Denver Broncos

49 feliratkozó

több mint 2 éve
Általános Doktor Denver Broncos 2 154 — A meccs addig tart, amíg véget nem ér
Eléggé beárazza a paycut iránti reményeinket, hogy RW-től mindösszesen annyit kért a csapat h március helyett az első preseason meccs előttre kerüljön a 2025-ös fizuját garantált bérré változtató klauzulája és már ettől ledobta a láncot.
Nyilván itt lehet azt mondani h a) fasznak írsz vele alá vele 7 évre, ha két év után már birizgálni akarod b) neki nyilván jobb tudni már a TC előtt h ki számít rá, és egy olyan csapatban letolni az alapozást ahol vele terveznek, de RW-t úgy ismertem eddig, mint akinek a legacy fontosabb, mint h mennyit keres. Persze kalkulálhat úgy h ha kivágjuk, akkor zsebre vág még 85 millió dollárt, eligazol pl.: Atlantába és ott majd újraépíti magát, de nekem maradna egy rossz szájíz ebben.

RW nem nyilatkozott ügye tegnap óta, mindazonáltal van pár tweet amit belájkolt, amiből lehet arra következtetni h hogy látja a helyzetét:


Általános Doktor
Mondjuk ami twitteren megy az nagyon súlyos. A qb-t, akit eddig boldog boldogtalan lépten nyomom alazott (sokszor elképesztő túlzásokba esve) most hirtelen mindenki véd, es ő van beállítva áldozatnak, akit Payton visszafogott, de ennek ellenére milyen kiváló statjai vannak idén (ez nagyon súlyos amúgy)…. Bár ami a legdurvább, h már ilyen Free 3 tweet-ek is jöttek szembe velem. Eszem megáll.

Amúgy ezeket a likeolasait se nagyon értem most Wilsonnak. Elhiszem, h csalódott, de őszintén szólva egy pocsék és egy jóindulattal középszerű évért kapott 124 milliót, szóval úgy igazán nincs miért méltatlankodnia, mégha profikent nehéz is lenyelnie ezt most.
rob3r7o
Ez a mentalitas reprezentativ erre a forumra nezve is. Egyik pillanatban meg folyamatos “Nagy Arc”-ozas itt a kommentekben, aztan amikor megy a szeker, akkor a megkovetes, majd amikor ujabb vereseg jon, megint a negativ jelzok.

Tobb denver forumot is olvasgattam ev kozben, plusz twitteren es instagramon denveri kotodesu posztok alatti kommenteket. Mindenhol jellemzo ez a polarizalt velemenyalkotas. Vagy az egyik veglet, vagy a masik, nincs koztes allaspont. Pedig az idei szezon pont ott all.

RW iden egy atlagos QB szezont hozott. Ez korabbi onmagahoz kepest keves, ha valaki elhitte, hogy az a merce. A fizetesehez kepest is keves. Onmagaban a liga tobbi QB-jahoz kepest egy atlagos teljesitmeny.

SP ugy tunik eldontotte, hogy mas iranyitoval kepzeli a jovot. Szive joga, o a gore es az o beleegyezese nelkul biztosan nem dontenek Russ leulteteserol. Ha neki fontosabb lett volna, hogy jobb esellyel menjenek ra a pozitiv merlegre, akkor nem engedi leultetni RW-t penzugyi okokbol (btw, a merleg az orok, az kerul az eszo neve melle, 5-10-20 ev mulva is a merlege alapjan itelik meg az edzot, nekem mondjuk az lenne a legfontosabb, hogy az elso szezonomban meg legyen a pozitiv merleg, persze ha ez tul nagy versenyhatranyt okoz jovore, oke).

Rw oldalarol nezve biztosan nem jarulnek hozza semmilyen atstrukturalashoz. Miert is tennem? Az edzom es az FO ugy dontott nem akarnak engem a kezdoben, akkor koszonom szepen, a korabbi egyezseg alapjan adtam amire szerzodtem, minden dollart elviszek amit lehet es amit a szerzodesem enged es elmegyek valami kozep tier rosterbe meg levezetni tizmilliokert. A legacy-jen mar ez nem valtoztat. Mar csak akkor van eselye egy HoF boostra, ha egy eros O# rosterbe, vagy inkabb egy eros overall rosterbe bele ul, ahol a stab is jo. Felmarkolnam a penzt es a cut utan szabadon dontenek arrol, hova megyek.

Ez a csere osszessegeben nem jott be a Denvernek. Adott pillanatban, az eppen elerheto osszes informacio birtokaban jo dontes volt, foleg a Brady/Stafford sztorik arnyekaban. De ugye akkor meg senki sem tudta, hogy Hackett kb. a liga legrosszabb Hc-ja/offensive edzoje es Rw is lefele tart a peak teljesitmenyebol. Csak azt remelem, hogy ezt a kozepes teljesitmenyt nem sirjatok vissza jovore , mert akar csak egy tisztes bridge QB-t talalni sem olyan egyszeru manapsag. SP jelenlete mondjuk bizakodasra adhat okot, szerintem o pusztan szakmai szemmel vizsgalva mondta azt, hogy jovore tud massal is ilyen eredmenyt elerni, a penzugyek vajmi keveset szamitottak.

