Denver Broncos
Egyetértek. De az is igaz, hogy már mennyi sérültünk van. Ha ott intézünk el pàr sràcot, azért forrongunk itt, hogy minek kellett.. Hackett egy briganti, én kezdem belátni. Aki ilyen önirónikusan beszél magáról, aki 2 meccs után bevállalja, hogy önmagát is kifütyülnè, az a szememben érdekes pali. Persze jó lenne, ha mindezeken felül értene is ahhoz, amire szerződött. Úgy az igazi. A szeptember az ilyen. Egyelőre nem szálltunk el, 1-1 van. És a vereség egy NFC-s csapattól jött. Nem maradtunk le senkiről az AFC-ben, és nem csoportgyőzelemért megyünk a Westben. De a 69-esek ellen nem fog beleférni egyetlen hahotázásra okot adó amatőrizmus sem. Megvolt a ps. Mondjuk azt. Itt az ideje komolyan venni a futballt és a Broncost. Mert ott a túloldalon komoly edzők lesznek, s visszatért Gerappa is, simán hozzák a tavalyi szintet. Ha itt valami folytán nyernénk, akkor túllépek az első két hét burleszkjén. Én azt mondtam, idén az eredmény kevésbé érdekel, ha a játékban előrelépünk. Amiben amúgy szerintem van pozitívum.. Még akkor is, ha Russ pályafutása leggyengébb meccsét hozta. Ez most olyan volt, mint egy győzelem Lock-kal. De amit leműveltünk a menedzselésben, az világbotrány. Így inkább prüszkölök, mint nem. De most már jöjjön a Virgil time, az új Brandon Lloyd, mert ebbe a Cleveland gyerekbe nem sok szorult..Igazából nem olyan mintha Lockkal nyertünk volna egy meccset mert anno Lockkal taknyosra vertük a Texanst, és kb hasonló erőt képviseltek.
Zalán
Quite the stat here. Top seven LB and DL in the NFL in % of pass-rush snaps resulting in a pressure among guys with at least 30 pass-rush snaps, per @TruMediaSports:
— Matt Schneidman (@mattschneidman) September 19, 2022
7. Rashan Gary
6. Myles Garrett
5. Kenny Clark
4. Nick Bosa
3. Randy Gregory
2. Micah Parsons
1. Preston Smith
Randy Gregory is just the second Broncos player since 1999 to have two forced fumbles in the first two weeks of a season (per @pfref— Andrew Mason (@MaseDenver) September 19, 2022
Ha hozzátesszük h milyen értelmesen tud nyilatkozni, akkor pláne lehet minek örülni:
www.youtube.com/watch?v=kYzSpMNeuwI
RW "gyenge" kezdéséhez egy kis perspektíva:
The passer ratings for veteran starters who came to Denver in their first two Broncos games:
— Andrew Mason (@MaseDenver) September 19, 2022
Russell Wilson: 86.5
Peyton Manning: 87.7
Joe Flacco: 91.6
Kyle Orton: 90.9
Point being, the proven cream is likely to rise to the top in due time.
Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
Am a sérülések az egy érdekes dolog, mert ugyan 9(!) kezdőnk sérült jelenleg, valójában ugyanakkor season endingen csak TP van, mindenki más várhatóan bevethető lesz 1-4 meccsen belül.Nekem továbbra is az a bajom ezekkel a nyilatkozatokkal, hogy ha az összeszokottság a baj, akkor miért is hagytuk ki preseason-t? Óriási hibának tartom, hogy 1 snap-et se játszott együtt a kezdő a Seahawks meccs előtt...Hogy ne legyenek sérülések, más kérdés, hogy a csapat fele 2 meccs után dögrováson van, ez sem jött be annyira
StormST
Vonster
Lost in the hubbub are the Broncos' mounting injuries to 9 regulars/starters:
— Mike Klis (@mikeklis) September 19, 2022
Surtain
Jeudy
Simmons
Jewell
Meinerz
Hamler
Dulcich
Turner
Patrick
Substantial for team 2 games in.#9sports
Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
Szerkesztette: Zalán
"I love this sport. I hate this sport."
