NFL Draft 2021
23 feliratkozó
több mint 4 éve
oké, én valahol azt olvastam hogy az indianapolisi elmarad és csak a egyetemi pro dayek lesznekA nagy Indy-ről még nincs hír, de regionális biztosan lesz sok, ha nem rendezik meg a nagyot. Ha minden igaz március 8-11 lenne.MJ-ről kevés dolog derült ki, mert egyszerűen nem volt többre szükség.lesz idén combine?
Nehéz lenne ez alapján állást foglalni, mivel a Bama nyerni akar és nem első körös irányítót adni az NFL-nek. Amit kellett megdobott és a pontossággal sincs baj. Őszinte véleményem, hogy azért lesz első körös, mert lesz valaki, akinek QB kell, de nem mert bent hagyni a 2. körre.
Nagyon jó karja van, csak NFL-ben baromi jó fal kell elé, mert tiszta zsebből dolgozva simán NFL szint, viszont elég kevés infónk lehet arról, hogy mi a helyzet nyomás alatt, mert ilyet ritkán tapasztaltunk.
Nyilván nagy hátránya, hogy olyan mobilis, mint egy ház, ezzel pedig az nfl-ben lehetnek gondok, ezért aztán ha nem lenne ennyi QB need-es csapat, esélye sem lenne első körre. De jó combine-al bizonyíthat, hogy egy jövőt tervező csapatnál, ha nem azonnal kezdő, lehet helye.
Klaci79
Cuchulain82
Klaci79
több mint 4 éve
A nagy Indy-ről még nincs hír, de regionális biztosan lesz sok, ha nem rendezik meg a nagyot. Ha minden igaz március 8-11 lenne.MJ-ről kevés dolog derült ki, mert egyszerűen nem volt többre szükség.lesz idén combine?
Nehéz lenne ez alapján állást foglalni, mivel a Bama nyerni akar és nem első körös irányítót adni az NFL-nek. Amit kellett megdobott és a pontossággal sincs baj. Őszinte véleményem, hogy azért lesz első körös, mert lesz valaki, akinek QB kell, de nem mert bent hagyni a 2. körre.
Nagyon jó karja van, csak NFL-ben baromi jó fal kell elé, mert tiszta zsebből dolgozva simán NFL szint, viszont elég kevés infónk lehet arról, hogy mi a helyzet nyomás alatt, mert ilyet ritkán tapasztaltunk.
Nyilván nagy hátránya, hogy olyan mobilis, mint egy ház, ezzel pedig az nfl-ben lehetnek gondok, ezért aztán ha nem lenne ennyi QB need-es csapat, esélye sem lenne első körre. De jó combine-al bizonyíthat, hogy egy jövőt tervező csapatnál, ha nem azonnal kezdő, lehet helye.
Klaci79
Cuchulain82
több mint 4 éve
MJ-ről kevés dolog derült ki, mert egyszerűen nem volt többre szükség.lesz idén combine?
Nehéz lenne ez alapján állást foglalni, mivel a Bama nyerni akar és nem első körös irányítót adni az NFL-nek. Amit kellett megdobott és a pontossággal sincs baj. Őszinte véleményem, hogy azért lesz első körös, mert lesz valaki, akinek QB kell, de nem mert bent hagyni a 2. körre.
Nagyon jó karja van, csak NFL-ben baromi jó fal kell elé, mert tiszta zsebből dolgozva simán NFL szint, viszont elég kevés infónk lehet arról, hogy mi a helyzet nyomás alatt, mert ilyet ritkán tapasztaltunk.
Nyilván nagy hátránya, hogy olyan mobilis, mint egy ház, ezzel pedig az nfl-ben lehetnek gondok, ezért aztán ha nem lenne ennyi QB need-es csapat, esélye sem lenne első körre. De jó combine-al bizonyíthat, hogy egy jövőt tervező csapatnál, ha nem azonnal kezdő, lehet helye.
Klaci79
több mint 4 éve
MJ-ről kevés dolog derült ki, mert egyszerűen nem volt többre szükség.Nehéz lenne ez alapján állást foglalni, mivel a Bama nyerni akar és nem első körös irányítót adni az NFL-nek. Amit kellett megdobott és a pontossággal sincs baj. Őszinte véleményem, hogy azért lesz első körös, mert lesz valaki, akinek QB kell, de nem mert bent hagyni a 2. körre.
