NBA
32 feliratkozó
több mint 12 éve
Érdekes ez, mert szerintem James pont abban jobb Jordannél, hogy sokoldalúbb támadásban, ha nem szentségtörés ilyet leírni. Ha James-t hatásosan kizárják a pontszerzésből, akkor nem keményít be, próbál rákapcsolni és lesz pitbull a la Jordan, hanem sikeresen bevonja a többieket a játékba. És ha már az a kérdés, hogy meg tudják-e fogni LBJ-t, ismét csak hivatkoznom kell az edzőkre. James 4 döntőjéből háromszor az ellenfélnél jobb edző volt, mint amilyen neki jutott. Ráadásul kétszer klasszisokkal jobb edző állt vele szemben, Jordan ettől nem szenvedett.
több mint 12 éve
Ez a mentalitás eredményes ugyan, de nem nyerő, ahogy Te is írtad. MJ esetén valahogy sosem volt kérdéses, hogy amikor kell, akkor megcsinálja azt, ami a győzelemhez kell, legyen akárki az ellenfél, akármilyen a helyzet, a matchup, stb. James egy jó játékos, de nem vezér szerintem, ráadásul sokkal kiismerhetőbb a játékstílusa, mint MJ-é volt. Ha valaki felveszi vele fizikálisan a harcot, akkor drasztikusan csökkenthető a teljesítménye, ezt most Leonard elég szépen be is mutatja. Nem nagyon emlékszem olyan védőre, aki Jordant tartósan le tudta volna lassítani.
több mint 12 éve
Ezért nem kellene 18 évesen az NBA-be jönni. 😊Mármint azért, hogy üljön a hasonlatod? 😉 A legtöbb játékosnak kell az NCAA, James viszont pont az a játékos, akit teljesen felesleges lett volna visszatartani a profiktól.
somoskovig
Jamesnek ez a 4. döntője, egyik szériában sem láttam tőle olyat, amit Jordan bármelyik döntőben lehozott.Kétségtelen, hogy Jordan eredményesebb volt a döntőkben, ezt nem vitatta senki, bár az Oklahoma ellenit azért nem szégyellte volna Jordan sem.
somoskovig
MJ keményebb jellem volt, alfahímebb, és ez a kiélezett szitukban jobban megmutatkozott, ill. kifizetődött. James-nél néha úgy érzi az ember, hogy lesülne a képéről a bőr, ha 30 pont felett átlagolna egy szezonban. LB a 10 szezonjából ötször volt 20 dobáskísérlet alatt/meccs, Jordan a 15 szezonjából csak háromszor volt 22 alatt.
Ez a mentalitás is lehet eredményes (nem is kell a feltételes mód, James csapatai eredményesek azért), de amikor teljesen egyedül kell elintézni a bulit, mert a fontos meccseken a többiek nem állnak a helyzet magaslatán, akkor visszaüthet.
több mint 12 éve
Ezért nem kellene 18 évesen az NBA-be jönni. 😊Azt meg n is hasonlítsuk össze, milyen csapat volt körülöttük, minden tiszteletem Pippené, imádtam a játékát, de nem venném egy lapra Wade-del, mellettük meg Luc Longley-k és Steve Kerr-ek szaladgáltak, akik aranyos csávók voltak, meg minden, de azért nem egy mostani Miami roster.A mostani Wade játékát összességben már simán hozná Pippen, továbbá ne feledkezzünk már meg az első triplázásban közreműködő és kora egyik legjobb védőjeként nyilvántartott Grantről, vagy a második triplázásban alapember Romdanről.
somoskovig
Arról nem is beszélve, hogy Jordannek minden idők egyik legjobb edzője jutott, James-nek meg kora top3 edzője sem.
Másrészt James 10 szezonon van túl az NBA-ben, Jordan ezalatt 3 gyűrűt szerzett és megdöntött már kb. minden rekordot, ami létezett.Csak Jordan a 10. szezonjában volt 30 éves, James meg 28.
somoskovig
Ettől függetlenül én is Jordant teszem előrébb, de a különbség szvsz nem olyan nagy.atapapa
Jamesnek ez a 4. döntője, egyik szériában sem láttam tőle olyat, amit Jordan bármelyik döntőben lehozott.
Még Cavs játékosként a Spurs ellen: 22.0 pont, 7.0 pattanó, 6.8 assziszt.
1. Miami Dallas ellen: 17,8 pontos átlag, a 4. negyedekben 3.0 pontos átlag
2. Miami Oklahoma ellen: 28.6 pont, 10.2 pattanó, 7.4 assziszt --> ez egy gyenge Jordan döntő széria
3. Miami Spurs ellen: 20,4 pont, egy olyan meccs, amikor vitte a csapatot (de akkor mindenkinek sült a keze).
Jordan döntői (nem írom be az összeset, túl hosszú lenne 😊 ):
Sosem játszott 41 percnél kevesebbet, de 43 perc a totál átlaga.
A legjobb a Suns ellen - 41.0 pont, 6,3 assziszt, 8,5 lepattanó, 45,7 perc/meccs.
A "legrosszabb" a Seattle ellen - 27,3 pont, 5,3 pattanó, 4,2 assziszt
Az összesített döntőbeli átlaga:
33,6 pont, 6,0 pattanó, 6,0 assziszt, 48,1% mezőnyből, 43 perc meccsenként
Jamesnek a legjobb meccsei olyanok kis túlzással, mint Jordan ÁTLAGA 6 döntő alatt. És valahogy sosem látom rajta, hogy egy teljes döntőben vezéregyéniség tudna lenni hullámvölgyek nélkül, minden meccsen megbízhatóan.
