Make Love
28 feliratkozó
1 hónapja
Na hát én is, pont így. Csak 76-os vagyok és 2023-óta dolgozom végre gépészként egy egyedi gépeket gyártó német multinak. Változatos, izgalmas, újra tudom használni a németet, meg az angolt, bejártam már fél európát (aminek a család annyira nem örül, de pl. a házasságomnak jót tett, hogy néha 1-2-3 hétre elutazom, utána jobban szeretjük egymást a feleségemmel, mint 18 évvel ezelőtt). Az Audi hagytam ott, úgyhogy anyagilag vissza léptem, de minden más szempontból nagyon megérte. A legjobb az, hogy folyamatosan tanulok, fejlődöm, mert nincs két egyforma projekt.Cowboykarcsi90Szinte szóról szóra ugyanazt tudnám leírni, amit te, csak én a repülőtérrel (illetve nem 90-ben, hanem 87-ben születtem) 😊
r.baggio

ETO, A.C. Milan, Winnipeg Jets, Liverpool F.C., SF Giants, Chicago Bulls, Vale 46, MvG, Senna, Lance Armstrong, Stephen Hendry, Mike Tyson, Boris Becker, Tiger Woods, Jan-Ove Waldner FAN!!!
2 hónapja
Amúgy nagyon érdekes amit mondasz, mert például pont erre is ezzel jöttem rá, hogy az ember csak olyan munkában képes folyamatos fejlődésre törekedni, amit szeret.Januárba leszek 36. Mondhatni, hogy elég későn, kb. 3 és fél éve találtam meg úgy igazán az én szakmámat, amit tényleg magaménak érzek.Nekem ebben a hozzászólásban az tetszik, hogy szereted, becsülöd a munkád és szeretnéd minél jobban csinálni (remélem meg is fizetnek érte).
Csak eleve az, hogy ha feljön valahol szóba, hogy ki mivel foglalkozik, az elképesztően felemelő érzés, ha az ember őszinte büszkeséggel mondhatja ki, hogy “Targoncás vagyok!”.
Itt mindennap tanulsz valamit. Ha jol csinálod a fejlődésnek sosincs vége.
Én őszintén mondhatom, hogy teljesebb lett az életem azáltal, hogy olyan dolgot megyek be csinálni a melóhelyre, amit amúgy jah, simán csinálnék hobbiként is!
Cowboykarcsi90
Lúdas Solymi
Vagy legalábbis nálam, biztos így van. Még az előzőeknél, egy egy kezdeti lelkesedés után, nagyon hamar beállt az, hogy oké elég lesz ide a kötelező minimum…Legyen a munka elvégezve, hó elején felvesszük a pénzt aztán csókolom…
The ring dang doo, now what is that?
Its soft and round like a pussy cat!
Got a hole in the middle, and it's split in two
and that's what you call the ring dang doo!
2 hónapja
Cowboykarcsi90Szinte szóról szóra ugyanazt tudnám leírni, amit te, csak én a repülőtérrel (illetve nem 90-ben, hanem 87-ben születtem) 😊

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
2 hónapja
Januárba leszek 36. Mondhatni, hogy elég későn, kb. 3 és fél éve találtam meg úgy igazán az én szakmámat, amit tényleg magaménak érzek.Nekem ebben a hozzászólásban az tetszik, hogy szereted, becsülöd a munkád és szeretnéd minél jobban csinálni (remélem meg is fizetnek érte).
Csak eleve az, hogy ha feljön valahol szóba, hogy ki mivel foglalkozik, az elképesztően felemelő érzés, ha az ember őszinte büszkeséggel mondhatja ki, hogy “Targoncás vagyok!”.
Itt mindennap tanulsz valamit. Ha jol csinálod a fejlődésnek sosincs vége.
Én őszintén mondhatom, hogy teljesebb lett az életem azáltal, hogy olyan dolgot megyek be csinálni a melóhelyre, amit amúgy jah, simán csinálnék hobbiként is!
Cowboykarcsi90
2 hónapja
Januárba leszek 36. Mondhatni, hogy elég későn, kb. 3 és fél éve találtam meg úgy igazán az én szakmámat, amit tényleg magaménak érzek.Apósom mindezt 59-60 évesen élte meg, úgy hogy előtte tizenegynéhány évig gyűlölt bejárni dolgozni, olyan szar munkahelye volt. Aztán egy utólag szerencsés munkahelyi baleset miatt, amit elszenvedett, elküldték és végül targoncás lett. Merthogy régóta megvolt neki de félt váltani.
