NBA

33 feliratkozó

több mint 11 éve
a.kacsa Seattle Seahawks 1 288 — Champions!
Nálam kevés nagyobb fanja van Jordannek, de azért ez eléggé vicces kijelentés.

Kezdjük Pippennel, aki a mostani Wade-et ezerszer veri kenterbe, de amennyivel a karrierje csúcsán lévő Wade jobb volt támadásban, annyival Pippen minimum jobb védekezésben (8x All-defense első csapat). 20 pont, 6-7-8 pattanó és assziszt, 2-3 szerzett labda meccsenként, stabilan, megbízhatóan.
Horace Grantet szintén bármikor előbb raknám a csapatomba, mint F(b)osh-t, akit még az életben nem láttam igazán fontos meccsen extraklasszis teljesítményt nyújtani. Grant stabil dupla-duplás játékos volt, és szintén zseniális védőjátékos. Helyette jött a második triplázáskor Rodman, aki ugyan támadásban kb. non-faktor volt, de a liga legjobb pattanózója.
Kint az első triplázós csapatban Paxson és Armstrong összesen tudtak 20 pontot meccsenként, és mondjuk Paxson dobott egy bajnokságot nyerő triplát a Phoenix elleni döntőben, ez kb. olyan, mintha Chalmers-re játszaná ki a Miami a döntő végén a nyerő figurát, biztosan bevállalnák. Helyettük jött a második csapatban a Harper-Kukoc-Kerr trió, ebből Kukoc a legjobb 6. ember volt asszem többször is, Kerr közel 50%-os tripladobó volt, Harper meg elég flexibilis, több poszton is normális teljesítményt nyújtó játékos volt.
Emellett elfért, hogy Cartwright/Longley személyében finoman fogalmazva sem volt elit centere egyik triplázó csapatnak sem, pedig akkor még volt klasszikus centerjáték a ligában, Olajuwon, Ewing, David Robinson élte éppen a fénykorát.

Összességében azt gondolom, hogy ha a Miami James melletti játékosállományát egy az egyben lecserélnénk arra a Bullsra mínusz Jordan, akkor nem vagyok benne biztos, hogy a Spurs nyeri ezt a döntőt, függetlenül attól, hogy minden idők egyik legjobb csapatjátékát mutatták be.somoskovig
Van igazság abban amit mondasz, viszont Jordan a legjobb formáját hozta amikor kellett. Valószínűleg nélküle is lenne Bulls gyűrű, de nem 6 az tuti. James meg kaphat akármilyen csapatot, ez akkor se jön össze neki.gaben
könyörgöm kétszeres bajnok az ember. emlékszel milyen clevelandet vitt a döntőbe anno? mondj egy embert onnan. soha nem fogom ezt megérteni, hogym ért kell mindenkit mindenkivel hasonlítgatni. itt egy klubról kéne beszélni, amiben ott van jordan, magic bird russel kareem stb és igen james is. ha tetszik ha nem.
több mint 11 éve
🤘 gaben 🤘 Chicago Bears Duke Blue Devils 8 830 — Deion Sanders for president!
Nálam kevés nagyobb fanja van Jordannek, de azért ez eléggé vicces kijelentés.

Kezdjük Pippennel, aki a mostani Wade-et ezerszer veri kenterbe, de amennyivel a karrierje csúcsán lévő Wade jobb volt támadásban, annyival Pippen minimum jobb védekezésben (8x All-defense első csapat). 20 pont, 6-7-8 pattanó és assziszt, 2-3 szerzett labda meccsenként, stabilan, megbízhatóan.
Horace Grantet szintén bármikor előbb raknám a csapatomba, mint F(b)osh-t, akit még az életben nem láttam igazán fontos meccsen extraklasszis teljesítményt nyújtani. Grant stabil dupla-duplás játékos volt, és szintén zseniális védőjátékos. Helyette jött a második triplázáskor Rodman, aki ugyan támadásban kb. non-faktor volt, de a liga legjobb pattanózója.
Kint az első triplázós csapatban Paxson és Armstrong összesen tudtak 20 pontot meccsenként, és mondjuk Paxson dobott egy bajnokságot nyerő triplát a Phoenix elleni döntőben, ez kb. olyan, mintha Chalmers-re játszaná ki a Miami a döntő végén a nyerő figurát, biztosan bevállalnák. Helyettük jött a második csapatban a Harper-Kukoc-Kerr trió, ebből Kukoc a legjobb 6. ember volt asszem többször is, Kerr közel 50%-os tripladobó volt, Harper meg elég flexibilis, több poszton is normális teljesítményt nyújtó játékos volt.
Emellett elfért, hogy Cartwright/Longley személyében finoman fogalmazva sem volt elit centere egyik triplázó csapatnak sem, pedig akkor még volt klasszikus centerjáték a ligában, Olajuwon, Ewing, David Robinson élte éppen a fénykorát.

