Make Love
28 feliratkozó
3 hónapja
Nem rossz, nem rossz 😊Eduard Profipack szériából szereztem be 4 doboz 1/72-es FW-190-est (három féle készlet, abból kettő már kifutott és nem nagyon lehet kapni, de kb. 3.500 forint volt az egyikből egy doboz, szóval azt bedupláztam 😄).Hehh, új rekord, múlt csütörtökön rendeltem aliexpressről fújópisztolyt meg pár egyéb makettező szerszámot, és már ide is ért. Hat nap alatt, Kínából, free shippinggel.Nocsak, nocsak. Mi van tervben?
Amúgy amit magyar cégtől rendeltem tegnap 13:20 körül, az is ma délelőtt 10-kor a csomagautomatában volt.
Persze nem a királyi posta hozta azt sem 😀
warr_b
slowmotion
Igazából nagyon rég nem építettem (20+ éve), csak a fiamnak segítettem be kicsit az elmúlt 1-2 évben, de szülinapjára makettett kért és kedvet kaptam.
Előtte gyakorlásképpen van egy Revell Ta-152, amit kicsit fel tervezek javítani vmelyik Eduardból (sok pótalkatrész van hozzájuk plusz ugye a fotomaratás, matricák), meg van még nagyon régről egy Italeri Stuka, amihez szintén van régről fotomaratásom is.
warr_b
Csak szem kell hozzá, mert a II.vh-s 1/72-esek iszonyat aprók egy jethez képest
3 hónapja
Szeretem én a magyar nyáribob-pályákat, de azért ezek kb annyira komolyak a külföldi tesókhoz képest, mint ahogy a magyar hegyek viszonyulnak a külföldi hegyekhez.
3 hónapja
Eduard Profipack szériából szereztem be 4 doboz 1/72-es FW-190-est (három féle készlet, abból kettő már kifutott és nem nagyon lehet kapni, de kb. 3.500 forint volt az egyikből egy doboz, szóval azt bedupláztam 😄).Hehh, új rekord, múlt csütörtökön rendeltem aliexpressről fújópisztolyt meg pár egyéb makettező szerszámot, és már ide is ért. Hat nap alatt, Kínából, free shippinggel.Nocsak, nocsak. Mi van tervben?
Amúgy amit magyar cégtől rendeltem tegnap 13:20 körül, az is ma délelőtt 10-kor a csomagautomatában volt.
Persze nem a királyi posta hozta azt sem 😀
warr_b
slowmotion
Igazából nagyon rég nem építettem (20+ éve), csak a fiamnak segítettem be kicsit az elmúlt 1-2 évben, de szülinapjára makettett kért és kedvet kaptam.
Előtte gyakorlásképpen van egy Revell Ta-152, amit kicsit fel tervezek javítani vmelyik Eduardból (sok pótalkatrész van hozzájuk plusz ugye a fotomaratás, matricák), meg van még nagyon régről egy Italeri Stuka, amihez szintén van régről fotomaratásom is.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
3 hónapja
Hehh, új rekord, múlt csütörtökön rendeltem aliexpressről fújópisztolyt meg pár egyéb makettező szerszámot, és már ide is ért. Hat nap alatt, Kínából, free shippinggel.Nocsak, nocsak. Mi van tervben?
Amúgy amit magyar cégtől rendeltem tegnap 13:20 körül, az is ma délelőtt 10-kor a csomagautomatában volt.
Persze nem a királyi posta hozta azt sem 😀
warr_b
3 hónapja
Hehh, új rekord, múlt csütörtökön rendeltem aliexpressről fújópisztolyt meg pár egyéb makettező szerszámot, és már ide is ért. Hat nap alatt, Kínából, free shippinggel. Amúgy amit magyar cégtől rendeltem tegnap 13:20 körül, az is ma délelőtt 10-kor a csomagautomatában volt.
