NFL kérdések
20 feliratkozó
több mint 13 éve
Kedves Diamond!innen idéztem: http://bowl.hu/functions.php?name=html&h_op=Rules&sub=9
Köszönöm szépen a válaszod, megtaláltam, ki is nyomtattam (tanulmányozás alatt... 😀) és ha nem baj, akkor feltennék még egy kérdést!
Ez az egyetemi szabályrendszer és erre vonatkozna a kérdésem is. Mennyiben, illetve milyen fő dolgokban tér el az NFL szabályai az NCAA-étól? (olyanokra gondolok, hogy pl. asszem az egyetemiben van visszahordás 2 pontos elrontott kísérletnél, míg NFL-ben dead ball van ilyenkor).
Van erre lista, esetleg csak pár fontos eltérés van. (Akkor azokat meg is osztanád velem?)
Előre isköszönöm válaszod!
Üdv.!ramsaints
-NCAA: a passz sikeres, ha az elkapó egyik lába leér az elkapásnál. NFL: mindkét lábnak le kell érnie
-NCAA: a játék véget ér, ha a játékos kezén vagy talpán kívül bármelyik más testrésze földet ér. NFL: csak akkor „halott” a labda, ha a játékos akarata ellenére került a földre
-NCAA: mikor a bíró a labdát a snap helyére tette, 25 másodperc áll rendelkezésre. NFL: 40 másodperc a támadóidő, és az óra az előző play után egyből indul
-Az NCAA-ben időmérő óra áll az előző próbálkozás vége és a bírói jelzés között
-NCAA: a hosszabbítás 1996 óta létezik, előtte minden esetben döntetlennel zárult a találkozó. Mikor a rendes játékidő végetér, mindkét csapatnak megvan a lehetősége, hogy az ellenfél 25-yardosától indulva pontot szerezzen. Aki ezután több ponttal áll, nyer. Ha ez nem dönt, újabb ráadás jön, maximum három. Ezután két-pontos kísérletek következnek, felváltva. NFL: itt az 1974-es szezontól a hirtelen halál szabálya él
-NCAA: a két-pontos kísérletet a 3-yardos vonaltól kell megpróbálni. NFL: a 2-yardostól
-NCAA: a védekező csapat is szerezhet két pontost, ha az ellenfél TD utáni kísérletét blokkolva, vagy fumblet/INTet kikényszerítve visszahordják. De ha egy védő szerzi meg a labdát és visszalép, akkor egy pontot érő safety illeti a támadókat.
-A two-minute warning (két perccel a negyed vége előtti szünet) nincs az egyetemi fociban, csak ritka esetekben, mikor az időt jelző óra meghibásodik.
-Továbbá az NCAA szabályok szerint a jogosult elkapó mindaddig szabályosan blokkolható, amig a szabályos előre passz el nem indult
---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
kovi470
1 343
üdv😊Nekem kérdésem az lenne, hogy milyen magyar fan oldalak léteznek? (mint pl. Pats.hu, redskins.co.cc..)
Többet sajnos nem ismerek, nemtudom hogy van-e még hasonló. Ha ismertek megosztanátok velem?
köszönöm
"We can't run. We can't pass. We can't stop the run. We can't stop the pass. We can't kick. Other than that, we're just not a very good football team right now."
www.twitter.com/m87k
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Kedves Diamond!Köszönöm szépen a válaszod, megtaláltam, ki is nyomtattam (tanulmányozás alatt... 😀) és ha nem baj, akkor feltennék még egy kérdést!
Ez az egyetemi szabályrendszer és erre vonatkozna a kérdésem is. Mennyiben, illetve milyen fő dolgokban tér el az NFL szabályai az NCAA-étól? (olyanokra gondolok, hogy pl. asszem az egyetemiben van visszahordás 2 pontos elrontott kísérletnél, míg NFL-ben dead ball van ilyenkor).
Van erre lista, esetleg csak pár fontos eltérés van. (Akkor azokat meg is osztanád velem?)
Előre isköszönöm válaszod!
Üdv.!
több mint 13 éve
Sziasztok! Egy kérdésem lenne. Tudja valaki, hogy hol lehetne beszerezni magyar nyelvű szabálykönyvet? Faragó Richárd említette, hogy létezik egy 105 oldalas verzió, bár az lehet, hogy angol nyelvű. Előre is köszönöm!http://www.mafsz.org/mafsz/media/4/20100303-jszab2010teljes.pdf
Üdv!ramsaints
STL Curtain
In our life there's if, In our beliefs there's lie, In our business there's sin, In our bodies there's die
Egy átlagos zárójelentésnél csak egy E-ON számla érthetetlenebb.
Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes jövőnkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes jövőnkben nem bízik, az áruló. (Virág elvtárs)
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Sziasztok! Egy kérdésem lenne. Tudja valaki, hogy hol lehetne beszerezni magyar nyelvű szabálykönyvet? Faragó Richárd említette, hogy létezik egy 105 oldalas verzió, bár az lehet, hogy angol nyelvű. Előre is köszönöm!Üdv!
több mint 13 éve
Mikey
18 579
Tud valaki olyan oldalt mondani nekem, ahol külön a special teamben elért tackle-ökről találok statisztikát?Tavaly mintha az ESPN oldalán lett volna minden egyes meccs statjánál ilyen rész, de most nem látok ilyet.
több mint 14 éve
szaba
10 471
http://www.youtube.com/watch?v=P0Jsz-fSNd4Doug Flutie rúgott extra pont helyett egy ilyet pár éve a Patsben, míg rendes FG-t utoljára 1941-ben Ray McLean a ChicagobólharomtDropból igen.DömeKösz a választ. És volt már rá tudomásotok szerint példa?Geeri
Tadam.
több mint 14 éve
Törölt felhasználó
Doug Flutie rúgott extra pont helyett egy ilyet pár éve a Patsben, míg rendes FG-t utoljára 1941-ben Ray McLean a ChicagobólKösz a választ. És volt már rá tudomásotok szerint példa?GeeriÉrvényes feeldgoal lenne ha valaki futás közben ( mint a rögbiben ) berugná a lasztit?GeeriDropból igen.Döme
több mint 14 éve
Kösz a választ. És volt már rá tudomásotok szerint példa?Érvényes feeldgoal lenne ha valaki futás közben ( mint a rögbiben ) berugná a lasztit?GeeriDropból igen.Döme
Mindig jövőre!
több mint 14 éve
Miért szerepel a tévéközvetítésben a sport tévé műsorán a NOR-SF meccs?Nyilván csak elírás. Természetesen a Jets-Vikings meccset fogják adni.
Az SF a Philadelphiával játszik
A NOR pedig az Arizonával!
Meg amúgy is nem értem ezt most, hogy miért nem az MNF-et adják, amikor kibaszott jó meccs lesz...Bruce
Report all obscene mail to your Potsmaster!
több mint 14 éve
Miért szerepel a tévéközvetítésben a sport tévé műsorán a NOR-SF meccs?Az SF a Philadelphiával játszik
A NOR pedig az Arizonával!
Meg amúgy is nem értem ezt most, hogy miért nem az MNF-et adják, amikor kibaszott jó meccs lesz...
Szerk: A Port.hu-n az MNF-et írják hogy közvetítik!
több mint 14 éve
Érvényes feeldgoal lenne ha valaki futás közben ( mint a rögbiben ) berugná a lasztit?GeeriDropból igen.
több mint 14 éve
Érvényes feeldgoal lenne ha valaki futás közben ( mint a rögbiben ) berugná a lasztit?
Mindig jövőre!
több mint 14 éve
Törölt felhasználó
Tavaly volt NFL meccs Londonban topik. Most nem találtam sehol. Azért megkérdezném h idén esetleg indul valaki? Érdekelne a téma 😀
több mint 14 éve
Neeeeee 😀 Nézd meg a Williams Wallt amúgy 😛 1naptól - végtelen intervallumba esik 😀sajnos nem eleget az NFL-re 😊Ja, de kibaszott hülye vagyok. Azt hittem az egyéb témákban vagyunk és téged kapcsoltak le valamivel. 😀Döme
Odom miatt kérdezném.gabtsi
több mint 14 éve
sajnos nem eleget az NFL-re 😊Ja, de kibaszott hülye vagyok. Azt hittem az egyéb témákban vagyunk és téged kapcsoltak le valamivel. 😀
Odom miatt kérdezném.gabtsi
több mint 14 éve
sajnos nem eleget az NFL-re 😊Odom miatt kérdezném.
ami nem hajlik, az törik!
több mint 14 éve
az illegális szerek használatának kiderülésétől mennyi idő telik el normálisan az "jogerős ítéletig" ?gabtsiMit nyomtál?
több mint 14 éve
az illegális szerek használatának kiderülésétől mennyi idő telik el normálisan az "jogerős ítéletig" ?
ami nem hajlik, az törik!
több mint 14 éve
szaba
10 471
Amúgy is nehéz átállni, mert a lábmunka eltérő.Üdv!Tebow miatt kérdezed? 😀
Olyan kérdésem lenne hogy a támadófalban a Tackle mindig azonos oldalon van függetlenül az irányítótól.