Voltam én azelőtt minden csak épp akasztott ember nem, ahogy ugye a klasszikus is mondja. Volt amit nagyon utáltam - vendéglátás - volt amit kevésbbé. De ezek mind mind olyan állások voltak, amit legjobb esetben is el lehetett viselni, egy kötelező rossz ami a felnőtt élet vele járója. Az ember családfenntaró, felelősség satöbbi. Meg ugye mint a társadalom többségének, az hogy dolgozni kell az nekem sem opció volt, hanem a norma, a kötelesség.
Aztán három és fél évvel ezelőtt lehetőség nyílt, hogy az akkori munkahelyem által finanszírozva, letegyem a targoncás jogsit. Mivel egyébként mindig is vonzott a dolog és volt is egy két targis kolega akivel már akkor is jóban voltam, az Ő bátorításukra is, megcsináltam. Életem egyik legjobb döntése volt.
Mára elmondhatom, ahogy kezdtem is ezt a hszt, hogy megtaláltam az én szakmámat, azt a munkát amit örömmel végzek, amit szeretek amiért szeretek bejárni dolgozni. Ez számomra óriási élmény és felfedezés, mert előtte ledolgoztam ccka 10 évet úgy, hogy nem gondoltam hogy ez lehetséges. Vagy legalábbis hogy nekem lesz valaha is egy ilyen melóm. Csak eleve az, hogy ha feljön valahol szóba, hogy ki mivel foglalkozik, az elképesztően felemelő érzés, ha az ember őszinte büszkeséggel mondhatja ki, hogy “Targoncás vagyok!”.
Ez egy gyönyörű szakma, ahol az ember és a gép kapcsolata fonódik egyre szorosabbra és szorosabbra. Aki már elég régen és kellő szenvedéllyel űzi, az lassacskán eggyé válik a géppel, az operátor és a targi egy közös munkaeszközzé válnak. Van egy kollegám, vagy huszoniksz éve targoncázik, abból vagy tíz évet a mostani gépén(Linde forever!). Most tényleg nem akarok nagy szavakat használni de egy művészet ahogy dolgoznak… igen így többes szám harmadik személyben. Ő és a piros Linde szimbiózisban.
A masik kollega, akitől én kb mindent tanultam és vagyok olyan szerencsés, hogy ma már talán barátomnak is nevezhetem, foglalta egyszer össze nagyon jól.
Itt mindennap tanulsz valamit. Ha jol csinálod a fejlődésnek sosincs vége. Egyrészt az adott gépet is egyre jobban és jobban megismered másrészt az adott munkafolyamatot ami a tied, abban is mindig találsz valami kis apróságot, amit jobban, hatékonyabban, gyorsabban is csinálhatsz! Persze ahogy telik az idő egyre kisebbek ezek a dolgok amiket itt ott találsz. Az elején még a kirakós nagy darabjait rakosgatod össze, aztán ahogy finomodik a kép, akkor már csak egy egy kis morzsát csípsz fel, ami ide oda szépen beilleszthető! Mindegy mennyit csinálod, ha szereted és fontos neked sohasem leszel “kész”.
Nem tudom innen valakit ez érint e egyáltalán, de annyi akart csak lenni a mondandóm ezzel az egésszel, hogy merjetek lépni, ne elégedjetek meg egy olyan melóval, amit csak azért csináltok mert muszáj vagy mert nincs más. Az ember a családja mellett a munkájával tölti a legtöbb idejét. Nagyon nem mindegy, hogy ezt az időt hogy töltöd el.
Én őszintén mondhatom, hogy teljesebb lett az életem azáltal, hogy olyan dolgot megyek be csinálni a melóhelyre, amit amúgy jah, simán csinálnék hobbiként is!
Cowboykarcsi90
Kicserélték az embert. Óriási.
2 hónapja
Januárba leszek 36. Mondhatni, hogy elég későn, kb. 3 és fél éve találtam meg úgy igazán az én szakmámat, amit tényleg magaménak érzek. Voltam én azelőtt minden csak épp akasztott ember nem, ahogy ugye a klasszikus is mondja. Volt amit nagyon utáltam - vendéglátás - volt amit kevésbbé. De ezek mind mind olyan állások voltak, amit legjobb esetben is el lehetett viselni, egy kötelező rossz ami a felnőtt élet vele járója. Az ember családfenntaró, felelősség satöbbi. Meg ugye mint a társadalom többségének, az hogy dolgozni kell az nekem sem opció volt, hanem a norma, a kötelesség.
