GM Lapszemle

11 feliratkozó

több mint 12 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
- Commish úr, 6 forduló elteltével mi a véleménye az idei NFL szezonról?
- Nos, úgy tűnik korai volt bevezetni a NIKE új fejlesztését, és mégsem medicin labdával kellene játszani, ugyanis több önmagát franchise arcnak gondoló hátvéd nyilatkozta, hogy képtelenség 16 yardnál messzebbre eldobni ezt a szart. Sajnos csak az előszezon során tudtam meg, hogy a sportszergyártó cég Nick Árpáddal tesztelte a cuccot, ezért lett ilyen geci nehéz az új Nike Toldi 2.1.

- Colts GM-ként a csapata teljesítményével mennyire elégedett?
- Tekintve, hogy mind a négy csapat 3-3-mal áll, annyira nem rossz a helyzetünk, mint amire számítottam. Na nem azért voltak visszafogott elvárásaim, mert rosszak vagyunk, hanem mert a bírók köcsögök, meg a labda is medicin, csúszik a pálya, esik a hó, tudja hogy van ez. Mi eddig nem hibáztunk, mindig a külső körülmények áldozatai voltunk.

- A 3 győzelem után a Suck4Luck versenyből kiszáll az együttes?
- Kénytelenek vagyunk, de itt jegyezném meg, hogy ha Luck lecsúszik 1/20-25 közé, készek vagyunk majd feltradelni érte.

- Ilyen agresszív játékospolitikával készül a holtszezonra is?
- Megmondom őszintén, egyelőre fingom sincs mi lesz, pár játékossal mindenképp hosszabbítani kell, de ha nagy lesz a pofájuk, akkor elmennek. Mindenki tudja rólam, köcsögökkel nem tárgyalok. Aki most itt van, az mind fasza csávó. Olvastam a twitteren, hogy DeSean Jackson minden vágya az én csapatomba igazolni, de miután közöltem vele, hogy csak minimálbért vagyok hajlandó kicsengetni neki, megsértődött, és állítólag Mahacskalába szerződik majd. Ű dóga.

- Mi a helyzet Manninggel? Utolsó évébe lép a szerződése és pletykálnak a visszavonulásáról is.
- Hát azt csak ő tudja, hogy mi lesz. Ha abba hagyja a játékot, akkor eldőlt a kérdés. Ha nem, akkor marad nálunk, se csere-bere, se cut nem lesz. A zseniális Stanton miatt nem aggódom a jövő miatt, persze az lenne a legzsiványabb dolog, ha egy hasonló vezetéknévvel bíró QB-t le tudnék igazolni.

- Hogy állnak a dolgok az edzői stábbal, lesz védelmi sémaváltás?
- Nem buziskodunk új formációkkal. Van elég bajunk ezt a rendszert a sok hülyének a fejébe verni. Nincs értelme újrakezdeni az építkezést, annak ellenére, hogy számos balfasz GM társam szerint a siker titka minden szezon előtt az újjáépítés. Coach Caldwell élvezi a bizalmat, bár ha még egy botránynyilatkozatát meghallom a sportscenterben, durva pénzbírságot szabok ki rá. Vállalhatatlan, hogy minden áldott nap arra kelek, hogy a hírekben sípolgatják ki az obszcén megnyilvánulásait.

- A Super Bowlba jutásért kik lesznek a legnagyobb ellenfelek?
- Sajnos nagyon gyenge az ellenfeleink mezőnye, így égő lesz ha nem jutunk be a playoffba, de mint már mondtam, ez abszolút nem rajtunk múlik. Ha kikapunk, az csalás, ha nyerünk, az tiszta játék. Pont. Szóval az már most látszik, hogy az Oakland irgalmatlan leolvadást ad majd elő a szezon végén, remélem sikerül velük összekerülni, mert a 10. hétre kb minden puskaporuk elfogy. Gondolom önök is látták azt a videót amin Reggie Bush gyakorolja a seggen át történő levegővételt. A másik két csoportvezető gárda eléggé meglepő, olyan kiscsapatok mint a Patriots vagy a Steelers feltámadása a liga szempontjából remek dolog, hiszen végre nekik is jut némi sikerélmény a sok elkúrt szezon után. Be is vallom, nem nagyon vagyok képben a kereteiket illetően, annyit láttam, hogy a Steelers-ben egy olyan srác kezd ILB poszton, akinek augusztusban én osztottam a csülkös bablevest az ingyenkonyhán, Foxboróból pedig távozott Terrence Wheatley, így kb az egyetlen Pro Bowl kaliberű emberüknek is meszeltek.

- Mit szól hozzá, hogy a preszezonban Indy-ben kipróbált Chad Spann a liga 11. legtöbb yardot termelő futója lett, úgy, hogy egyetlen meccsen sem volt kezdő?
- A csávó egy vicc. Mi itt annyira nem voltunk vele megelégedve, hogy apró rakétákat töltöttünk belé végbélkúp formájában, hogy csípkedje magát, még így sem tudta felvenni a versenyt Ridley-vel, Grenne-nel, és az ügyvéd úrral, így mennie kellett. Scottal nem tudtuk összemérni, mert családi viziten volt a St. Quentinben sajnos. Persze megszoktuk, hogy máshol alacsonyabb a bekerülési küszöb, ez így van rendjén. Valakinek a szemétből is élni kell. Egyébként is nagy jótevők vagyunk idén, a Giants-nek is leadtuk a pontot, hogy elkerüljék a 0-16-ot, Coach Aczél ilyen szempontból remek üzletet ajánlott.

- Igaz, hogy év végén elhagyja a Colts GM székét és a commish pozíciót egyaránt?
- Igen.

- Tényleg?!
- Nem.

több mint 12 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
A Post-Gazette Soldados sajtótájékoztatója után számba vette az alábbi összeállításban, hogy melyek a Steelers idei sikerességének kulcsai. Ahogy a GM is beszélt róla, nagy fordulat állt be a franchise történetében, ugyanis mind támadásban, mind védelemben a futás helyett a passzjáték került előtérbe. Ennek nyomán a liga egyik legveszedelmesebb passzjátékát tudhatja sajátjának a Steelers, a védelemben is ez figyelhető meg, azaz passzal szinte sebezhetetlennek tűnik a Steel Curtain 2.0.

Offense sikerének kulcsai:
Completion Pct. 66.3 1
Sack allowed 7 4 (T)
Passrush% 17.3 6
Passing Yards 275.8 2
Yards Per Attempt 8.02 1
Yards Per Catch 12.10 2
Total Yards Gained 380.6 1
3rd Down Conversions 38.7 8
Points Per Game 25.4 4

Defense sikerének kulcsa (vastaggal jelölt adatok csapat- és ligarekordot érhetnek a szezon végén)i:
Completion Pct. 54.1 7
Sack 16 8
Passrush % 26.5 4
Passing Yards 117.6 1
Yards Per Attempt 4.03 1

Yards Per Catch 7.44 1
Total Yards Gained 214.8 1
3rd Down Conversions 23.5 2
Points Per Game 11.0 2 (T)


Támadó oldalon jól látszik, hogy az évek folyamán TOP5-ös fal épült Big Ben előtt, aki így be is tudja bizonyítani, hogy igazi elit irányító, s ehhez megvannak a megfelelő játékszerei az elkapóknál és a tight endeknél is. A futójátéknál viszont eltolódtak a hangsúlyok. Tekintve a falat, egy elit RB szintén kiváló számokat produkálhatna, de ehelyett inkább több hasznos játékos van a poszton, akik mind hozzá tudnak tenni a játékhoz, de nem vezérek, épp ezért futás tekintetében inkább a középmezőnyben van a Steelers, mert a backfielden hiányzik a prémium minőség. Tehát a földi játék csak amolyan fűszer, amely ugyan hozzátesz a lakoma élvezeti értékéhez, de nem tud meghatározóvá válni.
A védelemben pedig a szintén hosszú évek alatt felépített secondary mostanra hozta meg igazán az eredményét. A hátsó formáció hatalmas minőségi javulásán túl az ilyen mértékű hatékonysághoz az is kellett, hogy a passrush ugyan átalakult, de nem veszett el. A védőfalba olyan emberek kerültek, akik nemcsak, vagy nem is elsősorban runstopperek, hanem kiváló passzsiettetők a megtartott 3-4-es rendszer ellenére, így a linebacker-sor meggyengülése teljesen eltűnik a passrush tekintetében. A futás elleni védekezésben viszont kamatostul kijön, mind a DL hangsúlyának eltolódása, mind a linebacker sor minőségvesztése. Soldados bár azt mondta sajtótájékoztatóján, hogy 4,66-os yd/carry-vel (7. legrosszabb a ligában) nem lehet SB-t nyerni, egyelőre ez más képet fest. Megkeresésünkre ugyanakkor kitartott állítása mellett, azt mondta, ez abban a pillanatban gyilkos adat lesz, amikor egy rivális legalább átlagos légitámadást tud végrehajtani, márpedig szerinte a rájátszás 3-4 meccse alatt biztos lesz ilyen ellenfél az út során. Éppen ezért ő azt mondta, akkor lesz esélye a Steelers-nek megvédenie címét, ha 4.0 körülire sikerül ezt csökkenteni januárra.


A vörös zónát pedig külön elemeznénk, mert támadó oldalon a 4.2 pont/trip csak a középmezőnyre elég. Csakhogy ez a kérdés ennél összetettebb. A listavezető Patriots például csak 10 alkalommal jutott vörös zónába, igaz, azt elképesztő hatékonysággal használta ki (7TD/3FG), csakhogy a jelentősen rosszabb hatékonyság ellenére sokkal több pontot eredményez a Steelers-nek az a tény, hogy 22 (liga 2. a Dallas után) alkalommal, azaz a listavezető Patriots-hoz képest több mint dupla annyiszor jut a vörös zónába. A dupla annyi vörös zónás labdabirtoklás pedig több TD-t (9) és több FG-t (10) is eredményez. Soldados megkeresésünkre azt mondta, javítani kell a hatékonyságon, mint mindenen, így akár a passzvédelmen is, de összességében elégedett, mert a 22 vörös zónás labdabirtoklás azt mutatja, az Offense az egész meccs folyamán végig tud haladni a labdával.
A másik oldalt vizsgálva viszont döbbenetes számokat kapunk. A védelem mindössze 7-szer engedte a vörös zónába a riválist (holtversenyben ligaelső a San Franciscóval), s ebből egyetlen egy TD-t sem engedett! Elképesztő adat. 5 meccsen hét vörös zónás jelenlét az ellenféltől, s ebből mindösze 5 FG. Azaz a legkevesebb alkalommal jutottak a Steelers vörös zóbájába az ellenfelek, s ott is a leghatékonyabbnak bizonyult a védelem. Tehát amúgy sem könnyű haladni a Steelers ellen, de a vörös zónában meg valóságos acélfüggönnyel állank szemben az ellenfelek. Jól mutatja ezt, hogy a 2.1 pont/trip után a ligamásodik Patriots 2.8-cal következik, a harmadik Bills pedig már 3.3-mal. Ennek oka is egyszerű: a vörös zónában 10 passzkísérlete volt az ellenfeleknek ebből mindössze 4 ért célba, összesen 12 yardért!!! Ez 1.2 yd/attemptet jelent. Döbbenetes adat.


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 12 éve
Fucu Arizona Cardinals Stanford Cardinal 11 633 — #BeRedSeeRed
The Arizona Repiblic

Lejtmenetben a Cardinals

Két győzelem után három vereséggel folytatta a szezont Ken Whisenhunt csapata. Először a Raiders nullázta le őket, majd a Chargerstől kaptak ki nagy aránnyal (itt biztos csalás volt). A legutóbbi játéknapon JJ Szentjei bizonyultak jobbnak.

Rövid alkalmat kaptunk, hogy Fucu GM-el beszélgessünk a legutóbbi három mérkőzés tapasztalatairól.

Kent Somers: Értékelje a három vereséget

Fucu: A labdavesztések kinyírtak minket mind a három alkalommal. Rengeteg fumble és eladott labda Bulgertől.

KS: Tervezi, hogy változtat az irányító poszton.

Fucu: Nem, amit elkezdtünk év elején be is fejezzük. Sérülés esetén kap majd lehetőséget Boller. Megadjuk Marc-nak a lehetőséget a javításra.

KS: Még így is a csoport második helyét foglalják el. Lát lehetőséget a PO-ba jutásra?

Fucu: Minden lehetséges. A Seattle erős és értetlenül állok a San Fran gyenge eredményei előtt (bugos a rendszer). A Rams kb ott tart ahol mi, legalább is eredményüket tekintve. Van még 11 mérkőzés sok minden történhet.

Fucu még elmnondta, hogy nemrég küldte el hosszabbításos ajánlatait Höri komisszárnak. Úgy fogalmazott, hogy megleőő döntések születtek és aktívan tervezi a holtszezont, amennyire a cap space engedi. Természetesen hozzátette, bízik a csapat javulásában és sok van még az alapszaakaszból vissza.



Fucu on Twitter, Bowl.hu Twitter
több mint 12 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
AZ 5. FORDULÓ UTÁNI POWER RATINGS

Totális AFC East dominancia az élen, kapaszkodik a Vikings és a Colts, az első győzelem ellenére hátul a Ravens


Nagyobb felbontásért katt a képre!

több mint 12 éve
braxa88 Seattle Seahawks Auburn Tigers 12 534
Seattle Times: 4-0. Irány a Super Bowl

Az előszezon utáni veretlensége után az alapszakban is 4-0 a márlege Braxának.

Braxa a Seahawks General Managere, a napokban azt nyilatkozatott tette, hogy nincs ellenfelünk. Ez a megállapítás, kicsit nagyképűségre adhat okot, hiszen ugyan veretlen eddig a csapat, ezért még nincs vége a szezonnak.

Jay Cutler eddig jól játszik(4 TD és 1 eladott labda), a ligában az egyik legjobb idén, de ehhez az is hozzájárul, hogy igen haloványok a QB-k teljesítményei. Jonathan Stewart azonban hozza azt amiért Braxa idehozta. Megmutatta, hogy igenis kezdő képességű RB. Mellette Nance is jó teljesítményt hozott, aki a sérülések miatt kapott több szerepet. Az elkapók közül Santana Moss és Deon Butler emelkedett ki, de itt elmondható, hogy nagyszerű az egész elkapó gárda, hiszen Cutlernek több megbízható célpontja is akad. Mosson és Butleren kívűl nyugodtan lehet választani Drivert, Massaquoit, Moeakit vagy Obomanut is.
"Egy mély WR corp összeállítása volt tavaly a cél, amit siekrült is létrehozni, idén az lesz a cél, hogy egy kiemelkedő WR érkezzen ide, egy igazai elsőszámú célpont."

A védelem a liga egyik legjobbja, hiszen az eddigi 4 meccsen mindössze csak 39pontot engedte. Ez kevesebb mint 10pont meccsenként. Ráadásul a rivális 49ers ellen még pontot sem engedett a védelem. Kiemelkedő teljesítményt nyújt Chris Clemons. Akiktől viszont nem vártunk jó teljesítményt az Derek Cox, Don Carey és Corey Wootton.
"Nagyon kemény ez a védelem, és akkor még Phil Taylort, vagy az eddigi inaktív Josh Wilsont nem láttuk a kezdőben, nem is beszélve Michael Huffról." Huff egyébként azért szurult ki a kezdőből, mert még nem sikerült a szerződését meghosszabítani, azonban a GM elmondta, hogy visszakerül a bye week után Berry mellé a kezdő FS szerepébe.

Az eheti bye week után egy chicagoi túra következik, ahol meglehet a sorrendbeli 9. győzelem. Ezek után pedig már csak a Super Bowl lehet a cél. Az NFC Westet eddig magabiztosan vezeti a csapat, így a PO részvételnél már többről álmodoznak Seattleben. A Cowboys mellett talán a legerősebb csapat a Seahawks. Ezt statisztikák is alátámászatják. A szerzett 117pont a legtöbb a ligában, míg az engedett 39-nél csak az a KC engedett kevesebb, aki csupán 3 mérkőzést játszott le. Tehát a liga egyik legerősebb csapata van Seattleben, lassan ez már tény.
Azonban meg kell jegyezni, hogy eddigi ellenfelek nem voltak világverők (1-3, 0-4, 2-2, 1-3), a nehezebb ellenfelek elleni mérkőzések, csak most jönnek, ezek többet fognak elmondani a Hawksról. A 8.heti oaklandi túra sok mindent megmutathat a csapatról, de az 6.héten a Bears is kemény dió lesz idegenben.

több mint 12 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Post-Gazette: A mérlegben nincs hiba, de a játékban akad

