Gyűlölködjünk

36 feliratkozó

9 hónapja
dugo93 Indianapolis Colts 4 197
Tényleg birkatürelmű voltam, de asszem most volt elég a szomszédból.

Egy 60-as éveiben lévő nyugdíjas párról van szó. 2,5 éve költöztünk velük szembe, azóta a főbb problémái az alábbiak voltak:
- Menhelyről örökbefogadtunk egy huskyt. Ezek a kutyák nem egyszerű esetek, a miénk a fajtához képest is kényes eset. Rettentő szeparációs szorongása volt, állandóan vonyított órákon át amikor leléptünk otthonról. Ezt még jogosnak érzem, hogy szóváteszik. Mondjuk azt ahogy és ahányszor, azt már kevésbé. Mindegy, lenyeltük, igazat adtunk nekik.

- Nyáron futás közben találtam egy pár hetes kismacskát egyedül nyávogni. Akkor nem sikerült a közelébe mennem, de másnap amikor arra jártunk, ugyanott volt, ugyancsak egyedül és akkor már olyan éhes lehetett, hogy ő jött oda hozzánk. Hazavittük gondját viseltük abban a pár napban amíg találtunk neki gazdát. Talán 3 napról beszélünk. Na ez a f*sztarisznya már a második napon jön át és kb ezt a szöveget nyomja le (röviden): "Jaaajjjj, de aranyos ez a kiscica. De ennek a cicának az anyjánál ám a helye. Valamit csináljatok vele, mert egész éjszaka nem tudtunk tőle aludni, úgy nyávogott. Vidd hátra az udvarban." Mondom mivan? Ez egy kiscica. 3 másodpercig nem marad ott, ahol neki nem tetszik. Na meg nehogymár egy kiscica hangerejétől ne tudjon valaki tőle 20 méterre aludni. Mi semmit nem hallottunk nyitott ablaknál, úgy hogy a mi udvarunkba van... 😀 Ezt kétszer mondta el a 3 nap alatt. Mielőtt ez eszkalálódott volna, lett gazdája a macskának, megoldódott.

- Múlthét végén felraktam az udvarba egy biztonsági kamerát, mert a feleségem így komfortosabban érzi magát otthon, amikor nem vagyok jelen. Ez egy mozgásérzékelős kamera, ami a kapunkra néz. Direkt úgy állítottam be, hogy csak akkor triggerelődjön ha valaki a kapunkhoz jön az akksi és a tárhely miatt.
Felhív 2 napja kb az alábbi szöveggel (ugyancsak röviden): "Ha érdekel mi van nálunk, gyere át, nagyon szívesen megmutatom, de az hogy megfigyeltek minket az nagyon nincs rendben. Nem tudom te hogy éreznéd magad, ha téged figyelnélek kamerán" stb. Mondom MIVAN? Ott a határán voltam, hogy a k anyjába elküldjem. Igazából csak az tartott vissza, hogy hosszú távon méginkább elkezd áskálódni ellenünk. Azért elég nyomatékosan és fogyatékosnak nézve elmagyaráztam neki, hogy rohadtul nem látszik rajta semmi az udvarukból és eszembe se jut egy idős párt nézegetni.
Utána még messengeren küldtem neki screenshotot arról, hogy mit lát a kamera. Erre jött az, hogy "ez egy 180 fokban látó kamera". Kapott erre egy specifikációt is, ami egyértelműen leírja, hogy nem az. Szerintem amúgy azt hiszi, hogy olyan, mint a kaszinókban, hogy én bentről irányítom, hogy hova nézzen. 😀

Egyébként már csak azért is vicces az egész, mert 4 nagy ablakunk néz ki az utcára aminek a túloldalán vannak, szóval kb akkor nézek át hozzájuk, amikor kedvem van. Ráadásul mondtam neki, hogy nagyon szívesen adok hozzáférést is a kamerához, bármikor megnézheti mit lát.

