Gyűlölködjünk
37 feliratkozó
több mint 4 éve
A kolléga csak a kimaradt szót kifogásolta.Nem vágom ezt a szentmiklósi ügyet, de szerintem itt is sávozott a dolog, alapvetően vétség, de ha valami súlyosabb következmény van, akkor már bűntett.ezt én is tudom, de szerintem felületesen olvastad, figyi:nem gyűlölködönk, csak szekunder szégyen vanSegítségnyújtás elmulasztása
A Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság segítségnyújtás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az ügyben.szóval a segítségnyújtás bűncselekménynek minősül? akkor miért kapták el, ha elhajtott?
slowmotion
166. § (1) Aki nem nyújt tőle elvárható segítséget sérült vagy olyan személynek, akinek az élete vagy testi épsége közvetlen veszélyben van, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a sértett meghal, és életét a segítségnyújtás megmenthette volna.
(3) A büntetés bűntett miatt az (1) bekezdés esetén három évig, a (2) bekezdés esetén egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a veszélyhelyzetet az elkövető idézte elő, vagy ha a segítségnyújtásra egyébként is köteles.
(4) A (3) bekezdés utolsó fordulata nem alkalmazható azzal szemben, aki a közlekedési szabályok alapján köteles a segítségnyújtásra.
warr_b
A Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság segítségnyújtás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az ügyben.slowmotion
warr_b
Ami a vétség-bűntett elhatárolást illeti, az csak azon múlik, hogy a büntetési tétel felső határa két év felett van-e. Két évig vétség, felette bűntett. És itt három évvel van fenyegetve a cselekmény.
több mint 4 éve
Nálunk szemben a házban van egy kocsma. De a lepukkantabb fajtából. Ott szoktak hétvégente hangosan hőbörögni a fiatalabbak. Egyszer felhívtuk a rendőrséget, annyi volt a reakciójuk, hogy önkormányzati hatáskörbe tartozik az intézkedés. Felhívtuk az önkormányzatot, szerintük rendőrségi hatáskör. Azt hiszem ezt nevezik patthelyzetnek, ami miatt néhány száz ember hallgathatja azt hogy 8-10 ember túl jól érzi magát.Munkaidő...Közterület-felügyelővel volt egyszer régen egy ilyen sztorim.ez normális amúgy, hogy a posta már több mint 2 hete nem csinál lóf.szt sem a csomagommal?majd ha kapsz értesítést, hogy csomagod érkezett, és nem voltál otthon, pedig de, majd akkor visszatérünk erre a kérdésre is. 😀
i.imgur.com/SQhITDj.jpg
deyell
Mikey
Kértem, hogy szemtől szemben bírságoljon meg.
A válasz: nem merem! Csak távollétben.
Mondom én tudok várni, de magának ugye van munkaideje? Esetleg még meghívhat egy kávéra, amíg tölti a csekket.
Willie Parker
Van egy panasz ismeretségi körben, mert a ház aljában van egy vendéglátóipari egység, ahonnan jócskán éjfél után is dajdajoznak, kapuba pisálnak és hánynak, stb. Ugye ez a XI. kerület, a klub pár áttéttel valami műszakis szervezet mini klubja.
Kihívták a yardot, meg is jött a Szolgálunk és Félünk autója egy óra múlv, már messziről szirénázva, hogy jól ne lehessen tettenérni, ráadásul amit láttak, azt is nemlátták, nemisúgytörtént, vissza az örsre.
Következő kör az önkori, semmi sem történik, pár áttéttel van valami más önkoris területen dolgozó munkatársrokonánakismerőse, ő mondja, hogy a működési engedélyekkel foglalkozó ember a legkorruptabb az egész kerületben, más út kell.
Valahogy sikerült elérni valami szemlét, egyrészt már előre szóltak, hogy jönnek, másrészt az éjszakai működést vizsgáló szemlének bele kell férnie az önkormányzati munkaidőbe, úgyhogy délután négyig bezárólag meg is szemlézték az éjszakai működést, nagy meglepetésre nem találtak semmit.