Szerk: Tweetelt Russ, nagyon kryptic, de szerintem inkabb arra utal, hogy ennyi volt a denveri kaland.
undisputedly
Én nagyarcozom őt, de az a szezon eleji nyilatkozatoknak szólt, 1-5nél is. Meg akartam ugyan várni a bye weeket a kritikával, nem sikerült és kb pont utána jött a feltámadás, de a legmélyebb ponton is szándékom volt külön kezelni a személyiségét az eredményességétől.
Ha a csapat maga hullámvasút, akkor szerintem elkerülhetetlen hogy a fórum is az legyen. Nem olvasok már AFCW-n kívül csapatfórumot, de meglepne ha sokkal nagyobb lett volna itt az érzelmi amplitúdó, mint más hasonló sorsú csapatnál. Mármint amellett hogy nem olvasok más topicot rendszeresen ha épp belenézek, azonnal meg is tudom cáfolni, hogy csak mi lennénk ilyenek. De a saját polarizáltságomat nyilván nem állapíthatom meg én magam és még az sem biztos, hogy az írott kommunikációban hibátlanul megy át egy ember érzelme vagy csak épp rossz kedvében gyakrabban ír, mint jókedvében.

Wilson valóban hülye ha belemegy bármi fizetéscsökkentésbe. Az egy dolog hogy jótékonykodnak kórházakban meg mittoménhol, de az ő szempontjából nem tartozik semmivel sem a csapatnak. Amúgy is ez egy mindkét oldalról negatív kapcsolat, ő sem azt kapta tőle amit remélt. Emlékezzünk az itt végre nem kell hátán vinnie a csapatot megnyilvánulásaira. Lehet esetleg elmenni valahova, ahova rászabott támadóséma van, ebben a korban ő úgy tűnik újat már nem fog el sajátítani... Optimistán nézve talán van még 2 éve. itt vele jövőre max a 1&done tűnik most elérhetőnek, kvázi jobban is jár, ha kirúgjuk...

Hogy visszasírjuk-e jövőre az idei Wilson teljesítményt - amit én is az átlagos jelzővel illetnék - lehet, valószínű. A kérdés valójában az, hogy 2 év múlva vissza sírjuk-e. Nem azt mondom, hogy nem fog kiakadni a szeizmográf jövőre, de a baj akkor kezdődik, ha 2 év múlva is túl nagy a kilengése.

SP kezdetektől fogva nem akarta ha jól emlékszem, amikor kezdtek elúszni a lehetőségei, akkor nyitott afelé, hogy ő Wilson karrierjét is feltámasztja, de nem gondolom hogy hasonló stílusú irányítót kerene, ha övé a döntés. Márpedig ezen a ponton legyen övé a döntés, amúgy semmi értelme nem lenne a kinevezésének.
Black_Adder
1) Engem is zavar h a nagyátlag egyik pillanatban PO részvétet és jó edzőket, a másikban meg 1/1-et és kóklereket lát, de sztem is normális valahol h az érzelmek elviszik az embert, ez meg egy fórum, nyilván az ember nem örök igazságokat akar írni, hanem azt ami a szívét nyomja.

| Bár sztem én és Black elég következetesen, ámbátor a színskála ellentétes oldalán lévő szemüvegen keresztül látjuk a dolgokat 😀 |

2) Az RW paycut meg olyan dolog h valójában ezt kb. neki kellett volna felajánlania a nyáron és akkor más szájízzel megy mindenki neki az egész évnek. Sokkal kisebb nyomás lett volna rajta is, a PR-jának is jót tett volna, de ugyanakkor az is teljesen védhető álláspont h ő semmivel sem tartozik, miért is kéne akár csak egy centet engednie abból, amire nem is olyan rég mindkét fél a kezét nyújtotta...

3) Am én nem láttam még | -kívülről nézve- | ennyire igazságtalanul bántott játékost, elképesztő sok mocskot kellett nyelnie az elmúlt években, pedig látszólag annyi volt a bűne h "fake" volt pár megnyilvánulása, de h ezért így szét kelljen szedni mihelyt gyengeséget mutat, elképesztő.

4) Közben megnéztem és valóban, ennyit tweetelt:


5) A hátralévő két meccset am én nem temetném Stidhammel sem, nincs róla tape, otthon játszunk egy szétesett Boltsal, utána meg egy hullámzó Raiderssel, szal ha fogadnom kéne akkor meglesz a pozitív mérleg.

6) Nyilván statisztikai hibahatár, de érdekes helyzet lenne, ha vmilyen csoda folytán azt dobná a gép ezek után h PO.

Szerkesztette: Általános Doktor

Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
több mint 2 éve
Black_Adder Denver Broncos 9 443
Eléggé beárazza a paycut iránti reményeinket, hogy RW-től mindösszesen annyit kért a csapat h március helyett az első preseason meccs előttre kerüljön a 2025-ös fizuját garantált bérré változtató klauzulája és már ettől ledobta a láncot.
Nyilván itt lehet azt mondani h a) fasznak írsz vele alá vele 7 évre, ha két év után már birizgálni akarod b) neki nyilván jobb tudni már a TC előtt h ki számít rá, és egy olyan csapatban letolni az alapozást ahol vele terveznek, de RW-t úgy ismertem eddig, mint akinek a legacy fontosabb, mint h mennyit keres. Persze kalkulálhat úgy h ha kivágjuk, akkor zsebre vág még 85 millió dollárt, eligazol pl.: Atlantába és ott majd újraépíti magát, de nekem maradna egy rossz szájíz ebben.