Nekem továbbra is az a bajom ezekkel a nyilatkozatokkal, hogy ha az összeszokottság a baj, akkor miért is hagytuk ki preseason-t? Óriási hibának tartom, hogy 1 snap-et se játszott együtt a kezdő a Seahawks meccs előtt...Hogy ne legyenek sérülések, más kérdés, hogy a csapat fele 2 meccs után dögrováson van, ez sem jött be annyira
StormST

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
Óriási figura vagy…
Szerintem inkabb az, hogy kapcsol-e.Nincs kedvem visszakeresni, hogy mit kaptam, amikor kételyeket fogalmaztam meg, hogy mennyire jó ötlet, hogy a rookie HC hívja a playeket | | Black_Adderszerintem akkor is voltak többen itthon és kint is egyaránt, akik felhozták, hogy rookie HC a legrosszabb dolog amit csinálhat, ha a bokros főedzői teendői mellett a szakterületének playhívásait is magára vállalja
biztos, hogy valahol van erről is valami kimutatás, de ezeknek a projecteknek jelentős része szerintem balul sül el, csak az a kérdés, hogy mikor kapcsol Hackeett
r.baggio
Egyelore megtaertja a playcalling feladatokat maganak, de probal javitani a donteshozatalan es idoben bemondani a playt Russ-nak:
Szerkesztette: undisputedly
Nincs kedvem visszakeresni, hogy mit kaptam, amikor kételyeket fogalmaztam meg, hogy mennyire jó ötlet, hogy a rookie HC hívja a playeket | | Black_Adderszerintem akkor is voltak többen itthon és kint is egyaránt, akik felhozták, hogy rookie HC a legrosszabb dolog amit csinálhat, ha a bokros főedzői teendői mellett a szakterületének playhívásait is magára vállalja
biztos, hogy valahol van erről is valami kimutatás, de ezeknek a projecteknek jelentős része szerintem balul sül el, csak az a kérdés, hogy mikor kapcsol Hackett
Szerkesztette: r.baggio

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal

Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
Amúgy meg mindig idegesít ez a tegnapi rém, de mostmár várom a jövő hetet. Nagyon kiváncsi leszek, hogy ez a győzelem milyen hatással lesz Hackettre, Wilsonra, meg úgy az egész csapatra.
„History is a set of lies agreed upon.”
Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
We are just the Ravens!
Randy Gregory has posted a 21.1 percent pressure rate through two games, per TruMedia. That number ranks 9th in the NFL among players with at least 15 pass-rush snaps.
— Nick Kosmider (@NickKosmider) September 19, 2022
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
Hozzáteszem, nyilván lehet Stafforddal meg Brady-vel pedálózni, de normális esetben 1,5-2 év szokott lenni egy erős csapat összeállásának ideje új edzővel és QB-val. Sokan nem teszik hozzá amikor emiatt Wilsontól első évben SB runt várnak, de a Ramsbe sok évnyi kudarc, top pick, giga contract volt belerakva, a Bucsba pedig 10-15-20 milla szintű játékosok mentek játszani kb vetminért Brady kedvéért. Ha mi all int mondtunk volna, akkor Lockett nem az ellenfél oldalán lesné a jeleket, hanem Sutton túloldalán produkálná a 3 catch, 170 yard meccseit.
Szerkesztette: Cruyffista
az lesz jó mikor idegenbe elkezdik csúsztatva számolni az ellenfelek hogy megzavarják a QB-t 😀És ott nem fogják nekünk visszaszámolni a szurkolók az órát - btw, ez 10-es skálán mennyire szánalmas?10/10. 2003/2004 ota kovetem a ligat, nem emlekszem ilyenre, legalabbis nem parodizalas jelleggel.
Black_Adder
Broncos fans are helpfully/mockingly shouting out the play clock on every play as Denver struggles to manage the clock. pic.twitter.com/53p339HGME
— Kyle Clark (@KyleClark) September 18, 2022
undisputedly
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
És ott nem fogják nekünk visszaszámolni a szurkolók az órát - btw, ez 10-es skálán mennyire szánalmas?10/10. 2003/2004 ota kovetem a ligat, nem emlekszem ilyenre, legalabbis nem parodizalas jelleggel.
