Kerékpár
23 feliratkozó
több mint 9 éve
Közben az idén elég erős évet produkáló Majka elszerződött a Katushához. Szintén megszerezte az orosz csapat a portugálok 2013-as világbajnokát Rui Costát. Kellett is az erősítés mert ugye Purito visszavonul. Előzetesen azt mondta, hogy indul a Vueltán de most úgy döntött az olimpia után vége. Ki is vették a Vuelta keretből a nevét (eddig csak Van Den Broeck, Machado és Bystrøm biztos induló). A San Sebastian Klasszikus volt az utolsó spanyol verseny, ahol megpróbált az utolsó emelkedőn megszökni és életében először megnyerni a versenyt, de nem sikerült neki. Mollema nagyon erős volt.
Az életben nem az tragédia, ha valaki nem éri el a célját. A tragédia az, ha valakinek nincs célja.
több mint 9 éve
Akkor beindult a Bahrain-Merida csapat is!Természetesen Nibali szerződtette (most már hivatalos) + jött két afrikai (Kudus és Grmay) a feltételek teljesülése miatt. Eddig. Hivatalosan ma jelentik be a többi nevet.
Közben (ahogy várható volt) az IAM-ből is szállingóznak el. A fiatal norvég sprinter Enger és a svájci Frank is az AG2R csapatába igazolt. Az időfutam menő Brandle pedig a Trek-be.
Boom pedig otthagyta az Astanát, és a holland Lottóhoz írt alá.
Az életben nem az tragédia, ha valaki nem éri el a célját. A tragédia az, ha valakinek nincs célja.
több mint 9 éve
Lehet csemegézni: 2016 Rio Olympic Games men's road race start listHazabeszélek, de mindennek a legalja hogy az aktuális világbajnok nincs ott. 😛
Cserébe rengeteg jó név és sok szimpatikus versenyző, remélem jó verseny lesz. 😊
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 9 éve
+ Sagan indul még montiban!Előzetesen (változhat sérülés, lemondás stb. miatt) a "nagyobb" nevek:Köszi! Hát az olimpiás mezőnyből egyértelműen látszik h Schleck nyeri az aranyat! 😊
Olimpia (nincs semmi sorrend)
Nibali, Aru, Froome, A. Yates, Gilbert, Uran, Valverde, Purito, T. Dumoulin, Mollema, Kruijswijk, Bardet, Alaphilippe, T. Martin, Boasson Hagen, Majka, Kwiatkowski, Rui Costa, Cancellara, Porte, Fuglsang, Zakarin, Roche, D. Martin, Phinney, Kiryienka, Meintjes, Impey, Amador, F. Schleck
Vuelta a Espana
Peraud, Boom, Westra, Samuel Sánchez, Atapuma, Gilbert, Pinot, Niemiec, Quintana, Wellens, Amador, I. Izagirre, Chaves, Mezgec, Rubén Plaza, Talansky, S. Clarke, Barguil, Purito, Van Den Broeck, Gesink, Kruijswijk, Contador, Froome, Kreuziger, Zubeldia, Nerz, Igor Anton, D. Navarro
Nagyon sok név. Gondolom végső győztesre illetve összetett menőre voltál kíváncsi, de nehéz rangsorolni abból a szempontból, hogy egy hegyi menő, vagy egy sprinter is nagyon jó az adott "szakágában". De persze így is maradt ki név (kedvenc, feltörekvő stb.), de én őket gondolom esélyesnek (hegy, sprint, összetett, olimpia) v. top10-es-nek. Persze ízlések és pofonok. 😊
danyly
steelwolf
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 9 éve
Augusztus 1-el kinyitott a piac. Lentebb már olvashattunk pár fontos csapat cserét.Megemlítendő még:
Kreuziger >> Orica (Yates segítőjének kiváló lesz)
Degenkolb (Giant) >> Trek (jó kis sprinterek jöttek össze; Nizzolo, Theuns, van Poppel)
Roche (SKY) >> BMC (jó lesz neki ez a váltás)
Zandio (SKY) és Hesjedal visszavonult.
