Soccer
41 feliratkozó
több mint 5 éve
KG"Pár gondolat a jegyértékesítésről…
Terveink szerint először kötelezően az UEFA szponzorai kapnak jegyet előírás szerint.
Aztán a vezetőedző és a játékosok családtagjai.
Őket követik a stábtagok, meg a csapatért dolgozók, akik nélkül a BL menetelés nem valósulhatott volna meg (a masszőr, a szertáros, a fiziós, a pályamunkás, a könyvelő, a médiás, a takarító…).
Majd sorra kerülnek az FTC legendás bajnokai, olimpiai, EB-, és vb-aranyérmesei, illetve a klub támogatói, valamint vendégei.
Utánuk első körben kedvezménnyel vásárolhatnak azok a bérletesek, akik tavasszal – a zárt kapus mérkőzések miatt - nem kértek vissza pénzt a klubtól.
Aztán azok jönnek, akik megújították a bérletüket.
Majd azok, akik még a sorsolás előtt vettek új bérletet.
Végül a szurkolói kártyásokon a sor.
A hűséget meg kell becsülni, Ferencváros mindörökké!"
Ebbe nem lehet belekötni.Respect.
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
Ez nem teljesen igy volt.Nem is értem hogy magyarként hogy lehet más csapatnak szurkolni mint a nem magyar csapatnak ......Na de mindegy mások vagyunk .ha én vidi/ute... + juve/barca/real szurkoló vagyok akkor a BL meccsre azért megyek ki hogy a vendégeket lássam
A jeggyel kapcsolatban meg csak annyi hogy én is azzal értek egyet hogy először a bérletesek kapjanak.Következő körben a club bérlettel nem rendelkező szurkolói hiszen ez még is csak a clubról szól és ahogy fent is írtam a club a szurkolokért van és nem fordítva bár ebben a pénz által irányitott világban hajlamosak vagyunk ezt elfelejteni .
Josh Allen
amíg szökő évente jön egy ilyen össze addig erre fel kell készülni
ha lenne 2-3 stabil BL/EL csapat minden évben akkor szép lassan ez elhalkulna
attól hogy valaki nem a fradiért menne ki egy BL meccsre szerintem nem lesz hazaáruló, mint ahogy ezt itt már bedobták
mea culpaamúgy a B közép az nem úgy van hogy ki van tiltva Kubatov miatt?Már nincs
rajtuk kívül van egyáltalán rendes fradista? a többi csak fotel kurva
Negritis
Levagy maradva
Josh Allen
viszont ahogy tudom amíg tartott a balhé addig a bentiek hazaárulónak voltak bélyegezve
(legalábbis 2 haver között állt a bál - egyik bejárt a másik nem)
Negritis
Volt egy csoport Halhatatlanok néven érdemes utána olvasni a történetnek.
De tény volt egy réteg aki haragudott a másikra mivel nem volt egységes a bojkott.
De ez világon majdnem mindenhol így van bizonyos szurkoló csoportok házon belül nem mindenben értenek egyet.És emiatt haragudnak tüntetnek vagy verekednek egymással de aztán végül mindig kibékülnek.De ez egy elég érdekes világ nem mondom hogy mindenben egyet értek velük de eltudom fogadni azt az életérzést amit ők képviselnek.
több mint 5 éve
Őszintén, én ezzel a véleménnyel se tudok azonosulni.Az Aston Villa ellen 2 angol volt a Liverpool kezdőjében. (A nevek alapján, ennyire nem ismerem a gurulóst, ha tévedek átjavítom.)Ez így van, baromi idejétmúlt azt nézni a klubfoci világában, hogy ki milyen nemzetiségű. S baromi idejétmúlt amiatt szurkolni egy csapatnak, mert az magyar/angol/német/kirgiz/új-kaledóniai. Ez nem erről szól. Ha a klub szellemisége, történelme, játékosai, meze, akármije amivel azonosulni tudunk, vagy az tetszik, akkor kell nekik szurkolni.
Őszintén azt gondolja valaki, hogy a Liverpool nem angol csapat?
Amikor a Liverpool BL-t nyer, felmerül bárkiben, hogy nem angol csapat nyert?
A Hertha BSC ellen 4 német volt a Bayern München kezdőjében. (A nevek alapján, ennyire nem ismerem a gurulóst, ha tévedek átjavítom.)
Őszintén azt gondolja valaki, hogy a Bayern München nem német csapat?
Amikor a Bayern München BL-t nyer, felmerül bárkiben, hogy nem német csapat nyert?
2020-t írunk, légiósokon rugózni eléggé boomer és idejétmúlt dolog.
Sobri Jóska
Megfordítom a kérdést. Van bárki, aki amiatt szurkol mondjuk a Bayernnek, mert az német? Mer' akkor lehetne szurkolni a Kaiserslauternnek is, vagy az Unterhachingnak. Elvégre azok is németek. Annak inkább azért szurkolnak, mert az a Bayern, nem?
Mikey
Miért ne szurkolhatna bármiért valaki egy klubnak?
Van ismerősöm aki német focit szereti, nemet válogatottnak drukkol, de ugyanúgy szurkol a Bayernnek vagy a Dortmundnak a kupában.
Ugyanúgy nincs baj azzal, ha valaki magyar csapatnak szurkol egy nemzetközi kupában.
Sőt egyébként a legtöbb esetben én is így vagyok.
Sőt még azzal sincs gond, hogy a Fradisták elvárják, hogy őket a klub favorizálja.
Az már nekem sok ( főleg ha gyökerezzük az embereket ezért ), hogy elvárjuk ha a klub nem kedvezményezett egy szurkolónak akkor mindenki más lépjen vissza...
Jó a szélsőjobbos IQ fighterekkel felesleges törődni, aki olyan szavakkal dobálózik amiket fel se fog és szövegértelmezésben sem jeleskedik, de hát valószínűleg ok-okozati kapcsolat van.
Bár mondjuk még neki is megvan a joga, hogy a kis szűklátókörének árnyékában, hithű hazafiként beállítva magát, szurkoljon hazánk egyik csapatának.
több mint 5 éve
Nem is értem hogy magyarként hogy lehet más csapatnak szurkolni mint a nem magyar csapatnak ......Na de mindegy mások vagyunk .ha én vidi/ute... + juve/barca/real szurkoló vagyok akkor a BL meccsre azért megyek ki hogy a vendégeket lássam
A jeggyel kapcsolatban meg csak annyi hogy én is azzal értek egyet hogy először a bérletesek kapjanak.Következő körben a club bérlettel nem rendelkező szurkolói hiszen ez még is csak a clubról szól és ahogy fent is írtam a club a szurkolokért van és nem fordítva bár ebben a pénz által irányitott világban hajlamosak vagyunk ezt elfelejteni .