A Steelers címvédőhöz méltóan kezdte a 2011-es szezont, négy meccsből négyet megnyert, ezzel az AFC-ben egyedüliként vallhatja magát veretlennek. Sok szakértő máris a címvédés esélyeit latolgatja, de Soldados GM, aki az idény során először állt a sajtó rendelkezésére, úgy véli, ahhoz még nagyon sokat kell fejlődnie a csapatnak, mert szerinte a játék több fontos elemében még nem bajnoki színvonalon teljesít csapata.
"Bár elsőre nyilván imponáló mind a mérleg, mind a védelem azon teljesítménye, hogy 4 meccsen mindössze 2 TD-t engedett, de a magam részéről sok olyan hibát látok a védelem oldalán is, amellyel szinte lehetetlen Super Bowlt nyerni" - mondta higgadtan Soldados, aki az idény végén átadja helyét Habinak.
Soldados elsősorban a futás elleni védekezést jelölte meg problémás területnek, illetve a támadó oldalon szintén a futójátékban kellene fejlődnie a Steelers-nek, amennyiben ismét meg szeretne küzdeni a Vince Lombardi trófeáért.
"Nincs tökéletes csapat. Mindenegyiknek van gyenge pontja. A kérdés az, ki tudja azokat palástolni. Nekünk eddig sikerült, de nem biztos, hogy a legkiválóbb riválisok ellen is sikerülne. Úgy vélem, az szinte elképzelhetetlen, hogy olyan csapat döntőbe jusson, amely ellen több mint 4,5 a yd/carry mutatója. Ez egy hozzánk hasonlóan bajnokaspiráns gárda elleni kiélezett meccsen a halálos ítéletet jelenti. Az ellenfél ezzel megölheti az órát, kontrollálhatja a meccset és távol tarthat minket a labdától és végzetes, ha ne adj Isten hátrányban van az együttes"
A kiváló GM - aki eddigi 4 éves pályafutása során mindannyiszor (1-szer az Eagles-t, háromszor a Steelers-t) rájátszásba vezette csapatát - nem lepődött meg ezen a mutatón, ugyanakkor azon sem, hogy passzal szinte sebezhetetlennek tűnik a gárda.
"A két kezdő belső linebackerünk mögött két újonc van, ráadásul Crowder is viszonylag fiatal kora ellenére is csak hosszas rábeszélésre vállalta be ezt a szezont. Nincs csúcsformában, de így is nagy segítség. Egy egység nem tudja egykönnyen átvészelni azt, hogy olyan Pro Bowlerek távoztak az évek során, mint a futás ellen is fantasztikus Harrison, vagy a hosszú évek át kapitány Farrior, no és persze Woodley. Ez a számunkra kedvezőtlen mutató ennek a következménye. Javítani kell rajta, de elit szinte nem lesz, így ezzel együt kell élni, s így kell megtalálni mindig a győzelemhez vezető utat" - mondta Soldados, hogy azt tanácsolta utódjának, hogy a soron következő off-seasonban erre az egységre fektessen komoly hangsúlyt, hogy a Steelers LB-corpja ismét a hagyományoknak megfelelő fényében ragyogjon.
A gyenge futás elleni védelem ellensúlya viszont a passzvédelemben rejlik. Soldados szerint egyáltalán nem váratlan, hogy ilyen imponáló a secondary, mert egyrészt a megfiatalított védőfalban, jelenleg nemcsak igazi runstopperek vannak, hanem olyanok, akik passrush-ban is hatékonyak tudnak lenni, s ezt kiválóan kamatoztatja az a seconadary, amelynek minőségi fejlesztésére rengeteg energiát fordított a GM.
"A passrush-unk már nemcsak az OLB-ken múlik, és ez a kisebb sémaváltás a meggyengülő LB-corp ellenére azt eredményezte, hogy a passrush megfelelő szinten maradt. A secondary pedig tele van igen rutinos és kezdő kaliberű emberekkel, akik ennek gyümölcsét learatják. Sheldon Brown, Greer, Florence, mögöttük pedig ott vannak a fiatal tehetségek ugrásra készen. Ezen felül 4 kezdő kaliberű safety-nk van. Ezért van az, hogy olyan csapatok passzjátékának megállítása sem okoz gondot, amelyben akár 3-4 jó WR is van, nincs gyenge pont nickel vagy dime felállásban sem és akkor sem, ha akad egy-két sérülésünk ezeken a posztokon, mert nagyjából ugyanolyan kaliberű ember áll a helyére. És azt se feledjük, hogy ilyen mélységgel tudjuk őket rotálni is, hogy a negyedik negyedben se okozzon problémát a akár a fizikális, akár a pszichés fáradtság. Tudtuk, hogy a futás elleni védelemmel akadhatnak gondok, még ha nem is ekkorák, és azt is tudtuk, hogy ezt valahol kompenzálni kell, ezt pedig a secondary feladata, hiszen ide fektettünk nagyon komoly energiákat az elmúlt években" - mondta Soldados.
Szavait egészen brutális statisztikák támasztják alá, még akkor is, ha Soldados szerint ebben semmi váratlan sincs. Meccsenként 110,5 passzolt yardot engedett a Steelers ellenfeleinek, de a 3,91 yd/attempt is történelmi adat lehet, ha sikerül az idény végéig tartani. Figyelemreméltó, hogy a passzok alig 52 százaléka ér célba és a 3rd down mutatója 30 százalék alatt van a védelemnek, amely négy meccsen 9 labdát szerzett.
"Azt is tudtuk, hogy támadóoldalon sok hasonló képességű futónk van, de egyik sem az a prime time típus. Ezért nem igazán hatékony a futójátékunk, viszont ennek pozitív oldala, hogy a negyedik negyedben is frissek és amikor nagyon kell, akkor nagy sebet tudnak okozni, akár Cadillac Williams, akár Moreno, de akkor sem ijednék meg, ha Redmannek kellene játszania, ő is tudja azt, amit Moreno és Cadillac" - mondta a másik problémásnak vélt területről Soldados.
A passzjátékkal elégedett Soldados, mint mondta, kinevezésétől kezdve elsőszámú feladatának tekintette, hogy egy franchise QB-hoz dukáló falat rakjon össze Big Ben előtt:
"Sokan kételkedtek Benben, hogy valóban elit irányító-e. Ezt úgy lehetett bebizonyítani, hogy megfelelő falat kap a védelmére. Ő élt ezzel a lehetőséggel, így játékszerei kedvére csilloghatnak".
A jövővel - akár csapatépítés, akár szezont illetően - nem kívánt foglalkozni. Előbbi kérdést elhárította azzal, hogy az már Habi dolga, utóbbit pedig azzal, hogy nem akar címvédésről beszélni, mert nem az a cél, hogy szeptemberben a legjobb legyen a gárda, hanem hogy január-feruárban legyen a legjobb. Annyit azért hozzátett, ő minden évebn a Divisional Roundot tartja minimális célnak, de onnan már bármi lehet két gigász csatájában, ahol nüanszok döntenek egyik vagy másik együttes javára, noha ők azért dolgoznak, hogy a nüanszok ugyanúgy a Steelers-t segítsék, mint egy éve.
"A Ravens-t megaláztuk, ez nem elég egyelőre?" - zárta kaján vigyorral az arcán sajtótájékoztatóját Soldados.


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 12 éve
Igor Baltimore Ravens TCU Horned Frogs 16 320 — No 1 Zhang Yufei fan
Baltimore Star
A Ravens idei szezonja (első negyed) - 0 győzelem, 4 vereség és számtalan szívszorító pillanat

Összeállításunk az első négy meccsből csemegézik - megpróbálunk rávilágítani, minek is köszönhető a szezon előtt PO-várományosnak kikiáltott Baltimore eddigi csúfos szereplése. A válasz nem meglepő: kihasználatlan lehetőségek, turnoverek, penaltyk és sok buta hiba - de nézzük mindezt kicsit részletesebben:


-a Jets ellen, az első félidő vége előtt 10-3-as hátrányban, az 1 yardosról jöhetett a Ravens, és hihetetlen gyenge támadósorozatot mutattak be:

1-1-NJY01 (2Q: 01:05) Cam Newton pass completed to WR Seyi Ajirotutu for 0 yards. The receiver went out of bounds. Tackled by DE Justin Bannan. The receiver ran his route right over the middle of the field.
2-1-NJY01 (2Q: 00:58) Cam Newton sacked by OLB Shawne Merriman for a loss of 5 yards. Sack allowed by John Jerry.
Baltimore called a time out.
3-6-NJY06 (2Q: 00:46) Cam Newton pass fell incomplete, intended for WR Seyi Ajirotutu. OLB Bryan Thomas hurried the quarterback into a bad throw.
4-6-NJY06 (2Q: 00:42) Neil Rackers attempted a 23 yard field goal and succeeded. New Jersey 10, Baltimore 6

13-10-re ugyan átvette a vezetést a csapat... ám a Jets hamar visszavette a vezetést, egy Cam Newton fumble a saját 21 yardos vonalon megpecsételte a Ravens sorsát, főképp úgy, hogy Peyton Hillis ezt művelte a Jets utolsó drive-jában:

3-7-BAL48 (4Q: 03:18) Peyton Hillis ran inside the left tackle for 20 yards. Tackled by CB Ryan Mouton. Key block delivered by D'Brickashaw Ferguson.
3-7-BAL25 (4Q: 02:11) Peyton Hillis ran around left end for 7 yards. Tackled by DT Shaun Smith, assisted by ILB Omar Gaither. Key block delivered by D'Brickashaw Ferguson.


-a Bengals ellen 10-0-s vezetést szerzett a csapat, ám ekkor jöttek a turnoverek, és a kritikus penaltyk.. valamint a csapat szokásos 3rd down védekezése:

3-11-BAL15 (2Q: 03:10) Cam Newton pass was intended for WR Greg Camarillo and was intercepted by S Earl Thomas at the BAL39. Tackled by Greg Camarillo. The quarterback threw away from the double coverage.

2-7-BAL23 (3Q: 09:36) Cam Newton pass completed to WR Anquan Boldin for 10 yards. Tackled by OLB Slade Norris. The receiver ran his route right over the middle of the field. The quarterback threw into double coverage. PENALTY: Baltimore was called for Offensive Holding.

3-10-BAL48 (3Q: 03:28) Carson Palmer pass completed to WR Chad Ochocinco for 14 yards. Tackled by DT Kelly Gregg, assisted by CB Kareem Jackson. Ochocinco gained 15 yards after the catch. The quarterback threw into double coverage.
3-8-BAL32 (3Q: 01:50) Carson Palmer pass completed to WR Michael Crabtree for 20 yards. Tackled by CB Michael Adams. The receiver ran his route right over the middle of the field.
3-1-BAL03 (3Q: 00:42) Matt Forte ran around the left tackle for 3 yards and a TOUCHDOWN! Key block delivered by Andy Levitre. Baltimore 10, Cincinnati 9

Egy interceptionváltás után a Cincinnati-t sikerült FG-on tartani ám a Ravens itt is megpróbálkozott egy zseniális play-jel..

4-5-BAL11 (4Q: 07:22) Billy Cundiff attempted a 28 yard field goal and succeeded. PENALTY: Baltimore was called for Running into the Kicker. The penalty was declined. Cincinnati 13, Baltimore 10

Ray Lewis INT-je után, a támadócsapat azonban magára talált, és 3:14-gyel a vége előtt 17-13-ra átvette a vezetést a Baltimore.
Mindössze 2 play kellett azonban (Neil Rackers pocsék kezdőrúgását, és Ochocinco hihetetlen returnjét, inkább ne is említsük...), és a GM újból foghatta a fejét a VIP páholyban

4-10-BAL44 (4Q: 02:23) Carson Palmer pass completed to TE Dallas Clark for 16 yards. Tackled by S Quintin Mikell, assisted by CB Ryan Mouton. Clark gained 5 yards after the catch. The quarterback threw away from the double coverage.
1-15-BAL33 (4Q: 02:06) Carson Palmer pass completed to RB Matt Forte for 33 yards and a TOUCHDOWN! Forte gained 25 yards after the catch. The quarterback threw away from the double coverage. Cincinnati 19, Baltimore 17

A Ravens számára azonban túl sok időt hagyott, és Cam Newton kivételesen megvillantotta miért is lett elsőkörös választott (még ha ez idén egy újabb TOP 10-es pickbe is fog kerülni a GM-nek)

4-3-BAL28 (4Q: 01:09) Cam Newton pass completed to WR Anquan Boldin for 4 yards. Tackled by CB Corey Webster. Boldin gained 2 yards after the catch.
3-10-BAL32 (4Q: 00:43) Cam Newton pass completed to TE Brandon Pettigrew for 55 yards. The receiver went out of bounds. Tackled by CB Corey Webster. The receiver ran his route right over the middle of the field. Pettigrew gained 39 yards after the catch. The quarterback threw away from the double coverage.

Kivételesen ostoba time management-nek köszönhetően a Ravens végül FG mellett döntött, és következhetett az OT.
1-10-CIN13 (4Q: 00:25) Tashard Choice ran inside the left guard for 3 yards. Tackled by S Chinedum Ndukwe.
Baltimore called a time out.
2-7-CIN10 (4Q: 00:04) Neil Rackers attempted a 27 yard field goal and succeeded. Cincinnati 20, Baltimore 20


Hiába tartották végig a Bengalst a hosszabbítás nagy részében a saját 20 yardos vonalukon belül, egy hihetetlen Chris Kluwe punt után következett az alábbi végjáték:

1-10-BAL04 (OT: 02:25) Cam Newton kept the ball, running outside the right tackle for 4 yards. Tackled by OLB Victor Butler.
2-6-BAL08 (OT: 01:44) PENALTY: Baltimore was called for a False Start.
2-10-BAL04 (OT: 01:44) Ryan Mathews ran inside the left guard for 8 yards. Tackled by DE Robert Mathis, assisted by ILB Dan Connor. Key block delivered by Eric Winston.
3-2-BAL12 (OT: 01:03) Cam Newton pass fell incomplete, intended for WR Greg Camarillo. DE Robert Mathis hurried the quarterback into a bad throw.
4-2-BAL12 (OT: 00:55) Sam Koch punted 48 yards. Shane Veeren returned the kick 3 yards to the CIN43. Tackled by Greg Jones.

1-10-CIN43 (OT: 00:44) Carson Palmer pass fell incomplete, intended for WR Chad Ochocinco. ILB Stephen Tulloch defended the pass.
2-10-CIN43 (OT: 00:39) Carson Palmer scrambled for 4 yards. Tackled by S Ed Reed.
(OT: 00:39) Cincinnati called a time out.
3-6-CIN47 (OT: 00:28) Carson Palmer pass completed to WR Sammie Stroughter for 25 yards. Tackled by S Barry Church. The receiver ran his route right over the middle of the field. Stroughter gained 11 yards after the catch.
(OT: 00:28) Cincinnati called a time out.
1-10-BAL28 (OT: 00:21) Carson Palmer scrambled for 4 yards. Tackled by OLB Ray Lewis and assisted by OLB Akeem Ayers.
(OT: 00:21) Cincinnati called a time out.
2-6-BAL24 (OT: 00:11) Billy Cundiff attempted a 41 yard field goal and succeeded. Cincinnati 23, Baltimore 20


Első hazai meccsén, a Browns ellen javíthatott volna a Baltimore, és itt még a legpesszimistább szurkolók is győzelmet vártak.. ám a tragikus kezdés hamar lecsendesítette a szurklókat.

3-2-BAL28 (1Q: 13:40) Cam Newton pass completed to WR Seyi Ajirotutu for -2 yards. Tackled by S Madieu Williams. The ball was fumbled and recovered by CLE Jason Hunter on the BAL26.
1-10-BAL26 (1Q: 13:30) Matthew Stafford pass completed to WR Lee Evans for 21 yards. Tackled by CB Brent Grimes. The receiver ran his route right over the middle of the field. Evans gained 3 yards after the catch.
1-5-BAL05 (1Q: 12:55) Matthew Stafford pass completed to WR Blair White for 5 yards and a TOUCHDOWN! Cleveland 6, Baltimore 0

Továbbra is ostoba hibák, elhibázott tackle-ök és buta penaltyk jellemezték a csapatot, főképp 3rd downok esetén:

3-8-CLE22 (1Q: 05:34) Matthew Stafford pass completed to WR Lee Evans for 15 yards. Tackled by CB Ryan Mouton, assisted by CB Kareem Jackson. Evans gained 14 yards after the catch.
3-6-CLE41 (1Q: 04:10) Matthew Stafford pass completed to WR Lee Evans for 6 yards. Tackled by S Barry Church. The quarterback threw away from the double coverage. PENALTY: Baltimore was called for Unnecessary Roughness.
3-7-BAL25 (1Q: 02:17) Matthew Stafford pass completed to WR Lee Evans for 13 yards. Tackled by CB Kareem Jackson. Evans gained 15 yards after the catch.

A Cleveland visszaadta a kölcsönt, ami az elvesztett fumble-t illeti, és 10-7-re zárkózott a csapat, sőt még a vezetést is átvették 14-10-re, a védelem ugyanis több passrusht generált és megállította a Barnákat... ám a félidő vége előtt ismét betlizett a csapat, Evans sokadszorra csinált hülyét több védőből is:

1-10-CLE46 (2Q: 00:52) Matthew Stafford pass completed to WR Lee Evans for 11 yards. Tackled by CB Ryan Mouton. The receiver ran his route right over the middle of the field. Evans gained 1 yard after the catch. The quarterback threw into double coverage.
Cleveland called a time out.
1-10-BAL43 (2Q: 00:45) Matthew Stafford pass completed to WR Leonard Hankerson for 10 yards. Tackled by S Quintin Mikell, assisted by CB Brent Grimes. The receiver ran his route right over the middle of the field. The quarterback threw away from the double coverage.
Cleveland called a time out.
1-10-BAL33 (2Q: 00:38) Matthew Stafford pass fell incomplete, intended for WR Laurent Robinson. CB Ryan Mouton defended the pass. The quarterback threw into double coverage.
2-10-BAL33 (2Q: 00:32) Matthew Stafford pass was dropped by WR Blair White.
3-10-BAL33 (2Q: 00:22) Matthew Stafford pass completed to WR Laurent Robinson for 33 yards and a TOUCHDOWN! Robinson gained 20 yards after the catch. The quarterback threw into double coverage. Cleveland 16, Baltimore 14

A második félidőben folytatódott a Benny Hill... mármint a Ravens O showja:

3-4-BAL45 (3Q: 13:16) Tashard Choice ran around right end for 4 yards. Tackled by CB Adam Jones. Key block delivered by Tony Moll. PENALTY: Baltimore was called for Offensive Holding.
3-14-BAL35 (3Q: 13:08) Cam Newton pass was intended for WR Derrick Mason and was intercepted by CB Cedric Griffin at the BAL34. The interception was returned 26 yards. Tackled by Derrick Mason.

20-17-re változott az eredmény, ám a Ravens akkor sem tudott haladni mikor a futópáros és Newton sikeres passzokat hajtott végre, a támadófal ugyanis továbbra is tragikus teljesítményt nyújtott. Úgy tűnt 4 perccel a vége előtt a Ravens utolsó esélyét kapja meg.. és puskázza el:

1-10-CLE44 (4Q: 03:59) Ryan Mathews ran inside the left tackle for 1 yard. Tackled by ILB Stephen Cooper.
2-9-CLE43 (4Q: 03:21) Cam Newton pass completed to WR Greg Camarillo for -1 yards. Tackled by CB Cedric Griffin.
3-10-CLE44 (4Q: 03:01) Cam Newton pass fell incomplete, intended for WR Greg Camarillo. DE Raheem Brock drove right through Tony Moll to hurry the quarterback.
4-10-CLE44 (4Q: 02:56) Cam Newton pass completed to WR Derrick Mason for 6 yards. Tackled by OLB Elvis Dumervil. The receiver ran his route right over the middle of the field. The quarterback threw away from the double coverage. The ball goes over on downs

Ám a védelem lecövekelt, és kapott még esélyt a csapat - ezúttal el is jutottak a FG-ig:

1-10-BAL10 (4Q: 02:15) Cam Newton pass completed to WR Anquan Boldin for 0 yards. Tackled by DE Jamaal Anderson.
Official time out for the two-minute warning.
2-10-BAL10 (4Q: 02:00) Cam Newton pass completed to WR Derrick Mason for 11 yards. Tackled by S Patrick Chung. Mason gained 1 yard after the catch.
1-10-BAL21 (4Q: 01:38) Cam Newton pass completed to WR Derrick Mason for 38 yards. Tackled by CB Ronde Barber. Mason gained 11 yards after the catch.
1-10-CLE41 (4Q: 01:16) Cam Newton pass fell incomplete, intended for RB Tashard Choice. DE Paul Kruger hurried the quarterback into a bad throw.
2-10-CLE41 (4Q: 01:12) Cam Newton pass was dropped by WR Anquan Boldin.
3-10-CLE41 (4Q: 01:02) Cam Newton scrambled for 5 yards. Tackled by ILB Colin McCarthy.
(4Q: 01:02) Baltimore called a time out.
4-5-CLE36 (4Q: 00:55) Neil Rackers attempted a 53 yard field goal and missed wide to the right.
Final Score: Cleveland Browns 20, Baltimore Ravens 17

-A Steelers ellen már nem sokan vártak semmit... és akik pesszimistán álltak a meccshez, azoknak lett igazuk. Egy korai Brent Grimes pick, és Rackers FG után számtalan turnover következett.. ami ezúttal is megpecsételte a Ravens sorsát (kétségtelenül a jól pörgő Pittsburgh offense is sokat tett hozzá ehhez)

3-3-BAL11 (1Q: 00:30) Cam Newton pass was intended for WR Anquan Boldin and was intercepted by CB Drayton Florence at the BAL19. The interception was returned 18 yards. Tackled by Ryan Mathews. The quarterback threw away from the double coverage.
1-1-BAL01 (1Q: 00:21) Cadillac Williams ran inside the right guard for 0 yards. Tackled by S Quintin Mikell.
Start of second quarter.
2-1-BAL01 (2Q: 15:00) Knowshon Moreno ran a draw inside the left guard for 1 yard and a TOUCHDOWN! Key block delivered by Heath Miller. Pittsburgh 6, Baltimore 3

4-1-PIT44 (2Q: 10:49) Cam Newton pass was thrown incomplete, intended for WR Anquan Boldin. The ball goes over on downs.