Ráadásul mivel nyilván a hely üzemeltetői látásból már ismerik azokat, akik az élére álltak az egésznek, ezért amikor mennek haza, akkor a kint hesszelő faszpörgettyűk már messziről beszélik egymás között, hogy "ittvanazaköcsögszemétládaaki".
Az utca meg full tanácstalan, nem tudnak csinálni semmit a sutyerákokkal, mert a hatékony eszközök már mind a bűncselekmény kategóriájába esnek.
slowmotion
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
ALEX PALOU – FIVE-TIME INDYCAR SERIES CHAMPION
több mint 4 éve
Munkaidő...Közterület-felügyelővel volt egyszer régen egy ilyen sztorim.ez normális amúgy, hogy a posta már több mint 2 hete nem csinál lóf.szt sem a csomagommal?majd ha kapsz értesítést, hogy csomagod érkezett, és nem voltál otthon, pedig de, majd akkor visszatérünk erre a kérdésre is. 😀
i.imgur.com/SQhITDj.jpg
deyell
Mikey
Kértem, hogy szemtől szemben bírságoljon meg.
A válasz: nem merem! Csak távollétben.
Mondom én tudok várni, de magának ugye van munkaideje? Esetleg még meghívhat egy kávéra, amíg tölti a csekket.
Willie Parker
Van egy panasz ismeretségi körben, mert a ház aljában van egy vendéglátóipari egység, ahonnan jócskán éjfél után is dajdajoznak, kapuba pisálnak és hánynak, stb. Ugye ez a XI. kerület, a klub pár áttéttel valami műszakis szervezet mini klubja.
Kihívták a yardot, meg is jött a Szolgálunk és Félünk autója egy óra múlv, már messziről szirénázva, hogy jól ne lehessen tettenérni, ráadásul amit láttak, azt is nemlátták, nemisúgytörtént, vissza az örsre.
Következő kör az önkori, semmi sem történik, pár áttéttel van valami más önkoris területen dolgozó munkatársrokonánakismerőse, ő mondja, hogy a működési engedélyekkel foglalkozó ember a legkorruptabb az egész kerületben, más út kell.
Valahogy sikerült elérni valami szemlét, egyrészt már előre szóltak, hogy jönnek, másrészt az éjszakai működést vizsgáló szemlének bele kell férnie az önkormányzati munkaidőbe, úgyhogy délután négyig bezárólag meg is szemlézték az éjszakai működést, nagy meglepetésre nem találtak semmit.
Ráadásul mivel nyilván a hely üzemeltetői látásból már ismerik azokat, akik az élére álltak az egésznek, ezért amikor mennek haza, akkor a kint hesszelő faszpörgettyűk már messziről beszélik egymás között, hogy "ittvanazaköcsögszemétládaaki".
Az utca meg full tanácstalan, nem tudnak csinálni semmit a sutyerákokkal, mert a hatékony eszközök már mind a bűncselekmény kategóriájába esnek.
több mint 4 éve
Közterület-felügyelővel volt egyszer régen egy ilyen sztorim.ez normális amúgy, hogy a posta már több mint 2 hete nem csinál lóf.szt sem a csomagommal?majd ha kapsz értesítést, hogy csomagod érkezett, és nem voltál otthon, pedig de, majd akkor visszatérünk erre a kérdésre is. 😀
i.imgur.com/SQhITDj.jpg
deyell
Mikey
Kértem, hogy szemtől szemben bírságoljon meg.
A válasz: nem merem! Csak távollétben.
