Denver Broncos

49 feliratkozó

több mint 8 éve
peterk2005 Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 303 — The only discipline that lasts, is self discipline
McCoy kivágása logikus lépés volt, az offense kezdte a szétcsúszást (már az első fordulókban is, miközben még nyertünk), és ez ragadt át a többi csapatrészre. Emellett egyre kritikán alulibb (de szépen fogalmazok) volt a játék is.

Jöjjön Lynch. A szezon playoff szempontbó elment, de én a tankolást nem szeretem. Túl rövid az NFL szezon, hogy 6-7 meccset csak úgy eldobjak az évből, mert már nem számít. Dehogynem számít, ez a legjobb szórakozásunk. Ha nem is tudunk nyerni, akkor legalább próbáljunk meg szoros, izgalmas meccseket játszani, hogy legyen miért odaülni a TV elé.

A draft pozi engem nem izgat. Az 1/1 úgysem jön össze, az úgyis a Browns-é lesz, akik QB-t fognak húzni. Ergó mi úgysem tudjuk teljes szabadsággal kihúzni a következő QB-t. (minimum) a Browns mindenképpen elvisz valakit előttünk. Akkor pedig fel lehet menni akár 1/15-ről is a második/harmadik QB-ért ha kell. Lesz olyan csapat nagyon elöl, akik nem húznak QB-t (pl Colts, Niners) Talán még jobb is az esély 1/15-ről felmenni, mert többet kap a másik fél, mintha csak 1-2 helyet tradelne lejjebb. És aki nem QB-t keres, annak nem olyan értékes egy top5 pick, mint egy 1/15 és az érte kapott csereérték. Inkább az lesz a nagy kérdés, hogy QB félisten Elway GM-ként képes lesz-e negyedikre megtalálni a használható jelöltet, mert ebben eddig eléggé mellé lődözött.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
Általános Doktor Denver Broncos 2 173 — A meccs addig tart, amíg véget nem ér
Én is késeinek érzem, ha jól emlékszem két meccse mondtam h ezt a cserét meg kéne lépni. Remélem Lynch is jönni fog és egy-két meccsen belül HoF formába lendül 😛 | tavaly Carr sztem azért is játszott olyan jól mert ő volt az OC-je, hátha itt is csoda lesz |

Sztem 10-en kívül fogunk húzni, túl könnyű a sorsolásunk... Én 6-7 W várok a végére.

Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
több mint 8 éve
xrace77 Denver Broncos 4 773
Tippem
4-12, top5 drafthely
Jan 1-én repül Józsi is.
(Rob Chudzinski 4-12-es idény után első éves HCként bukott meg Clevelandben a '13as szezon végén)
több mint 8 éve
rob3r7o Denver Broncos 4 992
Ian Rapoport‏ @RapSheet
Source: The #Broncos have fired offensive coordinator Mike McCoy.
Beki
Most már minek? 3 hete kellett volna...
StormST
Lehet elborult Elway agya. De jobb később, mint soha.
roberto23
most tényleg küzdünk majd mint vaddisznó a jégen egy 7-9ért. Most már maradjon VJ, McCoy, Olivo, hogy összehozzák azt az 1/4-et...
Black_Adder
Hát azért nem tenném tűzbe a kezem, hogy így nem fog összejönni az 1/4. De valószínűleg ez valami becsületbeli ügy nálunk, hogy végigküzdjük a szezont, hátha valami csoda folytán pozitív mérleggel zárjuk. De amúgy kitudja, lehet a Lynch-Musgrave páros annyira ütni fog, hogy tolunk egy 6 meccses győzelmi sorozatot, jövőre meg meg se állunk az SB-ig 😀 nem kell ide jó draft hely.
Nyilván azért szurkolóként én is inkább nézem, ahogy utolsó leheletig küzdenek, annak ellenére is, hogy tudom semmi értelme. Mert baromira mindegy, hogy 3-13, vagy 6-10 lesz a vége.

„History is a set of lies agreed upon.”

