Cincinnati Bengals

30 feliratkozó

több mint 9 éve
meme Cincinnati Bengals 2 133
Soldi én ezt nem érzem. Ellenünk mindig jó védekeztek, de nem éreztem most sem hogy annyival jobb lenne a sec. Javulgat, a frontotok meg gyengülget. De ezek csak érzések. Ahogy írod, 2 meccs még semmi.
nasheem
A sec sztem javult a statisztikailag benyelt sok yard ellenére. A front viszont nem gyengült sztem, a futást ha lehet még jobban fogjuk, mint eddig, passrush pedig eddig sem volt erőssége a csapatnak és most sem az. A RZ D kifejezetten erős eddig, ez nagy előrelépés, ami azért az egyik legfontosabb. A passrushon sokat dobhat még Dupree várható későbbi visszatérése IR-ről, illetve a sec-en Golson felépülése, illetve a 2 rookie remélt fejlődése.

Az O-nál is úgy működik a rendszer, hogy nincs a kezdő RB, a kezdő TE, és a 2. WR. Wheaton a héten visszatér, 4. héten Bell is és talán egyszer Green is lekerül majd a PUP-ról.

Szóval a Steelers jelenleg úgy meggyőző a labda mindkét oldalán, hogy a D két, az O 3 kezdőjét nélkülözi. Ez elég meggyőző - EGYELŐRE.

De markánsabb véleményt 4 hét után szeretek mondani.
Soldados
Egyet is értenék,ha.... A mi meccsünk nem mérvadó, mert mi sajnos idén is féllábas csapat vagyunk egyenlőre, nagyon passzorientáltak. Az időjárás ezt jobban kinyírta mint a secetek. Legalábbis szerintem. Sebaj, majd itthon visszaadjuk. Az O- tok valóban faszányos, de még nagyon szezon elején vagyunk... Meglátjuk kitart-e a lendület.

Csak a Puffin ad neked erőt és mindent lebíró akaratot...
több mint 9 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Soldi én ezt nem érzem. Ellenünk mindig jó védekeztek, de nem éreztem most sem hogy annyival jobb lenne a sec. Javulgat, a frontotok meg gyengülget. De ezek csak érzések. Ahogy írod, 2 meccs még semmi.
nasheem
A sec sztem javult a statisztikailag benyelt sok yard ellenére. A front viszont nem gyengült sztem, a futást ha lehet még jobban fogjuk, mint eddig, passrush pedig eddig sem volt erőssége a csapatnak és most sem az. A RZ D kifejezetten erős eddig, ez nagy előrelépés, ami azért az egyik legfontosabb. A passrushon sokat dobhat még Dupree várható későbbi visszatérése IR-ről, illetve a sec-en Golson felépülése, illetve a 2 rookie remélt fejlődése.

Az O-nál is úgy működik a rendszer, hogy nincs a kezdő RB, a kezdő TE, és a 2. WR. Wheaton a héten visszatér, 4. héten Bell is és talán egyszer Green is lekerül majd a PUP-ról.

Szóval a Steelers jelenleg úgy meggyőző a labda mindkét oldalán, hogy a D két, az O 3 kezdőjét nélkülözi. Ez elég meggyőző - EGYELŐRE.

De markánsabb véleményt 4 hét után szeretek mondani.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 9 éve
nasheem Cincinnati Bengals 4 535 — Bengals fan
Soldi én ezt nem érzem. Ellenünk mindig jó védekeztek, de nem éreztem most sem hogy annyival jobb lenne a sec. Javulgat, a frontotok meg gyengülget. De ezek csak érzések. Ahogy írod, 2 meccs még semmi.

"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 9 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Rohadt keveset láttam az idényből, de abban biztos vagyok, hogy a legjobb 3ban benne vannak. Vagy fogalmazzunk úgy, abban az 5 csapatban mindenképp, akiktől nem lenne meglepetés az SB győzelem. rohadt jók, ez vitathatatlan, ugyanakkor kétlem, hogy a 3 PO meccsen nem lesz olyan védelem, aki elkapná őket. Túlságosan O vezérelt banda lettek, aminek ez a hátránya. Arról nem is beszélve, hogy BigBentől sokkal jobban függ a játékuk, mint bármelyik esélyesnek a saját QB-jától. És ez akkor is igaz, ha jelenleg övék a legjobb OL a ligában.

