Kedves visszatérők: újra működik a regisztráció és az elfelejtett jelszó kiküldése

Atlanta Falcons

32 feliratkozó

több mint 7 éve
nnntm Atlanta Falcons 932
Most őszintén, mi a meglepő armstrongban? Jó fej az öreg, régi bútor darab, de évek óta semmi extra. Bosher szép lassan bottom punter lett, kurva jó spec team munkára nem emlekszém, ellenben minden évben valami brainfart volt. Egy stabil közepest hozott az öreg, lehet megtudjuk milyen az amikor kikaparod a szemed idegességedben miattuk, de az is lehet, hogy hesteri idők féle visszahordásoknak fogunk tapsolni.
peach
A 10 éve alatt kaptunk összesen 2 ST TD-t (az utolsót 2010-ben), ez azért több, mint impresszív.
Bosher mint bottom punter bőven túlzás, 60 puntra a 3 touchback elég jó arány (viszonyításképpen az igen jó punternek számító Sam Koch szintén 60-at puntolt az alapszakaszban, amiből 7 TB lett), a 40.1-es nettó átlag az ligaátlag szal a hangtime-mal sincs gond, a 45.5-es rúgás átlag pedig a 10. legjobb lett az alapszakaszban, nem mellesleg a 8. legszarabb átlaggal hordanak vissza a puntjai után szal a punt cover csapat is szokásosan igen jó.
Ha vmiért lehet basztatni Boshert azok a kickoffjai, abban tényleg bottom10, de Bryant ugye sz@r KO-ban, így neki kell rúgni.
empty taxi
Bosher szerintem is egyértelműen bottom punter. Azért mondjuk jó hogy tud kirúgást rúgni, kevés csapatnál van szükség arra, hogy a punter oldja meg. Nekem sem rémlik, hogy valaha az ellenfél az egyyardról jött volna, mert olyan csodás puntot láttunk volna.. pedig nézem egy ideje.

Arról nem is beszélve, hogy nála nincs benne a fake punt, még gondolni sem kell rá az ellenfélnek.

Oké, azért nem kell bántani, mert kickoff rúgónak és holdernek teljesen jó, dehát istenem...
nnnorbert
Lol
empty taxi
Most mi 😀 Olyan sokszor jön az ellenfél punt után a saját vonaláról? nem sok rémlik. Most elsőre így egy sack a Seahawks ellen amikor Wilson rálépett a falembere lábára, bár nem emlékszem akkor a punt miatt kerültek-e oda, vagy sem
nnnorbert
Több mint 45 yardot rúgott előre átlagban (10. Legmagasabb érték a ligában), a 22/3-as in20/tb arány sem vészes. Azért nem jött az ellenfél az 1 yardról mert rohadt sokszor kellett a saját térfélről puntolni...
empty taxi
Jó okés 😀 Mi ez a chargers amúgy? Ennyire nem vészes a helyzet 😀
több mint 7 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 410 — NFL bracket champion '26

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...

Azért annyira ne szálljunk már el, hogy Boshert bottom punternek tartjuk, A teljes special team az középszer posványában fetrengett idén. Nagy faszságokat nem csináltak (1-2 kivétel persze volt), de ez volt minden pozitívum.
Kenji
Egyáltalán semmi bajom a special teammel, egyetértek, ha nem csinálnak nagy faszságot, az már bőven jó. És ez elég is.

Kenji Atlanta Falcons 648

Kenny Atlanta Falcons 11 904 — Omar's Coming Yo!
állítólag TE coachnak Brian Pariani van kinézve.

ha ő jön, akkor Kubiak az OC, mindenhol együtt szoktak dolgozni.
shawnka
hol kell aláírni te$$?

több mint 7 éve
zsomborparrag Buffalo Bills Ohio State Buckeyes 15 719 — Tyrone Creek
állítólag TE coachnak Brian Pariani van kinézve.