Mondom én tudok várni, de magának ugye van munkaideje? Esetleg még meghívhat egy kávéra, amíg tölti a csekket.
több mint 4 éve
ez normális amúgy, hogy a posta már több mint 2 hete nem csinál lóf.szt sem a csomagommal?majd ha kapsz értesítést, hogy csomagod érkezett, és nem voltál otthon, pedig de, majd akkor visszatérünk erre a kérdésre is. 😀
i.imgur.com/SQhITDj.jpg
deyell
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
ALEX PALOU – FIVE-TIME INDYCAR SERIES CHAMPION
több mint 4 éve
ez normális amúgy, hogy a posta már több mint 2 hete nem csinál lóf.szt sem a csomagommal?Magyar Posta?
i.imgur.com/SQhITDj.jpg
deyell
Igen!

2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞
több mint 4 éve
ez normális amúgy, hogy a posta már több mint 2 hete nem csinál lóf.szt sem a csomagommal?i.imgur.com/SQhITDj.jpg
built for this shit
több mint 4 éve
ha nem áfás az EV, akkor nem kötelezett bankszámlaszám nyitásra, szóval lehet
több mint 4 éve
múltkor volt itt történetem végrehajtásról. küldtünk levelet végrehajtónak, kiderült, hogy adósunknak nincs bankszámlája (ez egyéni vállalkozónál még lehetséges???), autója, ingatlana. végrehajtó küldött egy újabb felszólítást, aminek ha nem tesz eleget, elvileg rendbírság lesz a vége (a tájékoztatás szerint). jól értelmezem, hogy ha a bíróság kiszabja a rendbírságot és ezt sem fizeti be akkor elzárásra lehet/kell változtatni?
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
Kimaradt az elmulasztás szó a közleményből... 😁Nem vágom ezt a szentmiklósi ügyet, de szerintem itt is sávozott a dolog, alapvetően vétség, de ha valami súlyosabb következmény van, akkor már bűntett.ezt én is tudom, de szerintem felületesen olvastad, figyi:nem gyűlölködönk, csak szekunder szégyen vanSegítségnyújtás elmulasztása
A Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság segítségnyújtás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az ügyben.szóval a segítségnyújtás bűncselekménynek minősül? akkor miért kapták el, ha elhajtott?
slowmotion
166. § (1) Aki nem nyújt tőle elvárható segítséget sérült vagy olyan személynek, akinek az élete vagy testi épsége közvetlen veszélyben van, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a sértett meghal, és életét a segítségnyújtás megmenthette volna.
(3) A büntetés bűntett miatt az (1) bekezdés esetén három évig, a (2) bekezdés esetén egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a veszélyhelyzetet az elkövető idézte elő, vagy ha a segítségnyújtásra egyébként is köteles.
(4) A (3) bekezdés utolsó fordulata nem alkalmazható azzal szemben, aki a közlekedési szabályok alapján köteles a segítségnyújtásra.
warr_b
A Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság segítségnyújtás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az ügyben.slowmotion
warr_b
több mint 4 éve
Nem vágom ezt a szentmiklósi ügyet, de szerintem itt is sávozott a dolog, alapvetően vétség, de ha valami súlyosabb következmény van, akkor már bűntett.ezt én is tudom, de szerintem felületesen olvastad, figyi:nem gyűlölködönk, csak szekunder szégyen vanSegítségnyújtás elmulasztása
A Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság segítségnyújtás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az ügyben.szóval a segítségnyújtás bűncselekménynek minősül? akkor miért kapták el, ha elhajtott?
slowmotion
166. § (1) Aki nem nyújt tőle elvárható segítséget sérült vagy olyan személynek, akinek az élete vagy testi épsége közvetlen veszélyben van, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a sértett meghal, és életét a segítségnyújtás megmenthette volna.
(3) A büntetés bűntett miatt az (1) bekezdés esetén három évig, a (2) bekezdés esetén egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a veszélyhelyzetet az elkövető idézte elő, vagy ha a segítségnyújtásra egyébként is köteles.
