Cincinnati Bengals
30 feliratkozó
több mint 10 éve
szerintem teljesen jó draft, a posztok rendben vannak, ahova jött ember, oda kellett is. talán az OL pick felesleges, de a csapat filozófiája szerint ott sosem lehet elég jó embered, és ha Bodine-t jövőre már nem látjuk csapatban, akkor annak sokan örülni fognak.Billingsre nagyon kíváncsi vagyok, nem feltétlen értem a csúszását, de a többi 31 csapat lelke rajta, köszönjük szépen.
amúgy tényleg az a legszebb, hogy még a hetedik körös pick is könnyedén 53-ba érhet, főleg ha megnézzük milyen vékony is a S poszt.
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
ALEX PALOU – FIVE-TIME INDYCAR SERIES CHAMPION
több mint 10 éve
Egész pofásra sikerült a draft, bár az első két napra kint egy jó nagy C-t osztottak, amit nem igazán értek. SzipeterSzerencsére a csapat olyan helyzetben van évek óta, hogy nem kell folyamatosan needre húzni, innentől kezdve az elemzők számára a pickjeink nem feltétlen szexik. A másik része az osztályzásnak, hogy az nfl.com-os szakik WR-t mondtak nekünk, így mivel nem azt húztunk, ez az ő szemükben C. Igaz, ha a nagy WR run után reachelünk valakit, az náluk ugyanúgy C lett volna.
De amikor az A-t ér, hogy a Chiefs kitrade-elt az első körből, akkor nem hiszem, hogy nagyon figyelni kellene ezekre.
Én Vigil-t kicsit reachnek érzem, a többi pick nálam rendbe volt. Én egy B+-t adnék ezek után az idei draftunkra.
több mint 10 éve
Ez igen, szép volt nasheem! 😆Egész pofásra sikerült a draft, bár az első két napra kint egy jó nagy C-t osztottak, amit nem igazán értek. Szurkolok Fejedelemnek, hogy beférjen.
több mint 10 éve
A sorrend kapcsán húztam a számat menet közben, de összességében jó kis draft volt. Simán el tudom képzelni, hogy mind a 7 ember a csapatnál marad, és nem azért, mert a többség a PS-ben kapna helyet.Ezek után különösen távolinak tűnik a szeptember.
több mint 10 éve
Perfect draft! www.youtube.com/watch?v=rtPklWHU1WE
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 10 éve
Na még egy WR és Fejedelem, oszt jóccakát!hehe, sima ügy 😊
nasheem
Oh, what a tangled web we weave
When first we practise to deceive!
több mint 10 éve
Jóóóóó! Cody Core szerintem nagyon fasza pick!
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 10 éve
Na még egy WR és Fejedelem, oszt jóccakát!
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 10 éve
5. körben OL Christian Westerman érkezett, akit jó eséllyel megpróbálnak Bodine utódjának kinevelni.
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
ALEX PALOU – FIVE-TIME INDYCAR SERIES CHAMPION
több mint 10 éve
Nagy mellényúlásnak nem nevezném, hogy a 4. körben sikerült behúzni egy 1-2. körre tartott embert. Megvan a várt DT és megint a Steelers előtt. 😊Ha a 2-3. körben húzzátok akkor is azt mondtad volna, hogy "megint a Steelers előtt" 😉
munoz
Ettől függetlenül (főleg itt) sztem teljesen jó pick, ha ne adj isten mégis komoly baj lenne a térdével csak egy negyedik körös választást buktatok, ha meg nincs nagy baja...
"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
több mint 10 éve
reggeli kávészürcsölés közben, mikor nézegettem kik elérhetők még, éreztem hogy Billings a Bengalsé lesz. voilá!
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
ALEX PALOU – FIVE-TIME INDYCAR SERIES CHAMPION
több mint 10 éve
Így van munoz. Fejedelem mindenképp kell. Én is kinéztem őt. 😀Asszem találkoztunk is vele vagy workoutolt nálunk. Esély van rá!
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 10 éve
jól van, sikerült olyan posztokra hozni embert a második napon, amelyekre -- szerintem -- a legfontosabb volt. úgy néz ki a FO is belátta, hogy hátsó körös ill. undrafted játékosokból nem lehet potens LB sort összerakni, és Dawson után idén is hoztak harmadik körben oda embert.aztán persze valószínűleg idén még nem lesz sokat defense-ben sokat pályán Vigil, de hosszútávon gondolkozva örömteli pick.
Boydról jókat írnak, ha ő is és LaFell is beválik, akkor nem lesz gond az elkapó (+TE) sorral sem.
ma pedig lehet horgászni a zavarosban, hátha...