RW nem nyilatkozott ügye tegnap óta, mindazonáltal van pár tweet amit belájkolt, amiből lehet arra következtetni h hogy látja a helyzetét:


Általános Doktor
Mondjuk ami twitteren megy az nagyon súlyos. A qb-t, akit eddig boldog boldogtalan lépten nyomom alazott (sokszor elképesztő túlzásokba esve) most hirtelen mindenki véd, es ő van beállítva áldozatnak, akit Payton visszafogott, de ennek ellenére milyen kiváló statjai vannak idén (ez nagyon súlyos amúgy)…. Bár ami a legdurvább, h már ilyen Free 3 tweet-ek is jöttek szembe velem. Eszem megáll.

Amúgy ezeket a likeolasait se nagyon értem most Wilsonnak. Elhiszem, h csalódott, de őszintén szólva egy pocsék és egy jóindulattal középszerű évért kapott 124 milliót, szóval úgy igazán nincs miért méltatlankodnia, mégha profikent nehéz is lenyelnie ezt most.
rob3r7o
Ez a mentalitas reprezentativ erre a forumra nezve is. Egyik pillanatban meg folyamatos “Nagy Arc”-ozas itt a kommentekben, aztan amikor megy a szeker, akkor a megkovetes, majd amikor ujabb vereseg jon, megint a negativ jelzok.

Tobb denver forumot is olvasgattam ev kozben, plusz twitteren es instagramon denveri kotodesu posztok alatti kommenteket. Mindenhol jellemzo ez a polarizalt velemenyalkotas. Vagy az egyik veglet, vagy a masik, nincs koztes allaspont. Pedig az idei szezon pont ott all.

RW iden egy atlagos QB szezont hozott. Ez korabbi onmagahoz kepest keves, ha valaki elhitte, hogy az a merce. A fizetesehez kepest is keves. Onmagaban a liga tobbi QB-jahoz kepest egy atlagos teljesitmeny.

SP ugy tunik eldontotte, hogy mas iranyitoval kepzeli a jovot. Szive joga, o a gore es az o beleegyezese nelkul biztosan nem dontenek Russ leulteteserol. Ha neki fontosabb lett volna, hogy jobb esellyel menjenek ra a pozitiv merlegre, akkor nem engedi leultetni RW-t penzugyi okokbol (btw, a merleg az orok, az kerul az eszo neve melle, 5-10-20 ev mulva is a merlege alapjan itelik meg az edzot, nekem mondjuk az lenne a legfontosabb, hogy az elso szezonomban meg legyen a pozitiv merleg, persze ha ez tul nagy versenyhatranyt okoz jovore, oke).

Rw oldalarol nezve biztosan nem jarulnek hozza semmilyen atstrukturalashoz. Miert is tennem? Az edzom es az FO ugy dontott nem akarnak engem a kezdoben, akkor koszonom szepen, a korabbi egyezseg alapjan adtam amire szerzodtem, minden dollart elviszek amit lehet es amit a szerzodesem enged es elmegyek valami kozep tier rosterbe meg levezetni tizmilliokert. A legacy-jen mar ez nem valtoztat. Mar csak akkor van eselye egy HoF boostra, ha egy eros O# rosterbe, vagy inkabb egy eros overall rosterbe bele ul, ahol a stab is jo. Felmarkolnam a penzt es a cut utan szabadon dontenek arrol, hova megyek.

Ez a csere osszessegeben nem jott be a Denvernek. Adott pillanatban, az eppen elerheto osszes informacio birtokaban jo dontes volt, foleg a Brady/Stafford sztorik arnyekaban. De ugye akkor meg senki sem tudta, hogy Hackett kb. a liga legrosszabb Hc-ja/offensive edzoje es Rw is lefele tart a peak teljesitmenyebol. Csak azt remelem, hogy ezt a kozepes teljesitmenyt nem sirjatok vissza jovore , mert akar csak egy tisztes bridge QB-t talalni sem olyan egyszeru manapsag. SP jelenlete mondjuk bizakodasra adhat okot, szerintem o pusztan szakmai szemmel vizsgalva mondta azt, hogy jovore tud massal is ilyen eredmenyt elerni, a penzugyek vajmi keveset szamitottak.

Szerk: Tweetelt Russ, nagyon kryptic, de szerintem inkabb arra utal, hogy ennyi volt a denveri kaland.
undisputedly
Én nagyarcozom őt, de az a szezon eleji nyilatkozatoknak szólt, 1-5nél is. Meg akartam ugyan várni a bye weeket a kritikával, nem sikerült és kb pont utána jött a feltámadás, de a legmélyebb ponton is szándékom volt külön kezelni a személyiségét az eredményességétől.
Ha a csapat maga hullámvasút, akkor szerintem elkerülhetetlen hogy a fórum is az legyen. Nem olvasok már AFCW-n kívül csapatfórumot, de meglepne ha sokkal nagyobb lett volna itt az érzelmi amplitúdó, mint más hasonló sorsú csapatnál. Mármint amellett hogy nem olvasok más topicot rendszeresen ha épp belenézek, azonnal meg is tudom cáfolni, hogy csak mi lennénk ilyenek. De a saját polarizáltságomat nyilván nem állapíthatom meg én magam és még az sem biztos, hogy az írott kommunikációban hibátlanul megy át egy ember érzelme vagy csak épp rossz kedvében gyakrabban ír, mint jókedvében.