Ha már Miami, szerintem Wade Dallas elleni 2006-os döntője klasszisokkal volt jobb, mint James bármelyik eddigi szériája.
több mint 12 éve
Azt meg n is hasonlítsuk össze, milyen csapat volt körülöttük, minden tiszteletem Pippené, imádtam a játékát, de nem venném egy lapra Wade-del, mellettük meg Luc Longley-k és Steve Kerr-ek szaladgáltak, akik aranyos csávók voltak, meg minden, de azért nem egy mostani Miami roster.A mostani Wade játékát összességben már simán hozná Pippen, továbbá ne feledkezzünk már meg az első triplázásban közreműködő és kora jobb védői között nyilvántartott Grantről, vagy a második triplázásban alapember Romdanről.
somoskovig
Arról nem is beszélve, hogy Jordannek minden idők egyik legjobb edzője jutott, James-nek meg kora top3 edzője sem.
Másrészt James 10 szezonon van túl az NBA-ben, Jordan ezalatt 3 gyűrűt szerzett és megdöntött már kb. minden rekordot, ami létezett.Csak Jordan a 10. szezonjában volt 30 éves, James meg 28.
somoskovig
Ettől függetlenül én is Jordant teszem előrébb, de a különbség szvsz nem olyan nagy.
több mint 12 éve
Azért Jamest Jordanhez hasonlítani, kb. olyan, mint Zidanet Maradonához.Talán nem a legjobb hasonlat, hiszen Zidane középső középpályás volt, hasonló mint mondjuk Gerrard és Lampard, Maradonát inkább sorolnám a csatárokhoz, ott játszott kb ahol ma CR vagy Messi
Végülis a sport ugyanaz, csak a teljesítmény egy másik nagyságrend.Sobri Jóska
több mint 12 éve
mindkét évben mentek egy kört és ott estek ki, két söprés első körben, és 93ban 22/9/5,5/3 volt a szezon átlaga. az azért combos 😀Jordan-mentes időszakban a Bulls inkább a rájátszásba jutásért kapart, a Miami nyert gyűrűt Wade vezetésével, LeBron nélkül is.abban teljesen igazad van h nincs jordan szintjén még. nagyon szeretem lebront, de még messze nem tart ott. ez tiszta kör. majd karriere végén kell megnézni h jó akkor ő ezt a legacyt állította fel, jordanével szemben ez erre és erre elég. sztem ez így tiszta.Nyilván nehéz minden sportban all-time legjobb játékost választani, viszont ahhoz a szintű eleganciához és dominanciához, amit Jordan tudott támadásban és védekezésben is, szerintem köze nincs LeBronnak. James sokkal-sokkal fizikálisabb, egyszerűen a kisembereknél erősebb sokkal, a nagyoknál meg gyorsabb. Jordannek nem volt ilyen fizikai fölénye, persze iszonyat fürge és ruganyos volt, de sokkal szebben játszotta ezt az egész játékot, és szerintem nagyságrendekkel több esze is volt hozzá. Azt meg n is hasonlítsuk össze, milyen csapat volt körülöttük, minden tiszteletem Pippené, imádtam a játékát, de nem venném egy lapra Wade-del, mellettük meg Luc Longley-k és Steve Kerr-ek szaladgáltak, akik aranyos csávók voltak, meg minden, de azért nem egy mostani Miami roster.gondolom ha azt mondom h teljesen más az akkori meg a mostani játék, cak nevetést és megvetést fog mindenkiből kiváltani 😊Jordan megoldotta. Nem csak MVP szinten tolta non-stop támadásban, de gyakorlatilag standard tagja volt a legjobb védekező ötösöknek is.igen lehet h nem ő játssza a legtöbb percet, de az hogy ő a legjobb védő és támadó is a liga legjobb vagy második legjobb csapatában elég kevésről mondható el. mert h az offense rajta keresztül megy, asszem ez vitathatatlan, és a legjobb támadókat, ha nem irányító akkor ő fogja végig.James terheleset meg aki nem kepes elfogadni az nem akarja belatni h igy van. Elmult ket szeton, plusz olimpia amire az egesz nyara rament. Nem kifogas ez, de attol fuggetlenul nala is ki kell jonnie ezeknek a percmennyisegekneka.kacsaSemmivel sem kap nagyobb terhelést, mint bármelyik domináns FP játékos kapott általában. Nézd meg a perc számokat. Mégis sikerült a nagydöntőkben villogni, és nem egy meccsen 5-ből! (ha szigorúan veszem persze, mert azért azt nem mondhatjuk, hogy a pontokon kívül ne hozna kiváló statokat)
Az a baj, hogy most kiemelitek ami rosszat írok róla, miközben folyton pozitívat is rakok hozzá, meg elismerem amit jól csinál, de olyan érzésem van, hogy a James szimpatizánsok mentegetni próbálják azért, mert nem tette hozzá azt a klasszis pluszt eddig, amit hozzá kellene tennie és kész.Eazzy
na mindegy én innen már nem bonyolódom bele, de a terhelésével jövőtől kezdve kezdeni kell vmit vagy 3 éven belül teljesen kiég a teste... duncannél is volt egy ilyen 2 év, amikor embertelen mennyiséget játszott, ki is estek a suns ellen söpréssel, és pop akkor látta be h ez tarthatatlan, és ezért játszik úgy a duncan most ahogy.
