Sportfogadás
23 feliratkozó
több mint 8 éve
Maka
2 754
Inkább ilyen az, ha valaki annyira szociopata, hogy más pénztárcájában túrkál. 😊Mondtam neked, hogy nyomhatjuk a contestet, ahol lekövetheted roistól, találati arányostól a tippjeimet meghatározott időn belül. Ennyi kérésem volt, hogy januártól induljunk.
több mint 8 éve
Ilyen a kiváncsiság. 😊Kicsit olyan ez, mintha azt kérdeznéd mekkora faszom van, de aztán lehet csak nekem tűnik így.A legnagyobb baj, hogy egy olyan témáról okoskodik, amiről fingja sincs. Mert helyenként vannak jó gondolatai, csak úgy teljes egészében nem áll össze sose a dolog.Mióta kritérium a felsőfokú végzettség+Phd egy adott téma prezentálásához a bowl.hu fórumán? 😊
Maka
Én úgy gondolom, hogy te vagy eltévedve sportfogadás tekintetében, kb. úgy, mint azok a fiatal pókeres srácok pár éve, akik olvasgattak pár fórumot, verték a NLHE 10/20 hobbistáit, majd otthagytak főiskolát, melót, hogy ők profi pókeresek lesznek. Nem lettek. Ahogy sportfogadásnál, úgy pókernél is igaz, hogy pár ezrelék fölözi le a 99% ostobaságának a hasznát.
Nem kötözködésből - mert a te szakmai felkészültségedet nem vonom kétségbe -, csak kiváncsiságból kérdezem, hogy az elmúlt 2 év egyetemi kosármeccsein, ahol valóban fogadtál is, mennyi a roi? Vagy mennyivel vagy az 50% fölött. PM-ben is megfelel, csak kiváncsiságképpen. De persze ha titok, vagy breakeven, vagy nem vagy rá büszke, megértem ha nem osztod meg velem.
Köszi
Sobri Jóska
Maka
Elég ha a roi-t leírod, vagy a találati arányt.
Köszi
több mint 8 éve
Ahogy sportfogadásnál, úgy pókernél is igaz, hogy pár ezrelék fölözi le a 99% ostobaságának a hasznát.iktriad a vita előtt belinkelt egy remek videót a DFS oldalakról, abban volt, hogy a daily fantasy-nál a nyeremények 91%-át a játékosok 1.3%-a viszi el, hasonló lehet az arány a pókernél és a sportfogadásnál is
Sobri Jóska
---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 8 éve
Maka
2 754
Kicsit olyan ez, mintha azt kérdeznéd mekkora faszom van, de aztán lehet csak nekem tűnik így.A legnagyobb baj, hogy egy olyan témáról okoskodik, amiről fingja sincs. Mert helyenként vannak jó gondolatai, csak úgy teljes egészében nem áll össze sose a dolog.Mióta kritérium a felsőfokú végzettség+Phd egy adott téma prezentálásához a bowl.hu fórumán? 😊
Maka
Én úgy gondolom, hogy te vagy eltévedve sportfogadás tekintetében, kb. úgy, mint azok a fiatal pókeres srácok pár éve, akik olvasgattak pár fórumot, verték a NLHE 10/20 hobbistáit, majd otthagytak főiskolát, melót, hogy ők profi pókeresek lesznek. Nem lettek. Ahogy sportfogadásnál, úgy pókernél is igaz, hogy pár ezrelék fölözi le a 99% ostobaságának a hasznát.
Nem kötözködésből - mert a te szakmai felkészültségedet nem vonom kétségbe -, csak kiváncsiságból kérdezem, hogy az elmúlt 2 év egyetemi kosármeccsein, ahol valóban fogadtál is, mennyi a roi? Vagy mennyivel vagy az 50% fölött. PM-ben is megfelel, csak kiváncsiságképpen. De persze ha titok, vagy breakeven, vagy nem vagy rá büszke, megértem ha nem osztod meg velem.