Összességében azt gondolom, hogy ha a Miami James melletti játékosállományát egy az egyben lecserélnénk arra a Bullsra mínusz Jordan, akkor nem vagyok benne biztos, hogy a Spurs nyeri ezt a döntőt, függetlenül attól, hogy minden idők egyik legjobb csapatjátékát mutatták be.somoskovig
Van igazság abban amit mondasz, viszont Jordan a legjobb formáját hozta amikor kellett. Valószínűleg nélküle is lenne Bulls gyűrű, de nem 6 az tuti. James meg kaphat akármilyen csapatot, ez akkor se jön össze neki.

" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "
több mint 11 éve
Löfli Tampa Bay Buccaneers Indiana Hoosiers 22 823 — ellenIktriad / #1 BVSC ultra
a sportsnationösök elküldték Hannibal Burresst a 6. meccsre helyszíni riportot csinálni 😀😀  vine.co/SportsNation

https://www.facebook.com/ArizonaCardinalsHungary/
"Az életről sok mindent gondolok én jómagam is."
"Én nem gondolok semmit, uram."
Don't blink!
több mint 11 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 11 528 — Chiefs GM
Tisztán látszik, hogy évek óta egy csapatnak van reális esélye hogy megcsapja a Heatet. Remélem most már összejön. De ha ennek az árán visszavonulna Duncan, akkor inkább kapjunk ki 😊eaglesmcnabb
Ha már a Penguinsnek nem tudok örülni, maradtak Duncanék-Manuék. 😊
Nagyon sima volt, de ez persze csalóka, ha csak a mezeket küldték volna fel, akkor lehetett volna sima Heat győzelem is, de (LJ) egyedül kevés akárki egy Csapat ellen.kishaszi
Azért volt aki (MJ) egyedül ütött ki csapatokat. o_ogaben
Nálam kevés nagyobb fanja van Jordannek, de azért ez eléggé vicces kijelentés.

Kezdjük Pippennel, aki a mostani Wade-et ezerszer veri kenterbe, de amennyivel a karrierje csúcsán lévő Wade jobb volt támadásban, annyival Pippen minimum jobb védekezésben (8x All-defense első csapat). 20 pont, 6-7-8 pattanó és assziszt, 2-3 szerzett labda meccsenként, stabilan, megbízhatóan.
Horace Grantet szintén bármikor előbb raknám a csapatomba, mint F(b)osh-t, akit még az életben nem láttam igazán fontos meccsen extraklasszis teljesítményt nyújtani. Grant stabil dupla-duplás játékos volt, és szintén zseniális védőjátékos. Helyette jött a második triplázáskor Rodman, aki ugyan támadásban kb. non-faktor volt, de a liga legjobb pattanózója.
Kint az első triplázós csapatban Paxson és Armstrong összesen tudtak 20 pontot meccsenként, és mondjuk Paxson dobott egy bajnokságot nyerő triplát a Phoenix elleni döntőben, ez kb. olyan, mintha Chalmers-re játszaná ki a Miami a döntő végén a nyerő figurát, biztosan bevállalnák. Helyettük jött a második csapatban a Harper-Kukoc-Kerr trió, ebből Kukoc a legjobb 6. ember volt asszem többször is, Kerr közel 50%-os tripladobó volt, Harper meg elég flexibilis, több poszton is normális teljesítményt nyújtó játékos volt.
Emellett elfért, hogy Cartwright/Longley személyében finoman fogalmazva sem volt elit centere egyik triplázó csapatnak sem, pedig akkor még volt klasszikus centerjáték a ligában, Olajuwon, Ewing, David Robinson élte éppen a fénykorát.

Összességében azt gondolom, hogy ha a Miami James melletti játékosállományát egy az egyben lecserélnénk arra a Bullsra mínusz Jordan, akkor nem vagyok benne biztos, hogy a Spurs nyeri ezt a döntőt, függetlenül attól, hogy minden idők egyik legjobb csapatjátékát mutatták be.