az h mentegetjük meg olyan, hogyha bárki más játszana így, mindenki mvp chanteket nyomna, de miután ő róla van szó ezért baszogatni kell, hogy csak 25 pontot dob nem agresszív. amiben egyébként van némi igazság, de vegyük már észre h nem kisiskolások ellen játszik, minden betörésénél 4 ember van bent előtte. rakja fel azt? azzal nem lesznek beljebb...a.kacsa
Ez kb. helyre is teszi azokat a vicces megközelítéseket, hogy James-nek bármi köze is lenne ahhoz, hogy egy lapon emlegessék Jordannel. 😊somoskovig
de azért vállalom. szabályváltozások, védekezések megváltozása, sokkal profibb felkészülés stb.a.kacsa
De egyébként a terhelésből indult az egész eszmecsere, abban nem hiszem, hogy Jordan sokkal kevesebbet kapott volna, mint James.somoskovig
pippen wade hasonlat sztem azért nagyjából egyenlő. pippen azért bebizonyította jordan nélkül is h hátán tud vinni egy csapatot, persze nem jordanes szinten, de liga egyik legjobbja volt akkor is. ja és a legjobb robin és a legjobb külső védő volt azért! 😊 főleg egy mostani állapotú wadel. de én inkább vinném pippent, de ez az én véleményem.a.kacsa
Másrészt James 10 szezonon van túl az NBA-ben, Jordan ezalatt 3 gyűrűt szerzett és megdöntött már kb. minden rekordot, ami létezett. Valahogy nem érzem, hogy James következő 4-5-6 éve fogja felülmúlni azt a szintet, amit Jordan 95-98. között hozott.somoskovig
több mint 12 éve
Jordan-mentes időszakban a Bulls inkább a rájátszásba jutásért kapart, a Miami nyert gyűrűt Wade vezetésével, LeBron nélkül is.Nem beleszólva a vitába, de azért érdemes megnézni azt a Heat rostert, hogy kikből állt 2006-ban 😉
somoskovig
több mint 12 éve
Azért Jamest Jordanhez hasonlítani, kb. olyan, mint Zidanet Maradonához.Végülis a sport ugyanaz, csak a teljesítmény egy másik nagyságrend.
több mint 12 éve
Jordan-mentes időszakban a Bulls inkább a rájátszásba jutásért kapart, a Miami nyert gyűrűt Wade vezetésével, LeBron nélkül is.abban teljesen igazad van h nincs jordan szintjén még. nagyon szeretem lebront, de még messze nem tart ott. ez tiszta kör. majd karriere végén kell megnézni h jó akkor ő ezt a legacyt állította fel, jordanével szemben ez erre és erre elég. sztem ez így tiszta.Nyilván nehéz minden sportban all-time legjobb játékost választani, viszont ahhoz a szintű eleganciához és dominanciához, amit Jordan tudott támadásban és védekezésben is, szerintem köze nincs LeBronnak. James sokkal-sokkal fizikálisabb, egyszerűen a kisembereknél erősebb sokkal, a nagyoknál meg gyorsabb. Jordannek nem volt ilyen fizikai fölénye, persze iszonyat fürge és ruganyos volt, de sokkal szebben játszotta ezt az egész játékot, és szerintem nagyságrendekkel több esze is volt hozzá. Azt meg n is hasonlítsuk össze, milyen csapat volt körülöttük, minden tiszteletem Pippené, imádtam a játékát, de nem venném egy lapra Wade-del, mellettük meg Luc Longley-k és Steve Kerr-ek szaladgáltak, akik aranyos csávók voltak, meg minden, de azért nem egy mostani Miami roster.gondolom ha azt mondom h teljesen más az akkori meg a mostani játék, cak nevetést és megvetést fog mindenkiből kiváltani 😊Jordan megoldotta. Nem csak MVP szinten tolta non-stop támadásban, de gyakorlatilag standard tagja volt a legjobb védekező ötösöknek is.igen lehet h nem ő játssza a legtöbb percet, de az hogy ő a legjobb védő és támadó is a liga legjobb vagy második legjobb csapatában elég kevésről mondható el. mert h az offense rajta keresztül megy, asszem ez vitathatatlan, és a legjobb támadókat, ha nem irányító akkor ő fogja végig.James terheleset meg aki nem kepes elfogadni az nem akarja belatni h igy van. Elmult ket szeton, plusz olimpia amire az egesz nyara rament. Nem kifogas ez, de attol fuggetlenul nala is ki kell jonnie ezeknek a percmennyisegekneka.kacsaSemmivel sem kap nagyobb terhelést, mint bármelyik domináns FP játékos kapott általában. Nézd meg a perc számokat. Mégis sikerült a nagydöntőkben villogni, és nem egy meccsen 5-ből! (ha szigorúan veszem persze, mert azért azt nem mondhatjuk, hogy a pontokon kívül ne hozna kiváló statokat)
Az a baj, hogy most kiemelitek ami rosszat írok róla, miközben folyton pozitívat is rakok hozzá, meg elismerem amit jól csinál, de olyan érzésem van, hogy a James szimpatizánsok mentegetni próbálják azért, mert nem tette hozzá azt a klasszis pluszt eddig, amit hozzá kellene tennie és kész.Eazzy
na mindegy én innen már nem bonyolódom bele, de a terhelésével jövőtől kezdve kezdeni kell vmit vagy 3 éven belül teljesen kiég a teste... duncannél is volt egy ilyen 2 év, amikor embertelen mennyiséget játszott, ki is estek a suns ellen söpréssel, és pop akkor látta be h ez tarthatatlan, és ezért játszik úgy a duncan most ahogy.
