Denver Broncos
49 feliratkozó
több mint 8 éve
Mondjuk a Browns simán eladja a 4. pickjét miután 1/1-en kihúzta a sajátját. És a Colts is vihet qb-t attól fűggően, hogy mi van Luck-kal? Amit azt hiszem a Colts FO-n kívül sokan nem tudnak. Szóval ez bonyolult lesz, én azt is kinézem, hogy az első 5 helyen qb-t visznek. Sok van addig még. Örüljünk, hogy vége ennek a minősíthetetlen szezonnak. És most szabaduljunk meg ettól a kóklertől holnap.Benjamin Allbright @AllbrightNFLJó hír biza. Reméljük ezzel Elway saját maga utobbi két évben növesztett sötét árnyékát is kirúgta... Mert Joseph az ő felelőssége is, a QB mizériával együttvéve.
Source says Vance Joseph is out as Broncos HC, as @AdamSchefter alluded to earlier.
Beki
Tehát 1/5 a drafton. A sorrend jól is alakult meg nem is. A rossz hír az, hogy az első kettő a Browns és Giants lett, mindkettő szinte biztosan QB-t visz. A jó hír meg az, hogy az első kettő a Browns és a Giants lett. 😊 Nincs is esély arra, hogy Elway feltradeljen valamelyik elé. Ami azért jó, mert ha kiviszik az első két helyen Elway jelöltjét, akkor end of story, nincs mit tenni. De ha nem, akkor maximum 2 helyet kell felmenni, és az egyetlen igazi rivális a Jets lehet, akik éppen mögöttünk húznak majd. A Dolphins a 12. helyen ill. a Cardinals a 14.-en még nem lehetetlen, de már elég long shot, azért már el kell adni a franchise-t. Lejjebbről meg esélytelen feljönni 1/5 elé.
Úgyhogy draft előtt árgus szemekkel figyelhetjük majd, hogy kiket scoutolnak Clevelandben és New Yorkban.
peterk2005
"I love this sport. I hate this sport."
több mint 8 éve
Benjamin Allbright @AllbrightNFLJó hír biza. Reméljük ezzel Elway saját maga utobbi két évben növesztett sötét árnyékát is kirúgta... Mert Joseph az ő felelőssége is, a QB mizériával együttvéve.
Source says Vance Joseph is out as Broncos HC, as @AdamSchefter alluded to earlier.
Beki
Tehát 1/5 a drafton. A sorrend jól is alakult meg nem is. A rossz hír az, hogy az első kettő a Browns és Giants lett, mindkettő szinte biztosan QB-t visz. A jó hír meg az, hogy az első kettő a Browns és a Giants lett. 😊 Nincs is esély arra, hogy Elway feltradeljen valamelyik elé. Ami azért jó, mert ha kiviszik az első két helyen Elway jelöltjét, akkor end of story, nincs mit tenni. De ha nem, akkor maximum 2 helyet kell felmenni, és az egyetlen igazi rivális a Jets lehet, akik éppen mögöttünk húznak majd. A Dolphins a 12. helyen ill. a Cardinals a 14.-en még nem lehetetlen, de már elég long shot, azért már el kell adni a franchise-t. Lejjebbről meg esélytelen feljönni 1/5 elé.
Úgyhogy draft előtt árgus szemekkel figyelhetjük majd, hogy kiket scoutolnak Clevelandben és New Yorkban.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
Törölt felhasználó
Méltó lezárása volt a szezonnak. Katasztrófa minden téren, ettől még JMD szezonja is jobb volt 😀 😀 😀#outVJ
több mint 8 éve
Törölt felhasználó
Benjamin Allbright @AllbrightNFLSource says Vance Joseph is out as Broncos HC, as @AdamSchefter alluded to earlier.
Azt hiszem ez jó hír nektek.
több mint 8 éve
twitter.com/MikeKlis/status/947577573399236608Ez meg ki a pöcs?