De egy kamerát nem fogok eldugni. Épp azért van jól látható helyen, hogy véletlen se jusson eszébe senkinek bejönni. Nem az a célom, hogy utána nézegessem, hogy milyen ügyesen mászott be valaki a kerítésen (még ha erre egyébként kb 0 az esély a környékünkön). Arról nem beszélve, hogy ha nálam így áll a kamera, az őt is védi hasonló módon.

Szerkesztette: dugo93

9 hónapja
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 36 300 — Lájkold a zsűrit!
bacon + cheddar + kukorica + ... ananász

Mi a fasz?!
gyeek
Pizza?
Érdekes kombó, szereti keverni a sós és az édes ízeket.
Egyébként nekem az ananászos pizzával semmi bajom, szeretem.

Valaki kitalálta egyszer h mennyire gáz, aztán azóta mindenki ezt nyomja, pedig nem rosszabb mint egy tenger gyümölcsei vagy a tejfölös alapú pizza.
Lúdas Solymi
Gyümölcsöt nem keverünk hússal. *dropsmic*
gyeek
Az egyik legjobb hamburgeres Pesten a Bamba Marha, és a legjobb hamburgerük a Big Kahuna Burger. Marhahúspogácsa, cheddar sajt, grill bacon, grillezett ananász, teriyaki szósz.
Kibaszott finom. Kóstold meg. 😉
Őszentsége Sobri Jóska
Nekem nagyon nem jött be, ahogy a többi burgerük sem, olyan fura volt az ízvilága, pedig sokan dícsérték, ezért adtam neki többször is esélyt.
kapitnono
Ízlések...
Én sok kézműves hamburgerezőt végigettem pár éve, ugyanannak a franchisenak több helyét is, de nálam a Bamba Marha top3, míg az akkor sok jó kritikát kapó Zingben soha nem ettem finomat, vagy most a nagyon hypeolt Simon's se jön be, pedig szeretem a smashed burgert.
De gondolom ez ízlés kérdése, van olyan ismerősöm aki imád enni, de amiben koriandert érez, azt egyből hagyja a fenébe, én meg tengeri szarokat nem eszek soha, sehol.

A bacon + cheddar + ananász miafaszra írtam egy kimondottan finom verziót.
Illetve van a Bors gasztrobár, nekik kibaszottul beteg leveseik vannak, kb a bármi bármivel vonalon, és ott is be tudnak találni elsőre miafasznak tűnő kombináciök.
Őszentsége Sobri Jóska
Burger és kis hazánk, akkor toronymagasan a Tuning Burger and Bar az etalon. Van pár cucc amitől ízorgia alakul ki..aki nem volt még és burgeres az ne hagyja ki.
topin
+1 a tunigba sosem csalódhat az ember sem az étel sem a kiszolgálás minőségében. Nálam a másik top hely az a burger bárhol.

A Buddiesos arc pedig legutóbb mikor láttam akkor a Grandio Hostel konyháján csinálta a burgereket.
Tarsi
Tuning nagyon jó, a Burger Bárholban a buci az utóbbi időben szarabb szvsz, régen nálam is TOP1 szint volt, amit nagyon utálok még náluk, hogy irgalmatlan kajaszagú lesz mindened ha beülsz.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
9 hónapja
Tarsi San Francisco 49ers 1 177
bacon + cheddar + kukorica + ... ananász

Mi a fasz?!
gyeek
Pizza?
Érdekes kombó, szereti keverni a sós és az édes ízeket.
Egyébként nekem az ananászos pizzával semmi bajom, szeretem.

