik addig, az ami őt védi, a gyalogost jobban megüti.Meg kellene egy kibaszott duda vagy csengő, hogy használja és ne nekem kelljen állandóan hátrafele nézegetnem mikor kóricálok a járdán, fülhallgatóval a fülemben, hogy nem-e akar valaki előzni, mielőtt "sávot" váltok.
inkább alap kresz ismeret és külön sáv kéne nekik.
(meg ugye pici kultúra hogy nem bassza keresztbe a járdán, mikor megérkezett)
Fontos_Vidra
Amúgy bicajokon is kötelező, de cseszik használni.
több mint 4 éve
A járdán 25-tel szaggató roller és a beláthatatlan kapubejárából kiguruló autók közös metszéspontja szokott a legérdekesebb eredményekhez vezetni.
több mint 4 éve
a felszerelések nem rosszak, de amíg a gyalogosok között szlalomozik addig, az ami őt védi, a gyalogost jobban megüti.inkább alap kresz ismeret és külön sáv kéne nekik.
(meg ugye pici kultúra hogy nem bassza keresztbe a járdán, mikor megérkezett)
több mint 4 éve
A sisak aranyat ér.Meg kötelezővé kellene tenni a sisakot, térd és könyökvédőt lassan.A Hülyepicsa nem érti miért akarják megbirságolni:Nekem van rollerem, 25tel megy csak szóval nem vészes, de néha még az tud érdekes dolgokat művelni. Igaz hogy ezek profibb gépek de itt elég 1 hiba körületted (nem is tőled) és azonnal halál. Nem bírságolni kéne hanem elmegyógyintézetbe küldeni.
www.vezess.hu/vezetunk/2022/07/25/levideoztak-ahogy-120-szal-szaguldott-elektromos-rollerrel-az-autopalyan/
nagir
davemayer
Azért 25 km/h-val felszántani az aszfaltot az nem épp egészséges.
Még bicajjal is lehet akkorát taknyolni mint a fene, hogyha egy gödör/kavics kibassza az első kereked...
Lúdas Solymi
A múltkor a lányomék edzésén fejreállt egy csajszi, 4 helyen tört el belül (a sisak), de nem lett baja.
A könyök és térdvédő már véleményes. Minél modernebb meg drágább kb annál kevésbé véd, igaz könnyebb benne mozogni.
Jó mondjuk ők nem 25el mennek hanem 40felett.
több mint 4 éve
Láttam hasonlót a múlthéten. | késésben voltam és kicsit megtekertem a paripát... 😀 |Meg kötelezővé kellene tenni a sisakot, térd és könyökvédőt lassan.A Hülyepicsa nem érti miért akarják megbirságolni:Nekem van rollerem, 25tel megy csak szóval nem vészes, de néha még az tud érdekes dolgokat művelni. Igaz hogy ezek profibb gépek de itt elég 1 hiba körületted (nem is tőled) és azonnal halál. Nem bírságolni kéne hanem elmegyógyintézetbe küldeni.
www.vezess.hu/vezetunk/2022/07/25/levideoztak-ahogy-120-szal-szaguldott-elektromos-rollerrel-az-autopalyan/
nagir
davemayer
Azért 25 km/h-val felszántani az aszfaltot az nem épp egészséges.
Még bicajjal is lehet akkorát taknyolni mint a fene, hogyha egy gödör/kavics kibassza az első kereked...
Lúdas Solymi
több mint 4 éve
Meg kötelezővé kellene tenni a sisakot, térd és könyökvédőt lassan.A Hülyepicsa nem érti miért akarják megbirságolni:Nekem van rollerem, 25tel megy csak szóval nem vészes, de néha még az tud érdekes dolgokat művelni. Igaz hogy ezek profibb gépek de itt elég 1 hiba körületted (nem is tőled) és azonnal halál. Nem bírságolni kéne hanem elmegyógyintézetbe küldeni.
www.vezess.hu/vezetunk/2022/07/25/levideoztak-ahogy-120-szal-szaguldott-elektromos-rollerrel-az-autopalyan/
nagir
davemayer
Azért 25 km/h-val felszántani az aszfaltot az nem épp egészséges.
Még bicajjal is lehet akkorát taknyolni mint a fene, hogyha egy gödör/kavics kibassza az első kereked...
több mint 4 éve
A Hülyepicsa nem érti miért akarják megbirságolni:Nekem van rollerem, 25tel megy csak szóval nem vészes, de néha még az tud érdekes dolgokat művelni. Igaz hogy ezek profibb gépek de itt elég 1 hiba körületted (nem is tőled) és azonnal halál. Nem bírságolni kéne hanem elmegyógyintézetbe küldeni.
www.vezess.hu/vezetunk/2022/07/25/levideoztak-ahogy-120-szal-szaguldott-elektromos-rollerrel-az-autopalyan/
nagir
BEARS BABY!
Sir Alex immortal