Nagyon jó karja van, csak NFL-ben baromi jó fal kell elé, mert tiszta zsebből dolgozva simán NFL szint, viszont elég kevés infónk lehet arról, hogy mi a helyzet nyomás alatt, mert ilyet ritkán tapasztaltunk.
Nyilván nagy hátránya, hogy olyan mobilis, mint egy ház, ezzel pedig az nfl-ben lehetnek gondok, ezért aztán ha nem lenne ennyi QB need-es csapat, esélye sem lenne első körre. De jó combine-al bizonyíthat, hogy egy jövőt tervező csapatnál, ha nem azonnal kezdő, lehet helye.
több mint 4 éve
Nem az alapján draftolnak irányítót, hogy mit csinált az egyetemen, hanem az alapján, hogy mit gondolnak arról, hogy mit fog csinálni az NFL-ben.Mac JonesNagyon sötétnek kell lenni hogy első körben elvigye valaki, alig volt értelmes dobása, konkrétan abból élt hogy az elkapó elszakadt a db től aztán feldobta neki, vagy a motionben lévő tök üres elkapót eltalálja, amit sokszor így is bőven mögé dobált sokszor.
ZERO_L
Ha ez valakinek első kört ér, hajrá
kapitnono
több mint 4 éve
Igen, lehet ez az én naivitásom hogy feltételezem a GM-ek többségéről, hogy tanul a másik hibájából.Mondjuk ez a "nem fognak reachelni" igazabol minden evben megdol legalabb ketszer.Jones 2020-as éve a PO-val együtt azért elég jól sikerült. Persze túlértékelni sem kell, mert két NFL elkapóval, NFL futóval meg kb full NFL kaliberű fallal volt körülvéve.Csak ezeket a “jó fit lehet”-eket nem viszik el első körben.
De amit kértek tőle, azt remekül megoldotta. Gyorsan átmegy a readjein és jó ütemben is találja meg a társait.
Emiatt egy timing-based offense-ben (West Coast v Erhardt-Perkins sémában, pl Pats) szerintem jó fit lehet. A karja nem olyan jó mint Lawrencé, de sztem NFL kaliber.
Borbinho
Hihetetlen extrát kéne letennie az asztalra az interjúk és combine-on és első sorban elfelejteni ezt az apu testet, hogy komolyan lehessen venni mint prospect.
Manapság elengedhetetlen a mobilitás egy fiatal QB-nál, ha nincs is ez meg neki maximális szinten mint pl Fieldsnél azért az egyéb “klasszik irányítói” skillekben kellene kompenzálnia. Jones meg nagyon-nagyon messze van ettől a szinttől.
Btw, attól mert sok a QB hiányos csapat meg nem fognak ekkorát reachelni egy játékosért főleg ha van viszonylag normális backup mint Winston.
ZERO_L
Azt nem hajlandoak elfogadni sokan, hogy minden csapat mas rendszerben jatszik, a tudatos stab pedig ehhez merten ertekeli a jatekosokat. De eppen ezert akadnak nagy elteresek, mert sok esetben aki a nem jo xy rendszerebe, nagyon is fit z rendszerebe. Ergo z-nek sokkal tobbet is er, o elviszi elobb.
Ebbol kifolyolag nem ertem, hogy lehet meg most is ugy gondolni, hogy xy majd nem fog reachelni. Hisz ezt csinaljak tobben is, minden egyes evben. Es akkor most egy kuberol beszelunk, akinek az erteke sokszorosa a tobbi posztnak. Ugyhogy en siman latom jonni, hogy Jones elmegy peldaul az elso kor vegen.
Teszem hozza, azt irom, hogy latom ezt a verziot, nem azt, hogy szerintem meg is eri ezt. Mert szerintem nem eri meg Jones az elso, de meg csak a masodik kort sem. Szerintem 2.koros lesz egyebkent.
Winston alapbol szerintem nem jo pelda, egy olyan jatekosrol beszelunk, akit nehany hete epo egy olyan illeto szoritott ki a kezdobol, aki sok eve nem iranyitott, es igazabol mar rgy atkepzett futo, akit trukkos jatekokban hasznalnak csak. Es ez szerintem igen sokatmondo, ami Winstont illeti.