több mint 11 éve
a.kacsa Seattle Seahawks 1 288 — Champions!
Tisztán látszik, hogy évek óta egy csapatnak van reális esélye hogy megcsapja a Heatet. Remélem most már összejön. De ha ennek az árán visszavonulna Duncan, akkor inkább kapjunk ki 😊eaglesmcnabb
Ha már a Penguinsnek nem tudok örülni, maradtak Duncanék-Manuék. 😊
Nagyon sima volt, de ez persze csalóka, ha csak a mezeket küldték volna fel, akkor lehetett volna sima Heat győzelem is, de (LJ) egyedül kevés akárki egy Csapat ellen.kishaszi
Azért volt aki (MJ) egyedül ütött ki csapatokat. o_ogaben
eddig wade tudott pippen lenni, idén már nem...
több mint 11 éve
🤘 gaben 🤘 Chicago Bears Duke Blue Devils 8 830 — Deion Sanders for president!
Tisztán látszik, hogy évek óta egy csapatnak van reális esélye hogy megcsapja a Heatet. Remélem most már összejön. De ha ennek az árán visszavonulna Duncan, akkor inkább kapjunk ki 😊eaglesmcnabb
Ha már a Penguinsnek nem tudok örülni, maradtak Duncanék-Manuék. 😊
Nagyon sima volt, de ez persze csalóka, ha csak a mezeket küldték volna fel, akkor lehetett volna sima Heat győzelem is, de (LJ) egyedül kevés akárki egy Csapat ellen.kishaszi
Azért volt aki (MJ) egyedül ütött ki csapatokat. o_o

" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "
több mint 11 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 5 851 — Steelers fan
Tisztán látszik, hogy évek óta egy csapatnak van reális esélye hogy megcsapja a Heatet. Remélem most már összejön. De ha ennek az árán visszavonulna Duncan, akkor inkább kapjunk ki 😊eaglesmcnabb
Ha már a Penguinsnek nem tudok örülni, maradtak Duncanék-Manuék. 😊
Nagyon sima volt, de ez persze csalóka, ha csak a mezeket küldték volna fel, akkor lehetett volna sima Heat győzelem is, de (LJ) egyedül kevés akárki egy Csapat ellen.

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 11 éve
LanceVance Houston Texans Miami Hurricanes 1 669

több mint 11 éve
deyell Las Vegas Raiders 12 230

buhloone mindstate

több mint 11 éve
danyly Miami Dolphins Georgia Bulldogs 8 565 — Dolphins fan
Szerintem ez volt a nagy hármas utolsó esélye a bajnoki címre. A következő idényben lesz változás bőven Miami-ban. Battier, Haslem és Chalmers nem ide való. Velük is kezdene kellene valamit.
Cole-t és Beasley-t kell szépen beépíteni és egy magas ember kell. Center mindenképpen kell. Akár draftról is.

Az életben nem az tragédia, ha valaki nem éri el a célját. A tragédia az, ha valakinek nincs célja.
több mint 11 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 54 124 — The Mathematician
Diaw érdekes jószág, neki nagyon kell a rendszer hogy működjön
ezt láttuk akkor mikor majdnem kikopott a ligából a "hazatérés" előtt

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 11 éve
eaglesmcnabb Philadelphia Eagles Virginia Tech Hokies 22 673 — je suis poloska
Számomra az volt meglepő, hogy a kieg. emberek mennyit fejlődtek. Mondjuk Diaw mindig is az egyik legjobb, és legalulértékeltebb kiegészítő playa volt, de Splitter és Mills javulása szembetűnő.
Egyszer adná az ég, hogy Noah egészséges maradna huzamosabb ideig, és ez a francia válogatott nagyon tudta durvulni.

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 11 éve
BD# Baltimore Ravens Miami Hurricanes 1 796 — Sa da tay!
kcsog zebrák remélem lenyelik és megfulladnak sípjuktól...Blaise
Még nem láttam a meccset, majd este, de mi olyat tudtak fújni, hogy az döntő legyen két olyan csapat viszonylatában, ahol az egyik az utolsó 3 meccsen 60 ponttal dobott többet, mint a másik?somoskovig
Megnézed az első negyedet, és beleképzeled magad egy kicsit hevesebb vérmérsékletű szurkoló képébe, aki azért kelt fel hajnalban, hogy megnézze ahogy a csapata revansot vesz és behúzza a bajnoki címet. Nem a mérkőzés egészére írtam, hanem arra az időszakra, bár ezt sehol nem jelzi a hsz-m 😊Blaise
A hsz-ed időpontjából azért ki lehet sakkozni 😊
Nagy gratula a spurs-nek(pedig kevés csapatot utálok jobban, mondjuk a heat köztük van 😊 ) a 2004-es Pistons óta nem volt ennyire csapatként funkcionáló gárda bajnok, jó lenne ha valami csoda folytán vissza is vonulnának Duncanék, de tuti nem fognak.
több mint 11 éve
Bruschi85 New England Patriots 1 812 — Patriots és Kaposvári KK fan
Az utóbbi évek messze legsimább döntője, az előzetesen vártnál is rövidebb lett, Spurs csapatként jobb volt.
Bár nem kedvelem őket, kivéve Manu-t, de Duncanék sikere abszolút megérdemelt.