ha ő jön, akkor Kubiak az OC, mindenhol együtt szoktak dolgozni.
több mint 7 éve
Creepy Atlanta Falcons 890
Pedig Hoop nagyot ment az idén..mondjuk az, hogy Saubert nem tudott egyről a kettőre jutni, nem túl jó indikátor..
több mint 7 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 410 — NFL bracket champion '26
A TE-edző Wade Harman is lapátra került.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 7 éve
Creepy Atlanta Falcons 890
Bevell és Koetter a két frontrunner nálunk OC-nek.
shawnka
Alig vártam, hogy Koetter lelépjen, ne má'..
több mint 7 éve
zsomborparrag Buffalo Bills Ohio State Buckeyes 15 719 — Tyrone Creek
Bevell és Koetter a két frontrunner nálunk OC-nek.
több mint 7 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 410 — NFL bracket champion '26
Csak idén volt a #neverpunt 2.0, szvsz az első rész is '10 után volt, szóval az a része nekem sántít.
peach
csak a KR/PR TD-kre kerestem rá a pro-football-reference-en
blokkolt punt utáni TD volt még 3 az időszakban

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 7 éve
peach Atlanta Falcons 16 101 — a new hope (again)
Csak idén volt a #neverpunt 2.0, szvsz az első rész is '10 után volt, szóval az a része nekem sántít.
Szerk. Jók a bosher statok, az hiányzik nekem belőle, hogy a 10en belülre mennyit küldött be? Szemre rohadt keveset.

Szerkesztette: peach

...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 7 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 410 — NFL bracket champion '26
Most őszintén, mi a meglepő armstrongban? Jó fej az öreg, régi bútor darab, de évek óta semmi extra. Bosher szép lassan bottom punter lett, kurva jó spec team munkára nem emlekszém, ellenben minden évben valami brainfart volt. Egy stabil közepest hozott az öreg, lehet megtudjuk milyen az amikor kikaparod a szemed idegességedben miattuk, de az is lehet, hogy hesteri idők féle visszahordásoknak fogunk tapsolni.
peach
A 10 éve alatt kaptunk összesen 2 ST TD-t (az utolsót 2010-ben), ez azért több, mint impresszív.
Bosher mint bottom punter bőven túlzás, 60 puntra a 3 touchback elég jó arány (viszonyításképpen az igen jó punternek számító Sam Koch szintén 60-at puntolt az alapszakaszban, amiből 7 TB lett), a 40.1-es nettó átlag az ligaátlag szal a hangtime-mal sincs gond, a 45.5-es rúgás átlag pedig a 10. legjobb lett az alapszakaszban, nem mellesleg a 8. legszarabb átlaggal hordanak vissza a puntjai után szal a punt cover csapat is szokásosan igen jó.
Ha vmiért lehet basztatni Boshert azok a kickoffjai, abban tényleg bottom10, de Bryant ugye sz@r KO-ban, így neki kell rúgni.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 7 éve
peach Atlanta Falcons 16 101 — a new hope (again)
Most őszintén, mi a meglepő armstrongban? Jó fej az öreg, régi bútor darab, de évek óta semmi extra. Bosher szép lassan bottom punter lett, kurva jó spec team munkára nem emlekszém, ellenben minden évben valami brainfart volt. Egy stabil közepest hozott az öreg, lehet megtudjuk milyen az amikor kikaparod a szemed idegességedben miattuk, de az is lehet, hogy hesteri idők féle visszahordásoknak fogunk tapsolni.

...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 7 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 410 — NFL bracket champion '26
Bevell tényleg érkezik...

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 7 éve
Kenny Atlanta Falcons 11 904 — Omar's Coming Yo!
három lett,maradhat?

több mint 7 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 410 — NFL bracket champion '26

Klint a Broncos QB-edzője per pill.

todd bowles pls
adam gase pls
shawnka
Quinn maga lesz a DC, nem nevez ki újat.

Szerkesztette: empty taxi

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 7 éve
zsomborparrag Buffalo Bills Ohio State Buckeyes 15 719 — Tyrone Creek
todd bowles pls
adam gase pls
több mint 7 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 410 — NFL bracket champion '26
Armstrong is..azta.
Na Gary, várunk.
Gase szerintetek mennyire volna jó nálunk?
Creepy
Gase alkalmazkodó figura, ő sem lenne hülyeség, de sztem ő fog még HC interjúra is menni ebben az edzőkeringóben.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 7 éve
Creepy Atlanta Falcons 890
Armstrong is..azta.
Na Gary, várunk.
Gase szerintetek mennyire volna jó nálunk?
több mint 7 éve
nnntm Atlanta Falcons 932
Joooooo
 www.atlantafalcons.com/news/tabeek-falcons-are-making-coaching-changes-and-here-s-why
több mint 7 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 410 — NFL bracket champion '26

légyszi, légyszi, légyszi!

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...