Az meg megint mas dolog, hogy ugye sok stab gondolkodik a jovoben, es elso kor vegen siman elvisz egy iranyitot, hogy ha epp nem egy 25 eves Manning van a rosteren. Lasd a tavalyi evet, vagy epp Rodgers esetet, de lehetne meg sorolni.
Jonesban sokan lathatnak egy projekt jatekost, akit felepitenek egy vagy ket ev alatt. Ha valaki latja benne a jovo iranyitojat, akkor el fogja vinni hamar.
Stez
Szerintem totál hülyeség első körben projekt játékost vinni, akit nem teszel be első-két évében, hisz pont ekkor lehetne versenyelőnyt kiépíteni mert olcsón játszik... Majd meglátjuk GB-nél mi lesz Love-val, de attól mert egyszer bejött Rodgersnél a 2 (3?) év padoztatás még nem lesz jó stratégia inkább egy szerencsés kivétel.
Ez a “ha beleszeret, akkor reachel érte” szöveg meg nagyon jó és persze igaz is, de én pont azt mondom, hogy ebbe a srácba én nem tudom mit lehet belelátni. Egy overpowered csapatban volt untermann, ráadásul nem atletikus tehát egy faktor alapból ki van lőve a játékából.
Game managernél nem tudom hogyan tudna többet pofiként, és ha még x vagy y rendszerben ki lehetne hozni belőle valamit, ne mond már nekem, hogy a köv 2 drafton nem találsz hozzá hasonló kevésbé hypeolt prospectet, akire ugyan úgy igaz a system fittség és simán megkapod második harmadik napon is.
És értem, hogy sok csapatnak QB needje van, de attól még nem fog 8-10 irányító kimenni az első körben. Múltkor mikor ilyen nagy QB runra lehetett számítani, akkor is sokan voltak, akik keresték az utódot vagy a legit kezdőt. Aztán a vége az lett, hogy első 10 helyen kiment 4 irányító és utána hatalmas szünet. Pedig rendesen voltak QB needes csapatok, Saints fel is cserélt de inkább adtak Davenportért két első kört mintsem Jacksonra tettek volna. Patriotsnak szintén nem kellett pedig két pickünk is volt és még a Ravensnek sem kellett legelőször. Pedig Jackson tipikusan az a prospect volt, akihez nem kellett feltalálni a spanyol viaszt, csak a megszokottól kicsit eltérni, viszont az kristálytisztán látszott mit lehetett vele elérni. Az említett csapatokban ez a knowhow adott lett volna mégsem csaptak le rá. Aztán a Ravens mégis visszacserélt az elsőbe és most már nagyon nem bánják.
De lehetne mondani tavaly Hurst-öt is, aki a Heisman gyárban pumpáltatta a statjait (és ha Burrow a totál semmiből nem húzza elő a csoda szezonját, akkor meg is kapja) aztán mégse kellett nagyon sok QB needes csapatnak még a második körben sem.
Szóval igen van olyan hogy QB needes egy csapat és reachelnie kell, de akkor is valahol mérlegelni kell mennyi drafttőkét áldoz rá az ember. Persze kizárni én sem zárom ki Jones első körös választását hisz láttunk Weedenért, Manuelért meg Daniel Jonesért reachelni csak hát az ember mindig reménykedik egy szebb világban.
(Winstonhoz annyit, hogy szerintem Paytonnak Taysom Hill fetisizmusa van, de idén végleg bebizonyosodott, hogy totálisan alkalmatlan full time irányítónak. Ezért szerintem egy esetleges Brees visszavonulás következtében Winstonnak megadnák a lehetőséget a kezdőben, ha hosszabbít max idő közben kiszorítja a rookie, de meglepődnék ha megint Hillel bohóckodnának. Aztán lehet rosszul látom majd egy saints fan kijavít.)