Köszi
Sobri Jóska
több mint 8 éve
Kiváncsi voltam hogy idén mikor jön Sobri beírni az örök igazságait 😊 idén direkt nem írtam egy tippet sem de ezek szerint már "provokálni" sem kell téged magadtól is előtör belőled a térítési vágy...Igen, néha úgy érzem, valami belső kényszer hatására ki kell írnom magamból mindezeket.
davemayer
De kész szerencse, hogy csak rám nézve kényszer, téged, titeket nem kötelez semmire sem. 😉
több mint 8 éve
A legnagyobb baj, hogy egy olyan témáról okoskodik, amiről fingja sincs. Mert helyenként vannak jó gondolatai, csak úgy teljes egészében nem áll össze sose a dolog.Mióta kritérium a felsőfokú végzettség+Phd egy adott téma prezentálásához a bowl.hu fórumán? 😊
Maka
Én úgy gondolom, hogy te vagy eltévedve sportfogadás tekintetében, kb. úgy, mint azok a fiatal pókeres srácok pár éve, akik olvasgattak pár fórumot, verték a NLHE 10/20 hobbistáit, majd otthagytak főiskolát, melót, hogy ők profi pókeresek lesznek. Nem lettek. Ahogy sportfogadásnál, úgy pókernél is igaz, hogy pár ezrelék fölözi le a 99% ostobaságának a hasznát.
Nem kötözködésből - mert a te szakmai felkészültségedet nem vonom kétségbe -, csak kiváncsiságból kérdezem, hogy az elmúlt 2 év egyetemi kosármeccsein, ahol valóban fogadtál is, mennyi a roi? Vagy mennyivel vagy az 50% fölött. PM-ben is megfelel, csak kiváncsiságképpen. De persze ha titok, vagy breakeven, vagy nem vagy rá büszke, megértem ha nem osztod meg velem.
Köszi
több mint 8 éve
Maka
2 754
A legnagyobb baj, hogy egy olyan témáról okoskodik, amiről fingja sincs. Mert helyenként vannak jó gondolatai, csak úgy teljes egészében nem áll össze sose a dolog.
több mint 8 éve
Kiváncsi voltam hogy idén mikor jön Sobri beírni az örök igazságait 😊 idén direkt nem írtam egy tippet sem de ezek szerint már "provokálni" sem kell téged magadtól is előtör belőled a térítési vágy...
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 8 éve
Nem 3%, max 0.03%.Te Maka,
És egy kanapédrukkernek te milyen tanácsot adnál, aki nemhogy azt a +2,5%-ot nem tudja hozni, hanem egyedül még csak el se tudja dönteni, hogy melyik x meccsen célozza meg ezt a vékony sávot?
Nyilván nem a fullratöltött belső infókkal operáló vegasi cápákra gondolok, mert minden olyanra jut 1000 madár a világból.
De fordítsuk meg:
ha mindenki hozná ezt a + pár százalékot, te is, a vegasi profik is, és útmutatások alapján a kanapédrukkerek is, ami szerinted elméletileg lehetséges, akkor honnan keletkezne ez a profit? Másként kérdezve: ki veszítené el, hogy a ti zsebetekben landoljon?
És ezen valaki, ha látná, hogy sportfogadást üzemeltetni mínuszos vállalkozás, nem hagyná abba a faszba az egészet?
Vagy nem lenne onnantól a kétkimeneteles fogadás oddsa 1.9 helyett 1.85?
Gondolj már bele, hogy csak addig lehet 1-2 profinak a pluszinfóival egy sikeres karrierje, mert mindegyikre jut több ezer össze-vissza fogadó, tudatlan kocafogadó, vagy kanapédrukker.
De akkor ha gondolod átfogalmazom az aranyszabály érvényességi körét, és azt mondom:
A sportfogadás aranyszabálya azoknak, akiknek nincs módjuk napi 10-12 órát infókra vadászni, és nincs rolljuk magas téten játszani, hogy a kis százalék is sokat érjen:
Arra fogadj, aminek tudod a végeredményét.
Végülis ha eddig 300 000 000 embernek írtam, most leszűkült a kör (az általad vélelmezett párszázezret akceptálva, mondjuk) 299 400 000 -re.
Erre se mondanám, hogy markáns különbség.
És könnyen lehet, hogy te a többszázezret felülbecsülted, én a 300 milliót alul.
Szerinted itt a fórumon egyébként, azok között, akik olvassák, amit írok, hány fix, stabil nyerő van?
Sobri Jóska
Én ezzel tisztában vagyok, hogy a fogadók 97%-a törvényszerűen bukik. Azzal szálltam harcba, hogy van 3%, aki képes hosszútávon nyerni.
