Chicago Bears
52 feliratkozó
több mint 4 éve
Ha kikaptunk volna a lionstól most utolsók lennénk a csoportban, azert az durva.
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 4 éve
Legutóbb azon bosszankodtam, hogy az ellenfél irányítója 127 yardot passzolt, mégis simán kikaptunk. Most Cousins 87 yardot hozott össze, ráadásul futni sem tudtak és megint kikaptunk. Hétszer jutottunk el 31 yardig és hatszor voltunk 21 yardon belül.
Ebből jött össze 3 pont? Nekem ez sehogyan sem jön ki.
1 db rendes elkapóval (aki elkap, leteszi mindkét lábát stb.), a 285 yardnak elégnek kellett volna lennie a győzelemhez.
Pozitívum, hogy a védelem nagyon jó volt.
Lehet, hogy azért mert Desai nem volt ott velük a héten?
Vagy mert kényszerűségből bekerült néhány "szerintük béna" ember, mint Thomas Graham, aki eddig sehol nem volt? OK, Hicks sokat számít, de nem ennyit. Ha meg mégis, akkor keressük meg sürgősen az utódát. Azt azért megjegyezném, hogy a már kétszer megölt támadás végén TD-t szerzett a Vikings. Ezt nem kellene csinálni. 17-9 lett a vége...
Összefoglalva, nekünk edzői stábra van szükségünk meg arra hogy kivágjunk mindenkit, aki nem hozza azt, amiért a pénzt kapja.
Pace túlságosan rendes srác ehhez, de ez így nem fog menni.
5, 8, 10...18 milliók a semmire.
Nézzük meg, hogy kerettől függetlenül kik teljesítenek jól: NE, Ravens, Saints...
Felesleges Játékosok helyett költsünk inkább a legjobb edzőkre.
több mint 4 éve
twitter.com/statsbystats/status/1473166841208098819?s=21Sorban jönnek ki a jobbnál jobb statisztikák meg fun factek a csapatról az egész idény során, de az eredménykövetőben azért megkaptuk hogy ez nem coaching...
Az NFL fennállása óta még egy csapatnak sem sikerült összehozni ezt a “bravúrt. “
Ez nem a lábon lőttünk magunkat kategória. Sokkal inkább egy lassan elkövetett harakiri ahol lassan húzod lefele a kardot majd amikor elkezded érezni a beleidet akkor olya óvatosan elkezded nyiszálni a pengét hogy minél jobban és tovább szenvedj…
Gyurcsány szavaival élve ilyen böszmeséget még senki nem csinált 😊
Tomcsik
Kiváncsi lennék a játékosok mit gondolnak magukban, főleg az O játékosok milyen mentális állapotban állnak hozzá az adott meccshez. Fields már vágja a centit a black monday-ig valószínűleg.
Szerkesztette: davemayer
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 4 éve
twitter.com/statsbystats/status/1473166841208098819?s=21Az NFL fennállása óta még egy csapatnak sem sikerült összehozni ezt a “bravúrt. “
Ez nem a lábon lőttünk magunkat kategória. Sokkal inkább egy lassan elkövetett harakiri ahol lassan húzod lefele a kardot majd amikor elkezded érezni a beleidet akkor olya óvatosan elkezded nyiszálni a pengét hogy minél jobban és tovább szenvedj…
Gyurcsány szavaival élve ilyen böszmeséget még senki nem csinált 😊
több mint 4 éve
Könnyű úgy év edzőjének lenni, hogy Fangio védelme összehozott 28 labdaszerzést a szezonban. Idén a Vikings meccs előtt jártunk 4-nél, ha jól tudom...Ne már, most kezdel ezen gondolkodni? 😀Kiváncsi vagyok hogy képes lesz-e ez a franchise megtalálni végre azt az edzőt aki nem csak kívülről csillog-villog hanem tudása is van.Lassan ugy gondolom, hogy Fangio vedelme es a jo field position-nek köszönhette azt a dijat. Meg mert jol pattant a labda O oldalon.
Év edzője 2018, az...
0 gameplan szinte egész èvben, ezt az eredményt nem lehet a covidra fognak, ez nem egy vállalható vereség volt hanem totàl csőd.
davemayer
Sajnalom, hogy kezdhetjuk ujra elore az edzo keresest.
