Soccer

41 feliratkozó

több mint 14 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
nem azt mondom h baj volt vele de a potenciálnak nagyon rövid ideg ért fel. szóval nálam az az alap, amit a barcelonaban illetve 98vb döntő előtti időszakban nyújtott. ahhoz foghatót én nem láttam. persze tudom én is h a sérülések tették tönkre, de ő már 98 után egyszerűen nem (még 2002ben sem) volt ugyanaz mint annak előtte. egészen kivételes centerről beszélünk, a madridba már egy jó 8-10kg plusszal érkezett, nem vitatom egy pillanatig sem, hogy jó volt, de az amit előtte nyújtott kb 60%-ra teszi azt a szintet amit mardidban.gabtsi
amit az interben elművelt az nocomment kategória sérülés=lustaság, a Kúperes vitában, az öregnek volt igazasutianap
69 meccsen 49 gól. Szerintem sok csapat szeretne ilyen lusta játékost.FViktor93
Igen. Csakhogy 5 évig volt "nálunk", ebből nagyjából másfél év volt, ami alatt ezt összehozta 😉 De mondjunk kettőt, ellenben 3 évig gyakorlatilag itt nem csinált semmit. Én speciel szerettem régen, egészen addig, amíg el nem jött az interből való távozása. Rendkívül unszimpatikus lett az által, hogy 3 évig itt kereste a giga lóvét a semmire, majd amint tudott focizni, elment az irreál madridba. Ha jól emlékszem meg is dobálták a reptéren vagy mi..
több mint 14 éve
FViktor93 New England Patriots 2 173
nem azt mondom h baj volt vele de a potenciálnak nagyon rövid ideg ért fel. szóval nálam az az alap, amit a barcelonaban illetve 98vb döntő előtti időszakban nyújtott. ahhoz foghatót én nem láttam. persze tudom én is h a sérülések tették tönkre, de ő már 98 után egyszerűen nem (még 2002ben sem) volt ugyanaz mint annak előtte. egészen kivételes centerről beszélünk, a madridba már egy jó 8-10kg plusszal érkezett, nem vitatom egy pillanatig sem, hogy jó volt, de az amit előtte nyújtott kb 60%-ra teszi azt a szintet amit mardidban.gabtsi
amit az interben elművelt az nocomment kategória sérülés=lustaság, a Kúperes vitában, az öregnek volt igazasutianap
69 meccsen 49 gól. Szerintem sok csapat szeretne ilyen lusta játékost.
több mint 14 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 803 — capitaine du château de Vienne 1487
nem azt mondom h baj volt vele de a potenciálnak nagyon rövid ideg ért fel. szóval nálam az az alap, amit a barcelonaban illetve 98vb döntő előtti időszakban nyújtott. ahhoz foghatót én nem láttam. persze tudom én is h a sérülések tették tönkre, de ő már 98 után egyszerűen nem (még 2002ben sem) volt ugyanaz mint annak előtte. egészen kivételes centerről beszélünk, a madridba már egy jó 8-10kg plusszal érkezett, nem vitatom egy pillanatig sem, hogy jó volt, de az amit előtte nyújtott kb 60%-ra teszi azt a szintet amit mardidban.gabtsi
amit az interben elművelt az nocomment kategória sérülés=lustaság, a Kúperes vitában, az öregnek volt igaza


Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 14 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 691
vicc ez a brazil válogatott. Néztem a meccset is, az is no comment. Kb aki 30 alatt van abban a csapatban az hulladék. Kivéve még Robinho. Zongorázni lehet a Lucio féle generáció (2002-s VB csapat) és a mostani raj gyerekek közti különbséget. Amadeus91
mit is akarok mondani ? szóval régen bőségesen elég volt ha néhány strandon és rongylabdán felnőtt gyereket összeválogatottak, és kimentek azzal, hogy mi vagyunk a brazilok és a fülünkön pörgessük a lasztit, de ez ma már rémkevés. negyven kilós gyerekek szaladgálnak brazil válogatott mezben, akik képtelenek egy darálós, fizikális játékhoz alkalmazkodni.
szerintem neymar és a hasonló fiatal brazilok is elődeik sorsára fognak jutni, vagy talán még annyi sikerük se lesz.