Te erre se akarod beadni a derekad, és szajkózod, hogy full értelmetlen, mert csak bukni lehet vele.
Maka
több mint 8 éve
Maka
2 754
Te Maka,

Te Maka,És egy kanapédrukkernek te milyen tanácsot adnál, aki nemhogy azt a +2,5%-ot nem tudja hozni, hanem egyedül még csak el se tudja dönteni, hogy melyik x meccsen célozza meg ezt a vékony sávot?
Nyilván nem a fullratöltött belső infókkal operáló vegasi cápákra gondolok, mert minden olyanra jut 1000 madár a világból.
De fordítsuk meg:
ha mindenki hozná ezt a + pár százalékot, te is, a vegasi profik is, és útmutatások alapján a kanapédrukkerek is, ami szerinted elméletileg lehetséges, akkor honnan keletkezne ez a profit? Másként kérdezve: ki veszítené el, hogy a ti zsebetekben landoljon?
És ezen valaki, ha látná, hogy sportfogadást üzemeltetni mínuszos vállalkozás, nem hagyná abba a faszba az egészet?
Vagy nem lenne onnantól a kétkimeneteles fogadás oddsa 1.9 helyett 1.85?
Gondolj már bele, hogy csak addig lehet 1-2 profinak a pluszinfóival egy sikeres karrierje, mert mindegyikre jut több ezer össze-vissza fogadó, tudatlan kocafogadó, vagy kanapédrukker.
De akkor ha gondolod átfogalmazom az aranyszabály érvényességi körét, és azt mondom:
A sportfogadás aranyszabálya azoknak, akiknek nincs módjuk napi 10-12 órát infókra vadászni, és nincs rolljuk magas téten játszani, hogy a kis százalék is sokat érjen:
Arra fogadj, aminek tudod a végeredményét.
Végülis ha eddig 300 000 000 embernek írtam, most leszűkült a kör (az általad vélelmezett párszázezret akceptálva, mondjuk) 299 400 000 -re.
Erre se mondanám, hogy markáns különbség.
És könnyen lehet, hogy te a többszázezret felülbecsülted, én a 300 milliót alul.
Szerinted itt a fórumon egyébként, azok között, akik olvassák, amit írok, hány fix, stabil nyerő van?
több mint 8 éve
Maka
2 754
Pár napja beszélgettünk itt a Nuggets hazai pályájának előnyéről, jó sok év után az NBA is rájött mennyire nem fair. 😊nba.nbcsports.com/2015/11/16/report-nba-trying-to-diminish-nuggets-home-court-advantage/?utm_source=dlvr.it&utm_medium=twitter
több mint 8 éve
Maka
2 754
Vagy mit értesz markánson?Össze-vissza beszélsz. 😊 A fő gondolatod az volt, hogy csak arra érdemes fogadni, aminek tudod az eredményét, minden más lutri. Aztán jött az, hogy hosszútávon ebből nem lehet pluszt csinálni. Aztán jött, hogy ebből nem lehet megélni.
1000 jó tipp vs 1010 jó tipp? 😀
Akkor vehetem olybá', hogy végtére is nem tudtál megcáfolni és nem akarsz egy ilyen amatőr vs. profi fogadást?
Sobri Jóska
Miután írtam, hogy szívesen bebizonyítanom azt, hogy egy valamennyire hozzáértő ember igenis lenyomna egy bekötött szemmel tippelőt, te elvárnád, hogy legalább 20%-kal nyomja le, mikor leírtam, hogy 5%-nyi különbség igazából kurva nagy különbség lenne tetemes bukta és szép nyeremény között hosszútávon.
Nem, nem.Aztán jön ez, megint belevéve a megélés dolgot. Most írtam le, hogy 2000 play esetén (ami mondjuk picivel több, mint 1 év alatt összehozható) átlagosan átszámolva playenként 3000 forinttal (te is tudod, hogy én többel játszom) 55%-os találati aránnyal lehet nyerni egy 300 ezer forintnyi fölötti összeget.
A vita arról szól, hogy a profi fogadó, és a random között nincs markáns különbség.
Persze, a profi tippelgetne jobban, de annyival nem, hogy abból meg lehessen élni.
