Kedves visszatérők: újra működik a regisztráció és az elfelejtett jelszó kiküldése

Kerékpár

22 feliratkozó

több mint 2 éve
Mikey Cincinnati Bengals 22 103
Pláne hogy egyébként papíron Roglic az elsőszámú ember, ...eaglesmcnabb
Ezt attól a pillanattól fogva, hogy bejelentette Vingegaard az indulását, volt bárki aki elhitte?

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
ALEX PALOU – FIVE-TIME INDYCAR SERIES CHAMPION
több mint 2 éve
bogjosi New England Patriots 2 382
Véletlenül átkerül Vingegaardra a trikó = Kuss ma erőből lemarad az utolsó hegyen.

Kuss még mindig csak segítő, és a dán az elsőszámú ember, a kerékpár pedig csapatsport, nincs itt semmi látnivaló.

Mondjuk a TJV dominanciája nagyon kirívó, érthető hogy mindent is beleláttok, és most az is undorító, ami amúgy alap taktika.
Mikey
Pont a kiemelt részről feledkeznek meg emberek, mikor elkezdik összehasonlítani, hogy miket csinált annó Kuss (pl. 2020-ban ugyanitt bevárta Roglic-ot stb.). Van úgynevezett csapathierarchia.
Kuss segítő, Roglic, Jonas pedig a kapitányok. 2 éve ugyanez volt a helyzet. Azért várta meg Kuss ott, mert be kellett hozni Roglic-ot, a csapat kapitányát.
Szép hollywoodi sztori lenne persze Kuss győzelme, igazi tündérmese, ezért nyerte meg a sztori az emberek szívét.
...azt Jumbonak kell eldönteni, hogy PR szempontból mi nekik a kifizetődő...

Mondjuk abszurd, hogy egy GT-on azon meg az elmélkedés a 3. héten, hogy egyazon csapatból GC első 3 helyen álló ember közül kinek "adjuk" a piros trikót..
(most hirtelen legdrasztikusabb csapat hierarchia példának 2002-es osztrák nagydíjat tudnám felhozni, ahol Rubens megállt az utolsó kanyarban és Schumi megelőzte a P1-ért...megérdemelte volna Rubens? meg! sajnos az élet nem tündérmese általánosságban)

...ne gondolkodd túl a dolgokat, ÉLVEZD!
több mint 2 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 565 — Ajmo Vatreni

zacknorb
Jók a nőci virgácsai. Meg látom a tüdeje is megfelelően fejlődött.
slowmotion
orla chennaoui

a netflixes műsorban nekem is feltűnt
több mint 2 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 25 359 — Egy ember vagyok tesó meg egy bankkártya
Pláne hogy egyébként papíron Roglic az elsőszámú ember
eaglesmcnabb
Na ez már a Vuelta előtt se volt fix, most meg depláne nem, 2 ismeretlenesből lett 3
több mint 2 éve
Nomac New England Patriots 4 671 — balazs.t85@gmail.com
Nekem azért furcsa gondolkodás, hogy egy 3 hetest adjunk oda valakinek, mert megérdemli. Ezek a versenyek legedák, olyan mintha valaki azon háborogna, hogy Djoko nem adta oda Medvének az US Open-t, mert milyen szépen megverte Alcarazt, megérdemli...

Nyerjen a legerősebb
bcsarli, Udvari Főkóstoló
De ez csapatsport, nem tenisz, teljesen irreleváns összehasonlítás.

