Dallas Cowboys

35 feliratkozó

több mint 13 éve
petey San Francisco 49ers Iowa State Cyclones 20 677 — Csodabogár
Petey szeret túlozni. Ráadásul a Hawks sem a szíve csüske 😊
A fal tényleg borzasztó volt az első meccsen, de mint kiderült nagyrészt azért, mert jobb guradként egy olyan újonc játszott, aki nyáron lett átkonvertálva D-linemanből RG-ba. Nem igazán ismerte a kommunikációs "vívmányokat", így amikor először találkozott a vele felálló fal jobb blitz csomaggal, akkor nem tudta kezelni, ami bedöntötte a RT posztot is.Ő most a padon kezd majd. A túloldalon pedig LT-ben Okunk egyszerűen sz@r, de ő valószínűleg nem játszik majd 😊 Jobb lesz a fal mint volt az első héten, és Lynch háta is javul.

Ti vagytok az egyértelmű esélyesek, de amíg egy ilyen védelem és hazai pálya áll a túloldalon, semmi sem biztos.undisputedly
végülis nem tudtad kihozni hogy jobb lenne az OL 😊 ha akarjátok hozni a meccset akkor A+ játék kell a Boyz ellen.

több mint 13 éve
slowmotion Dallas Cowboys 26 929 — Cowboys fan
Nem lenézve a Seattlet meg köv körben a Tampát, de ha akarunk idén valamit ozni kell ezeket a meccseket, sok "könnyebb" meccs papíron nem lesz.Kroos
ez igaz, de ezt eddig is tudtuk 😊
több mint 13 éve
Kroos Dallas Cowboys 1 811 — Cowboys fan
Nem lenézve a Seattlet meg köv körben a Tampát, de ha akarunk idén valamit ozni kell ezeket a meccseket, sok "könnyebb" meccs papíron nem lesz.

PunBB bbcode test
több mint 13 éve
undisputedly Seattle Seahawks 12 712 — SuperBowl Champions 2013/2014
lényeg a lényeg egy nagyon fizikális futóval és Olineal kell szembe nézni,nem lesz könnyű. Cowboykarcsi
he? 😀 Seattle OL=
rettenet az a falpetey
ugy látszik jobb lesz ha többet már nem szólalok meg a Seattle meccsel kapcsolatban 😊Cowboykarcsi
Petey szeret túlozni. Ráadásul a Hawks sem a szíve csüske 😊
A fal tényleg borzasztó volt az első meccsen, de mint kiderült nagyrészt azért, mert jobb guradként egy olyan újonc játszott, aki nyáron lett átkonvertálva D-linemanből RG-ba. Nem igazán ismerte a kommunikációs "vívmányokat", így amikor először találkozott a vele felálló fal jobb blitz csomaggal, akkor nem tudta kezelni, ami bedöntötte a RT posztot is.Ő most a padon kezd majd. A túloldalon pedig LT-ben Okunk egyszerűen sz@r, de ő valószínűleg nem játszik majd 😊 Jobb lesz a fal mint volt az első héten, és Lynch háta is javul.

Ti vagytok az egyértelmű esélyesek, de amíg egy ilyen védelem és hazai pálya áll a túloldalon, semmi sem biztos.
több mint 13 éve
Blevi 8 873 — Lions & Cowboys fan
Romo visszatér Seattlebe, illetve nekem is különeges meccs lesz mert azután a PO meccs után lettem Cowboys drukker. 😊
több mint 13 éve
Cowboykarcsi Dallas Cowboys 1 874 — Cowboys fan
lényeg a lényeg egy nagyon fizikális futóval és Olineal kell szembe nézni,nem lesz könnyű. Cowboykarcsi
he? 😀 Seattle OL=

rettenet az a falpetey
ugy látszik jobb lesz ha többet már nem szólalok meg a Seattle meccsel kapcsolatban 😊

The Dallas Cowboys over the past three years: We've put a lot of effort into training Jason Garrett
A JJ féle probléma megoldás hatásmechanizmusa: ha van két kockád, és nem tudod begyömöszölni őket a kerek lyukba, akkor hozz egy harmadik kockát. by betmen
több mint 13 éve
petey San Francisco 49ers Iowa State Cyclones 20 677 — Csodabogár
lényeg a lényeg egy nagyon fizikális futóval és Olineal kell szembe nézni,nem lesz könnyű. Cowboykarcsi
he? 😀 Seattle OL=