Black_Adder
Broncos fans are helpfully/mockingly shouting out the play clock on every play as Denver struggles to manage the clock. pic.twitter.com/53p339HGME
— Kyle Clark (@KyleClark) September 18, 2022
Szerkesztette: undisputedly
Félreértesz. Pontosítok. Nem Washingtontól, hanem a csapattól. Nem játékot vesz el, hanem yardokat, haladást. Az első, teljesen faszság zászlójánál már rég sehol nem volt éppen Washington, ment vagy 30-40 yardot.. Ehelyett mentünk vissza 15-öt. Most nem keresem meg, mennyit pontosan, a tengeparton fekszem, s próbálom a győzelem milyensége okozta sokkot kiheverni. A masodik esetben is haladtunk bőven, amikor Gordonra rádobták a sárgát. És ezek akkor fontos pillanatok voltak, mert végig kerestük azt, hogyan tudjuk valahogy kirángatni magunkat abból a faszságból, amit a stáb az oldalvonal mellett leművelt. Hackettel az élen a stáb. Itt mindenki egy barom volt. A felelősség azonban Hacketté..Nem hiszem, hogy ebben a helyzetben bárki elvenne bármit Washingtontól, Saubert meg az augusztusban kirakott Hinton is kap labdákat annyi a serult.Az mínusz 30 yard a teljesítményéből, plusz vegyük le azokat a yardokat is, amit elvett Washingtontól.. Volt pár szép futása is persze.. De a csávó nem valami hasznos, amikor elveszi Williamstől a cipelést.Gordonnal most semmi gond nem volt, simán a kulcsszereplők között volt. Úgy futottunk 150 yard körül, hogy szar volt a blokkolás.2 brutál sárga mikor blokkolt, de általában inkább elfelejtette amiből jött a QB hit
Azt lehagytam, Gregory és DreMont Jones zsinorban masodik meccsen hoztak magas szintet. Van pass rushunk.
Cruyffista
amúgy meg szarul futott
Negritis, a vajda
Zalán
Cruyffista
Szerkesztette: Zalán
"I love this sport. I hate this sport."
Ugyanitt, ugyanő, ugye automatikus besteverhácé lett mert támadó oldalról jött, nem védő oldalról, meg fiatal volt. Nos valóban sugárzott belőle az energia, de ez egyelőre önmagában kevés.
Nem hoz jó döntéseket, nincs kellően felkészítve a csapat és nem hív jó playeket.
- Az elsőhöz nem kell érteni X-ekhez és O-okhoz
- A másodikra az egyéni hibákból és szabálytalanságok számából következtetek, lehet más oka is, akkor arra a más okra ki lehet cserélni Hackett shortcomingját
- A play hívás kevésbé egyértelmű. Az elbénázott play adódhat rossz kivitelezésből is, vissza kell hozzá nézni, ki kell értékelni. Viszont rendre későn érkezik be a hívott play, és kb 0/5 a goal line hatékonyságunk, ez nagyon gáz. Komolyan 20-30 között inkább próbáljunk rögtön TD-re menni, ha ez így folytatódik... btw, az az előnye hogy Hackett a HC és hívja a playeket, hogy ő egészen biztosan felelős ezért a goal line hatékonyságért, szóval nagyon erős érvekkel tudtok elterelni abból az irányból, hogy ez eddig szánalmas a részéről. Vagy rossz playt hív, vagy olyat, ami nem megy eléggé a csapatnak, mindkettő az ő felelőssége.
Viszont ahhoz képest hogy mekkora volt felé láttatlanba a bizalom az addig semmire, úgy tűnik elég gyorsan elveszett. Persze az ő döntése volt a PS "kihagyása", és eddig laikus külső szemlélőként ő tűnik a leggyengébb láncszemnek, de 2db éles meccset láttunk. 2 előzetesen könnyűnek kikiáltott ellenfél ellen sikerült 16-16 pontot felrakni, de ez nem jelenti automatikusan azt, hogy mire jön a KC, garantált hogy bucira vernek. Lehet bucira vernek, de van még idő tenni ellene. Nekem továbbra is a Raiders elleni a deadline, addigra hasonlítsunk egy jól működő NFL csapatra. És ott nem fogják nekünk visszaszámolni a szurkolók az órát - btw, ez 10-es skálán mennyire szánalmas?