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 4 éve
Pff...Legalább könnyebb szelektálni a mockok közül. Gyorsan átfutod: Jonest előre írják? Next!kapitnono(Btw most szinte alig lehet olyan mockot olvasni, ahol ne lenne első körös. PFF-nél 1/8 -> értékelés A+ 🤣)
ZERO_L
+1StezBtw örülök, hogy újra aktív vagy 😊
warr_b
több mint 4 éve
StezBtw örülök, hogy újra aktív vagy 😊

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 4 éve
Mondjuk ez a "nem fognak reachelni" igazabol minden evben megdol legalabb ketszer.Jones 2020-as éve a PO-val együtt azért elég jól sikerült. Persze túlértékelni sem kell, mert két NFL elkapóval, NFL futóval meg kb full NFL kaliberű fallal volt körülvéve.Csak ezeket a “jó fit lehet”-eket nem viszik el első körben.
De amit kértek tőle, azt remekül megoldotta. Gyorsan átmegy a readjein és jó ütemben is találja meg a társait.
Emiatt egy timing-based offense-ben (West Coast v Erhardt-Perkins sémában, pl Pats) szerintem jó fit lehet. A karja nem olyan jó mint Lawrencé, de sztem NFL kaliber.
Borbinho
Hihetetlen extrát kéne letennie az asztalra az interjúk és combine-on és első sorban elfelejteni ezt az apu testet, hogy komolyan lehessen venni mint prospect.
Manapság elengedhetetlen a mobilitás egy fiatal QB-nál, ha nincs is ez meg neki maximális szinten mint pl Fieldsnél azért az egyéb “klasszik irányítói” skillekben kellene kompenzálnia. Jones meg nagyon-nagyon messze van ettől a szinttől.
Btw, attól mert sok a QB hiányos csapat meg nem fognak ekkorát reachelni egy játékosért főleg ha van viszonylag normális backup mint Winston.
ZERO_L
Azt nem hajlandoak elfogadni sokan, hogy minden csapat mas rendszerben jatszik, a tudatos stab pedig ehhez merten ertekeli a jatekosokat. De eppen ezert akadnak nagy elteresek, mert sok esetben aki a nem jo xy rendszerebe, nagyon is fit z rendszerebe. Ergo z-nek sokkal tobbet is er, o elviszi elobb.
Ebbol kifolyolag nem ertem, hogy lehet meg most is ugy gondolni, hogy xy majd nem fog reachelni. Hisz ezt csinaljak tobben is, minden egyes evben. Es akkor most egy kuberol beszelunk, akinek az erteke sokszorosa a tobbi posztnak. Ugyhogy en siman latom jonni, hogy Jones elmegy peldaul az elso kor vegen.
Teszem hozza, azt irom, hogy latom ezt a verziot, nem azt, hogy szerintem meg is eri ezt. Mert szerintem nem eri meg Jones az elso, de meg csak a masodik kort sem. Szerintem 2.koros lesz egyebkent.
Winston alapbol szerintem nem jo pelda, egy olyan jatekosrol beszelunk, akit nehany hete epo egy olyan illeto szoritott ki a kezdobol, aki sok eve nem iranyitott, es igazabol mar rgy atkepzett futo, akit trukkos jatekokban hasznalnak csak. Es ez szerintem igen sokatmondo, ami Winstont illeti.
Az meg megint mas dolog, hogy ugye sok stab gondolkodik a jovoben, es elso kor vegen siman elvisz egy iranyitot, hogy ha epp nem egy 25 eves Manning van a rosteren. Lasd a tavalyi evet, vagy epp Rodgers esetet, de lehetne meg sorolni.
Jonesban sokan lathatnak egy projekt jatekost, akit felepitenek egy vagy ket ev alatt. Ha valaki latja benne a jovo iranyitojat, akkor el fogja vinni hamar.
több mint 4 éve
E.J.ManuelJones 2020-as éve a PO-val együtt azért elég jól sikerült. Persze túlértékelni sem kell, mert két NFL elkapóval, NFL futóval meg kb full NFL kaliberű fallal volt körülvéve.Csak ezeket a “jó fit lehet”-eket nem viszik el első körben.
De amit kértek tőle, azt remekül megoldotta. Gyorsan átmegy a readjein és jó ütemben is találja meg a társait.
Emiatt egy timing-based offense-ben (West Coast v Erhardt-Perkins sémában, pl Pats) szerintem jó fit lehet. A karja nem olyan jó mint Lawrencé, de sztem NFL kaliber.
Borbinho
Hihetetlen extrát kéne letennie az asztalra az interjúk és combine-on és első sorban elfelejteni ezt az apu testet, hogy komolyan lehessen venni mint prospect.
Manapság elengedhetetlen a mobilitás egy fiatal QB-nál, ha nincs is ez meg neki maximális szinten mint pl Fieldsnél azért az egyéb “klasszik irányítói” skillekben kellene kompenzálnia. Jones meg nagyon-nagyon messze van ettől a szinttől.
Btw, attól mert sok a QB hiányos csapat meg nem fognak ekkorát reachelni egy játékosért főleg ha van viszonylag normális backup mint Winston.
ZERO_L
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 4 éve
Én 4 QB-val számolok a top10-ben, azok után meg igen is reachelni fog akinek kell QB, mert nem marad 😀Jones 2020-as éve a PO-val együtt azért elég jól sikerült. Persze túlértékelni sem kell, mert két NFL elkapóval, NFL futóval meg kb full NFL kaliberű fallal volt körülvéve.Csak ezeket a “jó fit lehet”-eket nem viszik el első körben.
De amit kértek tőle, azt remekül megoldotta. Gyorsan átmegy a readjein és jó ütemben is találja meg a társait.
Emiatt egy timing-based offense-ben (West Coast v Erhardt-Perkins sémában, pl Pats) szerintem jó fit lehet. A karja nem olyan jó mint Lawrencé, de sztem NFL kaliber.
Borbinho
Hihetetlen extrát kéne letennie az asztalra az interjúk és combine-on és első sorban elfelejteni ezt az apu testet, hogy komolyan lehessen venni mint prospect.
Manapság elengedhetetlen a mobilitás egy fiatal QB-nál, ha nincs is ez meg neki maximális szinten mint pl Fieldsnél azért az egyéb “klasszik irányítói” skillekben kellene kompenzálnia. Jones meg nagyon-nagyon messze van ettől a szinttől.
Btw, attól mert sok a QB hiányos csapat meg nem fognak ekkorát reachelni egy játékosért főleg ha van viszonylag normális backup mint Winston.
ZERO_L
"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 4 éve
Jones 2020-as éve a PO-val együtt azért elég jól sikerült. Persze túlértékelni sem kell, mert két NFL elkapóval, NFL futóval meg kb full NFL kaliberű fallal volt körülvéve.Csak ezeket a “jó fit lehet”-eket nem viszik el első körben.
De amit kértek tőle, azt remekül megoldotta. Gyorsan átmegy a readjein és jó ütemben is találja meg a társait.
Emiatt egy timing-based offense-ben (West Coast v Erhardt-Perkins sémában, pl Pats) szerintem jó fit lehet. A karja nem olyan jó mint Lawrencé, de sztem NFL kaliber.
Borbinho
Hihetetlen extrát kéne letennie az asztalra az interjúk és combine-on és első sorban elfelejteni ezt az apu testet, hogy komolyan lehessen venni mint prospect.
Manapság elengedhetetlen a mobilitás egy fiatal QB-nál, ha nincs is ez meg neki maximális szinten mint pl Fieldsnél azért az egyéb “klasszik irányítói” skillekben kellene kompenzálnia. Jones meg nagyon-nagyon messze van ettől a szinttől.
Btw, attól mert sok a QB hiányos csapat meg nem fognak ekkorát reachelni egy játékosért főleg ha van viszonylag normális backup mint Winston.

