Jégkorong
21 feliratkozó
több mint 6 éve
A négyből melyik széria nem érdekes? 😊 de a Penguins-ből már kezd tényleg "sok" lenni, jó lenne ha a Caps végre túl tudna lépni rajtukHa már így rákérdeztél, a Tampa-Boston nem az 😊 A Bolts mondjuk gyanúsan kiemelkedik az egész mezőnyből.
r.baggio
A finnek elég komoly csapatot hoztak a vb-re-
Tepper takarodj!
több mint 6 éve
Azt perze ne felejtsük el, hogy azért a crapa Niskanenestül, Oshiestul, Wilsonostul...stb. menjen a ferde faszra a dirty geci játékával, egyértelmű vadászatot csinálnak rendszeresen a rájátszasban.gyakorlatilag büntetlenül évek óta.
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 6 éve
Túl fognak. Holtby idén jobb formában van, mint Murray, ez a diffi. Meg az, hogy igazából Croz sora funkcionál egyedül. Meg az, hogy Hornquist is volt sérült, Malkin is, Hagelin is, most kiesett ZAR is. A Brassard trade meg nem jött be. Egyedül kevés lesz a.Sid-Jake páros.
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 6 éve
A négyből melyik széria nem érdekes? 😊 de a Penguins-ből már kezd tényleg "sok" lenni, jó lenne ha a Caps végre túl tudna lépni rajtuk
---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 6 éve
Érdekes ez a Caps-Pens series, jobb csapatnak tűnik a Pens, mégis ha nem chokerkedi el az első meccset a Caps, már vége lenne. A két kapus között minőségi különbség van, és Letang néha nettó emberhátrány, jobbak voltak tavaly nélküle...
Tepper takarodj!
több mint 6 éve
a sporttv soha nem ad ilyenkor sok meccset, ha hétvégén sok egyéb van, kb tojik bele😊 a lényeget általában azért adják (kieséses szakasz)De az IIHF youtube csatornáján az összes meccs nézhető.
több mint 6 éve
Inkább ma lett volna egy cseh-szlovák amit adhattak volna.A csoportos vébét nem adja a Sport Tv?De adja. Tegnap volt az USA-Kanada. Ma pont nem, de holnap az osztrák-oroszt adják.
tüsi91
Mikey
több mint 6 éve
Mikey
18 582
A csoportos vébét nem adja a Sport Tv?De adja. Tegnap volt az USA-Kanada. Ma pont nem, de holnap az osztrák-oroszt adják.
tüsi91
több mint 6 éve
tüsi91
11 023
A csoportos vébét nem adja a Sport Tv?
több mint 6 éve
Az en fiaim hokiznak.Nagyon vékony az utánpótlás,pálya de főleg edző alig van,a szűlők nem viszik a fiukat lányokat mert drága sport...
Igy az is csoda hogy itt tartunk ha nem lenne a tao penz akkor ez se lenne.
több mint 6 éve
tüsi91
11 023
Az elsődleges cél, ha ilyen kiegyenlített a mezőny mindig az lesz, hogy ki ne essünk. Több magyar EBEL játékos kell a Volánban, több német, francia adj Isten finn, svéd légiós kell. Jó lenne, ha a Diósgyőr és a MAC is jobb ligában játszhatna. S ha honosítunk, akkor kéne két normális bekket találni. Ha ezek meglesznek, akkor leszünk liftező csapat.
több mint 6 éve
Persze, csak azért enyhén szólva nem vagyunk liftező csapat mint mondjuk a másik három riválisunk, akiknél évente szinte ez a kérdés. Most meg itthon voltunk 15 mp-re tőle, és hiába fanyalogtak sokan, hogy áá.. nem is érdemlünk mi A csoportot, nem vagyunk mi olyan jók, simán megérdemeltük volna mi is ugyanúgy most mint az olaszok, szlovének, kazahok az egész vb alapján. De az hogy hosszú évek óta pariban vagyunk ezekkel a csapatokkal, és van mindig szinte esélyünk a komoly munka eredménye tényleg régóta.Valószínűleg amikor fejutunk 😉Jövöre ugyanígy lesz kazah szlovén, feltehetően jön az osztrák korea páros litvániával megspékelve, csodás lesz...Ezt minden evben le lehet mar irni, ezzel a lebonyolitassal. Ilyen kozel nem tudom mikor leszunk megint a feljutashoz. 😕
gabokocka
zavi27
Jutottunk már fel nem egyszer és még fogunk is ebben biztos vagyok.
Most kicsit pechesen jött ki majd tanulunk belőle.
Jégkorong pont nem az a sport ahol nem szisztematikusan vagyunk jól, én nem aggódom.
Toca
több mint 6 éve
Valószínűleg amikor fejutunk 😉Jövöre ugyanígy lesz kazah szlovén, feltehetően jön az osztrák korea páros litvániával megspékelve, csodás lesz...Ezt minden evben le lehet mar irni, ezzel a lebonyolitassal. Ilyen kozel nem tudom mikor leszunk megint a feljutashoz. 😕
gabokocka
zavi27
Jutottunk már fel nem egyszer és még fogunk is ebben biztos vagyok.