Valamint én amit írtam olyan amatőröknek írtam, akik pont olyan meccsekre fogadnak, amikre te, ép ésszel nem teszel fel pénzt - hisz láthatod lejjebb.
Hisz ők játszani akarnak, és nekik a fogadás pont az általad leírt pénzfeldobás.
Csak nem 1:2 arányban kapják a pénzt, hanem 1:1,9-hez.
Ergo, csak veszíthetnek hosszú távon.
Te is ezt mondod, én is ezt mondom.
Hol az ellentmondás?
Sobri Jóska
Igazából már 52.5%-át elég eltalálni a tippjeidnek, hogy pluszban legyél (minden extra tized százalék efölött a nyereményed növeli), úgyhogy te azt feltételezed, hogy a legnagyobb szakértő, aki ezzel kel és ezzel fekszik, nem tudja a pénzfeldobásszerű bökésnél 2.5%-kal jobban eltalálni meccsek eseményeit.
Nekem ez a nyeremény mondjuk egy fain 13. havi zsé, amiből mondjuk el tudok menni évente egyszer 2 hétre Amerikába, de ha mondjuk pár ezer forint helyett lenne pár száz ezer forintom minden egyes playre (ezzel arányos bankrollal), akkor lehet egy nem rossz egzisztenciával el tudnék éldegélni az 52.5%-os találati aránnyal.
Na most te azt feltételezed, hogy a Földön nincs ilyen ember, mikor csak Las Vegasban élnek ilyenből pár százezren.
Úgyhogy nem a (senkit meg nem bántva) fórumon írogató kanapédrukkerekről beszélünk, akik heti pár száz forintot ellőnek ilyen-olyan kötésekre, meg egyszer-egyszer nyernek több tízezret, ami mondjuk faszán mutat kitűzve az irodája fatábláján, de csak ők tudják a titkos igazságot, hogy van másik 70 ezernyi szelvényük, ami a kukában landolt széttépve.
Lehet úgy is fogadni, hogy játszol, és lehet úgy is fogadni, hogy pénzt szeretnél szerezni a szórakozásod közben. A különbség mondjuk a sport és a pénzfeldobás (vagy a rulettasztal) között, hogy itt nem a vakszerencse és a matematika dönt, hanem húsvér emberek űznek egy sportot, ami mögé belátva keresed a lyukakat, amit javadra fordíthatsz. És lesznek hónapok, mikor csak 30-40%-ban találod meg, de lesznek olyanok is, mikor 60-70%-ban.
A lényeg az a 2.5% hosszútávon.
több mint 8 éve
A vita arról szól, hogy te le tudsz győzni úgy, hogy random tippelgetsz, akkor miért ne választhatnám ki azokat a meccseket, amikre alapból fogadnék? Miért kéne belevennem olyan meccseket, amire ép ésszel nem tennék fel pénzt, hiszen nem gondolom erősebbnek egyik vagy másik oldalt?Nem, nem.
Maka
A vita arról szól, hogy a profi fogadó, és a random között nincs markáns különbség.
Persze, a profi tippelgetne jobban, de annyival nem, hogy abból meg lehessen élni.
Valamint én amit írtam olyan amatőröknek írtam, akik pont olyan meccsekre fogadnak, amikre te, ép ésszel nem teszel fel pénzt - hisz láthatod lejjebb.
Hisz ők játszani akarnak, és nekik a fogadás pont az általad leírt pénzfeldobás.
Csak nem 1:2 arányban kapják a pénzt, hanem 1:1,9-hez.
Ergo, csak veszíthetnek hosszú távon.
Te is ezt mondod, én is ezt mondom.
Hol az ellentmondás?
több mint 8 éve
Dehát ezt akartad cáfolni, erre mondtad, hogy faszság.Én azt mondom, hogy neked nem lesz markánsan (vagyis legalább 20%-al) jobb eredményed, mint nekem.Jó, hogy nem dupla annyit vársz. 😊
Sobri Jóska
Csak a vicc kedvéért, 2000 esemény a stabil 1.90-es handicap oddson megrakva, mindegyiknél az a cél, hogy 10 dollárt nyerjek:
50%: 1000 találat (1000x10$), 1000 bukta (1000x11$) = -1000 $
55%: 1100 találat (1100x10$), 900 bukta (900x11$) = +1100 $
Most ezt csak azért mondom, hogy bizonyítsam, hogy az érezhető különbség jó és rossz fogadó közt nem épp 20%, de még csak nem is a példámban szereplő 5%.
