Cincinnati Bengals
30 feliratkozó
több mint 12 éve
Vagy megcsinálja, vagy jövőre hoznak újat. De lehet mar idén ha ilyen freefalll van továbbra is. A csapat lassan kész.
ami nem hajlik, az törik!
több mint 12 éve
Logikus lépés volt, de egy szurkolót azért többnyire az érzelmek vezérlik (máskülönben miért drukkolnánk például pont a Bengalsnek 😀)Az biztos, hogy Eifert, ha figyelembe vesszük mozgékonyságát, és fizikális adottságait, akkor a 6,2 körüli LB-k mellett (hogy az ennél kisebb CB-kről ne is beszéljünk) nagyon élhet majd.
Ahogy itt már mindenki megírta, és ezek után is nagyon áll, hogy a nagy célokat illetően a kérdés szerintem az lesz, hogy a mélységi játékot tudjuk-e javítani valahogy. Mert az RZ-ben és normál playeknél LOS +10y-on belül erős lesz a corp, de igazán hatékony akkor tudna lenni az O, ha potenciálisan benne lenne időnként egy-egy nagy játék. Ahogy a Ravens O is azért tudott hatékony lenni, mert Flaccó vertikálisan is tudott időnként nagy játékokat, így Rise, Boldin vagy Pitta is sokkal több teret kapott, kevésbé lehetett tömörülni. Ha ebben a nyár során tudna fejlődni, és most nem azt várom, hogy minden meccsen adjon 4-5 80 yardos passzt, de benne legyen a játékunkban, mint potenciális fegyver. Ha ez sikerülne, akkor tényleg sokra lenne hivatott ez a gárda.
több mint 12 éve
kicsit szélesebb nézőpontból közelíteném meg a hajnali választást.adott a csapat, aki kétszer jutott rájátszásba az elmúlt két évben, ahol két alkalommal úgy kapott ki, ahogy a jobb csapatok ellen szokott, képtelen volt pontokat feltenni a táblára, és olyan helyzetbe hozni az egyébként kiváló védelmet, hogy azt a játékát tudja játszani, amiben a legerősebb (passz szituációk), a gyengébb csapatok ellen tudunk előnyt szerezni, és diktálni a tempót, de playoff szintű csapatok (védelmek) ellen nem.
két irányba gondolkozhatsz:
1. Erősíted tovább a D-t, igazolsz a hiányposztokra, domináns védelmet építve.
2. Megpróbálod megtalálni azt a megoldást, amivel állandó magas szinten tud teljesíteni a támadójáték, ellenféltől függetlenül, ahogy a legjobbak.
1. Nem tudjuk pontosan mi a terv, de sejteni lehet, hogy a DL-t egyben akarják tartani. Erre később választ fogunk kapni, akkor tudjuk ezt a részét értékelni a választás értelmének. LB nyilvánvalóan nem kell, CB van bőven. S-t nyilvánvalóan lehetett volna hozni, és tegyük fel hoznak. mi történik ekkor ? tegyük fel azt is, hogy beválik, és átlag feletti játékos lesz, és lesz egy domináns védelmünk, mire megyünk vele ? Nézd meg a Ravenst, a Pittsburgh-ot, pár éve a Jetst, hogy kurvára hiába van elit védelmed, elit QB (teljesítmény) nélkül nem fogsz nyerni.
tehát 2. a gondolkodás tegyük fel az, hogy a D elég jó, tavaly a szezon második felében az egyik legjobb volt összességében. de a támadok 13 pontot tudtak felrakni egy közel nem verhetetlen védelem ellen. elit QB nincs ugye, így olyan környezetet kell neki teremteni, hogy a lehető legsikeresebb legyen. Dalton sosem lesz a leghalálosabb QB, ezért próbálják olyan fegyverekkel körülvenni, akikkel így is sikeres lehet. Nyilván Green megkérdőjelezhetetlen, Sanu kiválasztása is ide kapcsolódik, erős, fizikális WR aki nem gyors, de bárhonnan, bárkitől elverekszi a labdát és képes lejönni vele. Gresham ideális helyzetben szintén ilyen. Egyáltalán nem értek egyet azzal, hogy ez az ő leírása lenne. De az kétségtelen, hogy őt is nagyon motiválni fogja Eifert érkezése. Ami egyáltalán nem hátrány. Orson Charles pedig lehet egy korrekt H-back.
Tehát Eifert akinek pont ugyanazok a jellemzői, mint a fent felsorolt embereknek. kiverekszi magának a lehetőséget, elkapja amit a környékére dobnak. és nem utolsósorban kiváló RZ célpont, ami szintén nem hátrány.
Én azt mondom Matt Elam vs Eifert párharcban nálunk van az előny.
Összességében ha nézem, Eifert kiválasztása tökéletesen beleillik abba a koncepcióba amit szeretnének megvalósítani. Nem arra érdemes gondolni, hogy ő egy TE, hanem hogy egy playmaker, matchup nightmare, hogy szép magyarul fogalmazzak. A fennmaradó legjobb a boardon, korrekt abszulút értékkel. Ez nem egy véletlen az ölünkbe hullott húzás, hanem Tavon Austin után a második számú opció. Bár Shariff Floydon is gondolkodtak állítólag, de csak egy pillanatra, mert aztán gyorsan visszatértek a BPA-ra.
Ehhez a jó offense-hez ma még kell húzniuk egy cop rb-t, vagy egy jó első opciót. Meg fogják tenni, és szerintem nagyon jó a koncepció, látszik, hogy régóta együtt van a stáb.
ami nem hajlik, az törik!
több mint 12 éve
Bengals wide receiver A.J. Green led all players in the division with nine drops. But the Pro Bowl receiver was also targeted 158 times. In comparison, Browns receiver Greg Little had seven drops on just 85 targeted passes. Little, who led the AFC North with 11 dropped passes last year, was second in the division this year behind Green. The other five players in the AFC North with at least four drops were: Bengals tight end Jermaine Gresham (seven), Steelers receiver Mike Wallace (six), Browns receiver Josh Gordon (five), Ravens receiver Torrey Smith (four) and Browns fullback Owen Marecic (four).