az h mentegetjük meg olyan, hogyha bárki más játszana így, mindenki mvp chanteket nyomna, de miután ő róla van szó ezért baszogatni kell, hogy csak 25 pontot dob nem agresszív. amiben egyébként van némi igazság, de vegyük már észre h nem kisiskolások ellen játszik, minden betörésénél 4 ember van bent előtte. rakja fel azt? azzal nem lesznek beljebb...a.kacsa
Ez kb. helyre is teszi azokat a vicces megközelítéseket, hogy James-nek bármi köze is lenne ahhoz, hogy egy lapon emlegessék Jordannel. 😊somoskovig
de azért vállalom. szabályváltozások, védekezések megváltozása, sokkal profibb felkészülés stb.a.kacsa
De egyébként a terhelésből indult az egész eszmecsere, abban nem hiszem, hogy Jordan sokkal kevesebbet kapott volna, mint James.somoskovig
pippen wade hasonlat sztem azért nagyjából egyenlő. pippen azért bebizonyította jordan nélkül is h hátán tud vinni egy csapatot, persze nem jordanes szinten, de liga egyik legjobbja volt akkor is. ja és a legjobb robin és a legjobb külső védő volt azért! 😊 főleg egy mostani állapotú wadel. de én inkább vinném pippent, de ez az én véleményem.a.kacsa
Másrészt James 10 szezonon van túl az NBA-ben, Jordan ezalatt 3 gyűrűt szerzett és megdöntött már kb. minden rekordot, ami létezett. Valahogy nem érzem, hogy James következő 4-5-6 éve fogja felülmúlni azt a szintet, amit Jordan 95-98. között hozott.
több mint 12 éve
abban teljesen igazad van h nincs jordan szintjén még. nagyon szeretem lebront, de még messze nem tart ott. ez tiszta kör. majd karriere végén kell megnézni h jó akkor ő ezt a legacyt állította fel, jordanével szemben ez erre és erre elég. sztem ez így tiszta.Nyilván nehéz minden sportban all-time legjobb játékost választani, viszont ahhoz a szintű eleganciához és dominanciához, amit Jordan tudott támadásban és védekezésben is, szerintem köze nincs LeBronnak. James sokkal-sokkal fizikálisabb, egyszerűen a kisembereknél erősebb sokkal, a nagyoknál meg gyorsabb. Jordannek nem volt ilyen fizikai fölénye, persze iszonyat fürge és ruganyos volt, de sokkal szebben játszotta ezt az egész játékot, és szerintem nagyságrendekkel több esze is volt hozzá. Azt meg n is hasonlítsuk össze, milyen csapat volt körülöttük, minden tiszteletem Pippené, imádtam a játékát, de nem venném egy lapra Wade-del, mellettük meg Luc Longley-k és Steve Kerr-ek szaladgáltak, akik aranyos csávók voltak, meg minden, de azért nem egy mostani Miami roster.gondolom ha azt mondom h teljesen más az akkori meg a mostani játék, cak nevetést és megvetést fog mindenkiből kiváltani 😊Jordan megoldotta. Nem csak MVP szinten tolta non-stop támadásban, de gyakorlatilag standard tagja volt a legjobb védekező ötösöknek is.igen lehet h nem ő játssza a legtöbb percet, de az hogy ő a legjobb védő és támadó is a liga legjobb vagy második legjobb csapatában elég kevésről mondható el. mert h az offense rajta keresztül megy, asszem ez vitathatatlan, és a legjobb támadókat, ha nem irányító akkor ő fogja végig.James terheleset meg aki nem kepes elfogadni az nem akarja belatni h igy van. Elmult ket szeton, plusz olimpia amire az egesz nyara rament. Nem kifogas ez, de attol fuggetlenul nala is ki kell jonnie ezeknek a percmennyisegekneka.kacsaSemmivel sem kap nagyobb terhelést, mint bármelyik domináns FP játékos kapott általában. Nézd meg a perc számokat. Mégis sikerült a nagydöntőkben villogni, és nem egy meccsen 5-ből! (ha szigorúan veszem persze, mert azért azt nem mondhatjuk, hogy a pontokon kívül ne hozna kiváló statokat)
Az a baj, hogy most kiemelitek ami rosszat írok róla, miközben folyton pozitívat is rakok hozzá, meg elismerem amit jól csinál, de olyan érzésem van, hogy a James szimpatizánsok mentegetni próbálják azért, mert nem tette hozzá azt a klasszis pluszt eddig, amit hozzá kellene tennie és kész.Eazzy
na mindegy én innen már nem bonyolódom bele, de a terhelésével jövőtől kezdve kezdeni kell vmit vagy 3 éven belül teljesen kiég a teste... duncannél is volt egy ilyen 2 év, amikor embertelen mennyiséget játszott, ki is estek a suns ellen söpréssel, és pop akkor látta be h ez tarthatatlan, és ezért játszik úgy a duncan most ahogy.
az h mentegetjük meg olyan, hogyha bárki más játszana így, mindenki mvp chanteket nyomna, de miután ő róla van szó ezért baszogatni kell, hogy csak 25 pontot dob nem agresszív. amiben egyébként van némi igazság, de vegyük már észre h nem kisiskolások ellen játszik, minden betörésénél 4 ember van bent előtte. rakja fel azt? azzal nem lesznek beljebb...a.kacsa
Ez kb. helyre is teszi azokat a vicces megközelítéseket, hogy James-nek bármi köze is lenne ahhoz, hogy egy lapon emlegessék Jordannel. 😊somoskovig
de azért vállalom. szabályváltozások, védekezések megváltozása, sokkal profibb felkészülés stb.a.kacsa
De egyébként a terhelésből indult az egész eszmecsere, abban nem hiszem, hogy Jordan sokkal kevesebbet kapott volna, mint James.somoskovig
pippen wade hasonlat sztem azért nagyjából egyenlő. pippen azért bebizonyította jordan nélkül is h hátán tud vinni egy csapatot, persze nem jordanes szinten, de liga egyik legjobbja volt akkor is. ja és a legjobb robin és a legjobb külső védő volt azért! 😊 főleg egy mostani állapotú wadel. de én inkább vinném pippent, de ez az én véleményem.