Toto21
18ba is 0 volt az egész a vedelmen kivül
ricsiii83
több mint 4 éve
Ne már, most kezdel ezen gondolkodni? 😀Kiváncsi vagyok hogy képes lesz-e ez a franchise megtalálni végre azt az edzőt aki nem csak kívülről csillog-villog hanem tudása is van.Lassan ugy gondolom, hogy Fangio vedelme es a jo field position-nek köszönhette azt a dijat. Meg mert jol pattant a labda O oldalon.
Év edzője 2018, az...
0 gameplan szinte egész èvben, ezt az eredményt nem lehet a covidra fognak, ez nem egy vállalható vereség volt hanem totàl csőd.
davemayer
Sajnalom, hogy kezdhetjuk ujra elore az edzo keresest.
Toto21
18ba is 0 volt az egész a vedelmen kivül
több mint 4 éve
Kiváncsi vagyok hogy képes lesz-e ez a franchise megtalálni végre azt az edzőt aki nem csak kívülről csillog-villog hanem tudása is van.Lassan ugy gondolom, hogy Fangio vedelme es a jo field position-nek köszönhette azt a dijat. Meg mert jol pattant a labda O oldalon.
Év edzője 2018, az...
0 gameplan szinte egész èvben, ezt az eredményt nem lehet a covidra fognak, ez nem egy vállalható vereség volt hanem totàl csőd.
davemayer
Sajnalom, hogy kezdhetjuk ujra elore az edzo keresest.
több mint 4 éve
Három pont, ami ezen meccs kapcsán a fejemben motoszkált a szokásos fegyelmezetlen csapaton és a katasztrofálisan edzett csapaton túl.1. A védelem mindene Hicks. Ez a defense a mai meccsen teljesen máshogy nézett ki, mint az elmúlt hetekben, tulajdonképpen azokon a meccseken, ahol Hicks nem játszott. Belülről volt nyomás Cousinson, amely egész évben hiányzott. Hicks vélhetően nem marad, és az idei év alapján a közelében sincs senki, hogy pótolja. Goldman árnyéka a régi játékosnak, aki egykor volt. Nichols árnyéka annak a játékosnak, aki tavaly volt. Edwards árnyéka annak az explozív playmakernek, aki tavaly volt. Blackson korrektül játszik, de ő egy jó backup. Goldman jövőre 10 milliót keresne, meglepne ha maradna. Nicholsnak lejár a szerződése. Az idei éve alapján nem kellene feltétlen marasztalni.
2. Teven Jenkinsnek első blikkre nem volt rossz meccse. A holding call és a false start büntetés fájó, a personal foul butaság. De pass protban és run blockban érzésre jól teljesített, mégha a Vikings edge Hunter és Griffen nélkül nem túl veretes. Meg kell nézni újra a meccset, hogy erről pontosabb képet kapjak.
3. Thomas Grahamben van NFL potenciál. Magabiztosan szerelt az open fielden, futás ellen jól segített be, coveragben körülbelül hibátlanul játszott. Egy meccs alapján egyértelműen ahogy negatív, úgy pozitív irányban sem kell elszállni. Viszont mindenképpen bíztató volt, bőven annyira, hogy felmerül a kérdés, hogy eddig miért nem játszott. Mert azt még értem, hogy időre volt szüksége azok után, hogy 2020-ban nem játszott az egyetemen. Viszont, amikor Vildort leültették nem egész 1 hónappal ezelőtt, akkor nem állt készen? Ne röhögtessük ki magunkat.
A szezon maradék 3 meccsén neki kell Jaylon másik oldalán a kezdőnek lenni. Ha jól játszik legalább a CB prioritást talán picit hátrébb tehetjük a listán (mondjuk nem holtversenyben az első helyre, hanem másodikra). Ha rosszul, legalább azt is tudjuk.
több mint 4 éve
Igazi roncsderbi volt, jó hülye volt, aki felkelt/fennmaradt erre (én is így tettem). Fields időnként igen jól nézett ki, ha volt 3 másodperce a zsebben, szinte mindig pontos volt. Ígéretes rookie éve van, ha nem rohangál ész nélkül, és főleg nem csak oldalra, hanem egyenesen is ki tud majd törni a zsebből, megvan a csoport következő public enemy-je.
több mint 4 éve
Ez a mérkőzés önmagáért beszélt.
több mint 4 éve
Kiváncsi vagyok hogy képes lesz-e ez a franchise megtalálni végre azt az edzőt aki nem csak kívülről csillog-villog hanem tudása is van.Év edzője 2018, az...