Maka
Ha gondolod, kipróbálhatjuk. Egyetlen játékos nevét nem tudom egyetemi kosárlabdában, egyetlen csapatról nem tudom mennyire erős, nem tudom ki a bajnok, ki a nyeretlen. Tegyél be 20 meccset, random tippelgetek, és nem lesz markáns eltérés a találati arányomban, mint egy porfi sportfogadó oldal esetén. erre fogadni is merek. 😊Sobri JóskaVagy mit értesz markánson?
1000 jó tipp vs 1010 jó tipp? 😀
Akkor vehetem olybá', hogy végtére is nem tudtál megcáfolni és nem akarsz egy ilyen amatőr vs. profi fogadást?
több mint 8 éve
Maka
2 754
Lehet 2000 esemény, de ne 2 év alatt, gondosan kicsemegézve, hanem izibe, ömlesztve.Azon kívül amit az előbb leírtam (kvázi, hogy ha már pár százalékkal jobban teljesítek nálad, akkor profitot termeltem a te buktáddal szemben) belekötnék a 200 random playbe is. Már miért ne csemegézhetnék 2 éven keresztül 2000 playt? Elvégre nincs előírva, hogy mindenre (vagy heti 200 meccsre) fogadnom kell, nem?
(De bármilyen kétkimenetelű csapatmeccs lehet, kosár, baseball, bármi, ahol nincs remi.)
Beteszel ide hetente 200 random meccset, én írok rá egy tippsort, aztán te is írsz. Írom előre, mivel én random tippelek.
Sobri Jóska
A vita arról szól, hogy te le tudsz győzni úgy, hogy random tippelgetsz, akkor miért ne választhatnám ki azokat a meccseket, amikre alapból fogadnék? Miért kéne belevennem olyan meccseket, amire ép ésszel nem tennék fel pénzt, hiszen nem gondolom erősebbnek egyik vagy másik oldalt?
A te részedről ez most olyan, mintha 2000 pénzfeldobást tippelnél meg, hogy fej vagy írás lesz. Nyilván matematikai alapon közelítened kell az 50%-hoz, és minél többször dobjuk fel, annál közelebb leszel. A gáz rész az, hogy engem is próbálsz ebbe a helyzetbe ültetni, hogy olyan meccseket vegyünk a listára, ami nekem is pénzfeldobásszerű - nyilván amiatt, hogy én is az 50% felé közelítsek.
Szerkesztette: Maka
több mint 8 éve
Maka
2 754
Én azt mondom, hogy neked nem lesz markánsan (vagyis legalább 20%-al) jobb eredményed, mint nekem.Jó, hogy nem dupla annyit vársz. 😊
Sobri Jóska
Csak a vicc kedvéért, 2000 esemény a stabil 1.90-es handicap oddson megrakva, mindegyiknél az a cél, hogy 10 dollárt nyerjek:
50%: 1000 találat (1000x10$), 1000 bukta (1000x11$) = -1000 $
55%: 1100 találat (1100x10$), 900 bukta (900x11$) = +1100 $
Most ezt csak azért mondom, hogy bizonyítsam, hogy az érezhető különbség jó és rossz fogadó közt nem épp 20%, de még csak nem is a példámban szereplő 5%.
Szerkesztette: Maka
több mint 8 éve
Pontosan. Ezt írtam én is. 😉 Hogy ugyanúgy nem tud hosszútávon profitábilis lenni.Gondolj bele, ha létezik valahol 1 ember, aki stabilan, hosszútávon nyerő, mondjuk egyetemi kosrlabdafogadásokból, annak milyen kritériumoknak kéne megfelelnie? És ezen kritériumoknak nem felel meg jobban egy amerikában élő, ott szocializálódott, mindenféle többletismerettel rendelkező amerikai, mint egy lelkes magyar? Vagy megfordítva, ha egy chicagoó muksó kitalálná, hogy ő majd a magyar soccer nb1 mérkőzésein fog stabilan profitot termelni, neki volna nagyobb esélye, vagy annak a magyarnak, aki itt él?Sobri JóskaFogalmam sincs mivel van nagyobb előnyben valaki a lokációjával a 21. századi digitális világban. Pár másodperccel, netán perccel előbb tud meg valamit, mint valaki a bolygó másik oldalán? Talán ennyivel.Maka
(De ez a felvetés csak elméleti, mert valójában a gyakorlatban te valaki ellen fogadsz. És ez a valaki, ha nem lenne a rendszer és a jól beállított oddsok miatt eleve nyerő helyzetben, ugyan miért fogadna veled? Hogy veszítsen? Neked játék, neki sokmillió dollárról szól.)