Bár Barbrenál biztos jobb. 😀
több mint 8 éve

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 8 éve
Mondjuk ha ez kell ahhoz, hogy VJ menjen, akkor OZt a macsakájával elengedni, hogy Lynch még 1 évig koptassa a padot, igazán nem ár...Ez tényleg nem lenne nagy ár, csak az a baj, hogy akkor még Oszit vagy Macskát is meg kell tartani, mert Lynch a csere padon is le fog sérülni 2-3 meccs után. 😉
Black_Adder

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
Adam Schefter @AdamSchefterBroncos’ HC Vance Joseph faces increasingly longer odds at being retained and returning for his second season in Denver, league sources tell ESPN.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 8 éve
Szerintem csak TCn dől el, hogy ki marad. Attól is függhet, hogy milyen veterán QB jön és hogy drafton az első második vagy harmadik nap hozunk QB-t. | (Ha jön kezdő matéria FA-n és már 2 kimegy előttünk nem hinném, hogy 1/5-10re QBt húznánk, 2. nap nem biztos, hogy van az FO számára szimpatikus, szal lehet hogy csak 3. nap jön) | De akárhogy is, Lynch esélyei szerintem minimálisak. Ő kb akkor maradhat, ha VJ repül és bad coachinggal magyarázzák, azt ahol tart és akkor lehet Goffal példálózni...Nem a takarítás ténye a kérdéses most, hanem a "ki jöjjön és honnan?", de valszeg a 3-ból 1 marad majd, az kb. ma fog eldőlni, hogy ki, ha Lynch a szokásos bűnszar formáját hozza, akkor az én tippem Brock, ha villant valamit, akkor maradhat, mert neki még van szerződése...Optimista válasz: aki azt hiszi az egy hülye.Optimista válasz: Megnézik, hogy érdemes-e harcoltatni őt jövőre TC-ben a 3rd QB posztért Sieminanel és OZ-zal.Paxton Lynch lesz a kezdő a Chiefs ellen.Amúgy ezzel mi a cél? Ha jól játszik akkor minden rendben?
xrace77
Bazzani
Pesszimista: Továbbra is azt hiszik, hogy 3 fr. QB játszik itt.
Realista: Nincs semmi cél, semmi értelem, csak erre a hétre őt dobta a random.org. Vagy ha valaki szarul játszott akkor le kell cserélni, akkor is, ha olyan jön helyette aki ugyanolyan szarul játszott korábban.
És természetesen "remek hete volt edzésen"
Black_Adder
Pesszimista válasz: aki azt hiszi az egy idióta.
Realista válasz: itt mindenki hülye vagy idióta.
Én olyan takarítást végeznék itt QB poszton mint meleg limonádé a gyomorban.
Bazzani
StormST
Mondjuk ha ez kell ahhoz, hogy VJ menjen, akkor OZt a macsakájával elengedni, hogy Lynch még 1 évig koptassa a padot, igazán nem ár...
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 8 éve
Szerintem az is benne lehet ebben a nézzük meg megint Lynchet sztoriban, ha mutat valamilyen életjelet, egy lehetséges játékoscserébe, vagy a drafton egy felfelémozgásba bevonjuk. Tény, hogy nálunk teljesen fogalmatlannak tűnik második év végén. De láttunk már olyat, hogy egy másik városban, más edzőkkel és csapattal egy ilyen játékos újjászületik. Az eddigi teljesítménye ellenére a három közül az egyetlen, akinek létezhet csereértéke.Nem a takarítás ténye a kérdéses most, hanem a "ki jöjjön és honnan?", de valszeg a 3-ból 1 marad majd, az kb. ma fog eldőlni, hogy ki, ha Lynch a szokásos bűnszar formáját hozza, akkor az én tippem Brock, ha villant valamit, akkor maradhat, mert neki még van szerződése...Optimista válasz: aki azt hiszi az egy hülye.Optimista válasz: Megnézik, hogy érdemes-e harcoltatni őt jövőre TC-ben a 3rd QB posztért Sieminanel és OZ-zal.Paxton Lynch lesz a kezdő a Chiefs ellen.Amúgy ezzel mi a cél? Ha jól játszik akkor minden rendben?
xrace77
Bazzani
Pesszimista: Továbbra is azt hiszik, hogy 3 fr. QB játszik itt.
Realista: Nincs semmi cél, semmi értelem, csak erre a hétre őt dobta a random.org. Vagy ha valaki szarul játszott akkor le kell cserélni, akkor is, ha olyan jön helyette aki ugyanolyan szarul játszott korábban.
És természetesen "remek hete volt edzésen"
Black_Adder
Pesszimista válasz: aki azt hiszi az egy idióta.
Realista válasz: itt mindenki hülye vagy idióta.
Én olyan takarítást végeznék itt QB poszton mint meleg limonádé a gyomorban.
Bazzani
StormST
"I love this sport. I hate this sport."
több mint 8 éve
Nem a takarítás ténye a kérdéses most, hanem a "ki jöjjön és honnan?", de valszeg a 3-ból 1 marad majd, az kb. ma fog eldőlni, hogy ki, ha Lynch a szokásos bűnszar formáját hozza, akkor az én tippem Brock, ha villant valamit, akkor maradhat, mert neki még van szerződése...Optimista válasz: aki azt hiszi az egy hülye.Optimista válasz: Megnézik, hogy érdemes-e harcoltatni őt jövőre TC-ben a 3rd QB posztért Sieminanel és OZ-zal.Paxton Lynch lesz a kezdő a Chiefs ellen.Amúgy ezzel mi a cél? Ha jól játszik akkor minden rendben?
xrace77
Bazzani
Pesszimista: Továbbra is azt hiszik, hogy 3 fr. QB játszik itt.