Wilson valóban hülye ha belemegy bármi fizetéscsökkentésbe. Az egy dolog hogy jótékonykodnak kórházakban meg mittoménhol, de az ő szempontjából nem tartozik semmivel sem a csapatnak. Amúgy is ez egy mindkét oldalról negatív kapcsolat, ő sem azt kapta tőle amit remélt. Emlékezzünk az itt végre nem kell hátán vinnie a csapatot megnyilvánulásaira. Lehet esetleg elmenni valahova, ahova rászabott támadóséma van, ebben a korban ő úgy tűnik újat már nem fog el sajátítani... Optimistán nézve talán van még 2 éve. itt vele jövőre max a 1&done tűnik most elérhetőnek, kvázi jobban is jár, ha kirúgjuk...

Hogy visszasírjuk-e jövőre az idei Wilson teljesítményt - amit én is az átlagos jelzővel illetnék - lehet, valószínű. A kérdés valójában az, hogy 2 év múlva vissza sírjuk-e. Nem azt mondom, hogy nem fog kiakadni a szeizmográf jövőre, de a baj akkor kezdődik, ha 2 év múlva is túl nagy a kilengése.

SP kezdetektől fogva nem akarta ha jól emlékszem, amikor kezdtek elúszni a lehetőségei, akkor nyitott afelé, hogy ő Wilson karrierjét is feltámasztja, de nem gondolom hogy hasonló stílusú irányítót kerene, ha övé a döntés. Márpedig ezen a ponton legyen övé a döntés, amúgy semmi értelme nem lenne a kinevezésének.

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 2 éve
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 6 071
1. Dianna Russini: Russell Wilson is expecting to be cut by the Broncos in March, per league sources.

2. Sean Payton in his Saints period only asked for two QB's in the draft. One is Jimmy Garoppolo in 2014, and the other one is Patrick Mahomes in 2017. The Saints couldn't get them.

So bringing a veteran is more likely, like the Saints did with Winston, Bridgewater and Hill. It's very rare for Payton to fall love with a quarterback prospect. And if he do, it's not guaranteed if the Broncos can get him.
Cruyffista
Amikor van egy Breesed azért más szemmel nézed a QB prospekteket, mint amikor egyszáll stidhamed van rosteren. Ez a második kijelentés semmit nem ér, hatalmas hülyeség bármilyen következtetést vagy prognózist levonni belőle.
Black_Adder
+ A nagyon korán elkelő QB-kra nyilván rá se nézett. Inkább a két QB személye miatt hoztam, mind a ketten pontosan dobtak a számokon belül már egyetemen is, és úgy érkeztek a ligába hogy az edző minden szavát teljesítették.
több mint 2 éve
undisputedly Seattle Seahawks 12 840 — SuperBowl Champions 2013/2014
Eléggé beárazza a paycut iránti reményeinket, hogy RW-től mindösszesen annyit kért a csapat h március helyett az első preseason meccs előttre kerüljön a 2025-ös fizuját garantált bérré változtató klauzulája és már ettől ledobta a láncot.
Nyilván itt lehet azt mondani h a) fasznak írsz vele alá vele 7 évre, ha két év után már birizgálni akarod b) neki nyilván jobb tudni már a TC előtt h ki számít rá, és egy olyan csapatban letolni az alapozást ahol vele terveznek, de RW-t úgy ismertem eddig, mint akinek a legacy fontosabb, mint h mennyit keres. Persze kalkulálhat úgy h ha kivágjuk, akkor zsebre vág még 85 millió dollárt, eligazol pl.: Atlantába és ott majd újraépíti magát, de nekem maradna egy rossz szájíz ebben.

RW nem nyilatkozott ügye tegnap óta, mindazonáltal van pár tweet amit belájkolt, amiből lehet arra következtetni h hogy látja a helyzetét:


Általános Doktor
Mondjuk ami twitteren megy az nagyon súlyos. A qb-t, akit eddig boldog boldogtalan lépten nyomom alazott (sokszor elképesztő túlzásokba esve) most hirtelen mindenki véd, es ő van beállítva áldozatnak, akit Payton visszafogott, de ennek ellenére milyen kiváló statjai vannak idén (ez nagyon súlyos amúgy)…. Bár ami a legdurvább, h már ilyen Free 3 tweet-ek is jöttek szembe velem. Eszem megáll.

Amúgy ezeket a likeolasait se nagyon értem most Wilsonnak. Elhiszem, h csalódott, de őszintén szólva egy pocsék és egy jóindulattal középszerű évért kapott 124 milliót, szóval úgy igazán nincs miért méltatlankodnia, mégha profikent nehéz is lenyelnie ezt most.
rob3r7o
Ez a mentalitas reprezentativ erre a forumra nezve is. Egyik pillanatban meg folyamatos “Nagy Arc”-ozas itt a kommentekben, aztan amikor megy a szeker, akkor a megkovetes, majd amikor ujabb vereseg jon, megint a negativ jelzok.