több mint 12 éve
Nyilván nehéz minden sportban all-time legjobb játékost választani, viszont ahhoz a szintű eleganciához és dominanciához, amit Jordan tudott támadásban és védekezésben is, szerintem köze nincs LeBronnak. James sokkal-sokkal fizikálisabb, egyszerűen a kisembereknél erősebb sokkal, a nagyoknál meg gyorsabb. Jordannek nem volt ilyen fizikai fölénye, persze iszonyat fürge és ruganyos volt, de sokkal szebben játszotta ezt az egész játékot, és szerintem nagyságrendekkel több esze is volt hozzá. Azt meg n is hasonlítsuk össze, milyen csapat volt körülöttük, minden tiszteletem Pippené, imádtam a játékát, de nem venném egy lapra Wade-del, mellettük meg Luc Longley-k és Steve Kerr-ek szaladgáltak, akik aranyos csávók voltak, meg minden, de azért nem egy mostani Miami roster.gondolom ha azt mondom h teljesen más az akkori meg a mostani játék, cak nevetést és megvetést fog mindenkiből kiváltani 😊Jordan megoldotta. Nem csak MVP szinten tolta non-stop támadásban, de gyakorlatilag standard tagja volt a legjobb védekező ötösöknek is.igen lehet h nem ő játssza a legtöbb percet, de az hogy ő a legjobb védő és támadó is a liga legjobb vagy második legjobb csapatában elég kevésről mondható el. mert h az offense rajta keresztül megy, asszem ez vitathatatlan, és a legjobb támadókat, ha nem irányító akkor ő fogja végig.James terheleset meg aki nem kepes elfogadni az nem akarja belatni h igy van. Elmult ket szeton, plusz olimpia amire az egesz nyara rament. Nem kifogas ez, de attol fuggetlenul nala is ki kell jonnie ezeknek a percmennyisegekneka.kacsaSemmivel sem kap nagyobb terhelést, mint bármelyik domináns FP játékos kapott általában. Nézd meg a perc számokat. Mégis sikerült a nagydöntőkben villogni, és nem egy meccsen 5-ből! (ha szigorúan veszem persze, mert azért azt nem mondhatjuk, hogy a pontokon kívül ne hozna kiváló statokat)
Az a baj, hogy most kiemelitek ami rosszat írok róla, miközben folyton pozitívat is rakok hozzá, meg elismerem amit jól csinál, de olyan érzésem van, hogy a James szimpatizánsok mentegetni próbálják azért, mert nem tette hozzá azt a klasszis pluszt eddig, amit hozzá kellene tennie és kész.Eazzy
na mindegy én innen már nem bonyolódom bele, de a terhelésével jövőtől kezdve kezdeni kell vmit vagy 3 éven belül teljesen kiég a teste... duncannél is volt egy ilyen 2 év, amikor embertelen mennyiséget játszott, ki is estek a suns ellen söpréssel, és pop akkor látta be h ez tarthatatlan, és ezért játszik úgy a duncan most ahogy.
az h mentegetjük meg olyan, hogyha bárki más játszana így, mindenki mvp chanteket nyomna, de miután ő róla van szó ezért baszogatni kell, hogy csak 25 pontot dob nem agresszív. amiben egyébként van némi igazság, de vegyük már észre h nem kisiskolások ellen játszik, minden betörésénél 4 ember van bent előtte. rakja fel azt? azzal nem lesznek beljebb...a.kacsa
Ez kb. helyre is teszi azokat a vicces megközelítéseket, hogy James-nek bármi köze is lenne ahhoz, hogy egy lapon emlegessék Jordannel. 😊somoskovig
de azért vállalom. szabályváltozások, védekezések megváltozása, sokkal profibb felkészülés stb.a.kacsa
De egyébként a terhelésből indult az egész eszmecsere, abban nem hiszem, hogy Jordan sokkal kevesebbet kapott volna, mint James.
több mint 12 éve
gondolom ha azt mondom h teljesen más az akkori meg a mostani játék, cak nevetést és megvetést fog mindenkiből kiváltani 😊Jordan megoldotta. Nem csak MVP szinten tolta non-stop támadásban, de gyakorlatilag standard tagja volt a legjobb védekező ötösöknek is.igen lehet h nem ő játssza a legtöbb percet, de az hogy ő a legjobb védő és támadó is a liga legjobb vagy második legjobb csapatában elég kevésről mondható el. mert h az offense rajta keresztül megy, asszem ez vitathatatlan, és a legjobb támadókat, ha nem irányító akkor ő fogja végig.James terheleset meg aki nem kepes elfogadni az nem akarja belatni h igy van. Elmult ket szeton, plusz olimpia amire az egesz nyara rament. Nem kifogas ez, de attol fuggetlenul nala is ki kell jonnie ezeknek a percmennyisegekneka.kacsaSemmivel sem kap nagyobb terhelést, mint bármelyik domináns FP játékos kapott általában. Nézd meg a perc számokat. Mégis sikerült a nagydöntőkben villogni, és nem egy meccsen 5-ből! (ha szigorúan veszem persze, mert azért azt nem mondhatjuk, hogy a pontokon kívül ne hozna kiváló statokat)
Az a baj, hogy most kiemelitek ami rosszat írok róla, miközben folyton pozitívat is rakok hozzá, meg elismerem amit jól csinál, de olyan érzésem van, hogy a James szimpatizánsok mentegetni próbálják azért, mert nem tette hozzá azt a klasszis pluszt eddig, amit hozzá kellene tennie és kész.Eazzy
na mindegy én innen már nem bonyolódom bele, de a terhelésével jövőtől kezdve kezdeni kell vmit vagy 3 éven belül teljesen kiég a teste... duncannél is volt egy ilyen 2 év, amikor embertelen mennyiséget játszott, ki is estek a suns ellen söpréssel, és pop akkor látta be h ez tarthatatlan, és ezért játszik úgy a duncan most ahogy.