Josh Allen
amíg szökő évente jön egy ilyen össze addig erre fel kell készülni
ha lenne 2-3 stabil BL/EL csapat minden évben akkor szép lassan ez elhalkulna
attól hogy valaki nem a fradiért menne ki egy BL meccsre szerintem nem lesz hazaáruló, mint ahogy ezt itt már bedobták
mea culpaamúgy a B közép az nem úgy van hogy ki van tiltva Kubatov miatt?Már nincs
rajtuk kívül van egyáltalán rendes fradista? a többi csak fotel kurva
Negritis
Levagy maradva
Josh Allen
viszont ahogy tudom amíg tartott a balhé addig a bentiek hazaárulónak voltak bélyegezve
(legalábbis 2 haver között állt a bál - egyik bejárt a másik nem)
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
amúgy a B közép az nem úgy van hogy ki van tiltva Kubatov miatt?Már nincs
rajtuk kívül van egyáltalán rendes fradista? a többi csak fotel kurva
Negritis
youtu.be/7sl65JDm9C0
Levagy maradva
Előre bocsátom nem szeretem a Fradit (Hali szurkoló vagyok )
De ez tábor európa top 5 szúrkolói csoportja között van .
Félelmetes hangulatot tudnak produkálni.
Aki nem élt még át mérkőzést a B középbe annak fogalma sincs mi ez az életérzés.
Na már most a Fradi mint csapat a szurkolókért van és ők magyarok ezáltal a csapat is izig vérig magyar csapat.
Az hogy most hány külföldi játszik benne a kutyát nem érdekli hisz ők azért vannak hogy a szurkolóknak örömöt okozzanak.
Ugyan ez a helyzet a Dunaszerdahely-el.
Nem is értem hogy magyarként hogy lehet más csapatnak szurkolni mint a nem magyar csapatnak ......Na de mindegy mások vagyunk .
A jeggyel kapcsolatban meg csak annyi hogy én is azzal értek egyet hogy először a bérletesek kapjanak.Következő körben a club bérlettel nem rendelkező szurkolói hiszen ez még is csak a clubról szól és ahogy fent is írtam a club a szurkolokért van és nem fordítva bár ebben a pénz által irányitott világban hajlamosak vagyunk ezt elfelejteni .
több mint 5 éve
Az Aston Villa ellen 2 angol volt a Liverpool kezdőjében. (A nevek alapján, ennyire nem ismerem a gurulóst, ha tévedek átjavítom.)Ez így van, baromi idejétmúlt azt nézni a klubfoci világában, hogy ki milyen nemzetiségű. S baromi idejétmúlt amiatt szurkolni egy csapatnak, mert az magyar/angol/német/kirgiz/új-kaledóniai. Ez nem erről szól. Ha a klub szellemisége, történelme, játékosai, meze, akármije amivel azonosulni tudunk, vagy az tetszik, akkor kell nekik szurkolni.
Őszintén azt gondolja valaki, hogy a Liverpool nem angol csapat?
Amikor a Liverpool BL-t nyer, felmerül bárkiben, hogy nem angol csapat nyert?
A Hertha BSC ellen 4 német volt a Bayern München kezdőjében. (A nevek alapján, ennyire nem ismerem a gurulóst, ha tévedek átjavítom.)
Őszintén azt gondolja valaki, hogy a Bayern München nem német csapat?
Amikor a Bayern München BL-t nyer, felmerül bárkiben, hogy nem német csapat nyert?
2020-t írunk, légiósokon rugózni eléggé boomer és idejétmúlt dolog.
Sobri Jóska
Megfordítom a kérdést. Van bárki, aki amiatt szurkol mondjuk a Bayernnek, mert az német? Mer' akkor lehetne szurkolni a Kaiserslauternnek is, vagy az Unterhachingnak. Elvégre azok is németek. Annak inkább azért szurkolnak, mert az a Bayern, nem?
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 5 éve
Egyébként Kubatov eléggé lezárt minden nemű találgatást a jegyekkel kapcsolatban, akinek nincs fradi-kártyája az kb 99.999% hogy nem fog jegyhez jutni.Igen. De ezzel nem értem miért rám reflektáltál, hiszen a cikkhez is leírtam ezzel semmi probléma. A csapat eldöntheti mit preferál. Ha nem hagyj jegyet Fradisokon kívül, akkor nem hagy.
Lehet utálni ezért, de szvsz teljesen logikus ha egy klub először a saját szurkolóit juttatja jegyhez és maximum az utána fennmaradót biztositja a debreceni Messi-rajongóknak.
davemayer
Viszont ha hagy, akkor mindenki ugyanolyan jogon ott lehet.
több mint 5 éve
nemrég az FM 2020 ingyenes volt az egs-ben 😀Az Aston Villa ellen 2 angol volt a Liverpool kezdőjében. (A nevek alapján, ennyire nem ismerem a gurulóst, ha tévedek átjavítom.)Azt hiszem FA Carling Premiership Manager 2000 volt az a játék amivel utoljára manager-kedtem soccer vonalon. (Photek - Rings around Saturn kiváló muzsikája volt loop-olva)
Őszintén azt gondolja valaki, hogy a Liverpool nem angol csapat?
Amikor a Liverpool BL-t nyer, felmerül bárkiben, hogy nem angol csapat nyert?
A Hertha BSC ellen 4 német volt a Bayern München kezdőjében. (A nevek alapján, ennyire nem ismerem a gurulóst, ha tévedek átjavítom.)
Őszintén azt gondolja valaki, hogy a Bayern München nem német csapat?
Amikor a Bayern München BL-t nyer, felmerül bárkiben, hogy nem német csapat nyert?
2020-t írunk, légiósokon rugózni eléggé boomer és idejétmúlt dolog.
Sobri Jóska
Már ott is csak a Non-EU játékosokra volt korlát (talán 5)! Azóta eltelt 20 év...Egyetértek! Miről beszélünk???
clbass
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
Az Aston Villa ellen 2 angol volt a Liverpool kezdőjében. (A nevek alapján, ennyire nem ismerem a gurulóst, ha tévedek átjavítom.)Azt hiszem FA Carling Premiership Manager 2000 volt az a játék amivel utoljára manager-kedtem soccer vonalon. (Photek - Rings around Saturn kiváló muzsikája volt loop-olva)
Őszintén azt gondolja valaki, hogy a Liverpool nem angol csapat?
Amikor a Liverpool BL-t nyer, felmerül bárkiben, hogy nem angol csapat nyert?