Aztán három és fél évvel ezelőtt lehetőség nyílt, hogy az akkori munkahelyem által finanszírozva, letegyem a targoncás jogsit. Mivel egyébként mindig is vonzott a dolog és volt is egy két targis kolega akivel már akkor is jóban voltam, az Ő bátorításukra is, megcsináltam. Életem egyik legjobb döntése volt.
Mára elmondhatom, ahogy kezdtem is ezt a hszt, hogy megtaláltam az én szakmámat, azt a munkát amit örömmel végzek, amit szeretek amiért szeretek bejárni dolgozni. Ez számomra óriási élmény és felfedezés, mert előtte ledolgoztam ccka 10 évet úgy, hogy nem gondoltam hogy ez lehetséges. Vagy legalábbis hogy nekem lesz valaha is egy ilyen melóm. Csak eleve az, hogy ha feljön valahol szóba, hogy ki mivel foglalkozik, az elképesztően felemelő érzés, ha az ember őszinte büszkeséggel mondhatja ki, hogy “Targoncás vagyok!”.
Ez egy gyönyörű szakma, ahol az ember és a gép kapcsolata fonódik egyre szorosabbra és szorosabbra. Aki már elég régen és kellő szenvedéllyel űzi, az lassacskán eggyé válik a géppel, az operátor és a targi egy közös munkaeszközzé válnak. Van egy kollegám, vagy huszoniksz éve targoncázik, abból vagy tíz évet a mostani gépén(Linde forever!). Most tényleg nem akarok nagy szavakat használni de egy művészet ahogy dolgoznak… igen így többes szám harmadik személyben. Ő és a piros Linde szimbiózisban.
A masik kollega, akitől én kb mindent tanultam és vagyok olyan szerencsés, hogy ma már talán barátomnak is nevezhetem, foglalta egyszer össze nagyon jól.
Itt mindennap tanulsz valamit. Ha jol csinálod a fejlődésnek sosincs vége. Egyrészt az adott gépet is egyre jobban és jobban megismered másrészt az adott munkafolyamatot ami a tied, abban is mindig találsz valami kis apróságot, amit jobban, hatékonyabban, gyorsabban is csinálhatsz! Persze ahogy telik az idő egyre kisebbek ezek a dolgok amiket itt ott találsz. Az elején még a kirakós nagy darabjait rakosgatod össze, aztán ahogy finomodik a kép, akkor már csak egy egy kis morzsát csípsz fel, ami ide oda szépen beilleszthető! Mindegy mennyit csinálod, ha szereted és fontos neked sohasem leszel “kész”.
Nem tudom innen valakit ez érint e egyáltalán, de annyi akart csak lenni a mondandóm ezzel az egésszel, hogy merjetek lépni, ne elégedjetek meg egy olyan melóval, amit csak azért csináltok mert muszáj vagy mert nincs más. Az ember a családja mellett a munkájával tölti a legtöbb idejét. Nagyon nem mindegy, hogy ezt az időt hogy töltöd el.
Én őszintén mondhatom, hogy teljesebb lett az életem azáltal, hogy olyan dolgot megyek be csinálni a melóhelyre, amit amúgy jah, simán csinálnék hobbiként is!
The ring dang doo, now what is that?
Its soft and round like a pussy cat!
Got a hole in the middle, and it's split in two
and that's what you call the ring dang doo!
2 hónapja
én csak egy realista vészmadár vagyok.De reméljük igen. Amúgy az "Előttünk az élet" egy nagyon cuki kis mozi. Az talán 2021akkor már ő se sokáigApámat sajnálom, mert az ő fiatal- es korai felnőttkorának fontos színésznői (és nőideáljai) sorban mennek el, és így ez plusz egy dolog, ami emlékezteti, hogy lassan felette is eljár az idő.Sophia Loren még él.
Loren, Lollobrigida, Welch, Cardinale... kb már csak a Brizsitbardó van, de már ő sem sokáig.
slowmotion
eaglesmcnabb
slowmotion
Helmut Zimmer
2 hónapja
De reméljük igen. Amúgy az "Előttünk az élet" egy nagyon cuki kis mozi. Az talán 2021akkor már ő se sokáigApámat sajnálom, mert az ő fiatal- es korai felnőttkorának fontos színésznői (és nőideáljai) sorban mennek el, és így ez plusz egy dolog, ami emlékezteti, hogy lassan felette is eljár az idő.Sophia Loren még él.