“Auf dem Weg zurück nach Europa kann Ungarn auf Deutschland zählen.”
több mint 8 éve
Black_Adder Denver Broncos 9 496
Ian Rapoport‏ @RapSheet
Source: The #Broncos have fired offensive coordinator Mike McCoy.
Beki
Most már minek? 3 hete kellett volna...
StormST
Lehet elborult Elway agya. De jobb később, mint soha.
roberto23
most tényleg küzdünk majd mint vaddisznó a jégen egy 7-9ért. Most már maradjon VJ, McCoy, Olivo, hogy összehozzák azt az 1/4-et...

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 8 éve
rob3r7o Denver Broncos 4 992
Ian Rapoport‏ @RapSheet
Source: The #Broncos have fired offensive coordinator Mike McCoy.
Beki
Most már minek? 3 hete kellett volna...
StormST
Lehet elborult Elway agya. De jobb később, mint soha.

„History is a set of lies agreed upon.”

“Auf dem Weg zurück nach Europa kann Ungarn auf Deutschland zählen.”
több mint 8 éve
StormST Denver Broncos 13 297 — SB 50 Champion @ Grund
Elő is léptettük Musgrave-et OC-nek...

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 8 éve
StormST Denver Broncos 13 297 — SB 50 Champion @ Grund
Ian Rapoport‏ @RapSheet
Source: The #Broncos have fired offensive coordinator Mike McCoy.
Beki
Most már minek? 3 hete kellett volna...

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 8 éve
Törölt felhasználó
Ian Rapoport‏ @RapSheet
Source: The #Broncos have fired offensive coordinator Mike McCoy.
több mint 8 éve
Black_Adder Denver Broncos 9 496
CJ nyilatkozatát láttátok az öltözőből? Konkrétan sírt a srác a fumbleje miatt, mondjuk tényleg meccseldöntő lett kb....
StormST
Amúgy nem haragszok rá, sőt Oszira se. Úgy tűnik ennyire lejjebb adtam az igényeimet, hogy már az is elég, hogy meccsben voltunk a végéig és küzdött mindenki. Szerencsénk se volt, de ebben a szezonban inkább ne is legyen már. Fortuna várhat 2018-ig.
Szegény Roby, tud úgy játszani mint Talib vagy Harris csak neki gyakrabban van olyan napja, mint a tegnapi. Pedig rajta kívül magára talált a védelem. Ez a védelmi felfogás ezzel jár, de ettől még ez a helyes felfogás ezzel az anyaggal. JDR-rel se volt rossz a védelem, de láthattuk a különbséget, amikor Phillips behozta az emberezést a 0 coverage-et meg 4 helyett 5 men rusht-t...
Ami hiányzik és nem tudom mi az oka, az a take awayek. Nagyon kevés labdát szerzünk. Meg persze nagyon sokat adunk el.

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 8 éve
undisputedly Seattle Seahawks 12 960 — SuperBowl Champions 2013/2014 II 2025/2026
És ha már rekordok, mi is felállítottunk egyet tegnap. Az agyhalott Kirkpatrické lett a liga történetének leghosszabb INT returnje, amiből nem lett TD. Van dicsőség.
megyerikrisz
Bailey csinált hasonlót, csak ő PO-ban. Mármint nem magától elejtette a labdát, hanem jó 100 yardot visszahordott, hogy az 1 yardoson állítsák meg.
Black_Adder
Az 105 yard volt, elvileg akkor az volt az NFL történetének a leghosszabb non-scoring playe. És egy TE érte utól a pálya másik oldaláról... 😀
StormST
Akkor passz, valszeg félreolvastam valamit.
megyerikrisz
Ben Watson volt, ha jól emlékszem. Pont miatta az a play a Patriots számára is emlékezetes (pozitívan). Kevés olyan play van, amire mindkét csapat szívesen emlékszik.