Valaki kitalálta egyszer h mennyire gáz, aztán azóta mindenki ezt nyomja, pedig nem rosszabb mint egy tenger gyümölcsei vagy a tejfölös alapú pizza.
Lúdas Solymi
Gyümölcsöt nem keverünk hússal. *dropsmic*
gyeek
Az egyik legjobb hamburgeres Pesten a Bamba Marha, és a legjobb hamburgerük a Big Kahuna Burger. Marhahúspogácsa, cheddar sajt, grill bacon, grillezett ananász, teriyaki szósz.
Kibaszott finom. Kóstold meg. 😉
Őszentsége Sobri Jóska
Nekem nagyon nem jött be, ahogy a többi burgerük sem, olyan fura volt az ízvilága, pedig sokan dícsérték, ezért adtam neki többször is esélyt.
kapitnono
Ízlések...
Én sok kézműves hamburgerezőt végigettem pár éve, ugyanannak a franchisenak több helyét is, de nálam a Bamba Marha top3, míg az akkor sok jó kritikát kapó Zingben soha nem ettem finomat, vagy most a nagyon hypeolt Simon's se jön be, pedig szeretem a smashed burgert.
De gondolom ez ízlés kérdése, van olyan ismerősöm aki imád enni, de amiben koriandert érez, azt egyből hagyja a fenébe, én meg tengeri szarokat nem eszek soha, sehol.

A bacon + cheddar + ananász miafaszra írtam egy kimondottan finom verziót.
Illetve van a Bors gasztrobár, nekik kibaszottul beteg leveseik vannak, kb a bármi bármivel vonalon, és ott is be tudnak találni elsőre miafasznak tűnő kombináciök.
Őszentsége Sobri Jóska
Burger és kis hazánk, akkor toronymagasan a Tuning Burger and Bar az etalon. Van pár cucc amitől ízorgia alakul ki..aki nem volt még és burgeres az ne hagyja ki.
topin
+1 a tunigba sosem csalódhat az ember sem az étel sem a kiszolgálás minőségében. Nálam a másik top hely az a burger bárhol.

A Buddiesos arc pedig legutóbb mikor láttam akkor a Grandio Hostel konyháján csinálta a burgereket.
9 hónapja
topin New England Patriots 2 003
bacon + cheddar + kukorica + ... ananász

Mi a fasz?!
gyeek
Pizza?
Érdekes kombó, szereti keverni a sós és az édes ízeket.
Egyébként nekem az ananászos pizzával semmi bajom, szeretem.

Valaki kitalálta egyszer h mennyire gáz, aztán azóta mindenki ezt nyomja, pedig nem rosszabb mint egy tenger gyümölcsei vagy a tejfölös alapú pizza.
Lúdas Solymi
Gyümölcsöt nem keverünk hússal. *dropsmic*
gyeek
Az egyik legjobb hamburgeres Pesten a Bamba Marha, és a legjobb hamburgerük a Big Kahuna Burger. Marhahúspogácsa, cheddar sajt, grill bacon, grillezett ananász, teriyaki szósz.
Kibaszott finom. Kóstold meg. 😉
Őszentsége Sobri Jóska
Nekem nagyon nem jött be, ahogy a többi burgerük sem, olyan fura volt az ízvilága, pedig sokan dícsérték, ezért adtam neki többször is esélyt.
kapitnono
Ízlések...
Én sok kézműves hamburgerezőt végigettem pár éve, ugyanannak a franchisenak több helyét is, de nálam a Bamba Marha top3, míg az akkor sok jó kritikát kapó Zingben soha nem ettem finomat, vagy most a nagyon hypeolt Simon's se jön be, pedig szeretem a smashed burgert.
De gondolom ez ízlés kérdése, van olyan ismerősöm aki imád enni, de amiben koriandert érez, azt egyből hagyja a fenébe, én meg tengeri szarokat nem eszek soha, sehol.