Tobb denver forumot is olvasgattam ev kozben, plusz twitteren es instagramon denveri kotodesu posztok alatti kommenteket. Mindenhol jellemzo ez a polarizalt velemenyalkotas. Vagy az egyik veglet, vagy a masik, nincs koztes allaspont. Pedig az idei szezon pont ott all.

RW iden egy atlagos QB szezont hozott. Ez korabbi onmagahoz kepest keves, ha valaki elhitte, hogy az a merce. A fizetesehez kepest is keves. Onmagaban a liga tobbi QB-jahoz kepest egy atlagos teljesitmeny.

SP ugy tunik eldontotte, hogy mas iranyitoval kepzeli a jovot. Szive joga, o a gore es az o beleegyezese nelkul biztosan nem dontenek Russ leulteteserol. Ha neki fontosabb lett volna, hogy jobb esellyel menjenek ra a pozitiv merlegre, akkor nem engedi leultetni RW-t penzugyi okokbol (btw, a merleg az orok, az kerul az eszo neve melle, 5-10-20 ev mulva is a merlege alapjan itelik meg az edzot, nekem mondjuk az lenne a legfontosabb, hogy az elso szezonomban meg legyen a pozitiv merleg, persze ha ez tul nagy versenyhatranyt okoz jovore, oke).

Rw oldalarol nezve biztosan nem jarulnek hozza semmilyen atstrukturalashoz. Miert is tennem? Az edzom es az FO ugy dontott nem akarnak engem a kezdoben, akkor koszonom szepen, a korabbi egyezseg alapjan adtam amire szerzodtem, minden dollart elviszek amit lehet es amit a szerzodesem enged es elmegyek valami kozep tier rosterbe meg levezetni tizmilliokert. A legacy-jen mar ez nem valtoztat. Mar csak akkor van eselye egy HoF boostra, ha egy eros O# rosterbe, vagy inkabb egy eros overall rosterbe bele ul, ahol a stab is jo. Felmarkolnam a penzt es a cut utan szabadon dontenek arrol, hova megyek.

Ez a csere osszessegeben nem jott be a Denvernek. Adott pillanatban, az eppen elerheto osszes informacio birtokaban jo dontes volt, foleg a Brady/Stafford sztorik arnyekaban. De ugye akkor meg senki sem tudta, hogy Hackett kb. a liga legrosszabb Hc-ja/offensive edzoje es Rw is lefele tart a peak teljesitmenyebol. Csak azt remelem, hogy ezt a kozepes teljesitmenyt nem sirjatok vissza jovore , mert akar csak egy tisztes bridge QB-t talalni sem olyan egyszeru manapsag. SP jelenlete mondjuk bizakodasra adhat okot, szerintem o pusztan szakmai szemmel vizsgalva mondta azt, hogy jovore tud massal is ilyen eredmenyt elerni, a penzugyek vajmi keveset szamitottak.

Szerk: Tweetelt Russ, nagyon kryptic, de szerintem inkabb arra utal, hogy ennyi volt a denveri kaland.

Szerkesztette: undisputedly
több mint 2 éve
rob3r7o Denver Broncos Ole Miss Rebels 4 894
Eléggé beárazza a paycut iránti reményeinket, hogy RW-től mindösszesen annyit kért a csapat h március helyett az első preseason meccs előttre kerüljön a 2025-ös fizuját garantált bérré változtató klauzulája és már ettől ledobta a láncot.
Nyilván itt lehet azt mondani h a) fasznak írsz vele alá vele 7 évre, ha két év után már birizgálni akarod b) neki nyilván jobb tudni már a TC előtt h ki számít rá, és egy olyan csapatban letolni az alapozást ahol vele terveznek, de RW-t úgy ismertem eddig, mint akinek a legacy fontosabb, mint h mennyit keres. Persze kalkulálhat úgy h ha kivágjuk, akkor zsebre vág még 85 millió dollárt, eligazol pl.: Atlantába és ott majd újraépíti magát, de nekem maradna egy rossz szájíz ebben.

RW nem nyilatkozott ügye tegnap óta, mindazonáltal van pár tweet amit belájkolt, amiből lehet arra következtetni h hogy látja a helyzetét:


Általános Doktor
Mondjuk ami twitteren megy az nagyon súlyos. A qb-t, akit eddig boldog boldogtalan lépten nyomom alazott (sokszor elképesztő túlzásokba esve) most hirtelen mindenki véd, es ő van beállítva áldozatnak, akit Payton visszafogott, de ennek ellenére milyen kiváló statjai vannak idén (ez nagyon súlyos amúgy)…. Bár ami a legdurvább, h már ilyen Free 3 tweet-ek is jöttek szembe velem. Eszem megáll.

Amúgy ezeket a likeolasait se nagyon értem most Wilsonnak. Elhiszem, h csalódott, de őszintén szólva egy pocsék és egy jóindulattal középszerű évért kapott 124 milliót, szóval úgy igazán nincs miért méltatlankodnia, mégha profikent nehéz is lenyelnie ezt most.