Ezt nehezen értelmezem.Ha gondolod, kipróbálhatjuk. Egyetlen játékos nevét nem tudom egyetemi kosárlabdában, egyetlen csapatról nem tudom mennyire erős, nem tudom ki a bajnok, ki a nyeretlen. Tegyél be 20 meccset, random tippelgetek, és nem lesz markáns eltérés a találati arányomban, mint egy porfi sportfogadó oldal esetén. erre fogadni is merek. 😊Rendben, legyen, csak ne 20, hanem 2000 eseménnyel. Januártól kezdhetjük lejegyezve, hátha utána már nem kell végigolvasni félévente a faszságod.
Sobri Jóska
A legnagyobb probléma, hogy továbbra se érted a sportfogadás alaplényegét, noha még személyesen is elmagyaráztam neked. Nem egy darab tutitipp választja el a sikerest a sikertelentől, és nem egy nap, héten vagy hónapban kell sikeresnek lenni benne. Veszthetsz 8 hónapon keresztül, ha egy év alatt pluszban vagy.
És nem, megélni nem lehet belőle. De attól még lehet több, mint szórakozás vagy játék.
Maka
Ha valamiből nem lehet megélni (ergo nem termel hosszú távon profitot), akkor mi az a több, mint játék?
Én úgy látom, ha akármennyi stabil profitod van, akár 2% is, akkor pont a sportfogadás az, ahol nincs felső limit, és egy egyszerű unitemeléssel a 2% az a 200 forint helyett lehet 200ezer is.
És ez nem póker, ahol a magasabb téten erősebb játékosok vannak és nem lehet hozni ugyanazt a roi-t.
Egy Alabama-Ohio meccsnek ugyanaz a végeredménye ha 1, ha 100 vagy ha 100ezer dollárral rakod meg.
Lehet 2000 esemény, de ne 2 év alatt, gondosan kicsemegézve, hanem izibe, ömlesztve.
(De bármilyen kétkimenetelű csapatmeccs lehet, kosár, baseball, bármi, ahol nincs remi.)
Beteszel ide hetente 200 random meccset, én írok rá egy tippsort, aztán te is írsz. Írom előre, mivel én random tippelek.
Hetente összesítjük, kinek hány jó tippje volt.
Én azt mondom, hogy neked nem lesz markánsan (vagyis legalább 20%-al) jobb eredményed, mint nekem.
Tehát ha nekem lesz 800/2000 a találatom, akkor neked nem lesz több, mint 960/2000. Ha igen, te nyersz.
És erre fogadhatunk is.
Pénzben is, vagy abban, hogy nem kell olvasd félévente a faszságaimat. 😉
több mint 8 éve
Maka
2 754
Gondolj bele, ha létezik valahol 1 ember, aki stabilan, hosszútávon nyerő, mondjuk egyetemi kosrlabdafogadásokból, annak milyen kritériumoknak kéne megfelelnie? És ezen kritériumoknak nem felel meg jobban egy amerikában élő, ott szocializálódott, mindenféle többletismerettel rendelkező amerikai, mint egy lelkes magyar? Vagy megfordítva, ha egy chicagoó muksó kitalálná, hogy ő majd a magyar soccer nb1 mérkőzésein fog stabilan profitot termelni, neki volna nagyobb esélye, vagy annak a magyarnak, aki itt él?Sobri JóskaFogalmam sincs mivel van nagyobb előnyben valaki a lokációjával a 21. századi digitális világban. Pár másodperccel, netán perccel előbb tud meg valamit, mint valaki a bolygó másik oldalán? Talán ennyivel.
