Cincinnati Bengals

30 feliratkozó

több mint 9 éve
Szipeter Cincinnati Bengals 2 045
Azért nem olyan nagy a baj! Egy RB problémánk van Hill, azt kell megoldani. Annyira lassú, és ötlettelen, fájó volt nézni a Williams RB2 ként milyen jó playeket csinált. Az OL a múlt héthez képest teljesen rendben volt. Dalton az elején nagyon parázott, és a "csak el ne adjam a lasztit" gondolat miatt hozott pár rossz döntést, de azért végül megint összerakott +350 yardot. Hiába vették le Greent, Bernard, Boyd, Lafell megoldotta. A passz játékunk rendben van. A D keményen állta a sarat, úgy hogy a bírók ma nem ismerték a holding szabályt. AB-t levettük a pályáról. ST volt még gáz, a puntoknál Erickson akkor is integetett amikor 20 yardra voltak tőle. Belichickesre kell venni a figurát és Hill-t leültetni a padra, (ennél Burkhead is jobb) és a két hazait simán behúzzuk. Jó lesz ez! Ja és a végén a fumble egy vicc volt, még most sem hiszem el, hogy ezt nem adták meg elkapásnak.
több mint 9 éve
munoz Cincinnati Bengals 1 311
Az biztos, hogy a futójáték hiányzott, miközben a Steelers futott. A mi esetünkben ebben persze benne volt, hogy a Vasas telepakolta a boxot, és az esős miatt a hosszú, vertikális játékokra sokkal kevesebb esély volt, mint egy hete, amikor ez azért segített. Nem tudom, hogy a rengeteg kiejtett labda az eső miatt volt, vagy más gond volt. Ezt mindenképpen ki kellene javítani.
A screen passzokkal így is sikerült a második félidőben valamennyire megbontani az ellenfél védelmét. Beszédes, hogy Gio hozta össze a legtöbb yardot elkapásból. Ha a játék többi részében sikerül is feledtetni, az RZ-ben nagyon hiányzik Eifert.
A védelemmel kapcsolatban a viszonylag kevés kapott pont ellenére is voltak problémáim. Benyelt nagy játékot könnyebben elfogadnám, ha a másik oldalon a futást elfojtják, de ez az első héthez nem sikerült. Aztán az is zavart, hogy ünnepeltük Tate kirúgását, de Ericsson és Rex is csak integetett, meg térdelt. (Ami persze lehet edzői utasítás, de akkor is 0 yard returnt jelent.)
több mint 9 éve
megyerikrisz Cincinnati Bengals Cincinnati Bearcats 2 838 — Bengalista
A régi szmörénket láttuk, remélem csak erre a meccsre.
meme
Miről beszélsz? Futójáték nélkül, szakadó esőben hozta le a meccset embertelen, 50 feletti passzkísérlettel, INT nélkül. Ez marhára nem rajta múlott, ahogy a 9 drop sem.


Mindenesetre már a 2. meccsen voltunk sulytalanok ami aggasztó a szezon elején. Nagy a baj!!!
meme
Ezt meg szimplán nem értem.

"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 9 éve
meme Cincinnati Bengals 2 133
A régi szmörénket láttuk, remélem csak erre a meccsre. A D egész jól állta a sarat egy jó darabig. Az O pedig tökéletesen súlytalan. Az idő elbaszott, passzjatekra alkalmatlan, a pálya meg feldőlt ismét a zebráktól. Ennyi holdingot zászló nélkül még nem láttam, a fumbliról meg ne beszéljünk. De valljuk be nem ezen mulott. Ma a kevesebbet hibázó, néha megtámogatott 10- ből 8 x a kárunkra vasas nyert. A baj az, hogy addig míg nem vagyunk 20 ponttal jobbak a steelnél, addig nem is engedik, hogy partiban legyünk. Ezért nem fogunk ki- ki meccset játszani velük. Mindenesetre már a 2. meccsen voltunk sulytalanok ami aggasztó a szezon elején. Nagy a baj!!!