Nyerjen a legerősebb... Érdekes ezt így kimondani, annak tudatában, hogy az első két hétben még nem így játszottak. Pl. számomra tisztán látszott Vingegaard első szakaszgyőzelménél a 13. szakaszon, hogy Kuss és Roglic is tudott volna gyorsabban menni, hiszen a végén simán lekaptak minimum fél percet az utolsó 1 km-en, és a végén az amerikai úgy ment mintha a többiek szembe jönnének, de mihelyst Vinge elszakadt a többiektől, és egy ellenfél sem tudott utána iramodni, Roglic és Kuss szépen beálltak a többiek mögé, hadd fáradjanak az ellenfelek címszóval, majd a végén le is durrantották őket. Tehát Roglic ás Kuss nem azért nem eredtek utána, mert gyengék voltak hozzá, hanem mert csapattaktika szempontjából semmi sem indokolta ezt nekik.
Ezzel szemben hasonló szituációban most mi történt? Roglic elszakadt, tehát most is simán elengedhették volna Roglicot soloban ugyanúgy ahogy a 13. szakaszon a dánt, egy ellenfél sem tudott menni vele, de valamiért Vingegaardnak fontos volt hogy ne solo Roglic győzelem legyen és simán rákerült Landára. Kívülről úgy tűnik, mintha a Jumbosok hárman nem ugyanazon szabályok szerint játszanának. Az hogy nem hagyta Roglicot egyedül hogy hadd menjen, az teljesen szembement a csapatérdekkel. Pedig alap, hogy ha van elől emberem, akkor hagyom hogy az ellenfelek vezessenek. Vingegaardnak megtették ezt a szívességet kétszer is Roglicék, de úgy látom, hogy visszafele nem működött. És persze lehet mondani hogy a legerősebb nyerjen, de a 13. és 16. szakaszon sem ment maxon a másik kettő mikor soloban volt a dán.

Szakasz után pedig megy a bullshit álszent duma a dántól, hogy nagyon jó lenne ha Kuss nyerne. Pont úgyí nézett ki hogy arra játszottak, valóban 😀. Tegye már fel a kezét aki elhiszi 😀 /lehet csak szimplán lemaradt a mondat vége, hogy " de még jobb lenne ha én nyernék" 😀/ Szó se róla szimpatikus csapat a Jumbo, az volt mindig is, és ezután sem fog változni, de azért ezt álszent dumának tartom. Pláne hogy egyébként papíron Roglic az elsőszámú ember, tehát simán lehetett volna tegnap engedni egyedül. Ayuso és Mas sehol sem volt, egyszerűen Jonas egoja nem engedte hogy hátul maradjon Landával és Kussal, emiatt felugrott rá, mert nem akarta hogy a kettejük közti különbség változzon, közben ha Kuss lemaradt volna az neki nyilván már csak gratis. Vagy ha nem, és én látom szarul, akkor valaki magyarázza már el, hogy az egy szem 4 perces hátrányban kullogó Landa mögül mégis mi értelme volt felugrani Roglicra.
eaglesmcnabb
Egy valamit nem veszel számításba, a csapat érdeket, nekik az a fontos hogy minél több szakaszgyőzelem legyen. Az a Jonas támadás a 13 szakaszon az a győzelemért ment. Nem azért lett abból egy perc mert úgy akarták, hanem mert a többi csapat nem ment (UAE mit csinált ott? 3 emberük volt aki tudta volna húzni a sort, erre elküldik Fishe-Blacket Jonas tán..? ). Ha Roglának van több hátránya ő ment volna. Ha jól emlékszem ott is volt egy Roglic támadás, csak azt a többiek levadászták, itt is ezt történt most, csak nem volt aki utánuk menjen.

Amit elmondtak hogy a három kapitány találkozott a pihenőnapon Jonas szobájában (Ati mesélte), megbeszélték egymás között.
Amint biztosnak tűnik a szakaszgyőzelem, ők versenyezni fognak egymással. A nyilatkozatok alapján megállapodtak hogy nyerjen az akinek a legjobban jön ki a lépés. Kuss nyilatkozatain is azt érzem, nem szeretné ezt megkapni ha nem érdemli meg. Mások vagyunk, de számomra is mindig ott lenne a tüske hogy ezt "megkaptam" és nem érdemeltem ki, szerintem Kussban is ez van.
több mint 2 éve
eaglesmcnabb Cleveland Browns Virginia Tech Hokies 23 607 — je suis poloska
Nekem azért furcsa gondolkodás, hogy egy 3 hetest adjunk oda valakinek, mert megérdemli. Ezek a versenyek legedák, olyan mintha valaki azon háborogna, hogy Djoko nem adta oda Medvének az US Open-t, mert milyen szépen megverte Alcarazt, megérdemli...

Nyerjen a legerősebb
bcsarli, Udvari Főkóstoló
De ez csapatsport, nem tenisz, teljesen irreleváns összehasonlítás.