A bacon + cheddar + ananász miafaszra írtam egy kimondottan finom verziót.
Illetve van a Bors gasztrobár, nekik kibaszottul beteg leveseik vannak, kb a bármi bármivel vonalon, és ott is be tudnak találni elsőre miafasznak tűnő kombináciök.
Őszentsége Sobri Jóska
Burger és kis hazánk, akkor toronymagasan a Tuning Burger and Bar az etalon. Van pár cucc amitől ízorgia alakul ki..aki nem volt még és burgeres az ne hagyja ki.
9 hónapja
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 6 875 — Saturday Night Lights
Ez a Bors az hol is van?
Lúdas Solymi
Kazinczy 10.
Őszentsége Sobri Jóska
Borssal egy a baj, pofátlanul drágák lettek. Mondjuk a nyugati turista a fő célközönség.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
9 hónapja
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 32 049 — #NoStress
Igazán jó burgereket szerintem nem az ilyen tucat helyeken lehet enni. Ilyen kissebb helyeken, szerintem ha utána olvas az ember, jobbakat lehet találni. Egyik legjobb ilyen szerintem a Burger labor rákospalotai határúton, egy kis bódé, de elég sok gasztroblogger szerint is legjobb hamburgert itt lehet kapni Budapesten.
kapitnono
Csak egyszer voltam, Originalt ettem, a zsömle ergya volt, a jegsaláta súlytalan, a szószuk olyan semmilyen, a hús jó volt, de az összhatás kb. 6/10. De korrekt volt, látod, ízlések...
De azt elfogadom, hogy random noname helyeken ki lehet fogni 9-10-eseket, a covid előtt a Bosnyák téren volt egy Remíz nevű csumpi hely, az nekem nagyon bejött, vagy a Budafoki Lágymányosi saroknál egy pince, az 10-es volt, de már az sincs, viszont ananászosra csak a Bamba Marhából emlékszem.
Őszentsége Sobri Jóska
Fuh nekem se jött be, szerintem a 6/10 is erős…
Mostanában a Simon’s-t nyomom, nem rossz, felüdülés a Bamba és társai után. A shake-ük verhetetlen..
JC6 - a zsidó
Igen, a shakejeik kibaszott jók, de a hambi ergya.

9 hónapja
- JC6 Denver Broncos 6 769

Lúdas Solymi New England Patriots 7 935
A Magyar utca elején volt az nem? Most guglin nézem a forjú van ott, de talán az volt korábban a Burger Buddies.

Volt h ott megkajáltunk aztán mentünk a nem messze lévő Mélypontba válogatott meccset nézni.
Lúdas Solymi
jaja ott voltak először, aztán onnan átmentek a Blahánál egy kis utcába vmi olasz étterem helyére
de onnan is menniük kellett, nem tudom most hol vannak

megnéztem közbe és a Street Bistro még ott van az Egyetem téren
lehet majd el kéne menni oda valamikor

ahova még viszonylag sokat járunk az a Che Che a nyugatitól nem messze
Negritis, a vajda
Ó, akkor jól emlékeztem.
Nekik nagyon finom szószuk volt meg jól is csinálták, remélem maradt a minőség, bár utoljára asszem 6 éve ettem ott.
9 hónapja
gyeek LSU Tigers 8 156 — Stromfeld Aurél fan
Amikor eszem valamit, a legritkább esetben gondolok a szarásra.
nagylaza, főpohárnok
általában én is utólag szidom magam ha vmi csípőset ettem előző nap
Negritis, a vajda
Ez tegnapelőtt történt.

1) Végy egy üvegycse "12 Fejű" chili szószt, isteni illatú és aromájú skorpió moruga chilivel, fogyaszd házi fasírttal és frissen sült bagettel.
2) Ne mosd meg a kezed alaposan evés után.
3) Skorpió morugás kézzel hajtogasd a szarpapírt dolgod végzésekor.
4) Enjoy!

blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.

"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
9 hónapja
Negritis, a vajda Denver Broncos 44 419 — The Mathematician
Amikor eszem valamit, a legritkább esetben gondolok a szarásra.
nagylaza, főpohárnok
általában én is utólag szidom magam ha vmi csípőset ettem előző nap

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
9 hónapja
gyeek LSU Tigers 8 156 — Stromfeld Aurél fan
| Néhány kivételtől eltekintve én se szeretem a hús+gyümölcs kombót, de azt, hogy a kettő kizárja egymást, axiómaként véletlenül se merném állítani. |
nagylaza, főpohárnok
| Nézz hát az avataromra, íme a júzer akiben nincs félsz ha valami random dolgot akar mondani és eltökélten kiállni mellette! |

blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.