0 gameplan szinte egész èvben, ezt az eredményt nem lehet a covidra fognak, ez nem egy vállalható vereség volt hanem totàl csőd.
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 4 éve
Így lesz csak igazán "szép" a győzelmetek.. és egyúttal fájó a felismerés majd, hogy idén sem jutunk PO-ba. Jobbulást a sérülteknek!
több mint 4 éve
Jaylon és Tashaun Gipson is pozitív.Tehát jelen állás szerint a secondaryben a múlt heti kezdőből senki nincs. Ez még változhat persze a meccsig, de minden jel arra mutat, hogy rengeteg hiányzónk lesz covid miatt, és ezt a meccset a liga nem fogja eltolni. Matt Nagynak egy tökéletes kifogás ez. Bár jegyzem meg meg kell nezni a Lionst, kőkeményen belállnak az összes meccsbe, nem kifogás a keret minősége. Nálunk egyből az lesz.
Bush S
Tabor S
Christian NCB
Vildor CB
??? CB (Thomas Graham talán)
több mint 4 éve
Goldman visszatért a Covid listáról, mert a kezdeti hírekkel ellentétben csak szoros kontakt volt és nem produkált pozitív tesztet.Mindeközben a liga kiadta, hogy a high-risk kategóriába sorolt játékosok opt-outolhatnak a hét után. Nem lennék meglepve, ha Goldman élne a lehetőséggel.
Ledarius Mack aktiválva a rosterra. PS-be meg jött egy QB, remélem nem azért mert van még egy covidos QB. (Fields).
Hétfőn biztosan nem játszik: Peters, Crawford, Houston-Carson
Minden bizonnyal nem játszik : Goodwin és Tonga.
Jelenleg nincs 40 játékosunk a rosteren, akik játszhatnak hétfőn, meglátjuk, hogy a covidosok közül hányan jöhetnek vissza, de sok practice squad játékos lesz aktiválva.
Szerkesztette: tüsi91
több mint 4 éve
Nálatok ki lenne a Dream team?Ez az enyém:
CEO és GM (Én, az 54-es)
HC Rivera (Látott már medvét és Cam Newton főnöke volt.)
OC (Akit Rivera és Fields választ.)
DC Fangio
több mint 4 éve
Ha nem nyírják ki Fieldset, akkor nem bánom, hogy a fiatalok játszanak.És ezt mégis hogy fogjuk elérni? Mármint azt, hogy ne verjék szét.
tüsi91
Van olyan edzőnk, aki képes ezt megoldani?
Ha én lennék a tulaj akkor szólnék, hogy, mindaddig Foles játszik, amíg be nem bizonyosodik, hogy életben tudjuk tartani a QB-t. Ennyit megtehet 8 millióért.
több mint 4 éve
A csapathoz betörő Covid járvány újabb kitűnő ok arra, hogy ne rúgják ki akár csak 2 héttel a vége előtt is. Persze a legfontosabb, hogy maradjon mindenki egészséges.Akik Covid listán vannak:
- Elijah Wilkinson OT - de már pár hete - nem oltott
- Larry Borom OT - oltott
- Artie Burns CB - oltott
- Mario Edwards DT - nem oltott - hétvégi státusz OUT
- Eddie Goldman DT - nem oltott - hétvégi státusz OUT (tavaly optout, gratulálok, simán cut a tavaszban)
- Joel Iyiegbuniwe LB - oltott
- Eddie Jackson SAF - oltott
- Jesse James TE - oltott
- Ryan Nall RB - oltott
- Allen Robinson WR - oltott
- Isiah Coulter WR - oltott - practice squad
- Sam Kamara edge - oltott - practice squad
Ezen kívül van 6-7 nem covid betegség is, ami számomra elképzelhetetlen, hogy ne Covid lenne. Nagyon érdekes meccs lesz, és lehetetlenné teszi a helyzet a normális felkészülést. De mivel a csapat nagy általában totálisan felkészületlen a meccseken, ez nálunk nem akkora hátrány így.
DeAndre Houston-Carson (SAF) IR - alkartörés.
Jason Peters (OT) - bokasérülés, nem IR, de a hétvége OUT.
Germain Ifedi (OT) - 3 hetes visszatérési ablak elkezdődött IR-ről.
Duke Shelley (NCB) - 3 hetes visszatérési ablak elkezdődött IR-ről.
Ha nem nyírják ki Fieldset, akkor nem bánom, hogy a fiatalok játszanak.
