FCS, Division II-III, NAIA

10 feliratkozó

több mint 11 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 34 981 — #NoStress
A D2-ben és a D3-ban a következő héten már a rájátszás jön, itt a harmad- és negyedosztályú bracket, hajrá MIT!
baggio
Van most olyan játékos a D2-ben vagy a D3-ban, aki draftra, NFL-be várható?

több mint 11 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 159 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
A szokásos utolsó fordulóbeli nagy montanai állami derbinek külön érdekességet ad, hogy a Grizzlies edzője, a 72 esztendős Mick Delaney tegnap bejelentette, visszavonul a szezon után, szóval utolsó alapszakasz meccsére készül. A Montana 2× nyerte meg vele az FCSt, 1995ben és 2001ben.iktriad
Itt kissé elnéztél valamit, mert Delaney csak 2012 óta volt edző, az említett időszakban a Colorado State-nél volt RB coach.

a Bethune Cookman és a Florida A&M pedig nem a Citrus Bowlon (az más történet), hanem a Citrus BowlBAN találkozik, ez lesz az első mérkőzés a 207 millió dollárért felújított stadionbanbaggio
Köszi a korrigálásokért.
több mint 11 éve
r.baggio New York Giants North Texas Mean Green 64 122 — no es importante
A szokásos utolsó fordulóbeli nagy montanai állami derbinek külön érdekességet ad, hogy a Grizzlies edzője, a 72 esztendős Mick Delaney tegnap bejelentette, visszavonul a szezon után, szóval utolsó alapszakasz meccsére készül. A Montana 2× nyerte meg vele az FCSt, 1995ben és 2001ben.iktriad
Itt kissé elnéztél valamit, mert Delaney csak 2012 óta volt edző, az említett időszakban a Colorado State-nél volt RB coach.

a Bethune Cookman és a Florida A&M pedig nem a Citrus Bowlon (az más történet), hanem a Citrus BowlBAN találkozik, ez lesz az első mérkőzés a 207 millió dollárért felújított stadionban


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 11 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 159 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Az utolsó hét előtti top 25
1. New Hampshire Wildcats (74) 9-1 1
2. Coastal Carolina Chanticleers (56) 11-0 2
3. North Dakota State Bison (20) 10-1 4
4. Jacksonville State Gamecocks (10) 9-1 3
5. Eastern Washington Eagles 9-2 5
6. Villanova Wildcats 9-2 6
7. Fordham Rams 10-1 7
8. Illinois State Redbirds 9-1 8
9. Chattanooga Mocs 8-3 9
10. Southeastern Louisiana Lions 8-3 10
11. Northern Iowa Panthers 7-4 11
12. Montana State Bobcats 8-3 12
13. Montana Grizzlies 7-4 16
14. Eastern Kentucky Colonels 9-2 18
15. Harvard Crimson 9-0 17
16. South Dakota State Jackrabbits 7-4 19
17. James Madison Dukes 8-3 25
18. Indiana State Sycamores 7-4 23
19. McNeese State Cowboys 6-4 13
20. Youngstown State Penguins 7-4 15
21. Richmond Spiders 7-4 14
22. William & Mary Tribe 7-4 24
23. Sam Houston State Bearkats 7-4 NR
24. North Carolina A&T Aggies 9-2 NR
25. Bethune-Cookman Wildcats 8-3 20

A North Dakota Staste annak ellenére előzte meg a Jacksonville Statetet, hogy a Gamecocks megnyerte a divizióját. Vad Leeék 8 helyet ugrottak előre, és már 17. a James Madison. Újra top 25ös a Sam Houston State (amely holtversenyben van az élen a Southlandben a Southeastern Louisanaval, és a North Carolina A&T is akik a Bethune Cookman botlásával vezetik a MEACt. Kikerült a Bryant, amely elbukta a Northeast rangadót és divíziógyőzelmet a Sac red Heart ellen, valamint a Northern Arizona is.

A záró fordulóban 3 rangsoroltak közti találkozóra kerül sor. A Youngstown State a majdnem lehetetlent igyekszik megvalósítani, megverni idegenben a North Dakota Statet, hogy bejussanak a playoffba. A szokásos utolsó fordulóbeli nagy montanai állami derbinek külön érdekességet ad, hogy a Grizzlies edzője, a 72 esztendős Mick Delaney tegnap bejelentette, visszavonul a szezon után, szóval utolsó alapszakasz meccsére készül. A Montana 2× nyerte meg vele az FCSt, 1995ben és 2001ben. Mindkét montanai alakulat ott lesz a rájátszásban, de egy siker akár Top 8as kiemelést is jelenthet valamelyik csapatnak. A hétvége legnagyobb meccse viszont az alapszakasz utolsó találkozója lesz. A Richmond és a William & Mary meccsének a playoff a tétje. Aki nyer, az minden valószínűség szerint bejut, aki veszít, az lemarad a rájátszásról.

6 FCS-FBS meccs lesz szombaton, ebből 2 rangsolt csapat teszi tiszteletét egy első osztályú csapatnál: A Fordham az Armyhoz látogat, az Eastern kentuck pedig a Floridához. Tekintve, hogy tavaly egy gyengébb Georgia Southern nyerni tudott Gainesvilleben, Kelvn Taylorék jobb, ha nem becsülik le a Colonelst. A tov ábbi 4 meccs párosítása: Alabama- Western Carolina, Auburn - Samford (ez a meccs a S Jaquiski Tarttnak lehet fontos, ha jól teljesít, könnyen ő lehet az első FCSes draftolt jövő tavasszal!) Georgia - Charleston Southern és BYU - Savannah State.