"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
9 hónapja
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 8 985 — WHO DAT!!!!
Gyümölcsöt nem keverünk hússal. *dropsmic*
gyeek
Már bocs, de ezt a faszságot honnan vetted?
nagylaza, főpohárnok
Semmi gond! Ha te aszalt maracujás dámszarvas péniszt szeretsz kakilni az a te dolgod! Én nem fogok édes gyümölcsöt húsokhoz enni, elég cukor vagyok alapállásban.
gyeek
Halat pl citrommal a legjobb enni. Nem véletlenül így szolgálják fel mindenhol.

9 hónapja
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 13 911 — beers & Packers
Gyümölcsöt nem keverünk hússal. *dropsmic*
gyeek
Már bocs, de ezt a faszságot honnan vetted?
nagylaza, főpohárnok
Semmi gond! Ha te aszalt maracujás dámszarvas péniszt szeretsz kakilni az a te dolgod! Én nem fogok édes gyümölcsöt húsokhoz enni, elég cukor vagyok alapállásban.
gyeek
Amikor eszem valamit, a legritkább esetben gondolok a szarásra. Persze: nem vagyunk egyformák. | Néhány kivételtől eltekintve én se szeretem a hús+gyümölcs kombót, de azt, hogy a kettő kizárja egymást, axiómaként véletlenül se merném állítani. |
9 hónapja
gyeek LSU Tigers 8 156 — Stromfeld Aurél fan
Gyümölcsöt nem keverünk hússal. *dropsmic*
gyeek
Már bocs, de ezt a faszságot honnan vetted?
nagylaza, főpohárnok
Semmi gond! Ha te aszalt maracujás dámszarvas péniszt szeretsz kakilni az a te dolgod! Én nem fogok édes gyümölcsöt húsokhoz enni, elég cukor vagyok alapállásban.

blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.

"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
9 hónapja
Negritis, a vajda Denver Broncos 44 419 — The Mathematician
A Magyar utca elején volt az nem? Most guglin nézem a forjú van ott, de talán az volt korábban a Burger Buddies.

Volt h ott megkajáltunk aztán mentünk a nem messze lévő Mélypontba válogatott meccset nézni.
Lúdas Solymi
jaja ott voltak először, aztán onnan átmentek a Blahánál egy kis utcába vmi olasz étterem helyére
de onnan is menniük kellett, nem tudom most hol vannak

megnéztem közbe és a Street Bistro még ott van az Egyetem téren
lehet majd el kéne menni oda valamikor

ahova még viszonylag sokat járunk az a Che Che a nyugatitól nem messze

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
9 hónapja
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 32 049 — #NoStress
Ez a Bors az hol is van?
Lúdas Solymi
Kazinczy 10.

9 hónapja
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 32 049 — #NoStress
bacon + cheddar + kukorica + ... ananász

Mi a fasz?!
gyeek
Pizza?
Érdekes kombó, szereti keverni a sós és az édes ízeket.
Egyébként nekem az ananászos pizzával semmi bajom, szeretem.