1-10-BAL40 (2Q: 05:17) Ben Roethlisberger pass completed to TE Heath Miller for 40 yards and a TOUCHDOWN! Miller gained 30 yards after the catch. Pittsburgh 13, Baltimore 3

1-10-PIT39 (2Q: 01:24) Ben Roethlisberger pass completed to WR Devin Aromashodu for 39 yards. Tackled by CB Michael Adams. The receiver ran his route right over the middle of the field.
1-14-BAL14 (2Q: 00:34) Ben Roethlisberger pass completed to WR Nate Washington for 14 yards and a TOUCHDOWN! Washington gained 5 yards after the catch. Pittsburgh 20, Baltimore 3

Még amikor jó mezőnypozícióba került a Ravens, azt se tudta kihasználni:

4-5-PIT10 (3Q: 04:34) Neil Rackers attempted a 27 yard field goal and it was blocked by Kyle Wilson. PIT Thaddeus Gibson recovered the ball at the PIT21 and returned it 13 yards. You can blame the block on a bad snap from center.

És a Steelers büntett az újabb turnoverek/penaltyk után:

3-8-BAL31 (4Q: 11:46) Cam Newton pass was intended for TE Luke Stocker and was intercepted by CB Drayton Florence at the BAL42. The interception was returned 10 yards. Tackled by Luke Stocker.
2-4-BAL11 (4Q: 10:20) Cadillac Williams ran inside the left guard for 1 yard. Tackled by OLB Ray Lewis. OLB Ray Lewis crushed Louis Vasquez to wreck the play. PENALTY: Baltimore was called for Unsportsmanlike Conduct. (no comment a bírókra, akik már a szabályos ütközéseket sem engedik 😛 😛 😛)

1-10-PIT18 (4Q: 04:32) Cam Newton pass was intended for WR Anquan Boldin and was intercepted by OLB Brian Orakpo at the PIT04. The interception was returned 19 yards. Tackled by Anquan Boldin.

2-8-PIT25 (4Q: 03:32) Cadillac Williams ran around the left tackle for 7 yards. Tackled by S Ed Reed. PENALTY: Baltimore was called for Too Many Men on the Field.
2-3-PIT30 (4Q: 03:22) Knowshon Moreno ran around left end for 70 yards and a TOUCHDOWN! Key block delivered by Mike Iupati. Pittsburgh 33, Baltimore 3

A 34-9-es végeredmény még majdhogynem hízelgő volt a csapatra.. nagy kérdés, hogy az edző/GM leváltására felbujtó első hangoknak (melyik már a Browns meccs után megjelentek), lesz-e foganatja.

Holnapi interjúnk alkalmával remélhetőleg többet megtudunk Igor GM-től.

We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)

We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 12 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
A 4. FORDULÓ UTÁNI POWER RATINGS


több mint 12 éve
Fucu Arizona Cardinals Stanford Cardinal 11 633 — #BeRedSeeRed
The Arizona Republic

Elkezdődött az alkapszakasz két mérkőzésen túlvagyunk. A Cardinals két győzelemmel indította a szezont, ezért is kérdeztük Fucu GM-et az eddigi teljesítményről és a további kilátásokról:

Kent Somers: 2-0-al indítottak. Meglepte Önt?

Fucu: Őszintén bevallva, igen, meglepett. Azonban örülök, hogy a kérdéses irányító poszton is eddig megbízhatóan teljesít a visszavonulással kacérkodó leszerződtetett Marc Bulger. Még szezon eleje van, de mindenképpen kellemes meglepetés ez a két győzelem.

KS: Itt-ott lehetett olvasni, hogy nem felhőztlen az öröme a győzelmek miatt. Igaz ez?

Fucu: A szezonnak úgy iundultunk neki, hogy lesz ami lesz. Célkitűzés nem volt. Természetesen örülök ( itt kicsit nyel egyet, tehát nem mond igazat - a szerk. ), minden csapatvezető boldog, ha nyer a csapata.

KS: Mike a tervei a jövőt illetően, meglehet a csoportgyőzelem?

Fucu: Még csak két forduló ment le a szezonból, fiygeljük inkább a pályán lévő történéseket. Természetesen vannak már elképzeléseim az offseason-t illetően, de még nagyon korai bármiről is beszélni ezzel kapcsolatban.

Kent Somers: Következő ellenfél az OIakland Raiders, mit vár ettől a mérkőzéstől?

Fucu: Kemény találkozó lesz, a liga szerte elismert és megbecsült Döme csapata ellen. Győzelem is lehet belőle, ha a srácok mindent beleadnak. És miért ne tennék?



Fucu on Twitter, Bowl.hu Twitter
több mint 12 éve
Kúrfürst briareos Miami Dolphins Miami Hurricanes 17 507 — StuG Life
Miami Dolphins Postgame Press Conf – Week 2

OK: Újabb idegenbeli győzelem, ezúttal a Vikings ellen, milyen a hangulat az öltözőben.

B: Pörögnek a srácok rendesen, bár ez inkább annak a ténynek köszönhető, hogy Jets hét van. Mindenki nagyon izgatott, hogy pont ellenük kezdhetjük meg az otthoni idényünket.

AS: Pillanyatnyilag mind a Jets mind a Dolphins 2 győzelemmel áll, elárulhatjuk, hogy rangadót láthatunk a hétvégén?

B: Még mindig nagyon az idény elején tartunk de tény, hogy egy Jets elleni győzelem, és az azzal járó 3-0, nagyon kellemes helyzetbe hozna minket a csoporton belül, meglenne az 1 mérkőzés előnyünk ami sosem árt.

OK: Hogy érzi, készen áll a csapat?

B: Sajnos több a sérültünk mint amennyinek örülnék, és ezen felül a sérülések főleg a védelmet súlytják. Ebből könnyen baj lehet a fizikális Jets támadók ellen, de nincsenek kifogások, akik egészségesek mindent beleadnak majd. Az biztos, hogy nagy harc lesz, mint mindig.

AS: Ricky, ha megengedi. Idény előtt lehetett olyan pletykákat hallani, hogy ennek a szezonnak már nem vág neki. Minek köszönhetjük, hogy mégis játszik?

RW: Volt egy négyszemközti megbeszélésem briareos GM-el, melynek során emlékeztetett, hogy amikor leszálló ágba kerültem, tárt karokkal várt, hogy Miamiban fejezhessem be pályafutásomat. A sok ballépésem ellenére, mindig tisztelettel bánt velem, És miután kegyesen emlékeztetett ezekre a tényekre, rájöttem, hogy még van bennem annyi tűz ami legalább egy idényre elég lesz.

OK: Ricky a múltban volt pár emlékezetes mérkőzése a Jets ellen, mire számít ezúttal?

RW:

több mint 12 éve
Deny 5 832 — Z-O-U!!!

Mi lesz veled Cowboys?

AUTHOR: zoltanfrombudapest | IN: Cowboys | Comment: 0 Yet

Jól kezdte az évet ugyan a Dallas Cowboys csapata, de a liga menetrendje miatt máris napirendi pontra került, kik távozhatnak, kik maradhatnak a jövő esztendőre. Köztudott, hogy a Tehenészek gárdája nem áll a legfényesebben a cap szempontjából, ráadásul igazi húzóembereinek szerződése is lejárt. Jerry Deny, a csapat általános igazgatója nem kívánt hosszú nyilatkozatot tenni, de elárulta, "lesznek fájó távozások, illetve komolyabb változásokra is lehet számítani a csapatnál". Ugyanakkor hozzá tette, egyelőre az idei évvel foglalkoznak, most kizárólag a Houston Texans elleni mérkőzésre koncentrálnak, illetve "nem szeretnénk, hogy egyes pletykák hatással legyen a pályán nyújtott teljesítményünkre" mondta a GM.

Egy korábban nagy sikereket elért személyt is sikerült utolérnünk, ő válaszolt néhány kérdésre, a Dallas jövőjével kapcsolatban. "Tavaly Ware, Harris, Kosier és Burleson új szerződésével elég nehéz helyzetbe hozta magát a csapat, de akkor még tudták kezelni a problémát" - mondja Gene Smith. "Idén azonban még jobbnak kell lenniük, a nem hivatalos információk szerint is maximum 5 millió dollárnyi helyük lehet a sapka alatt. Ide kellene beleférnie egy új Josh Freeman és Michael Turner szerződésnek, hogy csak a 2 legnagyobb nevet említsük, de például Todd Herremans sem rendelkezik jövőre érvényes kontraktussal." A kérdésre, mi szerint elképzelhető, hogy közülük valakit távozni enged a Dallas határozott igennel felelt az egykori GM. Sőt, később elárulta, személyes jó barátja, Vic Ketchman szerint akár hajlandóak lennének egyezséget kötni egy csapattal, aki nem sajnál valakire két darab első körös picket. Smith szerint "van ráció ebben a megoldásban, a tag&trade ritkán használt eljárás, de megfelelő csere partner mellett mindkét fél jól járhat".

Új olvasóinknak mondanám, ennek az a lényege, hogy jelenlegi csapata (esetünkben Cowboys) franchise taggel látja el lejáró szerződésű játékosát, majd ezt elcseréli egy másik csapatra, akik kettő darab első körös választási jogot adnak érte. Ezzel ugyan a Dallas egy elit játékost is elveszíthet, a másik csapat pedig 2 nagyon jó draft cetlit, de nyerhetnek is vele. A Tehenészek ellenértéket kapnának játékosukért, míg új csapatának nem kellene a piacon versenyt futni az adott illetőért, ezzel elkerülve a horribilis szerződési összegeket. Azt se felejtsük el, még a tag összegét sem kell kifizetniük, ők köthetnek új, hosszú távra érvényes egyezséget a játékossal.

Összességében elmondhatjuk, nehéz helyzetben van a Dallas, amit már szezon közben is intézniük kell, miközben a szurkolók elvárása magas Amerika Csapatát illetően. Én mindenesetre, ha GM lennék, és olyan láncszem hiányozna csapatomból a nagy sikerhez, aki a Dallasnál szabad ügynök lesz, elgondolkodnék, mennyire van szükségem 2 első körös választásra a következő esztendőkben.
több mint 12 éve
pgabtb Philadelphia Eagles 10 171 — Eagles fan
Részlet a Minnesota Daily szerdai számának címlapjáról:


Eagles GM, GM game champion 2015 (Vikings)
Ex-Rataxes
több mint 12 éve
r.baggio Washington Commanders UNLV Rebels 61 839 — 258. §
BREAKING NEWS: "John Greco, a Saints csodálatos guardja súlyosan megsérült!"

JJ, a new orleansi GM rövid közleménye: "Sajnálattal kell közölnöm, hogy a pletykák tényleg igazak, Greco az orvosok szerint pontosan 105 hét kihagyásra kényszerül. Persze bízom a csodákban, hogy akár már 20-21 hónap múlva a rendelkezésünkre tud állni, de egyelőre az a legfontosabb, hogy rehabilitációja jól sikerüljön. Biztonsági okokból ezentúl senki nem viselhet piros ruhadarabot a stadionban, és az NFL engedélyével a yardjelző nyalókákat és a piros zászlókat is lecseréltük


Képünkön Dr. Nick Riviera ismerteti az aggódó csapatvezetőkkel a vizsgálat lesújtó eredményeit


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 12 éve
Kúrfürst briareos Miami Dolphins Miami Hurricanes 17 507 — StuG Life
Miami Dolphins Postgame Press Conference Week 1

AS: A Dolphins győzelemmel kezdte az idényt, miután idegenben legyőzte a Billst, elégedett?

B: Csoport rivális ellen nyerni mindig jó, ha mindez idegenben történik, akkor persze még jobb. De óva intenék mindenkit a túlzott optimizmustól, hosszú még az idény, zárhatunk 1-15-el is. Voltak a mérkőzésnek pozitív és negatív oldalai is, remélhetőleg le tudjuk vonni a megfelelő következtetéseket.


OK: Mit nevezne meg mint a legnagyobb csalódás a mérkőzéssel kapcsolatban?

B: A passzjáték teljes hiánya. Úgy értem, félreértés ne essék, tudtuk előre, hogy nem lesz ligaelső passzjátékunk, de az, hogy még a nettó 50 passzolt yardot sem értük el, az azért kemény. Szerencsére a futójáték működött, és ez, a védelem erőfeszítéseivel együtt elég volt a győzelemhez.

AS: Kijelenthetjük tehát hogy idén a Marion, Ricky, Leon hármas vállain nyugszik a csapat sorsa?

B: Korai ilyet kijelenteni, nem tudhatjuk, hogy mi futottunk-e jól, vagy a Bills futás elleni védekezése volt ennyire gyenge. Továbbá azt se feledjék, hogy Leon,nagy futása eléggé torzítja az eredményt. Idővel kiderülhet hol állunk, de idény előtt is világos volt, hogy inkább a futás fog dominálni, csak ekkora különbségre nem számított senki. Az biztos, ha minden meccsünket legalább 1 pont különbséggel hozzuk, én nem panaszkodom 😊

OK: Mi a helyzet a védelemmel? Pass rush mint olyan nem létezett, és turnoverek sem jöttek.

B: Valóban, úgy tűnik még meg kell találnunk az ellenfél irányítójához vezető utat, de nem aggódóm emiatt. A védelem a rengeteg labdavesztés és rövid pályás szituáció ellenére, nem engedett TD-t, és összesen 9 pontot nyeltek be, ezt a teljesítményt bármelyik héten elfogadom. Justin kiesése fájó lesz, de ugyanakkor remek lehetőség Clayborn számára, hogy bizonyítson. Ha minden jól megy Wake kettő, míg Smith és Sherman négy hét múlva újra a pályán lesz, ami azért jó hír, ha belegondolunk abba, hogy Greco milyen horror sérülést szenvedett el ezen a héten.

AS: A következő állomás Minnesotában a Vikings lesz, röviden értékelné az ellenfelet?

B: Kemény mérkőzésre számítok. Sanchez, az első héten kiváló formában játszott, pontos volt, nem adta el a labdát. Ha nem tudunk nyomást helyezni rá, akkor komoly gondban lehetünk. Futójáték még nem az igazi, de olyan klasszisok mint Peterson bármikor képesek egy mérkőzést eldönteni, a védelemünknek tehát fel lesz adva a lecke. A támadók is várhatóan nagyobb kihívással fognak szembesülni mint a Bills ellen, remélem el tudjuk kerülni a labdavesztéseket, és akkor versenyben lehetünk. Nehéz mérkőzés lesz, de a tény, hogy 2 hét után, két idegenbeli mérkőzéssel a hátunk mögött 2-0-al állhatunk, kellően motiválja a srácokat.

több mint 12 éve
Kúrfürst briareos Miami Dolphins Miami Hurricanes 17 507 — StuG Life
A 2011-es idény előtt, a Sun-Sentinel és a Miami Herald egy-egy újságírója, látogatott el a Miami Dolphins főhadiszállására, hogy a Dolphins vezetőjével, briareosszal beszéljenek a múltról, jelenről és jövőről. A továbbiakban tehát következik Omar Kelly és Armando Salguero beszámolója.

AS: Reggel 9:15 van, csodálatos az idő, mi pedig Omar Kelly-vel itt várunk Davie-ben, hogy végre beengedjenek minket a biztonsági őrök. A metálkék Priusunk megremeg amikor lassan elhalad mellettünk egy ültetett Escalade. Nem láthatunk be a sötétített ablakokon, de mintha egy széles vigyort láttunk volna.

OK: Ez tuti egy tesó volt. Ezt a verdát még nem láttam, tuti valamelyik új srácé. Ki is nyomom twitterre, hogy dumáltunk Dansbyvel.

AS: De nem beszéltünk senkivel…

OK: Hallgass vaze, nem értesz te a 21. Századi zsurnal… zsurnala… szóval az íráshoz, érted?

AS: Jut eszembe, mit szólsz h Graham lelépett az ESPNtől? Most Buffalóban ír, valami helyi lapba. Semmi stressz, teljesen lejött a Cool-Aidről.

OK: Buffalo… pfff. Nekem nem kell bemutatnod. Lehúztam ott három évet.

AS: Ok, és milyen ott a csirkeszárny?

OK: Mire vagy kíváncsi?

AS: Hát, tudod, az a speciális szósz.

OK: Az tényleg speciális, de nem 100%ig. Nem mehetsz csak be úgy egy étterembe, hogy rendelj egy Buffalo Wingset a speciális szósszal. Csak otthon eheted szabadon, meg egy pár kijelölt franchise étteremben.

AS: Ez a KFC?

OK: Jaa.. a helyzet, az hogy megveheted a szószt, lehet is nálad mindig egy üveggel, sőt, ha épp olyanod van akkor akármelyik étteremben előveheted a zsebedből, és ráöntheted a kajádra. Ha benne vagy egy ilyen speciális franchiseban még árulhatod is. De nem ez a legérdekesebb, hanem az, hogy ha Buffaloban, bemész egy étterembe, akkor az ottani pincérnek nincs joga, hogy megállítson. Az ottani pincéreknek nincs joguk, hogy belepofázzanak mit öntesz a kajádra.

AS: Apám, oda én is elmegyek ez igen fasza. Elmegyek bazmeg.

OK: Tudod Öreg, kurvára élveznéd. És tudod mi az érdekes Buffaloban?

AS: Mi?

OK: A kis különbségek. Ugyanaz a szar van ott is mint itt, de azért azért valahogy, egy kicsit más. Tudod Buffaloban ki számít jó irányítónak?

AS: Na ki?

OK: Pat White.

AS: Na ne bassz!

OK: De baszki a saját szememmel láttam, ahogy a rajongók Pat White mezekben özönlenek a meccsre.

AS: Undorító vazze.

AS: Diktafont kellett volna hoznunk ehhez a melóhoz.

OK: Hány PR-essel beszélünk ma?

AS: Három vagy négy.