Kiemelt meccs lesz a Lehigh - Lafeytte a Yankee stadionból. A két egyetem 150. alkalommal játszik egymás ellen. A Florida Citrus Bowlon pedig a Bethune Cookman és a Florida A&M találkozik Orlandóban.

Csütörtökön és pénteken is pályára lép egy Top 25ös csapat: 21.-e hajnalán a nyeretlen Nicholis Statehez megy a Southeastern Louisiana, aznap este pedig az Eastern Washington megy a Portland Statehez.
több mint 11 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 159 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
!

baggio
Csodálom, hogy nem a 150. Lafayette - Lehigh a Yankee Stadionban lett ilyen fontos az ESPNnek.iktriad
arról is szó volt, de két negatív mérlegű csapat meccsét már tényleg nehéz lett volna eladni, Los Angeles-ben így is sokan kikeltek magukbólbaggio
És a Harvard - Yalet mivel harangozzák be/hypeolják majd? Meglesz-e a hibátlan szezon a Crimsonnak, vagy Tyler Varga keresztülhúzza a számításaikat? 😀😀
több mint 11 éve
r.baggio New York Giants North Texas Mean Green 64 122 — no es importante
!

baggio
Csodálom, hogy nem a 150. Lafayette - Lehigh a Yankee Stadionban lett ilyen fontos az ESPNnek.iktriad
arról is szó volt, de két negatív mérlegű csapat meccsét már tényleg nehéz lett volna eladni, Los Angeles-ben így is sokan kikeltek magukból


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 11 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 159 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
!

baggio
Csodálom, hogy nem a 150. Lafayette - Lehigh a Yankee Stadionban lett ilyen fontos az ESPNnek.
több mint 11 éve
r.baggio New York Giants North Texas Mean Green 64 122 — no es importante
A D2-ben és a D3-ban a következő héten már a rájátszás jön, itt a harmad- és negyedosztályú bracket, hajrá MIT!



---





---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 11 éve
r.baggio New York Giants North Texas Mean Green 64 122 — no es importante
!



---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 11 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 159 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
12. heti összefoglaló:

Az 1.. New Hampshire már biztosan legalább megosztott CAA bajnok, miután megverte a Delawaret. Sean Goldrich 4 TDt passzolt. A Coastal Carolina és a Harvard pedig 1 meccsre van a hibátlan alapszakasztól (a Crimson a hibátlan szezontól is, mivel nem vesznek részt a playoffban). Előbbi a Monmouthot intézte 52-21re, a Harvard 34-24re verte a Pennt.

A nap egyik fő meccsén a 3. Jacksonville State eldöntötte a fontos kérdéseket az Ohio Valley Conferencben, miután legyőzte az elmúlt két év divízió győztesét, az Eastern Illinoist 27-20ra. A QB Eli Jenkins 288 yardot ls 1 TDt passzolt, míg DaMarcus James 112 yardot tett meg a földön és szintén 1 TDt szerzett.

A Southland Conference szuper-rangadóján a 13. Southeastern Louisana 28-9re ütötte ki a McNeese Statet és ezzel a Sam Houston Statetel együtt vezetik a diviziót. Bryan Bennett 4 TDt passzolt, ebből 2öt Jeff 😊-nak. Smiley 3 elkapásából 2 TD lett.

A MVCben North Dakota State a Missouri STaten élte ki a múlt heti vereségkor keletkezett frusztrációt. A Bison 45-10re nyert. Carson Wentz 5 TD passzt adott, kettőt ebből az unokatestvére, A TE Connor kapott el.John Crocket 177 yardott futott. És Kyle Emanuel majdhogynem bebiztosította az év védője címet. A Buck Buchanan Award fő várományosa 10 szereléssel, 2 sackkel, 3,5 TFLel és egy INTtel fejezte be a napot.

A NDSU azonban csak megosztva vezeti divizióját, mert a 8 Illinois State azonos mérleggel áll, miután legyőzte a South Dakotat 45-26ra. Marshaun Coprich 221 futott yarddal és 2 TDvel zárt, a Redbirds QB Tre Roberson 297 total yarddal és 3 TDvel (2 passzolt, 1 futott) zárt.

A nap 2. rangsoroltak közti meccsén a 23 Indiana State meghosszabbításban 27-24re győzte le a 15 Youngstown Statet. A hosszabbításban a Penguins freshman QBja, Hunter Wells már az első playnél interceptiont dobott Mark Sewall kezébe (aki korábban már 2 fumblet is összeszedett), és Eric Heldorn 26 yardról berúgta a Sycamores győztes FGjét. A YSUnak le kéne győznie a North DFakota Statet ahhot hogy bejusson a playoffba.