Nyerjen a legerősebb... Érdekes ezt így kimondani, annak tudatában, hogy az első két hétben még nem így játszottak. Pl. számomra tisztán látszott Vingegaard első szakaszgyőzelménél a 13. szakaszon, hogy Kuss és Roglic is tudott volna gyorsabban menni, hiszen a végén simán lekaptak minimum fél percet az utolsó 1 km-en, és a végén az amerikai úgy ment mintha a többiek szembe jönnének, de mihelyst Vinge elszakadt a többiektől, és egy ellenfél sem tudott utána iramodni, Roglic és Kuss szépen beálltak a többiek mögé, hadd fáradjanak az ellenfelek címszóval, majd a végén le is durrantották őket. Tehát Roglic ás Kuss nem azért nem eredtek utána, mert gyengék voltak hozzá, hanem mert csapattaktika szempontjából semmi sem indokolta ezt nekik.
Ezzel szemben hasonló szituációban most mi történt? Roglic elszakadt, tehát most is simán elengedhették volna Roglicot soloban ugyanúgy ahogy a 13. szakaszon a dánt, egy ellenfél sem tudott menni vele, de valamiért Vingegaardnak fontos volt hogy ne solo Roglic győzelem legyen és simán rákerült Landára. Kívülről úgy tűnik, mintha a Jumbosok hárman nem ugyanazon szabályok szerint játszanának. Az hogy nem hagyta Roglicot egyedül hogy hadd menjen, az teljesen szembement a csapatérdekkel. Pedig alap, hogy ha van elől emberem, akkor hagyom hogy az ellenfelek vezessenek. Vingegaardnak megtették ezt a szívességet kétszer is Roglicék, de úgy látom, hogy visszafele nem működött. És persze lehet mondani hogy a legerősebb nyerjen, de a 13. és 16. szakaszon sem ment maxon a másik kettő mikor soloban volt a dán.

Szakasz után pedig megy a bullshit álszent duma a dántól, hogy nagyon jó lenne ha Kuss nyerne. Pont úgyí nézett ki hogy arra játszottak, valóban 😀. Tegye már fel a kezét aki elhiszi 😀 /lehet csak szimplán lemaradt a mondat vége, hogy " de még jobb lenne ha én nyernék" 😀/ Szó se róla szimpatikus csapat a Jumbo, az volt mindig is, és ezután sem fog változni, de azért ezt álszent dumának tartom. Pláne hogy egyébként papíron Roglic az elsőszámú ember, tehát simán lehetett volna tegnap engedni egyedül. Ayuso és Mas sehol sem volt, egyszerűen Jonas egoja nem engedte hogy hátul maradjon Landával és Kussal, emiatt felugrott rá, mert nem akarta hogy a kettejük közti különbség változzon, közben ha Kuss lemaradt volna az neki nyilván már csak gratis. Vagy ha nem, és én látom szarul, akkor valaki magyarázza már el, hogy az egy szem 4 perces hátrányban kullogó Landa mögül mégis mi értelme volt felugrani Roglicra.

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 2 éve
bcsarli, Udvari Főkóstoló Pittsburgh Steelers 9 593 — A Heinz Field-en soha sem járt, hozzá nem értő lelkes amatőr
Nekem azért furcsa gondolkodás, hogy egy 3 hetest adjunk oda valakinek, mert megérdemli. Ezek a versenyek legedák, olyan mintha valaki azon háborogna, hogy Djoko nem adta oda Medvének az US Open-t, mert milyen szépen megverte Alcarazt, megérdemli...

Nyerjen a legerősebb.

több mint 2 éve
Nomac New England Patriots 4 671 — balazs.t85@gmail.com
A tegnapi attack érthető volt, a mai simán csak nettó hülyeség, taktikai szempontból is, PR szempontból meg pláne... nem a dobogóért mentek, nem a szakaszért (Roglic a szakaszt ígyis-úgyis elviszi, akármit csinál, mert neki a legjobb a sprintje), hanem egymás ellen - főleg a dán a másik kettő ellen, mert Roglic/Sepp között túl sok a másfél perc.

Viszont ha már Roglic - tessék visszanézni a 2020as Angliru szakaszt, szó szerint ugyanott 2km-rel a vége előtt, amikor Roglic megrogyott... vajon mit csinált ott Sepp Kuss.