A Hertha BSC ellen 4 német volt a Bayern München kezdőjében. (A nevek alapján, ennyire nem ismerem a gurulóst, ha tévedek átjavítom.)
Őszintén azt gondolja valaki, hogy a Bayern München nem német csapat?
Amikor a Bayern München BL-t nyer, felmerül bárkiben, hogy nem német csapat nyert?
2020-t írunk, légiósokon rugózni eléggé boomer és idejétmúlt dolog.
Sobri Jóska
Már ott is csak a Non-EU játékosokra volt korlát (talán 5)! Azóta eltelt 20 év...Egyetértek! Miről beszélünk???
több mint 5 éve
Az Aston Villa ellen 2 angol volt a Liverpool kezdőjében. (A nevek alapján, ennyire nem ismerem a gurulóst, ha tévedek átjavítom.)2 angol, 1 skót
www.premierleague.com/match/58927
Sobri Jóska
a padon 3 angol, 1 ír
nem mondom hogy ez sok vagy kevés de sztem angol csapatoknál bőven lehet a briteket nézni
2020-t írunk, légiósokon rugózni eléggé boomer és idejétmúlt dolog.szerintem is
Sobri Jóska
amúgy a fradival nekem a kivételezés a problémám
és ugye felmerült a juve, az legalább ennyire undorító, főleg hogy megkapták a napoli meccset 3 ponttal
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
Akkor szép sorjában😊Szerintem a világon nem szeretik a sok külföldit a saját csapatban, de elfogadják, mert rájönnek, hogy így lehet jó eredményt elérni. DE! Az ikon a csapatban, akinek a nevét skandálják azok általában hazai játékosok. Játszhatott egy Beckham, Zidane, CR a Realban, akkor is Butragueno az isten vagy Raul, vagy Iker Casillas.
Amióta világ a világ a szurkoló rühelli azokat akik csak a nagy sikernél szurkolók, hátha még divatból az ellenfél miatt mennek ki, az hatványozottan a céltáblájuk lesz. Arról nem beszélve, hogy egy igazi szurkoló elől veheti el a helyet. Ha a 60e-s teljes Puskásban lenne a meccs, még lenyelné az ember, de így, hogy limitált a létszám, így én sem örülnék neki, hogy CR-Messi kettősért megy ki valaki.
Korona miatt viszont nem lesz egyszerű a történet, mert lehet mire odakerülünk mégse lehetnek nézők.
több mint 5 éve
Az Aston Villa ellen 2 angol volt a Liverpool kezdőjében. (A nevek alapján, ennyire nem ismerem a gurulóst, ha tévedek átjavítom.)Őszintén azt gondolja valaki, hogy a Liverpool nem angol csapat?
Amikor a Liverpool BL-t nyer, felmerül bárkiben, hogy nem angol csapat nyert?
A Hertha BSC ellen 4 német volt a Bayern München kezdőjében. (A nevek alapján, ennyire nem ismerem a gurulóst, ha tévedek átjavítom.)
Őszintén azt gondolja valaki, hogy a Bayern München nem német csapat?
Amikor a Bayern München BL-t nyer, felmerül bárkiben, hogy nem német csapat nyert?
2020-t írunk, légiósokon rugózni eléggé boomer és idejétmúlt dolog.
Szerkesztette: Őszentsége Sobri Jóska
több mint 5 éve
Csak pontosság kedvéért:Egy kérdésre adj nekem választ légyszíves.Kedves HazaárulóKedves Szittya Magyar fórumtárs ez hogy jött össze ?Hát nem vagy egy Sherlock Holmes akkor, ha nem sikerül épkézláb mód levezetned.Watsonkám az a helyzet hogy akinek semmit nem jelent Magyarország és a népe (mint neked) azzal nem fogom tudni megértetni az erkölcsöt[/b]
Vegyünk pl. egy 16 éves srácot aki Debrecenben kétkezű munkáskét dolgozik. Szerinted miért érzi azt, hogy 10-15-20(40 nem tudom mennyi)ezer fortinból eltud jutni CR / Messi meccsére a Puskásba akiért 10 éves kora óta rajong az reális, míg külföldre 2-3x annyiből meg nem reális. Esetleg nyelvet se beszél.
És ha van szabad jegy, mennyiben illik legyökerezni őt csak mert egy 5-10 éves vágyát akarja megvalósítani és fogalma sincs arról, hogy most egy Fradista helyét vitte el vagy másét?
Toca
Ez egy az egyben a náci NER propaganda jobb ha tudod, aki nem a saját táborunk tagja az hazaáruló is egyben...ha az országot nevezed tábornak akkor igen
FLZOLI
az EB-n az osztrákoknak szurkoltál? nem hinném
Adirotor
Légyszíves vezesd le nekem, hogy ezt miből szűrted le?
Azt is légyszívesen vezesd le, ha valakinek egy nem magyar ikonja az miért erkölcstelen?
Nagyon kíváncsi vagyok a magyarázatodra.
Toca
egy válasszal el tudom mondani, szánalmas hogy ezt nem tudjátok megérteni😀😀
aki magyar csapat ellen szurkol, külföldi csapatnak az azért erkölcstelen mert Ő magyar nemzetiségű és egy másik nemzetiségű csapatnak szorít tehát nem akarja hogy nyerjen hazája csapata
ennyi, és részemről azért fejeztem be mert igazából én is leszarom az erkölcstelenséged és te is leszarod amit én írok
Adirotor
Ahogy lentebb írtam, a Molde elleni idegenbeli meccsen a kezdőben volt kettő magyar, kilenc külföldi, a becseréltek között egy magyar, kettő külföldi. A visszavágón a kezdőben három magyar, nyolc külföldi, a becseréltek között nulla magyar, három külföldi.
Azaz gyors matekkel mindkét meccsen a pályára lépettek 21,4%-a volt magyar.
Ez neked egy magyar csapat és a nemzet jelképe?
Igazából most kicsit összezavarodtam, hogy ki is a hazaáruló. Aki egy ilyen csapatnak nem szurkol, vagy aki egy ilyen csapatnak szurkol? Ha már nagyon magyarok vagyunk, meg erkölcsösek.
Mikey
Itthon négy magyar a kezdoben ( Dibusz, Lovre, Botka és Siger) plusz egy kvázi magyar ( Somalia) is van még (magyar feleség, 2 magyar gyerek és a honositasa csak idő kérdése).