Valaki kitalálta egyszer h mennyire gáz, aztán azóta mindenki ezt nyomja, pedig nem rosszabb mint egy tenger gyümölcsei vagy a tejfölös alapú pizza.
Lúdas Solymi
Gyümölcsöt nem keverünk hússal. *dropsmic*
gyeek
Az egyik legjobb hamburgeres Pesten a Bamba Marha, és a legjobb hamburgerük a Big Kahuna Burger. Marhahúspogácsa, cheddar sajt, grill bacon, grillezett ananász, teriyaki szósz.
Kibaszott finom. Kóstold meg. 😉
Őszentsége Sobri Jóska
Nekem nagyon nem jött be, ahogy a többi burgerük sem, olyan fura volt az ízvilága, pedig sokan dícsérték, ezért adtam neki többször is esélyt.
kapitnono
Ízlések...
Én sok kézműves hamburgerezőt végigettem pár éve, ugyanannak a franchisenak több helyét is, de nálam a Bamba Marha top3, míg az akkor sok jó kritikát kapó Zingben soha nem ettem finomat, vagy most a nagyon hypeolt Simon's se jön be, pedig szeretem a smashed burgert.
De gondolom ez ízlés kérdése, van olyan ismerősöm aki imád enni, de amiben koriandert érez, azt egyből hagyja a fenébe, én meg tengeri szarokat nem eszek soha, sehol.

A bacon + cheddar + ananász miafaszra írtam egy kimondottan finom verziót.
Illetve van a Bors gasztrobár, nekik kibaszottul beteg leveseik vannak, kb a bármi bármivel vonalon, és ott is be tudnak találni elsőre miafasznak tűnő kombináciök.
Őszentsége Sobri Jóska
Igazán jó burgereket szerintem nem az ilyen tucat helyeken lehet enni. Ilyen kissebb helyeken, szerintem ha utána olvas az ember, jobbakat lehet találni. Egyik legjobb ilyen szerintem a Burger labor rákospalotai határúton, egy kis bódé, de elég sok gasztroblogger szerint is legjobb hamburgert itt lehet kapni Budapesten.
kapitnono
Csak egyszer voltam, Originalt ettem, a zsömle ergya volt, a jegsaláta súlytalan, a szószuk olyan semmilyen, a hús jó volt, de az összhatás kb. 6/10. De korrekt volt, látod, ízlések...
De azt elfogadom, hogy random noname helyeken ki lehet fogni 9-10-eseket, a covid előtt a Bosnyák téren volt egy Remíz nevű csumpi hely, az nekem nagyon bejött, vagy a Budafoki Lágymányosi saroknál egy pince, az 10-es volt, de már az sincs, viszont ananászosra csak a Bamba Marhából emlékszem.

9 hónapja
Lúdas Solymi New England Patriots 7 935
Ízlések...
Én sok kézműves hamburgerezőt végigettem pár éve, ugyanannak a franchisenak több helyét is, de nálam a Bamba Marha top3, míg az akkor sok jó kritikát kapó Zingben soha nem ettem finomat, vagy most a nagyon hypeolt Simon's se jön be, pedig szeretem a smashed burgert.
De gondolom ez ízlés kérdése, van olyan ismerősöm aki imád enni, de amiben koriandert érez, azt egyből hagyja a fenébe, én meg tengeri szarokat nem eszek soha, sehol.

A bacon + cheddar + ananász miafaszra írtam egy kimondottan finom verziót.
Illetve van a Bors gasztrobár, nekik kibaszottul beteg leveseik vannak, kb a bármi bármivel vonalon, és ott is be tudnak találni elsőre miafasznak tűnő kombináciök.
Őszentsége Sobri Jóska
Igazán jó burgereket szerintem nem az ilyen tucat helyeken lehet enni. Ilyen kissebb helyeken, szerintem ha utána olvas az ember, jobbakat lehet találni. Egyik legjobb ilyen szerintem a Burger labor rákospalotai határúton, egy kis bódé, de elég sok gasztroblogger szerint is legjobb hamburgert itt lehet kapni Budapesten.
kapitnono
számomra a Buddies volt az ideális
nincs még aranyáron, de amiben jónak kell lennie abban kiemelkedő
sajnos volt ott elég sok szívás a covid környékén azt se tudom megvannak-e még

meg a Kálvintól nem messze volt még 1 hely ahol iszonyat jó "juicy lucy" burgereket csináltak
meg volt pár jó levesük is
Negritis, a vajda
A Magyar utca elején volt az nem? Most guglin nézem a forjú van ott, de talán az volt korábban a Burger Buddies.