A SKY-nál voltak-vannak mozgások bőven. Knees, König, Pucchio, Froome és Thomas marad-hosszabbított. Henao és Poels még tárgyalásban vannak az új szerződésekkel.
Szerkesztette: danyly
Az életben nem az tragédia, ha valaki nem éri el a célját. A tragédia az, ha valakinek nincs célja.
több mint 9 éve
@Heisman Trophy yep.
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 9 éve
A Bora bejelentette Sagan szerződtetését, három évre írt alá és megy vele Bodnar, Kolar, Baška és a tesó is a Tinkoffból.és a Bora WorldTour csapat lesz ?
Az Astanához megy Jesper Hansen, Gatto és Valgren, valamint a Cannondale-től Moser.
Fura lesz.
Mikey
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 9 éve
A Bora bejelentette Sagan szerződtetését, három évre írt alá és megy vele Bodnar, Kolar, Baška és a tesó is a Tinkoffból.Az Astanához megy Jesper Hansen, Gatto és Valgren, valamint a Cannondale-től Moser.
Fura lesz.
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 9 éve
A múltja miatt várható volt, hogy visszalép...Nagyok közül ki indul az Olimpián ill. a Vueltan?Előzetesen (változhat sérülés, lemondás stb. miatt) a "nagyobb" nevek:
steelwolf
Olimpia (nincs semmi sorrend)
Nibali, Aru, Froome, A. Yates, Gilbert, Uran, Valverde, Purito, T. Dumoulin, Mollema, Kruijswijk, Bardet, Alaphilippe, T. Martin, Boasson Hagen, Majka, Kwiatkowski, Rui Costa, Cancellara, Porte, Fuglsang,Zakarin,Roche, D. Martin, Phinney, Kiryienka, Meintjes, Impey, Amador, F. Schleck
danyly
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 9 éve
Köszi! Hát az olimpiás mezőnyből egyértelműen látszik h Schleck nyeri az aranyat! 😊Nagyok közül ki indul az Olimpián ill. a Vueltan?Előzetesen (változhat sérülés, lemondás stb. miatt) a "nagyobb" nevek:
steelwolf
Olimpia (nincs semmi sorrend)
Nibali, Aru, Froome, A. Yates, Gilbert, Uran, Valverde, Purito, T. Dumoulin, Mollema, Kruijswijk, Bardet, Alaphilippe, T. Martin, Boasson Hagen, Majka, Kwiatkowski, Rui Costa, Cancellara, Porte, Fuglsang, Zakarin, Roche, D. Martin, Phinney, Kiryienka, Meintjes, Impey, Amador, F. Schleck
Vuelta a Espana
Peraud, Boom, Westra, Samuel Sánchez, Atapuma, Gilbert, Pinot, Niemiec, Quintana, Wellens, Amador, I. Izagirre, Chaves, Mezgec, Rubén Plaza, Talansky, S. Clarke, Barguil, Purito, Van Den Broeck, Gesink, Kruijswijk, Contador, Froome, Kreuziger, Zubeldia, Nerz, Igor Anton, D. Navarro
Nagyon sok név. Gondolom végső győztesre illetve összetett menőre voltál kíváncsi, de nehéz rangsorolni abból a szempontból, hogy egy hegyi menő, vagy egy sprinter is nagyon jó az adott "szakágában". De persze így is maradt ki név (kedvenc, feltörekvő stb.), de én őket gondolom esélyesnek (hegy, sprint, összetett, olimpia) v. top10-es-nek. Persze ízlések és pofonok. 😊
danyly
több mint 9 éve
Ebből kisülhet egy nagyon jó ès izgalmas Vuelta is.Nagyok közül ki indul az Olimpián ill. a Vueltan?Előzetesen (változhat sérülés, lemondás stb. miatt) a "nagyobb" nevek:
steelwolf
Olimpia (nincs semmi sorrend)
Nibali, Aru, Froome, A. Yates, Gilbert, Uran, Valverde, Purito, T. Dumoulin, Mollema, Kruijswijk, Bardet, Alaphilippe, T. Martin, Boasson Hagen, Majka, Kwiatkowski, Rui Costa, Cancellara, Porte, Fuglsang, Zakarin, Roche, D. Martin, Phinney, Kiryienka, Meintjes, Impey, Amador, F. Schleck