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 5 éve
hu az a basel meccs nem volt vmi jó, én is kint voltam. A feyenoord ellen sokkal jobb volt a hangulat, mondjuk az idő is.voltam egy Basel elleni fradi uefa kupa meccsen és ennyiamúgy a B közép az nem úgy van hogy ki van tiltva Kubatov miatt?Köszi most fotel kurváztál le engem és sok más frafistát is. Látszik hogy nem voltatok fradi meccsen, nagyrészt a tábor buzdít de sokszor becsatlakozik a stadion nagyrésze.
rajtuk kívül van egyáltalán rendes fradista? a többi csak fotel kurva
Negritis
Ki a rendes fradista? Aki bérletes és a meccsek 90%-án kint van de szotyizik és néha buzdít az nem? Vagy aki nem bérletes mert nem ér rá hogy minden meccsre kijárjon de 4-5ön tuti ott van, amikor az ideje engedi az sem az?
Értem én hogy más csapatnak szurkoltok és ez teljesen ok is, de ami fradi-gyűlölet van ma, itt akár ezen a fórumon is az megdöbbentő.
Én itt voltam már a Sousa-s vidi el-menetelésénél is de semmi ilyenre nem emlékszem. Most azért kell utálni ezt mert állami pénz vagy azért mert a fradi? Feltehetnétek magatoknak ezt a kérdést.
davemayer
én pick szeged meccsekre szoktam járni ha otthon vagyok
amire utaltam az az hogy minden nézőpont kérdése, a kitiltott ultrák szemében ugyanolyan hazaáruló divatdrukker vagy mint számotokra az aki hisztiánó vagy a törpe miatt megy ki
Negritis
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 5 éve
Lol, hát persze hogy Mané a poolért játszik és nem angliáért, de azzal hogy a poolért játszik angliáért IS játszik. Nem a nemzeti tizenegy lesz erősebb ettől, de menj és kérdezz meg egy poolost hogy számít-e neki ha legyőznek egy német csapatot? Na látod.Én azt hittem, a mez elején lévő logó... öö bocs, címer... számít, tehát egy Fradi játékos az a Fradiért játszik, és nem Magyarországért. Sose hallottam pl. Sadio Manétól, hogy Angliáért játszik a BL-ben. Itt a nagy probléma, hogy keveritek ill. összemossátok a kettőt.ezt a kérdést tedd már fel bármelyik angol vagy spanyol top10 csapatnak. Hihetetlen hogy ez mindig előjön, a Ferenváros és minden magyar jelzésű (tudod még a mezen is van ám egy zászló, általaban talán hátul a nyaknál,azt annak a mezére is ráteszik ám aki nem olyan nemzetiségű...) klub akkor is magyar, a magyar színekért küzd ha nem magyar nemzetiségű. Sőt, képzeld még az edző is azt mondja hogy magyar csapatot iranyit, akkor is ha ő nem magyar és rajta még mez sincs. Ez hogy lehet...Egy kérdésre adj nekem választ légyszíves.Kedves HazaárulóKedves Szittya Magyar fórumtárs ez hogy jött össze ?Hát nem vagy egy Sherlock Holmes akkor, ha nem sikerül épkézláb mód levezetned.Watsonkám az a helyzet hogy akinek semmit nem jelent Magyarország és a népe (mint neked) azzal nem fogom tudni megértetni az erkölcsöt[/b]
Vegyünk pl. egy 16 éves srácot aki Debrecenben kétkezű munkáskét dolgozik. Szerinted miért érzi azt, hogy 10-15-20(40 nem tudom mennyi)ezer fortinból eltud jutni CR / Messi meccsére a Puskásba akiért 10 éves kora óta rajong az reális, míg külföldre 2-3x annyiből meg nem reális. Esetleg nyelvet se beszél.
És ha van szabad jegy, mennyiben illik legyökerezni őt csak mert egy 5-10 éves vágyát akarja megvalósítani és fogalma sincs arról, hogy most egy Fradista helyét vitte el vagy másét?
Toca
Ez egy az egyben a náci NER propaganda jobb ha tudod, aki nem a saját táborunk tagja az hazaáruló is egyben...ha az országot nevezed tábornak akkor igen
FLZOLI
az EB-n az osztrákoknak szurkoltál? nem hinném
Adirotor
Légyszíves vezesd le nekem, hogy ezt miből szűrted le?
Azt is légyszívesen vezesd le, ha valakinek egy nem magyar ikonja az miért erkölcstelen?
Nagyon kíváncsi vagyok a magyarázatodra.
Toca
egy válasszal el tudom mondani, szánalmas hogy ezt nem tudjátok megérteni😀😀
aki magyar csapat ellen szurkol, külföldi csapatnak az azért erkölcstelen mert Ő magyar nemzetiségű és egy másik nemzetiségű csapatnak szorít tehát nem akarja hogy nyerjen hazája csapata
ennyi, és részemről azért fejeztem be mert igazából én is leszarom az erkölcstelenséged és te is leszarod amit én írok
Adirotor
Ahogy lentebb írtam, a Molde elleni idegenbeli meccsen a kezdőben volt kettő magyar, kilenc külföldi, a becseréltek között egy magyar, kettő külföldi. A visszavágón a kezdőben három magyar, nyolc külföldi, a becseréltek között nulla magyar, három külföldi.
Azaz gyors matekkel mindkét meccsen a pályára lépettek 21,4%-a volt magyar.
Ez neked egy magyar csapat és a nemzet jelképe?
Igazából most kicsit összezavarodtam, hogy ki is a hazaáruló. Aki egy ilyen csapatnak nem szurkol, vagy aki egy ilyen csapatnak szurkol? Ha már nagyon magyarok vagyunk, meg erkölcsösek.
Mikey
davemayer
Igen, a Fradi magyar csapat. Elvégre magyarországi székhelyű és a magyar bajnokságban játszik. De kurvára nem Magyarországért játszik, hanem a rohadtlogcímerért a mez elején. A többi mind belemagyarázás és baromság és kamu nemzeti összetartozásos szöveg. (Továbbá lásd: DAC + Nélküled.)
A válogatott, na az játszik a magyar színekért, és a magyar válogatott ellen, vagy aktuális ellenfelének szurkolni, na az nem erkölcsös dolog.
Mikey
Nem mi mossuk össze a kettőt, a címert és a zászlót, hanem ti nem értitek hogy a címerért való küzdéssel a zászló "szekerét" is tolja, akkor is ha nem az a nemzetisége.
De a fő kérdés:
Vajon Mané hogy nézne rád ha megkérdenéd tőle hogy a tavalyi BL győzekem siker volt-e nemcsak a poolnak hanem anglianak is? Vagy ha megkérdeznéd hogy akkor most a pool angol csapat-e, ha a kezdő 11be stabilan csak (hasamra ütök) 4 angol kezdő van?