Nem tudom mi lesz az új szabály, de ha marad ez a két negatív tesztes dolog a visszatérésig, akkor ki sem tudunk állni.
több mint 4 éve
Spanyolország, UKNem egy jelentős hír, de ezt a két piacot kapta a Bears az NFL-től.
Mondjuk ha ez azt jelenti, hogy lesz egy meccs az új Real stadionban, arra tuti kimennék.
több mint 4 éve
Nem bírtam ki és megnéztem mégegyszer a vágott verziót Borom miatt. Hát nem volt egy erős meccse neki sem, de overall hihetetlen szánalmas volt a támadófal.Borom
Passzvédekezés első félidő: +11/-7 - 4 pressure
Passzvédekezés második félidő: +17/-6 - 5 pressure
Összesen: +28/-13 - 9 pressure
Nyilván ez szubjektív, lehet más azt nem ítélné meg jó vagy rossz játéknak, amit én igen. Alapban én azt láttam, hogy nem a lábmunkájával volt probléma, hanem a kéztechnikával. Sokszor volt passzív (ez amúgy alapban jellemző rá), bullrush ellen 3-4 alkalommal rátolták Fieldsre. A 9 pressure valószínűleg a hivatalos statokon csak 4-5 lesz, de én minden olyat annak vettem, ahol rátolták Fieldsre vagy Fieldsnek ki kellett ugrálni a zsebből. Viszont egy hitet sem engedett, se sacket. Valamint ami pozitívum, hogy 0 büntetés, s igazából egy játékot sem láttam, ahol rossz lett volna a kéz elhelyezése, vagy más büntetésre adott volna okot. Stuntokat jól vették fel Danielsszel.
Futás blokkolás első félidő: +8/-6
Futás blokkolás második félidő: +3/0
Összesen: +11/6
Tovabbra sem erősségge. Nem lesz sohasem egy mauler, technikában és lábmunkában kellene előrelépni jövőre.
Összességében nem volt egy jó meccse, de a játékhívások őt sem segítették. Viszont mint mindenki más, ő is rengeteg 1 az 1 elleni párharcot vesztett el.
több mint 4 éve
Mindhárom koordinátor covid listára került + Borom is.Érdekes lesz, ha maradnak minden ott. Nagy gondolom visszaveszi az offense playcallingot (imádkozzunk Fields miatt), Pettine hivhatja a védelmet.
több mint 4 éve
Amúgy a Jags vezetőség (Khan) megtette azt, amit várt a közvélemény.....Ugye a jelenlegi szabályozás értelmében két héttel az alapszakasz vége előtt kezdődhetnek az interjúk, még 4 fordulóvan hátra elvileg addig még kirakhatják Neggit.
Ők hamarabb tudnak leülni egy potienciális jelölttel.
csi77

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 4 éve
Amúgy a Jags vezetőség (Khan) megtette azt, amit várt a közvélemény.....Ők hamarabb tudnak leülni egy potienciális jelölttel.
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 4 éve
Ezzel a felvázolt tervvel abszolut kitudnék egyezni, ha ezek is így gondolják.. akkor még Nagy párhetes ámokfutását is elviseli az ember, cSak történjen majd vmiA 2020-as szezon végi sajtótájékoztató, amikor kimondták, hogy marad Pace és Nagy is, eldöntötte a szervezeti kérdéseket a jövőre vonatkozóan. Már akkor nagy nyomás volt Georgen egyrészt a szurkolók, másrészt a média részéről. Nem láttam soha addig olyan sajtótájékoztatót, ahol ennyire nyíltan beleálltak volna az évek óta a csapatról tudosító, követő riporterek a vezetésbe. Már akkor puskaporos hordó volt a hangulat. George nem merte meglépni a komplett átalakítást, adott még egy évet ennek a szarnak. Viszont innen már nincs visszaút. Ez a szezon végérvényesen aláhúzta, hogy ezt a szervezeti struktúrát ha nem is, de a személyeket meg kell változtatni.Kezd szokni a gondolatot hogy szinte 100% hogy a csapatnál marad, és jó eséllyel GM-ként. Hagyni fogják hogy kiválasszon még egy HC-ot szvsz, a draftjai megmentik az állását.Érzésemre, ha Phillips ténylegesen lép évvégén… akkor megvan Pace új széke.. S akkor jöhet egy új GM HC duó, úgy, hogy a kedvenc is a háznál marad.. ilyenkor amúgy kinevezi ki a GMet? George vagy az új CEO?