Vuelta a Espana
Peraud, Boom, Westra, Samuel Sánchez, Atapuma, Gilbert, Pinot, Niemiec, Quintana, Wellens, Amador, I. Izagirre, Chaves, Mezgec, Rubén Plaza, Talansky, S. Clarke, Barguil, Purito, Van Den Broeck, Gesink, Kruijswijk, Contador, Froome, Kreuziger, Zubeldia, Nerz, Igor Anton, D. Navarro
Nagyon sok név. Gondolom végső győztesre illetve összetett menőre voltál kíváncsi, de nehéz rangsorolni abból a szempontból, hogy egy hegyi menő, vagy egy sprinter is nagyon jó az adott "szakágában". De persze így is maradt ki név (kedvenc, feltörekvő stb.), de én őket gondolom esélyesnek (hegy, sprint, összetett, olimpia) v. top10-es-nek. Persze ízlések és pofonok. 😊
danyly
több mint 9 éve
dawyd728
4 130
Zakarint a korábbi doppingügye ellenére is engedik indulni?Nagyok közül ki indul az Olimpián ill. a Vueltan?Előzetesen (változhat sérülés, lemondás stb. miatt) a "nagyobb" nevek:
steelwolf
Olimpia (nincs semmi sorrend)
Nibali, Aru, Froome, A. Yates, Gilbert, Uran, Valverde, Purito, T. Dumoulin, Mollema, Kruijswijk, Bardet, Alaphilippe, T. Martin, Boasson Hagen, Majka, Kwiatkowski, Rui Costa, Cancellara, Porte, Fuglsang, Zakarin, Roche, D. Martin, Phinney, Kiryienka, Meintjes, Impey, Amador, F. Schleck
Vuelta a Espana
Peraud, Boom, Westra, Samuel Sánchez, Atapuma, Gilbert, Pinot, Niemiec, Quintana, Wellens, Amador, I. Izagirre, Chaves, Mezgec, Rubén Plaza, Talansky, S. Clarke, Barguil, Purito, Van Den Broeck, Gesink, Kruijswijk, Contador, Froome, Kreuziger, Zubeldia, Nerz, Igor Anton, D. Navarro
Nagyon sok név. Gondolom végső győztesre illetve összetett menőre voltál kíváncsi, de nehéz rangsorolni abból a szempontból, hogy egy hegyi menő, vagy egy sprinter is nagyon jó az adott "szakágában". De persze így is maradt ki név (kedvenc, feltörekvő stb.), de én őket gondolom esélyesnek (hegy, sprint, összetett, olimpia) v. top10-es-nek. Persze ízlések és pofonok. 😊
danyly
több mint 9 éve
Nagyok közül ki indul az Olimpián ill. a Vueltan?Előzetesen (változhat sérülés, lemondás stb. miatt) a "nagyobb" nevek:
steelwolf
Olimpia (nincs semmi sorrend)
Nibali, Aru, Froome, A. Yates, Gilbert, Uran, Valverde, Purito, T. Dumoulin, Mollema, Kruijswijk, Bardet, Alaphilippe, T. Martin, Boasson Hagen, Majka, Kwiatkowski, Rui Costa, Cancellara, Porte, Fuglsang, Zakarin, Roche, D. Martin, Phinney, Kiryienka, Meintjes, Impey, Amador, F. Schleck
Vuelta a Espana
Peraud, Boom, Westra, Samuel Sánchez, Atapuma, Gilbert, Pinot, Niemiec, Quintana, Wellens, Amador, I. Izagirre, Chaves, Mezgec, Rubén Plaza, Talansky, S. Clarke, Barguil, Purito, Van Den Broeck, Gesink, Kruijswijk, Contador, Froome, Kreuziger, Zubeldia, Nerz, Igor Anton, D. Navarro
Nagyon sok név. Gondolom végső győztesre illetve összetett menőre voltál kíváncsi, de nehéz rangsorolni abból a szempontból, hogy egy hegyi menő, vagy egy sprinter is nagyon jó az adott "szakágában". De persze így is maradt ki név (kedvenc, feltörekvő stb.), de én őket gondolom esélyesnek (hegy, sprint, összetett, olimpia) v. top10-es-nek. Persze ízlések és pofonok. 😊
Az életben nem az tragédia, ha valaki nem éri el a célját. A tragédia az, ha valakinek nincs célja.