az h mentegetjük meg olyan, hogyha bárki más játszana így, mindenki mvp chanteket nyomna, de miután ő róla van szó ezért baszogatni kell, hogy csak 25 pontot dob nem agresszív. amiben egyébként van némi igazság, de vegyük már észre h nem kisiskolások ellen játszik, minden betörésénél 4 ember van bent előtte. rakja fel azt? azzal nem lesznek beljebb...a.kacsa
Ez kb. helyre is teszi azokat a vicces megközelítéseket, hogy James-nek bármi köze is lenne ahhoz, hogy egy lapon emlegessék Jordannel. 😊somoskovig
de azért vállalom. szabályváltozások, védekezések megváltozása, sokkal profibb felkészülés stb.
több mint 12 éve
Jordan megoldotta. Nem csak MVP szinten tolta non-stop támadásban, de gyakorlatilag standard tagja volt a legjobb védekező ötösöknek is.igen lehet h nem ő játssza a legtöbb percet, de az hogy ő a legjobb védő és támadó is a liga legjobb vagy második legjobb csapatában elég kevésről mondható el. mert h az offense rajta keresztül megy, asszem ez vitathatatlan, és a legjobb támadókat, ha nem irányító akkor ő fogja végig.James terheleset meg aki nem kepes elfogadni az nem akarja belatni h igy van. Elmult ket szeton, plusz olimpia amire az egesz nyara rament. Nem kifogas ez, de attol fuggetlenul nala is ki kell jonnie ezeknek a percmennyisegekneka.kacsaSemmivel sem kap nagyobb terhelést, mint bármelyik domináns FP játékos kapott általában. Nézd meg a perc számokat. Mégis sikerült a nagydöntőkben villogni, és nem egy meccsen 5-ből! (ha szigorúan veszem persze, mert azért azt nem mondhatjuk, hogy a pontokon kívül ne hozna kiváló statokat)
Az a baj, hogy most kiemelitek ami rosszat írok róla, miközben folyton pozitívat is rakok hozzá, meg elismerem amit jól csinál, de olyan érzésem van, hogy a James szimpatizánsok mentegetni próbálják azért, mert nem tette hozzá azt a klasszis pluszt eddig, amit hozzá kellene tennie és kész.Eazzy
na mindegy én innen már nem bonyolódom bele, de a terhelésével jövőtől kezdve kezdeni kell vmit vagy 3 éven belül teljesen kiég a teste... duncannél is volt egy ilyen 2 év, amikor embertelen mennyiséget játszott, ki is estek a suns ellen söpréssel, és pop akkor látta be h ez tarthatatlan, és ezért játszik úgy a duncan most ahogy.
az h mentegetjük meg olyan, hogyha bárki más játszana így, mindenki mvp chanteket nyomna, de miután ő róla van szó ezért baszogatni kell, hogy csak 25 pontot dob nem agresszív. amiben egyébként van némi igazság, de vegyük már észre h nem kisiskolások ellen játszik, minden betörésénél 4 ember van bent előtte. rakja fel azt? azzal nem lesznek beljebb...a.kacsa
Ez kb. helyre is teszi azokat a vicces megközelítéseket, hogy James-nek bármi köze is lenne ahhoz, hogy egy lapon emlegessék Jordannel. 😊
több mint 12 éve
igen lehet h nem ő játssza a legtöbb percet, de az hogy ő a legjobb védő és támadó is a liga legjobb vagy második legjobb csapatában elég kevésről mondható el. mert h az offense rajta keresztül megy, asszem ez vitathatatlan, és a legjobb támadókat, ha nem irányító akkor ő fogja végig.James terheleset meg aki nem kepes elfogadni az nem akarja belatni h igy van. Elmult ket szeton, plusz olimpia amire az egesz nyara rament. Nem kifogas ez, de attol fuggetlenul nala is ki kell jonnie ezeknek a percmennyisegekneka.kacsaSemmivel sem kap nagyobb terhelést, mint bármelyik domináns FP játékos kapott általában. Nézd meg a perc számokat. Mégis sikerült a nagydöntőkben villogni, és nem egy meccsen 5-ből! (ha szigorúan veszem persze, mert azért azt nem mondhatjuk, hogy a pontokon kívül ne hozna kiváló statokat)
Az a baj, hogy most kiemelitek ami rosszat írok róla, miközben folyton pozitívat is rakok hozzá, meg elismerem amit jól csinál, de olyan érzésem van, hogy a James szimpatizánsok mentegetni próbálják azért, mert nem tette hozzá azt a klasszis pluszt eddig, amit hozzá kellene tennie és kész.Eazzy
na mindegy én innen már nem bonyolódom bele, de a terhelésével jövőtől kezdve kezdeni kell vmit vagy 3 éven belül teljesen kiég a teste... duncannél is volt egy ilyen 2 év, amikor embertelen mennyiséget játszott, ki is estek a suns ellen söpréssel, és pop akkor látta be h ez tarthatatlan, és ezért játszik úgy a duncan most ahogy.