OK: Rossal együtt?

AS:Nem biztos...

OK: Szóval lehet, hogy akár 5-en is vannak odafennt?

AS: Nincs kizárva.

OK: Diktafon kellett volna bazmeg…

Eközben briareos GM irodájában:

B: Én azt hiszem, ha ezen a szarságon túl leszel, én azt hiszem a füledig fog érni a szád töki. Az van Ricky, hogy neked most még megvannak az adottságaid. De bármilyen fájdalmas, az adottság nem tart örökké. A te időd nagyjából lejárt. Ez egy baszottul kemény dolog az életben, de olyan dolog amit tudomásul kell venni. Nézd, ez a biznisz telis tele van önáltató seggfejekkel. Seggfejekkel akik azt hitték az idővel ők is nemesednek mint a bor. Ha azt hiszed, hogy a korral jobb lesz, hát nem lesz az. Egyébként is Ricky, mit saccolsz, hány yard van még benned? 200? Egyébként is, az NFL-ben nincs öregfiú bajnokság. Majdnem fenn voltál a csúcson, de csak majdnem. Ha sikerülhetett volna, már jóval előbb sikerül.

B: Jó emberem vagy?

RW: Gondolom az.

B: Az idény alatt talán érzel majd valami szúrásfélét. Azok a Jest védők akik buzerálnak. Basszál a Jest védőkre. Csak segítenek, sosem okoznak fájdalmat. Küzdd át magad rajtuk. És jövő ilyenkor, amikor meditálsz Indiában, azt fogod mondani, briareosnak igaza volt.

RW: Nem lesz probléma briareos.

B: Az idei évet még letolod. Ismételd.

RW: Az idei évet még letolom.

Eközben Omar és Armando végre behajthatnak a Dolphins területére, ahol a Portás szívélyesen üdvözli őket.

Portás: Nahát, Omar Kelly Buffalói emberünk visszatért, megint South Beach-i emberünk. Na gyertek, hajtsatok csak be. Ááh beszarás micsoda autótok van!

AS: Azért ne be ne szarj.

OK: Hol van briareos?

Portás: A nagyember épp üzleti megbeszélésen van. Várjatok mindjárt mehettek.

Rövid kávézás után végre bejutottunk a szent irodába, az elé az íróasztal elé, amely mögül az elmúlt években ellentmondást nem tűrő módon irányítja, már-már despota módjára briareos a Miami Dolphins mindennapjait. Bár kint közben már hétágra süt a nap, az irodában mégis félhomály uralkodik. Briareos szemmel láthatóan nem rajong a napfényért. Pár percig némán szemlél minket, ami tökéletes lehetőséget ad arra, hogy mind a ketten szemügyre vegyük az íróasztal mellett kiállított 2 méter magas Darth Vader szobrot. Kintről beszűrődnek a reggeli edzésre szólító dal első akkordjai.

B: Metallica. A srácok szeretnek erre kezdeni, kellően felpörögnek tőle. Még a fekák is bírják. Na de elég az udvariaskodásból, mit tehetek értetek?

OK: Briareos, Omar Kelly, South-Sentinel. Szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem, hogy fogadott minket, tisztában vagyunk vele, hogy rendkívűl elfoglalt ember.

B:Valóban- eközben sokat sejtető pillantást vetett, a feltűnően fiatal és még feltűnőbben nagymellű asszisztensére, aki a kávéscsészékkel matatott.- Sok minden történt a csapattal mióta utoljára nyilatkoztam a sajtónak, szóval gondoltam itt az ideje, hogy válaszoljak pár kérdésre.

AS: Briareos, azt hiszem minden Miami szurkoló nevében beszélek, ha azt mondom, hogy meglepett minket az a radikális tisztogatás amit végrehajtott a csapat táján a holtidény alatt. Több meghatárózó játékost küldött el, a védelem is teljes sémaváltáson megy keresztül. Ezek már a mostani rendszer végét jelentő, utolsó kétségbeesett próbálkozások?

B: Nem, ilyesmiről szó sincs. Tény, hogy sokan mentek, de cserébe olyan játékosok érkeztek, akik messzire vihetik a csapatot. Leraktuk egy remélhetőleg sikeres 3-4-es védelem alapjait, amely, ha minden játékos a benne rejlő potenciálnak megfelelően játszik, a liga legjobb védelmei közé is beférhet. Fantasztikus a védőfalunk, az LB sor pedig, nos az egy olyan egység amilyenről azóta álmodtam, hogy kineveztek GM-nek. Valójában a védelem minden egységében van olyan játékos aki eldönthet egy mérkőzést. Ezt semmiféleképpen nem nevezném, kétségbeesett próbálkozásnak.

OK: Abban egyetértünk, hogy kis szerencsével, ez a védelem lehet a csapat erőssége. De a támadórészleg, az azért nem túl erős.

B: Nem kell itt aranyba csomagolni a szart, mondjuk ki, az offense szar. Egy vak hentes kezén meg lehetne számolni hány jó játékos van a támadók között. Tisztában vagyok vele, és meg fogom ezt is változtatni. Készen vannak a tervek, és nem aggódom emiatt. Eddig is bebizonyosodott, hogy ha valakiről, úgy gondoljuk, hogy a Dolphinsban kell játszania, az ide is fog kerülni. Természetesen a védelemben is van még mit fejleszteni, de a közeljövőben a támadók fognak kiemelt figyelmet kapni.

AS: Ez lesz a negyedik idénye a Dolphins élén. Elégedett az eredményekkel?

b: Azt azért erős túlzás lenne állítani, hogy elégedett vagyok. Amikor átvettem a csapatot, nagy terveim voltak, és még nagyobb célok. Türelmetlen és tapasztalatlan voltam. Jó pár baklövést elkövettem, de a csapatommal együtt én is évről évre erősödtem.

OK: Tehát úgy véli, hogy a Dolphins erősödött az irányítása alatt?

B: Hogyne. Az egyetlen aki ezt nem látta, az Graham volt, és Ő most már Buffalóban ír, valami iskolai újságba. Egy ligautolsó csapatot vettem át, tele szar, öreg és túlfizetett játékosokkal. Most van egy ütős védelmünk, és egy nem túl erős offense, amelyben viszont van pár olyan játékos aki a jövő nagy sztárja lehet. Idényről idényre javultak az eredményeink, és ez továbbra is így lesz. A kitartó és átgondolt munka mindig beérik.

AS: De egy olyan patinás csapatnál mint a Dolphins...

B: ez a baj a médiával. Igen, tökéletes idény, igen, 2 SB győzelem, de mindez 40 éve. A Phins lassan két évtizede, nem patinás csapat, hanem legjobb esetben csak átlagos. Korábban olyan ütemben cseréltek edzőket, irányítókat mint én a partnereimet. Egyvalamit kell megérteni, mi itt nem egy egy éves fellángolást akarunk létrehozni. Nem az a cél, hogy bejussunk a rájátszásba, majd kiessünk. Az a cél, hogy amikor bejutunk, végigmenjünk. Majd megismételjük, újra és újra. Ehhez idő kell, és szerencsére Ross úr van annyira intelligens, hogy ezt megértse.

OK: Készen áll a csapat az idényre?

B: Nagyjából igen.Vannak sérültjeink, mint mindenkinek. Cameron várhatóan az első két héten még nem fog tudni pályára lépni, így a rajongóknak még várniuk kell mire a Four Horseman teljes sebességgel vágtat. Szintén fájó veszteség Sherman, aki számomra az edzőtábor egyik pozitív meglepetése volt. Van egy olyan érzésem, hogy ő sok örömöt fog még szerezni a Phins szurkolóknak.

AS: Mi a célkitűzés az idényre?

B: Tovább fejlődni, és javítani a mérlegen. Meg persze el kell kenni azoknak a New Jersey-i albérlőknek, meg a Kanadai csapatnak a száját. Most viszont uraim, ha megbocsátanak, folytatnám a napi ügymenetet.

több mint 12 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Steelers: Soldados hiring Habi as his successor

Soldados a Pre-season kezdete előtt bejelentette, amit már a hetekkel ezelőtt a liga vezetőjétől kiszivárgott információkból tudni lehetett, azaz Habi lesz az utódja a Steelers General Manageri székében.
"A mai napon Habi hivatalosan is aláírta szerződését a Steelers csapatához. Az idény folyamán GM assistantként tevékenykedik az együttesnél, hogy minden kérdésben képbe kerüljön, megismerje a játékosokat, az edzőket és vezetőket, továbbá a Steelers szellemiségét és ő is a család részévé váljon. Majd február 6-án, azaz a Super Bowl másnapján előlép General Managerré" - olvasható Soldados közleményében. "Nagy öröm, hogy ilyen fiatal, ambiciózus, tettrekész, tudásra és tanulásra szomjazó szakember követ a poszton. Nyugodt szívvel távozom, mert jó kezekben lesz a Steelers, ez világosan kiderült eddigi munkássága és az elbeszélgetésünk során is. A lehető legjobb választás volt az ő személye. Szakmai kérdésekben maximálisan egyetértettünk, úgyhogy nincs kétségem afelől, hogy tovább tudja folytatni azt a munkát, amit elkezdtem, s melynek köszönhetően a Steelers az elmúlt négy évben a liga meghatározó elitcsapatai közé tartozott. Meggyőződésem, hogy ez vele sem lesz másként. Az aggodalmakat szeretném eloszlatni, elbeszélgetésünk folyamán világosan kiderült, tisztában van azzal, hogy a Steelers más elveken működik és más felépítésű franchise, mint a Patriots, ahol korábban a front office munkatársaként tevékenykedett. Habi egyértelműen kinyilvánította, hogy a Pittsburgh-ben kialakult és jól bevált elvek mentén fogja kormányozni a Steelers-t, ezért is esett rá a választásunk.
Jómagam - Habi és a Rooney-család rendkívül megtisztelő ragaszkodását kifejező felkérésre - február 6-ától Art Rooney II személyes tanácsadójaként segítem az NFL legsikeresebb klubját."


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 12 éve
Törölt felhasználó
na hogy legyen mit olvasgatni kedves gm tarsak en is osszehajintok egy ilyent iden eloszor :

QB
ryan: vegulis nem rossz nem rossz csak a poban mindig jon az a hulye meltdown. mularkey egyre inkabb elszoktatta attol szvsz elso eve utan h eleressze a karjat remelhetoleg az uj oc nem lesz ennyire debil.
painter: kezdo volt vagy 8 meccsen. es meg mertek kritizalni itt h o a csere qbm 😂

RB
lynch: tavaly es iden az elso meccseken egy rakas szerencsetlenseg volt de aztan skittles tuladagolast kapott es teljesen beast modeba valtott. kellemes meglepetes a szereplese szamomra foleg ilyen foldozott seahawks oline mogott.
ringer: carrier backup 3. eve cj0k mogott. igazabol alig kap szerepet a titansben.
karim: az amugysem nagy ertekebol tovabb vesztett iden.
harper: volt par biztato megmozdulasa de semmi extra. 7. korostol a stabil rosterspot is oke felolem.
norris: orultem h olcson talaltam szolid kezdo fbt. ehhez kepest jatszott 5 meccset a friscoban iden. hiphip ...

WR
holmes: hisztis fasz egy tokonutott csapatban. idealis kombo de o mar bizonyitotta tobb csapatban is klasszisat igy nem aggodom felole. hacsak nem gyujt meg egy zsak fuvet a rendorseg kozepen vagy veri szarra az asszonyt addig nem lesz vele baj a palyan nyujtott teljesitmenye miatt.
bey-bey: vicces h a sors ugy hozta h azt kell jatszania amit a gtben is csinalt. ebben meg igen jo halistennek tehat amikor egeszseges volt az utolso 6-8 meccsen o volt a legjobb elkapoja a denvernek es surun hozta a 100 yardos meccseket.
gettis: meg pre-preseason irre kerult mert szetszakadt a laba.
dillard: foshalmaz.
toone: mr. rastaman irrevelant. 2. eve ki-be dobaljak practice squadrol practice squadra a csapatok. nem lesz egy moss.

TE
pitta: iden mar mutatott valamit h kepes falkot megsegiteni annak kevesse ihletett pillanataiban. belole meg szvsz lehet egy szolid kezdo a ravensben ha dickson nem talal magara.
cameron: project exkosaras blake griffin haverja. nem csinalt kb semmit a brownsban a rosteren kivul.

OL
oher: visszazavartak jobb oldalra es jot tett neki. kevesebbszer csinaltak belole pass protectionben bohocot mint a tuloldalt. nem gigaklasszis de egy atlagos jo szintu kezdo.
linkenbach: olyan volt az eve mint a coltse. kaosz. backup szintnel nem tobb de legalabb tapasztalt aranylag.
nicks: irt.
newhouse: clifton serulese miatt jo par meccsen kezdett ltben. annyira nem volt meggyozo de bushrod sem volt jobb eleinte !
faine: kezdo a bucsban. mivel a csapata gyalazat volt iden en meg egy darab meccsuket sem lattam ezert nem tudok rola mit mondani.
eric olsen: development jatekosnak sem tul jo. 2 ev alatt 3 csapatban szerepelt es nem jatszott.
rachal: eleinte szorakozott vele harb aztan kb 2 meccs utan elfelejtette. nyomorek.
bruce carter: is a joke.
woody: szamodra a jateknak vege.
turner: a jets 6. falembernek hasznalta. 2 evig hatekonyan az ideit meg hagyjuk a backup besorolason ez nem ront.

DL
freeney: a szar coltsban is osszekapart azert majdnem 10 sacket sok hurry melle. pro bowl de csak a neve miatt iden.
sapp: 2. evebol masodszor ir szezon elott vmi terdserulessel. szep kilatasok egy 120 kilos embernek aki a sebessegebol elne.
watt: beast mode. ennel szarabb szezonja ujoncomnak ne legyen.
jarmon: backup karrier. nem adok neki 2 evet h kikopjon a ligabol.
tony brown: ideny elott kikurtak a titansbol. addig a legbiztosabb pontja volt bigal elmenetele ota a dline rotacionak.
jamal williams: tavaly mar a venules kritikus jeleit mutatta a denverben ahonnet ev vegen kicsesztek es azota sem kellett senkinek.
suh: beast mode rookie ev utan inkabb a faszsagot favorizalta. kerdes h sikerul-e az ostobasagait redukalnia es kimaszni a sophomore slumpbol.
mathews: nevtelen letere viszonylag jo snapjei voltak. nem kapott sok lehetoseget jovore a roster is kerdeses neki.
casey: voltak jobb meccsei es rendszeresen jatszik a tennesseeben.

LB
misi: stabil rosterspot es kezdo csak passzdownok soran sokszor lekapjak a palyarol. nyomathatna jobban is.
clayton: iden a szar iggles lb sorban viszonylag sok szerepet kapott es nemigen tudott vele elni. backup szintnel semmikepp sem jobb.
farrior: nemigen latszik meg rajta a korosodas. nem egy elitszintu jatekos de egy megbizhato rutinos iparosember.
foster: ujonckent egybol kezdo mike lett bar a vedelem amit vezenyelt mar nem brillirozott annyira.
rivers: serult volt kb egesz evben. 1 ev van hatra szerzodesebol ez sok dologrol donteni fog felole.
farwell: ultrajo zuzato st playa.

CB
taylor: carrier eve volt. az utolso meccsen szetszivattak ketsegtelenul de egesz evben patentul jatszott wr1eket fogva folyamatosan,
mcgee: sokat serult es korosodik bar amikor a palyan van akkor azert nem rossz.
arenas: nickelbe nala nem kell jobb jatekos, tavaly is es iden is egyarant hozta magat de a szelen valoban nem tudna ugyanilyen hatekonyan jatszani.
chekwa: 3.-4. szamu cb helyet csipte meg bar eleg sokat volt serult.
wilson: stabil rosterspotot harcolt ki.

S
leonhard: kozponti vezerloegysege a jets defensenek es hasznos jatekos de egymas utan masodik eveben kerult irre. nem elonyos.
lynch: stabil backup szint.
nakamura: stabil backup szint es st player.
silva: halal.

ST
lindell: amig elnem tort a valla szezon felenel addig jol nyomatta.
moorman: szokasosan kafa teljesitmeny.
több mint 12 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 10 261 — 49ers GM
No, nagyon ráérek, úgyhogy írok értékelést én is:

QB:
Alex Smith idén végre stabil volt, kevés hiba, kevés kockázat, de cserébe nyomott 6 GW drive-ot, és volt néhány meccs, ahol egészen kiváló volt.
Gabbert: nagyon nyers, ráadásul nulla supportot kapott az elkapóitól és a faltól, de nagyon remélem, hogy egy teljes offfseason után sokat fog javulni. Mondjuk Bratkowski mint OC...

RB:
Fred Jackson: 10 meccs alatt közel 1000 futott és 500 elkapott yard, 5,5 yardos futóátlag, a liga top 3 futója volt sérüléséig, Szerencsére nem vészes a sérülése, "csak" törés.
C.J. Spiller: Jackson sérülése után ő sem volt rossz, bár neki 1-1 nagyobb play húzza az átlagát. 500+ yard, 5,2-es átlag
James Starks: Sérülés és a Packers futójáték is hátráltatta, de a 4,3-as átlag és a közel 600 yard nem rossz. Kicsit hullámzó, de 2-3. futónak tökéletes.
Jacob Hester: Masszív része van az idénre sokat javuló Chargers futójátékban, néha jó 1-2 futásra és elkapásra is
Eric Lorig: Ő is kezdő FB lett Tampában, időnként 1-1 passzt is leszed.
Manase Tonga: ő is jó kis éead blocker lett Oaklandben

WR:
Dwayne Bowe: Cassel, Palko, Orton trióval is 1100+ yard, igaz, hogy TD-ben visszaesett, és an néhány drop is.
Malcom Floyd: 12 meccsen 850 yard, 5 TD, közel 20 yardos átlag elkapásonként
Mike Thomas: eléggé visszaesett idénre, mondjuk a Jags háza táján idén ez előfordult 1-2 elkapóval...
David Nelson: 650 yard, 5 TD, ráadásul slotként, nekem ideális
Taylor Price: BB nem tud WR-t draftolni, szerencsére szezon közben elkerült a Jags-hoz, ahol kibontakozhatott. Ja, nem...
DeMarco Sampson: pályára lépett, volt 3 elkapása

TE:
Tony G.: Elnyűhetetlen, 80 elkapás, 875 yard, 7 TD
Gronkowski: Ezt inkább nem is ragoznám, ráadásul blokkolóként is rendben van.
Bajema: Elkaristol St. Louisban, főleg blokkoló TE-ként.
Julius Thomas: Sokáig sérült volt, Fox nem ismeri a TE posztot, Tebow meg Tebow, nem tudom, mi lesz belőle.