(4) A (3) bekezdés utolsó fordulata nem alkalmazható azzal szemben, aki a közlekedési szabályok alapján köteles a segítségnyújtásra.
warr_b
A Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság segítségnyújtás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az ügyben.slowmotion

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
ezt én is tudom, de szerintem felületesen olvastad, figyi:nem gyűlölködönk, csak szekunder szégyen vanSegítségnyújtás elmulasztása
A Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság segítségnyújtás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az ügyben.szóval a segítségnyújtás bűncselekménynek minősül? akkor miért kapták el, ha elhajtott?
slowmotion
166. § (1) Aki nem nyújt tőle elvárható segítséget sérült vagy olyan személynek, akinek az élete vagy testi épsége közvetlen veszélyben van, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a sértett meghal, és életét a segítségnyújtás megmenthette volna.
(3) A büntetés bűntett miatt az (1) bekezdés esetén három évig, a (2) bekezdés esetén egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a veszélyhelyzetet az elkövető idézte elő, vagy ha a segítségnyújtásra egyébként is köteles.
(4) A (3) bekezdés utolsó fordulata nem alkalmazható azzal szemben, aki a közlekedési szabályok alapján köteles a segítségnyújtásra.
warr_b
A Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság segítségnyújtás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az ügyben.
több mint 4 éve
nem gyűlölködönk, csak szekunder szégyen vanSegítségnyújtás elmulasztása
A Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság segítségnyújtás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az ügyben.szóval a segítségnyújtás bűncselekménynek minősül? akkor miért kapták el, ha elhajtott?
slowmotion
166. § (1) Aki nem nyújt tőle elvárható segítséget sérült vagy olyan személynek, akinek az élete vagy testi épsége közvetlen veszélyben van, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a sértett meghal, és életét a segítségnyújtás megmenthette volna.
(3) A büntetés bűntett miatt az (1) bekezdés esetén három évig, a (2) bekezdés esetén egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a veszélyhelyzetet az elkövető idézte elő, vagy ha a segítségnyújtásra egyébként is köteles.
(4) A (3) bekezdés utolsó fordulata nem alkalmazható azzal szemben, aki a közlekedési szabályok alapján köteles a segítségnyújtásra.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
hogy mennyire? véglegesen. vagy határozott időre. a határozott ideig tartó eltiltás legrövidebb tartama egy hónap, leghosszabb tartama tíz év.no de mennyire lehetne? pont most néztem valami videot, abban valami 2,5 éves bevonást emlegetnek felső határként (bár csak a könnyű sérüléshez írtak oda mértéket)itt nem a felfüggesztett a kérdés, mert úgysem kapna végrehajthatót, ha nem okozott komolyabb balesetet, hanem az, hogy hány évre fogják eltiltani a járművezetéstől. itt nem szoktak elég szigorúak lenni, és csak egy két évre veszik el a jogosítványt, pedig ilyen baromnak minimum 5 évre kellene, hogy tanuljon belőle.valószínűleg úgyis csak azt kapna, így kevesebb meló lesz, ha nem fellebbez a meghozandó ítélet ellen a terheltnem gyűlölködönk, csak szekunder szégyen vanEz se jobb...büntetőfékezés+
A Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság segítségnyújtás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az ügyben.szóval a segítségnyújtás bűncselekménynek minősül? akkor miért kapták el, ha elhajtott?
