Cincinnati Bengals
30 feliratkozó
több mint 9 éve
ja hogy ennek örülni kéne? erről nekem miért nem szólt senki?Nelson elment Oaklandbe, szóval barátkozhatunk meg a gondolattal, hogy Shawn Williams lesz a másik kezdő safety Iloka mellett. Az eddig látottak alapján nem tudom örüljek-e vagy sem, voltak kiemelkedő meccsei is a srácnak, meg botrányosak is. A tehetsége megvan hozzá hogy kezdő legyen, a stáb nagyon bízik benne, szóval már csak kis konzisztencia kell és akkor pár évre nem lesz gond hátul.Fel a fejjel, kaptak cserébe (vissza) egy Taylor Mayst.
Mikey
Amadeus91
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 9 éve
Nelson végül 2 évre 12 millióért írt alá. Állítólag a végéig versenyben voltunk, de nagyon csodálkoztam volna, ha ennyi megadunk neki.
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 9 éve
Nelson elment Oaklandbe, szóval barátkozhatunk meg a gondolattal, hogy Shawn Williams lesz a másik kezdő safety Iloka mellett. Az eddig látottak alapján nem tudom örüljek-e vagy sem, voltak kiemelkedő meccsei is a srácnak, meg botrányosak is. A tehetsége megvan hozzá hogy kezdő legyen, a stáb nagyon bízik benne, szóval már csak kis konzisztencia kell és akkor pár évre nem lesz gond hátul.Fel a fejjel, kaptak cserébe (vissza) egy Taylor Mayst.
Mikey
több mint 9 éve
Hát ha Fullert első körben húzzuk, én is húzni fogok, csak néhány hajszálamat. Doctson viszont parádés lenne, vagy a DT-k közül Billings.számunkra talán nincs...na de ki tudja, hogy mi jár a FO(k) fejében, ha beleszeretnek valakibe...mondjuk Treadwell, Fuller vagy Coleman biztosan nem lesz bent mire a 2. körben a Bengals húzna...lehet ha ők még 1/24-en elérhetőek, akkor nem húznak CB-t...nehéz ezt megtippelni innenAmíg nincs meg a draft kár jóslatokba bocsátkozni szerintem. Még azt is el tudom képzelni, hogy a wr need ellenére is inkább behúzza a Bengals valamelyik jobb CB-t ha nem mennek ki korán, mert azzal jól is jár, ráadásul a Steelers-nek is odaszúrhat. És második körben még mindig jöhet a wr. Nem szabad elfelejteni, hogy Green-Eifert mellé elvileg nem kelll top wr prospect, úgyhogy szerintem csak akkor jön wr az első körben, ha kihagyhatatlannak gondolják...kihagyhatatlan wr szerintem nincs idén. Vannak jó játékosok, de egyikük sem kihagyhatatlan prospect.
Klaci79
kapitnono
Klaci79
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 9 éve
számunkra talán nincs...na de ki tudja, hogy mi jár a FO(k) fejében, ha beleszeretnek valakibe...mondjuk Treadwell, Fuller vagy Coleman biztosan nem lesz bent mire a 2. körben a Bengals húzna...lehet ha ők még 1/24-en elérhetőek, akkor nem húznak CB-t...nehéz ezt megtippelni innenAmíg nincs meg a draft kár jóslatokba bocsátkozni szerintem. Még azt is el tudom képzelni, hogy a wr need ellenére is inkább behúzza a Bengals valamelyik jobb CB-t ha nem mennek ki korán, mert azzal jól is jár, ráadásul a Steelers-nek is odaszúrhat. És második körben még mindig jöhet a wr. Nem szabad elfelejteni, hogy Green-Eifert mellé elvileg nem kelll top wr prospect, úgyhogy szerintem csak akkor jön wr az első körben, ha kihagyhatatlannak gondolják...kihagyhatatlan wr szerintem nincs idén. Vannak jó játékosok, de egyikük sem kihagyhatatlan prospect.
Klaci79
kapitnono
több mint 9 éve
Amíg nincs meg a draft kár jóslatokba bocsátkozni szerintem. Még azt is el tudom képzelni, hogy a wr need ellenére is inkább behúzza a Bengals valamelyik jobb CB-t ha nem mennek ki korán, mert azzal jól is jár, ráadásul a Steelers-nek is odaszúrhat. És második körben még mindig jöhet a wr. Nem szabad elfelejteni, hogy Green-Eifert mellé elvileg nem kelll top wr prospect, úgyhogy szerintem csak akkor jön wr az első körben, ha kihagyhatatlannak gondolják...kihagyhatatlan wr szerintem nincs idén. Vannak jó játékosok, de egyikük sem kihagyhatatlan prospect.