A CAAben Vad Lee és a 25. James Madison alaposan eltángálta a 14. Richmondot 55-20ra. Lee iskolarekordot jelentő 433 yardot passzolt és 3 TDben volt benne (2 passzolt, 1 futott) Az első negyedben egy 93 yardos tTD passz adott DeAndre' Smithnek. Lee már 3,066 passzolt yardnál jár, ami iskolarekord. Megérte elhozni a Georgia Techből. A Spidersnél visszatért Michael Staruss, de a QB a 3 passzolt TD mellett 3szor adta el a labdát. A Dukesnak elég legyőzni a gyengélkedő Elon jövő héten a playoffhoz. A Richmond pedig az év utolsó FCS alapszakasz meccsén ki-ki mérkőzést vív a playoffért a William & Maryvel!

A Sacred Heart 14-7re verte a 21. Bryantet és ezel megnyerte a Northeast Conferencet és ott lesz a playoffban. RJ Noel 2:30al a vége előtt adta a szó szerint mindent eldöntő TD passzt Tyler Dubenak.

5 biztos diviziógyőztes playoff részvevőnk már van:
Chattanooga (Southern), Jacksonville State (Ohio Valley), Fordham (Patriot), Sacred Heart (Northeast), és a San Diego a Pioneerból amely bizarr és szerencsés körülmények között került. Bizarr, mert a Jacksonville, amely tegnap egyébként megnyerte volna a diviziót, a héten úgy döntött nem vesz részt a playoffban a Pioneer liga egyes pénzügyi szabályozásai miatt, így a a divíziógyőzelem a San Diegonak az ölébe hullott. Ez így nem teljesen pontos, a Dan Diego az utolsó pillanatban, Keith Williams 44 yardos TD passzával Brandon Whitenak. Az ironikus az, hogy tavaly a San Diego pont ugyanilyen indokkal mondta le a részvételét 1 évvel ezelőtt... A Pioneer ligában az offseasonban igencsak dolgozniuk kell az illetékeseknek, hogy ez ne forduljon elő jövőre- zsinórban harmadszor...
több mint 11 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 159 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Máris megvolt az első upset már a 12. fordulóban. A 20. Bethune Cookmant 40-35 arányban verte a Hampton és így a Wildcats playoff részvétele erősen kérdésessé vált. Ezúttal az FCS 1. védelem hagyta cserben a Gamecockst. Eddig meccsenként 225.7 yardot engedtek, csütörtök éjjel viszont a Hampton 422 yardot szerzett, ebből a freshman QB, Jerell Antoine 249et hozott össze a levegőben, és ami ennél is fontosabb 5 TDt dobott.

Egy kis draft
2 FCS játékost már meghívtak a jövő évi Seniorbowlra. A Samford All-American safetyje, Jaquiski Tartt kapott elsőként meghívót Mobileba. Egyesek szerint akár lehet belőle 2. napos pick is! Jövő héten az Auburn ellen sokat javíthat (vagy ronthat) a draft státuszán!
Nem sokkal később a Northern Iowa RBje, David Johnson is meghivást kapott Alabamába, ő zsinórban 3. éve került 1000 yard felé, és vezeti a Panthers örökranglistáját szerzett yardokban, futott yardokban és TDkben.
több mint 11 éve
r.baggio New York Giants North Texas Mean Green 64 122 — no es importante
ezt muszáj ide belinkelni:
 www.sbnation.com/college-football/2014/11/12/7194821/dii-diii-naia-college-football-playoffs

a d3-ban az MIT (!) története során először bejutott a rájátszásba 😊


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 11 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 159 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Eheti Top 25 - hosszú idő után először új elsővel!

1. New Hampshire Wildcats (70) 8-1 2
2. Coastal Carolina Chanticleers (55) 10-0 3
3. Jacksonville State Gamecocks (13) 8-1 4
4. North Dakota State Bison (19) 9-1 1
5. Eastern Washington Eagles 9-2 5
6. Villanova Wildcats 8-2 7
7. Fordham Rams 9-1 9
8. Illinois State Redbirds 8-1 12
9. Chattanooga Mocs 7-3 13
10. Southeastern Louisiana Lions 7-3 14
11. Northern Iowa Panthers 6-4 19
12. Montana State Bobcats 7-3 15
13. McNeese State Cowboys 6-3 6
14. Richmond Spiders 7-3 8
15. Youngstown State Penguins 7-3 10
16. Montana Grizzlies 6-4 11
17. Harvard Crimson 8-0 18
18. Eastern Kentucky Colonels 8-2 16
19. South Dakota State Jackrabbits 6-4 22
20. Bethune-Cookman Wildcats 8-2 20
21. Bryant Bulldogs 8-1 23
22. Northern Arizona Lumberjacks 7-3 25
23. Indiana State Sycamores 6-4 17
24. William & Mary Tribe 6-4 25
25. James Madison Dukes 7-3 NR

Múlt héten a North Dakota State egyhangúan minden szavazónál első volt. Bár erre a hétre is megtartottak 12-t, immáron a New Hampshire vezeti a rangsort, és lehet 1. kiemelt a playoffban. A Wildcatssen kivükl a veretlen Coastal Carolina és a Jacksonville State is beelőzte az NDSUt. A McNeese Statenek 7, a Richmondnak 6 helybe került a múlt szombati botlás. A Southern Conferencet megnyerő Chattanooga és a szezon előtt titkos favoritnak tartott, egyre jobb formában lévő Southeastern Louisiana került be a Top 10be. A Bisont verő Northern Iowa pedig 11. Távozott a listáról a Stephen F Austin, helyükre a Vad Lee vezette James Madison került be.