„History is a set of lies agreed upon.”
több mint 2 éve
Általános Doktor Denver Broncos 2 154 — A meccs addig tart, amíg véget nem ér
Eléggé beárazza a paycut iránti reményeinket, hogy RW-től mindösszesen annyit kért a csapat h március helyett az első preseason meccs előttre kerüljön a 2025-ös fizuját garantált bérré változtató klauzulája és már ettől ledobta a láncot.
Nyilván itt lehet azt mondani h a) fasznak írsz vele alá vele 7 évre, ha két év után már birizgálni akarod b) neki nyilván jobb tudni már a TC előtt h ki számít rá, és egy olyan csapatban letolni az alapozást ahol vele terveznek, de RW-t úgy ismertem eddig, mint akinek a legacy fontosabb, mint h mennyit keres. Persze kalkulálhat úgy h ha kivágjuk, akkor zsebre vág még 85 millió dollárt, eligazol pl.: Atlantába és ott majd újraépíti magát, de nekem maradna egy rossz szájíz ebben.

RW nem nyilatkozott ügye tegnap óta, mindazonáltal van pár tweet amit belájkolt, amiből lehet arra következtetni h hogy látja a helyzetét:


Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
több mint 2 éve
Black_Adder Denver Broncos 9 443
1. Dianna Russini: Russell Wilson is expecting to be cut by the Broncos in March, per league sources.

2. Sean Payton in his Saints period only asked for two QB's in the draft. One is Jimmy Garoppolo in 2014, and the other one is Patrick Mahomes in 2017. The Saints couldn't get them.

So bringing a veteran is more likely, like the Saints did with Winston, Bridgewater and Hill. It's very rare for Payton to fall love with a quarterback prospect. And if he do, it's not guaranteed if the Broncos can get him.
Cruyffista
Amikor van egy Breesed azért más szemmel nézed a QB prospekteket, mint amikor egyszáll stidhamed van rosteren. Ez a második kijelentés semmit nem ér, hatalmas hülyeség bármilyen következtetést vagy prognózist levonni belőle.

Amúgy nem leszünk jó helyzetben QB drafthoz. Szóval van rá esély, hogy nem draftolunk, csak ez nem SP Saintses viselkedéséből következik.

ha most kezdünk nagytakarításba, akkor ez az egész év felesleges kidobott év lesz. Ha szükség van rá, akkor csináljuk inkább később, de fel fogom róni, hogy miért hittük hogy ez egy contender keret, ha nem az.
Ellenben most épp úgy érzem, hogy a POhoz közel vagyunk vagy lettünk volna, talán fájdalmasabb lesz innen visszafordulni, hogy más utat keressünk. De még mindig el tudok fogadni egy rebuildet.

A Lions meccs gyenge volt, ez ellen a pecc ellen otthon kikapni talán gáz, kár hogy így elment a szezon, de nagyarcnak most megadom a bizalmat az építkezésre, azért ahogy feltámasztotta a csapatot a szezon közepén. Végre átmentünk egy vizsgán az öltözőben, most koncentráljunk a pályára, oda erősítsünk

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 2 éve
rob3r7o Denver Broncos Ole Miss Rebels 4 894
1. Dianna Russini: Russell Wilson is expecting to be cut by the Broncos in March, per league sources.

2. Sean Payton in his Saints period only asked for two QB's in the draft. One is Jimmy Garoppolo in 2014, and the other one is Patrick Mahomes in 2017. The Saints couldn't get them.

So bringing a veteran is more likely, like the Saints did with Winston, Bridgewater and Hill. It's very rare for Payton to fall love with a quarterback prospect. And if he do, it's not guaranteed if the Broncos can get him.
Cruyffista
Csak kérdés, h ha Stidham esetleg brutal szar lesz és o fel sem merülne akkor milyen veterán opciók maradnának.

Winston-t talán egy diszkont áras szerződéssel el lehetne hozni (feltéve, ha FA lesz, ezt most kapásból nem tudom), nyilván Stidham is opció, ha jól fog játszani, de en rajtuk kívül mást most nem látok. Fields-et en kizártnak tartom, szerintem o nagyon nem Payton kompatibilis, esetleg Howell, ha a Commanders qb-t draftol, de érte is pickeket kene adni. Szóval en nagyon a draft fele hajlok. Top15 körül fogunk hozni, onnan azért már lesznek opciok, hátha lenne olyan prospect, aki bejönne SP-nek.

„History is a set of lies agreed upon.”
több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 436 — The Mathematician
Ezzel hivatalosan is rögzíthetjük h minden idők egyik legszarabb szerződését sikerült Patonnak megkötnie. Sokan pedig minden idők egyik legszarabb tradjének is fogják értékelni, amit utólag könnyű mondani, akkor és ott nem tűnt annak (a szerződés már akkor és ott is értelmetlen rizikónak tűnt).
Általános Doktor
a trade rendben volt
a hosszabbítás faszság volt már akkor is

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 436 — The Mathematician
Én amúgy abban sem vagyok biztos, hogy VJ maradhat. Ezt most nem a “VJ takaroggy” miatt mondom, hiszem èn ezt nem mondom már idén. Az biztos, hogy Payton tudta mibe jön, ebben az évben felmért mindent. Most van null ponton. Tavaly elég kèsőn született meg a döntés róla, s már csak a maradékból szemezgethetett az edzők és a koordinátorok szemèlyét illetően. Idén viszont az első pillanatban dealelhet, s elkezdheti teljes mértékben a saját formára szabni a stábot és a csapatot. GM-et is hozhat, nézetem szerint kvázi szabad kezet kapott Waltonéktól. Ez után az idény után ez csak megerősödött.
Zalán
én mondom hogy VJ takaroggy
és sose hagytam abba
a D ha szerez TO-kat akkor nem tűnik szarnak
egyébként viszont rengeteg a missed tackle, fegyelmezetlenség és luk
nyilván a roster se jó, de ettől függetlenül nem látom hogy a bamba fasz mit rakott hozzá szakmailag