Klaci79

több mint 9 éve
Amíg nincs meg a draft kár jóslatokba bocsátkozni szerintem. Még azt is el tudom képzelni, hogy a wr need ellenére is inkább behúzza a Bengals valamelyik jobb CB-t ha nem mennek ki korán, mert azzal jól is jár, ráadásul a Steelers-nek is odaszúrhat. És második körben még mindig jöhet a wr. Nem szabad elfelejteni, hogy Green-Eifert mellé elvileg nem kelll top wr prospect, úgyhogy szerintem csak akkor jön wr az első körben, ha kihagyhatatlannak gondolják...Hát annyira nem örülnék, ha első körben 4. CB-t húzna a csapat. Akkor inkább DT, DE. De tavaly megtanultuk, hogy nálunk teljesen felesleges jósolni, kiszámíthatatlan a vezetés. 😀
Klaci79
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 9 éve
Amíg nincs meg a draft kár jóslatokba bocsátkozni szerintem. Még azt is el tudom képzelni, hogy a wr need ellenére is inkább behúzza a Bengals valamelyik jobb CB-t ha nem mennek ki korán, mert azzal jól is jár, ráadásul a Steelers-nek is odaszúrhat. És második körben még mindig jöhet a wr. Nem szabad elfelejteni, hogy Green-Eifert mellé elvileg nem kelll top wr prospect, úgyhogy szerintem csak akkor jön wr az első körben, ha kihagyhatatlannak gondolják...
több mint 9 éve
Benne van az is, hogy a secondaryba a draft mellett az 53-as keretekből kimaradókban való halászgatás során mélyítenék. Alaphelyzetben a Dre-Pacman-Dennard-Iloka-Williams 5-ös megfelelő, a gond tényleg esetleges sérüléseknél van. Az pedig örök igazság, hogy CB-ből soha nem lehet elég a rosteren.
több mint 9 éve
Hát az mindenképpen igaz, hogy Shaw után nincs használható ember. Persze akármi lesz, Lewis-Harris olyan mint Tate, valamiért mindig rosteren marad. 😀
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 9 éve
Jones kapcsán csak annyit, hogy bár nagy éve volt tavaly az utolsó drive-ig, ha rajtam múlna idén már Dennard kezdene. Persze nem rajtam múlik, így feltételezhetően nem is ő fog. 😊Ez egyáltalán nem biztos. Szinte alapfelállás lett nálunk tavaly a 4-2-5, Dennard pedig mutatott biztató jeleket Hall pozíciójában. Viszont ha ez így lesz, akkor kell CB-draft is, mert botrányos a mélység.
Mikey
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 9 éve
Kritikusnak csak Ilokát érzem ebből, a többiek nálam (megbízható?) kiegészítőemberek.Jones kapcsán csak annyit, hogy bár nagy éve volt tavaly az utolsó drive-ig, ha rajtam múlna idén már Dennard kezdene. Persze nem rajtam múlik, így feltételezhetően nem is ő fog. 😊
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 9 éve
Jól érzem, hogy kritikus - persze Tate-en kívül - Iloka és Thompson, nice pedig PacmanJones és esetleg Winston?Hát Thompsont nem mondanám annak, sőt. Maradt ígéret, néhány jó meccse volt mindössze. Nem véletlen, hogy még így is az egyik legnagyobb need a DT.
Collapo
Szvsz Iloka és Pacman must volt és sikerült is, a többi meg töltelék.
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 9 éve
Jól érzem, hogy kritikus - persze Tate-en kívül - Iloka és Thompson, nice pedig PacmanJones és esetleg Winston?

You can't stop playing defense the way defense has always been created to play. - (Ray Lewis, retired 2013)
Ring #1 - January 28, 2001 at Raymond James Stadium in Tampa, Florida - Super Bowl XXXV
Ring #2 - February 03, 2013 at Mercedes-Benz Superdome in New Orleans, Louisiana - Super Bowl XLVII
NFL - Not For Ladies!
több mint 9 éve
Hat maradt ha jól számolom: Adam Jones, Winston, Sims, Tate, Iloka, Thompson.A legfontosabb ebből természetesen Tate visszaigazolása volt, nélküle kiesne a csapat az NFL-ből.