Volt h ott megkajáltunk aztán mentünk a nem messze lévő Mélypontba válogatott meccset nézni.

Ez a Bors az hol is van?
9 hónapja
Negritis, a vajda Denver Broncos 44 419 — The Mathematician
Ízlések...
Én sok kézműves hamburgerezőt végigettem pár éve, ugyanannak a franchisenak több helyét is, de nálam a Bamba Marha top3, míg az akkor sok jó kritikát kapó Zingben soha nem ettem finomat, vagy most a nagyon hypeolt Simon's se jön be, pedig szeretem a smashed burgert.
De gondolom ez ízlés kérdése, van olyan ismerősöm aki imád enni, de amiben koriandert érez, azt egyből hagyja a fenébe, én meg tengeri szarokat nem eszek soha, sehol.

A bacon + cheddar + ananász miafaszra írtam egy kimondottan finom verziót.
Illetve van a Bors gasztrobár, nekik kibaszottul beteg leveseik vannak, kb a bármi bármivel vonalon, és ott is be tudnak találni elsőre miafasznak tűnő kombináciök.
Őszentsége Sobri Jóska
Igazán jó burgereket szerintem nem az ilyen tucat helyeken lehet enni. Ilyen kissebb helyeken, szerintem ha utána olvas az ember, jobbakat lehet találni. Egyik legjobb ilyen szerintem a Burger labor rákospalotai határúton, egy kis bódé, de elég sok gasztroblogger szerint is legjobb hamburgert itt lehet kapni Budapesten.
kapitnono
számomra a Buddies volt az ideális
nincs még aranyáron, de amiben jónak kell lennie abban kiemelkedő
sajnos volt ott elég sok szívás a covid környékén azt se tudom megvannak-e még

meg a Kálvintól nem messze volt még 1 hely ahol iszonyat jó "juicy lucy" burgereket csináltak
meg volt pár jó levesük is

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
9 hónapja
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 8 985 — WHO DAT!!!!
bacon + cheddar + kukorica + ... ananász

Mi a fasz?!
gyeek
Pizza?
Érdekes kombó, szereti keverni a sós és az édes ízeket.
Egyébként nekem az ananászos pizzával semmi bajom, szeretem.

Valaki kitalálta egyszer h mennyire gáz, aztán azóta mindenki ezt nyomja, pedig nem rosszabb mint egy tenger gyümölcsei vagy a tejfölös alapú pizza.
Lúdas Solymi
Gyümölcsöt nem keverünk hússal. *dropsmic*
gyeek
Az egyik legjobb hamburgeres Pesten a Bamba Marha, és a legjobb hamburgerük a Big Kahuna Burger. Marhahúspogácsa, cheddar sajt, grill bacon, grillezett ananász, teriyaki szósz.
Kibaszott finom. Kóstold meg. 😉
Őszentsége Sobri Jóska
Nekem nagyon nem jött be, ahogy a többi burgerük sem, olyan fura volt az ízvilága, pedig sokan dícsérték, ezért adtam neki többször is esélyt.
kapitnono
Ízlések...
Én sok kézműves hamburgerezőt végigettem pár éve, ugyanannak a franchisenak több helyét is, de nálam a Bamba Marha top3, míg az akkor sok jó kritikát kapó Zingben soha nem ettem finomat, vagy most a nagyon hypeolt Simon's se jön be, pedig szeretem a smashed burgert.
De gondolom ez ízlés kérdése, van olyan ismerősöm aki imád enni, de amiben koriandert érez, azt egyből hagyja a fenébe, én meg tengeri szarokat nem eszek soha, sehol.