az a baj, hogy amint van pénz, paripa és fegyver amiről meg a favellákban a tv előtt álmodtak, elveszik minden amiért egy brazil válogatottat szeretni lehet.gabtsi
ez mintha most állna az argentinokra is. Nem?
több mint 14 éve
gabtsi Cincinnati Bengals 6 698 — one & done
nem azt mondom h baj volt vele de a potenciálnak nagyon rövid ideg ért fel. szóval nálam az az alap, amit a barcelonaban illetve 98vb döntő előtti időszakban nyújtott. ahhoz foghatót én nem láttam. persze tudom én is h a sérülések tették tönkre, de ő már 98 után egyszerűen nem (még 2002ben sem) volt ugyanaz mint annak előtte. egészen kivételes centerről beszélünk, a madridba már egy jó 8-10kg plusszal érkezett, nem vitatom egy pillanatig sem, hogy jó volt, de az amit előtte nyújtott kb 60%-ra teszi azt a szintet amit mardidban.

ami nem hajlik, az törik!
több mint 14 éve
FViktor93 New England Patriots 2 173
Ronaldoval nem volt baj. Csak hát kinyírták a sérülések. Láttuk játszani a 2002es tornán, na valami ilyesmit csinált a klubcsapataiban is amikor nem volt sérült. Egyébként a Madridban szerintem nagyon is megérte. Spanyol bajnok,gólkirály volt. Egyedül a BL hiányzott ott.
több mint 14 éve
gabtsi Cincinnati Bengals 6 698 — one & done
vicc ez a brazil válogatott. Néztem a meccset is, az is no comment. Kb aki 30 alatt van abban a csapatban az hulladék. Kivéve még Robinho. Zongorázni lehet a Lucio féle generáció (2002-s VB csapat) és a mostani raj gyerekek közti különbséget. Amadeus91
tegyük hozzá, hogy minden idők (talán ?) leggyengébb vb-jét nyerték 2002ben a brazilok, tk a dagadt zsenialitása miatt.
de nem is ezt akartam hozzátenni, hanem hogy szerintem nem sok különbség van a régiek és a mostaniak között.

pont a múltkor neymar átigazolása kapcsán beszéltünk arról, hogy jócskán vissza kell menni az időben, ha olyan brazilt szeretnék mondani (mondjuk lución kívül), aki megérte azt a kurva sok pénzt és megahype-ot amit ellőttek rá.

sztem minimum ronaldinhoig kell visszamenni, de ugye neki is 2-3 igazán kiemelkedő éve volt, mondjuk az nagyon. aztán ott van a dagadt, akinél van basten óta én nem láttam jobb centert, de ez se volt több nettó 2-3 évnél amit sérülései előtt, közben vagy utána tudott alkotni. istentelen nagy center volt, de egy nyertes csapatot sose tudott senki felépíteni rá (kivéve ugye 2002). aztán ott van kaka, aki isten volt a milanban, minden sallangtól mentesen játszott évekig, nagyon magas szinten, aztán horror pénzért elment madridba és most azon agyalnak hogy egy vagy két zacskó szotyit kérjenek érte.

mit is akarok mondani ? szóval régen bőségesen elég volt ha néhány strandon és rongylabdán felnőtt gyereket összeválogatottak, és kimentek azzal, hogy mi vagyunk a brazilok és a fülünkön pörgessük a lasztit, de ez ma már rémkevés. negyven kilós gyerekek szaladgálnak brazil válogatott mezben, akik képtelenek egy darálós, fizikális játékhoz alkalmazkodni.
szerintem neymar és a hasonló fiatal brazilok is elődeik sorsára fognak jutni, vagy talán még annyi sikerük se lesz.

az a baj, hogy amint van pénz, paripa és fegyver amiről meg a favellákban a tv előtt álmodtak, elveszik minden amiért egy brazil válogatottat szeretni lehet.

ami nem hajlik, az törik!
több mint 14 éve
Divat Minnesota Vikings 4 193 — Vikes fan
Thiago Silva amilyen jól játszott a Milanban, annyira gyengén a Copán. De nem baj, legalább nem akarja majd senki elvinni a nyáron. 😛 Ugyanez igaz Patóra is.vassadi
és ha kitart a jó forma a bajnokságra is? 😊

|
több mint 14 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 803 — capitaine du château de Vienne 1487
hajtsunk a peru-para döntőre!


Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 14 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 873
Thiago Silva amilyen jól játszott a Milanban, annyira gyengén a Copán. De nem baj, legalább nem akarja majd senki elvinni a nyáron. 😛 Ugyanez igaz Patóra is.
több mint 14 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 691
vicc ez a brazil válogatott. Néztem a meccset is, az is no comment. Kb aki 30 alatt van abban a csapatban az hulladék. Kivéve még Robinho. Zongorázni lehet a Lucio féle generáció (2002-s VB csapat) és a mostani raj gyerekek közti különbséget. Mondhat nekem bárki, bármit, ez a Ganso meg a Neymar is híg fos. Fizikálisan és mentálisan is gyenge mind2. Lehet, hogy tudnak technikásan játszani, de ezenfelül semmi. Magamutogatás megy csak. Sehol nincsenek mondjuk Ronaldinho vagy a kövér Ronaldo, Rivaldo, Zé Roberto, Carlos féle szinthez. Arról nem beszélve, már egy korosztályuk beli német védő keresztbe törné őket a pályán..akkora a fizikális különbség. Frászt profi karrier meg 45 millió eurós ár... HYPE mind2.
Továbbra is Lukaku #1.
A 11-sek meg vicc. Ugyebár a mentális gyengeség... még olyan tehetséges játékosnál is mint Thiago Silva. (őt kihagytam Robinho-nál).
több mint 14 éve
Hurka Green Bay Packers Michigan State Spartans 4 107
mondjuk amennyi helyzetet kihagytak a chileiek a 2. félidőben, meg is érdemelték 😊
utóbb még lesz egy magyar Copa győztes 😀 😀
több mint 14 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 873
Ez már nem igaz, hogy Chile is kiesett. 😀 Ezzel mind a négy meccsen a favorit maradt alul a Copa negyeddöntőkben...
Nem hiszem, hogy valaki hitt volna benne, hogy Uruguay-Peru és Paraguay-Venezuela elődöntők lesznek.gsn
Mondanám, hogy Uruguay-Paraguay döntő várható, de ezek után...

Félig-meddig már hivatalos, hogy Tévez visszamegy a Corinthiansba, a brazilok állítólag 50 millió font körüli összeget fizetnek érte.
több mint 14 éve
gsn 3 548
Ez már nem igaz, hogy Chile is kiesett. 😀 Ezzel mind a négy meccsen a favorit maradt alul a Copa negyeddöntőkben...
Nem hiszem, hogy valaki hitt volna benne, hogy Uruguay-Peru és Paraguay-Venezuela elődöntők lesznek.

Oldal: http://www.profootballbusiness.com
Hírek: http://www.twitter.com/pfbusiness
több mint 14 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
fetomy és JC6 Olvassátok el hogy mit írtam feljebb Barreto 11eséről meg arról hogy miért az lőtte be először aki középre lőtte 😂davemayer
😂 Igen láttam, hogy írtad, hogy Barreto is megcsúszott. Ez mit is változtat azon a tényen, hogy a para csávók 3-ból 2-szer betaláltak, a brazilok meg egyszer sem? 😂

Te meg olvasd el én mit írtam. A 11-es pont mindkét csapatnak ugyanolyan szar volt. innentől kezdve pedig arra fogni bármit is, nevetséges. 😂 Ja igen, akkor lehetne arra fogni, ha arról lenne szó, hogy a razilok 5-ből semmit, a parák meg 5-ből egyet mákoltak be. De itt 3-ból 2 vs 4-ből 0 a szitu. A jó focista nem annyiból áll, hogy az Old Trafford gyepén brillírozik, hanem abból is, hogy pl. alkalmazkodik a körülményekhez. Esőben pl. sokkal nehezebb játszani, mint szárazon, mégis meg lehet oldani. Ha szar a 11-es pont, azt is meg lehet oldani (mint ahogyan azt láthattuk). Ha a játékosok képességeit meghaladja az, hogy képesek legyenek legalább egy normálisat rúgni, 11 méterről egyáltalán eltalálni a kaput, akkor baromira nem érdemlik meg, hogy továbbmenjenek. Menjenek teremfocizni, ott nincs ilyen gond 😂