Az utolsó előtti forduló slágermeccse a Southern Conference kvázi döntője lesz a 10. Southeastern Louisana és a 13. McNeese State között. Aki nyer, az megnyeri a dviziót is, és bejut a playoffba. Emelett még 22 rangsorolt csapat közti meccs lesz. A James Madison a múlt héten v esztes Richmondhoz látogat, valamint a Youngstowa State az Indiana State eleln melegít a North Dakota State elleni meccsére a jövő héten.

A Northeast Conferenceben a Bryant a Sacred Heart otthonában játszik kvázi mindent eldöntpő meccset és a nagy kérdések eldőlnek Ohio Valley Conferenceben is, ahol az Eastern Illinois látogat a Jacksonville Statehez. Ha nyer a Panthers, megynerheti a diviziót és bejuthat a playoffba is! A Montana State - Idaho State sem lesz kis meccs, ideális ráhangolódás a a Bobcatsnek a Montana elleni állami rangadóra a jövő héten.
több mint 11 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 159 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
11. forduló összefoglaló!

Vége a nagy sorozatnak. 2012. október 13.-a óta először kikapott a háromszoros bajnok North Dakota State! A Bison 33 meccs óta volt veretlen, idegenben pedig utoljára 2010ben kaptak ki. A 19. helyen kiemelt Northern Iowa a saját receptjét nyomta le a NDSU torkán. Irtó jó védelem + futójáték segítségével dominált a bajnok felett. 306 total yardot szerzett a Panthers, az NDSU 175 ellenében, és 10 pontot hoztak össze a Bison turnovereiből. A UNI futója, David Johnson 210 yardot hozott össze futásokból és returnökből. A QB Brion Carnes és az RB Darrian Miller egyaránt futott 1-1 TDt. A vége 23-3 lett. A Northern Iowa 2 hét alatt 2 veretlen csapatot győzött le, szóval elég jó formában vannak. Kíváncsi vagyok hova zuhan majd az NDSU a rangsorban, hiszen mind a 4 másik TOP 5ös csapat nyert. A Missouri Valleyban jelenleg továbbra is az NDSU vezet, de csak holtversenyben az Illinois Statetel.

És hogy súlyosbodjanak a Bison problémái, Vernon Adams is visszatért! Az 5. Eastern Washington irányítója 5 hete szenvedett lábtörést, erre tegnap már a pályán volt! Mi az, hogy pályán volt? 399 yardot és 4 TDt passzolt a 11. Montana ellen. Az Eagles 33-10re is vezetett, innen kapaszkodott vissza a Grizzlies 36-26ra a végére. Adams legjobb elkapói Cooper Kupp (8 elkapás, 134 yard 1 TD), és Shaq Hill (7 elkapás, 103 yard 1 TD) voltak, A túloldalon Jordan Johnson 447 passzolt yarddal és 3 TDvel és 2 INTttel zárt. Jamal Jones 139 yardot és a 1 TDt kapott el. A végén még Adams tényleg megnyeri a Walter Payton díjat, lábtörés ide vagy oda.

A harmadik Top 5ös alakulat amelynek rangsorolt csapat jutott a 4. Jacksonville State volt, ők az egyik nagy Ohio Valley Conference rivális 16. Eastern Kentucky takaritották el az útból egy 20-6os győzelemmel. DaMarcus James 170 yardot futott és 1 TDt. A Gamecocks 357-100 aránbyban dominált a földön a Colonels ellen. Ha jövő héten a JSU megveri az időközben elég jó formába kerülő Eastern Illinoist is, akkor az OVC divizió idén az övék.

A saját divízió megnyerése már sikerült a 13. Chattanoogának, akik 1984 óta először lesznek ott a rájátszásban, miután 31-13ra megverték a Woffordot, és megnyerték a Southern Conferencet. Keon Williams 91 futott yarddal és 3 TDvel vette ki a részét a sikerből.

Az Illinois State megmutatta a NDSUnak, hogy hogy kell majd a jövő héten egy vereségből visszarázódni a győztesek útjára. A 12. Redbirds nagy csatát nyert a 10 Youngstown State ellen 35-21re, úgy hogy a 2 negyedben már 21-0 volt az állás. A QB Tre Roberson és RB Marshaun Coprich duója most is ellenállhatatlan volt. Előbbi 2 TD passzolt és 1et fuott, utóbbi zsinórban kilencedik alkalommal futott több, mint 100 yardot. Ezúttal 144 yarddal és 2 TDvel zárt. A Pinguinsnél Andrew Williams zárt 158 elkapott yarddal és 1 TDvel.

A 22. South Dakota State és a 17 Indiana State meccsén a nagy playek domináltak, már ami a Jackrabbits csapatát illeti. Jake Wieneke Austin Sumner slant passzából ért el 91 yardos TDt, a leghosszabbat az SDSU történetében! Zach Zennernek pedig egy 94 yardos TDt futott. A SDSU legjobb játékosa 193 futott yarddal és 2 TDvel zárt. A végén mégis meglehet neki a 2000 futott yard zsinórban harmadszor? Jelenleg 1416 yardnál jár. Ha a Jackrabbits bejut a playoffba, és ott megy legalább 1 kört, szerintem igen!