szóval VJ out

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
Porsan Las Vegas Raiders 239
Meg az is opció, hogy Russ lemond mérhetetlenül sok pénzről, és szépen becsomagolják, hogy azért teszi, hogy versenyképesebb legyen a csapat, hiszen Super Bowlt szeretne nyerni a pályafutása végén.😊
Zalán
😀😀😀DDDD
Amadeus von Dollárbaloldal
Szia úram egy jó Jimmy G nem érdekel? Bubifoliában van már több hónapja. 😊
több mint 2 éve
gedam 6 476
Meg az is opció, hogy Russ lemond mérhetetlenül sok pénzről, és szépen becsomagolják, hogy azért teszi, hogy versenyképesebb legyen a csapat, hiszen Super Bowlt szeretne nyerni a pályafutása végén.😊
Zalán
😀😀😀DDDD
Amadeus von Dollárbaloldal
vagy nem mond le a pénzéről, kivágják és átmegy a raidershez aprópénzért, hogy egy sb run és bosszúcsapatot építsenek köré.
több mint 2 éve
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 6 071
1. Dianna Russini: Russell Wilson is expecting to be cut by the Broncos in March, per league sources.

2. Sean Payton in his Saints period only asked for two QB's in the draft. One is Jimmy Garoppolo in 2014, and the other one is Patrick Mahomes in 2017. The Saints couldn't get them.

So bringing a veteran is more likely, like the Saints did with Winston, Bridgewater and Hill. It's very rare for Payton to fall love with a quarterback prospect. And if he do, it's not guaranteed if the Broncos can get him.
több mint 2 éve
Zalán Denver Broncos 4 906 — I'am a Broncos Fan and I believe in Mile High Magic...
Jól van. Áll a bál Denverben… Szépen bontakozik ki a történet… Asszem Wilsont többet nem látjuk. 😊
Kedvenc kommentem BroncoSooner-től a mai napról…
Free Agents with the contracts George Paton handed out the Broncos can no longer afford high priced free agents. the next couple of years will be getting the salary cap back under control and getting as many draft picks as they can. Back in the early ninety's I asked God to just let me live long enough to see the Broncos win a Super Bowl. I thought it was a pretty safe bet I would live a long time. Now I'm seventy five and got to see them win three I don't think I will get to see another. But hell Mom turned a 100 in September and both of her parents lived to be a hundred so maybe there might be a chance kinda like the Broncos chance of making the Playoffs this season.

"I love this sport. I hate this sport."
több mint 2 éve
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 6 071
Jordan Schulz szerint Russ október végén értesítve lett, hogy azonnali hatállyal padra rakják, ha nem mond le a 37 millióról. Viszont a csapat ebben az időszakban táltosodott meg, így nem merték meghúzni.

Ebből én azt olvasom ki, hogy Russ akkor maradhat ha ezt elengedi. A csapatnak ez azért lenne jó, mert jövőre így elég olcsón ki lehetne rakni. Russnak meg elég szar dolog lenne elfogadni, de legalább 2024-ben csúcsfizut kapna, amit sehol máshol nem kapna meg.
több mint 2 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 27 665 — "Montoya por favor!"
Paycut: Nyilvánvalóan az fog történni, hogy Russ ügynöke felméri mennyit kapna Russ ha FA lenne. Ezt a csapatnak is meg kell tenni, hogy ne legyenek hülyének nézve. Majd megkérik Elway bácsit telefonáljon körbe a haveroknál. Aztán kiszámolják a különbözetet, amit Russ itt pluszban kereshetne még akkor is ha lemond n millióról.
Cruyffista
Az egy olyan idei Baker Mayfieldnyi összeg lesz. Még nem írta magát Flaccora. Aztán kezdődhet a pókerjátszma.. Feszült pillanatok, szigorú, magabiztosnak tűnő tekintetek, szivarfüst, ujjak az asztalon, lábfejek az asztal alatt le-fel játnak, sercegès, súlyosnak tűnő csend, háttérben megy a Cápa zenéje. Mindkèt fél blöffől, mindkét fèl tudja, nincs igazán sok ütőkártya és érv a dipótagyóban… de ebből kell kihozni a legtöbbet. Rengeteg pénzről van szó. Kezdődhet az alku… ha már nincs wc kör, közvetíthetné a dazn a meccset… 😊
Zalán
Persze nálunk Flacco nagyon szar volt 😀

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 2 éve
Zalán Denver Broncos 4 906 — I'am a Broncos Fan and I believe in Mile High Magic...
Paycut: Nyilvánvalóan az fog történni, hogy Russ ügynöke felméri mennyit kapna Russ ha FA lenne. Ezt a csapatnak is meg kell tenni, hogy ne legyenek hülyének nézve. Majd megkérik Elway bácsit telefonáljon körbe a haveroknál. Aztán kiszámolják a különbözetet, amit Russ itt pluszban kereshetne még akkor is ha lemond n millióról.
Cruyffista
Az egy olyan idei Baker Mayfieldnyi összeg lesz. Még nem írta magát Flaccora. Aztán kezdődhet a pókerjátszma.. Feszült pillanatok, szigorú, magabiztosnak tűnő tekintetek, szivarfüst, ujjak az asztalon, lábfejek az asztal alatt le-fel játnak, sercegès, súlyosnak tűnő csend, háttérben megy a Cápa zenéje. Mindkèt fél blöffől, mindkét fèl tudja, nincs igazán sok ütőkártya és érv a dipótagyóban… de ebből kell kihozni a legtöbbet. Rengeteg pénzről van szó. Kezdődhet az alku… ha már nincs wc kör, közvetíthetné a dazn a meccset… 😊

