Koronavírus 2024

34 feliratkozó

több mint 4 éve
Lecsó Denver Broncos 3 077
Egy valamit (vagy igazából többet, de a lényeg az ugyanaz) nem ért senki, vagy nem látja be, aki azon ajvékol, hogy miért álltunk le, bezzeg a svédek, stb...
Amikor ez a vírus bebaszott az összes országba egyszerre, a politikusok maguk köré gyűjtötték a 10 szerintük hozzáértő embert. Azok felállítottak 3-4 modellt, ami szerint zajlik majd a járvány. Az elsőben szerepelt 1500 halott, a másodikban 25000, a harmadikban meg 50000. A politikus mindenhol az 1500-at fogja választani, még akkor is, ha annak a gazdasági kára sokkal nagyobb lesz előre láthatólag. Mert azt el lehet mismásolni, hogy recesszió van, majd becsomagoljuk valamibe, még hasznot is húzhatunk belőle, meg az emberek nem értenek a közgazdaságtanhoz. Azt viszont mindenki érti, hogy meghalt nagyi, mert nálunk nem voltak intézkedések. És akkor még nem is vettük bele a matekba, hogy hol mennyi nagyit tudnak ellátni, lélegeztetni, hogy melyik politikus van tisztában az országának az eü helyzetével, vagy mennyire lopta szét az elmúlt évtizedben.
Az másik kérdés, hogy tegyük fel, egy adott ország úgy dönt, hogy nem áll le, hanem megy tovább. Mit tud csinálni, ha a környező országok nem működnek? Egy ennyire ezer szálon összefonódó világgazdaságban ennek semmi értelme. Ebben a cirkuszban nem lehet nyertes valaki, csak mert szembe megy a trenddel. Még a kínaiak sem. Ez a válság nem a politikusok miatt van, hanem a vírus miatt. Mindenki csak fut az események után. Svédország sem lesz a világ ura jövőre, csak mert kipróbáltak egy külön utat. Nekik ez tetszett, ők így csinálják, de ettől még ugyanúgy szopni fognak. Azok az ágazatok, amik tönkrementek péntekről hétfőre, azok így is úgy is tönkrementek volna. Én akkor sem járnék most étterembe meg moziba, ha lehetne. Gondolom nem vagyok egyedül. Ha a moziba és étterembe járóknak csak a fele így dönt, akkor ez a két biznisz beszarik. Maximum nem péntekről hétfőre, hanem márciusról áprilisra. Senki nem készül arra egy üzleti tervben hogy máról holnapra felére/harmadára esik a forgalma. Az hosszú távon (pár hónap) egyenlő a csőddel.
Szóval kár ezen puzsérkodni, hogy miért nem csináljuk másképp.... Nem lehet.
több mint 4 éve
Chargers LT Los Angeles Chargers Florida State Seminoles 11 295 — Jedi Master
Ne feledjük: bár minket elsősorban az NFL érdekel, novemberben elvileg lesz egy elnökválasztás is.
nagylaza
Ha Trumpot újra megválasztják az utóbbi 1 év után, akkor pusztuljon Amerika... Jöhet egy meteor
Chargers LT
szted Biden jobb lenne erre?
naivitás
Negritis
Nem azt mondtam. Viszont Trumptól meg bárki jobb. Egy seggfej patkány az ember minden szempontból, nem csak most.

"Vicces gyerek vagy Sully, ezt díjazom! Téged nyírlak ki utolsónak." 😀
több mint 4 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 44 352 — The Mathematician
Azon tűnődöm, át kell-e majd nevezni a topik nevében lévő 2020-at, 2021-re..
LoveSobri
Irigyellek annyi negatív gondolatra van időd és energiád 😉
Toca
Van rosszabb verzió is: Koronavírus ♾️
nagylaza
reálisan nézve '21ben még mindig komoly gond lesz
'22 inkább kérdés

egyébként utána meg jön a "watch" hogy mikor kerül elő a kövi hasonló vírus
Negritis
Izé... Te nem éppen filmet nézel? (Vagy csak fél szemmel, mert már tudod, ki a gyilkos?😉)
nagylaza
2 monitor, és megállítom mikor facen ír egy bizonyos ismerősöm 😀
Negritis
téged ez nem zökkent ki a filmnézésből? én itthon is kikapcsolom a netet a mobilról inkább, hogy ne zavarjanak, az értesítések, bár ha hívnak akkor felveszem, de az is idegesít 😀

amúgy a filmek topikban csöcsökről van szó, itt meg a filmekről?! közel az anarchia... 😀
Löfli
igazából én sztem max moziban tudok 100%ban koncentrálni
és nem, nem zökkent ki
ha igazán elkap 1 film akkor úgyis mind1 😀