Elmondom neked úgy nézne rád mint egy hülyére.
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 5 éve
voltam egy Basel elleni fradi uefa kupa meccsen és ennyiamúgy a B közép az nem úgy van hogy ki van tiltva Kubatov miatt?Köszi most fotel kurváztál le engem és sok más frafistát is. Látszik hogy nem voltatok fradi meccsen, nagyrészt a tábor buzdít de sokszor becsatlakozik a stadion nagyrésze.
rajtuk kívül van egyáltalán rendes fradista? a többi csak fotel kurva
Negritis
Ki a rendes fradista? Aki bérletes és a meccsek 90%-án kint van de szotyizik és néha buzdít az nem? Vagy aki nem bérletes mert nem ér rá hogy minden meccsre kijárjon de 4-5ön tuti ott van, amikor az ideje engedi az sem az?
Értem én hogy más csapatnak szurkoltok és ez teljesen ok is, de ami fradi-gyűlölet van ma, itt akár ezen a fórumon is az megdöbbentő.
Én itt voltam már a Sousa-s vidi el-menetelésénél is de semmi ilyenre nem emlékszem. Most azért kell utálni ezt mert állami pénz vagy azért mert a fradi? Feltehetnétek magatoknak ezt a kérdést.
davemayer
én pick szeged meccsekre szoktam járni ha otthon vagyok
amire utaltam az az hogy minden nézőpont kérdése, a kitiltott ultrák szemében ugyanolyan hazaáruló divatdrukker vagy mint számotokra az aki hisztiánó vagy a törpe miatt megy ki
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
Had előlegezzem meg neked a választ amit úgyis kapni fogsz:Én azt hittem, a mez elején lévő logó... öö bocs, címer... számít, tehát egy Fradi játékos az a Fradiért játszik, és nem Magyarországért. Sose hallottam pl. Sadio Manétól, hogy Angliáért játszik a BL-ben. Itt a nagy probléma, hogy keveritek ill. összemossátok a kettőt.ezt a kérdést tedd már fel bármelyik angol vagy spanyol top10 csapatnak. Hihetetlen hogy ez mindig előjön, a Ferenváros és minden magyar jelzésű (tudod még a mezen is van ám egy zászló, általaban talán hátul a nyaknál,azt annak a mezére is ráteszik ám aki nem olyan nemzetiségű...) klub akkor is magyar, a magyar színekért küzd ha nem magyar nemzetiségű. Sőt, képzeld még az edző is azt mondja hogy magyar csapatot iranyit, akkor is ha ő nem magyar és rajta még mez sincs. Ez hogy lehet...Egy kérdésre adj nekem választ légyszíves.Kedves HazaárulóKedves Szittya Magyar fórumtárs ez hogy jött össze ?Hát nem vagy egy Sherlock Holmes akkor, ha nem sikerül épkézláb mód levezetned.Watsonkám az a helyzet hogy akinek semmit nem jelent Magyarország és a népe (mint neked) azzal nem fogom tudni megértetni az erkölcsöt[/b]
Vegyünk pl. egy 16 éves srácot aki Debrecenben kétkezű munkáskét dolgozik. Szerinted miért érzi azt, hogy 10-15-20(40 nem tudom mennyi)ezer fortinból eltud jutni CR / Messi meccsére a Puskásba akiért 10 éves kora óta rajong az reális, míg külföldre 2-3x annyiből meg nem reális. Esetleg nyelvet se beszél.
És ha van szabad jegy, mennyiben illik legyökerezni őt csak mert egy 5-10 éves vágyát akarja megvalósítani és fogalma sincs arról, hogy most egy Fradista helyét vitte el vagy másét?
Toca
Ez egy az egyben a náci NER propaganda jobb ha tudod, aki nem a saját táborunk tagja az hazaáruló is egyben...ha az országot nevezed tábornak akkor igen
FLZOLI
az EB-n az osztrákoknak szurkoltál? nem hinném
Adirotor
Légyszíves vezesd le nekem, hogy ezt miből szűrted le?
Azt is légyszívesen vezesd le, ha valakinek egy nem magyar ikonja az miért erkölcstelen?
Nagyon kíváncsi vagyok a magyarázatodra.
Toca
egy válasszal el tudom mondani, szánalmas hogy ezt nem tudjátok megérteni😀😀
aki magyar csapat ellen szurkol, külföldi csapatnak az azért erkölcstelen mert Ő magyar nemzetiségű és egy másik nemzetiségű csapatnak szorít tehát nem akarja hogy nyerjen hazája csapata
ennyi, és részemről azért fejeztem be mert igazából én is leszarom az erkölcstelenséged és te is leszarod amit én írok
Adirotor
Ahogy lentebb írtam, a Molde elleni idegenbeli meccsen a kezdőben volt kettő magyar, kilenc külföldi, a becseréltek között egy magyar, kettő külföldi. A visszavágón a kezdőben három magyar, nyolc külföldi, a becseréltek között nulla magyar, három külföldi.
Azaz gyors matekkel mindkét meccsen a pályára lépettek 21,4%-a volt magyar.
Ez neked egy magyar csapat és a nemzet jelképe?
Igazából most kicsit összezavarodtam, hogy ki is a hazaáruló. Aki egy ilyen csapatnak nem szurkol, vagy aki egy ilyen csapatnak szurkol? Ha már nagyon magyarok vagyunk, meg erkölcsösek.
Mikey
davemayer
Igen, a Fradi magyar csapat. Elvégre magyarországi székhelyű és a magyar bajnokságban játszik. De kurvára nem Magyarországért játszik, hanem a rohadtlogcímerért a mez elején. A többi mind belemagyarázás és baromság és kamu nemzeti összetartozásos szöveg. (Továbbá lásd: DAC + Nélküled.)
A válogatott, na az játszik a magyar színekért, és a magyar válogatott ellen, vagy aktuális ellenfelének szurkolni, na az nem erkölcsös dolog.
Mikey
"Aki nem magyar ezt úgysem érti" 😊
több mint 5 éve
amúgy a B közép az nem úgy van hogy ki van tiltva Kubatov miatt?Köszi most fotel kurváztál le engem és sok más frafistát is. Látszik hogy nem voltatok fradi meccsen, nagyrészt a tábor buzdít de sokszor becsatlakozik a stadion nagyrésze.
rajtuk kívül van egyáltalán rendes fradista? a többi csak fotel kurva
Negritis
Ki a rendes fradista? Aki bérletes és a meccsek 90%-án kint van de szotyizik és néha buzdít az nem? Vagy aki nem bérletes mert nem ér rá hogy minden meccsre kijárjon de 4-5ön tuti ott van, amikor az ideje engedi az sem az?