slowmotion
telex.hu/belfold/2022/06/01/kaposvar-busz-auto-buntetofekezes-vademeles
A vád szerint a férfi az úttesten ment gyalog és úgy ítélte meg, hogy túl közel ment el mellette a helyijáratos busz. A vádlott ettől indulatos lett, a közelben parkoló kocsijába szállt és a busz után hajtott. A buszt egy megállónál érte utol, ahol megállt mellette és a sofőrt szidni kezdte. Majd 200 méterrel később megállt autójával az úttest szélén, és amikor a busz közvetlenül mögé ért, hirtelen elé kanyarodott. A buszsofőr vészfékezésre kényszerült, az egyik leszállni készülő utas ettől elesett, beverte a fejét és eszméletét vesztette. A sértett 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A vádlott elhajtott a helyszínről
De legalább az ügyészség jófej és CSAK felfüggesztettet kér...pofám leszakad
Pari
slowmotion
deyell
slowmotion
built for this shit
több mint 4 éve
no de mennyire lehetne? pont most néztem valami videot, abban valami 2,5 éves bevonást emlegetnek felső határként (bár csak a könnyű sérüléshez írtak oda mértéket)itt nem a felfüggesztett a kérdés, mert úgysem kapna végrehajthatót, ha nem okozott komolyabb balesetet, hanem az, hogy hány évre fogják eltiltani a járművezetéstől. itt nem szoktak elég szigorúak lenni, és csak egy két évre veszik el a jogosítványt, pedig ilyen baromnak minimum 5 évre kellene, hogy tanuljon belőle.valószínűleg úgyis csak azt kapna, így kevesebb meló lesz, ha nem fellebbez a meghozandó ítélet ellen a terheltnem gyűlölködönk, csak szekunder szégyen vanEz se jobb...büntetőfékezés+
A Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság segítségnyújtás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az ügyben.szóval a segítségnyújtás bűncselekménynek minősül? akkor miért kapták el, ha elhajtott?
slowmotion
telex.hu/belfold/2022/06/01/kaposvar-busz-auto-buntetofekezes-vademeles
A vád szerint a férfi az úttesten ment gyalog és úgy ítélte meg, hogy túl közel ment el mellette a helyijáratos busz. A vádlott ettől indulatos lett, a közelben parkoló kocsijába szállt és a busz után hajtott. A buszt egy megállónál érte utol, ahol megállt mellette és a sofőrt szidni kezdte. Majd 200 méterrel később megállt autójával az úttest szélén, és amikor a busz közvetlenül mögé ért, hirtelen elé kanyarodott. A buszsofőr vészfékezésre kényszerült, az egyik leszállni készülő utas ettől elesett, beverte a fejét és eszméletét vesztette. A sértett 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A vádlott elhajtott a helyszínről
De legalább az ügyészség jófej és CSAK felfüggesztettet kér...pofám leszakad
Pari
slowmotion
deyell
több mint 4 éve
itt nem a felfüggesztett a kérdés, mert úgysem kapna végrehajthatót, ha nem okozott komolyabb balesetet, hanem az, hogy hány évre fogják eltiltani a járművezetéstől. itt nem szoktak elég szigorúak lenni, és csak egy két évre veszik el a jogosítványt, pedig ilyen baromnak minimum 5 évre kellene, hogy tanuljon belőle.valószínűleg úgyis csak azt kapna, így kevesebb meló lesz, ha nem fellebbez a meghozandó ítélet ellen a terheltnem gyűlölködönk, csak szekunder szégyen vanEz se jobb...büntetőfékezés+
A Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság segítségnyújtás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az ügyben.szóval a segítségnyújtás bűncselekménynek minősül? akkor miért kapták el, ha elhajtott?
slowmotion
telex.hu/belfold/2022/06/01/kaposvar-busz-auto-buntetofekezes-vademeles
A vád szerint a férfi az úttesten ment gyalog és úgy ítélte meg, hogy túl közel ment el mellette a helyijáratos busz. A vádlott ettől indulatos lett, a közelben parkoló kocsijába szállt és a busz után hajtott. A buszt egy megállónál érte utol, ahol megállt mellette és a sofőrt szidni kezdte. Majd 200 méterrel később megállt autójával az úttest szélén, és amikor a busz közvetlenül mögé ért, hirtelen elé kanyarodott. A buszsofőr vészfékezésre kényszerült, az egyik leszállni készülő utas ettől elesett, beverte a fejét és eszméletét vesztette. A sértett 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A vádlott elhajtott a helyszínről
De legalább az ügyészség jófej és CSAK felfüggesztettet kér...pofám leszakad
Pari
slowmotion
built for this shit
több mint 4 éve
valószínűleg úgyis csak azt kapna, így kevesebb meló lesz, ha nem fellebbez a meghozandó ítélet ellen a terheltnem gyűlölködönk, csak szekunder szégyen vanEz se jobb...büntetőfékezés+
A Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság segítségnyújtás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az ügyben.szóval a segítségnyújtás bűncselekménynek minősül? akkor miért kapták el, ha elhajtott?