OL:
Clady: Karrierje legszarabb szezonja, remélem, jövőre összekapja magát.
Carey: G lett belőle, annak nem volt rossz, de nem is hozott semmi extrát, futásblokk elég jó
Kropog: pályára sem lépett idén.
Boling: 3 meccsen kezdett, de egyelőre még nagy neki a kabát, back-upnak jó lesz
Tyronne Green: 8 kezdő meccs LG poszton a Chargers falában, megfelelően nyomta, mondjuk nem értem, miért nem teszik be RT-nek Clary helyett
Manuwai: Szezon előtt kikúrták sérülések miatt, azóta sincs csapata
Velasco: mind a 16 meccsen pályára lépett csereként, ideális G back-up
Watkins: a szezon elején nem játszott, azóta 12 meccs kezdő RG-ként, néhány újon hibát leszámítva jó volt
Wisniewski: LG poszton nyomta főleg, Satele sérülésekor C is volt, mindkét poszton faszán tolta
E. Williams: 7 kezdő meccs G poszton, nem ő volt a legrosszabb a Bears falban, jó back-up lesz
Jamaal Jackson: sajnos elvesztette IRL a kezdő helyet, remélem, elengedik és starter lesz még valahol

DE:
Tuck: sokat volt sérült, de egészségesen top 10 DE
Mincey: egyre jobb pass rusher, átlag feletti RDE lett belőle
Graham: sérülésből jön vissza, következő szezonja lesz döntő
Charleston: back-upnak elmegy

DT:
Ellis: nem ez volt élete szezonja, a térde sem vot százas
Babineaux: stabil kezdő, sok extra nélkül
Peters: a legjobb DT lett Atlantában, 3 sack, pick és futás ellen is hasznos
Toeaina: hivatalosan kezdő DT, de inkább stabilan benne van a rotációban, tökéletes back-up

LB:
Briggs: még mindig top 5 WLB, a hisztijei ellenére
Anderson: szép csendben az egyik legjobb SLB lett a ligában, futás ellen pusztít, és akadnak nagy játékok is
Ruud: sérüléséig nem volt rossz a Titans-ben, de McCarthy is jó volt a helyén, kérdés, mi lesz vele
Bentley: felejtős
Landon Johnson: felejtős
Sintim: felejtős
Chris Wilson: felejtős

CB:
Terrell Thomas: sajnos IR lett szezon előtt, remélem, ereje teljében tér vissza
Eric Wright: ugyan kezdő CB, de elég gyenge volt idén
Butler: a Panthersben egész sokat játszott, elfogadhatóan
Alphonso Smith: sokáig sérült volt, ezt leszámítva sem volt túl jó
Chris Cook: igazi idióta

S:
Dashon Goldson: elég jó kis FS lett belőle, főleg a 6 pick tetszetős
Chris Harris: kipofázta magát Chicago-ból, a Lions-ban meg hol játszik, hol nem
Roy Williams: sajna vége a dalnak
Brandon McGowan: azt egyszerűen nem értem, hogy rá miért nem volt szükség New Englandben, fizikális gondok lehettek
Prosinski: volt kezdő is 1 meccsen, IR lett, cserének jó lesz.

Carpenter: a szezon 3. meccse után aggódtam (3 kihagyott FG), de aztán a maradék 11 meccsén csak kettőt hibázott, az egyiket 50 felettről ráadásul
Andy Lee: NFC legjobb puntere, 44 yardos NET átlaggal

Összesítés: minden fasza, van 3 kezdő FB, 6 kezdő guard, lesz miből trade-elni, kell majd 1 RT, C, csere LB-sor meg egy jó CB, és megvagyunk. 😊

több mint 12 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
Fasza szezonom lesz, mert fasza a csapatom, mert faszán trade-eltem és mert faszán draftoltam. Hajrá Falcons. Amúgy fasza minden.
több mint 12 éve
Newman Philadelphia Eagles Clemson Tigers 8 228 — Ready to Rumble
QB:
Aaron Rodgers: QB rating rekord, MVP, top3 irányítóvá vált idén. A kiesés sem rajta múlt.
Charlie Whitehurst: Nem elég, hogy elé hozták Tarvarist. Le is játszotta őt a preseasonban, de csak csere lett belőle....1 meccset kapott, azon meg hulladék volt.
Scott Tolzien: Jó preseasont nyomott, meg van a következő 10 évben a csere QB-m... 😛
Arian Foster: Top3 RB, playoffban is állatkodott.
Ryan Torain: Hightower kezdett előtte, majd utánna kezdett ő is, nem sikerült semmit hoznia, kuka lett.
Derrick Locke: Irány a CFL, Derrick!
Mike Karney: Nincs csapata.
Greg Jennings: Maradt idén is elit elkapó, megsérült, elvileg playoffra rendben lesz. (meggyógyult bár, de szar volt)
Brandon LaFell: A világ legnagyobb szerencsétlenjével, Legedu Nannee-vel cserélgették egymást a kezdő szerepben. Jobb volt, mint tavaly, de ez még kevés.
Andre Caldwell: ? 200 yard körül kapott el tippem szerint. Kösz, de kösz nem.
Ted Ginn Jr.: Jó returner, szar elkapó, mint mindig.
Marcus Easley: Szezonkezdet előtt kezdőbe vártam, csak betett neki a szívproblémája, ami miatt IR-re került. 1 éve van hátra a szerződéséből, ezt még kivárom.
Tony Scheffler: TD-kben legalább erős.
Michael Palmer: Gonzo utódjának gondolták sokan, finoman szólva sem hozta az elvártat.
Jameson Konz: Legalább nagyot ugrik!!
Jammal Brown: bottom 10 RT idén pass prot-ben
Derek Sherrod: Egyszer kezdett, remélhetőleg jövőre kezdő LT lesz.
Ed Wang: Kuka.
Daryn Colledge: Jóféle évet zárt, legalább van biztos pont az o-line-ban.
Cordaro Howard: Nincs csapata.
Scott Wells: Top3 C idén (is).
Roger Allen: Nem tudom van-e csapata.
Kyle DeVan: Kezdő volt az Eagles-ben, volt...
Jason Pinkston: Kezdő LG a Brownsban, év közben sokat fejlődött, gyanúsan itt is megkapja a kezdő posztot.
Nick Kaczur: FA
Dennis Roland: Bengalsban csere.

Robert Ayers: Nem jött meg az áttörés a 4-3-ban. A playoffban viszont magára talált, a következő éve dönt mindenről.
Greg Hardy: Kezdő a Panthersben, a sackek nem jöttek, ennek ellenére jó évet zárt.
Gerald McCoy: Megint jó volt, megint IR-re került, nem túl jó hír.
Fili Moala: Statisztikailag jobb évet zárt, mint bármikor máskor... 😀
Clinton McDonald: Csere DT lett a 'hawks-ban. Teljesen mind1.
Chris Canty: Jó idényt futott, marad kezdő.
Terrell McClain: Az egyik legszarabb kezdő DT a ligában, amikor elkezdett normálisan játszani, akkor IR-re került.
Jason Pierre-Paul: Ligaszinten top5 védőjátékos, jó hír.
Daniel Te'o-Nesheim: TB-ben 20.számú csere.
Cliff Matthews: Tőle sokat várok, jó preseasont tolt, Abrahamtől hátha átveszi a stafétabotot. 😀
Geno Hayes: Ő is megmarad örök ígéretnek, nem volt túl meggyőző éve. :/
Thomas Howard: Neki viszont annál inkább, megmutatta, hogy átlag feletti kezdő szint.
Nick Barnett: Ahogy ő is, top10 ILB egészségesen.
Akeem Jordan: A sérülések miatt kezdővé avanzsált, minimum egy jóféle csere.
Desmond Bishop: Másik top10 ILB. Passz ellen mondjuk akadnak gondok, cserébe jó pass rusher.
Will Davis: Kuka.
Aqib Talib: Marad, ha nem csukják le.
Prince Amukamara: Sérült volt, kezdeni még nem kezdett, mutatott szart is, meg jót is.
Antonio Cromartie: Sok büntetés, sok DPI, kevés engedett yard. Jó évet zárt.
Jonathan Nelson: Fogalmam sincs, Ramsben volt valaha.
Nick Collins: IR-re került, remélem tudja folytatni pályafutását, mert, ha nem, szarban vagyok.
Chris Culliver: Nagy meglepetésre, nagyon jó volt és nem csak a preseasonban... Jövőre úgy néz ki kezdő lesz, de legalább sokat pályán tartózkodó nickel.
Husain Abdullah: Még mindig a legjobb S a Minnesota keretében, ezzel sokat mondjuk nem mondtam.IR, nem kizárt, hogy szerződést hosszabbítanak vele.
Tyrell Johnson: Coverben szar, de legalább szerelni tud. Cserének megteszi talán...

K: David Akers: FGM rekord. Top5 K.
P: Britton Colquitt: Top5 P idén.
LS: Brett Goode: Tudtommal nem hibázott.
RS: Ted Ginn Jr.: Top5 returner idén.

több mint 13 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
Saját PR, számok nélkül, a depth chart komplex látványa alapján, tőlem:

1. Carolina Panthers

Flacco ügyetlen, de ezt a csapatot tán még ő sem tudja elrontani. Ha nem jön egy sérüléshullám a secondary-be, akkor garantált a playoff, és idén is Super Bowl esélyes lesz a tavalyi runner-up.

2. Pittsburgh Steelers

Alig változott valami tavaly óta, de most is vannak olyan csapatrészek, ami nem Super Bowl-kaliber (CB, ILB, OT, RB). Tavaly sikerült ezen felülemelkedni, zsinórban kétszer már statisztikai bravúr lenne.

3. Indianapolis Colts

A pontszerzéssel továbbra sem lesz gond, ez meg automatikus részvételt jelent a rájátszásban ha az Indy-ről beszélünk. A védelemben a tudást (tudatlanságot) létszámnöveléssel kívánom javítani, továbbra sok a fiatal, de mindenképp jobb a D, mint tavaly (ami mondjuk önmagában nem nehéz).

4. San Francisco 49ers

A tavalyi szégyen után ismét az elitmezőnybe várható a nyugati powerhouse. A keret eléggé rendben van, de a fiatalok, Gabbert, Spiller és Graham teheti ezt a gárdát igazán nagyjá. Mivel most még csak ígéretnek számítanak, így a végső győzelem meglepetésnek számítana, de az NFC legjobb 6 csapata között nem kérdés, hogy helyük van.

5. Dallas Cowboys

Freeman igazi királycsinálóként van elkönyvelve, erre szüksége is lesz, mert klasszis WR-t itt nem találni. Ettől függetlenül az egyik OLB posztot leszámítva bitang erős kezdőcsapatot tudnak kiállítani kovbojék, az NFC Eastben én a söprésen se lepődnék meg.

6. Baltimore Ravens

Szerintem mióta Igor színre lépett, még nem lehetett ennyire bizakodó, mint idén. Annyira persze nem lélegzetelállító a keret, mint Cam Newton, de sokkal ígéretesebb összességében, mint korábban. És a hübrid védelmi buziskodásnak is vége van végre.

7. Detroit Lions

A három született lúzer QB közül ha az egyikből lesz valami (nem...) akkor itt valami nagy dolog is kisülhet. Muszáj megemlíteni, hogy a secondary mocskosul fiatal, így kalkulálni kell, hogy a jó kezdés után bárki visszaeshet.

8. Green Bay Packers

Ha felnő Jennings mellé egy stabil no2 WR,
ha az OL tagok szebbik arcukat mutatják,
és ha nem lesz belőle gáz, hogy Abdullah kezdő SS
akkor még Super Bowlba is juthat ez a keret.

9. New England Patriots

A védelem messze van az elittől, főleg leghátul lesznek gondjaik, nameg Mayonak sincs igazi párja belül. Brady-re támaszkodva persze a playoff szereplés elkerülhetetlen, mert annyira nem nehéz a csoport, de ide idén trófea nem kerül.

10. New Orleans Saints

Ha sikerül átvenni a snapet, onnantól kezdve nagy baja nem lesz az O-nak, és a védők is kielégítőek egy sok pontot gyártó csapat profiljába. Mivel a Panthers rohadt erős, így izzadni kell a playoffért, de simán lehet, hogy idegenbeli csapatként is sikerül menetelni ebben az NFC-ben.

11. Tennessee Titans

Minden adott egy jó szerepléshez, a csoportgyőzelem se számítana meglepetésnek. Kiegyensúlyozott, jól összerakott gárda, jobban tetszik a tavalyinál. A wildcardig minimum illene eljutni.

12. Seattle Seahawks

Szegény Cutler itt sincs túl erős fallal megáldva, ez esetleg visszaüthet. A D# a nagyobb baj, mert pass rush-t itt se nagyon fog senki generálni, anélkül meg szar játszani.

13. Kansas City Chiefs

Nagyon hiányzik két jó safety innen, abban pedig csak reménykedni lehet, hogy Quinn és Kerrigan szintre hozza a pass rush-t. Sok van ebben a csapatban, jogos elvárás a playoff.

14. Cincinnati Bengals

Itt a secondary-vel kell valamit kezdeni, hogy jelentőset tudjanak előrelépni, egyébként a csapat működésre kész. Ebben a csoportban idén sem lesz leányálom szerepelni, így a mérleg könnyen lehet, hogy rosszabb lesz, mint a játékerő indokolná.

15. Chicago Bears

Az O elég mély, de nagy kérdőjel a pass rush, és elég rutintalan a CB corp. Nagyban schedule-függő, hogy mennyire jönnek elő ezek a hiányosságok.

16. Minnesota Vikings

Számos klasszissal bír a Vikes, akik meccseket nyerhetnek, de! Ez a csapat nem a rutinos és fiatal játékosok remek elegye, hanem kiörgeedő illetve rutintalan játékosok közös halmaza, szóval elég messze a zsinórban 5. (!) NFC döntő.

17. Jacksonville Jaguars

Újabb szentségtörő (=sémaváltó) egylet, ahol az ILB poszt lesz a leginkább sarkalatos pont. A secondary több sebből vérzik, de tán majd a rúkik meghozzák egyszer a javulást.

18. Buffalo Bills

Futni azt nem nagyon fognak, de ha összeáll a taktika, akkor összejöhet kis szerencsével a trónfosztás. De ez a kevésbé valószínű verzió. A védelem 43-at tol, így sok a rendszeridegen játékos (ergo sémaváltásnál is sok lenne). Ezt leszámítva szolid a keret, a csoport2. hely a minimum elvárás, onnan már csak egy lépés a WC. Összejöhet.

19. Oakland Raiders

Az OL itt se fog pro bowl résztvevőt adni, hogy finom legyek. A védelem még mindig jó, bár az OLB poszt merész váltáson ment át, szóval ugyanaz, mint mindig: amíg nem sikerül találni egy normális QB-t, addig nincs miről álmodozni. Ha Stanzi lesz a kezdő, akkor nyilván 10 gyűrű van kilátásban legalább.

20. Houston Texans

Két (három?) év vergődés után ismét versenyképes csapat lehet a Texans, akik nem csak a vakszerencse miatt kaparnak össze néhány győzelmet. Ha kulcsjátékosaik jó napot fognak ki, bárkit legyőzhetnek, akár a Colts-ot is.

21. San Diego Chargers

Szinte minden Rivers és Charles klasszisára van bízva. Az OL nem áll erős lábakon és nincs depth, a WR sor tán a leggyengébb, Gates idén se unatkozik majd.
A front7 is katasztrófális, ég és föld a secondary-hez képest. Ha csoda nem történik, itt nem lesz playoff idén.

22. New York Jets

Az offense elég ígéretes, csak a traktor bele ne ragadjon a sárba. A labda másik oldalán már melegebb a pite, Revis párját szét fogja mindenki dobálni, és még az FS se tud segíteni. Pass rush is csak akkor lesz, ha csoda történik.

23. Arizona Cardinals

A Cards túl erős ahhoz, hogy az ölükbe hulljon Luck, pedig szinte csak egy jó QB-ra vannak attól, hogy a csoportgyőzelemért versenyezzenek. Nyilvánvaló, hogy itt nem idén lesz robbantás, de a csapat szépen épülget, már idén is összejöhet pár bravúrgyőzelem.

24. Denver Broncos

Nincsenek playmakerek. Adott egy rakás munkásember, akik felé nem lehet túlzott elvárásokat helyezni. Aki itt no1 a posztján, az egy klasszis csapatban csak no2. Mármint a páros posztú játékosokról beszélve.

25. Miami Dolphins

Itt nyerhetne a védelem bajnokságot, ha lenne igazi NT, meg no2CB, de nincs. Az offense valószínűleg a legkevesebb pont rekordjára hajt, de ez már hagyomány errefelé.

26. New York Giants

Greg Jones kezdő! Na meg Gibril Wilson is, de az ő baja eltörpül a defense depth komplett hiánya mellett, illetve, hogy Kaepernick dobál majd. A Giants mag még 2011-ben is playoff-esélyes, de kb 1 sérülésre vannak attól, hogy a 8-8 is messzire kerüljön. Szerencséjükre idén is gyenge a csoportjuk.

27. Philadelphia Eagles

Nem a rosszindulat mondatja velem, de minden poszton vannak gondok. A Cushing-Poz duó talán a LB sort megmenti, de összességében egy alapos renoválás ráfér erre a franchise-ra.

28. Washington Redskins

Jópár értékes veterán érkezett, így közelebb kerültek a közép mezőnyhöz, mint tavaly voltak, de ez megint csak egy átmeneti év lesz, mert a mostani kerettel sem lehet hosszú távon számolni. Ettől függetlenül, ismerve ellenfeleiket, simán benne van, hogy a csoportban 2. helyre jók lesznek.

29. St. Louis Rams

Ha hamar végbemegy a Hamilton-Ducasse csere a kezdőben, akkor a támadók aránylag rendben lesznek, de a védelemben sok az aggastyán, és kevés a standard kezdőjátékos. Ez az offseason nem lett túl király.

30. Clevleand Browns

Többé-kevésbé az offense-t sikerült gatyába rázni, tavalyhoz képest idilli a helyzet. A védőknél nem annyira, hiába javult hatalmasat a Sec, ha a front7-ön bárki röhögve robog majd át. További kellemes építkezést kívánok!

31. Atlanta Falcons

Nem látom, hogy ezt a csapatot ki fogja a hátára venni, ki hozza a győzelmeket. A védelem öreg, a támadók rutintalanok. Gyanúsan ez most egy 1/1 Race idény lesz.

