Chicago Bears
52 feliratkozó
több mint 4 éve
Nem gondolom, hogy a héten bármilyen változás történne, viszont ilyen szintű futballmédia felháborodást nem emlékszem, hogy bármi is kiváltott volna egy személy kapcsán, de mondhatom, hogy bármi kapcsán.Olyan játékkal mint a Browns ellen a Lionstól is kiszopunk az meg még nagyobb ok lenne hogy kipenderítsék azt a kókler gyökeret…
Az, hogy a chicagoi média januárban keményen megszorongatta Georgekat azt zsebre teszik, de abban biztos vagyok, hogy most már nagyon kényelmetlen a helyzet a vezetésnél azzal, hogy gyakorlatilag az összes futballal foglalkozó média ember ki kevésbé, ki jobban, de nagyon keményen kritizálta Nagyot.
Azt kell mondjam jobb lenne, ha most nem a Lions érkezne a városba, hanem a Packers. Mert egy kiadós Packers elleni vereséget már szinte lehetetlen lenne lenyelni.
tüsi91
több mint 4 éve
Nagy amúgy nem normális. Elemi hibákat vét. Amikor Rex Ryan azt mondja hogy én egy buta D coach vagyok, de még én is tudom hogy nem csinálok 30 drop backet úgy hogy abból 24 x 5 man protection van egy olyan D front ellen ahol ott van Garrett és Clowney. A zsebet a 2. negyed közepén mozgatta először. Másnor bele van buzulva a screenekbe most amikor kb all out blitzelnek szinte minden snappnél akkor egy darabot nem hív. Évek óta nincs egy normális counter blitz játékunk. Az ember egy vicc. Amióta ide jött minden O statban a béka segge alatt vagyunk. Remèlem Trubisky majd bizonyíthat valahol egy normális edzővel, most már tényleg kiváncsi vagyok hogy valóban ő volt ennyire homály vagy ez a Nagy okos építette le ennyire…
több mint 4 éve
Nem gondolom, hogy a héten bármilyen változás történne, viszont ilyen szintű futballmédia felháborodást nem emlékszem, hogy bármi is kiváltott volna egy személy kapcsán, de mondhatom, hogy bármi kapcsán.Ma jelentik be a tervezett új stadion ingatlanjának a megvásárlását, a tulajok elvannak most azzal a projecttel, ezen hírek mellé nem fér bele az edzőváltás
Az, hogy a chicagoi média januárban keményen megszorongatta Georgekat azt zsebre teszik, de abban biztos vagyok, hogy most már nagyon kényelmetlen a helyzet a vezetésnél azzal, hogy gyakorlatilag az összes futballal foglalkozó média ember ki kevésbé, ki jobban, de nagyon keményen kritizálta Nagyot.
Azt kell mondjam jobb lenne, ha most nem a Lions érkezne a városba, hanem a Packers. Mert egy kiadós Packers elleni vereséget már szinte lehetetlen lenne lenyelni.
tüsi91
Szerkesztette: r.baggio

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 4 éve
Azt gondolom, hogy Cutler összehasonlíthatatlanul magasabb minőséget képviselt, mint bárki azóta QB poszton nálatok. Fields amúgy jó alapanyag, személyes kedvencem.Ha esetleg van olyan aki csak a számoknak hisz:Ó, azok a boldog 2000-es évek jutnak eszembe. Pár passzolni kicsit azért jobban tudtunk már már Cutlerrel, de hasonló.....
Bears ranks on offense after 3 weeks:
191.7 yards per game (32nd)
3.34 yards per play (32nd)
4.15 yards per rush (14th)
90.7 passing yards per game (32nd)
3.24 yards per pass (32nd)
17.86% sacks allowed per pass (32nd)
32.43% on third down (28th)
13.3 points per game (31st)
mortirolo
csi77
több mint 4 éve
Ha esetleg van olyan aki csak a számoknak hisz:Ó, azok a boldog 2000-es évek jutnak eszembe. Pár passzolni kicsit azért jobban tudtunk már már Cutlerrel, de hasonló.....