A védelem 2 must have támadást is kivédekezett a végén, írhassa akárki hogy hiányzik vicfangio, nekem kurvára nem. Még messze van attól hogy lázba hozzon, meg majd az PO csapatok ellen leszek kíváncsi hány pontot enged, de kezdek bízni benne, hogy a chokerkedés az a tremendousjob műve volt
1-1. Egy ilyen meccs után szánalmas a PO-t számolni, de mivel draftcetlink nincs, így nincs sok más lehetőségünk. Az első után sajnálhattuk a vereséget, most örülhetünk a győzelemnek, mert ez sem volt az a semmit kétséget nem hagyó játék, amiről mindenki beszélt Hackett és Wilson érkezése óta. Viszont ahogy hiányozhat a Hox elleni duplavé a szezon végén, ha addigra összeáll minden, úgy nagyon értékes lehet ez a mostani győzelem olyan játékkal amit nem sok csapat ellen úsztunk volna meg...
Majd a Texans-Seahawks Super Bowlon mindenkitől elnézést kérek ezért a megállapításért, de csak egy kicsit kedvezőtlenebb sorsolás, és tükörsima 0-2. Most nem tudom hány csapatot tudtunk volna ezzel a játékkal legyőzni, de úgy érzem egy kezünkön meg tudjuk számolni.,
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
Mindent elmondtatok amit gondolok, igaz csak 7 éve vagyok aktív NFL néző és Broncos drukker, de még életemben nem láttam ennyire tanácstalanul edzőt az oldalvonalon, pedig VJ és Fangio sem volt a helyzet magaslatán.sztem nem tanácstalan volt hanem döntésképtelen
Vonster
bármennyire is EGOból és arrogánsan beszélt a múlt hetiről, a fejében ott maradt és folyamatosan kételkedett benne hogy mi legyen
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
Szerkesztette: Vonster
Nem hiszem, hogy ebben a helyzetben bárki elvenne bármit Washingtontól, Saubert meg az augusztusban kirakott Hinton is kap labdákat annyi a serult.Az mínusz 30 yard a teljesítményéből, plusz vegyük le azokat a yardokat is, amit elvett Washingtontól.. Volt pár szép futása is persze.. De a csávó nem valami hasznos, amikor elveszi Williamstől a cipelést.Gordonnal most semmi gond nem volt, simán a kulcsszereplők között volt. Úgy futottunk 150 yard körül, hogy szar volt a blokkolás.2 brutál sárga mikor blokkolt, de általában inkább elfelejtette amiből jött a QB hit
Azt lehagytam, Gregory és DreMont Jones zsinorban masodik meccsen hoztak magas szintet. Van pass rushunk.
Cruyffista
amúgy meg szarul futott
Negritis, a vajda
Zalán
Az mínusz 30 yard a teljesítményéből, plusz vegyük le azokat a yardokat is, amit elvett Washingtontól.. Volt pár szép futása is persze.. De a csávó nem valami hasznos, amikor elveszi Williamstől a cipelést.Gordonnal most semmi gond nem volt, simán a kulcsszereplők között volt. Úgy futottunk 150 yard körül, hogy szar volt a blokkolás.2 brutál sárga mikor blokkolt, de általában inkább elfelejtette amiből jött a QB hit
Azt lehagytam, Gregory és DreMont Jones zsinorban masodik meccsen hoztak magas szintet. Van pass rushunk.
Cruyffista
amúgy meg szarul futott
Negritis, a vajda
"I love this sport. I hate this sport."
Gordonnal most semmi gond nem volt, simán a kulcsszereplők között volt. Úgy futottunk 150 yard körül, hogy szar volt a blokkolás.2 brutál sárga mikor blokkolt, de általában inkább elfelejtette amiből jött a QB hit
Azt lehagytam, Gregory és DreMont Jones zsinorban masodik meccsen hoztak magas szintet. Van pass rushunk.
Cruyffista
amúgy meg szarul futott
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
Azt lehagytam, Gregory és DreMont Jones zsinorban masodik meccsen hoztak magas szintet. Van pass rushunk.