Persze nem a királyi posta hozta azt sem 😀

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
3 hónapja
Na, úgy néz ki életem egyik legnagyobb adósságát sikerül letudnom szeptemberben és végre elmegyek egy válogatott meccsre. Ráadásul Ronaldo és Bruno amúgy is közel állnak a szívemhez. | injury expected 😀 |
4 hónapja
Pécs-Sopron a kosármeccsek miattha már kosár
persze folyamat éjjel érsz haza, Balaton-Szigetvár között folyton fostam, hogy mi ugrik ki elém
mikor a 61-esre és a 6-osra rákanyarodtam, felüdülés volt
nekem egyébként Kadarkútnál délután 5-kor egy sast sikerült telibecsapnom, nagy mákunk volt, hogy pont inkább a motorháztetőt találta el és nem a szélvédőt
NB2
még a régi 67-es átment egy Mernyeszentmiklós nevű településen, szinte még be sem értél, de már el is hagytad. egyszer egy fácán úgy gondolta, hogy az út melletti árokból éppen akkor száll fel, amikor a kocsisor, amiben haladtunk, pont elkezdett gyorsítani a település vége táblánál. sikeresen el is találta a kettővel előttünk haladó autó, olyan szabályos ívben hullott a másik oldali fasor tövébe, mint egy kiválóan eleresztett hárompontos.
4 hónapja
Pécs-Sopron a kosármeccsek miattpersze folyamat éjjel érsz haza, Balaton-Szigetvár között folyton fostam, hogy mi ugrik ki elém
mikor a 61-esre és a 6-osra rákanyarodtam, felüdülés volt
nekem egyébként Kadarkútnál délután 5-kor egy sast sikerült telibecsapnom, nagy mákunk volt, hogy pont inkább a motorháztetőt találta el és nem a szélvédőt
4 hónapja
jaja, a zselici erdőkben akadnak páran.Ha már Somogy, nekem még nyugatabbra, Nagyatád előtt volt olyan élményem, hogy szerencsére nem nyomtam neki nagyon, amikor az út melletti erdősávban a szemem sarkából mozgolódást láttam, következő másodpercben egy szarvas jelent meg az autó előtt vagy inkább mellett. Bakker, akkora volt, hogy a segge (ülve) szemmagasság felett volt! Még beszarni sem volt időm, szerencsére inkább párhuzamosan futott velem, aztán ahogy jött, vissza is ment az erdőbe. Csak a lábamat vettem le a gázról, ha telibe elém fut, esélyem sem lett volna, konkrétan bejött volna a szélvédőn.....nekem Bőszénfánál volt találkozásom erdei vaddal, sötétedés után, de szerencsére pont észrevettem a távolsági fénykévéjében. az elsőt csapatot. a másodiknál már figyeltem, pár kanyarral lejjebb ott voltak ők is.életem eddigi egyetlen vad elkerülő manőverét az M3on kellett fényes nappal prezentálnom bőven 100as tempónál 😀 szerintem ha lett volna rajtam valami ami pulzust mér, felrobban.pedig autopalyan is lehetnek7 évvel a jogsim letétele után megkaptam az első gyorshajtásos büntetésemet 😊Nekem a szarvas gázolás már megvolt, a gyorshajtás miatti büntetés (még) nem.
Jó, egykori kollégám szavai szerint az igazi mérföldkő majd az lesz, amikor először ütök el szarvast, de azért ez is valami. 😀
Kampman
Lassan három éve, de még mindig PTSD-m van tőle, és a mai napig gyűlölök sötétben, lakott területen kívül és nem autópályán vezetni.