Szerintem nem félreolvastad, egyszerűen külön kezelik az alapszakasz statisztikákat a PO-tól.
Black_Adder
Off: Egyike az all-time kedvenc playeknek:

 youtu.be/XsZCTzYNBQE
több mint 8 éve
Black_Adder Denver Broncos 9 496
És ha már rekordok, mi is felállítottunk egyet tegnap. Az agyhalott Kirkpatrické lett a liga történetének leghosszabb INT returnje, amiből nem lett TD. Van dicsőség.
megyerikrisz
Bailey csinált hasonlót, csak ő PO-ban. Mármint nem magától elejtette a labdát, hanem jó 100 yardot visszahordott, hogy az 1 yardoson állítsák meg.
Black_Adder
Az 105 yard volt, elvileg akkor az volt az NFL történetének a leghosszabb non-scoring playe. És egy TE érte utól a pálya másik oldaláról... 😀
StormST
Akkor passz, valszeg félreolvastam valamit.
megyerikrisz
Ben Watson volt, ha jól emlékszem. Pont miatta az a play a Patriots számára is emlékezetes (pozitívan). Kevés olyan play van, amire mindkét csapat szívesen emlékszik.

Szerintem nem félreolvastad, egyszerűen külön kezelik az alapszakasz statisztikákat a PO-tól.

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 8 éve
StormST Denver Broncos 13 297 — SB 50 Champion @ Grund
Elway “too soft” nyilatkozata betalált, asszem csak Harris kérte ki magának, meg Vj elsőre, de utóbbi hamar rájött, hogy igaza van az öregnek, a játékosok nagy része egyetért és tudják, hogy változtatni kéne, Wolfe konkrétan azt mondta, hogy ha így marad a dolog, akkor nem meglepő, ha mindenki repül...

CJ nyilatkozatát láttátok az öltözőből? Konkrétan sírt a srác a fumbleje miatt, mondjuk tényleg meccseldöntő lett kb....

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 8 éve
megyerikrisz Cincinnati Bengals Cincinnati Bearcats 2 838 — Bengalista
És ha már rekordok, mi is felállítottunk egyet tegnap. Az agyhalott Kirkpatrické lett a liga történetének leghosszabb INT returnje, amiből nem lett TD. Van dicsőség.
megyerikrisz
Bailey csinált hasonlót, csak ő PO-ban. Mármint nem magától elejtette a labdát, hanem jó 100 yardot visszahordott, hogy az 1 yardoson állítsák meg.
Black_Adder
Az 105 yard volt, elvileg akkor az volt az NFL történetének a leghosszabb non-scoring playe. És egy TE érte utól a pálya másik oldaláról... 😀
StormST
Akkor passz, valszeg félreolvastam valamit.

"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 8 éve
StormST Denver Broncos 13 297 — SB 50 Champion @ Grund
És ha már rekordok, mi is felállítottunk egyet tegnap. Az agyhalott Kirkpatrické lett a liga történetének leghosszabb INT returnje, amiből nem lett TD. Van dicsőség.
megyerikrisz
Bailey csinált hasonlót, csak ő PO-ban. Mármint nem magától elejtette a labdát, hanem jó 100 yardot visszahordott, hogy az 1 yardoson állítsák meg.
Black_Adder
Az 105 yard volt, elvileg akkor az volt az NFL történetének a leghosszabb non-scoring playe. És egy TE érte utól a pálya másik oldaláról... 😀

