Cincinnati Bengals
30 feliratkozó
több mint 11 éve
Most benne volt a game planben, hogy Újházi elengedi az emberét. Erre készültünk a héten. 😀Hill kapcsán ami külön öröm, hogy belül is tud hatékonyan futni, és tackle-eket áttörni. Ebből tegnap is bemutatott néhányat. Az első félidő elejei nagy futás mellett ami különösen tetszett, hogy a végén, amikor csak az órát kellett pörgetni, és mindenki tudta, hogy minden play run lesz, akkor is megfutotta a first down-okat.Tegnap a két OGnk jól játszott. Ez is legalább annyira kellett a futáshoz. Zeitlernek volt egy-két hibája, de ha tolni kellett akkor közel volt a régi énjéhez. Ha Dagi visszajön és az OL fejlődget, akkor lényegesen könnyebb lesz az RBk dolga. No meg Daltoné is, akit továbbra sem értek. Tegnap nem volt túl nagy nyomás rajta, de azért mentek rá. Ezzel együtt, a meleg helyzetekben is jó döntéseket hozott. Persze a dobásai nem mindig voltak tökéletesek, de a döntések nagyon rendben voltak. Ha ki kellett lépnie a zsebből, akkor is jól látott. Ez hogy a pitsába változik meg egyik hétről a másikra?nasheem
Remélhetőleg Hue-nak is lejön, hogy Hillt - inside, Giot - outside futásoknál kellene inkább használni.munoz
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 11 éve
Hill kapcsán ami külön öröm, hogy belül is tud hatékonyan futni, és tackle-eket áttörni. Ebből tegnap is bemutatott néhányat. Az első félidő elejei nagy futás mellett ami különösen tetszett, hogy a végén, amikor csak az órát kellett pörgetni, és mindenki tudta, hogy minden play run lesz, akkor is megfutotta a first down-okat.Tegnap a két OGnk jól játszott. Ez is legalább annyira kellett a futáshoz. Zeitlernek volt egy-két hibája, de ha tolni kellett akkor közel volt a régi énjéhez. Ha Dagi visszajön és az OL fejlődget, akkor lényegesen könnyebb lesz az RBk dolga. No meg Daltoné is, akit továbbra sem értek. Tegnap nem volt túl nagy nyomás rajta, de azért mentek rá. Ezzel együtt, a meleg helyzetekben is jó döntéseket hozott. Persze a dobásai nem mindig voltak tökéletesek, de a döntések nagyon rendben voltak. Ha ki kellett lépnie a zsebből, akkor is jól látott. Ez hogy a pitsába változik meg egyik hétről a másikra?
Remélhetőleg Hue-nak is lejön, hogy Hillt - inside, Giot - outside futásoknál kellene inkább használni.munoz
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 11 éve
Hill kapcsán ami külön öröm, hogy belül is tud hatékonyan futni, és tackle-eket áttörni. Ebből tegnap is bemutatott néhányat. Az első félidő elejei nagy futás mellett ami különösen tetszett, hogy a végén, amikor csak az órát kellett pörgetni, és mindenki tudta, hogy minden play run lesz, akkor is megfutotta a first down-okat. Remélhetőleg Hue-nak is lejön, hogy Hillt - inside, Giot - outside futásoknál kellene inkább használni.
több mint 11 éve
Azt hiszem egy kimeríti az abszolválás fogalmát 😀nem akkora baj, hogy láthatjuk Hillt feature backként, sztem nagyon jól fogja abszolválni a feladatot.53 futásból 361 yard 6.8 yardos átlag 2 TD.gabtsi
gabtsi 16 napja
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 11 éve
Megyeriúr jön egy izèvel, többieknek csumpisutianapHa meglesz a PO állom a szavam és jön a söricilin... de addig kötelező minden héten W-t jósolnod 😉
Csak a Puffin ad neked erőt és mindent lebíró akaratot...
több mint 11 éve
És van még mellé 159 elkapott yardja is, bár nem tudom, ebből mennyit szerzett Gio kiesése óta.nem akkora baj, hogy láthatjuk Hillt feature backként, sztem nagyon jól fogja abszolválni a feladatot.53 futásból 361 yard 6.8 yardos átlag 2 TD.gabtsi
gabtsi 16 napja
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 11 éve
nem akkora baj, hogy láthatjuk Hillt feature backként, sztem nagyon jól fogja abszolválni a feladatot.53 futásból 361 yard 6.8 yardos átlag 2 TD.
gabtsi 16 napja
ami nem hajlik, az törik!
több mint 11 éve
Jeremy Hill became the second rookie in franchise history with two 150-yard rushing games, joining Paul Robinson (1968).@JoshKirkendall(Y)
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 11 éve
No prime time game, no loss.😀Viccet félretéve ma mindenki nagyon jó volt, nem lenne szép bárkit is kiemelni, mert bárki aki pályára lépett maximálisan odatette magát. De valakit mégis külön meg kell említeni. Maualuga. Annyi kuka meccs után, nehezen akartam elhinni amit láttam tőle. Iszonyatosan tolta ma. És végre a D-Line is ott volt, rengeteg futás fogtak meg 2 yardon vagy azon belül. Nagy gratuláció a csapatnak a mai meccsért!
több mint 11 éve
Egyrészt örülök a mai győzelemnek, másrészt az egész csapat bekaphatja. Ha így tudnak játszani, akkor ugye mi volt a a Browns vagy a Colts ellen.Az, hogy Burkheadről nem lehetett tudni, hogy ilyen teljesítményere képes, egy dolog, de hogy olyanok is végre normális vagy extra szintet hoztak, akik állandóan játszanak az ugye az érthetetlen kategória. Biztos benne volt, hogy a Saints végül is "jó ellenfélnek bizonyult", de akkor is érthetetlen.
Jövő héten JJ. Watt gyilkolja majd a falunkat, kíváncsi leszek, hogy az OL és Dalton megint összef**sa-e magát, vagy tovább fog tartani a lendület.
több mint 11 éve
Ez valami parádé volt! Még ilyet, még!!! 😊 A híres fight songunkat idézve: touchdown Bengals, get some points up on that board and win a game for Cincinnati!! 😊
több mint 11 éve
Tèlleg, öregszem, nem baj majd eccer te is gyöszz egy izèvel 😀 😀Megyeriúr jön egy izèvel, többieknek csumpisutianapTe most szerintem meme-re gondoltál, de lehet, hogy nekem van már későmegyerikrisz