Értem én hogy más csapatnak szurkoltok és ez teljesen ok is, de ami fradi-gyűlölet van ma, itt akár ezen a fórumon is az megdöbbentő.
Én itt voltam már a Sousa-s vidi el-menetelésénél is de semmi ilyenre nem emlékszem. Most azért kell utálni ezt mert állami pénz vagy azért mert a fradi? Feltehetnétek magatoknak ezt a kérdést.
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 5 éve
Én azt hittem, a mez elején lévő logó... öö bocs, címer... számít, tehát egy Fradi játékos az a Fradiért játszik, és nem Magyarországért. Sose hallottam pl. Sadio Manétól, hogy Angliáért játszik a BL-ben. Itt a nagy probléma, hogy keveritek ill. összemossátok a kettőt.ezt a kérdést tedd már fel bármelyik angol vagy spanyol top10 csapatnak. Hihetetlen hogy ez mindig előjön, a Ferenváros és minden magyar jelzésű (tudod még a mezen is van ám egy zászló, általaban talán hátul a nyaknál,azt annak a mezére is ráteszik ám aki nem olyan nemzetiségű...) klub akkor is magyar, a magyar színekért küzd ha nem magyar nemzetiségű. Sőt, képzeld még az edző is azt mondja hogy magyar csapatot iranyit, akkor is ha ő nem magyar és rajta még mez sincs. Ez hogy lehet...Egy kérdésre adj nekem választ légyszíves.Kedves HazaárulóKedves Szittya Magyar fórumtárs ez hogy jött össze ?Hát nem vagy egy Sherlock Holmes akkor, ha nem sikerül épkézláb mód levezetned.Watsonkám az a helyzet hogy akinek semmit nem jelent Magyarország és a népe (mint neked) azzal nem fogom tudni megértetni az erkölcsöt[/b]
Vegyünk pl. egy 16 éves srácot aki Debrecenben kétkezű munkáskét dolgozik. Szerinted miért érzi azt, hogy 10-15-20(40 nem tudom mennyi)ezer fortinból eltud jutni CR / Messi meccsére a Puskásba akiért 10 éves kora óta rajong az reális, míg külföldre 2-3x annyiből meg nem reális. Esetleg nyelvet se beszél.
És ha van szabad jegy, mennyiben illik legyökerezni őt csak mert egy 5-10 éves vágyát akarja megvalósítani és fogalma sincs arról, hogy most egy Fradista helyét vitte el vagy másét?
Toca
Ez egy az egyben a náci NER propaganda jobb ha tudod, aki nem a saját táborunk tagja az hazaáruló is egyben...ha az országot nevezed tábornak akkor igen
FLZOLI
az EB-n az osztrákoknak szurkoltál? nem hinném
Adirotor
Légyszíves vezesd le nekem, hogy ezt miből szűrted le?
Azt is légyszívesen vezesd le, ha valakinek egy nem magyar ikonja az miért erkölcstelen?
Nagyon kíváncsi vagyok a magyarázatodra.
Toca
egy válasszal el tudom mondani, szánalmas hogy ezt nem tudjátok megérteni😀😀
aki magyar csapat ellen szurkol, külföldi csapatnak az azért erkölcstelen mert Ő magyar nemzetiségű és egy másik nemzetiségű csapatnak szorít tehát nem akarja hogy nyerjen hazája csapata
ennyi, és részemről azért fejeztem be mert igazából én is leszarom az erkölcstelenséged és te is leszarod amit én írok
Adirotor
Ahogy lentebb írtam, a Molde elleni idegenbeli meccsen a kezdőben volt kettő magyar, kilenc külföldi, a becseréltek között egy magyar, kettő külföldi. A visszavágón a kezdőben három magyar, nyolc külföldi, a becseréltek között nulla magyar, három külföldi.
Azaz gyors matekkel mindkét meccsen a pályára lépettek 21,4%-a volt magyar.
Ez neked egy magyar csapat és a nemzet jelképe?
Igazából most kicsit összezavarodtam, hogy ki is a hazaáruló. Aki egy ilyen csapatnak nem szurkol, vagy aki egy ilyen csapatnak szurkol? Ha már nagyon magyarok vagyunk, meg erkölcsösek.
Mikey
davemayer
Igen, a Fradi magyar csapat. Elvégre magyarországi székhelyű és a magyar bajnokságban játszik. De kurvára nem Magyarországért játszik, hanem a rohadt
A válogatott, na az játszik a magyar színekért, és a magyar válogatott ellen, vagy aktuális ellenfelének szurkolni, na az nem erkölcsös dolog.
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 5 éve
Egyébként Kubatov eléggé lezárt minden nemű találgatást a jegyekkel kapcsolatban, akinek nincs fradi-kártyája az kb 99.999% hogy nem fog jegyhez jutni.Lehet utálni ezért, de szvsz teljesen logikus ha egy klub először a saját szurkolóit juttatja jegyhez és maximum az utána fennmaradót biztositja a debreceni Messi-rajongóknak.
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 5 éve
amúgy a B közép az nem úgy van hogy ki van tiltva Kubatov miatt?rajtuk kívül van egyáltalán rendes fradista? a többi csak fotel kurva
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
Sosem direkt válaszolsz, csak terelsz, ennek így nincs értelme. Egy dologra válaszolj és elengedtem a témát, mert ez már nagyon off és prosztó szintKérdésed vitatása nem nyelvtani eredetű, hiszen magával a kérdéssel feltételezed hogy ilyen eset lehetséges.Kérdés volt, de mindegy, ne korlátozzuk magunkat a nyelvtan szabályaival.Egy kapacitása maximum 1/3-adában telített stadionba kimész csak a hangulat miatt 😂😂😂😂És ha valaki csak a hangulat miatt megy ki, rahadtul nem érdekli a bohóckodás a füvön? Gondolom akkor ugyan azok lesznek csak kint akik a Puskás ellen is kint voltak, hisz senki se az ellenfél miatt akar majd kimenni. Nyilván csak a Fradi miatt, persze...és épp ez a lényeg, tőlem lehetne az Újpest a Loki vagy bármelyik magyar csapat ott a BL-ben, de aki barcelonáért meg juventusért megy ki kb. 10 évente bekövetkező "csodára" azt nem nevezhetem magyarnakHa országot akarok mondani akkor országot mondok vagy nemzetet. Nem kell ezt túlgondolni, nem a meghasonlott Fradi "identitást" kell most bemagyarázni másoknak 😊Hát nem vagy egy Sherlock Holmes akkor, ha nem sikerül épkézláb mód levezetned.Watsonkám az a helyzet hogy akinek semmit nem jelent Magyarország és a népe (mint neked) azzal nem fogom tudni megértetni az erkölcsöt
Vegyünk pl. egy 16 éves srácot aki Debrecenben kétkezű munkáskét dolgozik. Szerinted miért érzi azt, hogy 10-15-20(40 nem tudom mennyi)ezer fortinból eltud jutni CR / Messi meccsére a Puskásba akiért 10 éves kora óta rajong az reális, míg külföldre 2-3x annyiből meg nem reális. Esetleg nyelvet se beszél.