több mint 9 éve
Nagyok közül ki indul az Olimpián ill. a Vueltan?
több mint 9 éve
Elszabadult itt mindenki (vicc).Hogy lehet jó csapatot csinálni benne, fel vagyok iratkozva, Touron megpróbáltam, csak mindenhova x-t írt ki 😕
Ajánlom szíves figyelmetekbe az "Egyéb játékok" topicot, abban is a "Fantasy Cycling" altopicot. Ott lehet tesztelni, kit mit gondol, és mi a taktika. Pontokkal honorálják a fáradtságaidat, illetve kipróbálhatód magadat. A Vueltára biztos lesz játék. Nézettek be, jó móka.
danyly
Extrát nem néztem egyet sem. Nyilatkozta benne, hogy szándékosan segített neki?Két szakértő, (eurosportosok csak fordították) mondták hogy inkább a segít Froomynak a szökésben mint Quintananak. Ahelyett hogy támadott volna, (valószínűleg volt még erelye amennyit felvezetett) hazavitte a haverját. Végig ott volt, húzta Froome-nak a sort. Remélem Poels majd még miután elmegy bajnok lesz és bármelyik csapatban sem fog segíteni a kenyai motorosnak
Mikey
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 9 éve
Elszabadult itt mindenki (vicc).Ajánlom szíves figyelmetekbe az "Egyéb játékok" topicot, abban is a "Fantasy Cycling" altopicot. Ott lehet tesztelni, kit mit gondol, és mi a taktika. Pontokkal honorálják a fáradtságaidat, illetve kipróbálhatód magadat. A Vueltára biztos lesz játék. Nézettek be, jó móka.
Az életben nem az tragédia, ha valaki nem éri el a célját. A tragédia az, ha valakinek nincs célja.
több mint 9 éve
Extrát nem néztem egyet sem. Nyilatkozta benne, hogy szándékosan segített neki?
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 9 éve
Nem vigyelted az extrát, benne volt, hazavitte több szakaszon is, Froomy-t párszor hazavitte
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 9 éve
ja én azt hittem, egyedül ő tudott reagálni a támadására.
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 9 éve
+ nem azt mondom hogy elment a BMCbe csak azért hogy segítsen neki, de sokszor segítette
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 9 éve
Nem tudom hogy vagy vele, de elég sokszor vitte, pl a bukásnál, többször is felvezette, mikor szökött veleSzóval szerinted elment egy másik csapatba, hogy továbbra is segítse. Élénk a fantáziád. 😊Ezért üdvözlöm annyira, hogy Porte elment a BMC-be elsőszámú embernek.És ott egyeltalán nem segít Froome-nak áh dehogy
Mikey
Heisman Trophy
Mikey
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 9 éve
Egyébként én csak most olvasom, mi történt Tony Martinnal a TDF utolsó szakaszán. (Szakaszt nem láttam.) Tyű de maga alatt lehet az az ember...
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 9 éve
Szóval szerinted elment egy másik csapatba, hogy továbbra is segítse. Élénk a fantáziád. 😊Ezért üdvözlöm annyira, hogy Porte elment a BMC-be elsőszámú embernek.És ott egyeltalán nem segít Froome-nak áh dehogy
Mikey
Heisman Trophy
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 9 éve
Utolsó bekezdésedre pedig, nem Froome ellen kell szabályt hozni, hanem az unalmas vonatkozás ellen. A lüktető tempó érdekében. A hegyeken többször legyen head to head küzdelem az esélyesek között. Igen akár nyerjen 10 perccel a legerősebb, az legyen akár Froome, Contactor vagy bárki, de legyen verseny.Erre csak egy megoldás van: egy csapat egy versenyző.
dawyd728
Kivitelezhetetlen.