Most kicsit pechesen jött ki majd tanulunk belőle.
Jégkorong pont nem az a sport ahol nem szisztematikusan vagyunk jól, én nem aggódom.
több mint 6 éve
Jövöre ugyanígy lesz kazah szlovén, feltehetően jön az osztrák korea páros litvániával megspékelve, csodás lesz...Ezt minden evben le lehet mar irni, ezzel a lebonyolitassal. Ilyen kozel nem tudom mikor leszunk megint a feljutashoz. 😕
gabokocka
Szerkesztette: zavi27
több mint 6 éve
Ja amúgy csóri kazahok, két milyen gól kellett, hogy lemaradjanak a feljutásról 2 és 15 másodperccel a vége előtt...
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 6 éve
Jövöre ugyanígy lesz kazah szlovén, feltehetően jön az osztrák korea páros litvániával megspékelve, csodás lesz...
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 6 éve
Mikey
18 582
Pedig nagyon menő lett volna jövőre megtanítani szurkolni a szlovákokat.Klubszinten elkezdjük majd, ha a MAC (és a DVTK) indulhat a Tipsport Ligában.
Hanni
több mint 6 éve
YoungZeeZee
8 468
az vicces, hogy a britt csapat eleg nagy sikert ert el.a bbc sport fooldalan semmi, de meg az almenukben sem talaltam errol a nem mindennapi tettrol.
több mint 6 éve
jövőre nézve gyúrhatnánk az erőnlétre is, mert azért az röhejes, hogy az utolsó 10 percben alig mentünk át az ellenfél térfelére, szinte borítékolható volt a gól😕
több mint 6 éve
Nem hiszem, szerencsés pattanásokból sok gól születik, erre szoktak is játszani, potyára nehezebb 😊tehát kb ugyanannyira valószínűAz egy szerencsés pattanás volt, az ő góljukat meg konkrétan bevédte Vay.Ez a végén komoly potya volt, de nem érdemeltünk többet 5 meccset nézve, s főleg az utolsó 10 alapján.csak annyira volt potya, mint a mi második gólunk
tüsi91
slowmotion
Jakehomer
sajnos a szabályok miatt büntetőlövést kellett adni annál a kiugratásnál, nem kiállítást. lehet, azzal jobban jártunk volna...
slowmotion
Talán jobban járunk, bár a végén ugyanezeket a brainfartokat ugyanígy elkövethették volna a srácok...
Tepper takarodj!
több mint 6 éve
Jaja, ugyanúgy lepörgött volna az időnem arról beszéltem, hanem Hári büntetőjéről.ugyanarról beszéltek, csak te azt nézed, hogy mi lehet volna ha emberelőnyt adnak, gabo meg azt mondja, hogy nem osztott, mert az emberhátrányt kivédekeztük
lehet, hogy jobban jártunk volna 57:00-58:38 között 4v4-gyel, utána meg 22 másodperc 5v4-gyel. ha úgy jön ki, akkor talán még a korongot is bent tudtuk volna tartani a brit harmadban.
slowmotion
a jéghoki az ahol egy büntető kb lófingot nem ér, nem értem miért nem lehet bünti+emberelőnyt adni...
NB2
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 6 éve
nem arról beszéltem, hanem Hári büntetőjéről.ugyanarról beszéltek, csak te azt nézed, hogy mi lehet volna ha emberelőnyt adnak, gabo meg azt mondja, hogy nem osztott, mert az emberhátrányt kivédekeztük
lehet, hogy jobban jártunk volna 57:00-58:38 között 4v4-gyel, utána meg 22 másodperc 5v4-gyel. ha úgy jön ki, akkor talán még a korongot is bent tudtuk volna tartani a brit harmadban.
slowmotion
a jéghoki az ahol egy büntető kb lófingot nem ér, nem értem miért nem lehet bünti+emberelőnyt adni...
több mint 6 éve
Hát ezt borzalmas volt előben átélni... Annyira elképzelhetetlennek tűnt, hogy ne legyen meg, és ráadásul ilyen balszerencsével. Pedig nagyon menő lett volna jövőre megtanítani szurkolni a szlovákokat.
több mint 6 éve
nem arról beszéltem, hanem Hári büntetőjéről.Nem azon múlt, a fórt kivédekeztük, utána voltunk balfaszok...tehát kb ugyanannyira valószínűAz egy szerencsés pattanás volt, az ő góljukat meg konkrétan bevédte Vay.Ez a végén komoly potya volt, de nem érdemeltünk többet 5 meccset nézve, s főleg az utolsó 10 alapján.csak annyira volt potya, mint a mi második gólunk
tüsi91
slowmotion
Jakehomer
sajnos a szabályok miatt büntetőlövést kellett adni annál a kiugratásnál, nem kiállítást. lehet, azzal jobban jártunk volna...
slowmotion
gabokocka
lehet, hogy jobban jártunk volna 57:00-58:38 között 4v4-gyel, utána meg 22 másodperc 5v4-gyel. ha úgy jön ki, akkor talán még a korongot is bent tudtuk volna tartani a brit harmadban.