32. Tampa Bay Buccaneers

A csapat fele megint új, megint van 15 rookie a keretben, és megint nem lesz ebből eredmény.

több mint 13 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 10 261 — 49ers GM
Somos PR Series - part 8: TOTAL PR

1. Carolina - 8,045 (O: 2., D: 2.)
2. Pittsburgh - 7,84 (O: 4., D: 1.)
3. San Francisco - 7,585 (O: 6-9., D: 3.)
4. Dallas - 7,12 (O: 11-12., D: 8.)
5. New England - 7,065 (O: 10., D: 11-13.)
6. San Diego - 7,06 (O: 6-9., D: 14-15.)
7. Indianapolis - 7,04 (O: 1., D: 25-27.)
8. Tennessee - 6,965 (O: 16-17., D: 7.)
9. Cincinnati - 6,915 (O: 14-15., D: 16.)
10. Jacksonville - 6,9 (O: 3., D: 25-27.)
11. Baltimore - 6,83 (O: 24., D: 5.)
12. Green Bay - 6,785 (O: 6-9., D: 20-21.)
13. Minnesota - 6,785 (O: 6-9., D: 20-21.)
14. Seattle - 6,765 (O: 20-21., D: 11-13.)
15. Miami - 6,73 (O: 28., D: 4.)
16. Houston - 6,69 (O: 16-17., D: 17-18.)
17. New Orleans - 6,605 (O: 13., D: 23.)
18. Detroit - 6,6 (O: 22-23., D: 14-15.)
19. Arizona - 6,58 (O: 26., D: 6.)
20. Denver - 6,52 (O: 11-12., D: 25-27.)
21. Buffalo - 6,515 (O: 20-21., D: 19.)
22. NY Jets - 6,455 (O: 5., D: 28-31.)
23. Philadelphia - 6,41 (O: 27., D: 9-10.)
24. Kansas - 6,315 (O: 14-15., D: 28-31.)
25. Washington - 6,2 (O: 22-23., D: 24.)
26. Chicago - 6,2 (O: 25., D: 22.)
27. NY Giants - 6,195 (O: 18., D: 28-31.)
28. Oakland - 6,185 (O. 29., D: 11-13.)
29. Atlanta - 6,15 (O: 30, D: 9-10.)
30. St. Louis - 5,885 (O: 19., D: 32.)
31. Tampa Bay - 5,77 (O: 31., D: 17-18.)
32. Cleveland - 5,03 (O: 32., D: 28-31.)

több mint 13 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 10 261 — 49ers GM
Somos PR Series - part 7: PR 1-8.

8. Tennessee Titans

QB: 5 - Átmeneti állapot QB-poszton, Hasselbeck már nem, Mallett még nem megoldás, kérdés, hogy van-e 2-3 év várni az utóbbira.
RB: 9 - Nagyon erős az IRL Ravens futópáros, és Hall személyében top 5 FB is akad.
WR: 5 - Wallace ugyan nagyon jó mélységi célpont, de egyedül nehezen fog megélni, márpedig a Gage, Deucet, Barden triótól nem sok segítségre számíthat. Talán majd Paul…
TE: 6 - Scaife jó, de nem extra TE, Kendricks meg egyelőre nagy kérdőjel.
OL: 9 - Nagyon erős kezdő ötös mögött megfelelő back-upok is ténykednek, a falon nem fog múlni.
TOTAL OFFENSE: 6,88 - A futójáték röpítheti a Titans támadásait, de ha hátrányból passzal meccset kell fordítani, akkor lehetnek gondok.

DL: 8 - Rendkívül mély rotáció, 1-2 nagyon jó játékossal, bár Big AL már nem éri meg a fizetését, és egy igazi primetime pas rusher sem ártana.
LB: 7 - Mau érdekes kísérlet MLB-ként, de Hawthore személyében akad egy elit társa, és a cseresor sem rossz.
CB: 6 - Clements elaggott, és Woodson is egyre inkább jolly joker, nem shutdown corner. A cseresor is átlagos.
S: 7 - Átlag feletti kezdő páros, amit a cserék sem rontanak le, megfelelő unit.
TOTAL DEFENSE: 7,05 - A divízió legjobb védelme, amire szükség is lehet a brutális támadósorok ellen. Ráadásul Manning, Romo és Schaub miatt inkább a secondary-t kellene turbózni.

TOTAL: 6,965 - Jó csapat a Titans, de ebben a kemény divízióban nem biztos, hogy a kiegyensúlyozott futójáték és a jó védelem elegendő lesz kiemelkedő irányító nélkül.


7. Indianapolis Colts

QB: 10 - Manning top 3 irányító, és Stanton is mutatott időnként elfogadható játékot, amikor pályára került IRL.
RB: 7 - Átlag feletti futók, de az igazán kiemelkedő játékos hiányzik, talán a 3 újonc közül valamelyik beválik.
WR: 8 - Van egy kiemelkedő 1. WR, és mögötte is megfelelő a lista minden posztra. Cribbs pedig a trükkös játékoknál jöhet jól.
TE: 8 - Cooley is a liga jobb TE-jei közé tartozik, és Rudolph személyében méltó utódja is lehet.
OL: 8 - Egyedül LT poszton kérdőjeles a kezdők sora, a többi 4 poszt igen erős, miként a cseresor is jó játékosokból áll.
TOTAL OFFENSE: 8,28 - Manning megfelelő kerettel dolgozhat, egy jó futó még elférne, de az nem szokás a Coltsnál mostanság, pedig egy elit RB és egy jó LT a liga legjobb offensét jelenthetné.

DL: 6 - Brown nem egészséges, Harvey nem jó, Griffen nem szeret edzeni, Johnson nem DE. DT poszton is jó átlagos emberek vannak.
LB: 6 - McRath és Session sem a legjobb OLB-opciók közé tartozik, Martez Wilson meg kérdéses, milyen posztra kerül IRL. A cseresor sem erős.
CB: 6 - Átlagos névsor, sok sérülékeny játékossal, nincs egy kiemelkedő CB a keretben.
S: 5 - Sanders jó volt egyszer régen, Manning kapcsán még ez sem igazán mondható el. Bullitt átlagos kezdő, a többiek meg IRL is ligatagok.
TOTAL DEFENSE: 5,8 - A defense kapcsán minden csapatrészre ráférne az erősítés, és nincs túl sok reményteli fiatal sem, akik 1-2 szezon alatt sokat fejldve javíthatnának a kereten.

TOTAL: 7,04 - Bivalyerős offense mellé gyengébb defense társul, ami hosszabb távon nem életbiztosítás. Jöhetnek a 30-40 pontos meccsek a Jax ellen a divízióban.


6. San Diego Chargers

QB: 10 - Rivers arca és teljesítménye összhangban van, a cseresor pedig már legalább pályára lépett éles meccsen.
RB: 10 - Charles és Tolbert párosa kiváló, a sebesség és az erő jó kombinációját jelentik. Schmitt is jó FB, ha éppen nem a fejét veri szét a sisakjával.
WR: 2 - Nincs olyan WR, aki kezdőként pályára lépett volna már NFL-meccsen, és ha Torrey Smith beválik, akkor is csak 1 jó elkapó lesz.
TE: 9 - Gates kezd sérülékeny lenni, de ettől még elit elkapó TE, és Spaeth sem rossz blokkoló.
OL: 6 - 2 és fél jó játékos mellé két közepes versenyző a kezdőben, a cseresor meg messze van a megbízhatótól.
TOTAL OFFENSE: 7,32 - Rivers ennél az elkapó gárdánál többet érdemelne, és a támadófal miatt sem lehet nyugodtabb. Ez utóbbi visszavetheti a két futó teljesítményét is.

DL: 5 - Átlagos játékosok, kezdő és back-up szint között ingadozva. A cseresor sem tesz hozzá túl sokat a dologhoz.
LB: 6 - Itt is 2 jó játékos akad, és két kezdő/back-up közötti kaliber. English és Sheard sokat dobhatna a kereten, kérdés, melyikükből lesz számottevő játékos.
CB: 8 - Jammer és Carr személyében két jó kezdő CB akad, és a cseresor sem tragikus.
S: 9 - A kezdő páros abszolút elit, a cseresorban is kellene némi minőség, és akkor tökéletes egység lenne.
TOTAL DEFENSE: 6,8 - A gyengébb front seven elit hátsó négyessel párosul, ez nem mindig szerencsés párosítás, de főleg futás ellen lehetnek gondok.

TOTAL: 7,06 - Kiváló és homály csapatrészek váltogatják egymást, pedig nem kellene sok, hogy a Chargers visszatérjen az elit csapatok közé. Talán egy GM-csere? 😛


5. New England Patriots

QB: 10 - Brady a jelenlegi irányítók abszolút elitjébe tartozik, és ül mögötte a padon tapasztalt és fiatal back-up is.
RB: 6 - LT még egy idényre összekapta magát IRL, de nagy kérdés, hogy mennyi maradt még a tankban. Nem véletlenül érkezett 3 újonc is, kellenek is ahhoz, hogy átlag feletti legyen a futóegység.
WR: 7 - Jó elkapók a keretben, de igazából Maclin és Gaffney elé is kellene egy igazi 1. WR, hogy kiemelkedőt tudjanak nyújtani, kérdés, hogy egymás mellett mire mennek. Welker sokat segíthet, és a depth is megfelelő.
TE: 7 - Watson átlag feletti elkapó TE, Crumpler pedig öregkorára megfelelő blokkoló TE lett.
OL: 6 - A fal bal oldala kiváló, viszont a jobb oldal igencsak gyenge, főleg a RT poszt nagy kérdés. Emellett a cseresorban sem nagyon van olyan játékos, akit jó szívvel pályára lehetne engedni 1-2 meccsen sérülés esetén.
TOTAL OFFENSE: 7,28 - Brady húzza magával az offense értékelését, a passzjátékkal nem lesz komoly gond, és vakoldalról a védelem is megfelelő. A futójáték viszont kérdéses a féloldalas támadófallal és a sok újonc futóval.

DL: 8 - Pouha évről évre jobb NT lett IRL, most már nyugodtan kezdhet szinte bármelyik 3-4-es falban. A két DE is megfelelő, bár Warren sérülése és Stroud kora kicsit aggasztó lehet. A cseresor is igen ütőképes.
LB: 8 - Egy poszton kicsit lyukas a kezdő, Chaney kérdéses 3-4-es ILB-ként, mellette azonban nagyon komoly nevek vannak. A külső LB-k futás elleni ténykedése azért lehet gond. A cseresor sem annyira acélos, főleg reményteljes fiatalok alkotják.
CB: 5 - Bodden sérülés után jön vissza, McKelvin egyre inkább bust, mellettük/mögöttük pedig sok fiatal, tapasztalatlan játékos.
S: 6 - Merriweather és Smith sem az eszükről híres safety-k közé tartoznak, főleg coverben akadhatnak gondok, márpedig a CB-állományt elnézve lenne hol besegíteniük. A cseresor viszont megfelelő.
TOTAL DEFENSE: 6,85 - A front seven megfelelő pass rush-t fog tudni generálni, így a kicsit gyengécske secondary is jobbnak tűnhet, de 1-2 meccsen azért lehetnek gondok.

TOTAL: 7,065 - Amíg Brady a QB, a PO-harc elsőszámú esélyese a csoportban a Patriots, és a jelenlegi keret rajta kívül is elég erősnek tűnik ahhoz, hogy akár az AFC megnyerése is cél lehessen.


4. Dallas Cowboys:

QB: 7 - Freeman jó kis irányító kezd lenni, Feeley 1-2 meccsen még segítség lehet.
RB: 10 - Szinte luxus két top 10-es futó a keretben, és még a FB is megfelelő.
WR: 4 - Nincs 1. számú WR, és a 2. számú posztra is csak jóindulattal alkalmas a keret többsége.
TE: 9 - Witten talán a liga jelenlegi legkomplexebb TE-je, egy elfogadható csere nem ártana ugyanakkor mögé.
OL: 7 - Jó játékosok alkotják a keretet, minden posztra akad átlag feletti kezdő. Viszont mindössze 6 falember van a keretben, ami finoman fogalmazva is vékonyka…
TOTAL OFFENSE: 7,24 - Ha még elkapó is lenne, akkor a Dallas offense is a liga top alakulatai közé tartozna, kérdés, hogy érdemesebb-e két elit futót cipelni egy jó WR helyett.

DL: 7 - Kezdő trió emberes, cseresor meg nem létezik.
LB: 8 - 2 igazi sztár fémjelzi a LB-sort, Lenon is megfelelő opció belülre, viszont még egy OLB nem ártana, és a Sims 2 sem menő már… 😊
CB: 6 - T-New nem fiatalodik, Vontae eddig csalódás, a többiek meg nem kezdő kategória, kevés lesz ez így.
S: 7 - Futás ellen ütőképes trió, kár, hogy passz ellen is kell védekezni, az meg sem Pollard, sem Babineaux esetében nem tartozik az erősségek közé. Francisco meg ne lásson pályát, addig mindenkinek jó.
TOTAL DEFENSE: 7 - A front seven egészen kiváló legalább 5 poszton, a secondary és a cseresor esetén ez már nem mondható el.

TOTAL: 7,12 - Jó csapat lehetne a Dallas, ha a GM-nek szólna valaki, hogy nem 22 játékos kell egy keretbe, hanem 53… A meccsek első félidejében fognak gondokat okozni, de amikor már a cserék kerülnek színpadra, lesznek gondok.


3. San Francisco 49ers

QB: 5 - Alex Smith átlagosnak elmegy, Gabbert egy évig tanulhat, de aztán be kell válnia, különben baj van.
RB: 6 - Fred Jackson stabilan futja a yardokat IRL, mögötte a két fiatalnak az idei év lesz vízválasztó. Starks már hozott jó meccset, Spiller még nem nagyon… Hester személyében vizsont akad egy elit FB.
WR: 9 - 3 kiváló elkapó mellé még egy red zone fegyver is akad Nelson személyében.
TE: 10 - Gonzo ugyan kezd visszaesni, de még mindig a liga egyik legjobb TE-je, Gronkowski pedig már újoncként berobbant, mind elkapóként, mind blokkolóként, Bajema is nagyon jó blokkoló, Thomas meg az új kosaras project TE.
OL: 8 - Jackson sérülése miatt nem teljesen egyértelmű a kezdő sor elit színvonala, de a többi poszt kiváló, és a 3 újonc a jövő évtől még jobbá teheti az egységet. Emellett még a cserepadon is kezdő tapasztalattal felvértezett játékosok ülnek.
TOTAL OFFENSE: 7,32 - Az irányítók nem panaszkodhatnak, célpontok és jó támadófal is akad, ez utóbbi a futókon is segíthet. Ha Gabbert és a rookie falemberek beválnak, elit támadóegység lesz.

DL: 9 - 4 IRL kezdő DT és 3 DE a rosteren, Tuck és Ellis személyében ráadásul két sztár is akad. Ha Graham felépül teljesen IRL, akkor a legjobb 4-3-as védőfal lehet a ligában.
LB: 9 - Ruud egy kicsit visszaesett IRL futás ellen, de a két oldalán Briggs és Anderson is posztja legjobbjai közé tartozott az elmúlt szezonban. A cseresorban is akadnak harcedzett veteránok, de 1-2 jó csere még elférne.
CB: 6 - Thomas jó kezdő kaliber, mellette van 4 jelentkező is a 2. CB posztra, de inkább mély a csapatrész, egy igazi minőségi 2. CB még elférne. A sok fiatal közül ha valaki beválik, ez megoldódhat.
S: 7 - Harris és Goldson is posztjuk jobb játékosai közé tartoznak, a cserék között is akadnak bevethető játékosok.
TOTAL DEFENSE: 7,85 - Kiemelkedő front seven párosul átlagos hátsó alakzattal, Ez néha okozhat problémákat, ha egy-egy jó támadófal meg tudja fogni a pass rush-t.

TOTAL: 7,585 - A szezon sikere egyértelműen Smith (vagy Gabbert) kezében van, minden szempontból minőségi kerettel dolgozhatnak, és a védelem is képes lehet kisegíteni a támadókat egy-egy gyengébb meccsen.


2. Pittsburgh Steelers

QB: 9 - Big Ben minden kritika ellenére nagyon jó irányító, és képes megnyerni a meccseket. Carr elmegy cserének, bár 1/1-ként ez nem túl fényes minősítés.
RB: 6 - Egyik futó sem igazán emelkedik az átlag fölé, cserébe mély a keret, sok játékos tehet hozzá az összprodukcióhoz.
WR: 9 - Ward elpusztíthatalan, és Austin, valamint Washington személyében 2-3. WR-nek is kiváló minőség áll rendelkezésre.
TE: 7 - Miller jó TE, de egy Steelers nem engedheti meg magának, hogy egy normális TE legyen a rosteren.
OL: 7 - A fal belseje nagyon impozáns, de a tackle posztok már kevésbé tűnnek megfelelőnek. Clifton már nem életbiztosítás, Clary a liga legrosszabb RT-je, Beatty meg egyelőre csak szenved.
TOTAL OFFENSE: 7,68 - A passzjáték rendben lesz, amíg Clifton egészséges, és a fal belseje a futás támogatásában is komoly segítség lesz. Nagyon jó támadósor jött össze.

DL: 9 - Bár Kyle Williams nem a hagyományos, futás ellen domináns NT, ettől még kiváló játékos, miként a két DE is elit. Még a cseresor is elfogadható.
LB: 7 - Két és fél jó LB kevésnek tűnik a 4 kezdő helyre, Timmons és Orakpo zseniális, de Pace már lefelé ível, Crowder meg le is ért a béka segge alá. A cseresor sem túl ígéretes.
CB: 7 - Egy igazi 1. CB hiányzik, de így is nagyon jó játékosok alkotják a keretet, átlag feletti emberek mehetnek minden CB-posztra.
S: 9 - Polamalu és Branch kicsit luxus egymás mögött, főleg úgy, hogy a Tanard - Martin FS páros azért nem kiemelkedő.
TOTAL DEFENSE: 8 - Kőkemény defense ez még mindig, de a LB-sor, ami a lelke az egész keretnek, némi aggodalomra adhat okot, főleg azért, mert a cseresor sem dübörög a kezdők háta mögött.

TOTAL: 7,84 - Nagyon jó offense, nagyon jó defense, 1-2 poszton ugyan mindig lehetne javítani, de nagyon mély kerettel rendelkezik a Steelers, így idén is a bajnoki cím egyik fő esélyese.


1. Carolina Panthers

QB: 7 - Flacco fejlődik évről évre, még ha ezt nem is mindenki hajlamo elfogadni, Flynn pedig nagyon ígéretes dolgokat mutatott idén IRL.
RB: 10 - Két elit futó, egy nagyon jó 3rd down back, elit FB, nincs mibe belekötni.
WR: 9 - Flacco nem panaszkodhat, Smith, Nicks, Tate, Roberts szépen lefedik a posztokat. Smith azért már nem a régi, kicsit sérülékeny is lett, Tate meg eléggé inkonzisztens egyelőre.
TE: 7 - Egy átlag feletti blokkoló és egy átlag feletti elkapó TE is akad, és az utánpótlás is megérkezett.
OL: 8 - Wharton LG poszton nem a tökéletes megoldás, rajta kívül azonban csupa elit játékos a falban. Főleg, ha Gross is visszatalál a legjobb formájához. A cseresor átlagos.
TOTAL OFFENSE: 8,24 - Nagyon jó fal és nagyon jó fegyverek állnak Flacco rendelkezésére, mind a passz, mind a futás mehet nyugodtan, kőkemény feladat lesz megállítani ezt a támadósort.