De hogy átkössek. Ha megcsapjuk a broncókat, akkor egyből mi is hűdejónak leszünk kikiáltva. Ami szeptemberben pont semmit nem ér.
nasheem
Egyrészt a lényeg a végén van: szeptemberben ez semmit sem ér.

Másrészt most pont azért vagyunk nagy esélyesek, mert a védelem az eddigi 2 meccs alapján tovább fejlődött, így nem teljesen egyoldalú a csapat. Hangsúlyozom két meccs alapján, ami azért még nem annyira mérvadó.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 9 éve
nasheem Cincinnati Bengals 4 535 — Bengals fan
De fasza is lenne, ha tényleg visszatérhetne a 6 hét környékén.

"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 9 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 232
 twitter.com/CincyJungle/status/778621806529970177

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 9 éve
nasheem Cincinnati Bengals 4 535 — Bengals fan
Rohadt keveset láttam az idényből, de abban biztos vagyok, hogy a legjobb 3ban benne vannak. Vagy fogalmazzunk úgy, abban az 5 csapatban mindenképp, akiktől nem lenne meglepetés az SB győzelem. rohadt jók, ez vitathatatlan, ugyanakkor kétlem, hogy a 3 PO meccsen nem lesz olyan védelem, aki elkapná őket. Túlságosan O vezérelt banda lettek, aminek ez a hátránya. Arról nem is beszélve, hogy BigBentől sokkal jobban függ a játékuk, mint bármelyik esélyesnek a saját QB-jától. És ez akkor is igaz, ha jelenleg övék a legjobb OL a ligában.

De hogy átkössek. Ha megcsapjuk a broncókat, akkor egyből mi is hűdejónak leszünk kikiáltva. Ami szeptemberben pont semmit nem ér.

"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 9 éve
megyerikrisz Cincinnati Bengals Cincinnati Bearcats 2 838 — Bengalista
Nem tudom ki állítja össze az nfl.comon a Power Ranking-t de hogy a vasas lenne a legjobb a ligában afelől vannak kétségeim...
WhoDey83
Az övék a legjobb mérleg (megosztva), tehát akár igaz is lehet, de őszintén, van bármi jelentősége? Mi is vezettük tavaly, asszem tavalyelőtt is, láttuk, hogy mennyit ér. (Halkan jegyzem meg, most vertek el minket, nem illik felfelé köpködni.)

"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 9 éve
Rush Cincinnati Bengals 888
mindeközben a csapat elszenvedte történelmi 400. vereségét az alapszakaszban.

(339 győzelem és 3 döntetlen mellett)
forrás: bengals.com/team/history

Szerkesztette: Rush

Tippelde 25
több mint 9 éve
WhoDey83 Cincinnati Bengals Ohio State Buckeyes 275
Nem tudom ki állítja össze az nfl.comon a Power Ranking-t de hogy a vasas lenne a legjobb a ligában afelől vannak kétségeim...

Welcome To The Jungle
több mint 9 éve
munoz Cincinnati Bengals 1 311
Eeeztédérőlbeszéltek?
 mobile.twitter.com/Steelersdepot/status/777867056792281089/photo/1
sutianap
Süti, ha a térd lent van, akkor nem kell mind a két láb/talp érje a földet, tehát a tweet-elő buta kérdést tett fel, ne ülj fel neki 😊

Boyd esetében pedig kikockázva lehet látni, hogy a térd a földön, a labda meg a karjai között.
https://scontent.cdninstagram.com/v/t51.82787-15/640061815_18567478708002278_8211552771136551260_n.jpg?stp=c216.0.648.648a_dst-jpg_e35_s640x640_tt6&_nc_cat=109&ccb=7-5&_nc_sid=18de74&efg=eyJlZmdfdGFnIjoiRkVFRC5iZXN0X2ltYWdlX3VybGdlbi5DMyJ9&_nc_ohc=7TDGlJkUJpAQ7kNvwFAt-Z_&_nc_oc=Adl4wVF0BsfzRFUOE9415Id0ZlelIUDqodt0weIjMTpqnN5SIapRd8BKbUtYt6ffOME&_nc_zt=23&_nc_ht=scontent.cdninstagram.com&_nc_gid=vjlIQpBDEWMUPuvErw5_Gg&_nc_ss=8&oh=00_Afwjw_KKPHCm5Sg4JKZrPoapUxE0zTNqKTgIzvlhJgT-LQ&oe=69B8FEE6
Josh Kirkendall on Instagram: "They called this bullshit a fumble."
26 likes, 3 comments - joshkirkendall on September 18, 2016: "They called this bullshit a fumble.".