Realista: Nincs semmi cél, semmi értelem, csak erre a hétre őt dobta a random.org. Vagy ha valaki szarul játszott akkor le kell cserélni, akkor is, ha olyan jön helyette aki ugyanolyan szarul játszott korábban.
És természetesen "remek hete volt edzésen"
Black_Adder
Pesszimista válasz: aki azt hiszi az egy idióta.
Realista válasz: itt mindenki hülye vagy idióta.
Én olyan takarítást végeznék itt QB poszton mint meleg limonádé a gyomorban.
Bazzani
THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 8 éve
Optimista válasz: aki azt hiszi az egy hülye.Optimista válasz: Megnézik, hogy érdemes-e harcoltatni őt jövőre TC-ben a 3rd QB posztért Sieminanel és OZ-zal.Paxton Lynch lesz a kezdő a Chiefs ellen.Amúgy ezzel mi a cél? Ha jól játszik akkor minden rendben?
xrace77
Bazzani
Pesszimista: Továbbra is azt hiszik, hogy 3 fr. QB játszik itt.
Realista: Nincs semmi cél, semmi értelem, csak erre a hétre őt dobta a random.org. Vagy ha valaki szarul játszott akkor le kell cserélni, akkor is, ha olyan jön helyette aki ugyanolyan szarul játszott korábban.
És természetesen "remek hete volt edzésen"
Black_Adder
Pesszimista válasz: aki azt hiszi az egy idióta.
Realista válasz: itt mindenki hülye vagy idióta.
Én olyan takarítást végeznék itt QB poszton mint meleg limonádé a gyomorban.
Szerkesztette: Bazzani
több mint 8 éve
Optimista válasz: Megnézik, hogy érdemes-e harcoltatni őt jövőre TC-ben a 3rd QB posztért Sieminanel és OZ-zal.Paxton Lynch lesz a kezdő a Chiefs ellen.Amúgy ezzel mi a cél? Ha jól játszik akkor minden rendben?
xrace77
Bazzani
Pesszimista: Továbbra is azt hiszik, hogy 3 fr. QB játszik itt.
Realista: Nincs semmi cél, semmi értelem, csak erre a hétre őt dobta a random.org. Vagy ha valaki szarul játszott akkor le kell cserélni, akkor is, ha olyan jön helyette aki ugyanolyan szarul játszott korábban.
És természetesen "remek hete volt edzésen"
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 8 éve
szerintem ez a híres coloradói testvériességről szól. Így Elway mindhárom hülyegyereke kétszer megkapta a kezdő posztot egy idényen belül.Paxton Lynch lesz a kezdő a Chiefs ellen.Amúgy ezzel mi a cél? Ha jól játszik akkor minden rendben?
xrace77
Bazzani
"I love this sport. I hate this sport."
több mint 8 éve
sztem mi se tudjuk mit akarunk 😀Paxton Lynch lesz a kezdő a Chiefs ellen.Amúgy ezzel mi a cél? Ha jól játszik akkor minden rendben?
xrace77
Bazzani
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 8 éve
Paxton Lynch lesz a kezdő a Chiefs ellen.Amúgy ezzel mi a cél? Ha jól játszik akkor minden rendben?
xrace77
több mint 8 éve
Cladyt leigazoltuk egy 1 napos szerzodessel, igy tolunk vonulhat vissza. Fantasztikus jatekos volt, akinek kettetortek a karrierjet a terdserulesek. Orulok h tolunk vonulhat vissza.Egészen biztosan csatlakozik majd a Ring of Fame-hez
Általános Doktor
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 8 éve
Cladyt leigazoltuk egy 1 napos szerzodessel, igy tolunk vonulhat vissza. Fantasztikus jatekos volt, akinek kettetortek a karrierjet a terdserulesek. Orulok h tolunk vonulhat vissza.
Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
több mint 8 éve
Oszi örülne a lehetőségnek, hogy Denver Bronco legyen visszavonulásáig.Valószínűleg nem az a forgatókönyv mozgatja a fantáziáját, hogy már idén visszavonul...