Roglic se volt szimpatikus, de szerintem ettől függetlenül Jonas a sárosabb, nem meri elengedni a tőle 1'08-ra lévő Roglicot a hátralevő 1.5 km-en (az uccsó 500m ugye lapos/lejtő), ezt használjuk ürügynek hogy átvegyük a pirosat? Come on man. És ez a célbaérkezésnél is látszódott, hogy viszonyult kettejükhöz Kuss (bár lehet sokat olvasok bele, de nekem fura/feltűnő volt - Rogliccal barátságosabb volt/tovább dumált.)

Kedvenc apróságom:

"Sepp Kuss came directly to Mikel Landa at the finish to apologise for sprinting him on the line. It’s not in the images but he said he was sorry and that it wasn’t his style: “I didn’t want to do it, but I had to take the bonus seconds”.
Landa tells us that it says a lot about him and that he appreciates his words."

Lol, elnézést kért Landától.

És én nem értek egyet sokakkal, akik szerint majd "véletlenül" átkerül Jonasra a trikó - ez a mai manőver pont arra volt jó, hogy innentől senki nem fogja elhinni, hogy "véletlenül" történik bármi is - innentől mostmár akkor is összeesküvés-elmélet lesz kikiáltva, és hőbörögni fog mindenki, és a Jumbo lesz a sáros, ha VALÓBAN véletlenül történik valami Kuss-szal (pl random defekt/mechanikai probléma bármi más)

Szóval a Jumbo szépen megágyazott magának ezzel, bravó.
Igor
Így így, 4 percre van Kusstól az első nem Jumbós. Semmi más dolguk nem lenne mint felkísérni az összes hegyre, más csapatból nincs olyan, aki erőből leszakítaná.
gabokocka
Tegnap mondták a közvetítésben, átmentek Jonas szobájába, és sportigazgatók nélkül megbeszélték. (Ati Jonas szobatársa).

Én is szeretném hogy Kuss nyerje meg, de tisztán látszik hogy abban állapodtak meg, hogy az fog nyerni aki a legerősebb. Amint leszakítják a többieket le fogják játszani egymás között.

A sportigazgatóknak egy céljuk van, minél több szakaszt nyerni, az hogy ki hányadik lesz, nem fogják nekik megmondani, ezt le fogják játszani egymás között, ha biztos a szakasz. Nem véletlen hogy Roglic tegnap hátra sem nézett, csak ment. Szerintem Jonas és Rogla sem ment maxon, egy erős tempót mentek, Kuss is erre kérte őket, ha bírja ott marad, és megérdemli, ha nem akkor győzzön az erősebb.
több mint 2 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 27 449 — Keep pounding
A tegnapi attack érthető volt, a mai simán csak nettó hülyeség, taktikai szempontból is, PR szempontból meg pláne... nem a dobogóért mentek, nem a szakaszért (Roglic a szakaszt ígyis-úgyis elviszi, akármit csinál, mert neki a legjobb a sprintje), hanem egymás ellen - főleg a dán a másik kettő ellen, mert Roglic/Sepp között túl sok a másfél perc.

Viszont ha már Roglic - tessék visszanézni a 2020as Angliru szakaszt, szó szerint ugyanott 2km-rel a vége előtt, amikor Roglic megrogyott... vajon mit csinált ott Sepp Kuss.

Roglic se volt szimpatikus, de szerintem ettől függetlenül Jonas a sárosabb, nem meri elengedni a tőle 1'08-ra lévő Roglicot a hátralevő 1.5 km-en (az uccsó 500m ugye lapos/lejtő), ezt használjuk ürügynek hogy átvegyük a pirosat? Come on man. És ez a célbaérkezésnél is látszódott, hogy viszonyult kettejükhöz Kuss (bár lehet sokat olvasok bele, de nekem fura/feltűnő volt - Rogliccal barátságosabb volt/tovább dumált.)

Kedvenc apróságom:

"Sepp Kuss came directly to Mikel Landa at the finish to apologise for sprinting him on the line. It’s not in the images but he said he was sorry and that it wasn’t his style: “I didn’t want to do it, but I had to take the bonus seconds”.
Landa tells us that it says a lot about him and that he appreciates his words."