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Löfli Detroit Lions Tulane Green Wave 19 804 — ellenIktriad / #1 BVSC ultra
Azon tűnődöm, át kell-e majd nevezni a topik nevében lévő 2020-at, 2021-re..
LoveSobri
Irigyellek annyi negatív gondolatra van időd és energiád 😉
Toca
Van rosszabb verzió is: Koronavírus ♾️
nagylaza
reálisan nézve '21ben még mindig komoly gond lesz
'22 inkább kérdés

egyébként utána meg jön a "watch" hogy mikor kerül elő a kövi hasonló vírus
Negritis
Izé... Te nem éppen filmet nézel? (Vagy csak fél szemmel, mert már tudod, ki a gyilkos?😉)
nagylaza
2 monitor, és megállítom mikor facen ír egy bizonyos ismerősöm 😀
Negritis
téged ez nem zökkent ki a filmnézésből? én itthon is kikapcsolom a netet a mobilról inkább, hogy ne zavarjanak, az értesítések, bár ha hívnak akkor felveszem, de az is idegesít 😀

amúgy a filmek topikban csöcsökről van szó | (gyorsan hozzáteszem, nem zavar 😀) | , itt meg a filmekről?! közel az anarchia... 😀

Szerkesztette: Löfli

https://www.facebook.com/ArizonaCardinalsHungary/
Don't blink!
több mint 4 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 681 — The only discipline that lasts, is self discipline
Ha ilyen kenyelmes mederben akarjuk hogy lemenjen ez a jarvany akkor meg kb evekig kene ezt a jelenlegi szintu allapotot tartani ezt ugye senki nem gondolja hogy menni fog.... talan csak Sobrit tudom elkepzelni higy meg mindig joizuen eszegeti otthon a konzervet...
Nyilvan ne tartsuk meg a sziget fesztivalt meg az eb-t de nem lehet fullra bezarkozni...
Szoval kb tenyleg jojjon aminek jonnie kell aztan legyunk tul rajta!
Egyre inkabb igy vagyok ezzel.... 😧
Mondom ezt ugy hogy mi meg szerintem rohadt jol elvagyunk a csaladdal
yooker
Az a baj ezekkel a véleményekkel, hogy általában olyanok fogalmazzák meg, akik alapfeltételként úgy gondolkodnak, hogy ők természetesen probléma nélkül átvészelik.

Nehogy úgy vedd, hogy ezt kívánom, eszemben sincs. Csak példaként mondom: ha esetleg kiderülne, hogy a gyerekednek mondjuk van egy eddig még nem manifesztálódott asztmás problémája, amiről eddig nem is tudtál, és ha elkapja a vírust akkor esélye van rá hogy az immunrendszere szarrá reagálja magát és a gyerek a lélegeztetőgépen halhat meg, akkor abban a szent pillanatban, habozás nélkül változna meg a véleményed arra, hogy ha kell otthon ülsz a családdal inkább még két évet is ha kell, csak nehogy baja legyen a gyereknek...

Na, Magyarországon NAGYON sok család van valóban ilyen helyzetben. Picit rájuk is érdemes gondolni, mielőtt hadd jöjjönözni kezdünk... (Mondom ezt úgy, hogy tudom, az is hatalmas bajokat tud okozni, ha elhúzódóan inatívak leszünk és a gazdasági problémák miatt maradnak rengetegen az út szélén... Tehát a dolog valóban nem egyszerű. De akkor is, ez a jöjjön aminek jönnie kell nincs messze attól, hogy azt mondjuk megvan ennek is a haszna, legalább pár évig nem lesz majd túlterhelt a nyugdíjrendszer... 😕 )

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
Zsellér van de Vrij Baltimore Ravens 13 418 — Слава Україні! Героям слава!
én nekiálltam újabb klasszikus filmet megnézni : se7en
Negritis
1 hete volt talán valamelyik nap a tévében
Az utolso 20 perc valami hihetetlen lett. Beleborzongok pedig lattam 5x...
gamerkr
Amikor tudjuk ki áll tudjuk hol és kiáltja hogy Detectiveeeeeee

na onnantól a legvégéig minden snitt arany
briareos
Ha nem lattam ezt a filmet 30szor akkor egyszer sem. Olyan top10, hogy az mar valami fajdalom.