Csak a Puffin ad neked erőt és mindent lebíró akaratot...
több mint 9 éve
megyerikrisz Cincinnati Bengals Cincinnati Bearcats 2 838 — Bengalista
Nem kell elkeseredni. A meg nem adott TD Marvin hibája is, egyértelműen cselendzs. Sokkal nagyobb baj, hogy a futójáték 0. Azzal kezdeni kell valamit.
Egy két late hit volt, de ennyi bőven benne van. Nem sérült le senki, így meg ki lehet kapni Pittsburghben. Boydot sem hibáztatom a fumbliért, igen keményet kapott térddel.

"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 9 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 966
A bíróknak sikerült nagyon elrontani ezt az estét a meg nem adott TD, meg a fumble nagyon sok volt. Ha a csapatok nem balhéznak, akkor a zebrák teszik tönkre a meccset. 😕
Sok egyéb tanulság is van, de most hirtelen csak a rossz szájíz van.
munoz
A fumbliban igazad van, érdekes erre nem találni bizonyítékot. A TD a FO hibája nálatok. Azt simán megadják ha visszanézik, elhiszem, hogy ha ott egy pillanat alatt kell dönteni, akkor így döntenek, de erre van a piros.
További sok sikert!!!
több mint 9 éve
Rush Cincinnati Bengals 888
Nagyon fájó vereség, nehéz így bármit is írni. A bríók úgy érzem pont akkor hibáztak mikor fordulhatott volna javunkra a kocka. Meg nem adott td , boyd labdavesztés, meg nem adott holdingok nagy playeknél. Újra és újra...



Tippelde 25
több mint 9 éve
munoz Cincinnati Bengals 1 311
A bíróknak sikerült nagyon elrontani ezt az estét a meg nem adott TD, meg a fumble nagyon sok volt. Ha a csapatok nem balhéznak, akkor a zebrák teszik tönkre a meccset. 😕
Sok egyéb tanulság is van, de most hirtelen csak a rossz szájíz van.
több mint 9 éve
megyerikrisz Cincinnati Bengals Cincinnati Bearcats 2 838 — Bengalista
Az egyetlen esélyünk este, ha sikerül beindítani a futójátékot. Enélkül csak egy szem Greenünk van, amit az ellen is tud, és a közelmúltat figyelembe véve egyáltalán nem kizárt, hogy "különleges bánásmódban" részesül. Nem lesz Burfict, Jones megkapta a C betűt, remélem hogy részünkről vállalhatóan fognak viselkedni a srácok.

"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 9 éve
bcsarli, Udvari Főkóstoló Pittsburgh Steelers 9 390 — A Heinz Field-en soha sem járt, hozzá nem értő lelkes amatőr
Tudom hogy kicsi rá az esély, de én csak azt szeretném ma estére, ha meccs lenne, nem háború. Jó lenne mindkét oldalon komolyabb sérülések nélkül megúszni.

több mint 9 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 232
Ezt az O-line összeállítást én örömmel megnézném sérülés nélkül is...

---

Steelers’ LT Alejandro Villanueva: Bengals are the nicest team we face all year

Így is lehet. 😉

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 9 éve
megyerikrisz Cincinnati Bengals Cincinnati Bearcats 2 838 — Bengalista
Ha CLH abszolútértékét és a pályán töltött idejét nézzük, akkor tényleg életveszélyes, de éles meccsen nagy playt még nem csináltak rajta. Sőt a 3. kísérleteknél sem őt támadják. Nekem nagy bajom nincs vele a chart végén. Bodine sokkal nagyobb probléma. Centerben kellene valami helycserés okosság. Jó lenne tudni, hogy pl Fisher edzett-e közepén vagy Westermann vagy bárki más.
Bár annak az esélye hogy szezon közben váltunk kb. nulla. Ahhoz folyamatosan ilyen 7 sackes meccsek kellenének.
nasheem
Azt beszélik, hogy sérülés esetén Zeitler menne középre, Boling a túloldalra, BigWhit LG-be, Fisher pedig LT-be.