Amúgy, ha a bírók nem vakoskodnak, akkor is kellett volna 1.30 perc alatt menni még 35 yardot, meg a 2 pontost megcsinálni, és még mindig csak döntetlennél járunk. Tehát nagy valószínűséggel még a hosszabbítás sem jött volna össze, már csak ezért is jobb lett volna, ha a bírók hagyják, hogy a két csapat játssza le a dolgot. Mindez nem azt jelenti, hogy az általad emlegetett DPI rendben volt, a Bengals szurkolók mégis úgy élik, meg - természetesen jogosan 😊 -, hogy a bírók elcsalták a meccset 😊
Részemről a történet ennyi, a PBS-ben szarrá lesztek verve 😉
több mint 9 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 739 — capitaine du château de Vienne 1487
Eeeztédérőlbeszéltek?
 mobile.twitter.com/Steelersdepot/status/777867056792281089/photo/1

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 9 éve
kittli Pittsburgh Steelers 2 845 — Steelers fan
Asszem pont a mi meccsünkön mondta be Ricsi, hogy a Jags-Packers meccsen 16(!) mérkőzést befolyásoló bírói hiba volt. Szánalmas, hogy a legkorszerűbb technikák alkalmazása mellett is rendszeresen előfordulnak. Még akkor is, ha baromi gyors a játék, sokszor nehezen követhetők az események. De ezért van nekik videó segitségük.
Én spec. azzal sem értek egyet, hogy New Yorkban nézik vissza a kétes jeleneteket, mert amíg a bíró teszi addig Ő a hülye ha téved, így meg még összeesküvés elméleteket is könnyebb gyártani...
Ha a másik oldalon szurkolnék nekem egyébként tuti a TD fájna a legjobban mert ott nem csak a bírók hibáztak hanem a Bengals stáb is töketlen volt.
Ami viszont számomra örömteli volt, hogy nem akart senki revansot venni a másikon, voltak nagy csattanások meg ütközések de nem akarta kinyírni senki a másikat.

"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
több mint 9 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 739 — capitaine du château de Vienne 1487
nyilván az ingyen redzone nem sorsdöntő -
sutianap
Oké, akkor csaltak. Nekünk. Hagyjuk.
nasheem
Nem csaltak
Ahhoz, hogy otthon megverd a steelerst ennél több kell

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 9 éve
nasheem Cincinnati Bengals 4 535 — Bengals fan
nyilván az ingyen redzone nem sorsdöntő -
sutianap
Oké, akkor csaltak. Nekünk. Hagyjuk.

"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 9 éve
meme Cincinnati Bengals 2 133
A DPI sanszos játékoknál legalább AB vs Dansby affér totál zászlós volt. De az eredményt nem befolyásolta.
És persze Lewis meg a teljes stáb vakegér, hogy nem ment piros a TDnkre, de nem is kellett volna dobniuk, ha normálisan fúknak a vakegerek. De a kedvencem a Boyd fumbli volt. Még nem is volt kontakt, amikor leért a térd. Ezt minden kamaraállásból lehetett látni. De nem fújták vissza.
nasheem
Tudod mi nem látszott, hogy mikor indul meg a labda - azért nem fújták vissza.
sutianap
Értem én és értem azt is, hogy kontakt előtt is megmozdulhatott Boyd kezében. Az hogy kontakt előtt lent volt a térde, az csak közvetett bizonyíték, ami kevés.
Nem is azon hőbörgök itt, hogy elcsalták a meccset, hanem, hogy 3 sorsdöntő ítéletnél is durván a kárunkra tévedtek. Pedig lassan több zebra lesz a pályán, mint játékos.
nasheem
nyilván az ingyen redzone nem sorsdöntő -

Meme, nem nekem otthon külön vannak kameráim 😉
van a Bojdi gyerek épp ekapta a passzt, láttya még a szemesarkából, hogy valami elborzasztó közelít felé.
sutianap
Itt a zebrákra gondótá ugyé. Meghát ha neked vannak jobb kameráid akkó vedd azt a qrva telót azt szójjá az álmában hogy hello vakok ez biza elkapás vót izibe. Valóban az elv nem tetszik, hogy a kétes esetekben 10- bő 8- x ellenünk fújnak. Ha búrkifli a pályán 9 x is.