Mikey
anno osztrak autopalya es keresztbe futottak 😀
YoungZeeZee
Hanni
meg amikor Olaszba' voltunk, akkor éjszaka hazafelé a szállásra (szerintem nyolc éjszakából haton sötétben értünk haza) a kertek alatt volt valami vad az úton, de egyenes útszakasz volt, és szerencsére pont nem jött szembe semmi, úgyhogy tudtam használni a távolságit, és észrevettem.
slowmotion
csi77
amíg nem csinálták meg a 67-es északi felét R67-essé, addig az autópálya előtti rész 110-es szakasz volt, de csak mert kicsit szélesebb volt az aszfalt (pont, mint a 6-os út). ott volt egyszer olyan, hogy mentünk páran egymás mögött (olyan 100 km/h körüli sebesség mellett), egyenes szakasz, kinéztem balra és velünk párhuzamosan futott egy kisebb oszlopnyi állat. aztán átfutottak az úton, szerencsére a sorban is látták őket, és le tudtak lassítani.
azóta persze már meg van csinálva az út, elválasztott 2+2 sáv, két méter magas kerítés mindkét oldalon, ha nem tettek volna bele három körforgalmat és egy zenélő festést, akkor autópálya is lehetne akár
4 hónapja
nekem Bőszénfánál volt találkozásom erdei vaddal, sötétedés után, de szerencsére pont észrevettem a távolsági fénykévéjében. az elsőt csapatot. a másodiknál már figyeltem, pár kanyarral lejjebb ott voltak ők is.4 évig ingáztam autóval napi szinten Kaposvár-Pécs között, sokszor szürkületben vagy sötétedés után, az a zselici rész brutális vas szempontból, de a 6-oson is sikerült úgy átmennek egy őzcsapat között, hogy az autó minket oldalán 10-10 centire volt vagy 3, de egyet se kaptam el szerencsére.
slowmotion
Fater ütött el szarvast a ropolyi tetőn, annyit egy vadpörkölt sem ér, lebontotta a fél kocsit.
4 hónapja
Ha már Somogy, nekem még nyugatabbra, Nagyatád előtt volt olyan élményem, hogy szerencsére nem nyomtam neki nagyon, amikor az út melletti erdősávban a szemem sarkából mozgolódást láttam, következő másodpercben egy szarvas jelent meg az autó előtt vagy inkább mellett. Bakker, akkora volt, hogy a segge (ülve) szemmagasság felett volt! Még beszarni sem volt időm, szerencsére inkább párhuzamosan futott velem, aztán ahogy jött, vissza is ment az erdőbe. Csak a lábamat vettem le a gázról, ha telibe elém fut, esélyem sem lett volna, konkrétan bejött volna a szélvédőn.....nekem Bőszénfánál volt találkozásom erdei vaddal, sötétedés után, de szerencsére pont észrevettem a távolsági fénykévéjében. az elsőt csapatot. a másodiknál már figyeltem, pár kanyarral lejjebb ott voltak ők is.életem eddigi egyetlen vad elkerülő manőverét az M3on kellett fényes nappal prezentálnom bőven 100as tempónál 😀 szerintem ha lett volna rajtam valami ami pulzust mér, felrobban.pedig autopalyan is lehetnek7 évvel a jogsim letétele után megkaptam az első gyorshajtásos büntetésemet 😊Nekem a szarvas gázolás már megvolt, a gyorshajtás miatti büntetés (még) nem.
Jó, egykori kollégám szavai szerint az igazi mérföldkő majd az lesz, amikor először ütök el szarvast, de azért ez is valami. 😀
Kampman
Lassan három éve, de még mindig PTSD-m van tőle, és a mai napig gyűlölök sötétben, lakott területen kívül és nem autópályán vezetni.
Mikey
anno osztrak autopalya es keresztbe futottak 😀
YoungZeeZee
Hanni
meg amikor Olaszba' voltunk, akkor éjszaka hazafelé a szállásra (szerintem nyolc éjszakából haton sötétben értünk haza) a kertek alatt volt valami vad az úton, de egyenes útszakasz volt, és szerencsére pont nem jött szembe semmi, úgyhogy tudtam használni a távolságit, és észrevettem.
slowmotion
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
4 hónapja
Lehetnek, de jelentősen kisebb eséllyel. Nekem ennyi elég, hogy ott nyugalomban menjek. 😀pedig autopalyan is lehetnek7 évvel a jogsim letétele után megkaptam az első gyorshajtásos büntetésemet 😊Nekem a szarvas gázolás már megvolt, a gyorshajtás miatti büntetés (még) nem.