Ha gondolod, kipróbálhatjuk. Egyetlen játékos nevét nem tudom egyetemi kosárlabdában, egyetlen csapatról nem tudom mennyire erős, nem tudom ki a bajnok, ki a nyeretlen. Tegyél be 20 meccset, random tippelgetek, és nem lesz markáns eltérés a találati arányomban, mint egy porfi sportfogadó oldal esetén. erre fogadni is merek. 😊Rendben, legyen, csak ne 20, hanem 2000 eseménnyel. Januártól kezdhetjük lejegyezve, hátha utána már nem kell végigolvasni félévente a faszságod.
Sobri Jóska
A legnagyobb probléma, hogy továbbra se érted a sportfogadás alaplényegét, noha még személyesen is elmagyaráztam neked. Nem egy darab tutitipp választja el a sikerest a sikertelentől, és nem egy nap, héten vagy hónapban kell sikeresnek lenni benne. Veszthetsz 8 hónapon keresztül, ha egy év alatt pluszban vagy.
És nem, megélni nem lehet belőle. De attól még lehet több, mint szórakozás vagy játék.
Szerkesztette: Maka
több mint 8 éve
A Phillynek megszakad a nyeretlenségi szériája a Dallas ellen.én óvatosabb vagyok, de egy hét szünet után visszatérek, köztük egy hasonló tippel. nem volt nehéz egyébként kiülni ezt a hetet, borzasztó volt a kínálat, szinte minden fronton. mára:
Veszélyes tipp, de én most ezt érzem.
danyly
76ers +8.5 @1.90
Rockets -4.5 @1.95
Suns -11.0 @1.90
Tulane -1.0 @1.90
Eastern Kentucky +5.5 @1.90
BYU -4.5 @1.90
több mint 8 éve
Végülis félévente amikor épp ráérek, szívesen beírom a sportfogadás aranyszabályát: Arra fogadj, aminek tudod a végeredményét.Minden más csak lutri.
Gondolj bele, ha létezik valahol 1 ember, aki stabilan, hosszútávon nyerő, mondjuk egyetemi kosrlabdafogadásokból, annak milyen kritériumoknak kéne megfelelnie? És ezen kritériumoknak nem felel meg jobban egy amerikában élő, ott szocializálódott, mindenféle többletismerettel rendelkező amerikai, mint egy lelkes magyar? Vagy megfordítva, ha egy chicagoó muksó kitalálná, hogy ő majd a magyar soccer nb1 mérkőzésein fog stabilan profitot termelni, neki volna nagyobb esélye, vagy annak a magyarnak, aki itt él?
De ez a felvetés csak elméleti, mert valójában a gyakorlatban te valaki ellen fogadsz. És ez a valaki, ha nem lenne a rendszer és a jól beállított oddsok miatt eleve nyerő helyzetben, ugyan miért fogadna veled? Hogy veszítsen? Neked játék, neki sokmillió dollárról szól.
Pl. a rulett, mint fogadási esemény lényege, hogy 36szoros kifizetést ad egy 1 a 37-hez valószínűségű esemény bekövetkeztekor. Vagyis körönként van 3% fórja. Nem tűnik soknak, de városokat építettek erre a 3 százalékra. 😊
És végül, ha a sportfogadás csak játék, mert a fentiekből kiviláglik, hogy más nem lehet, csak játék, szórakozás, időtöltés, akkor nem mindegy, hogy más mit tippel? Ha tuti tipper lenne, ebből élne. Ha nem az, akkor csak ugyanolyan játékos, mint te, az ő tippje az ő játéka.
Amikor sakkozok, szórakozásból, akkor se egy Aljechin vagy Karpov partit akarok újrajátszani, hanem kipróbálom a saját varimat. Ami ha sül valóban nagy öröm, ha meg nem, hát nem, az enyém volt, majd jobban kidolgozom.
Egyébként ha egy tipp nem tuti, vagyis nem egy előre tudott végeredmény megosztása, akkor pont annyit ér, mintha egy adott meccsre random tippelne bárki.