rettenet az a fal

több mint 13 éve
Wirtschaftsteil Dallas Cowboys 1 123
Mivel Seattle-ben Rookie QB fog kezdeni, valószínűleg még többször fogják futtatni Lynchet. Nagyon ott kell lennie a Bruce Lee párosnak, de nem aggódok miattuk. Talán egy-két labdát még el is csíphetünk, had legyen meg az első INT Claiborne-nak is. Kyle Wilber közben felépült, kíváncsi leszek mit mutat majd.
több mint 13 éve
Cowboykarcsi Dallas Cowboys 1 874 — Cowboys fan
Lynchtől én is tartok de ha jól emlékszem nagyjából tavaly is kordában tudtuk tartani. Cowboykarcsi
Végülis ja, ha a 135 yard nem számít soknak...gyeek
Jogos utána néztem,valamiért megtréfált az emlékezetem,öregszem én is na 😊 lényeg a lényeg egy nagyon fizikális futóval és Olineal kell szembe nézni,nem lesz könnyű.

The Dallas Cowboys over the past three years: We've put a lot of effort into training Jason Garrett
A JJ féle probléma megoldás hatásmechanizmusa: ha van két kockád, és nem tudod begyömöszölni őket a kerek lyukba, akkor hozz egy harmadik kockát. by betmen
több mint 13 éve
gyeek LSU Tigers 8 600 — Grady Judd fan
Lynchtől én is tartok de ha jól emlékszem nagyjából tavaly is kordában tudtuk tartani. Cowboykarcsi
Végülis ja, ha a 135 yard nem számít soknak...gyeek
Viszont most ott lehet hagyni 1v1ben az élkapókat és a S-ek és följebb védekezhetnek. beltazor
Miért, tavaly szerinted nem tették? Történetesen emlékszem is egy bazinagy Church tszerelésre még a meccs elejéről, le is szállt a sisakja ahogy a LOS környékén összecsattant Lynch-csel. A dolgok nem olyan primitíven egyszerűek fociban, hgy idén Carr és Claiborne kezd, ezért nem kell safety segítség és telerakhatják a boxot. -_-

blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.


"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 13 éve
beltazor Michigan Wolverines 2 879 — Pfizer & Moderna fan
Lynchtől én is tartok de ha jól emlékszem nagyjából tavaly is kordában tudtuk tartani. Cowboykarcsi
Végülis ja, ha a 135 yard nem számít soknak...gyeek
Viszont most ott lehet hagyni 1v1ben az élkapókat és a S-ek és följebb védekezhetnek.

több mint 13 éve
gyeek LSU Tigers 8 600 — Grady Judd fan
Lynchtől én is tartok de ha jól emlékszem nagyjából tavaly is kordában tudtuk tartani. Cowboykarcsi
Végülis ja, ha a 135 yard nem számít soknak...

blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.


"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 13 éve
Cowboykarcsi Dallas Cowboys 1 874 — Cowboys fan
Lynchtől én is tartok de ha jól emlékszem nagyjából tavaly is kordában tudtuk tartani.

The Dallas Cowboys over the past three years: We've put a lot of effort into training Jason Garrett
A JJ féle probléma megoldás hatásmechanizmusa: ha van két kockád, és nem tudod begyömöszölni őket a kerek lyukba, akkor hozz egy harmadik kockát. by betmen
több mint 13 éve
Medvepapa Seattle Seahawks Washington Huskies 3 426 — Anthony Richardson fan
Ezen a héten Seattle-i hangulatban fognak edzeni a fiúk, vagyis edzésen szimulált hangokkal próbálják őket felkészíteni az igen csak zajos Seahawks stadionra.Wirtschaftsteil
Ahhoz sok, magas teljesítményű hangfal kell... 😀 Ezt a W-t ideadhatnátok, hogy rápihenhessünk a Sajtosokra! 😀

Gyerekként azt mondtam anyámnak ha felnövök, rocksztár leszek. Anyám erre azt mondta: "Fiam, a kettő együtt nem megy!"
több mint 13 éve
beltazor Michigan Wolverines 2 879 — Pfizer & Moderna fan
5.7 el vagyunk a satyó alatt. a büntetésre oda kell figyelni.

több mint 13 éve
gyeek LSU Tigers 8 600 — Grady Judd fan
...ÉÉÉS Hosszabítanának Romoval.

blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.


"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 13 éve
gyeek LSU Tigers 8 600 — Grady Judd fan
Jó hírek:
- Witten jól van és edz rendesen.
- Sensabaugh csütörtökön már szintén teljes edzésen vett részt.
- Lissemore három éves hosszabbítást kapott.

Rossz hír most nincs, sajnálom. 😛 Asszem három éve volt egy meccs ahol lesérült a longsnapper, utána ligaszerte mindenki elkezdte edzetni a saját cseréjét nehogy úgy járjanak mint most a Raiders. A Cowboysnál Ladoceur cseréje Phillips.

blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.