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
ALEX PALOU – FIVE-TIME INDYCAR SERIES CHAMPION
több mint 10 éve
Legyen igazad Süti és váljanak be ezek az emberek 😊A következő körben várnék egy saftyt (Killebrew vagy Cash), aztán az OL-be vagy a DL-be depth-nek embert, még egy WR (akik közül örülnék, ha valakit megcsípnénk: Kolby Listenbee, Jay Lee, Keyarris Garrett, Braverman). Illetve akit mindenképpen el kellene hozni az Clayton Fejedelem 😊
több mint 10 éve
Egy kis kampány háthamég valaki szerelmes leszespn.go.com/video/clip?id=15388038

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 10 éve
Azé berakom a steelers mock draftom1 25 Pittsburgh Steelers William Jackson, CB (Houston)
2 58 Pittsburgh Steelers Tyler Boyd WR (Pittsburgh)
3 89 Pittsburgh Steelers Jalen Mills S (LSU)
4 123 Pittsburgh Steelers Javon Hargrave DT (South Carolina State)
6* 220 Pittsburgh Steelers Brandon Allen QB (Arkansas)
7 229 Pittsburgh Steelers Davante Harris OL (App.State)
7 246 Pittsburgh Steelers Elandron Roberts ILB (Houston)
Szóva montamis Krisznek, be is jött. Boyd egy gyémánt faszikák, elkap, fut, csúszik, harcol - szóval ű a real offensive weapon. Az összes statját mindenit egy Voytik és Pedersen nevű irányítókkal szedte össze, az a nagyszám, nem az üregibálna.
Grat az első két karikához, bár legyen három, a kisVigil is fasza.

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 10 éve
Az új LB csávó biztos nickel lesz eleinte, bár szerintem leginkább ST playa lesz idén. 3. körre elmegy. Boyd kényszerpick volt, mert ő volt az utolsó wr akit kezdőbe néztünk. Nem biztos hogy őt annyira akartuk, de muszáj volt. A meccsvideoi alapján meredek lesz vele kezdeni az első héten. De ha nem törik szét gyorsan, akkor lehet belőle valami. Főleg a blokkjaival lesz baj. Az nem nfl szint még. De mivel őt sem ismerem ez csak okoskodás és tippelde. Bizakodjunk és irigykedjünk a szomszédra aki draftolni is csak zseniálisabbnál kicsit jobban tud 😉
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 10 éve
Én is hiányolom a DL-be az erősítést.A tavalyi és kapcsán Peko szerintem azért tudott relatív jó lenni, mert Dunlap és a Atkins nagyon durván tolta, és rá sokszor minimális figyelem jutott. Egy évvel korábban, amikor Geno picit gyengébb volt, akkor Peko gyalázatos szintet tolt. Nagyon remélem, hogy Hardison tényleg pályára kerül, és a tavalyi előszezonban mutatott erényeit élesben is megvillantja. Remélhetőleg ez tényleg benne van, és Gilberry ezért nem kapott nálunk szerződést. Egyelőre szintén csak bízni lehet abban, hogy DeShawn Williams fejlődött annyit, hogy bekerül a csapatba.
Arra pedig nagyon kíváncsi leszek, hogy a Clarke-Hunt páros hány snapet kap és mit tesznek le az asztalra, már ha mindketten megérik az 53-as kerettagságot.
Szóval nekem összességében még mindig sok a kérdőjel.
több mint 10 éve
Alapvetően befolyásolta a választásainkat, hogy idén csak 7 pick van, ezért felmenni nem igazán lett volna értelme felmenni Shepardért vagy Thomasért. Boyd egy mini Sanu, first day starter lesz, de nem azért mert annyira jó, hanem mert az egyetlen igazi slot WR-ünk. Vigil pedig szvsz nickel LB lesz, már most ő a leggyorsabb az egységen belül. Én egyelőre a DL-t sem hiányolom, mert Peko tavalyi éve kifejezetten jobb volt, mint az előtte lévők, Hardison letudta a tanulóévet, MJ végre (állítólag) 100 százalékig felépült a hátsérüléséből, ami tavaly egész évben hátráltatta. Böszme nagy run stuffer NT-t Geno mellé pedig lehet hátul is találni, projecteket amúgy is hátul illik húzni.
Szerkesztette: megyerikrisz
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 10 éve
Logikus pick volt mindkettő, de egy kis hiányérzetem van az első két nap után. Az LB kérdést inkább megoldhattuk volna FAról vagy szombaton, a DL viszont így gyengus marad. Vékonyak leszünk a north legfontosabb csapatrészében. Máshogy osztottam volna el a pickeket, de az első napi WR run gondolom kicsit átírta a kottát.
Szerkesztette: nasheem
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 10 éve
Ez eddig nekem tetszik. Második körben vagy Thomast vagy Boydot szerettem volna, bejött. Az LB húzás is ok, ahogy látom egy tackle gyár a srác, futás ellen is jó, bár idén csak az STben lát pályát. Boydra viszont 1st day starterként tekintenek, ez jó. Green, Eifert, LaFell, Boyd, nem néz ez ki olyan rosszul. 😊
több mint 10 éve
Nem az volt a cél, hogy lájkokat vadásszak, csak elképzeltem a Steelers War Roomot. 😀ez a pick inkább Steelers elleni trollkodásnak tűnt, de mindegy....Annak tűnik, de nem! 😊 de gyűjthetsz pár like-t a vasastól...... 1 már van 😉
malkav
meme
több mint 10 éve
Thomas jó, de nem hiszem, hogy bent marad az 55-ik, de nagyon jó lenne...