Mellesleg ha már itt tartunk, akkor igen, az döntött, hogy kinek milyen az idegrendszere. A paraguayiaknak volt annyira jó az idegrendszerük, hogy tudjanak gondolkodni. A razilok idegrendszere meg arra volt jó, hogy figurázzák a nekifutást, arra már nem, hogy senkitől nem zavartatva egyáltalán kaput találjanak 11 méterről 😂
több mint 14 éve
Keano Atlanta Falcons Virginia Tech Hokies 1 060 — Falcons Fan
Én még ilyet nem láttam 😀
Tipikus Copa America Argentínában. A brazil meccset elcsalja a 11es pont 😀 😂JC6
lehet rajta nevetni, mert vicces is, de ilyet azért hogy ekkora szerepe legyen egy 1mx1m-es gyepnek még nem láttam én sem de nem is akarok többet. Sport, döntsön az egy 11esnél hogy kinek jobb az idegrendszere, ne az ki tud kitámasztani normálisan a lövésnél. (nem tudom ki mit gondolna ha a mi válogatottunk állt volna ott, szerintem itt azért ez keményen külső körülmény volt.)davemayer
Tavaly a BL selejtezőben az Anderlecht - Partizan meccsen hasonló volt a helyzet...


több mint 14 éve
Duff Seattle Seahawks 3 486
fetomy és JC6 Olvassátok el hogy mit írtam feljebb Barreto 11eséről meg arról hogy miért az lőtte be először aki középre lőtte 😂davemayer
akkor lője a brazil is középre vazeg... az is a technikához, és a magabiztossághoz, higgadtsághoz tartozik, h szar talajon, hogy kell lőni a labdát. ezt még én is tudom, h fos talajon nem célzom meg izomból a ficakot. ha ésszel meglövi, nem jön ki alola a talaj.
több mint 14 éve
davemayer Chicago Bears 15 544 — "Grammar maci"
fetomy és JC6 Olvassátok el hogy mit írtam feljebb Barreto 11eséről meg arról hogy miért az lőtte be először aki középre lőtte 😂

BEARS BABY!

Sir Alex immortal
több mint 14 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
a brazilok azért futnak neki a tizinek 43 méterről, hogy többet mutassa őket a kamera.
és azért lassítanak, gyorsítanak össze-vissza, hogy megmutassák, hogy ők 11-es rúgás közben milyen kurva laza, menő csávók.

több mint 14 éve
Törölt felhasználó
Én még ilyet nem láttam 😀
Tipikus Copa America Argentínában. A brazil meccset elcsalja a 11es pont 😀 😂JC6
lehet rajta nevetni, mert vicces is, de ilyet azért hogy ekkora szerepe legyen egy 1mx1m-es gyepnek még nem láttam én sem de nem is akarok többet. Sport, döntsön az egy 11esnél hogy kinek jobb az idegrendszere, ne az ki tud kitámasztani normálisan a lövésnél. (nem tudom ki mit gondolna ha a mi válogatottunk állt volna ott, szerintem itt azért ez keményen külső körülmény volt.)davemayer
nagyobb esélyük lett volna, ha középre lövik...

a mi válogatottunk meg soha nem fog ott állni, szóval fölös belegondolni 😀 de egyébként egyetértek.
több mint 14 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
Én még ilyet nem láttam 😀
Tipikus Copa America Argentínában. A brazil meccset elcsalja a 11es pont 😀 😂JC6
lehet rajta nevetni, mert vicces is, de ilyet azért hogy ekkora szerepe legyen egy 1mx1m-es gyepnek még nem láttam én sem de nem is akarok többet. Sport, döntsön az egy 11esnél hogy kinek jobb az idegrendszere, ne az ki tud kitámasztani normálisan a lövésnél. (nem tudom ki mit gondolna ha a mi válogatottunk állt volna ott, szerintem itt azért ez keményen külső körülmény volt.)davemayer
3-ból 2 az egyik oldalon, 4-ből 0 a másikon. Lehet talajra fogni 1-2 kihagyást, de azért az eléggé durva túlzás, hogy döntő szerepe lett volna. Persze, ha Magyarország esik így ki, idegesek lennénk, de az éppen az elfogultság miatt lenne.