slowmotion
telex.hu/belfold/2022/06/01/kaposvar-busz-auto-buntetofekezes-vademeles
A vád szerint a férfi az úttesten ment gyalog és úgy ítélte meg, hogy túl közel ment el mellette a helyijáratos busz. A vádlott ettől indulatos lett, a közelben parkoló kocsijába szállt és a busz után hajtott. A buszt egy megállónál érte utol, ahol megállt mellette és a sofőrt szidni kezdte. Majd 200 méterrel később megállt autójával az úttest szélén, és amikor a busz közvetlenül mögé ért, hirtelen elé kanyarodott. A buszsofőr vészfékezésre kényszerült, az egyik leszállni készülő utas ettől elesett, beverte a fejét és eszméletét vesztette. A sértett 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A vádlott elhajtott a helyszínről
De legalább az ügyészség jófej és CSAK felfüggesztettet kér...pofám leszakad
Pari
több mint 4 éve
nem gyűlölködönk, csak szekunder szégyen vanEz se jobb...büntetőfékezés+

Szerkesztette: Pari
több mint 4 éve
nem gyűlölködönk, csak szekunder szégyen vanA Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság segítségnyújtás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az ügyben.szóval a segítségnyújtás bűncselekménynek minősül? akkor miért kapták el, ha elhajtott?
több mint 4 éve
Aki ilyen állathoz sem méltó tettet hajt végre és még a vonat se dezitegrálja az egy nárciszista utolsó féreg és a hamvait termőföldbe sem szabadna szórni.444.hu/2022/05/27/16-es-14-eves-lanyat-gyilkolta-meg-egy-ferfi-aszodonAszódra költözöl?
tegnapelőtt maci, most meg ez. Jókor költözünk...
eaglesmcnabb
| Mi júniusban. |
Amúgy a hírhez:
Elvileg azóta az derült ki hogy a pasi hétvégi apuka volt. Nem vitte haza a volt feleségnek a gyerekeket hétvégén és a nő azóta kereste őket.. Rendőrséget is bevonta, voltak is kint a lakásnál, de bemenni nem mehettek, mert nem volt parancsuk rá.. Aztán csütörtökön a szomszédok hívták a rendőrséget a bűz miatt és akkor találták meg a gyerekek több napos hullajat. Az apa adácsi vasútállomáson akart öngyilkos lenni vasárnap. Ott lakik a volt feleség. Vasút elé vetette magát, de nem halt meg súlyos életveszélyes állapotban kórházban ápolják. Iratai nem voltak meg. Egy ideig a rendőrség nem is kötötte össze az eseteket. Azóta rendőrségi felügyelet van a kórházi szobája előtt.
dawyd728
blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.
"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 4 éve
na az király, mi csak decemberben, mert még nincs kész. mondjuk jó környék, szerintem jól döntöttél 😊444.hu/2022/05/27/16-es-14-eves-lanyat-gyilkolta-meg-egy-ferfi-aszodonAszódra költözöl?
tegnapelőtt maci, most meg ez. Jókor költözünk...
eaglesmcnabb
| Mi júniusban. |
dawyd728
én alapból kartali vagyok, és az is maradok. Budapest az csak átmeneti volt, szóval nekem nem lesz nagy ugrás.