az h mentegetjük meg olyan, hogyha bárki más játszana így, mindenki mvp chanteket nyomna, de miután ő róla van szó ezért baszogatni kell, hogy csak 25 pontot dob nem agresszív. amiben egyébként van némi igazság, de vegyük már észre h nem kisiskolások ellen játszik, minden betörésénél 4 ember van bent előtte. rakja fel azt? azzal nem lesznek beljebb...
több mint 12 éve
James terheleset meg aki nem kepes elfogadni az nem akarja belatni h igy van. Elmult ket szeton, plusz olimpia amire az egesz nyara rament. Nem kifogas ez, de attol fuggetlenul nala is ki kell jonnie ezeknek a percmennyisegekneka.kacsaSemmivel sem kap nagyobb terhelést, mint bármelyik domináns FP játékos kapott általában. Nézd meg a perc számokat. Mégis sikerült a nagydöntőkben villogni, és nem egy meccsen 5-ből! (ha szigorúan veszem persze, mert azért azt nem mondhatjuk, hogy a pontokon kívül ne hozna kiváló statokat)
Az a baj, hogy most kiemelitek ami rosszat írok róla, miközben folyton pozitívat is rakok hozzá, meg elismerem amit jól csinál, de olyan érzésem van, hogy a James szimpatizánsok mentegetni próbálják azért, mert nem tette hozzá azt a klasszis pluszt eddig, amit hozzá kellene tennie és kész.
Don't talk the walk, Walk the talk!
több mint 12 éve
jó-jó sok minden szépet láthatunk ,de jöhetne már 1(-2) igazán izgalmas meccs is a végére!yookermajd a hetedik az lesz, bár nagyon kíváncsi leszek mit talál ki Spoelstra Popo antismallball packjá(i)ra, mert fizikálisabbak már nem lehetnek, tovább pedig nem csökkenthetik a méreteket; és a rotációjuk így is csapnivaló
Attribution No Derivatives (CC-BY-ND-3.0) Nevezd meg!-Ne változtasd!
több mint 12 éve
jó-jó sok minden szépet láthatunk ,de jöhetne már 1(-2) igazán izgalmas meccs is a végére!
több mint 12 éve
Azt nem ertem h mindenki mondja h allen mekkorat jatszott. Igen tamadasban dobott mindent, ez igz de kb het tripla az o emberetol jott. (Nem konkret szam de green folyamatosan elhajitotta felette meg leonard is) es ezzel nem a spursosok erdemeit akarom elvenni...James terheleset meg aki nem kepes elfogadni az nem akarja belatni h igy van. Elmult ket szeton, plusz olimpia amire az egesz nyara rament. Nem kifogas ez, de attol fuggetlenul nala is ki kell jonnie ezeknek a percmennyisegeknek
több mint 12 éve
Én sem használtam kifogásként, de azt mondtam hogy azért ez is közrejátszik.Na azért ne egy Spurs fan akarja már elmagyarázni nekem, hogy mibe lehet fáradt James, vagy úgy egyáltalán bárki. 😀StezÉn Spurs fan??? 😀 Ez a legnagyobb vicc amit hallottam. Én kifejezetten ki nem állhatom a Spurst Duncanestől Ginobilistől kezdve az ilyen Bowen féle emberekig.
Kérlek szépen én Sixers fan vagyok, de első sorban Iverson fan voltam, szóval nekem aztán lehet szavam a fáradtságról, sok éven keresztül a kicsi játszotta a legtöbb percet az egész ligában, miközben folyamatosan tördelték minden testrészét.
Valamint azt sem mondtam, hogy James ezt használja kifogásként, hanem hogy TE ezt használtad, és továbbra sem győztél meg arról, hogy miért is kéne fáradtnak lennie. Egyébként a döntőben 42 percet sem játszik átlagban eddig, tehát az 5 percet sem tud pihenni érved is megbukott.Eazzy
A Pacers ellen egyébként 43+ percet átlagolt James, 7 meccses széria volt. Miért is ne lehetne fáradt?
És tőlem kérdezed, hogy miért nyomta meg az alapszakasz végét is? Nem Spoelstra a nevem. 😀 Ha James hibája, ha edzői hiba, akkor is tény, hogy azért ilyen iram mellett egyáltalán nem meglepő, hogy már kezd nehezebbé válni fizikálisan is a játék.
De nem hoztam ezt fel kifogásként. Kifogás nincsen. Viszont nem James bukja el a döntőt, hanem a Heat. Mint mondtam, szerintem pont, hogy a két edző közötti különbség dönt a Spurs javára nálam, plusz Bosh fürdőskurva stílusú védekezése, mert ebben a döntőben eddig szerintem csak ő volt, aki még nem villant meg úgy igazán. Miller tolt nagy meccset, Allen tolt nagy meccset, Wade is, James is azért a 4. meccsen nagyot játszott, Bosh meg azért annak ellenére sem volt király, hogy rámolt majdnem 20 pontot. Mert védekezésben meg egy rakás kaka. Vicces nézni, amikor a nála alacsonyabb, de gyors játékosok simán megeszik reggelire, míg a nagyobbak meg fizikálisan verik.
A kiegészítőemberek védekezésben 1-1 meccs kivételével rendre nullák, ráadásul lassúak, így sosem érnek oda a festékből kintre passzolt labdákra, amikből dobálják a hármasokat a Spurs playák.
És amikor van kb. 3-4 kifejezetten jó hármasozó egy csapatban, akkor általában valamelyik be fogja dobálni a helyzeteit. Egyszer Neal, másszor Green, vagy épp jön Leonard.
És ha ez nem elég, akkor pedig Duncannel nem tud mit kezdeni Bosh, Parkerrel meg se Chalmers, sem pedig Cole, és betörésekből sorra dobálja a pontokat.