3 upset is született tegnap - ráadásul ebből kettőt is Top 10es csapat szenvedett el: A nem olyan rég még Top 25ös Stephen F. Austin megverte a 6. McNeeese Statet 31-26ra, ezzel a Cowboys már nem 1. a Southland conferenceben. A Lumberjacks Qbja, Zach Conque 201 yarddal és 3 TDvel zárt. Gy jövő szombaton óriási meccsre van kilátás a McNeese State és az új első Southeastern Louisana között. Byran Bennetteék tegnap 77-7re(!) döngölték a földbe a Houston Baptist csapatát. Iskolarekordot jelentő 806 yarddal és 11 TDvel zártak. A Cowboysra kemény mérkőzés vár, ráadásul idegenben...

A CAAben megint folytatódott a "jó csapatok az év vége felé kinyírják playoff esélyeiket" nem túl dicső hagyománya. A 8. Richmond múlt héten elkapta a Villanovát, erre a héten nagy pofonba szaladt bele a tavalyi CAA bajnok, ám idén meglehetősen gyengus Maine ellen. A Spiders magát verte meg: Trevor Bates 23 yardos picksixet szerett a Spiders QBján Michel Rocconak egyik interceptionjéből (volt neki ebből 4), Benjamin Davis pedig egy blokkolt puntot vitt vissza TDre. A Maine 33-20ra nyert.

Úgy látszik a Cal Poly csak a montanai ellenfeleket szereti. A 21. helyen kiemelt Mustang ugyanis 2 bravúrgyőzedelme után kikapott a szintén egyre jobb formát mutató (zsinórban 5 győzelmét szerző) Idaho State ellen. A 2 csapat QBja alaposan kitett magáért: Bengalsban Justin Arias 292 yardal 3 TDvel és 2 pickkel zárt míg a Cal Polyban Chris Brown 195 yardot és 3 TDt futott valamint 101 yardot és 1 TD passzolt. A vége 30-28 lett az Idaho Statenek.

A North Dakota State bukásával már csak a Charlotte 49ers 59-34 legyőző Coastal Carolina és a Columbiat 45-0ra kiütő Harvard veretlen idén.

Tegnap 2 FCS- FBS találkozót rendeztek, ráadásul két FBSben Top 25ös csapatt ellen (köztük az 1. Mississippi State) ellen lépett pályára 2 másodosztályú csapat.
A Presbyterian 48-0ra kapott ki az Ole Misstől, míg a Tennessee Martin (vagy UT Martin, kinek hogy tetszik) 45-16ra maradt alul az FBS 1. helyen rangsorolt csapata, a Mississippi State ellen.
több mint 11 éve
r.baggio New York Giants North Texas Mean Green 64 122 — no es importante
A Fordham-Bucknell nem hétköznapi módon szakadt félbe xD Az első negyedben a pálya melletti grillsütő kigyulladt, a füst miatt pedig állt a játék





---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 11 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 159 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Már 2 rangsorolt csapat mérkőzése is befejeződött, egyik sem hétköznapi módon ért véget.

A 20. Bethune-Cookman 3 negyed után 6-7 hátrányban volt a Norfolk Statekel szemben. A kevés pont nem meglepő, hisz a 2 csapat védelme a Top 3ban van az egész FCSben! És ez a védelem is nyerte meg a mecset a Wildcatsnek, hisz két safetyvel(!) sikerült fordítani a a Spartansszal szemben. Meg biztos, ami biztos, Ben Nonoa a Wildcats kickere még berúgott egy FGt is, ezzel a Bethune Cookman 13-7re nyert és nagyon lépett a MEAC divízió megnyerése felé.

A 9. Fordham már ennél is beljebb jár, hisze nagy nehézségek árán, de sikerült legyőzni a nagy Bucknell és ezzel már minimum társbajnokok a Patriot ligában. A Rams első csapat, amely biztosan ott lesz a november végén induló rájátszásban! Azonban a győzelem nem volt könnyű. Egyrészt a Fordham kiváló QBja, Michael Nebrich sérülése miatt Peter Maetzold irányított. Másrész 3 perccel a vége előtt 17-17es állásnál Trey Lauletta 28 yardos TD passzt adott Will Carternek. A Rams azonban 1 percben belül egy 4 playből álló driveból egyenlített. Chase Edmons a 2. TDjét futotta meg. Jöhetett a hosszabbítás, ahol előbb a Bucknell kickere, Derek Mauer 44 yardról értékesített egy FGt, ami újra a Bison juttatta előnyhöz. Az ellentámadásból azonban sikerült a Ramsnek TDt szerezi, miután
Maetzold egy 10 yardos passzal találtaTebucky Jones Jr-t az endzoneban. A vége Fordham- Bucknell 30-27.