És ha van szabad jegy, mennyiben illik legyökerezni őt csak mert egy 5-10 éves vágyát akarja megvalósítani és fogalma sincs arról, hogy most egy Fradista helyét vitte el vagy másét?
Toca
Ez egy az egyben a náci NER propaganda jobb ha tudod, aki nem a saját táborunk tagja az hazaáruló is egyben...ha az országot nevezed tábornak akkor igen
FLZOLI
Adirotor
FLZOLI
Adirotor
Meguntam, veletek még vitatkozni se lehet rendesen, mintha egy csövön át latnatok a valóságot 😊
FLZOLI
Mondom úgy írkáltok mintha nem lennétek tisztában dolgokkal.
davemayer
Attól még ugyan úgy ott az dilemma, hogy egy bérletes, de csak szalonnácifradista ki akar menni a meccsre, de amúgy teljesen hidegen hagyja a mennyeiben és a kupában bohóckodás az már legit ok hogy jegyet vegyen? A suttyoja csak Messi miatt menne, de Fradi kártyája is van... 🤔 Nem szereti a negereket, de elfogadja hogy Tokmac a legjobb 🤔 Hogy lehet így majd szidni Kubatovot, hogyha kuncsorogni kell majd nála a jegyekert 🤔
Nehéz dolog zöld vérrel élni na
FLZOLI
Olyan dolgokat irsz le megint ami elképesztő, ki a faxom fog kuncsorogni jegyekért a Kubatovnak? Ki fogja őt szidni? Mi a faxomról beszélsz?
Már többször leírtam neked hogy engem ne azonosits a tábor azon részével (vagy egészével, nem tudim volt-e aki nem) ski tüntetett anno a vénaszkenner miatt, én speciel rohadtul nevetségesnek gondoltam mindig is hogy olyan dolog ellen tüntettek ami rajuk nem lehet semmilyen veszéllyel. Ja és sosem voltam a tabor tagja, jusson már be az sgyadba ez kérlek. Ja és külföldön élek jelenleg úgyhogy nekem speciel esélytelen hogy eljussak a meccsekre, ezt is jegyezd meg mielőtt véleményedet leírod.
davemayer
Egy bérletes, de csak szalon fradista ki akar menni a meccsre, de amúgy teljesen hidegen hagyja a mennyeiben és a kupában bohóckodás az már legit ok hogy jegyet vegyen a te olvasatodban? A suttyoja csak Messi miatt menne, de Fradi kártyája is van... Mi az a minimális "szurkolói" szint, amit meg kell ütnie valakinek, hogy jogosan vehessen jegyet?
több mint 5 éve
Hazaárulót én nem mondtam, a gyökeret is leírtam hogy kellő részletességgel hogy miért gondolom úgy ahogy.Ezt nem tudom elfogadni, hogy veszélyes hiszen ugyanolyan veszélyes mint az összes többi Fradistának. Mint mondtam szerintem minden egyes szurkolónak otthon kéne maradnia.most kevered a paks-esettel, én arról beszéltem.Ez így nem igaz. Leírtam, még egy példát is, hogy nem értem miért lenne gyökér egy olyan ember aki az ikonját akarja látni és kb. úgy tűnik ez az egyetlen lehetősége és emiatt mindent megtesz.A vitatkozás az lenne ha kategorikusan tudtad volna cáfolni azt amit én állítottam. Az én (bizonyára torz és szélsőséges) olvasatomban az történt hogy te tettél egy elitélő nyilatkozatot ami után én leírtam hogy miért is nincs igazad majd erre nem jött érdemi válasz.Te is leírtad, én is. Te úgy látod, hogy csak a Paks tévedett, én úgy látom, hogy a Fradinak lett volna esélye emberséget tanusítani. Nem arra az esetre írtam amit írtaNevetséges hogy ebben is ezt látod/ látjátok.Ez egy az egyben a náci NER propaganda jobb ha tudod, aki nem a saját táborunk tagja az hazaáruló is egyben...ha akkora szurkolo akkor megoldja hogy lássa a csapatát bármelyik BL-ben,Egy mondatban azért leirom miért is használom ezt a szót: nálam aki nem fradistaként csak és kizárólag az ellenfelet látni kívánva akar kilátogatni egy ilyen korlátozott befogadóképességű meccsre az (az én kifacsart és náci értékrendem szerint) meglopja egy olyan polgártársát aki egy ilyen alkalomra várt egész életében és nem az ellenfél miatt akar kilátogatni hanem szeretett csapata miatt. Nálam ez lopás, és mivel valószinűsítem hogy ebbe bele sem gondol ezért nem a tolvaj szót használom "csak" a gyökeret.És azzal mi van aki egész életében Barca, Juve drukker de esélye sincs kijutni külföldre hogy lássa őket?
Eléggé szofisztikált volt vagy a kisujjamat is eltartsam gépelés közben?
davemayer
| Azon kívül, hogy áruló mert nem magyar csapatnak drukkol. |
Matthew99
de hogy ezt miért pont a hazájának csapata ellen kelljen megtenni (pénzhiányra hivatkozva) az nekemnem magyarrejtély
Adirotor
FLZOLI
Toca velem meg nyugodtan lehet vitatkozni, leírtam a véleményem a paks-esettel kapcsolatban is, nem jött rá válasz. JC-s hasonlatodon meg jót röhögtem,én vagyok a hülye hogy próbálom nektek elmagyarázni hogy ha vmiben nincs igazatok. Na minden jót a brigádnak, jó fröcsögést 😉
davemayer
Ne haragudj, te nem próbálod elmagyarázni a dolgokat, te csak kijelentetted, hogy aki ki akar menni a meccsre és nem a Fradiért az gyökér és meglopja egy embertársát. Ez ha szerinted, nem pont ugyanannyira szélsőséges vélemény, mint amikor JC kijelenti, hogy na már most Sanyi bácsi nem lop és tisztességes, mert ő a szekta feje és mennyi embernek segített akkor tényleg nehéz veled vitatkozni, de látod én lelkes vagyok. 😀
Toca
És ezt hasonlítod egy szekta főnökének védéséhez? Ne is haragudj.
davemayer
Igen összehasonlítom, mert pont ugyanannyira szélsőséges és szűklátókrű hozzáállás.