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 4 éve
Jones 2020-as éve a PO-val együtt azért elég jól sikerült. Persze túlértékelni sem kell, mert két NFL elkapóval, NFL futóval meg kb full NFL kaliberű fallal volt körülvéve.De amit kértek tőle, azt remekül megoldotta. Gyorsan átmegy a readjein és jó ütemben is találja meg a társait.
Emiatt egy timing-based offense-ben (West Coast v Erhardt-Perkins sémában, pl Pats) szerintem jó fit lehet. A karja nem olyan jó mint Lawrencé, de sztem NFL kaliber.
"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 4 éve
Annyi csapatnak kell QB hogy nagy rá az esély hogy első körben kimegy. Elég csak arra gondolni hogy egy Steelers, Saints kiviszi utódnak mert nem várhat a 2.kör végéig, vagy rizikózik egy Bears, Washington.Legalább könnyebb szelektálni a mockok közül. Gyorsan átfutod: Jonest előre írják? Next!(Big) Mac Jones, hestegelsőköröskúbéNagyon sötétnek kell lenni hogy első körben elvigye valaki, alig volt értelmes dobása, konkrétan abból élt hogy az elkapó elszakadt a db től aztán feldobta neki, vagy a motionben lévő tök üres elkapót eltalálja, amit sokszor így is bőven mögé dobált sokszor.
| ügye ez csak fake? ügye???? |
ZERO_L
Ha ez valakinek első kört ér, hajrá
kapitnono
(Btw most szinte alig lehet olyan mockot olvasni, ahol ne lenne első körös. PFF-nél 1/8 -> értékelés A+ 🤣)
ZERO_L
több mint 4 éve
Legalább könnyebb szelektálni a mockok közül. Gyorsan átfutod: Jonest előre írják? Next!(Big) Mac Jones, hestegelsőköröskúbéNagyon sötétnek kell lenni hogy első körben elvigye valaki, alig volt értelmes dobása, konkrétan abból élt hogy az elkapó elszakadt a db től aztán feldobta neki, vagy a motionben lévő tök üres elkapót eltalálja, amit sokszor így is bőven mögé dobált sokszor.
| ügye ez csak fake? ügye???? |
ZERO_L
Ha ez valakinek első kört ér, hajrá
kapitnono
(Btw most szinte alig lehet olyan mockot olvasni, ahol ne lenne első körös. PFF-nél 1/8 -> értékelés A+ 🤣)