Lol, elnézést kért Landától.

És én nem értek egyet sokakkal, akik szerint majd "véletlenül" átkerül Jonasra a trikó - ez a mai manőver pont arra volt jó, hogy innentől senki nem fogja elhinni, hogy "véletlenül" történik bármi is - innentől mostmár akkor is összeesküvés-elmélet lesz kikiáltva, és hőbörögni fog mindenki, és a Jumbo lesz a sáros, ha VALÓBAN véletlenül történik valami Kuss-szal (pl random defekt/mechanikai probléma bármi más)

Szóval a Jumbo szépen megágyazott magának ezzel, bravó.
Igor
Így így, 4 percre van Kusstól az első nem Jumbós. Semmi más dolguk nem lenne mint felkísérni az összes hegyre, más csapatból nincs olyan, aki erőből leszakítaná.

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 2 éve
Mikey Cincinnati Bengals 22 103
Véletlenül átkerül Vingegaardra a trikó = Kuss ma erőből lemarad az utolsó hegyen.

Kuss még mindig csak segítő, és a dán az elsőszámú ember, a kerékpár pedig csapatsport, nincs itt semmi látnivaló.

Mondjuk a TJV dominanciája nagyon kirívó, érthető hogy mindent is beleláttok, és most az is undorító, ami amúgy alap taktika.

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
ALEX PALOU – FIVE-TIME INDYCAR SERIES CHAMPION
több mint 2 éve
Igor Baltimore Ravens TCU Horned Frogs 17 038 — Dr Kongó fan
A tegnapi attack érthető volt, a mai simán csak nettó hülyeség, taktikai szempontból is, PR szempontból meg pláne... nem a dobogóért mentek, nem a szakaszért (Roglic a szakaszt ígyis-úgyis elviszi, akármit csinál, mert neki a legjobb a sprintje), hanem egymás ellen - főleg a dán a másik kettő ellen, mert Roglic/Sepp között túl sok a másfél perc.

Viszont ha már Roglic - tessék visszanézni a 2020as Angliru szakaszt, szó szerint ugyanott 2km-rel a vége előtt, amikor Roglic megrogyott... vajon mit csinált ott Sepp Kuss.

Roglic se volt szimpatikus, de szerintem ettől függetlenül Jonas a sárosabb, nem meri elengedni a tőle 1'08-ra lévő Roglicot a hátralevő 1.5 km-en (az uccsó 500m ugye lapos/lejtő), ezt használjuk ürügynek hogy átvegyük a pirosat? Come on man. És ez a célbaérkezésnél is látszódott, hogy viszonyult kettejükhöz Kuss (bár lehet sokat olvasok bele, de nekem fura/feltűnő volt - Rogliccal barátságosabb volt/tovább dumált.)

Kedvenc apróságom:

"Sepp Kuss came directly to Mikel Landa at the finish to apologise for sprinting him on the line. It’s not in the images but he said he was sorry and that it wasn’t his style: “I didn’t want to do it, but I had to take the bonus seconds”.
Landa tells us that it says a lot about him and that he appreciates his words."

Lol, elnézést kért Landától.

És én nem értek egyet sokakkal, akik szerint majd "véletlenül" átkerül Jonasra a trikó - ez a mai manőver pont arra volt jó, hogy innentől senki nem fogja elhinni, hogy "véletlenül" történik bármi is - innentől mostmár akkor is összeesküvés-elmélet lesz kikiáltva, és hőbörögni fog mindenki, és a Jumbo lesz a sáros, ha VALÓBAN véletlenül történik valami Kuss-szal (pl random defekt/mechanikai probléma bármi más)

Szóval a Jumbo szépen megágyazott magának ezzel, bravó.