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 12 éve
RZ defense-ek figyelmébe pár combiné szám:AJ Green: 4.50 forty, 34.5 vertical, 4.21 shuttle, 3 cone 6.91
Ty Eifert: 4.68 forty, 35.5 vertical, 4.32 shuttle, 3 cone 6.92
Mo Sanu: 4.67 forty, 36.0 vertical, 4.22 shuttle, 3 cone 6.88
Gresham: 4.66 forty, 38.5 vertical, 4.53 shuttle, 3 cone 7.07
Az soccer kapusok meg ilyen sorfalért imádkoznak:
Green: 6'4, 211
Eifert: 6'6, 251
Sanu: 6'2, 211
Gresham: 6'5, 260
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 12 éve
És most hogyan tovább? Gondolom D pick-ek jönnek.Minter is bent van... LB-t húztok, Cyprien kimegy előbb...
De ha nem Cyprien, akkor a Brown, Te'o, Moore, Carradine, Okafor sorból tuti lesznek bent.
nasheem

You can't stop playing defense the way defense has always been created to play. - (Ray Lewis, retired 2013)
Ring #1 - January 28, 2001 at Raymond James Stadium in Tampa, Florida - Super Bowl XXXV
Ring #2 - February 03, 2013 at Mercedes-Benz Superdome in New Orleans, Louisiana - Super Bowl XLVII
NFL - Not For Ladies!
több mint 12 éve
És most hogyan tovább? Gondolom D pick-ek jönnek. Jó lenne az egyetlen lyukat tömni és nem csak BPAzni. Cypriennel mondjuk 2in1 esélyünk van. Az Eaglestől erősen tartok, de a többiek szerintem nem viszik. Jó esélynek tűnik és ha tényleg őt akarták Zimmerék, akkor baromi jól alakulhat. De ha nem Cyprien, akkor a Brown, Te'o, Moore, Carradine, Okafor sorból tuti lesznek bent.
Még mindig nehéz elhinni, mekkora mázlink volt a CP tradedel.
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 12 éve
Cheerleaderek álma 😊
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 12 éve
és szilvamagot is vidáman átköpi a csukott állkapcsán

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 12 éve
Ha csak ez hiányzik a boldogságunkhoz húzzuk be a következő pickkel Okoyét. Neki tuti erős a karja 😊Ez kb. a 0. perctől kezdve nyilvánvaló mindenki számára.MikeyJa, de tavaly egész nyáron azt hallgattuk, hogy minden Cincy-alkalmazott azt bizonygatta, mennyire erős a karja.megyerikrisz
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 12 éve
Ez kb. a 0. perctől kezdve nyilvánvaló mindenki számára.MikeyJa, de tavaly egész nyáron azt hallgattuk, hogy minden Cincy-alkalmazott azt bizonygatta, mennyire erős a karja.
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 12 éve
Ez kb. a 0. perctől kezdve nyilvánvaló mindenki számára.
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 12 éve
Sokkal inkább annak a beismerése, hogy nagyon nem megy Andynek a mély passz.akkor felfoghatjuk úgy hogy ez a Gresham bust beismerése, ...sutianapEz így erős szerintem. Van benne valami, nem is kevés, de ez inkább annak szól szerintem, hogy Daltonnak mindene meglegyen.Mikey
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 12 éve
akkor felfoghatjuk úgy hogy ez a Gresham bust beismerése, ...sutianapEz így erős szerintem. Van benne valami, nem is kevés, de ez inkább annak szól szerintem, hogy Daltonnak mindene meglegyen.
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 12 éve
Persze van logika benne, de leginkább BPA. Nálam Olgetree, Brown vagy Moore egyértelműen jobb pick, de Trufant és Carradine is jobban bejött volna. Nem azért mert jobb játékosok, mint Eifert, hanem mert a csapat sokkal többet erősödött volna velük (szerintem és papíron).Így van 4 jó TEnk, akikből max 2 lesz pályán és Eifert a snapek közel felében csücsül majd a padon. RZben persze brutál a BJGE, Gresh, Sanu, Eifert, AJ felállás.
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 12 éve
akkor felfoghatjuk úgy hogy ez a Gresham bust beismerése, gabtsi arca nem volt teljesen átszellemült a boldogságtól

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 12 éve
Ne feledjük 2/5 is van még itt, bőven jó lehet még a draft... Eifert megjárja... később már nem lenne benn, utána pedig talán már nem olyan kompetitív a TE mezőny Gresham-nek, aki tényleg kicsit összébb kaphatná magát (még akkor is, ha ezzel a mi orrunk alá törnétek a borsot).