Ha razil fan lennék biztos zavarna, de lehet, hogy inkább az, hogy ha a pguayiak 3-ból kétszer be tudták lőni, akkor vajon mi 4-ből miért nem tudtuk egyetlen alkalommal sem...
több mint 14 éve
eaglesmcnabb Cleveland Browns Virginia Tech Hokies 23 333 — je suis poloska
mindenidők leggyengébb brazil csapatabraxa88
szerintem a mai meccsen nem voltak olyan szarok, a tizipárbaj mondjuk no komment, mondjuk számomra nagy kérdés miért pont a legnagyobb favágókkal rúgatják a tiziket.

fetomy én is tudtam hogy kihagyja, a gáz az hogy mind a 4 így futott neki 😀eaglesmcnabb
ja azt nem láttam, mert csak az utolsó két razil és 1 paraguayi tizire értem oda 😀

Egyébként a félpályától való nekifutásnak az értelme max abban rejlik, hogy jó nagy lesz a lendülete, mire odaér. De az, hogy hátramegyek 20 métert, majd odatotyogok, hát ennek teljesen nincsen értelme 😀 De nem baj, Bratyília kiesett, Pguay meg úgyis szimpi 😀fetomy
a braziloknak drukkoltam sajnálom őket, de ha van olyan balfasz Menezes hogy Andre Santos szintű favágókkal rúgatja a tiziket, hát magukra vessenek. Innentől kezdve Chilének drukkolok, bár tény hogy az argentinokon kívül az összes csapat szimpi 😀

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 14 éve
davemayer Chicago Bears 15 544 — "Grammar maci"
Én még ilyet nem láttam 😀
Tipikus Copa America Argentínában. A brazil meccset elcsalja a 11es pont 😀 😂JC6
lehet rajta nevetni, mert vicces is, de ilyet azért hogy ekkora szerepe legyen egy 1mx1m-es gyepnek még nem láttam én sem de nem is akarok többet. Sport, döntsön az egy 11esnél hogy kinek jobb az idegrendszere, ne az ki tud kitámasztani normálisan a lövésnél. (nem tudom ki mit gondolna ha a mi válogatottunk állt volna ott, szerintem itt azért ez keményen külső körülmény volt.)

BEARS BABY!

Sir Alex immortal
több mint 14 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
mindenidők leggyengébb brazil csapatabraxa88
szerintem a mai meccsen nem voltak olyan szarok, a tizipárbaj mondjuk no komment, mondjuk számomra nagy kérdés miért pont a legnagyobb favágókkal rúgatják a tiziket.

fetomy én is tudtam hogy kihagyja, a gáz az hogy mind a 4 így futott neki 😀eaglesmcnabb
ja azt nem láttam, mert csak az utolsó két razil és 1 paraguayi tizire értem oda 😀

Egyébként a félpályától való nekifutásnak az értelme max abban rejlik, hogy jó nagy lesz a lendülete, mire odaér. De az, hogy hátramegyek 20 métert, majd odatotyogok, hát ennek teljesen nincsen értelme 😀 De nem baj, Bratyília kiesett, Pguay meg úgyis szimpi 😀
több mint 14 éve
davemayer Chicago Bears 15 544 — "Grammar maci"
ROFL ilyenkor azért átvihetnék a másik kapuhoz. Elég szánalmasnak tartom.davemayer
Vagy esetleg a buta brazilok lőhetnék laposabban. Érdekes egy Paraguayi se lőtte fölé.Duff
Barreto lövésénél ugyanúgy megcsúszott a gyep a kitámasztásnál, azért lőtte mellé. Ezért lőtte az első paraguay-i aki belőtte izomból középre, ott ilyenkor kisebb a hibaszázalék.
És igen, játszottak már vizes, akár sáros talajon is, sőt nem egy még homokban is 100-ból 95ször belőné de ez ilyen idegállapotban 120 perc után nem számít. Egy percig sem sajnálom a brazilokat de egy ilyen 11-es pont méltatlan egy ilyen tornához. az egyik rúgó szerencsétlen ballábas volt és ott olyan lyukat csinált a kitámasztásnál hogy elsüllyedt benne bokáig...

BEARS BABY!

Sir Alex immortal