Számomra ez az egész döntő hatalmas missmatch, amivel Spoelstra egyszerűen nem tud mit kezdeni.
több mint 12 éve
megnéztem a kommenteket, minden Heat vereség után temetjük a heatet, és minden Spurs meccs után a spurst 😀 pedig valamelyik meg fogja nyerni a döntőt 😀eaglesmcnabbkivéve, ha a Lakers nyeri, aki szintén ott van a döntőben a helyiek nem jelentéktelen része szerint 😊
több mint 12 éve
Na azért ne egy Spurs fan akarja már elmagyarázni nekem, hogy mibe lehet fáradt James, vagy úgy egyáltalán bárki. 😀StezÉn Spurs fan??? 😀 Ez a legnagyobb vicc amit hallottam. Én kifejezetten ki nem állhatom a Spurst Duncanestől Ginobilistől kezdve az ilyen Bowen féle emberekig.
Kérlek szépen én Sixers fan vagyok, de első sorban Iverson fan voltam, szóval nekem aztán lehet szavam a fáradtságról, sok éven keresztül a kicsi játszotta a legtöbb percet az egész ligában, miközben folyamatosan tördelték minden testrészét.
Valamint azt sem mondtam, hogy James ezt használja kifogásként, hanem hogy TE ezt használtad, és továbbra sem győztél meg arról, hogy miért is kéne fáradtnak lennie. Egyébként a döntőben 42 percet sem játszik átlagban eddig, tehát az 5 percet sem tud pihenni érved is megbukott.
Don't talk the walk, Walk the talk!
több mint 12 éve
Na azért ne egy Spurs fan akarja már elmagyarázni nekem, hogy mibe lehet fáradt James, vagy úgy egyáltalán bárki. 😀Azon meg nem szabad csodálkozni, hogy James is fárad. Letolt egy egész szezont elég brutál tempóban, a playoffban is rendre többet játszott, nem pihenhetett, StezMibe fáradt meg jobban, mint bárki más? Játszott 38 percet alapszakaszban meccsenként. PO előtt már semmi szüksége nem volt a hajtásra sem.
Egyébként sem értem hogy egy nagydöntőn hogy lehet fáradságra hivatkozni.
Tudja ezt szerintem James is, hogy alul teljesít bőven. Ha elbukja 4 nagydöntőjéből a harmadikat is...ráadásul amit nyert azt is egy fiatal tapasztalatlan, rutintalan OKC ellen (ahol egyébként egyértelműen Ő volt a főszereplő, ez nem vitás), hát eléggé gáz lesz szegénynek, lassan már tényleg sajnálom, mert ugyan én nem bírom a stílusát, de a Jordanhez való hasonlítgatás meg emiatti szidások folyamát kb szótlanul tűri.
Annak viszont örülök, hogy hiába raknak össze három elvileg FP playert (Bosh nálam nem az), nem vezet nagyobb eredményre, tehát mondjuk hosszú éves championship uralkodáshoz.Eazzy
Egyébként meg sehol sem írtam, hogy James ezt kifogásként használhatja, de attól még tény, hogy manapság szinte teljes meccseket kell nyomnia pihenés nélkül és így, hogy ő védekezésben is maximumot odatesz, nem úgy, mint Bosh és társai, így azért ez nem kicsit brutál tempó.
Nyilván alul teljesít, de ezt már jó párszor kibeszéltük, hogy társak nélkül nem lehet nyerni. Pedig az első meccseken Wade is fos volt, Bosh védekezésben az egész döntőben az, és hiába a +/- mutató, nem játszik ő sem kifejezetten jól, így meg elég nehéz. És hát ezen nem segít, hogy fárad is jól láthatóan, amikor Spoelstra nem tudja leültetni sem manapság.
A hasonlítgatásokat meg hagyjuk szvsz, mert minden sportban ha valaki sikeres és sztár, akkor magától jön az összehasonlítás vagy más sztárokkal, vagy legendákkal. Ezt a játékot csapatban játsszák és lehet bármekkora sztár James is, nem tud 50 pontokat dobni a társak helyett.
Ettől függetlenül szerintem soha a büdös életbe nem lesz még egy akkora clutch állat, mint Jordan.
több mint 12 éve
megnéztem a kommenteket, minden Heat vereség után temetjük a heatet, és minden Spurs meccs után a spurst 😀 pedig valamelyik meg fogja nyerni a döntőt 😀
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 12 éve
Azon meg nem szabad csodálkozni, hogy James is fárad. Letolt egy egész szezont elég brutál tempóban, a playoffban is rendre többet játszott, nem pihenhetett, StezMibe fáradt meg jobban, mint bárki más? Játszott 38 percet alapszakaszban meccsenként. PO előtt már semmi szüksége nem volt a hajtásra sem.
Egyébként sem értem hogy egy nagydöntőn hogy lehet fáradságra hivatkozni.
Tudja ezt szerintem James is, hogy alul teljesít bőven. Ha elbukja 4 nagydöntőjéből a harmadikat is...ráadásul amit nyert azt is egy fiatal tapasztalatlan, rutintalan OKC ellen (ahol egyébként egyértelműen Ő volt a főszereplő, ez nem vitás), hát eléggé gáz lesz szegénynek, lassan már tényleg sajnálom, mert ugyan én nem bírom a stílusát, de a Jordanhez való hasonlítgatás meg emiatti szidások folyamát kb szótlanul tűri.
Annak viszont örülök, hogy hiába raknak össze három elvileg FP playert (Bosh nálam nem az), nem vezet nagyobb eredményre, tehát mondjuk hosszú éves championship uralkodáshoz.
Don't talk the walk, Walk the talk!