Bears ranks on offense after 3 weeks:
191.7 yards per game (32nd)
3.34 yards per play (32nd)
4.15 yards per rush (14th)
90.7 passing yards per game (32nd)
3.24 yards per pass (32nd)
17.86% sacks allowed per pass (32nd)
32.43% on third down (28th)
13.3 points per game (31st)
mortirolo
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 4 éve
Ha esetleg van olyan aki csak a számoknak hisz:Bears ranks on offense after 3 weeks:
191.7 yards per game (32nd)
3.34 yards per play (32nd)
4.15 yards per rush (14th)
90.7 passing yards per game (32nd)
3.24 yards per pass (32nd)
17.86% sacks allowed per pass (32nd)
32.43% on third down (28th)
13.3 points per game (31st)
több mint 4 éve
Kár hogy a Browns megállt 9 sack-nél, Garrett igazán eláshatta volna Nagyot is, de szó szerint. Mondjuk én már azt sem értettem, hogy a Saints elleni offense "teljesítmény" után, amikor már az Ő arcán is látszott, hogy most aztán tuti ki leszek rúgva, hogyan maradhatott HC. Akkor azt montdátok, hogy idénre még szerződése van és 5 vagy 10 milliót keres. Szerintem ez már akkor is gyenge érv volt.
több mint 4 éve
Tehat lenyegeben az 1)-es pont 😀Valamelyik csatornan (talan espn), a volt NFL journeymen QB, Orlovsky mondta a meccs utan ugyanezt. Szerinte az, hogy 149 nappal a draftolsa utan nem volt kepes egyetlen egy jatekot tervezni Fieldsre, es ezt a gameplant tette le az asztalra az 2 dolgot jelenthet:Szerintem egyik sem.
1) Olyan szintu inkompetencia amit meg sosem latott az NFL-ben
2) Szandekosan szabotalta Fieldset
Teljesen mindegy melyik vegul a megoldas a ketto kozul, mindegyik azt jelenti, hogy a meccs utan azonnal ki kellett volna rugni.
undisputedly
3) Szenttül meg van győződve arról, hogy az ő rendszere a legjobb, s csak egy QB hiányzik belőle, aki végre tudja hajtani.
Tavaly a Vikings elleni bohózat után átadta a játékhívást Lazornak, az offense meg is táltosodott (a gyengébb védelmek ellen). Idénre visszavette a játékhívást.
Ez az ego, ki ha nem ő stílus, ami bizonyos embereknél, akik tehetségesek jól sül el, lásd Cristiano Ronaldo, Lance Armstrong stb. Meg vannak az olyanok, mint Nagy.
Ez a Fields kezd vagy Foles kezd téma. Nem tudja kivenni Fieldset.
tüsi91
több mint 4 éve
Nem gondolom, hogy a héten bármilyen változás történne, viszont ilyen szintű futballmédia felháborodást nem emlékszem, hogy bármi is kiváltott volna egy személy kapcsán, de mondhatom, hogy bármi kapcsán.2.5 hét és megvalósul az "álmod".
Az, hogy a chicagoi média januárban keményen megszorongatta Georgekat azt zsebre teszik, de abban biztos vagyok, hogy most már nagyon kényelmetlen a helyzet a vezetésnél azzal, hogy gyakorlatilag az összes futballal foglalkozó média ember ki kevésbé, ki jobban, de nagyon keményen kritizálta Nagyot.
Azt kell mondjam jobb lenne, ha most nem a Lions érkezne a városba, hanem a Packers. Mert egy kiadós Packers elleni vereséget már szinte lehetetlen lenne lenyelni.
tüsi91
Ha onnan veszed még jobb is hogy később van, ha addig ilyen kilátástalan játékkal kikapunk a lionstól és a raiderstől is akkor még az a tény sem menti meg Nagyot hogy még nem rúgtak ki HCot Chicagóban év közben. Én sokkal inkább bánom hogy most nem detroitban játszunk, ott szinte tuti kiszopnánk, így csak necces.
A média visszhang teljesen normális, olyan égésre volt képes O-guruként egy nyerő qb-val amire a legendásan gyenge csapatok sem full kutyaütő qbk-kal. Ha innen nézed csoda hogy még nála van a belépőkártyája a Halas Hall-ba...
Viszont ha berakja Folest azzal totál bebizonyítja (ismét..) hogy alkalmatlan a leendő fr qb kinevelésére, ergo azonnal ki kell rúgni tényleg.