You can't stop playing defense the way defense has always been created to play. - (Ray Lewis, retired 2013)
Ring #1 - January 28, 2001 at Raymond James Stadium in Tampa, Florida - Super Bowl XXXV
Ring #2 - February 03, 2013 at Mercedes-Benz Superdome in New Orleans, Louisiana - Super Bowl XLVII
NFL - Not For Ladies!
több mint 12 éve
Simán jó pick Eifert. Én legalábbis Greshamtől úgyse vagyok elájulva, és Daltonnak van egy újabb célpontja, akit a rövidebb passzokkal kereshet.
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 12 éve
Nagyon ördögtől való ötlet, hogy Mayséknek adunk egy utolsó esélyt úgy,hogy egy évre behúzzuk mondjuk Woodsont?
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 12 éve
Örülök, hogy nem néztem. Én is nagyon ideges lettem volna már amikor korábban kiment egy-két ember, akivel "számoltam" (Vaccaro, Hayden). Illetve valószínűleg amikor bemondták a nevet, akkor sem ugráltam volna örömömben 😊Kicsit lehiggadva, átnézve, hogy kik maradtak, meg egy-két értékelés után, indokolható a döntés (sőt ahogy olvastam az edzői kar nem gondolkozott, azonnal adta a nevet, amikor következtünk, szóval náluk magasan lehetett a boardon.)
Lehet sorolni az érveket, szó szerint BPA a volt, RZ-ben, ami Sanu sérülése után problémás volt, fontos fegyver lehet Daltonnak. Gondolom van két TE-es verzió is a playbookban, amit eddig még soha nem használtunk. Szempont lehetett az is, hogy a hosszabbítások (Atkins, Dunlap, MJ, AJ) miatt valószínűleg Greshamre akar a csapat legkevésbé költeni.
Észérvekkel meg tudom magyarázni, de valahogy mégsem vagyok boldog.
Mondjuk ha a második körben behúzzuk Carradint és Cyprient, a harmadikban egy jó RB-t, és végül egy OT (Fragel), akkor azt hiszem végül nem nagyon fogok panaszkodni. 😊
több mint 12 éve
Hát én teljesen kivoltam. OK, BPA és tényleg elsőkörös ember, de nálam azért 3-4 ember is előzte volna a bentlévők közül, sőt...Ennyire meglennénk minden poszton?
Csak az vigasztal, hogy ND playa. Amikor bemondták ültem némán és le is csuktam a gépet.
(Viszont Gabtsi, gratulálok. Nyugodtan, összeszedetten toltad. Tényleg olyan volt, mintha lenne benne gyakorlatod. Le a kalappal! Egy digisportos kommentátor gyerekkel néztem és ő is Hörivel kettőtöket emelt ki.)
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 12 éve
Sztem jo pick. Talán az utolsó konszenzusos elso koros playa. Tiszta bpa es újabb fegyver daltonnak, ami nagyon kell.gabtsiŐszintén szólva a húzás pillanatában rohadt dühös voltam, mert azért közel sem a TE volt a legnagyobb needünk...
De ezt ML úgyis jobban tudja nálam, Cyprient pedig nem láttam annyit játszani, hogy meg tudjam ítélni, itt reach lett volna vagy sem.
Daltonnnak tényleg jól jöhet ez, mert közelre még el tudja dobni, ha Gruden összehangolja őket, akkor a két TE ~1500 yard/szezon.
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 12 éve
Sztem jo pick. Talán az utolsó konszenzusos elso koros playa. Tiszta bpa es újabb fegyver daltonnak, ami nagyon kell.
ami nem hajlik, az törik!
több mint 12 éve
Tudom, hogy Brown papa szótárában a feltrade nem szerepel, de a Panthers helyére felmenni Vaccaroért? Ha 14-re már nincs bent Austin szerintem ők szívesen mozdulnának lefelé. Más kérdés, hogy nem tudom, valóban akkora impact-e Vaccaro.munozNono. A mostani safetykért még az első kör vége is kicsit reach. Nagyon állat playa kell, hogy megérje. Vaccaro szerintem fasza kis játékos, de a 21.-kel pont jóhelyen jönne. Mondjuk anno Maysért simán adtam volna egy top10es picket 😀
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 12 éve
én safety-ért nem mennék fel. pont amit írsz, nincs akkor impact h lemondjuk korai körös draftpickekről. mert az minimum egy harmadik de inkább második körbe fájna, még akkor is ha mindenki mozogna lefelé.
ami nem hajlik, az törik!