Jó, egykori kollégám szavai szerint az igazi mérföldkő majd az lesz, amikor először ütök el szarvast, de azért ez is valami. 😀
Kampman
Lassan három éve, de még mindig PTSD-m van tőle, és a mai napig gyűlölök sötétben, lakott területen kívül és nem autópályán vezetni.
Mikey
anno osztrak autopalya es keresztbe futottak 😀
YoungZeeZee
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
4 hónapja
nekem Bőszénfánál volt találkozásom erdei vaddal, sötétedés után, de szerencsére pont észrevettem a távolsági fénykévéjében. az elsőt csapatot. a másodiknál már figyeltem, pár kanyarral lejjebb ott voltak ők is.életem eddigi egyetlen vad elkerülő manőverét az M3on kellett fényes nappal prezentálnom bőven 100as tempónál 😀 szerintem ha lett volna rajtam valami ami pulzust mér, felrobban.pedig autopalyan is lehetnek7 évvel a jogsim letétele után megkaptam az első gyorshajtásos büntetésemet 😊Nekem a szarvas gázolás már megvolt, a gyorshajtás miatti büntetés (még) nem.
Jó, egykori kollégám szavai szerint az igazi mérföldkő majd az lesz, amikor először ütök el szarvast, de azért ez is valami. 😀
Kampman
Lassan három éve, de még mindig PTSD-m van tőle, és a mai napig gyűlölök sötétben, lakott területen kívül és nem autópályán vezetni.
Mikey
anno osztrak autopalya es keresztbe futottak 😀
YoungZeeZee
Hanni
meg amikor Olaszba' voltunk, akkor éjszaka hazafelé a szállásra (szerintem nyolc éjszakából haton sötétben értünk haza) a kertek alatt volt valami vad az úton, de egyenes útszakasz volt, és szerencsére pont nem jött szembe semmi, úgyhogy tudtam használni a távolságit, és észrevettem.
4 hónapja
életem eddigi egyetlen vad elkerülő manőverét az M3on kellett fényes nappal prezentálnom bőven 100as tempónál 😀 szerintem ha lett volna rajtam valami ami pulzust mér, felrobban.pedig autopalyan is lehetnek7 évvel a jogsim letétele után megkaptam az első gyorshajtásos büntetésemet 😊Nekem a szarvas gázolás már megvolt, a gyorshajtás miatti büntetés (még) nem.
Jó, egykori kollégám szavai szerint az igazi mérföldkő majd az lesz, amikor először ütök el szarvast, de azért ez is valami. 😀
Kampman
Lassan három éve, de még mindig PTSD-m van tőle, és a mai napig gyűlölök sötétben, lakott területen kívül és nem autópályán vezetni.
Mikey
anno osztrak autopalya es keresztbe futottak 😀
YoungZeeZee
4 hónapja
YoungZeeZee
9 370
pedig autopalyan is lehetnek7 évvel a jogsim letétele után megkaptam az első gyorshajtásos büntetésemet 😊Nekem a szarvas gázolás már megvolt, a gyorshajtás miatti büntetés (még) nem.
Jó, egykori kollégám szavai szerint az igazi mérföldkő majd az lesz, amikor először ütök el szarvast, de azért ez is valami. 😀
Kampman
Lassan három éve, de még mindig PTSD-m van tőle, és a mai napig gyűlölök sötétben, lakott területen kívül és nem autópályán vezetni.