"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 9 éve
nasheem Cincinnati Bengals 4 535 — Bengals fan
Ha CLH abszolútértékét és a pályán töltött idejét nézzük, akkor tényleg életveszélyes, de éles meccsen nagy playt még nem csináltak rajta. Sőt a 3. kísérleteknél sem őt támadják. Nekem nagy bajom nincs vele a chart végén. Bodine sokkal nagyobb probléma. Centerben kellene valami helycserés okosság. Jó lenne tudni, hogy pl Fisher edzett-e közepén vagy Westermann vagy bárki más.
Bár annak az esélye hogy szezon közben váltunk kb. nulla. Ahhoz folyamatosan ilyen 7 sackes meccsek kellenének.

Szerkesztette: nasheem

"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 9 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 232
 twitter.com/ProFootballTalk/status/776520876267229184
empty taxi
...és én még Dawson kirakásán lepődtem meg.
Mikey
Hopkins amúgy sem játszott volna, ezzel csak nyerhetünk. Ismeretlenül is inkább ő, mint CLH.
megyerikrisz
Úgy értettem, ha én meglepődtem a tavalyi 3. körös pick kirakásán, akkor vajon mit érezhetnek most a KC szurkolók az idei 3. körösük kirakása miatt...

Amúgy jah, inkább bárki mint CLH. 😊

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 9 éve
megyerikrisz Cincinnati Bengals Cincinnati Bearcats 2 838 — Bengalista
 twitter.com/ProFootballTalk/status/776520876267229184
empty taxi
...és én még Dawson kirakásán lepődtem meg.
Mikey
Hopkins amúgy sem játszott volna, ezzel csak nyerhetünk. Ismeretlenül is inkább ő, mint CLH.

"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 9 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 232
 twitter.com/ProFootballTalk/status/776520876267229184
empty taxi
...és én még Dawson kirakásán lepődtem meg.

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 9 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 260 — NFL bracket champion '26
 twitter.com/ProFootballTalk/status/776520876267229184


Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 9 éve
munoz Cincinnati Bengals 1 311
Közhely, de azon fog múlni, hogy melyik csapat tudja dominálni a LoS-t. A Vasas OL-je bitang erős, mögöttük még öreganyám is 100 yardokat futna, és sajnos nem látom, hogy a DL-ünk hogyan tudná őket lenyomni. Ha ezt elbukja a csapat, akkor a Vasas nagyon hosszú driveokat fog vinni, vélhetőleg pontokkal befejezve, ami azt jelenti, hogy Daltonék sem hibázhatnak.
A másik oldalon a Bengals OL a múlt héten tragédia volt, igaz a NYJ DL-je szerintem sokkal erősebb, mint a Pittsburghé. Nagyon gatyába kellene rázni ezt az egységet, mert ha az OL-ünk tud dominálni, akkor fogunk tudni futni. Onnantól pedig nyílt lehet a meccs, mert a Vasas annyit tud csinálni, hogy a boxot elkezdi tömni, amivel viszont a vertikális játékra lesz lehetőség, ez pedig a NYJ ellen ment.
Összességében inkább a Pittsburghnek áll a meccs, de bízzunk a meglepetésben.
több mint 9 éve
WhoDey83 Cincinnati Bengals Ohio State Buckeyes 275
Először is bosszút kell állni a Playoff meccsért és Andyért!! Na de viccet félretéve amellett hogy simán nyert a Vasas az előző körben sok szerencséjük volt, nekünk főleg a védelemnek nagyon össze kéne szednie magát illetve a futást kéne nagyon összerakni. Mert nem tudom hogy ki lehetne Green mellett a másik célpont és őt bármilyen béna is az ottani sec. leveszik a pályáról közösen. Talán Kroft felépül ?