Vagyis ha egy jobb kezes irányítónál a LT a vakoldali ha jól gondolom, tehát oda egy skilles Tackle kell.
De a lesérül a QB és egy balkezes irányító kerül a pályára akkor az RT lesz a vak oldalon.
Ilyenkor a két tackle helyet cserél, vagy mindenki marad a posztján?sirarcheer
nem szoktak cserélődni playek között, maximum ha huzamosabb ideig lesz új ember kezdő akkor átgondolják, de nem jellemző.Höri
több mint 14 éve
Üdv!Tebow miatt kérdezed? 😀
Olyan kérdésem lenne hogy a támadófalban a Tackle mindig azonos oldalon van függetlenül az irányítótól.
Vagyis ha egy jobb kezes irányítónál a LT a vakoldali ha jól gondolom, tehát oda egy skilles Tackle kell.
De a lesérül a QB és egy balkezes irányító kerül a pályára akkor az RT lesz a vak oldalon.
Ilyenkor a két tackle helyet cserél, vagy mindenki marad a posztján?sirarcheer
nem szoktak cserélődni playek között, maximum ha huzamosabb ideig lesz új ember kezdő akkor átgondolják, de nem jellemző.
több mint 14 éve
Üdv!Olyan kérdésem lenne hogy a támadófalban a Tackle mindig azonos oldalon van függetlenül az irányítótól.
Vagyis ha egy jobb kezes irányítónál a LT a vakoldali ha jól gondolom, tehát oda egy skilles Tackle kell.
De a lesérül a QB és egy balkezes irányító kerül a pályára akkor az RT lesz a vak oldalon.
Ilyenkor a két tackle helyet cserél, vagy mindenki marad a posztján?
I wanna' that ring again!
több mint 14 éve
a grand opening meg arra utal, hogy ez a meccs volt a Big East konferencia történetének első futballmérkőzése 😊http://www.nytimes.com/1991/09/01/sports/college-football-rutgers-on-top-in-big-east-kickoff.html
---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 14 éve
Ezer köszönet a gyors segítségért...!
több mint 14 éve
Sziasztok!Csak az első kérdésedre válaszolok. 😊
Egy másik fórumban (NFL csevegő) már írtam róla, hogy kaptam anno egy eredeti meccslasztit egy barátomtól, amit fel is ajánlottam. Ő a nagy amerókiából hozta nekem. A meccsen szerezte akkor valahogy, és úgy kábé sok éve adta oda a padlásról való lomtalanításkor. Most megnéztem végre, hogy mi is van a lasztin pontosan. Mivel itt lehet feltenni a kérédseket, gondoltam, itt valaki tud választ is adni:
A lasztin ez áll: The big east conference... the grand opening...
BC vs. N.J. Rutgers
Rutgers stadium august 31. 19.
Annyit tudok, hogy a szezonnyitó meccsről van, mivel ez a lasztin is rajta van.
Tudja valaki esetleg pontosabban, hogy melyik ez a két csapat, és melyik ligáról, bajnokságról lehet szó?
Esetleg egyetemi foci, v. valami alacsonyabb osztály?...
Előre is köszönöm az infókat, és mielőtt megszületne az elmés kérdés, a haveromat már nem tudom sajnos megkérdezni, hogy milyen meccsen is járt... Úgy egyszerűbb lett volna nekem is...
dzsoniendoszkop
Egyetemi meccsről van szó. 1991. augusztus 31-én a Rutgers Stadiumban a Rutgers Egyetem csapata (a Scarlet Knights) 20-13-ra legyőzte a Boston College együttesét (az Eagles-t).
Apróbb érdekesség, hogy a New York Giants jelenlegi mestere, Tom Coughlin akkor mutatkozott be a Boston College főedzőjeként.
Az N.J. azt jelzi, hogy a Rutgers Egyetem egyik székhelye - és a stadion székhelye - a New Jersey államban lévő Piscataway.
Report all obscene mail to your Potsmaster!