És a rangadókra még csak ma kerül sor...
több mint 11 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 159 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
így van, az FCS-ben utolsóként, mert már a Patriot League-ben is osztanak (a Georgetown kivételével)

---

a hét játéka amúgy megint a másodosztályban volt


de ki kell emelni a Sacred Heart-Wagner meccset is, ahol az előbbi csapat előbb egy reverse-ből szerzett TD-t (brutális blokk 1:27-nél), majd 93 yardos blokkolt FG-ből (2:19-től), a 23:7-es végeredményt pedig saját mezőnygól próbálkozásuk blokkolása utáni futott TD-vel állították be (3:03-tól) 😊
baggio
Köszi a videókat!
több mint 11 éve
r.baggio New York Giants North Texas Mean Green 64 122 — no es importante
Ha a Harvard végig veretlen marad, akkor van esélye bejutni a PO-ba, és így van esélye bajnoknak lenni?Sobri Jóska
az ivy ligás csapatok nem vesznek részt semmiképp sem a rájátszásbanbaggio
Na de miért?Sobri Jóska
A Harvard és társainak nincs szüksége az ezzel járó plusz figyelemre, ráadásul decemberben már vizsgaidőszak van.baggio
Ők pl. nem is adnak sportösztöndíjat, ha jól tudom.iktriad
így van, az FCS-ben utolsóként, mert már a Patriot League-ben is osztanak (a Georgetown kivételével)

---

a hét játéka amúgy megint a másodosztályban volt


de ki kell emelni a Sacred Heart-Wagner meccset is, ahol az előbbi csapat előbb egy reverse-ből szerzett TD-t (brutális blokk 1:27-nél), majd 93 yardos blokkolt FG-ből (2:19-től), a 23:7-es végeredményt pedig saját mezőnygól próbálkozásuk blokkolása utáni futott TD-vel állították be (3:03-tól) 😊


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 11 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 159 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Eheti Top 25

1. North Dakota State Bison (164) 9-0 1
2. New Hampshire Wildcats 7-1 2
3. Coastal Carolina Chanticleers 9-0 3
4. Jacksonville State Gamecocks 7-1 5
5. Eastern Washington Eagles 8-2 6
6. McNeese State Cowboys 6-2 9
7. Villanova Wildcats 7-2 4
8. Richmond Spiders 7-2 13
9. Fordham Rams 8-1 10
10. Youngstown State Penguins 7-2 11
11. Montana Grizzlies 6-3 12
12. Illinois State Redbirds 7-1 7
13. Chattanooga Mocs 6-3 13
14. Southeastern Louisiana Lions 6-3 15
15. Montana State Bobcats 6-3 8
16. Eastern Kentucky Colonels 8-1 16
17. Indiana State Sycamores 6-3 19
18. Harvard Crimson 7-0 20
19. Northern Iowa Panthers 5-4 22
20. Bethune-Cookman Wildcats 7-2 21
21. Cal Poly Mustangs 6-3 NR
22. South Dakota State Jackrabbits 5-4 18
23. Bryant Bulldogs 7-1 25
24. William & Mary Tribe 5-4 17
25. Northern Arizona Lumberjacks 6-3 NR

A Cal Polynak a 21. helyet érte a 2 montanai csapat megverése 8 nap alatt. Az Eastern Washington 2 hete (és a Weber Statet múlt szombaton legyőző) Northern Arizona a másik új csapat a Top 25ben, Az Albany és a Stephen F. Austin a két távozó a héten.

Az EWU már újra Top 5ös, és ha megnyerik a big Skyt ez egy Top 4es hely is lehet. a rájátszásban. A Richmondnak 5 helyet és Top 10et ért a Villanova legyőzése, de csak a Wildcats után találhatók. A Montana State és a Wiliam & Mary 7 helyet zuhant.

6 csapat van a Top 25ben a Missouri Valley Conferenceből (Bison divízió), de nem a CAA, hanem a Big Sky (Eastern Washington) adja a 2. legtöbbet (5). A CAAnek 4 csapat van a Top 25ben.

5 azaz öt rangsoroltak közti találkozó lesz a héten:
A MVCben mind a 6 Top 25ös csapategymás ellen játszik: North Dakota State ahhoz a 19. Northern Iowahoz megy, aki a múlt szombaton az addig szintén veretlent Illinois Statet győzték le. A 10. Youngstown State az előbb emlegetett 12. illinois Statehez utazik. És a 22. South Dakota State az 17. Indiana Statehez látogat.
A Big Skyban óriási rangadó jön: az 5. EWU a 11. Montanat fogadja
Az Ohio Valleyben is eldőlnek szombaton a nagy kérdések - A 4. Jacksonville State a 16. Eastern Kentuckynál vizitál.
Már csütörtökön és pénteken is lesz 1-1 Top 25ös pályára lépő. Előbbin a 20. Bethune Cookman megy a Norfolk Statehez, utóbbin a ). 8-1es Fordham látogat a 7-1 Bucknellhez!


Ha a Harvard végig veretlen marad, akkor van esélye bejutni a PO-ba, és így van esélye bajnoknak lenni?Sobri Jóska
az ivy ligás csapatok nem vesznek részt semmiképp sem a rájátszásbanbaggio
Na de miért?Sobri Jóska
A Harvard és társainak nincs szüksége az ezzel járó plusz figyelemre, ráadásul decemberben már vizsgaidőszak van.baggio
Ők pl. nem is adnak sportösztöndíjat, ha jól tudom.
több mint 11 éve
r.baggio New York Giants North Texas Mean Green 64 122 — no es importante
Ha a Harvard végig veretlen marad, akkor van esélye bejutni a PO-ba, és így van esélye bajnoknak lenni?Sobri Jóska
az ivy ligás csapatok nem vesznek részt semmiképp sem a rájátszásbanbaggio
Na de miért?Sobri Jóska
A Harvard és társainak nincs szüksége az ezzel járó plusz figyelemre, ráadásul decemberben már vizsgaidőszak van.