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 11 éve
Megyeriúr jön egy izèvel, többieknek csumpisutianapTe most szerintem meme-re gondoltál, de lehet, hogy nekem van már késő
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 11 éve
Megyeriúr jön egy izèvel, többieknek csumpisutianap😀
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 11 éve
Megyeriúr jön egy izèvel, többieknek csumpi

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 11 éve
Ez a csapat olyan, mint a női nem. Szeretni lehet őket, megérteni nem. 😀MikeyHát, egy nő kiszámíthatóbb, mint a Bengals ez tény. 😀
több mint 11 éve
Ez a csapat olyan, mint a női nem. Szeretni lehet őket, megérteni nem. 😀
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 11 éve
Mi a fasz volt velünk a múlt héten??? Agyam eldobom ezen a csapaton. Most akkor hogy?
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 11 éve
Na az érdekes lesz,hogy Newman hiányában hogy lesz a nickel. Pacman lesz a lcb, a kérdés h ha három corner kell akkor jön e dennard a slotba, vagy dre lesz az egyik szélső corner és leon jön a slotba.Lehet kicsit okosabbak lehetunk dret illetően.
Lewis viszont jatszik (naná), de azért az elején kellene pár mélységi passzal tesztelni azt a terdet.
ami nem hajlik, az törik!
több mint 11 éve
Érdekes, Still és Little kimaradt, Clarke és Sanzen aktív. Newman nem épült fel, Mau kezd.
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 11 éve
Látom nem vagyok egyedül a (végtelen) pesszimizmusommal.A legnagyobb gondom, hogy egyáltalán nem tudom, mit várjak a csapattól.
De talán akkor járok a legjobban, ha abszolút semmit.
Az idén (is) már túl sokszor vágtak pofán, hogy "ébresztő hülye gyerek, ez a Bengals!"
._.
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 11 éve
Megint kinéz egy nagyon csúnya blow out . Jelen állapotban a Bengals legnagyobb esélye, hogy Ingram rásérül a vállára az első playben, aztán meg Brees-zel vagy Graham-mel lesz valami a következőben. 😊 (Nyilván nem kívánom, hogy így legyen)Ha nem lenne szétesve ennyire a csapat, akkor esetleg Rob Ryanben lehetne bízni, de ezzel az OL-nal, és Daltonnal aligha lesz esélyünk, hogy a ligautolsó körüli runD-ről ne is beszéljünk.
Mindenesetre, olyan alacsonyra tették a fiúk a lécet, hogy ha a múlt hetinél több pontot tud feltenni a táblára az O, akkor már (a várhatóhoz képest) nem lesz csalódás a mai meccs.
több mint 11 éve
Figyuzz amilyen őrült éve van a ligának, simalibagyőzelemlesz. Nemkő ezt méricskélni, eddig jött a kapok, most fordul az adok, ánnyi....sutianapHa Igazad lesz es lesz PO egy söricilinre a vendégem vagy, egy masodikra ha az SB w-t is megjósolod ott helyben 😀
Csak a Puffin ad neked erőt és mindent lebíró akaratot...
több mint 11 éve
Figyuzz amilyen őrült éve van a ligának, simalibagyőzelemlesz. Nemkő ezt méricskélni, eddig jött a kapok, most fordul az adok, ánnyi....

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 11 éve
Igen, én az ideálisnak tartott verziót vázoltam, nem a reálisat. 😀Oda baromi nagy fordulat kellene. Mondjuk a másik irányba fordultunk már idén, úgyhogy akár visszafelé is sikerülhet, de most reálisabbnak látszik egy 7-8-1. A tendencia a gond, nem a pillanatnyi állapot vagy a Browns meccs szenvedése.nasheema csoportunkat ismerve, simán belefér még vereség(ek)... 😊nhm10-5-1-gyel meg kell hogy legyen a WC.
... We'll see.megyerikrisz
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.