Csak a Puffin ad neked erőt és mindent lebíró akaratot...
több mint 9 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 739 — capitaine du château de Vienne 1487
A DPI sanszos játékoknál legalább AB vs Dansby affér totál zászlós volt. De az eredményt nem befolyásolta.
És persze Lewis meg a teljes stáb vakegér, hogy nem ment piros a TDnkre, de nem is kellett volna dobniuk, ha normálisan fúknak a vakegerek. De a kedvencem a Boyd fumbli volt. Még nem is volt kontakt, amikor leért a térd. Ezt minden kamaraállásból lehetett látni. De nem fújták vissza.
nasheem
Tudod mi nem látszott, hogy mikor indul meg a labda - azért nem fújták vissza.
sutianap
Értem én és értem azt is, hogy kontakt előtt is megmozdulhatott Boyd kezében. Az hogy kontakt előtt lent volt a térde, az csak közvetett bizonyíték, ami kevés.
Nem is azon hőbörgök itt, hogy elcsalták a meccset, hanem, hogy 3 sorsdöntő ítéletnél is durván a kárunkra tévedtek. Pedig lassan több zebra lesz a pályán, mint játékos.
nasheem
nyilván az ingyen redzone nem sorsdöntő -

Meme, nem nekem otthon külön vannak kameráim 😉
van a Bojdi gyerek épp ekapta a passzt, láttya még a szemesarkából, hogy valami elborzasztó közelít felé. Rágöbbed a labdára és megyen lefe, nos ijen szituációban, mivel a Bojdigyereken nincs kamera, valamint a Bojdigyerek nemátláccó, nem fog ojan állást találni amin látod a labdát, épp azt veszi körbe a Bojdigyárek. De ijenkor jönn fel a térde, s ijenkor előfordul hogy kiüti a labdát a saját keziből.

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 9 éve
nasheem Cincinnati Bengals 4 535 — Bengals fan
A DPI sanszos játékoknál legalább AB vs Dansby affér totál zászlós volt. De az eredményt nem befolyásolta.
És persze Lewis meg a teljes stáb vakegér, hogy nem ment piros a TDnkre, de nem is kellett volna dobniuk, ha normálisan fúknak a vakegerek. De a kedvencem a Boyd fumbli volt. Még nem is volt kontakt, amikor leért a térd. Ezt minden kamaraállásból lehetett látni. De nem fújták vissza.
nasheem
Tudod mi nem látszott, hogy mikor indul meg a labda - azért nem fújták vissza.
sutianap
Értem én és értem azt is, hogy kontakt előtt is megmozdulhatott Boyd kezében. Az hogy kontakt előtt lent volt a térde, az csak közvetett bizonyíték, ami kevés.
Nem is azon hőbörgök itt, hogy elcsalták a meccset, hanem, hogy 3 sorsdöntő ítéletnél is durván a kárunkra tévedtek. Pedig lassan több zebra lesz a pályán, mint játékos.

"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 9 éve
meme Cincinnati Bengals 2 133
A DPI sanszos játékoknál legalább AB vs Dansby affér totál zászlós volt. De az eredményt nem befolyásolta.
És persze Lewis meg a teljes stáb vakegér, hogy nem ment piros a TDnkre, de nem is kellett volna dobniuk, ha normálisan fúknak a vakegerek. De a kedvencem a Boyd fumbli volt. Még nem is volt kontakt, amikor leért a térd. Ezt minden kamaraállásból lehetett látni. De nem fújták vissza.
nasheem
Tudod mi nem látszott, hogy mikor indul meg a labda - azért nem fújták vissza.
sutianap
Azért az te sem gondolod komolyan, hogy a 4 sport tv kameraállásból dolgoznak a zebrák...... Egyszerűen csak megmondták, mi maradjon az ítélet.