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 11 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 34 981 — #NoStress
Ha a Harvard végig veretlen marad, akkor van esélye bejutni a PO-ba, és így van esélye bajnoknak lenni?Sobri Jóska
az ivy ligás csapatok nem vesznek részt semmiképp sem a rájátszásbanbaggio
Na de miért?

több mint 11 éve
r.baggio New York Giants North Texas Mean Green 64 122 — no es importante
Ha a Harvard végig veretlen marad, akkor van esélye bejutni a PO-ba, és így van esélye bajnoknak lenni?Sobri Jóska
az ivy ligás csapatok nem vesznek részt semmiképp sem a rájátszásban


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 11 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 34 981 — #NoStress
Ha a Harvard végig veretlen marad, akkor van esélye bejutni a PO-ba, és így van esélye bajnoknak lenni?

több mint 11 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 159 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
10. heti összefoglaló

Egy veretlen csapattal kevesebb van, plusz kikapott egy top 5ben rangsorolt alakulat is, miközben már csak 3 hét van hátra az alapszakaszból.

A nap rangadóját a CAAben rendezték, ahol a 4. Villanova és a 13. Richmond csapott össze. A pókok hatásosan tudták limitálni az FCS egyik legjobb játékosát, a Walter Payton díj egyik nagy esélyesének tartott játékosát, John Robertsont. A Wildcats QBja mindössze 139 yardot és 1 TDt (és 1 INTet) passzolt, és 65 futott yardot tett meg 22 futásból. A túloldalon Michael Rocco, a Spiders Qbja a 3. negyedben futotta meg a győztes TDt. A Villanova kickere, Steve Wyler kihagyta az extra pontot(!) a Wildcats egyedüli TDjékor, és ez a győzelembe került csapatának, mert így a Richmond 10-9re tudott győzni.

A másik rangsoroltak közti CAAs rangadón a 2. New Hampshire és a 22 Albany találkozott, A végső eredmény (49-24 a Wildcatsnek) ne tévesszen meg senki, 3 negyed után 42-3 volt az állás.A New Hampshire WRe R.J. Harris 3 TDt szerzett az első félidőben (2 elkapott, 1 futott) míg az RB Nico Steriti szintén 2 futott TDvel zárta a napot.

A Missouri Valley Conferenceben 2 veretlen csapat is pályára lépett egy másik Top 25ös csapat ellen, és az egyik idén először ki is kapott! De ez természetesen nem a címvédő North Dakota State volt, amely a szomszédállam legerősebb csapatát, a 18. South Dakota Statet fogadta. A Bison megint védelem mellett a futójátékkal tudott felülkerekedni ellenfelén, John Crockett(152, 2 TD) és a QB Carson Wentz(100, 1 futott, 1 passolt TD) vezetésvel 290 yardot futottak a Jackrabbits ellen. AZ SDSUban Zach Zenner 96 futott yardig és 1 TDig jutott. A Bison 37-17re nyert.

A másik rangsoroltak közti találkozón a 22. Northern Iowa a 7. és eddig veretlen Illinois Statet fogadta. Az eddig szó a helyes kifejezés, mert a Panthers 42-28ra megverte a Redbirdst. Pedig 9 perccel a vége előtt még 21-21 volt az állás. A 166 yardig és 3 TDig jutó Michael Coprich egy 76 yardos TD futással egyenlített. De rögtön utána David Johnson egy 96 yardos kickreturnnel válaszolt, amit egy 18 yardos TD futással is megtoldott. Összesen 255 yardot és 3 TD szerezett. Tim Killoy pedig egy 32 yardos picsixszel zárta le a lényegi kérdéseket. Jövő héten pedig a Northern Iowa a North Dakota Statet fogadja majd....A Redbirds vereségével már csak a Bison, a Gradner-Webbet 38-14re legyőző Coastal Carolina és az idén meglepően erős Dartmouthot legyőző. és ezzel sanszosan az Ivy Leaguet megnyerő Harvard (23-12) maradt veretlen az FCSben.

A nap legnagyobb nyertese az Eastern Washington lett. Amellett hogy 54-3ra megverték a North Dakotát (Vernon Adamst helyettesítő Jordan West 314 yarddal és 2 TDvel zárta a napot), kikapott a Villanova, így valószínűleg újra Top 5ös csapat lesznek jövő héten, és mellé még kikapott aBig Skyt vezető Montana State is! A 8. Bobcast a Cal Poly intézte el 35-27re, A Mustangs 8 nap alatt mindkét montanai csapatot legyőzte, A Monatan Statenek nem volt ellenszere a triple optionre, Kori Garcia (124 yard 1 TD), a QB Chris Brown (97 yard, 2 TD) és Brandon Howe (86 yard, 1 TD) vezetésével sikerült újabb nagy skalpot szerezni. Brownnak még volt egy passzolt TDje is.