Loren, Lollobrigida, Welch, Cardinale... kb már csak a Brizsitbardó van, de már ő sem sokáig.
slowmotion
eaglesmcnabb
slowmotion
2 hónapja
akkor már ő se sokáigApámat sajnálom, mert az ő fiatal- es korai felnőttkorának fontos színésznői (és nőideáljai) sorban mennek el, és így ez plusz egy dolog, ami emlékezteti, hogy lassan felette is eljár az idő.Sophia Loren még él.
Loren, Lollobrigida, Welch, Cardinale... kb már csak a Brizsitbardó van, de már ő sem sokáig.
slowmotion
eaglesmcnabb
2 hónapja
igen a Cartouche nagy kedvenc film volt, meg ha mikor legeloszor lattam akkor csak Belmondo miatt, de aztan par evvel kesobb mar nekem is megakadt a szemem a holgyon ...Meghalt minden idők legjobb csaja-, ő ráadásul csodálatos színésznő is volt.nagyapám mutatta a Cartouchet mikor gyerek voltam és ő volt az első "crush" nekem is
Kb 10 éves lehettem, amikor rabul ejtett, és egy életre meghatározta orientációmat és a csajokat, akikkel randiztam, éltem, élek. Minden lány az életemben barna hajú , barna szemű, antik váza, hatalmas szemekkel, amelyek egyetlen villanásából mindig pontosan meg tudod mondani merre van az előre.
Claudia Cardinale viszont csak egy volt- jó fej volt, harcos volt kiállt fontos kérdésekben. Mai napig időről időre megnézem fontos filmjeit.
Nyugodjon Békében!!!
Helmut Zimmer
bár az én életemre azért ekkora hatással nem volt
nyugodjék békében
ma meló után nézek vmit tőle
Negritis, a vajda
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
2 hónapja
Apámat sajnálom, mert az ő fiatal- es korai felnőttkorának fontos színésznői (és nőideáljai) sorban mennek el, és így ez plusz egy dolog, ami emlékezteti, hogy lassan felette is eljár az idő.Sophia Loren még él.
Loren, Lollobrigida, Welch, Cardinale... kb már csak a Brizsitbardó van, de már ő sem sokáig.
slowmotion
Szerkesztette: eaglesmcnabb
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
2 hónapja
Apámat sajnálom, mert az ő fiatal- es korai felnőttkorának fontos színésznői (és nőideáljai) sorban mennek el, és így ez plusz egy dolog, ami emlékezteti, hogy lassan felette is eljár az idő.Loren, Lollobrigida, Welch, Cardinale... kb már csak a Brizsitbardó van, de már ő sem sokáig.
Szerkesztette: slowmotion
2 hónapja
Meghalt minden idők legjobb csaja-, ő ráadásul csodálatos színésznő is volt.nagyapám mutatta a Cartouchet mikor gyerek voltam és ő volt az első "crush" nekem is
Kb 10 éves lehettem, amikor rabul ejtett, és egy életre meghatározta orientációmat és a csajokat, akikkel randiztam, éltem, élek. Minden lány az életemben barna hajú , barna szemű, antik váza, hatalmas szemekkel, amelyek egyetlen villanásából mindig pontosan meg tudod mondani merre van az előre.
Claudia Cardinale viszont csak egy volt- jó fej volt, harcos volt kiállt fontos kérdésekben. Mai napig időről időre megnézem fontos filmjeit.
Nyugodjon Békében!!!
Helmut Zimmer
bár az én életemre azért ekkora hatással nem volt
nyugodjék békében
ma meló után nézek vmit tőle
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
2 hónapja
Meghalt minden idők legjobb csaja-, ő ráadásul csodálatos színésznő is volt.Kb 10 éves lehettem, amikor rabul ejtett, és egy életre meghatározta orientációmat és a csajokat, akikkel randiztam, éltem, élek. Minden lány az életemben barna hajú , barna szemű, antik váza, hatalmas szemekkel, amelyek egyetlen villanásából mindig pontosan meg tudod mondani merre van az előre.
Claudia Cardinale viszont csak egy volt- jó fej volt, harcos volt kiállt fontos kérdésekben. Mai napig időről időre megnézem fontos filmjeit.
Nyugodjon Békében!!!
2 hónapja
Na meg Brazilia után Kolumbiában vannak a legjobb seggek. Ha már ennyire a kokó a téma, azokról lehet csak csodásan felszívni 😀😛
The ring dang doo, now what is that?