A lényeg továbbra is Hajrá Pats és Hajrá Kometa-KVGY Kaposvári KK!
több mint 11 éve
Blaise 2 113 — Fuck "Continuity"!
kcsog zebrák remélem lenyelik és megfulladnak sípjuktól...Blaise
Még nem láttam a meccset, majd este, de mi olyat tudtak fújni, hogy az döntő legyen két olyan csapat viszonylatában, ahol az egyik az utolsó 3 meccsen 60 ponttal dobott többet, mint a másik?somoskovig
Megnézed az első negyedet, és beleképzeled magad egy kicsit hevesebb vérmérsékletű szurkoló képébe, aki azért kelt fel hajnalban, hogy megnézze ahogy a csapata revansot vesz és behúzza a bajnoki címet. Nem a mérkőzés egészére írtam, hanem arra az időszakra, bár ezt sehol nem jelzi a hsz-m 😊
több mint 11 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 11 528 — Chiefs GM
kcsog zebrák remélem lenyelik és megfulladnak sípjuktól...Blaise
Még nem láttam a meccset, majd este, de mi olyat tudtak fújni, hogy az döntő legyen két olyan csapat viszonylatában, ahol az egyik az utolsó 3 meccsen 60 ponttal dobott többet, mint a másik?

több mint 11 éve
Blaise 2 113 — Fuck "Continuity"!
kcsog zebrák remélem lenyelik és megfulladnak sípjuktól...
több mint 11 éve
BD# Baltimore Ravens Miami Hurricanes 1 796 — Sa da tay!
Mondjuk az remélem megvan mindenkinek, hogy ki volt az egyetlen edző, aki a PO-ban Pop ellen hatékony volt?szaba
Carlisle, Pop után a legjobb edző
több mint 11 éve
szaba Los Angeles Chargers 11 917
Mondjuk az remélem megvan mindenkinek, hogy ki volt az egyetlen edző, aki a PO-ban Pop ellen hatékony volt?
több mint 11 éve
Jughead Dallas Cowboys 6 214
De rájuk ragadt, hogy unalmas csapat (sose volt az).szaba
? Az utóbbi években való igaz, hogy nem unalmasak, az azelőtti években viszont egy gusztustalanul játszó, féreg csapat voltak Bowen vezetésével. 😉 Mára óriási fordulat állt be a játékukba (többek között Duncan és Gino öregedése, valamint a védekezésük szét esése miatt), ami Popovichot dicséri, mert, hogy 2 teljesen különböző játékot játszó csapattal érhet fel a csúcsra, ami valószínűleg még senkinek sem sikerült. 😉
több mint 11 éve
szaba Los Angeles Chargers 11 917
Az unalmas Spurs már évek óta a liga egyik legdurvább extrapasszon alapuló offense-ét tolja.szaba
és az mitől unalmas? o_o inkább látványos! szemben a Heat állandó James vagy Wade 1-1 majd tempó vagy betörés játékával...yooker
Szerintem itt az unalmast épp idézőjelbe kell érteni vagy smile-val a hangsúly azon van, hogy már régóta ezt csinálják. Szerintem 😛 De majd Szaba elmagyarázza mit akart mondani 😀dande
Az a baj, ha idézőjelbe rakom, vagy szmájlit használok, nagyon direkt az irónia. Viszont ha nem rakok semmit, akkor meg egyesek komolyan veszik.szaba
sztem meg az a baj hogy felületesen olvastad a hsz-em !netán olvass vissza majd egy kicsit... unalmasnak a Heat játékát neveztem már elsőre is , nem a Spurst !😉 no mindegy,ezzel jelentősen túltárgyaltuk már ezt a dolgot !
de legalább felpörgettük kicsit a topicot..... 😀yooker
I mean... C'mon man.... A legjobb kosárlabdát a Spurs játssza. De rájuk ragadt, hogy unalmas csapat (sose volt az). Emiatt egy kicsit odabökve azoknak, akik szerint unalmas a Spurs, írtam meg az első hsz-t. Erre jössz te, és leírod, ami tény, hogy a Heat játéka egyoldalú. Erre jön dande, hogy én valójában ironizáltam. Erre leírom, hogy miért nem raktam idézőjelet, majd megjelensz, hogy én félreolvastam. Te értettél félre, immáron másodízben.
több mint 11 éve
braxa88 Seattle Seahawks Auburn Tigers 12 549
így akkor jöhet Carmelo Anthony...
több mint 11 éve
xrace77 Denver Broncos 4 625
Ez már megint egy tükörsima meccs volt. Öröm nézni ahogy ez a Spurs játszik a nagydöntőben. 😊
több mint 11 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 652 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Lefőtt a kávé a Heatnek idénre.
több mint 11 éve
eaglesmcnabb Philadelphia Eagles Virginia Tech Hokies 22 673 — je suis poloska
korrekt meccs eddig 😀