Tud valaki 1 jó szakmai indokot mondani Nagy-gyal kapcsolatban ami miatt érdemes várni év végéig? Én nem tudok esküszöm, nem látom mitől lenne rosszabb ez a csapat ha holnaptól BÁRKI más a jelenlegi stábból átvenné a stafétát. Kiderült hogy Nagynak semmi hozzáadott értéke nincs a csapat O-teljesítményéhez, holott azért jött!
Ha meg is verjük a lionst a lions miatt akkor sem látom hogy lesz idén 4 győzelem vagy annál több. Nagy karrierjének vége Chicagoban, valahol ezt már ő is tudja.
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 4 éve
Nem gondolom, hogy a héten bármilyen változás történne, viszont ilyen szintű futballmédia felháborodást nem emlékszem, hogy bármi is kiváltott volna egy személy kapcsán, de mondhatom, hogy bármi kapcsán.Én csak attól félek, hogy a "hülye" védelmünk visszavisz két pick six-et, mert akkor nekünk reszeltek.
Az, hogy a chicagoi média januárban keményen megszorongatta Georgekat azt zsebre teszik, de abban biztos vagyok, hogy most már nagyon kényelmetlen a helyzet a vezetésnél azzal, hogy gyakorlatilag az összes futballal foglalkozó média ember ki kevésbé, ki jobban, de nagyon keményen kritizálta Nagyot.
Azt kell mondjam jobb lenne, ha most nem a Lions érkezne a városba, hanem a Packers. Mert egy kiadós Packers elleni vereséget már szinte lehetetlen lenne lenyelni.
tüsi91
Szerkesztette: mortirolo
több mint 4 éve
Nem gondolom, hogy a héten bármilyen változás történne, viszont ilyen szintű futballmédia felháborodást nem emlékszem, hogy bármi is kiváltott volna egy személy kapcsán, de mondhatom, hogy bármi kapcsán.Az, hogy a chicagoi média januárban keményen megszorongatta Georgekat azt zsebre teszik, de abban biztos vagyok, hogy most már nagyon kényelmetlen a helyzet a vezetésnél azzal, hogy gyakorlatilag az összes futballal foglalkozó média ember ki kevésbé, ki jobban, de nagyon keményen kritizálta Nagyot.
Azt kell mondjam jobb lenne, ha most nem a Lions érkezne a városba, hanem a Packers. Mert egy kiadós Packers elleni vereséget már szinte lehetetlen lenne lenyelni.
több mint 4 éve
Ajánlok egy fogadást.Lehet deal, ha hozzáteszed, hogy :-Imádom Rodgerst! 😊
Ha Fields nem néz ki jó NFL QBnak (Nagy meg zseninek) ellenünk akkor minden nap beírom a GB topikba, hogy hajrá Packers egy hétig.
Ha jó lesz akkor itt beírjátok páran, hogy Bazza a látnok megmondta.
A jó/nem jó dolog eldöntéset Tüsi barátomra bízom.
Bazzani
Amúgy a másik oldalról, mire számítsz a támadóitoktól? Mert szerintem eleinte horzsolnak majd, de ahogy már 80-20 % arányban ők lesznek a pályán, elkezdhettek felőrölni. Goff menő lesz.
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 4 éve
Ajánlok egy fogadást.Azt ugye tudod, hogy Mooney (a mi Tyreek Hill-ünk) a haladási iránynak háttal, kb. 5 yarddal Fields előtt fog várakozni és tilos lesz neki hirtelen mozdulatot tenni a jól megérdemelt a sack-ig. Mégis hogyan oldjátok meg hogy előre haladjunk? Máris vesztettél. 😊
Ha Fields nem néz ki jó NFL QBnak (Nagy meg zseninek) ellenünk akkor minden nap beírom a GB topikba, hogy hajrá Packers egy hétig.
Ha jó lesz akkor itt beírjátok páran, hogy Bazza a látnok megmondta.
A jó/nem jó dolog eldöntéset Tüsi barátomra bízom.
Bazzani
több mint 4 éve
Ajánlok egy fogadást.Ha Fields nem néz ki jó NFL QBnak (Nagy meg zseninek) ellenünk akkor minden nap beírom a GB topikba, hogy hajrá Packers egy hétig.