DL: 9 - Még a cseresor is simán kezdő lehetne a liga csapatainak felénél, Dareus amint bekerül a kezdőbe és lehúz egy szezont, mindenki felkötheti a gatyáját e kvartett ellen.
LB: 8 - McClain első éve nem lett annyira domináns, Davis pedig állandóan sérült. Egy McClain MLB, Beason WLB, valaki SLB kezdő trió lenne igazán brutális. Bruce Carter viszont még feljebb tornászhatja az egységet.
CB: 7 - Átlag feletti a névsor, de Gamble, mint 1. CB nem a legtökéletesebb opció, Porter meg elég sérülékeny.
S: 7 - Két fiatal kezdő safety, Ward már most kezd rettegett hard hitter lenni, Godfrey meg tisztességes kezdő FS. A cseresor is elmegy.
TOTAL DEFENSE: 7,85 - A front seven két kezdő csapatot is jó minőségben tudna adni, és emellé még a secondary is átlag feletti.

TOTAL: 8,045 - Nem véletlen lett NFC első a Carolina, és nem véletlenül esélyes idén is. Vannak egészen döbbenetes minőségű csapatrészek, kiugró gyengeség viszont nemigen akad.

több mint 13 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 10 261 — 49ers GM
Somos PR Series - part 6: PR 9-16.


16. Houston Texans

QB: 8 - Schaub végre egészséges, és az elmúlt szezonokban kiemelkedően is játszott. Maradjon is így,mert ha Bomar lép pályára, vége a világnak.
RB: 5 - Egyelőre ígéretes játékosok vannak inkább Ingram és Tate személyében, Leach viszont a liga egyik legjobb FB-je, sokat segíthet nekik.
WR: 9 - A liga jelenleg talán legjobb elkapója mellé van megfelelő játékos 2. és 3. WR-nek is, erős ez az egység.
TE: 6 - Daniels sérülés utáni visszatérése nem sikerült tökéletesre, de még mindig jobb TE-nek számít az átlagosnál. Cseréje viszont szinte nincs.
OL: 6 - Igazán kiemelkedő klasszis egy van, néhány jó átlagos kezdővel megtámogatva. A TJ. Lang - O'Dowd centerpáros viszont kemény lesz idénre.
TOTAL OFFENSE: 6,88 - Schaub és az elkapók garantálják a jó passzjátékot, és ha Ingram is felnő a feladathoz, valamint a fiatal falemberek beválnak, jó kis offense lesz ez.

DL: 6 - Hibrid D rulez, Randy Starks mit NT kicsit erős viccnek, de ettől még jó játékosok vannak a falban, csak nem biztos, hogy 3-4-ben kellene erőltetni a dolgot.
LB: 7 - Itt is a 3-4 a fő kérdés, Wimbley szenvedett benne, Ryans és Biermann sosem játszotta, Durant is csak elvétve. Jó 4-3-as LB-sort viszont össze lehetne pofozni innen.
CB: 7 - Marshall és Flowers átlag feletti kezdő CB-k, és Shields is mutatott
S: 6 - Nem a cover az erőssége a hátsó alakzatnak, a Mays-Elam duó viszont az agyatlan ütközések vb-jén tuti dobogóesélyes induló lehetne.
TOTAL DEFENSE: 6,5 - A névsor jó, a séma nem biztos, hogy a legideálisabb, egy kis átrendezéssel még ütősebb védelmet ki lehetne hozni a keretből.

TOTAL: 6,69 - Masszív keret, egy-két sztárral és sok fiatal tehetséggel megtűzdelve. Idő, türelem és talán egy védelmi sémaváltás még feljebb repíthetné a csapatot.


15. Miami Dolphins

QB: 5 - Két szürke kezdő QB, bravúr egyiktől sem igazán várható, de megfelelő társakkal talán meccset veszteni sem fognak.
RB: 6 - A névsor jó, de szinte mindegyik játékos kapcsán lehetne minimum egy komoly negatívumot is említeni. De legalább mély a keret.
WR: 6 - Itt is végtelen a névsor, és hasonló számú a kérdőjel is. Nincs igazán 1. számú opció, de a rengeteg fiatal miatt mély a keret, vízválasztó év lesz ez.
TE: 6 - Jimmy Graham hatalmas potenciállal bír, és ezt az elmúlt szezonban már a pályán is megmutatta. Housler beválása is kell, hogy átlag feletti legyen a poszt.
OL: 6 - Megfelelő kezdők, de extra játékos nem nagyon van, Cserébe itt is nagyon mély a keret.
TOTAL OFFENSE: 5,76 - Nagy extrák nem várhatóak a támadóktól, nagyon sok a kérdőjeles és fiatal játékos. 1-2 igazi húzónév nem ártana.

DL: 7 - NT nélkül nem praktikus 3-4-es falat csinálni, Ellis egyelőre még csak lehetőség. A DE poszt viszont brutálisan erős és mély.
LB: 10 - No comment, sportszerűtlen négy ilyen nevet egy csapatba összerakni. A depth hiánya miatt nem volt szívem levonni 1 pontot, de azért a cseresor vérszegény.
CB: 6 - Samuel látványos CB, de nem a legjobb shutdown corner, a többiek meg nem valók kezdőcsapatba.
S: 8 - Weddle nagy ász, Sensabaugh is jó SS, bár nem kiemelkedő, és a depth is rendben van.
TOTAL DEFENSE: 7,7 - Nagyon kemény defense jött össze, ha Ellis beválik és érkezik egy jó CB, akkor a liga legdominánsabb alakulata lehet.

TOTAL: 6,73 - Idén mindent a védelem építésének szentelt alá a GM, ez látszik is a névsoron. Jó kis 7-6-ra megnyert meccsek sorára lehet számítani, de azért ez még kevés lehet a PO-versenyben.


14. Seattle Seahawks

QB: - 7 Cutler átlagosnál mindenképpen jobb irányító, de meccseket nyerni pont annyira tud, mint meccseket elbukni. Mögötte közepes a kínálat.
RB: 7 - Stewart és Jennings párosa ígéretes, bár kérdés, hogy előbbi 1. számú opcióként hogyan teljesít.
WR: 6 - Moss és Driver együtt közel vannak a 80 évhez, a sok fiatal közül meg egyelőre nem látszik, hogy ki tud majd 1-2. számú elkapóként a helyükre lépni.
TE: 6 - Moeaki személyében akad egy nagyon ígéretes, fiatal elkapó TE, mögötte meg két iparos blokkoló, de ez utóbbi kategóriából is lehetne jobbat találni.
OL: 7 - A fal bal oldala átlag feletti, Thomas a liga legjobb 3 LT-je közé tartozik, a jobb oldalon és a C poszton azonban elférne még 1-2 jobb név. A cseresor ellenben megfelelő.
TOTAL OFFENSE: 6,68 - Jó az offense, de nem elit, ahhoz kellene egy kiemelkedő 1. WR és 2 jó falember még. Ráadásul mire a fiatalok beérnek, az öreg WR-ek ki fognak kopni.

DL: 6 - Hall nagyon jó szezont futott IRL, de 35 éves, Clemons és Mebane rendben vannak, Harris viszont az elmúlt 2 szezonban semmit nem mutatott. A cseresor pedig egyelőre szinte teljes homály, sok újonc és 2. éves játékossal.
LB: 8 - Két nagyon jó kezdő LB mellé a fiatal Nicholas is ideális, és a cseresorban is akad 1-2 jó név, akik képesek lehetnek beugrani.
CB: 5 - Lehet, hogy a Cox-Biggers-Burton triótól többet várnék, mint a DC-n előttük lévő Trufant-Wilson-Jennings triótól…
S: 9 - Két fiatal, de rendkívül tehetséges safety alkotja a kezdő párost, és mögöttük is vannak rutinnal bíró, megfelelő cserék.
TOTAL DEFENSE: 6,85 - Hullámzó a defense névsora, főleg a CB-poszt tűnik kérdőjelesnek, és a front seven névsora alapján nem biztos, hogy a pass rush sokat fog segíteni rajtuk.

TOTAL: 6,765 - Átalakulóban a csapat, de a tavalyi keret erősebbnek tűnt. Főleg a passzjáték lehet gond mindkét oldalon.


13. Minnesota Vikings

QB: 6 - Sanchez nem elit irányító, de oda tudja tenni magát, amikor szükséges. Grossman játékában pedig mindig benne van a meglepetés.
RB: 10 - Az egyik legjobb jelenlegi RB AP személyében adott, és a cseresor sem kutyaütő, ráadásul FB poszton is jól áll a gárda.
WR: 8 - Fürge törpék légiója áll rendelkezésre, D-Jax, Harvin és Bennett is nagyon gyorsak, de a red zone hatékonyság nem a legfőbb jellemzőjük.
TE: 7 - Van átlag feletti blokkoló és elkapó TE is, itt nincs semmi hiba a gépezetben.
OL: 6 - Átlagos névsor, kezdőket és cseréket tekintve egyaránt, Tyron Smith nem véletlenül érkezett.
TOTAL OFFENSE: 7,32 - Rengeteg tehetséges skill player van a támadók között, de ha a fal csak átlagos, nem tud belőlük kiszaladni a csúcsteljesítmény.

DL: 6 - Williams mellett nincs kiemelkedő játékos, Edwards sem a saját zsírján királykodik IRL. Bowers és Jenkins sokat hozzátehet a sikerekhez.
LB: 8 - A kezdő trió rendben van, talán Leber lóg ki egy kicsit, de ő is megfelelő kezdő. A cseresor viszont rettentően harmatos.
CB: 5 - Minden tisztelet mellett Winfield már árnyéka önmagának, Bartell meg árnyéka egy jó CB-nek. A többeik eddig nem sokat tettek le az asztalra.
S: 6 - Dawkins nagy tanár volt a pályán, de valószínűleg most már a pályán kívül lehet az, Bell sem fiatal. Sanford és Butler egyelőre ígéretek.
TOTAL DEFENSE: 6,25 - A LB-triót leszámítva kevés a pályája csúcsán lévő játékos a keretben, a Dawkins-Winfield-Bell trió meg nem a sebességéből fog megélni hátul.

TOTAL: 6,785 - Kemény dió lesz a Vikings, de az idei átalakítás egyelőre nem előre vitte a csapatot, az offense egy jó falra, a defense pedig 2 jó, fiatal secondary emberkére áhítozik.


12. Green Bay Packers

QB: 9 - Rodgers a jelenlegi QB-állomány legjavát képviseli, de egy Whitehurst-Nate Davis back-up duó a sírba teheti a csapatot egy sérülés esetén.
RB: 9 - Foster kiemelkedő és Torain is jó szezont futott, bár utóbbi elég porcelán. Cserébe a FB poszton is van minőség bőven.
WR: 6 - Jennings hiába jó, ha mellette nem nagyon van megbízható 2-3. célpont, egyedül kevés lehet.
TE: 6 - Sheffler tisztességes TE, bár kissé leszállóágba került, a két back-up meg nem is volt felszálló ágban soha.
OL: 6 - A kezdő ötösből 3 poszttal is lehetne még kezdeni valamit, viszont ha Sherrod beválik és Brown áthúz RT-nek, mindjárt jobb lehet a helyzet.
TOTAL OFFENSE: 7,32 - Kicsit féloldalas az offense, a fal mögött álló játékosok tökéletesek, de a fal és a két oldalon sorakozó célpontok esetén lehetne javítani.

DL: 6 - A rutint nem lehet kritikaként felróni a védőfal esetében, de ez ezen a poszton nem feltétlen előny. Kell az idő, a turin és némi szerencse is.
LB: 6 - Barnett az elmúlt 3 szezonból kettőt IR-en fejezett be, és a Bishop-Hayes OLB-duó sem világmegváltó erő. A cseresorról majd írok, ha megtaláltam, hogy kiket akar csereként játszani a GM… 😊
CB: 7 - Bár Talib és Cromartie is szereti előrántani kedvenc fegyverét, ettől még nagyon jó CB-k, és Amukamara is ideális fegyver lehet.
S: 6 - Collins magasan kiemelkedik a keretből, Abdullah eddig nem rossz, de korai még az ítélet, miként a cseresort jelentő két újoncnál is.
TOTAL DEFENSE: 6,25 - Átlagos ez a védelem, rengeteg fiatal játékossal és egy véleményes LB-sorral. 1-2 éven belül jók lehetnek.

TOTAL: 6,785 - Masszív keret, sok fiatal tehetség, néhány sztár, de úgy érzem, az idei év még nem a GB-ről fog szólni.


11. Baltimore Ravens

QB: 5 - Feka futógép QB nem menő, de legalább a baltimore-i kurvák és pszichológusok nem fognak unatkozni Newton és Young mellett.
RB: 5 - Egyelőre egy átlag feletti RB nincs a keretben, nem véletlen érkezett 4 újonc az elmúlt két évben a futószekcióba. Unga mint kezdő FB elég meredek.
WR: 7 - Átlag feletti játékosok névsor alapján, de a domináns elkapó hiányzik, és Mason már nem sokáig fogja hozni a biztos kezet.
TE: 7 - Pettigrew jó kis TE lesz nemsokára, Stocker pedig idális váltótárs lehet. Addig Stevens is megteszi, ha éppen józan.
OL: 8 - 4 poszton egészen kiváló a keret, de Winston mint LT életveszély. Aki IRL RT-ként 10 sacket engedett, amögé kell is a futógép irányító… A cseresor viszont emberes.
TOTAL OFFENSE: 6,36 - A jó fal adott, így lehet fejlődni a futóknak és Newtonnak is, de ettől még nem idén lesz jó ez az offense.

DL: 6 - A jó öreg hibrid D… Viszont nagyon sok a kérdőjeles játékos, és kevés az igazán stabil minőségi arc. Mély a keret, de ez még nem garancia a sikerre.
LB: 8 - Jó a kezdő sor, bár Dunbar kicsit kilóg, de Ray és Tulloch mellett elfér. A cseresor is ígéretes.
CB: 6 - Grimes csinál nagy játékokat, de nem stabil, Smith és Jackson eddig nem muzsikál úgy, mint a draftjuknál remélték, és a többiektől sem lesz jobb a keret, csak nagyobb létszámú.
S: 10 - A legjobb FS, egy top 10 SS és egy kiváló, mindkét poszton bevethető back-up, így kell kinéznie egy elit csapatrésznak.
TOTAL DEFENSE: 7,3 - A védőfalon múlik a siker egyértelműen, ha ott a fiatal DE-ek nem virítanak, akkor hiába Ed Reed, szét fogják szedni ezt a secondary-t.

TOTAL: 6,83 - Kemény defense párosul egy alakulóban lévő offense mellé, ez utóbbi 1-2 év alatt elit szintre juthat, ha Newton és Mathews is beválik. Addigra mondjuk elkapó nem maradna, de ez orvosolható, és addigra a védelem is beérhet.


10. Jacksonville Jaguars

QB: 8 - Romo klasszis játékra is képes irányító, mögötte azonban nincs igazán opció.
RB: 7 - Gore komoly sérülése aggasztó lehet, a 3 fiatal azonban megfelelő háttértámogatásnak tűnik. Vickers pedig a liga legjobbjai közé számít FB poszton.
WR: 9 - White jelenleg a liga 5 legjobb elkapója közé tartozik, MSW és Morgan pedig tökéletesen megélhetnek mellette.
TE: 8 - Lewis lassan az elit TE-ek közé növi ki magát, mind blokkolásban, mind elkapásban. Bennett pedig egy jó elkapó TE, ideális csere.
OL: 8 - LT poszton lehetne jobb opció is, ellenben a másik 4 kezdő poszt igen erős. A cseresorban egy kis minőség még nem ártana a mennyiség mellé, bár Bill Nagy sokra hivatott… 😊
TOTAL OFFENSE: 8 - Gore felépülésétől függően egy elit futó még elférhetne, de ezt leszámítva ütős egység jött össze. Mind futással, mind passzal veszélyes tud lenni a Jaguars, és megfelelő támadófal is dolgozik a sztárok alá.

DL: 6 - Knighton és Houston 3-4-es kompatibilitása kapcsán lehetnek kérdések, kérdés, hogy Knighton Alualu nélkül is tud-e domináns lenni.
LB: 6 - Roth, Suggs és Benard képesek lehetnek nyomást tenni az irányítóra, de a belső LB posztokon nem túl acélos a felhozatal. Smith jó LB, de egyedül kevés lehet, Clark mellette már igencsak veteránnak számít.
CB: 6 - Jimmy Smith kellett, mint falunak a villany, leginkább már nem Mathis mellé, hanem az ő helyére… Még egy jó CB elférne továbbra is.
S: 5 - A liga legrosszabbul szerelő safety-je SS poszton nem biztos, hogy szerencsés, nem véletlenül érkezett 2 újonc safety is a draftról. Ha beválnak, jövőre új kezdő safety páros lesz.
TOTAL DEFENSE: 5,8 - Érdekes az emberállomány, hibrid defense rulez. Kár, hogy ezzel Igor még sosem jutott PO-ba… A secondary pedig egyelőre inkább ígéret, mint bizonyíték.

TOTAL: 6,9 - Nagyon jó offense repítheti a Jacksonville-t, de a védelem kapcsán sorakozó kérdőjelek miatt nem biztos, hogy az idei lesz a nagy robbantás éve.


9. Cincinnati Bengals

QB: 6 - Palmer egyre inkább elszürkül, nagy kérdés, mi lesz vele. McCoy bíztató kezdeten van túl, de messze még a franchise QB szintje.
RB: 7 - Forte kezd visszatalálni a helyes útra, ha Vereen is beválik, jó duó jöhet össze.
WR: 8 - Mindhárom kezdő posztra átlag feletti képességű játékosok állnak rendelkezésre, csak Sweedet kellene már kidobni.
TE: 8 - A liga egyik legjobb elkapó TE-je áll rendelkezésre, de blokkolni ki fog? Peek biztos nem.
OL: 7 - A fal szélein remek játékosok vannak, de a belső 3 poszt kevésbé fényes. Nem véletlenül érkezett 2 újonc guard is a keretbe.
TOTAL OFFENSE: 7,08 - Jó az offense, megfelelő emberek mellett akad 1-2 kiugró skill palyer is. Akárki lesz az irányító, nem lesz rossz dolga. A fal közepét lehetne renoválni viszont.

DL: 7 - Két jó pass rusher DE mellett a fal közepére nagyon kellett Fairley. Nyomás lesz az ellenfelek irányítóin, futás elleni brusztolás kevésbé várható.
LB: 6 - Bradley állandóan sérült, Lee 3-4-be került, de Connor és Angerer is ígéretes játékosok. A névsor megfelelő, de sok dolognak kell összejönnie, hogy a pályán is rendben legyenek a dolgok.
CB: 7 - A két kezdő és a nickel is rendben van, bár Webster kicsit visszaesett újabban, McCourty pedig nem Devin, hanem Jason, ez némileg levon az értékéből.
S: 7 - Thomas már újoncként is igen jól teljesített, mellette Doughty is megbízható játékos. A cserék is elfogadható szintet képviselnek.
TOTAL DEFENSE: 6,75 - Átlag feletti a védelem, de a front seven azért hordoz magában kérdőjeleket, főleg futás ellen.