A Sam Houston State folytatja igen érdekes, hullámzószezonját, megint sikerült egy rangsorolt csapatot elintézniük, ezúttal a héten a Top 35be bekerülő Stephen F. Austint győzte le a Bearkats 42-28ra a " the Battle of the Piney Woods"-n. A 2 kiválló RBt felvonultató csatán a SHSU futója Keshawn Hill 160 yardig és 4 TDig jutott. A Lumberjacksben Gus johnson 148 yarddal, de csak 1 TDvel zárt.

A nap harmadik, és egyben utolsó rangsorolt vesztese a William & Mary volt. A 17. Tribe a James Madisontól kapott ki 31-24re. A két csapat teljesen ellentétes formában van. A virginiaiak elvesztették 3 találkozójukat is az elmúlt 4ből, ezzel szemben Vad Lee és társulata már 4 meccs óta veretlen, és talán még odaérhet a playoffra is.Pedig a Tribe még 24-13is vezetett a 4. negyedben, viszont a Dukes 18 pontot szerzett QBjuk vezetésével 12 perc alatt. Lee 324 yarddal és 3 TDvel vette ki a részét a sikerből.

Élesedik tehát a harc a playoffért, és jövő héten minimum 4 rangsoroltak közti rangadó vár ránk...
több mint 11 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 159 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Eheti Top 25

1. North Dakota State Bison (157) 8-0 1
2. New Hampshire Wildcats 6-1 3
3. Coastal Carolina Chanticleers 8-0 4
4. Villanova Wildcats 7-1 5
5. Jacksonville State Gamecocks 6-1 6
6. Eastern Washington Eagles 7-2 2
7. Illinois State Redbirds 7-0 9
8. Montana State Bobcats 6-2 10
9. McNeese State Cowboys 5-2 11
10. Fordham Rams 7-1 12
11. Youngstown State Penguins 6-2 17
12. Montana Grizzlies 5-3 7
13. Richmond Spiders 6-2 16
14. Chattanooga Mocs 5-3 15
15. Southeastern Louisiana Lions 6-3 8
16. Eastern Kentucky Colonels 7-1 19
17. William & Mary Tribe 5-3 18
18. South Dakota State Jackrabbits 5-3 13
19. Indiana State Sycamores 5-3 22
20. Harvard Crimson 6-0 21
21. Bethune-Cookman Wildcats 6-2 14
22. Northern Iowa Panthers 4-4 23
23. Albany Great Danes 6-2 25
24. Stephen F. Austin Lumberjacks 6-2 NR
25. Bryant Bulldogs 6-1 NR

Egy adóssággal kezdem. Kimaradt az összefoglalóból, hogy nem csak az Eastern Washington, hanem a Montana is kikapott szombaton(jó hete zártak a Big Sky élcspatai). Grizzlies a Cal Polytól kapott ki 41-21re(!), miután nem tudták ők sem megállítani az FCS legjobb futójátékát. A Mustangs 421(!!!) yardot futott a Grizzlies D ellen, ebből az QB Chris Brown maga 221et vállat 2 TDvel megspékelve, plusz passzolt még 1et mellé.A Montanaban Jordan johnson 3 TD passzig jutott.

Nos, mint látható, a Bison begyűjtötte az összes első helyet a szavazóknál a héten. Az EWU helyét a New Hampshire örökölte meg, A Coastal Carlina 3, a John Robertson által vezetett Villanova a 4. Az Eaglesnek 4 helybe került a botlás, bele kell húzniuk, ha szeretnék otthon lejátszani a hazai playoff meccseiket. A Montana 5 helyet esett vissza, az állami rivális Monatna State nagy örömére. Mondjuk ők mennek a héten a Cal Polyhoz vendégségbe...

2 érkező és 2 távozó van az eheti listán. A Southern Illinois és a program történetébe először rangsorolt Sacred Heart búcsúzott, a Stephen F. Austinnak Top 25öt ért a Southeastern Loouisana legyőzése, és a héten is van egy "első bálozó", a Bryant amely a Sacred Hearthoz hasonlóan elöször van a Top 25ben, mellesleg szintén a Northeastből jött, akárcsak a Pioneers.

A héten 4 rangsoroltak közti ütközet kerül megrendezésre, köztük a 1. North Dakota State és a 18. South Dakota State igazán pikáns kis szomszéd államok közti csata lesz. A 4. Villanova és 13. Richmondhoz látogat a CAAben. A 2. New Hampshire a 23. Albanyt fogadja, és a 22. Northern Iowa a veretlen Illinois Statet látja vendégül.
Emellett a 24. Stephen F Austin a Houston Texans stadionjában fogadja a Sam Houston Stateet, a 20. Harvard az 5-1 a Ivy League 2. helyén 5-1el álló álló Darthmouthhoz utazik, a 14. Chattanooga legnagyobb outhern Conferencebeli riválisához, a Western Carolinahoz látogat és a Montanát verő Cal Poly a Montana Statetel csap össze.



Princetonban még mindig mennek a 3 qb-s játékok?
Mert idén még nem leltem ezügyben videót a youtube-on.Sobri Jóska
A Harvard ellen 2 QB passzolt, érdekes, hogy Quinn Epperly kevesebb snappet kapott, mint
Connor Michelsen, aki az utóbbi 2 hétben igencsak sokszor volt bent QBben az első 4 héthez képest.