Toca
A mostani debreceni srácos példád nálam igencsak sántít, még ha anyagilag meg is tudja engedni magának hogy részt vegyen egy ilyen eseményen igencsak felmerülhet benne normális esetben hogy "biztos hogy egy ilyen szituacióban ez a legfontosabb most?".
Mondom, normális szituációban neki is ugyanúgy helye lehetne a stadionban, de jelen helyzetben sztem kockázatos az út neki + szvsz nem is illendő tudva azt hogy mennyi a jegy és mennyi fradista is van csak pesten pl.
20 ezer jegyet csak a fradisták is simán elkapkodnának, sima újpest meccsen vannak majdnem ennyien, nem bl csoportkörön.
davemayer
Az, hogy nem illendő az egy teljesen akceptálható érv egyetértek, az hogy hazaáruló és gyökér mert valaki a saját érdekét egy Fradi szurkoló elé helyezi, nálam egy szélsőséges, szűklűtókörű és elítélendő nézőpont főleg ha leáltalánosítod mindenkire.
Toca
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 5 éve
Amúgy ha valaki bérletes, azt szerinted hidegen hagyja az nb1 meg a nemzetközi kupa? De fradi bérlete van??? Ez nálam eléggé életszerűtlen, ezt azért atgondoltam volna mielőtt leírom.Kérdés volt, de mindegy, ne korlátozzuk magunkat a nyelvtan szabályaival.Egy kapacitása maximum 1/3-adában telített stadionba kimész csak a hangulat miatt 😂😂😂😂És ha valaki csak a hangulat miatt megy ki, rahadtul nem érdekli a bohóckodás a füvön? Gondolom akkor ugyan azok lesznek csak kint akik a Puskás ellen is kint voltak, hisz senki se az ellenfél miatt akar majd kimenni. Nyilván csak a Fradi miatt, persze...és épp ez a lényeg, tőlem lehetne az Újpest a Loki vagy bármelyik magyar csapat ott a BL-ben, de aki barcelonáért meg juventusért megy ki kb. 10 évente bekövetkező "csodára" azt nem nevezhetem magyarnakHa országot akarok mondani akkor országot mondok vagy nemzetet. Nem kell ezt túlgondolni, nem a meghasonlott Fradi "identitást" kell most bemagyarázni másoknak 😊Hát nem vagy egy Sherlock Holmes akkor, ha nem sikerül épkézláb mód levezetned.Watsonkám az a helyzet hogy akinek semmit nem jelent Magyarország és a népe (mint neked) azzal nem fogom tudni megértetni az erkölcsöt
Vegyünk pl. egy 16 éves srácot aki Debrecenben kétkezű munkáskét dolgozik. Szerinted miért érzi azt, hogy 10-15-20(40 nem tudom mennyi)ezer fortinból eltud jutni CR / Messi meccsére a Puskásba akiért 10 éves kora óta rajong az reális, míg külföldre 2-3x annyiből meg nem reális. Esetleg nyelvet se beszél.
És ha van szabad jegy, mennyiben illik legyökerezni őt csak mert egy 5-10 éves vágyát akarja megvalósítani és fogalma sincs arról, hogy most egy Fradista helyét vitte el vagy másét?
Toca
Ez egy az egyben a náci NER propaganda jobb ha tudod, aki nem a saját táborunk tagja az hazaáruló is egyben...ha az országot nevezed tábornak akkor igen
FLZOLI
Adirotor
FLZOLI
Adirotor
Meguntam, veletek még vitatkozni se lehet rendesen, mintha egy csövön át latnatok a valóságot 😊
FLZOLI
Mondom úgy írkáltok mintha nem lennétek tisztában dolgokkal.
davemayer
Attól még ugyan úgy ott az dilemma, hogy egy bérletes, de csak szalonnácifradista ki akar menni a meccsre, de amúgy teljesen hidegen hagyja a mennyeiben és a kupában bohóckodás az már legit ok hogy jegyet vegyen? A suttyoja csak Messi miatt menne, de Fradi kártyája is van... 🤔 Nem szereti a negereket, de elfogadja hogy Tokmac a legjobb 🤔 Hogy lehet így majd szidni Kubatovot, hogyha kuncsorogni kell majd nála a jegyekert 🤔
Nehéz dolog zöld vérrel élni na
FLZOLI
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 5 éve
Ezt nem tudom elfogadni, hogy veszélyes hiszen ugyanolyan veszélyes mint az összes többi Fradistának. Mint mondtam szerintem minden egyes szurkolónak otthon kéne maradnia.most kevered a paks-esettel, én arról beszéltem.Ez így nem igaz. Leírtam, még egy példát is, hogy nem értem miért lenne gyökér egy olyan ember aki az ikonját akarja látni és kb. úgy tűnik ez az egyetlen lehetősége és emiatt mindent megtesz.A vitatkozás az lenne ha kategorikusan tudtad volna cáfolni azt amit én állítottam. Az én (bizonyára torz és szélsőséges) olvasatomban az történt hogy te tettél egy elitélő nyilatkozatot ami után én leírtam hogy miért is nincs igazad majd erre nem jött érdemi válasz.Te is leírtad, én is. Te úgy látod, hogy csak a Paks tévedett, én úgy látom, hogy a Fradinak lett volna esélye emberséget tanusítani. Nem arra az esetre írtam amit írtaNevetséges hogy ebben is ezt látod/ látjátok.Ez egy az egyben a náci NER propaganda jobb ha tudod, aki nem a saját táborunk tagja az hazaáruló is egyben...ha akkora szurkolo akkor megoldja hogy lássa a csapatát bármelyik BL-ben,Egy mondatban azért leirom miért is használom ezt a szót: nálam aki nem fradistaként csak és kizárólag az ellenfelet látni kívánva akar kilátogatni egy ilyen korlátozott befogadóképességű meccsre az (az én kifacsart és náci értékrendem szerint) meglopja egy olyan polgártársát aki egy ilyen alkalomra várt egész életében és nem az ellenfél miatt akar kilátogatni hanem szeretett csapata miatt. Nálam ez lopás, és mivel valószinűsítem hogy ebbe bele sem gondol ezért nem a tolvaj szót használom "csak" a gyökeret.És azzal mi van aki egész életében Barca, Juve drukker de esélye sincs kijutni külföldre hogy lássa őket?