TOTAL: 6,915 - Masszív, jó csapat a Bengals, mély kerettel és néhány húzónévvel. Talán ez utóbbiból kellene még 1-2 a labda mindkét oldalára az igazán merész álmokhoz.

több mint 13 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 10 261 — 49ers GM
Somos PR Series - part 5: PR 17-24.


24. Kansas City Chiefs

QB: 7 - Vick képes jó dolgokra is, de néha kutyául megy neki. Null Null, Clausen is null eddig.
RB: 8 - MJD zseniális, de 16 meccses terhelést nem szokott bírni. Majd Toston fut helyette??
WR: 7 - Kezdő páros nagyon jó, de a következő két WR összesen 1 NFL-elkapást jegyez IRL...
TE: 6 - Jó blokkoló srácok dögivel, Graham top 3 ebben a kategóriában, de Vick mellé egy jó elkapó TE sem ártana.
OL: 7 - A fal bal oldala elit, de a jobb oldal messze van ettől, és a cseresor sem teszi jobbá a képet túlzottan.
TOTAL OFFENSE: 7,08 - Meccseket eldönteni képes sztárok akadnak a keretben, de kevés a minőségi játékos mögöttük.

DL: 6 - Edwards és Odrick sem elit játékosok, Dorsey egyedül kevés egy 3 emberes védőfalba.
LB: 5 - OLB poszton elég nagy a homály, 4-3-as DE, újonc és 1-2 közepes veterán a keretben. ILB poszton Guyton sem full time starter matéria, mögötte meg a teljes homály.
CB: 6 - Egy jó és egy nagyon hullámzó kezdő mögött két tapasztalatlan fiatal.
S: 5 - Pool agya helyén már szivacs van kb., Dahl tisztes kezdő, a 3 cserejátékos meg tavaly 8 tacklet jegyez IRL. Összesen…
TOTAL DEFENSE: 5,55 - 1-2 jó játékos még nem csinál jó defense-t, főleg nem egy egész mecsen vagy egy egész szezonon keresztül..

TOTAL: 6,315 - Sztárok és nagyon szürke eminenciások érdekes egyvelege a Chiefs, nincs igazán minőségi keret a néhány kiemelkedő játékos mögött.


23. Philadelphia Eagles

QB: 7 - McNabb ugyan már túl van a csúcson, de egy szezonra még mindig átlag feletti opció lehet, ráadásul Fitzpatrick személyében harcedzett, jó irányító ül mögötte a padon.
RB: 7 - Két jó, fiatal futó és egy univerzális veterán alkotja a keretet, bár a két fiatalabb játékosnál adódnak kérdések. Bradshaw kicsit sok labdát potyogtat el, Best meg kicsit sokat sérült.
RB: 4 - Vannak jó elkapók a keretben, de sem 1. WR, sem egy biztos kezű, stabil célpont nem nagyon akad, így hiába a tehetséges fiatalok serege.
TE: 7 - Celek és Walker mindketten inkább az elkapásokban jeleskednek, egy jó blokkoló még nem ártana. Celek viszont a saját szakterületén kiváló teljesítményre képes.
OL: 5 - Igazából az egyik OT és a C poszton leszámítva mindenhol lehetne erősíteni, Justice sem az igazi LT-ként, a Snyder-Asamoah páros pedig jelenleg nem IRL kezdő szint. Utóbbi még lehet az idővel, de a többi poszton a cseresor sem fog segíteni.
TOTAL OFFENSE: 5,92 - Közepes támadósor jött össze, főleg a fal gyengébb annál, hogy kihozza a futókban rejlő potenciált, emellett pedig a passzjátékban is kellene egy igazán elit elkapó.

DL: 8 - A kezdő kvartett kapcsán egyedül Kampman térde lehet aggasztó, ezt leszámítva abszolút elit a névsor. Emellett viszont nem ártana még egy normális back-up DT, és DE poszton is elférne még egy megfelelő csere.
LB: 9 - Cushing és Poz fémjelzi az egységet, és rajtuk kívül is akadnak nagyon jó nevek, Dhani Jones is lehúzhat még 1-2 évet, Brandon Johnson kiváló cover LB, és van 1-2 ígéretes fiatal is.
CB: 5 - Finnegan pocsék szezonon van túl, Quin IRL a legrosszabb passz elleni védelem legrosszabb tagja volt, és a többiek sem nagyon bóklásznak a kezdőcsapat környékén tehetségben.
S: 5 - DeCoud egyre jobb lesz, de Brown nem véletlenül érdemelte ki a Can't Cover becenevet. Futás ellen még használható, de ott sem igazán elit. Cseresor meg nincs.
TOTAL DEFENSE: 6,9 - Egészen kiváló front seven párosul egészen gyenge hátsó alakzattal. Ez mindig oroszrulett jellegű megoldás, amíg megy a pass rush, addig elfogadható megoldás, de amint egy elit támadófal jön szembe, garantált a 400 kapott yard.

TOTAL: 6,41 - Hullámzó a keret erőssége, vannak kiemelkedő posztok, de a támadófal és a secondary gyengesége miatt kérdéses lehet a PO.


22. New York Jets

QB: 7 - Bradford ígéretes újonc szezont tett le az asztalra, ha töretlen marad a fejlődése, akkor igencsak megérte a ráköltött draftjogot. Clements nem ideális back-up, de szódával elmegy.
RB: 7 - Hillis nagyon jó szezont futott, de a fumble probléma aggasztó lehet. Kuhn univerzális játékos, Murray meg egyelőre kérdőjel.
WR: 7 - Átlag feletti elkapók minden posztra akadnak, Britt további fejlődése igazán elitté teheti ezt a csapatrészt.
TE: 8 - Finley top 5 elkapó TE lett, remélhetőleg a sérülése nem veti vissza. Baker korrekt blokkoló, Ingram sajnos nem tűnik úgy, hogy valaha is NFL-játékos lesz.
OL: 8 - A kezdő sor minden tagja stabil, jó kezdő, és akad egy-két kiugróan jó játékos is. A cseresor kevésbé tetszik.
TOTAL OFFENSE: 7,36 - Kemény offense jött össze, ráadásul a kulcsemberek elég fiatalok, úgyhogy a jövő is fényesnek tűnik.

DL: 6 - Wilfork önmagában még nem garancia a sikerre, Bannan nem kiemelkedő játékos, a többiek meg abszolút tucatemberek.
LB: 5 - Szinte minden poszt kérdőjeles Bradie James mellett, ILB poszton nincs még egy starter szintű ember, a külső LB meg teljes káosz. Merriman elszállt, Thomas megöregedett, Kindle nem tudni, Norwood és Wilson meg eddig nem mutattak semmit.
CB: 6 - Hiába van itt a liga legjobb CB-je, egy kezdő CB pont semmire nem elegendő. Ide is jött két újonc, hátha majd közülük valamelyik beválik.
S: 5 - Rhodes évről évre kicsit rosszabb, Wright pedig újoncként nem mutatott semmi különöset. Az egy szem Renaldo Hill, mint back-up opció, szintén nem túl megnyugtató.
TOTAL DEFENSE: 5,55 - Wilfork, James és Revis jó váz lehetne, de a tartalom hiányzik a többi poszton, vagy nagyon fiatal, vagy nagyon kockázatos játékosok sora a keretben.

TOTAL: 6,455 - Furcsa a Jets esetében offense dominanciáról beszélni, de most ez a helyzet. Ezzel lehet meccseket hozni, de a védelemben nem érzem az átütő erőt a komolyabb sikerek eléréséhez.


21. Buffalo Bills

QB: 8 - Buffaloban is rájöttek, hogy QB nélkül nem lehet, Ryan személyében ráadásul minőségi megoldás született. Painter menjen inkább festőnek.
RB: 6 - Lynch pár jó futás mellett elég átlagos tud lenni, Karin és Ringer pedig egyelőre perememberek inkább, mind megfelelő cserefutók.
WR: 7 - Holmes személyében akad egy future HoF clutch elkapó, Thomas és Gettis egyelőre viszont kérdéses támogatást jelentenek.
TE: 2 - Pitta kezdő TE-ként kemény, bár 1 NFL-elkapással többet jegyez, mint az újonc Cameron…
OL: 8 - A kezdó ötös igen veretes, ugyanez nem mondható el a cseresorról, egyik back-up sem lenne megnyugtató megoldás, ha be kellene ugrania néhány meccsre sérülés miatt.
TOTAL OFFENSE: 6,68 - Idén a TE posztot kell megismertetni a Bills GM-jével, ha jövőre ez is megoldódik, és a fiatal RB és WR szekció javul egy évnyit, jó offense-t dirigálhat Ryan.

DL: 7 - Freeney és Suh személyében két meghatározó játékos is akad, a többiek vagy túl fiatalok, vagy túl öregek ahhoz, hogy érdemben befolyásolják a fal munkáját. Itt is kérdés a séma.
LB: 6 - A vegyesfelvágott itt is megvan, 3-4-es LB-nek Farrior és Misi, 4-3-asnak Rivers és Foster jöhet szóba, így a jó névsor nem biztos, hogy jó játékot is tud jelenteni.
CB: 7 - Ha nem is elit, de nagyon jó CB-k vannak a keretben, ráadásul a pozíciók is megfelelőek, van 1-2-3. számú corner is.
S: 5 - Leonhard mellett nem nagyon van még egy elfogadható kezdő, ellenben rengeteg a fiatal, hátha valamelyik majd bejön.
TOTAL DEFENSE: 6,35 - A névsor nagyjából rendben van, minden csapatrészben van kiemelkedő játékos, de a 4-3/3-4 itt is nagy kérdés lehet.

TOTAL: 6,515 - Alakul a Bills, jó irányban halad az építkezés, de egrészt a sok fiatal miatt kell még egy szezon, másrészt van 1-2 poszt, ahol még vékonyka a keret (TE, S). A nevek kiírásáért a DC-n pedig egy külön seggberúgást küldök.


20. Denver Broncos

QB: 8 - Eli átlag feletti irányító, bár néha hajlamos hajmeresztő dolgokat művelni, Thigpen pedig nyugodtan beugorhat 1-2 meccsre, ha szükség lenne rá.
RB: 5 - Tapasztaltnak semmiképpen nem nevezhető futótrió, ellenben a tehetség megvan. Ezt persze bizonyítani is kell majd, addig csak reménykedni lehet. Ráadásul Williams IRL a futótemetőnek is beillő Cards játékosa lett…
WR: 6 - Szintén nagyon fiatal egység, de Cotchery személyében akad egy megbízható veterán is. 1-2 év múlva ütős sor lehet, ha Williams tartja a szintet, és Decker, valamint Doss beválik.
TE: 8 - Winslow majdnem elit elkapó TE, a Hawaii csávó meg ígéretes szezonon van túl, és ő blokkolni is alkalmas lehet.
OL: 9 - Szinte minden posztra elit kezdő játékosok akadnak, nekem a cseresor kevésbé tetszik, de még az is elmegy.
TOTAL OFFENSE: 7,24 - Skill posztokon rendkívül fiatal a keret, de az elit támadófal segítségével összejöhet egy nagyon jó offense.

DL: 6 - Tisztes, átlagos iparosok alkotják a védőfalat, meccset nyerni nem ők fognak, de talán meccset veszteni sem.
LB: 5 - DJ ugyan szinte minden rendszerben megállja a helyét, de sem a Goff-Mays ILB-duó, sem az OLB felhozatal nem túl meggyőző. Utóbbi poszton talán valamelyik fiatal beválik, de egyelőre nem igazán ütős a névsor.
CB: 7 - Haden személyében akad egy kiemelkedő, fiatal CB, és a 2-3.helyre is megfelelő alternatívák vannak.
S: 5 - Hope nagyon megkopott az elmúlt 1-2 szezonban, Lewis pedig IRL sokat profitál abból, hogy Berry szaladgál mellette. Nem véletlen, hogy tavaly és idén is volt safety draft, kérdés, ki válik be a fiatalok közül.
TOTAL DEFENSE: 5,8 - 2 kiemelkedő játékos akad mindössze a védelemben, a többiek talán tudnak egy jó átlagot hozni. Túl sok teher hárul 1-2. év tapasztalattal bíró játékosokra.

TOTAL: 6,52 - Ígéretesnek tűnő offense mellé erősen átlagos védelem társul, nem az idei lesz a Broncos áttörésének éve, de 1-2 meccsen esélyesebb ellenfeleknek is gondot okozhatnak.


19. Arizona Cardinals

QB: 3 - Nincs IRL kezdő, vagy kezdő potenciállal bíró irányító a rosteren.
RB: 7 - Run DMC végre túl van egy normális szezonon, és Gerhart is ideális power back lehet mögötte.
WR: 9 - Fitz igazi sztár elkapó, Breaston és Knox pedig tökéletes megoldások 2-3. Wr-nek. Még egy kis mélység a cseresorban nem ártana.
TE: 5 - A jó TE nem fér össze a Cardinals szellemiségével, ezt a jelenlegi névsor is bizonyítja.
OL: 6 - A fal nagy része viszonylag rendben van, de a Veldheer mint LT project egyelőre kérdőjelesen működik IRL. A depth viszont igazán ígéretes.
TOTAL OFFENSE: 5.96 - Skill posztokon vannak jó nevek, a fal sem rossz, és még sokat javulhat, de amíg nincs legalább elfogadható irányító, hiába a többi poszt átlag feletti szintje.

DL: 8 - NT poszton ugyan kell még fejlődnie mindkét játékosnak, de Dockett posztja egyik legjobbja, és Branch is lassan normális játékossá érik. A depth is megfelelő.
LB: 5 - A két OLB igen szürke, nem véletlen érkezett Houston is, és belül sem igazán megnyugtató megoldás Hayes. Sok a fiatal a keretben, de ez idén még kevés lehet.
CB: 7 - DRC és McCourty is ígéretes fiatalok, bár előbbi elmúlt szezonja nem sikerült túl fényesre. A depth is rendben van.
S: 9 - Nagyon jó a kezdő páros is, és a cserepadon is olyan játékosok ülnek, akik kezdőként is bevethetőek.
TOTAL DEFENSE: 7,2 - Pofás kis védelem jött össze, főleg a hátsó alakzat ígéretes. Szükség is lehet rájuk, mert a pass rush nem tűnik túl acélosnak.

TOTAL: 6,58 - Alakul a csapat, van egy nagyon jó váz, de néhány építőkockát még a helyére kell tenni. A legfontosabb a franchise QB gond orvoslása lesz.


18. Detroit Lions

QB: 4 - Amit eddig Kolb mutatott, az jóindulattal átlagos, Locker még nem játszott rosszul az NFL-ben. Igaz, még jól sem…
RB: 7 - Van egy jó futó kezdőnek, mögötte meg összesen 1 meccsnyi NFL-tapasztalat és kemény 9 cipelés minden rutinja sorakozik fel.
WR: 7 - Van Williams a keretben bőven, bár Mike-nak nem tesz jót a Ford Field légköre. Collie és Avery jó opció 2-3. WR-nek.
TE: 8 - Az egyik legjobb fiatal TE érkezett Vernon Davis személyében, és Fred Davis is megmutatta már, hogy lehet rá számítani.
OL: 7 - A kezdő sor átlag feletti, bár Waters és Heitmann sem mai csirkék. A cseresor ellenben rendkívül fiatal, ami hosszabb távon jó lehet, idén még kevésbé.
TOTAL OFFENSE: 6,4 - Minden posztra akad 1-2 kiváló játékos, úgyhogy a nagy kérdés Locker. Ha ő beválik, évekre rendben lehet az offense.

DL: 8 - Pofás a kezdő trió, mindhárom játékos posztja jobbjai közé tartozik. A cseresor már véleményesebb, Bernard inkább 3-4-es, Thomas meg erősen tanulási fázisban van.
LB: 7 - Minden játékos kapcsán vannak kérdőjelek, bár a névsor tetszetős. Lau 3-4-ben nekem furcsa, Woodley Harrison nélkül nem lesz annyira domináns, Spikes hol jó, hol nem, Reed és Barwin meg most fog 3-4-et tanulni.
CB: 5 - 1 elitté fejlődő CB akad Tramon személyében, Verner meg fantasy-ben elit, de ez ugye nem sok jót jelent általában. Van két cserejátékos is.
S: 7 - Jenkins végre kezd beérni, és Burnett sem volt rossz, amíg meg nem sérült. Cseréje, Peprah sem vallott szégyent IRL, itt is beugorhat.
TOTAL DEFENSE: 6,8 - Egész jó védelem állt össze, megfelelő arányban a fiatal és veterán játékosok. CB poszton elférne az erősítés még, és a LB-sor is tartogathat meglepetéseket minden irányban.

TOTAL: 6,6 - Egy-két poszton lehetne ugyan még javítani a kereten, de összességében erős gárda a Lions, Locker fogja eldönteni, hogy mire hivatott a csapat.


17. New Orleans Saints:

QB: 10 - Brees zseni, és McGee sem volt rossz, amikor pályára lépett, megfelelő back-up lehet.
RB: 6 - Pierre Thomas jó, csak "kissé" sérülékeny, a többiek egyelőre a fiatalos lendületet képviselik.
WR: 7 - A Colston-Meachem páros sem volt tragikus, de ha Julio beváltja a hozzá fűzött reményeket, elit elkapósorral dolgozhat majd Brees.
TE: 6 - Carlson fejlődése sajnos megrekedt IRL, jó újonc év után átlagos szintre süllyedt, de még mindig használható célpont, miként váltótársa is jó lehet blokkolóként.
OL: 6 - Közepes a fal, egyedül Evans kiemelkedő, Berger helyett azonban nagyon kell Tennant berobbanása.
TOTAL OFFENSE: 7,16 - Brees és az elkapók repíthetik a csapatot, de a támadófal elég átlagosnak tűnik ahhoz, hogy ez minden meccsen stabilan működni tudjon.

DL: 6 - DE poszton nagyon jó, DT poszton kevésbé acélos a névsor, nagy kérdés, hogy Rogers még egyszer össze tudja-e szedni magát. Ha nem, akkor itt is nagy teher hárulhat a fiatalokra.
LB: 8 - Vilma és Hawk párosa jó alap, Fokou is javulgat, a cseresorban is akad egy-két ígéretes név.
CB: 5 - Spencer - McFadden kezdő páros is jóindulattal átlagos, a Trent-Gaitor csere duó is elég vérszegény.
S: 5 - McBath elég bátor kezdő FS-nek, cserébe van két IRL kezdő SS.
TOTAL DEFENSE: 6,05 - A LB-sor dominál a védelemben, de főleg a védőfal közepén és a secondary-ben lenne mit foltozgatni.

TOTAL: 6,605 - Brees fog meccseket nyerni bőven, de a csoportban a regnáló bajnokkal ez nem biztos, hogy elég lesz a PO-hoz.