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 4 éve
Pont ugyanezt, és látjuk azért eddig ő sem váltotta meg a világot, bár benne szerintem több potenciál van.Nem láttam olyan sok college meccset, de mintha Tua is ezt csinálta volna!(Big) Mac Jones, hestegelsőköröskúbéNagyon sötétnek kell lenni hogy első körben elvigye valaki, alig volt értelmes dobása, konkrétan abból élt hogy az elkapó elszakadt a db től aztán feldobta neki, vagy a motionben lévő tök üres elkapót eltalálja, amit sokszor így is bőven mögé dobált sokszor.
| ügye ez csak fake? ügye???? |
ZERO_L
Ha ez valakinek első kört ér, hajrá
kapitnono
steelwolf

több mint 4 éve
Nem láttam olyan sok college meccset, de mintha Tua is ezt csinálta volna!(Big) Mac Jones, hestegelsőköröskúbéNagyon sötétnek kell lenni hogy első körben elvigye valaki, alig volt értelmes dobása, konkrétan abból élt hogy az elkapó elszakadt a db től aztán feldobta neki, vagy a motionben lévő tök üres elkapót eltalálja, amit sokszor így is bőven mögé dobált sokszor.
| ügye ez csak fake? ügye???? |
ZERO_L
Ha ez valakinek első kört ér, hajrá
kapitnono
több mint 4 éve
(Big) Mac Jones, hestegelsőköröskúbéNagyon sötétnek kell lenni hogy első körben elvigye valaki, alig volt értelmes dobása, konkrétan abból élt hogy az elkapó elszakadt a db től aztán feldobta neki, vagy a motionben lévő tök üres elkapót eltalálja, amit sokszor így is bőven mögé dobált sokszor.
| ügye ez csak fake? ügye???? |
ZERO_L
Ha ez valakinek első kört ér, hajrá

több mint 4 éve

Megvan a Pats leendő franchise qb-je! Bár az is árulkodó, hogy a nagy irányítófétisben egy ilyen kaliberű srácot az első körbe mockolnak, holott a valós értéke kb az 5-6. kör lenne

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 4 éve
(Big) Mac Jones, hestegelsőköröskúbé| ügye ez csak fake? ügye???? |

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 4 éve
szegény ehlinger, jó el lett baszva a karrierje a senior évével.
iktriad
“Uhm, we’re, to win games you have to win the game, umm, not lose the game… honestly. And that, that is how you lose the game.”
- HC Mike McDaniel, L vs. Patriots, week 2 -
-------------------------------------------------------------------
több mint 4 éve
Megvolt az ncaa döntő, jöhetnek lassan a mock-ok 😄🤔

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 4 éve
Akkor ki az 1/1? 😊Ez az egyetlen, ami nem kérdés 😁
dande

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 4 éve
Akkor ki az 1/1? 😊
több mint 4 éve
Most hogy Ridder marad, a középső hátsó körökben Ti láttok potenciált? Én Newmanre kíváncsi lettem volna a Georgian, de így jól draftonad?Ööö, senki? Minden érdekesebb sleeper qb vagy visszatér az egyetemre vagy csak sophomore
Franks?
tüsi91
Februárban kezdődik az fcs szezon, ott hátha felbukkan majd valaki