A bacon + cheddar + ananász miafaszra írtam egy kimondottan finom verziót.
Illetve van a Bors gasztrobár, nekik kibaszottul beteg leveseik vannak, kb a bármi bármivel vonalon, és ott is be tudnak találni elsőre miafasznak tűnő kombináciök.
Őszentsége Sobri Jóska
Igazán jó burgereket szerintem nem az ilyen tucat helyeken lehet enni. Ilyen kissebb helyeken, szerintem ha utána olvas az ember, jobbakat lehet találni. Egyik legjobb ilyen szerintem a Burger labor rákospalotai határúton, egy kis bódé, de elég sok gasztroblogger szerint is legjobb hamburgert itt lehet kapni Budapesten.

9 hónapja
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 8 985 — WHO DAT!!!!
sokaig en is igy voltam a gyumolcs + sos, de miutan megkostoltam parat azt kell h mondjam nem ertem aki nem kedveli
YoungZeeZee
Nekem a gyümölcs+hús kombóval semmi bajom, én csak a Bamba Marhára írtam, hogy nem jött be

9 hónapja
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 32 049 — #NoStress
Illetve van a Bors gasztrobár, nekik kibaszottul beteg leveseik vannak, kb a bármi bármivel vonalon, és ott is be tudnak találni elsőre miafasznak tűnő kombináciök.
Őszentsége Sobri Jóska
Én azokat annyira imádom, hogy van amikor ebédre simán csak három levest veszek, 2 sós 1 édes kombinacióban. Zsenik azok a srácok.
Hanni
Pedig a szendó is jó. 😉

9 hónapja
Hanni Seattle Seahawks Army Black Knights 8 233 — "Valakinek utolsónak is kell lennie"
Illetve van a Bors gasztrobár, nekik kibaszottul beteg leveseik vannak, kb a bármi bármivel vonalon, és ott is be tudnak találni elsőre miafasznak tűnő kombináciök.
Őszentsége Sobri Jóska
Én azokat annyira imádom, hogy van amikor ebédre simán csak három levest veszek, 2 sós 1 édes kombinacióban. Zsenik azok a srácok.
9 hónapja
YoungZeeZee 8 452
bacon + cheddar + kukorica + ... ananász

Mi a fasz?!
gyeek
Pizza?
Érdekes kombó, szereti keverni a sós és az édes ízeket.
Egyébként nekem az ananászos pizzával semmi bajom, szeretem.

Valaki kitalálta egyszer h mennyire gáz, aztán azóta mindenki ezt nyomja, pedig nem rosszabb mint egy tenger gyümölcsei vagy a tejfölös alapú pizza.
Lúdas Solymi
Gyümölcsöt nem keverünk hússal. *dropsmic*
gyeek
Az egyik legjobb hamburgeres Pesten a Bamba Marha, és a legjobb hamburgerük a Big Kahuna Burger. Marhahúspogácsa, cheddar sajt, grill bacon, grillezett ananász, teriyaki szósz.
Kibaszott finom. Kóstold meg. 😉
Őszentsége Sobri Jóska
Nekem nagyon nem jött be, ahogy a többi burgerük sem, olyan fura volt az ízvilága, pedig sokan dícsérték, ezért adtam neki többször is esélyt.
kapitnono
Ízlések...
Én sok kézműves hamburgerezőt végigettem pár éve, ugyanannak a franchisenak több helyét is, de nálam a Bamba Marha top3, míg az akkor sok jó kritikát kapó Zingben soha nem ettem finomat, vagy most a nagyon hypeolt Simon's se jön be, pedig szeretem a smashed burgert.
De gondolom ez ízlés kérdése, van olyan ismerősöm aki imád enni, de amiben koriandert érez, azt egyből hagyja a fenébe, én meg tengeri szarokat nem eszek soha, sehol.

A bacon + cheddar + ananász miafaszra írtam egy kimondottan finom verziót.
Illetve van a Bors gasztrobár, nekik kibaszottul beteg leveseik vannak, kb a bármi bármivel vonalon, és ott is be tudnak találni elsőre miafasznak tűnő kombináciök.
Őszentsége Sobri Jóska
a bors jo, es mindig bombol a reppp 😀