Welcome To The Jungle
több mint 9 éve
nasheem Cincinnati Bengals 4 535 — Bengals fan
Érdekes lesz. Az első meccsekből nagyon nem következtetnék. A Steelers pass rush állítólag halovány volt, de valószínűleg nem is ez volt a D prioritásuk. Ellenünk folyamatosan fognak jönni, de Dalton egyre pontosabb a rövid release time dobásoknál is. Elvileg a Vasas sec sem jobb, sőt papíron rosszabb, mint a Jets-é volt. Azaz tudunk majd haladni. De csak passzjátékkal sokra nem megyünk. Konstans jó futójáték kellene és baromi hosszú drive-ok, mert a mi védelmünk ezt a Steelers támadóegységet nem fogja tudni megállítani. az egyetlen esély, ha alig engedjük őket pályára. Azt viszont nem igazán látom, hogy futni hogy fogunk.

Sokpontos, pass heavy meccset várok, de nem érzem, hogy egy dobópárbajban nyerhetnénk. abban a Steelers pont verhetetlen. A főgonoszok idén tényleg a 3 legjobb csapat között vannak 😕
Az egyetlen esély, ha Hunt megtáltosodik és folyamatosan lezavarja a pályáról a csoda QB-t.

...

Be ne vegyétek, csak hülyéskedtem. A szart is kiverjük belőlük. 24-13, sima és mosolygós. Két season ending-gel odaát.

Szerkesztette: nasheem

"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 9 éve
Rush Cincinnati Bengals 888
Hogy érzitek, milyen lesz a hétvégi "rangadó"? Ha az O fal nem szedi össze magát Dalton nem éli túl a hétvégét. Williams-at pedig még Forte-nél is nehezebb lesz megállítani. Mindezek ellenére az a tippem, hogy Uzomah fogja megnyerni a meccst nekünk.
Szipeter
esélytelenül bár, akár csak a wild card körben, 4. negyedre nagy különbség miatt leülnek, de most egy plusz daltonnal megfordítjuk és behúzzuk!! 😉
2-0! 😊

Szerkesztette: Rush



Tippelde 25
több mint 9 éve
Szipeter Cincinnati Bengals 2 045
Hogy érzitek, milyen lesz a hétvégi "rangadó"? Ha az O fal nem szedi össze magát Dalton nem éli túl a hétvégét. Williams-at pedig még Forte-nél is nehezebb lesz megállítani. Mindezek ellenére az a tippem, hogy Uzomah fogja megnyerni a meccst nekünk.
több mint 9 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 232
Meccset nem láttam, gamebook böngészgetése közben fennakadt a szemem a következőn:
Hunt -- tackle for loss, 2 passes defended, special team block.
MVP bazmeg!!!
Mikey
😀
És ha azt láttad volna, hogy már az első negyedben pályán volt. Nem is értettem. Egyébként jogos, ez karrier meccs volt nála. A csúcson kellene abbahagynia.
nasheem
...és még azt hittem, én vagyok a szemét. 😀

A Dalton és Green kontra Revis stat bámulatos.

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 9 éve
Ka'deemCarey25 Arizona Cardinals 277
"Andy Dalton had a perfect 158.3 passer rating when targeting A.J. Green when covered by Darrelle Revis today (10-10, 152 yards, TD)"
 fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2016/09/CsGPbFbUAAAl5UT.jpg
több mint 9 éve
nasheem Cincinnati Bengals 4 535 — Bengals fan
Boyd 2 elkapás 24 yard mivel csak az utolsó negyedet láttam nem ment felé több labda vagy ügyetlen volt és nem kapta el ?
WhoDey83
Ahhoz képest, hogy hurka CBk fogták ritkán volt tiszta. Viszont nem dropolt és egész jól blokkolt. Erős közepes volt.
Ahhoz hogy ő igazán hasznos legyen több idő kellene Daltonnak. Ha pánik van (és az volt szarásig) Andy úgyis Greenre dob. Biyd nem fog elég magasan és nem is tud azonnal elszakadni. Elég lassan jön le a jamről. De ha elindult akkor volt előnye. Ahhoz kevés vagyok hogy megítéljem hogy futotta az utakat. Volt pár furcsa play, de simán lehet hogy nem az ő hibája. Egyébként kb a O snapek felénél volt fent. Nem sok, de nem is kevés. Korrekt újoncmeccset hozott, de nem volt húha.

Szerkesztette: nasheem

"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."