Minden más esetben kiküszöbölhetetlen, hogy a csapattársak segítsék egymást.
De mégha egy általad vázolt rendszert létre is hoznának, akkor is simán lehetne egy gazdag csapatnak 3 csapata (persze más névvel, de azonos tulajdonosi háttérrel, vagy csak simán azonos cél érdekében) és ugyanúgy létrejönnének vonatok vinni a favoritot, legfeljebb 2-3-4 féle csapatból állnának össze.
Nem lehet belenyúlva, mint pl az NFL-ben, kiegyenlített mezőnyt létrehozni.
Egyszerűen kell 3-4 ugyanolyan erős, ugyanakkorra formaidőzített versenyző, és akkor mindegy kié a vonat, lehet lüktetni, támadgatni, mert pl. ha Aru vagy Quintana valóban erős lenne, akkor szétkapták volna simán Froome vonatát, ahogy régebben Armstrong US Postalja még tán erősebb is volt, mégis, Ullrich, Beloki, Sastre, Vinokurov, Basso mindig szétkapták a vonatot előle.
több mint 9 éve
dawyd728
4 130
A szervezés és a szabályozás két külön dolog. Szabályozást mindkettőben a fő szerv csinálja. A Froome futás során sem az ASO emberei döntöttek az idők jóváírásáról, hanem a UCI. Magyarán a szabályozó, és nem a szervező.Pont azt írod te is, hogy ahol központi a szabályozás ott működik, ahol meg nem, ott nem. 😉Hosszútávú autóversenyzés szabályait az FIA (UCI) szabályozza. A World Endurance Championship=WEC (UCI WorldTour) sorozatot az ASO (itt van különbség, mert az összeset a kerékpárban nem az ASO szervezi) szervezi. A sorozat egyik versenye, inkább ékköve a 24H Le Mans (Tour de France).Szerintem jó elgondolás. Én pártolom. Persze egy fizetési plafont inkább támogatnék major sportok mintájára, de ez egy ilyen nemzetközi sorozatban nem kivitelezhető.Baromság.
dawyd728
Az NFL-ben azért lehet plafon, meg központi szabályozás arra, hogy minél közelebb legyenek egymáshoz a csapatok (kivéve Browns, Jax), mert alapvetően egy cégként működik, mely szabályozza a franchiseok működését.
A hosszútávú autóversenyzés is alapvetően egy "cég".
Ha én csinálok mondjuk egy lengőteke csapatbajnokságot, ott, azon belül szabályozhatom, hogy egy csapatban kell legyen 1 nő, 1 ifi, 1 félvak, stb. De a gurulósfociban vagy a kerékpársportban ez teljesen kivitelezhetetlen, egyszerűen nem így épült fel, valamint a pénzcsapok is azért nyílnak meg, mert van lehetőség a dreamteamek összerakására, és gyors, látványos eredmények, sikerek prezentálására, ha be tudnak ugrasztani pénzes befektetőket, szponzorokat.
Arról nem beszélve, hogy egy olyan sportágban, ahol mindenki doppingol, csal, trükközik, szerinted egy általad vázolt rendszerben nem tudnák megoldani, hogy mondjuk a 2020-as Tourra legyen olyan csapat, ahol 6 erős ember van, akiket évekig olyan eredményekre ösztönöztek, hogy legyen köztük bronz meg ezüst?
Megtudnák.
Max nem a következő évre terveznének csapatépítésileg, hanem 3-4 évre előre.
De az egyébként működő, profitábilis, a résztvevők számára kielégítően működő rendszereket sose lehet kívülről megreformálni, mert nincs szükségük reformra, köszönik, jól el vannak így is.
Sobri Jóska
Ja és Le Mans-ban fix 35 csapat mellett, plusz további 25 meghívásos rendszerben indulhat. (hasonlóan van ez a Tour esetében)
Pont ezért, mert a WEC során 35 fix induló van, a 25 "vendég" nem ASO sorozatból megy, hanem általában az amerikai IMSA által működtetett USCC-ből.