"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 13 éve
Wong Dallas Cowboys 669 — Defense Fan
What Tony Romo will see on Sunday! BEAT Seattle!!
(ez nagyon tetszik nekem)
több mint 13 éve
Blevi 8 873 — Lions & Cowboys fan
Tyront 15.750$-ra büntették a horse collar miatt.
több mint 13 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 9 550 — Saturday Night Lights
Ezen a héten Seattle-i hangulatban fognak edzeni a fiúk, vagyis edzésen szimulált hangokkal próbálják őket felkészíteni az igen csak zajos Seahawks stadionra.Wirtschaftsteil
Remélem, november elejétől pedig bezárják őket fagyos helyekre, hogy a decemberi döntő meccsekre ne legyenek környezetileg fogalmatlanok. Ahogyan korábban oly' gyakran.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 13 éve
Wirtschaftsteil Dallas Cowboys 1 123
Ezen a héten Seattle-i hangulatban fognak edzeni a fiúk, vagyis edzésen szimulált hangokkal próbálják őket felkészíteni az igen csak zajos Seahawks stadionra.
több mint 13 éve
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 16 640 — Apu ökölbeszorított keze
És bármilyen gépen lehet nézni?
Mármint otthon is szoktam meg munkában isJanek
bejelentkezős a cucc, tehát ha az belépő eszközön megvannak a szükséges feltételek, akkor gondolom igen.

vannak korlátozások (területi jellegűek), de azok leginkább az USA és csatolt területeire, valamint Nagy-Britannia és pár területére vonatkozik.

sávszélesség-minimum:
A broadband internet connection (DSL/cable or higher) of 750 kbps or higher is needed for NFL Game Pass. If you have an internet connection speed of 2.0 Mbps or higher and your computer meets the requirements below, you will be able to enjoy NFL Game Pass at its highest video quality.

konfiguráció-minimum:
- Intel Pentium 4 2.33GHz or higher or equivalent AMD processor with a minimum of 512MB of memory and 64MB of video RAM.
- One of the following operating systems: Windows 7, Windows XP, Windows Vista, or Windows Media Center Edition.
- Microsoft Internet Explorer, or Mozilla Firefox
- Macromedia Flash Player 10.1
- Video adapter and monitor: Super VGA (1024x768) or higher.

egyébként pedig itt a FAQ:
 gamepass.support.nfl.com/SportSelect.dbml?&&DB_OEM_ID=22900&SPID=44867&SPSID=669232slowmotion
Köszönöm!

Egyre jobban érdekel a dolog 😊

több mint 13 éve
gyeek LSU Tigers 8 600 — Grady Judd fan
Nem az egyetlen jó izléssel megáldott kommentátort akartam megbántani... 😀

blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.


"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 13 éve
VIZILÓ Dallas Cowboys Texas Longhorns 243
Havi internet előfizetés: 5900 Ft
Alapszakasz GamePass hozzáférés: $ 249
Magyar kommentátorok kiküszöbölése: Priceless
gyeek
Tudod ki tegyen fel neked dallasi képeket... 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊
több mint 13 éve
slowmotion Dallas Cowboys 26 929 — Cowboys fan
Én láttam a Seattle-t, maradjunk annyiban nem megsértve a Seattle fanokat, hogy verhetőek. Az O-line egyszerűen nem tudta tartani a "rettegett" Arizona D-lne-t, Wilsonnak egyszerűen nem volt 4-5 másodpercnél több ideje cselekedni, ráadásul azért itt egy rookie irányítóról van szó, akinek még láthatólag szokni kell az NFL légkörét. Én azt hiszem, hogy jól levédekezzük a közepes futóteljesítményüket, és szokásos lesz a pass rush, akkor nem szabad bajnak lennie.
institucio
azt a rettegett Arizona D-line-t a Tehenész támadófal sem szokta tudni megtartani, csak mondom. Lynch megfogása kulcsfontosságú lesz, de nagyon nehéz.slowmotion
most hogy megvetted a gamepass-t mindegyik meccsünk sporttv-s lesz 😀 beltazor
ha mindegyik meccsünk sporttévés, akkor majd nézek más meccseket gamepass-on.
most hétvégén az volt, hogy az este hét órás sávban a PHI @ CLE és a WAS @ NO ment egymás mellett, meg néha odahúztam az ATL @ KC-t, meg még egy meccset, a fél tizenegyes sávban meg ment a sport1, a gépemen meg egymás mellett a SEA @ ARI és a CAR @ TB.
de nem csak ennyi az előnye, hanem hogy ha mondjuk három hét múlva meg akarom megint nézni a meccset (bármelyiket), akkor csak bejelentkezek az oldalra, és már el is kezdtem nézni a meccset.