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 8 éve
Komment az MHR-ről. Alá is írnámEzt aláírnád? Ebből még a legreálisabb VJ kirakása, és arra se sok az esély. 😊
- FIre VJ
- Hire Shurmur
- Fire Woods
- Hire Wade back with a lifetime contract as DC/Asst HC
- Make Kubiak the OC
- Get Cousins or move up to get Rosen and start him day one.
- Revamp scouting department with people that can spot talent.
- Draft (QB) OL (multiple), RB, DT, ILB and CB.
That is all.
Zalán
Shurmur, háát... Az OC és HC két külön szakma. Többek között ő az egyik aki ezt már bizonyította is (10–23-as mérleg HC-ként). Wade nem reális. Nem ő akart elmenni, hanem elküldtük. Most egy felívelő playoff csapatnál van, miközben a Broncos top5 pickért küzd. Ha felhívnák Denverből, szerintem nevetne egy nagyot aztán tweetelne egy poénosat.
Cousins jó lenne, de nincs túl sok pénz a cap alatt, úgyhogy ha ő, akkor pl. Paradis, Shaquil Barrett aligha maradhat. Barrett még oké, de Paradis-t nem kellene elveszíteni... Nem lesz könnyű az offseason. Mire a draft jön, addigra az FA QB ügy eldől, vagy így vagy úgy. Azt feltétlenül el kellene kerülni, hogy két szék között a földre üljön (se FA, se kiemelkedő draft prospect).
Draft: az a felsorolás túl hosszú. Értékesebb pickből max 4-5 van, a többi majdnem mindegy, hogy draftolt vagy UDFA. Értékesebb picket én RB-ért és CB-ért biztosan nem adnék (hacsak nem kiemelkedően nagy steal). C.J. és Booker jó páros, a legkisebb gondot jelentik az offense-ben jelenleg. Talibnak még 2 éve van és nem látszik egyelőre a kor rajta, Harris contract alatt, Roby is jövőre még biztosan itt lesz. Egy értékesebb rookie CB a pályára se tudna jövőre kerülni, ha nem sérül le valamelyik. QB, ILB és OL (guard) nálam a kiemelt posztok az első 3-4 körre.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
Komment az MHR-ről. Alá is írnámShurmur...
- FIre VJ
- Hire Shurmur
- Fire Woods
- Hire Wade back with a lifetime contract as DC/Asst HC
- Make Kubiak the OC
- Get Cousins or move up to get Rosen and start him day one.
- Revamp scouting department with people that can spot talent.
- Draft (QB) OL (multiple), RB, DT, ILB and CB.
That is all.
Zalán
Phillipset nem tudjuk elhozni, max HC-nak interjúztathatjuk
Kubiak nem lesz már semmilyen edző, egészségügyi megfontolásból, még szép se lenne őt "visszakényszeríteni", pedig hogy szárnyalt az a 2015-16os O az ő kezei alatt...
Nem kezdem el sorolni milyen talenteket spottoltunk, de nem lenne rövid a lista maradjunk annyiban...
amcsi fórumra se írnak okosabbat mint mi ide...
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 8 éve
Komment az MHR-ről. Alá is írnám- FIre VJ
- Hire Shurmur
- Fire Woods
- Hire Wade back with a lifetime contract as DC/Asst HC
- Make Kubiak the OC
- Get Cousins or move up to get Rosen and start him day one.
- Revamp scouting department with people that can spot talent.
- Draft (QB) OL (multiple), RB, DT, ILB and CB.
That is all.
"I love this sport. I hate this sport."
több mint 8 éve
Adam Schefter
Verified account
@AdamSchefter
3m3 minutes ago
More
Patrick Mahomes will start his first NFL game Sunday vs the Broncos.
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 8 éve
Én egy kicsit félek, hogy a KC tartalékol nekünk meg kifut véletlenül egy jó eredmény. Abban biztos vagyok, hogy "remek hetünk" lesz edzésen, és azon is, hogy ezen még fogok annyit lovagolni, mint annó Fox "besztcsensz" gyöngyszemén.1/6-ról könnyen 1/10-en kívül találhatjuk magunkat. Aki szerint ennyit megér, hogy 5-11 helyett 6-10 legyen az hazudik, de az edzők és játékosok nem ezt tartják majd szem előtt, hanem hogy jövőre is legyen munkájuk.
De még az 1/4 is elérhető lehet, egy vereség kell hozzá, egy Texans és egy Bucs győzelem, meg hogy a Strength of Schedule továbbra is a miénk maradjon a leggyengébb.
Ami ennél is biztatóbb, hogy már csak 1 meccset kell kibekkelni, hogy múltidőben beszélhessünk erről a szezonról. Hogy VJről mikor beszélhetünk múltidőben az jó kérdés...
Szerkesztette: Black_Adder