Hall még nem írt alá sehova, és értetlenül állok azelőtt, hogy ennyire nem akarnak hosszabbítani vele.
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 9 éve
Elvégre Hall, Csöcsi, Nelson, Lamur, Gilberry Pacman, Winston, Sims, Tate, Sanu, Iloka, MJones, és Thompson szerződése is lejár,és azért van köztük pár fontosabb kirakós.Közülük Hall, Iloka, Marvin Jones aláíratása kötelező szerintem.
megyerikrisz
Mikey
Sry sracok de ha harmat ezekbol vissza tudtok hozni sztem mar jo offseasont tudtok.Ez a lista most hogy áll? Nem trollkodás, csak a) kíváncsi vagyok az eredményre, b) kíváncsi vagyok a jóslatomra
#hulyegyerekesalego
Collapo

You can't stop playing defense the way defense has always been created to play. - (Ray Lewis, retired 2013)
Ring #1 - January 28, 2001 at Raymond James Stadium in Tampa, Florida - Super Bowl XXXV
Ring #2 - February 03, 2013 at Mercedes-Benz Superdome in New Orleans, Louisiana - Super Bowl XLVII
NFL - Not For Ladies!
több mint 9 éve
Nelson elment Oaklandbe, szóval barátkozhatunk meg a gondolattal, hogy Shawn Williams lesz a másik kezdő safety Iloka mellett. Az eddig látottak alapján nem tudom örüljek-e vagy sem, voltak kiemelkedő meccsei is a srácnak, meg botrányosak is. A tehetsége megvan hozzá hogy kezdő legyen, a stáb nagyon bízik benne, szóval már csak kis konzisztencia kell és akkor pár évre nem lesz gond hátul.
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 9 éve
Ha a sapkát nem terhelik, akkor szerintem is nyugodtan lehet ezekkel az emberekkel kísérletezni. A sérülésüket és a rehabilitációjukat nem ismerjük, de ha csak fejben vannak gondok, akkor a mostani Bengalsnél még akár össze is kaphatja magát akár Nicks akár Williams is. 3-4 éve még 1000 yardos elkapók voltak, bőven 30 alatti mindkettő, tehát nem az alapképességekkel van gond. Ha azt nézzük, hogy - bár másként - Nelson, Pacman vagy Newman is kármentés után élte (másod)virágzását a secondaryben, akkor most jöhetne egy hasonló időszak a WR-eknél is 😊
több mint 9 éve
Szerintem nincs ebben semmi rossz. Majd kiderül, hogy képesek-e valamire, ha nem, akkor viszonlátás. Könnyen lehet, hogy maradnak, de egyre kevesebb szerepet fognak kapni. ML nem szereti a mély vízbe dobni a rookie-kat, amíg belejönnek, addig is kell valakinek pályán lenni.
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 9 éve
Rendesen elkeféltük ezt a WR kérdést. Kapkodunk keményen.
nasheem
Úgy három éve egy Green, LaFell, Nicks elkapó sort megkönnyeztem volna örömömben.
Most csak reménykednék hogy mindkét fiatalember visszatalál régi jó formájához -- ha végül Nickset is leigazolná a csapat.
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 9 éve
Húzhatunk, de még nem húztunk. Majd a champben eldől minden. A kérdés csak az, hogy mire lesz elég az a hatos, amit a rendelkezésre álló garnitúrából sikerült kiválogatni.
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 9 éve
Rendesen elkeféltük ezt a WR kérdést. Kapkodunk keményen.Csak nem tudom minek..... ilyen képességű elkapókat 2-3 körben is húzhatnánk....
nasheem
Csak a Puffin ad neked erőt és mindent lebíró akaratot...
több mint 9 éve
Rendesen elkeféltük ezt a WR kérdést. Kapkodunk keményen.
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 9 éve
(...) a szélen meg nézzük meg, hogy a Hunt-Clarke páros mekkora bust.idén talán a staffnek is leesik, hogy tán nem kéne a jövőben bérelt helyüknek lenni az 53ak között. ha így lesz, akkor már egy sikeres szezon lesz az idei, függetlenül minden mástól. 😊
munoz
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May