Ha jó lesz akkor itt beírjátok páran, hogy Bazza a látnok megmondta.
A jó/nem jó dolog eldöntéset Tüsi barátomra bízom.
több mint 4 éve
Valamelyik csatornan (talan espn), a volt NFL journeymen QB, Orlovsky mondta a meccs utan ugyanezt. Szerinte az, hogy 149 nappal a draftolsa utan nem volt kepes egyetlen egy jatekot tervezni Fieldsre, es ezt a gameplant tette le az asztalra az 2 dolgot jelenthet:Szerintem egyik sem.
1) Olyan szintu inkompetencia amit meg sosem latott az NFL-ben
2) Szandekosan szabotalta Fieldset
Teljesen mindegy melyik vegul a megoldas a ketto kozul, mindegyik azt jelenti, hogy a meccs utan azonnal ki kellett volna rugni.
undisputedly
3) Szenttül meg van győződve arról, hogy az ő rendszere a legjobb, s csak egy QB hiányzik belőle, aki végre tudja hajtani.
Tavaly a Vikings elleni bohózat után átadta a játékhívást Lazornak, az offense meg is táltosodott (a gyengébb védelmek ellen). Idénre visszavette a játékhívást.
Ez az ego, ki ha nem ő stílus, ami bizonyos embereknél, akik tehetségesek jól sül el, lásd Cristiano Ronaldo, Lance Armstrong stb. Meg vannak az olyanok, mint Nagy.
Ez a Fields kezd vagy Foles kezd téma. Nem tudja kivenni Fieldset.
több mint 4 éve
De most komolyan, vereti izomból a browns ellen, az otthoni lions ellenire meg leülteti újra? Ha tényleg Fields lenne a fontos számára és látta volna előre hogy ez lesz akkor fordítva csinalja nem? Ki kellene kergetni a városból is ezt a kóklert.
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 4 éve
Látom lelki szemeim előtt h Bienemyből vhol HC lesz és Nagy húz vissza Reid alá OC-nek.de kétségünk ne legyen felőle, utána rövid úton lesz állása vhol....Na Nagy nem hazuttolja meg önmagát a 3 QB közül bármelyik kezdhet jövő héten. Így kell leépíteni egy ígéretes QB karrierjét. Abból a Bears meg Fields is sokat nyer ha Foles fog játszani. Nem tudom meddig nézik még ezt a kabarét Georgék…A Browns meccs után már a játékos bejáróban a felmondó levéllel kellett volna várni. Most már annyi QB-t próbálgathatott nem lehet hogy mással van a baj???Valamelyik csatornan (talan espn), a volt NFL journeymen QB, Orlovsky mondta a meccs utan ugyanezt. Szerinte az, hogy 149 nappal a draftolsa utan nem volt kepes egyetlen egy jatekot tervezni Fieldsre, es ezt a gameplant tette le az asztalra az 2 dolgot jelenthet:
Tomcsik
1) Olyan szintu inkompetencia amit meg sosem latott az NFL-ben
2) Szandekosan szabotalta Fieldset
Teljesen mindegy melyik vegul a megoldas a ketto kozul, mindegyik azt jelenti, hogy a meccs utan azonnal ki kellett volna rugni.
undisputedly
dande

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 4 éve
de kétségünk ne legyen felőle, utána rövid úton lesz állása vhol....Na Nagy nem hazuttolja meg önmagát a 3 QB közül bármelyik kezdhet jövő héten. Így kell leépíteni egy ígéretes QB karrierjét. Abból a Bears meg Fields is sokat nyer ha Foles fog játszani. Nem tudom meddig nézik még ezt a kabarét Georgék…A Browns meccs után már a játékos bejáróban a felmondó levéllel kellett volna várni. Most már annyi QB-t próbálgathatott nem lehet hogy mással van a baj???Valamelyik csatornan (talan espn), a volt NFL journeymen QB, Orlovsky mondta a meccs utan ugyanezt. Szerinte az, hogy 149 nappal a draftolsa utan nem volt kepes egyetlen egy jatekot tervezni Fieldsre, es ezt a gameplant tette le az asztalra az 2 dolgot jelenthet:
Tomcsik
1) Olyan szintu inkompetencia amit meg sosem latott az NFL-ben
2) Szandekosan szabotalta Fieldset
Teljesen mindegy melyik vegul a megoldas a ketto kozul, mindegyik azt jelenti, hogy a meccs utan azonnal ki kellett volna rugni.