Csak a Puffin ad neked erőt és mindent lebíró akaratot...
több mint 9 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 739 — capitaine du château de Vienne 1487
A DPI sanszos játékoknál legalább AB vs Dansby affér totál zászlós volt. De az eredményt nem befolyásolta.
És persze Lewis meg a teljes stáb vakegér, hogy nem ment piros a TDnkre, de nem is kellett volna dobniuk, ha normálisan fúknak a vakegerek. De a kedvencem a Boyd fumbli volt. Még nem is volt kontakt, amikor leért a térd. Ezt minden kamaraállásból lehetett látni. De nem fújták vissza.
nasheem
Tudod mi nem látszott, hogy mikor indul meg a labda - azért nem fújták vissza.

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 9 éve
nasheem Cincinnati Bengals 4 535 — Bengals fan
A DPI sanszos játékoknál legalább AB vs Dansby affér totál zászlós volt. De az eredményt nem befolyásolta.
És persze Lewis meg a teljes stáb vakegér, hogy nem ment piros a TDnkre, de nem is kellett volna dobniuk, ha normálisan fúknak a vakegerek. De a kedvencem a Boyd fumbli volt. Még nem is volt kontakt, amikor leért a térd. Ezt minden kamaraállásból lehetett látni. De nem fújták vissza. A Vasas return fumble olyan szempontból mindegy volt, hogy valószínű náluk maradt a labda. Ha jól vettem ki.

Vitathatatlan, hogy többet tévedtek a kárunkra, de le van szarva. Steelersnél ez alap, mert ők elnyomott csapat 😉 De legalább még egy bizonyítékkal több a "miért utáljuk őket" érvrendszerben.

"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 9 éve
meme Cincinnati Bengals 2 133
A régi szmörénket láttuk, remélem csak erre a meccsre.
meme
Miről beszélsz? Futójáték nélkül, szakadó esőben hozta le a meccset embertelen, 50 feletti passzkísérlettel, INT nélkül. Ez marhára nem rajta múlott, ahogy a 9 drop sem.

Mindenesetre már a 2. meccsen voltunk sulytalanok ami aggasztó a szezon elején. Nagy a baj!!!
meme
Ezt meg szimplán nem értem.
megyerikrisz
Szmörénél arra gondoltam, hogy rengeteg homályt dobott, szellemeket látott ( múlt hét után ez sem csoda) az int. meg nem rajta múlt. Az elmúlt 2 évben nem ezt szoktuk ugye. Nem gondolom hogy ez rendszeres lesz, mint írtam is A pocsék időnek tudom be. A súlytalanságára meg a meccs öszképére alapján gondoltam. Nem úgy harapunk ahogy szoktunk, ez az én szubjektív megítélésem. Erőlködünk, kínlódunk. Nincs az az érzésem mint tavaly, hogy ide az oroszlánt is. Ehhez idén még kevésnek érzem Őket. Az ST.-nk ötlettelen beszari volt. Többet térdeltek mint a qrva egy erős műszak után... Hill meg sajna a tavalyit hozza. Ezzel az a gond, hogy tudjuk, ennél sokkal többre képes.
Olyan hogy DPI nem is rémlik a nagy földőlt pályán, pedig kaptatok ingyenpléjt. Persze a Tónió endzone borogatás az nem tartozik a DPI hatálya alá........
Hadjuk már ezt a földőlt a pályát, ha lehet kérni.
Kemény idő volt, kemény meccs, mindenki nagyokat kapott jobbulást a Veres nagyon sántított...
Gratula, de ennél több kell, ha a Heitzről pontot akarsz hozni, tudom jó csapat vagytok, de engetessék mán meg ez a North, hogy hazait azér nehéz lopni.
Jócakát!
sutianap
Úgy látom nem egy meccset néztünk....

Csak a Puffin ad neked erőt és mindent lebíró akaratot...
több mint 9 éve
nasheem Cincinnati Bengals 4 535 — Bengals fan
Amúgy engem nem nagyon zavart a meccs. Kalkulált vereség és vállalható meccskép.
Főleg a D szezonja miatt aggódtam és ott visszatért a hitem. A O rendban lesz, ahogy a fal egy kicsit feljavul. És fel fog. Dalton meg oké. Ez 3ból 2,5. Jó az.

"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 9 éve
nasheem Cincinnati Bengals 4 535 — Bengals fan
A bírók csalnak, a vasas győz. Nincs itt semmi látnivaló, tessenek oszolni! 😉