"I love this sport. I hate this sport."
több mint 2 éve
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 6 071
Paycut: Nyilvánvalóan az fog történni, hogy Russ ügynöke felméri mennyit kapna Russ ha FA lenne. Ezt a csapatnak is meg kell tenni, hogy ne legyenek hülyének nézve. Majd megkérik Elway bácsit telefonáljon körbe a haveroknál. Aztán kiszámolják a különbözetet, amit Russ itt pluszban kereshetne még akkor is ha lemond n millióról.
több mint 2 éve
Általános Doktor Denver Broncos 2 154 — A meccs addig tart, amíg véget nem ér
Nem görgetem vissza, de írtátok h idén is szar az OL.

Korábban már részletesen kifejtettem h ez egyáltalán nem igaz, abszolút ligaeleje, minden tekintetben, amit ez is megerősít:

Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
több mint 2 éve
Általános Doktor Denver Broncos 2 154 — A meccs addig tart, amíg véget nem ér
Azzal h leültettük, azzal véglegessé vált h ebben a formában nem fog jövőre itt maradni RW.

Vagy bevállal egy kb. precedens nélküli paycutot, vagy vmilyen formában eltakarítják (március 21 előtt ki kell vágni, különben garantált lesz a teljes 2025-ös fizetése is).

Ezzel hivatalosan is rögzíthetjük h minden idők egyik legszarabb szerződését sikerült Patonnak megkötnie. Sokan pedig minden idők egyik legszarabb tradjének is fogják értékelni, amit utólag könnyű mondani, akkor és ott nem tűnt annak (a szerződés már akkor és ott is értelmetlen rizikónak tűnt).

Szerkesztette: Általános Doktor

Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
több mint 2 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 494
Meg az is opció, hogy Russ lemond mérhetetlenül sok pénzről, és szépen becsomagolják, hogy azért teszi, hogy versenyképesebb legyen a csapat, hiszen Super Bowlt szeretne nyerni a pályafutása végén.😊
Zalán
😀😀😀DDDD
több mint 2 éve
Zalán Denver Broncos 4 906 — I'am a Broncos Fan and I believe in Mile High Magic...
Én amúgy abban sem vagyok biztos, hogy VJ maradhat. Ezt most nem a “VJ takaroggy” miatt mondom, hiszem èn ezt nem mondom már idén. Az biztos, hogy Payton tudta mibe jön, ebben az évben felmért mindent. Most van null ponton. Tavaly elég kèsőn született meg a döntés róla, s már csak a maradékból szemezgethetett az edzők és a koordinátorok szemèlyét illetően. Idén viszont az első pillanatban dealelhet, s elkezdheti teljes mértékben a saját formára szabni a stábot és a csapatot. GM-et is hozhat, nézetem szerint kvázi szabad kezet kapott Waltonéktól. Ez után az idény után ez csak megerősödött.

"I love this sport. I hate this sport."
több mint 2 éve
Zalán Denver Broncos 4 906 — I'am a Broncos Fan and I believe in Mile High Magic...
Meg az is opció, hogy Russ lemond mérhetetlenül sok pénzről, és szépen becsomagolják, hogy azért teszi, hogy versenyképesebb legyen a csapat, hiszen Super Bowlt szeretne nyerni a pályafutása végén.😊

"I love this sport. I hate this sport."
több mint 2 éve
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 6 071
Opciók:

Júni 1 előttre designálják (nem tudom mi a jó szó) a cutot: 85 millió dm 2024-re, 2025-től Russ eltűnik a payrollról

Júni 1 után: megfeleződik az összeg, és átmegy 2025-re

Júni 1 előtt trade: 68m dm, 32,6m megtakarítás

Júni 1 után: 17m megtakarítás, 49,6m dm 2025-ben, 18,4m dm 2024-ben

A trade-ek csillagosak, mert pickek, játékosok bedobásával lehet módosítani, hogy egy adott csapat segítségével csökkentsük a halott pénzt. Ez sikerülhetne is egy tankoló csapat megkeresésével, csak ahhoz Russ is kellene, mert egyrészt meg kell velük egyeznie, másrészt ha jól rémlik van vétó joga.
több mint 2 éve
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 6 071
Ha nem akarják kirakni Wilsont, hanem egyezségre akarnak jutni, arra 2,5 hónapjuk van. Ami valójában jóval kevesebb, mert az FA nyitás előtt 2 héttel legalább már tudni kell pontosan mennyi helyük lesz költekezni. Szóval hamar ki fog derülni mi merre hány méter. Stidham szerepe is hatalmas lesz ebben. Két éves szerződésen van jó áron, ha most két fasza meccset letol, szinte garantáltan ő lesz a kezdő jövőre.