Its soft and round like a pussy cat!
Got a hole in the middle, and it's split in two
and that's what you call the ring dang doo!
2 hónapja
youtu.be/65zCJgBfsIA?si=9DcaRuCSAibjyF6tRáadásul occó, mert viszonylag rövid ellátási lánc kellAz a jó Kolumbiában hogy nyáron is van "hó" 😁Nem ízlés kérdése volt, ismerősökhöz csatlakoztam be, így lett olcsón repjegy+szállás+egyéb finomságok5 év után először egy teljes hétnyi nyaralás: holnap irány Dubaj és Omán! 😊Bocsáss meg de kibaszott szar ízlésed van.
r.baggio
Azért jó pihenést.
🤘 gaben 🤘
A bakancslistámon jóval előrébb áll Kenya és Kolumbia, de szerintem egyszer ezt a térséget is látni kell
r.baggio
davemayer
slowmotion
Őszentsége Sobri Jóska
2 hónapja
Ráadásul occó, mert viszonylag rövid ellátási lánc kellAz a jó Kolumbiában hogy nyáron is van "hó" 😁Nem ízlés kérdése volt, ismerősökhöz csatlakoztam be, így lett olcsón repjegy+szállás+egyéb finomságok5 év után először egy teljes hétnyi nyaralás: holnap irány Dubaj és Omán! 😊Bocsáss meg de kibaszott szar ízlésed van.

Az a jó Kolumbiában hogy nyáron is van "hó" 😁Nem ízlés kérdése volt, ismerősökhöz csatlakoztam be, így lett olcsón repjegy+szállás+egyéb finomságok5 év után először egy teljes hétnyi nyaralás: holnap irány Dubaj és Omán! 😊Bocsáss meg de kibaszott szar ízlésed van.
r.baggio
Azért jó pihenést.
🤘 gaben 🤘
A bakancslistámon jóval előrébb áll Kenya és Kolumbia, de szerintem egyszer ezt a térséget is látni kell
r.baggio
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
2 hónapja
kiveve ha 14-20 ev kozott vagy nagyon fiatalnak kinezo arcocskad van. akkor lehet elvisznek tancolni bacha bazikent, es sok sikert. en mar talalkoztam ilyen fiatalemberrel hat nem mondanam, hogy nem volt nagy baj. plusz szakmailag is az egyik legbonyolultabb ugy vszeg, amivel valaha dolgom volt.ha pasi vagy, nagy bajod az afgánoknál nem leszlehet, hogy előbb mennék oda, mint Afganisztánba.Észak Koreánál nagyobb aprítás sehol nincs.Kevés jobb dolog van az életben egy Medellín-i bulis esténél videók alapján.Venezuela sokkal durvább
KeyG
ozibozi
szaba
deyell
NB2
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
2 hónapja
Vagy fekete piaci szesztől bebaszva énekelni kezdesz mert nem találod a betiltott mákmezőket.kivéve ha elrabolnak váltságdíjért 😊ha pasi vagy, nagy bajod az afgánoknál nem leszlehet, hogy előbb mennék oda, mint Afganisztánba.Észak Koreánál nagyobb aprítás sehol nincs.Kevés jobb dolog van az életben egy Medellín-i bulis esténél videók alapján.Venezuela sokkal durvább
KeyG
ozibozi
szaba
deyell
NB2
deyell
2 hónapja
kivéve ha elrabolnak váltságdíjért 😊ha pasi vagy, nagy bajod az afgánoknál nem leszlehet, hogy előbb mennék oda, mint Afganisztánba.Észak Koreánál nagyobb aprítás sehol nincs.Kevés jobb dolog van az életben egy Medellín-i bulis esténél videók alapján.Venezuela sokkal durvább
KeyG
ozibozi
szaba
deyell
NB2
buhloone mindstate
2 hónapja
ha pasi vagy, nagy bajod az afgánoknál nem leszlehet, hogy előbb mennék oda, mint Afganisztánba.Észak Koreánál nagyobb aprítás sehol nincs.Kevés jobb dolog van az életben egy Medellín-i bulis esténél videók alapján.Venezuela sokkal durvább
KeyG
ozibozi
szaba
deyell
2 hónapja
lehet, hogy előbb mennék oda, mint Afganisztánba.Észak Koreánál nagyobb aprítás sehol nincs.Kevés jobb dolog van az életben egy Medellín-i bulis esténél videók alapján.Venezuela sokkal durvább
KeyG
ozibozi
szaba
buhloone mindstate