Ha gondolod, kipróbálhatjuk. Egyetlen játékos nevét nem tudom egyetemi kosárlabdában, egyetlen csapatról nem tudom mennyire erős, nem tudom ki a bajnok, ki a nyeretlen. Tegyél be 20 meccset, random tippelgetek, és nem lesz markáns eltérés a találati arányomban, mint egy porfi sportfogadó oldal esetén. erre fogadni is merek. 😊
10 éve egy kedves barátnőmmel jópárszor tipmixeltünk mókából, random összebökdöstem egy 10 eseményes szelvényt, én nagy okosan beírtam a Dortmund-Bremen-re vagy az Inter-Cagliarira a hazait, egy olasz másodosztályú meccsre az x-et, stb. ő full random tippelgetett nulla csapatismerettel, és nem volt több találatom összességében, mint neki.
A pókeren keresztül ismerek "profi" sportfogadókat, legalábbis ők annak érzik magukat. Nem nagyon volt, hogy bekerült közéjük egy igazi "tuti tipp", mondhatni módfelett ritka volt.
Hiszen ha van tuti tipp, és valaki sokat fizet érte, hogy tényleg az legyen a végeredmény, az hülye lenne boldog, boldogtalannal megosztani.
Nekem 2 tuti tippem volt egész életemben, egy ügetőderbié, ami bejött, de ha én tudtam róla, aki nem is jár lovira, akkor képzelheted, hogy még hányan tudták. És mivel a lósport totalizatőr rendszerű, így nyertem 100ezerből 112ezret. 😊
A másik egy női magyar kézimeccs volt, amit egy félhülye szerint a fogadásunk estéjén játszanak majd, és kiszívunk, miközben reggel pont láttam az indexen, hogy mi volt előző nap a végeredmény. Mivel azt hitte csak át akarom verni, hogy már rég lement a meccs, 5 rugóban fogadott rá, hogy nem mi nyerünk, én pedig a pontos eredmény birtokában könnyen állítottam, hogy de. Hiába no, a tudás hatalom.
Egyikse olyan volt, amire megélhetést lehet alapozni. 😉
több mint 8 éve
Maka
2 754
Egyiket se raknám ezek közül, talán csak a Cavalierst, de a GW nagyon alulértékelt csapat, minden évben készek a meglepetésre.köszi 😊NCAAM tippek valaki?Hízelgő. 😊
Makaesetleg? 😀
Newman
Most megyek egy hosszabb amerikai útra, úgyhogy minden forint jól jön, szerintem januártól kezdem majd újra a dolgot.
Adhatnék tippeket, de nem érzem túl illendőnek úgy pickelni valamit, amit én magam nem rakok. With that said, szerintem a Belmont ma straight up veri az Arizona St.-et és a Santa Barbara is közelben lesz a UCal ellen.
Maka
én ezeket néztem, hogy
Michigan -18 vs Elon
Virginia -5,5 @George Washington
West Virginia -12 vs James Madison
Indiana -28 vs Austin Peay
Kansas State -4 vs Columbia
Ole Miss -16,5 vs Georgia Southern
nem tudom ezek milyen tippek, most kezdtem el csak nézni komolyabban az egyetemi kosarat 😊
Newman
A Columbiához és a Georgia Southernhöz is van érzelmi kötődésem, ezt bele kell venni. 😊
több mint 8 éve
köszi 😊NCAAM tippek valaki?Hízelgő. 😊
Makaesetleg? 😀
Newman
Most megyek egy hosszabb amerikai útra, úgyhogy minden forint jól jön, szerintem januártól kezdem majd újra a dolgot.
Adhatnék tippeket, de nem érzem túl illendőnek úgy pickelni valamit, amit én magam nem rakok. With that said, szerintem a Belmont ma straight up veri az Arizona St.-et és a Santa Barbara is közelben lesz a UCal ellen.
Maka
én ezeket néztem, hogy
Michigan -18 vs Elon
Virginia -5,5 @George Washington
West Virginia -12 vs James Madison
Indiana -28 vs Austin Peay
Kansas State -4 vs Columbia
Ole Miss -16,5 vs Georgia Southern
nem tudom ezek milyen tippek, most kezdtem el csak nézni komolyabban az egyetemi kosarat 😊
Szerkesztette: Newman
több mint 8 éve
A Phillynek megszakad a nyeretlenségi szériája a Dallas ellen.Veszélyes tipp, de én most ezt érzem.
Az életben nem az tragédia, ha valaki nem éri el a célját. A tragédia az, ha valakinek nincs célja.
több mint 8 éve
Maka
2 754
NCAAM tippek valaki?Hízelgő. 😊