Lényeg, legyen bármilyen sorozat, bármilyen szervezővel minden géposztály pilóta felállását az FIA szabályozza. Az autókra vonatkozó szabályok már a szervezők hatásköre.
Persze nem ugyanaz a kettő, de az, h a major ligákat, mint cégeket és a hosszútávú autóversenyzést, mint nem cégeket akarod párhuzamba állítani, az téves. Ha már a három közül vmelyik kilóg, azok a major ligák. A hosszútávú autóversenyzés struktúrája sokkal inkább hasonlít a kerékpársporthoz. dawyd728
Azt meg nem is tudom értelmezni, h a pénzcsapok miben működnek másként az autósportban, mint a kerékpárban. Ott is van szponzor egy csapatnak, ott is sikert akarnak, de azonnal. Ott is van/lenne pénz a legjobbakat összegyűjteni. Ott is a szponzori háttér határozza meg a csapat versenyképességét. dawyd728Pénz lenne, de -ahogy te is írod-a struktúra más, és már kialakult.
Most nem lehet belenyúlni a kerékpársportba, hogy kiegyenlítettebb legyen. Ha így alakult volna ki, akkor ugyanúgy lenne mögötte pénz persze, de ezen most változtatni egyszerűen semelyik résztvevőnek se éri meg.
Annyiban van igazad, h lehetne manipulálni a rendszert. Lehetőség lenne rá. Viszont nem tudom melyik kerékpáros szerződik le egy csapattal úgy, h most 3 évig nem indítunk a Touron, nem érhetsz el az egyheteseken se jó eredményeket, h aztán majd segíteni tudj akkor. Simán elmenne máshova versenyezni, mert egy kerékpárosnak van max 8-10 jó éve, abból a harmadát nem fogja feláldozni, csak azért, mert mondjuk a legpiacképesebb csapat 20%-al nagyobb fizetést garantál. Aki igen, az és annak csapata szerintem meg is érdemli, h 2020-ban alázós sor tagja/birtokosa legyen.Miért, ne indulhatna egy így szerződtetett segítő akár az összes nagy körön? Max egy sík szakaszon összeszed annyi hátrányt, hogy összetettben 100-on kívül lesz mindig, a hegyeken -vagyis ahol eldől- meg viszik a favoritot, mint most a Sky.
dawyd728
Nem az ilyen belenyúlás a megoldás az unalmas Tourokra, hanem jól kijelölt szakaszok, és valóban erős versenyzők.
Ha nulla csapatsegítség lenne, csak egyéni verseny lenne a Tour, és izgulós lenne minden hegy, minden bukás, és ki kéne maxolni a különbségeket, akkor Froome idén szerintem 15 percet adott volna alaphangon bárkinek, Mollema, Aru, Quintana, stb.
Ha valaki ennyire kiemelkedik, azzal nem lehet semmit se kezdeni, max fel lehet lökdösni.
Sobri Jóska
Szerintem a legnagyobb csapatoknak valóban nem éri meg. Rajtuk kívül a szervezők, akik a pénzt kaszálják, szerintem jobban örülnének izgalmas versenyeknek. Én még nem hallottam olyat, h a dominancia jót tenne egy sportágnak.
A besorolást nyilván összetettebb, és nem csak a GT-k GC sorrendje alapján történne. Pl ha vki egy hegyiszakaszon az utolsó hegyen 50-60, akárhány százalékáig képes vinni a tempót, az is vmilyen súlyozás után belekerülhetne a formulába.
Utolsó bekezdésedre pedig, nem Froome ellen kell szabályt hozni, hanem az unalmas vonatkozás ellen. A lüktető tempó érdekében. A hegyeken többször legyen head to head küzdelem az esélyesek között. Igen akár nyerjen 10 perccel a legerősebb, az legyen akár Froome, Contactor vagy bárki, de legyen verseny.
Szerkesztette: dawyd728