Szerkesztette: Igor

We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)

We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 2 éve
Stoki Jacksonville Jaguars Nebraska Cornhuskers 3 133 — Einhorn és Finkle...Finkle és Einhorn
 www.cyclingnews.com/news/wesley-kreder-happy-to-be-alive-after-heart-attack/
Ezek nem véletlenek... 🫤
több mint 2 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 25 359 — Egy ember vagyok tesó meg egy bankkártya
a tüdeje is megfelelően fejlődött.
slowmotion
felvettem a szótáramba
több mint 2 éve
slowmotion Dallas Cowboys 28 564 — Cowboys fan

zacknorb
Jók a nőci virgácsai. Meg látom a tüdeje is megfelelően fejlődött.
több mint 2 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 25 359 — Egy ember vagyok tesó meg egy bankkártya
több mint 2 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 25 359 — Egy ember vagyok tesó meg egy bankkártya

Olvasva ezt egyáltalán nem hülyeség
több mint 2 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 28 398 — "Montoya por favor!"
Ez a kamu Jumbo verseny engem nem igazán érdekel. A három spanyol játszik nálam az igazi győzelemért.
1. Juan Ayuso
2. Mikel Landa +0:16
3. Enric Mas +0:30

Ami igazából a nagyobb probléma, hogy velük csak Pogacar tudja jelenleg felvenni a versenyt, és Roglát meg is tudná verni (ahogy eddig is sikerült neki), de ha megúszik, akkor Vingegaard viszont le tudja darálni simán mint a Touron. Ahhoz pedig elég egy igazán rossz nap.

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 2 éve
Mikey Cincinnati Bengals 22 103
Vicces helyzet, amikor Landa jobb csapattárs, mint a haverjaid!
Igor
Jó eséllyel le van ez beszélve hogy a lehető legtovább Kusson marad a piros trikó, aztán amikor már mindenképpen kell, akkor VIngegaard átveszi. Mondjuk holnap, mert hegyi befutó, el lehet játszani szépen hogy Jonas az erősebb.

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
ALEX PALOU – FIVE-TIME INDYCAR SERIES CHAMPION
több mint 2 éve
Jughead Dallas Cowboys 6 965
Borzasztó kínosak ezek a beszélgetések a Jumbo hármasa között. 😀
több mint 2 éve
eaglesmcnabb Cleveland Browns Virginia Tech Hokies 23 607 — je suis poloska
Ha Vingegaard ment volna el mint most Roglic, akkor egyik se került volna rá Landára, mivel Roglic ment el Vinge simán felment rá. Érdekes. Azt hittem simán elengedik Roglicot hogy nyerjen szólóban.

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 2 éve
gyurczi New York Giants 2 788 — Giants fan
Vicces helyzet, amikor Landa jobb csapattárs, mint a haverjaid!
Igor
Megtartotta neki a pirosat.

Nolite iudicare, ut non iudacemini. Ne ítélj, hogy ne ítéltess!
több mint 2 éve
Igor Baltimore Ravens TCU Horned Frogs 17 038 — Dr Kongó fan
Vicces helyzet, amikor Landa jobb csapattárs, mint a haverjaid!

We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)

We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 2 éve
tenorx 14 205 — fő libsi
Jonas és Sepp beszélgetése... 🙈😅:
 x.com/DanDeakins/status/1701871402276503603?s=20

ui.: hogy lehet bemásolni a twitter posztot, hogy látszódjon is itt, ne csak a link legyen?
edit1.: köszi empty!!! sajnos twitter ennek a posztnak nem tud generálni olyat, vagyis nekem hibát dobál ki folyamat...más posztnál is, ellenőriztem,
bogjosi
több mint 2 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 411 — NFL bracket champion '26
Jonas és Sepp beszélgetése... 🙈😅:
 x.com/DanDeakins/status/1701871402276503603?s=20

ui.: hogy lehet bemásolni a twitter posztot, hogy látszódjon is itt, ne csak a link legyen?
bogjosi
Beágyazás menüpontot kell kiválasztani és az embed code-ot idemásolni.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 2 éve
bogjosi New England Patriots 2 382
Jonas és Sepp beszélgetése... 🙈😅:
 x.com/DanDeakins/status/1701871402276503603?s=20

ui.: hogy lehet bemásolni a twitter posztot, hogy látszódjon is itt, ne csak a link legyen?
edit1.: köszi empty!!! sajnos twitter ennek a posztnak nem tud generálni olyat, vagyis nekem hibát dobál ki folyamat...más posztnál is, ellenőriztem,

Szerkesztette: bogjosi