davemayer
ricsiii83
Alapjában véve én mindig a konzervatív dolgokból indulok ki a csapattal kapcsolatban, de most George nem tudja már odázni ezt. Jó emberek, szeretnének nyerni csak inkompetensek. George marad az elnök, de hátrább lép és Phillipset elmozdítják. Kapóra jön ez a stadion projekt, abban biztos vagyok, hogy Phillips ebben tud segíteni és véghez tudja vinni. Jönni fog egy ember, aki átveszi a futball irányítást és hatalmat kap. Ő nevezi ki a GM-et és neki jelentenek felfelé. Gyanítom, hogy ezt pár héten belül megtudjuk.
Emiatt egyébként logikus elképzelés az, hogy hagyjuk Nagyot tevékenykedni a szezon végéig, és összerakjuk a kezeket, hogy ne nyírja ki Fieldset. És ha ez lenne a forgatókönyv, akkor én még abban is rátok rációt, hogy Pace marad, mint GM. El kell kezdeni az átalakítást, de nem lehet mindent azonnal végrehajtani. Az "ember" és Pace választaná ki a HC-t, de Pace hatásköre nagyon megcsapanna, s a végső szót az "ember" mondja ki. Aztán ebből lehet az, hogy Pace a draft után repül (láttunk már rá példákat), de lehet, hogy ezzel a status quo-val marad.
A lényeg, hogy alakult annyira katasztrofálisan a szezon, hogy új szelek fújnak hamarosan majd.
tüsi91
több mint 4 éve
A 2020-as szezon végi sajtótájékoztató, amikor kimondták, hogy marad Pace és Nagy is, eldöntötte a szervezeti kérdéseket a jövőre vonatkozóan. Már akkor nagy nyomás volt Georgen egyrészt a szurkolók, másrészt a média részéről. Nem láttam soha addig olyan sajtótájékoztatót, ahol ennyire nyíltan beleálltak volna az évek óta a csapatról tudosító, követő riporterek a vezetésbe. Már akkor puskaporos hordó volt a hangulat. George nem merte meglépni a komplett átalakítást, adott még egy évet ennek a szarnak. Viszont innen már nincs visszaút. Ez a szezon végérvényesen aláhúzta, hogy ezt a szervezeti struktúrát ha nem is, de a személyeket meg kell változtatni.Kezd szokni a gondolatot hogy szinte 100% hogy a csapatnál marad, és jó eséllyel GM-ként. Hagyni fogják hogy kiválasszon még egy HC-ot szvsz, a draftjai megmentik az állását.Érzésemre, ha Phillips ténylegesen lép évvégén… akkor megvan Pace új széke.. S akkor jöhet egy új GM HC duó, úgy, hogy a kedvenc is a háznál marad.. ilyenkor amúgy kinevezi ki a GMet? George vagy az új CEO?
davemayer
ricsiii83
Alapjában véve én mindig a konzervatív dolgokból indulok ki a csapattal kapcsolatban, de most George nem tudja már odázni ezt. Jó emberek, szeretnének nyerni csak inkompetensek. George marad az elnök, de hátrább lép és Phillipset elmozdítják. Kapóra jön ez a stadion projekt, abban biztos vagyok, hogy Phillips ebben tud segíteni és véghez tudja vinni. Jönni fog egy ember, aki átveszi a futball irányítást és hatalmat kap. Ő nevezi ki a GM-et és neki jelentenek felfelé. Gyanítom, hogy ezt pár héten belül megtudjuk.
Emiatt egyébként logikus elképzelés az, hogy hagyjuk Nagyot tevékenykedni a szezon végéig, és összerakjuk a kezeket, hogy ne nyírja ki Fieldset. És ha ez lenne a forgatókönyv, akkor én még abban is rátok rációt, hogy Pace marad, mint GM. El kell kezdeni az átalakítást, de nem lehet mindent azonnal végrehajtani. Az "ember" és Pace választaná ki a HC-t, de Pace hatásköre nagyon megcsapanna, s a végső szót az "ember" mondja ki. Aztán ebből lehet az, hogy Pace a draft után repül (láttunk már rá példákat), de lehet, hogy ezzel a status quo-val marad.
A lényeg, hogy alakult annyira katasztrofálisan a szezon, hogy új szelek fújnak hamarosan majd.