"Minél messzebb sodródik egy társadalom az igazságtól, annál jobban fogja gyűlölni azokat, akik kimondják azt." (George Orwell)

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv
több mint 4 éve
Kúrfürst briareos Miami Dolphins Miami Hurricanes 17 505 — StuG Life
én nekiálltam újabb klasszikus filmet megnézni : se7en
Negritis
1 hete volt talán valamelyik nap a tévében
Az utolso 20 perc valami hihetetlen lett. Beleborzongok pedig lattam 5x...
gamerkr
Amikor tudjuk ki áll tudjuk hol és kiáltja hogy Detectiveeeeeee

na onnantól a legvégéig minden snitt arany

több mint 4 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 13 906 — beers & Packers
"Lemond tisztségéről Suleyman Soylu török belügyminiszter, mivel a nagyvárosokban élők a hét végi kijárási tilalom életbe lépése előtti órákban tömegesen hagyták el otthonaikat."
 hvg.hu/vilag/20200412_A_torokok_fegyelmezetlensege_miatt_lemondott_a_belugyminiszter?s=hk
több mint 4 éve
gamerkr Green Bay Packers 10 553 — The sharif don't like it - welcome to the casbah club
én nekiálltam újabb klasszikus filmet megnézni : se7en
Negritis
1 hete volt talán valamelyik nap a tévében
Az utolso 20 perc valami hihetetlen lett. Beleborzongok pedig lattam 5x...

több mint 4 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 13 906 — beers & Packers
Matthew99! Sokat gondolok a nagymamádra és rád:
 nlc.hu/egeszseg/20200412/gyogyult-fertozott-koronavirus/
 index.hu/kulfold/2020/04/12/brazilia_tulelo_97_eves_no_koronavirus/
Minden jót!
több mint 4 éve
Kúrfürst briareos Miami Dolphins Miami Hurricanes 17 505 — StuG Life
én nekiálltam újabb klasszikus filmet megnézni : se7en
Negritis
what's in the boooox???

több mint 4 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 13 906 — beers & Packers
"Badacsonytomajon 12 ponton emeltek blokádot a település köré a helyiek, a nyaralótulajdonosokat is visszafordították a település határánál"
 24.hu/belfold/2020/04/12/badacsonytomaj-utblokad/
És még csak most jön a locsolkodós hétfő! (Most, hogy OV szekszárdi látogatásának köszönhetően már azt is tudjuk, a pálinka jó a vírus ellen.)
több mint 4 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 44 352 — The Mathematician
Azon tűnődöm, át kell-e majd nevezni a topik nevében lévő 2020-at, 2021-re..
LoveSobri
Irigyellek annyi negatív gondolatra van időd és energiád 😉
Toca
Van rosszabb verzió is: Koronavírus ♾️
nagylaza
reálisan nézve '21ben még mindig komoly gond lesz
'22 inkább kérdés

egyébként utána meg jön a "watch" hogy mikor kerül elő a kövi hasonló vírus
Negritis
Izé... Te nem éppen filmet nézel? (Vagy csak fél szemmel, mert már tudod, ki a gyilkos?😉)
nagylaza
2 monitor, és megállítom mikor facen ír egy bizonyos ismerősöm 😀

és amúgy nem, fingom sincs még nem láttam eddig

Szerkesztette: Negritis, a vajda

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 13 906 — beers & Packers
Azon tűnődöm, át kell-e majd nevezni a topik nevében lévő 2020-at, 2021-re..
LoveSobri
Irigyellek annyi negatív gondolatra van időd és energiád 😉
Toca
Van rosszabb verzió is: Koronavírus ♾️
nagylaza
reálisan nézve '21ben még mindig komoly gond lesz
'22 inkább kérdés

egyébként utána meg jön a "watch" hogy mikor kerül elő a kövi hasonló vírus
Negritis
Izé... Te nem éppen filmet nézel? (Vagy csak fél szemmel, mert már tudod, ki a gyilkos?😉)
több mint 4 éve
Toca Minnesota Vikings 19 212 — Vikings fan
Azon tűnődöm, át kell-e majd nevezni a topik nevében lévő 2020-at, 2021-re..
LoveSobri
Irigyellek annyi negatív gondolatra van időd és energiád 😉
Toca
Van rosszabb verzió is: Koronavírus ♾️
nagylaza
Maga a vírus lesz 2076-ban is valószínűleg, nem ez volt a lényeg. 😊
több mint 4 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 13 906 — beers & Packers
Ne feledjük: bár minket elsősorban az NFL érdekel, novemberben elvileg lesz egy elnökválasztás is.
nagylaza
Ha Trumpot újra megválasztják az utóbbi 1 év után, akkor pusztuljon Amerika... Jöhet egy meteor
Chargers LT
szted Biden jobb lenne erre?
naivitás
Negritis
Ő is egy populista hangot megütő hülye?
slowmotion
nem, ő szimplán hülye