Mikey
anno osztrak autopalya es keresztbe futottak 😀
4 hónapja
7 évvel a jogsim letétele után megkaptam az első gyorshajtásos büntetésemet 😊Nekem a szarvas gázolás már megvolt, a gyorshajtás miatti büntetés (még) nem.
Jó, egykori kollégám szavai szerint az igazi mérföldkő majd az lesz, amikor először ütök el szarvast, de azért ez is valami. 😀
Kampman
Lassan három éve, de még mindig PTSD-m van tőle, és a mai napig gyűlölök sötétben, lakott területen kívül és nem autópályán vezetni.
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
4 hónapja
7 évvel a jogsim letétele után megkaptam az első gyorshajtásos büntetésemet 😊"Így mulat egy magyar nábob" edition, level 99: még azon a hétvégén összehívod a haverokat egy szarvaspörire... 😉
Jó, egykori kollégám szavai szerint az igazi mérföldkő majd az lesz, amikor először ütök el szarvast, de azért ez is valami. 😀
Kampman
4 hónapja
7 évvel a jogsim letétele után megkaptam az első gyorshajtásos büntetésemet 😊Amíg nem vonták be addig nem számít…
Jó, egykori kollégám szavai szerint az igazi mérföldkő majd az lesz, amikor először ütök el szarvast, de azért ez is valami. 😀
Kampman
4 hónapja
7 évvel a jogsim letétele után megkaptam az első gyorshajtásos büntetésemet 😊Jó, egykori kollégám szavai szerint az igazi mérföldkő majd az lesz, amikor először ütök el szarvast, de azért ez is valami. 😀
5 hónapja
Az ilyen sztorik kicsit visszahozzák a Magyarországba vetett hitemet.Baszki aszittem van perverz...
telex.hu/belfold/2025/06/29/onkentesek-felujitottak-oroshaza-gyoparosfurdot
Vitézlő Titoknok tomz
Elsőre ászt olvastam Önkéntesek FelGYújtották
Ehh, szánalamas

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
5 hónapja
Az ilyen sztorik kicsit visszahozzák a Magyarországba vetett hitemet.telex.hu/belfold/2025/06/29/onkentesek-felujitottak-oroshaza-gyoparosfurdot
5 hónapja
És pontosan is fogalmaz, mert számunkra tényleg megfizethetetlen.Megfizethetetlen az a pillanat amikor látom kislanyom örömet aki először lát vadvízi delfineket ugrálni mellette a tengeren 😊Úgy könnyű ha az apja NER-lovag
csebi
JC6 (Mr. Miele)
5 hónapja
2022 októberében vettem egy gravelt (előtte kb nem bicóztam).Eltelt egy év...
2024. jún.18-án sikeresen teljesítettem 107 óra alatt a Hungarian Divide féltávját 😊
716 km - 10.500 szint - Szentgotthárd-Bp
bogjosi
2025. jún. 28-án sikeresen teljesítettem a Hungarian Divide FULL távját! 🙃
Táv: 1397,3 km
Szintemelkedés: 23.397 m
Idő: 198 óra 37 perc
Sátoraljaújhely - Vasvár
klnd.eu/hungarian-divide/
"Job finished, progress continuous!" 🤓😤
Szerkesztette: bogjosi
...ne gondolkodd túl a dolgokat, ÉLVEZD!
5 hónapja
Megfizethetetlen az a pillanat amikor látom kislanyom örömet aki először lát vadvízi delfineket ugrálni mellette a tengeren 😊Úgy könnyű ha az apja NER-lovag
csebi
5 hónapja
Jó Kozsot látni is megfizethetetlen 😉Volt aki delfint is latott ott, nagyon komoly hely.én a balatonba láttam ma is hattyútMegfizethetetlen az a pillanat amikor látom kislanyom örömet aki először lát vadvízi delfineket ugrálni mellette a tengeren 😊Mi a Rába kanyarulatban láttunk döglött keszegeket.
csebi
#nyomor
Willie Parker
Negritis, a vajda
Hendrix
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.