undisputedly
több mint 4 éve
Na Nagy nem hazuttolja meg önmagát a 3 QB közül bármelyik kezdhet jövő héten. Így kell leépíteni egy ígéretes QB karrierjét. Abból a Bears meg Fields is sokat nyer ha Foles fog játszani. Nem tudom meddig nézik még ezt a kabarét Georgék…A Browns meccs után már a játékos bejáróban a felmondó levéllel kellett volna várni. Most már annyi QB-t próbálgathatott nem lehet hogy mással van a baj???Valamelyik csatornan (talan espn), a volt NFL journeymen QB, Orlovsky mondta a meccs utan ugyanezt. Szerinte az, hogy 149 nappal a draftolsa utan nem volt kepes egyetlen egy jatekot tervezni Fieldsre, es ezt a gameplant tette le az asztalra az 2 dolgot jelenthet:
Tomcsik
1) Olyan szintu inkompetencia amit meg sosem latott az NFL-ben
2) Szandekosan szabotalta Fieldset
Teljesen mindegy melyik vegul a megoldas a ketto kozul, mindegyik azt jelenti, hogy a meccs utan azonnal ki kellett volna rugni.
több mint 4 éve
Na Nagy nem hazuttolja meg önmagát a 3 QB közül bármelyik kezdhet jövő héten. Így kell leépíteni egy ígéretes QB karrierjét. Abból a Bears meg Fields is sokat nyer ha Foles fog játszani. Nem tudom meddig nézik még ezt a kabarét Georgék…A Browns meccs után már a játékos bejáróban a felmondó levéllel kellett volna várni. Most már annyi QB-t próbálgathatott nem lehet hogy mással van a baj???Foles ilyenkor játszik olyan jól, hogy utána kapjon egy nagy szerződést a semmire.
Tomcsik
több mint 4 éve
Na Nagy nem hazuttolja meg önmagát a 3 QB közül bármelyik kezdhet jövő héten. Így kell leépíteni egy ígéretes QB karrierjét. Abból a Bears meg Fields is sokat nyer ha Foles fog játszani. Nem tudom meddig nézik még ezt a kabarét Georgék…A Browns meccs után már a játékos bejáróban a felmondó levéllel kellett volna várni. Most már annyi QB-t próbálgathatott nem lehet hogy mással van a baj???
Szerkesztette: Tomcsik
több mint 4 éve
Most komolyan, van aki nem a fejét fogja most a vezetőségben? Ekkora égést komolyan, tényleg nincs rá sansz hogy kirúgják a picsába? Semmi, nulla, zéró esely van rá hogy ezt ő rendbe hozza, minek várni? Nem értem Pacet, ha vár vele fog bukni ő is. Mindenkinek, Kicsinek is jobb lenne ha most elválnának útjaink, ha most nem égeti tovább magát még lehet ő is kap egyszer koordinátori állást houstonban. A király nemcsak hogy meztelen de 3 mellbimbója van és hiányzik a töke.
Szerkesztette: davemayer
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 4 éve
Helló Srácok, ha már volt sorry, de ha nem , akkor ez elég fontos lehet.twitter.com/Ihartitz/status/1442501700032598018?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1442501700032598018%7Ctwgr%5E%7Ctwcon%5Es1_&ref_url=https%3A%2F%2Fbleacherreport.com%2Fseattle-seahawks
több mint 4 éve
Meg is ennénk.Windy-Windy play, Fields kapja a shotgun snapet, futást imitál, majd hátrapasszolja Daltonnak, aki előredobja Folesnak.Foles, Dalton és Fields is esélyes, hogy kezdjen.Ez az avant garde triple option!
Amadeus
empty taxi
Lesz olyan, mint az Anderson vezércsel.
Kampman
több mint 4 éve
Windy-Windy play, Fields kapja a shotgun snapet, futást imitál, majd hátrapasszolja Daltonnak, aki előredobja Folesnak.Foles, Dalton és Fields is esélyes, hogy kezdjen.Ez az avant garde triple option!
Amadeus
empty taxi
Lesz olyan, mint az Anderson vezércsel.