amúgy a clinton-obama vonal
Negritis
Kb. az első ciklusa közepén meghalna.
Kampman
Mitől? Ugyanmár. Ő a legkisebb rossz a republikánusoknak. Az, hogy Magának-Az-Ördögnek az alelnöke volt, nem számít. Minden bizonnyal nem fogja Warrent megtenni alelnökének, ahogy Sanderst sem. Minden bizonnyal kénytelen kompromisszumot kötni a szenátussal, mert amint Trump approval ratingje bezuhan, már nem fogja tudni zsarolni a pártot tovább, és sok szenátor, aggódva az újraválasztása miatt, távolodni fog Trumptól, és így annak ellenére ha Trump veszít, a Szenátus kék többségű marad.

Az, hogy néhány white thrash meg mit fenyegetőzik hátsó Ohioban vagy Texasban, vajmi keveset számít.
Gyurma Pappa
a kora miatt és amilyen állapotban van
Negritis
Erre gondoltam.
Kampman
Amennyire innen meg tudom ítélni, baromi gyenge demokrata oldalon a felhozatal. Pedig nem is olyan régen már volt egy "minden idők" legrosszabb jelöltje: Hillary.
több mint 4 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 44 352 — The Mathematician
Azon tűnődöm, át kell-e majd nevezni a topik nevében lévő 2020-at, 2021-re..
LoveSobri
Irigyellek annyi negatív gondolatra van időd és energiád 😉
Toca
Van rosszabb verzió is: Koronavírus ♾️
nagylaza
reálisan nézve '21ben még mindig komoly gond lesz
'22 inkább kérdés

egyébként utána meg jön a "watch" hogy mikor kerül elő a kövi hasonló vírus

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 13 906 — beers & Packers
Azon tűnődöm, át kell-e majd nevezni a topik nevében lévő 2020-at, 2021-re..
LoveSobri
Irigyellek annyi negatív gondolatra van időd és energiád 😉
Toca
Van rosszabb verzió is: Koronavírus ♾️
több mint 4 éve
Toca Minnesota Vikings 19 212 — Vikings fan
Azon tűnődöm, át kell-e majd nevezni a topik nevében lévő 2020-at, 2021-re..
LoveSobri
Irigyellek annyi negatív gondolatra van időd és energiád 😉
több mint 4 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 27 898
Ne feledjük: bár minket elsősorban az NFL érdekel, novemberben elvileg lesz egy elnökválasztás is.
nagylaza
Ha Trumpot újra megválasztják az utóbbi 1 év után, akkor pusztuljon Amerika... Jöhet egy meteor
Chargers LT
szted Biden jobb lenne erre?
naivitás
Negritis
Ő is egy populista hangot megütő hülye?
slowmotion
nem, ő szimplán hülye

amúgy a clinton-obama vonal
Negritis
Kb. az első ciklusa közepén meghalna.
Kampman
Mitől? Ugyanmár. Ő a legkisebb rossz a republikánusoknak. Az, hogy Magának-Az-Ördögnek az alelnöke volt, nem számít. Minden bizonnyal nem fogja Warrent megtenni alelnökének, ahogy Sanderst sem. Minden bizonnyal kénytelen kompromisszumot kötni a szenátussal, mert amint Trump approval ratingje bezuhan, már nem fogja tudni zsarolni a pártot tovább, és sok szenátor, aggódva az újraválasztása miatt, távolodni fog Trumptól, és így annak ellenére ha Trump veszít, a Szenátus kék többségű marad.

Az, hogy néhány white thrash meg mit fenyegetőzik hátsó Ohioban vagy Texasban, vajmi keveset számít.
Gyurma Pappa
a kora miatt és amilyen állapotban van
Negritis
Erre gondoltam.
több mint 4 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 44 352 — The Mathematician
én nekiálltam újabb klasszikus filmet megnézni : se7en

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 13 906 — beers & Packers
Egyébként mindjárt kezdődik az NFC south rangadó a Sport 1-n. Panthers és Tampa 😛
dande
TB már játszik?
nagylaza
A biztonság kedvéért:😊
több mint 4 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 13 906 — beers & Packers
Egyébként mindjárt kezdődik az NFC south rangadó a Sport 1-n. Panthers és Tampa 😛
dande
TB már játszik?
több mint 4 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 41 035 — Így remélem megfelelek nektek.....