Szerkesztette: eaglesmcnabb
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 4 éve
dawyd728
4 327
444.hu/2022/05/27/16-es-14-eves-lanyat-gyilkolta-meg-egy-ferfi-aszodonAszódra költözöl?
tegnapelőtt maci, most meg ez. Jókor költözünk...
eaglesmcnabb
| Mi júniusban. |
Amúgy a hírhez:
Elvileg azóta az derült ki hogy a pasi hétvégi apuka volt. Nem vitte haza a volt feleségnek a gyerekeket hétvégén és a nő azóta kereste őket.. Rendőrséget is bevonta, voltak is kint a lakásnál, de bemenni nem mehettek, mert nem volt parancsuk rá.. Aztán csütörtökön a szomszédok hívták a rendőrséget a bűz miatt és akkor találták meg a gyerekek több napos hullajat. Az apa adácsi vasútállomáson akart öngyilkos lenni vasárnap. Ott lakik a volt feleség. Vasút elé vetette magát, de nem halt meg súlyos életveszélyes állapotban kórházban ápolják. Iratai nem voltak meg. Egy ideig a rendőrség nem is kötötte össze az eseteket. Azóta rendőrségi felügyelet van a kórházi szobája előtt.
Szerkesztette: dawyd728
több mint 4 éve
444.hu/2022/05/27/16-es-14-eves-lanyat-gyilkolta-meg-egy-ferfi-aszodontegnapelőtt maci, most meg ez. Jókor költözünk...
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 4 éve
Kollégákkal csütörtök délután járunk focizni a nyóckerbe egy kispályás dühöngőbe.Átlagos kurucinfo kommentelő hatvanezer hozzászólással.
A pálya valami régi Matáv központ nyolcemeletes épületének ötödik emeletén található, de nem is ez a lényeg. A lényeg az, hogy ebben az épületben jelen pillanatban ukrán menekülteknek van tömegszálló kialakítva. A belső udvaron gyerekek játszanak, anyukáik ülnek kint, beszélgetnek, mintha minden rendben lenne, háború ellenes és békét hirdető gyerekrajzok a falakon mindenhol. Tisztára mint valami propaganda filmben.
Hát ebbe a környezetbe ballagunk befelé, már belül a kerítésen, amikor kintről beordít egy igazi megsavanyodott összeaszott ötvenes proli, hogy "Vesszen Ukrajna, szemétládák". Az egyetlen szerencséje az volt ennek a pondrónak, hogy a kerítés túloldalán volt, és túl nagy kerülő lett volna kimenni érte, mert bizisten megfogtuk volna, és becibáltuk volna az elé a 6-8 anyuka elé, aki lent ült, hogy legyen szíves nekik is fejtse ki a véleményét erről a konfliktusról. Szerencsére az ukrán nők adták volna a fülét a kezébe.
Hanni
blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.
"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 4 éve
nem is az h burzsuj v nem de mennyiségek és márka nélkül semmit nem érTudtam, hogy hiba volt ezeket leírni 😀Burzsuj…csak ez a par tetel minimum 5ezer forint…Ne akard tudni 😂Én a felvágottaknál érzem meg valahogy legjobban. Amikor veszel 20dkg sonkát valami nem drágából és már az is 1000ft az felfoghatatlan.Ma láttam a Sparban vmi osztrák szalámi egy tálca 199 HUF. Az vajon miből lehet? 🤣
Tegnap vettem egy tálcás szalámit 579-ért ma már 629.
Bazzani
empty taxi
Tegnapi Lidl:
- banán
- saláta
- uborka
- paradicsom
- lazac
- eper
- málna
- áfonya
- kv
- csirkemell
- olívaolaj
- tej
- vaj
- öblítő
- zsepi
- folyekony szappan
24.887 magyar forint 😃
#JC6
Csirkemell meg olivaolaj…jahhh…hat ezert joarasitottak neked a cairkefarhatat?
Meg h nem elunk jol, ugyan mar.
Solymi
#JC6