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 8 éve
Törölt felhasználó
3-7. Akkor végleg kiszálltunk a po-ból. Lehet elpuntolni a szezont. Ez a csapat bizony teljes átépítésre szorul. Kezdve az edzői stábbal. Három játékos érinthetetlen: Von. Wolfe és Chris Harris. Mindenki más nélkül megvan a csapat. Van persze még pár tehetséges játékosunk, akinek itt a helye, de ez egy leamortizált csapat. Nem kellett volna ennek mindenáron így történnie, de egy a feladatra teljesen alkalmatlan nímand kapta meg a csapatot. Ez lett belőle. Kérdés, Elway felismeri-e időben a tévedését.
Zalán
Azért én a védelem 90%-át, meg úgy a roster 70%-át megtartanám.
Nem a védelmen múlt tegnap sem. Egy TD csúnyán be lett nézve, igaz, de a többi pont vállalható, főleg úgy, hogy az O# szerencsétlenkedését figyeled kintről, hosszú percekig. Ez mentálisan felemészt még egy profit is, 20-30-40 perc után. 13 ponton tartani a Cincy-t, ha nincs az elején az INT teljesen oké, főleg úgy, hogy volt 2.5 sack, kellő nyomás Dalton-on, aki csak 154 yardot passzolt és az egész Bengals 49 (!!!) yardot futott... minden elemben, kivéve TO (mondjuk elég lényeges) felülmúltuk a vendégeket, ennek ellenére csúnya pofont kaptunk otthon. Ez nem a játékosok felelőssége. Letojom, hogy 1 év után nem lehet rookie HC-t meneszteni, de nagyon nagy baj van Elway fejében, ha nem látja mi a gond.
Az a baj, hogy mindenki ködösít, pedig tisztán látni hogy a staff alkalmatlan a feladata ellátására. Még egy fosweilerrel vagy egy macskával is a PO-ért kellene küzdeni, ilyen kerettel.
több mint 8 éve
Black_Adder Denver Broncos 9 496
Oszi egyébként nem mozgott rosszul a zsebben, tudtunk haladni vele, csak a freezelt 60 yardos FG, az RZ INT meg a végén a fumble. De az elmúlt 6 hétben ez volt a legjobb legkevésbé rossz QB teljesítmény. Mondjuk otthon és egy nem épp jó formában lévő ellenfél ellen.

Lynchből amit eddig láttunk - 2 éles meccs, 2 preseason - ennyire rossz. Kérdés mikor jutunk el oda, hogy nem az számít, hogy most ki milyen. 3-7nél fután hangozna a "right now Fosweiler gives us the best chance to win", és a 3 vak közül Lynch az akiből még lehet félszemű. Semmi jelét nem mutatta eddig ennek, de OZról és a macskáról szerintem már bebizonyosodott hogy nem megoldás egyik se.

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 8 éve
Black_Adder Denver Broncos 9 496
És ha már rekordok, mi is felállítottunk egyet tegnap. Az agyhalott Kirkpatrické lett a liga történetének leghosszabb INT returnje, amiből nem lett TD. Van dicsőség.
megyerikrisz
Bailey csinált hasonlót, csak ő PO-ban. Mármint nem magától elejtette a labdát, hanem jó 100 yardot visszahordott, hogy az 1 yardoson állítsák meg.

Szerkesztette: Black_Adder

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 8 éve
megyerikrisz Cincinnati Bengals Cincinnati Bearcats 2 838 — Bengalista
Hát ez szánalom volt, mindkét oldalon. Ettől függetlenül, reálisan nézve min két tédényi különbséggel kellett volna nyernetek. Jól elrontottátok a draftpozíciónkat. Lynch egyébként tényleg ennyire rossz, hogy esélyt sem kap? Magasan húztátok, a stáb állítólag nagyon rajta volt, edzés alapján mehetne a kukába?
Nálatok btw annyival biztatóbb a helyzet, higy egy korrekt game manager qb-val egész sokáig mehetnétek, mert a többi alapanyag nem rossz, nagyon nagy kár lenne egy teljes rebuildért.

És ha már rekordok, mi is felállítottunk egyet tegnap. Az agyhalott Kirkpatrické lett a liga történetének leghosszabb INT returnje, amiből nem lett TD. Van dicsőség.

"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 8 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 60 861 — The Mathematician
ahogy Black is írta, nem akarok full rebuildet látni
max egy soft retool

de a legnagyobb gond h újonc edzőt 1 év után nem lehet elküldeni pedig dolgozik rajta keményen

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 8 éve
rob3r7o Denver Broncos 4 992
Na ki mire számít Lynch-től? 😀 Azt hiszem innentől ez az idény egyetlen kérdése. Kérdés, most szurkoljak annak, hogy váljon be, és esetleg mentse meg VJ állását, vagy bukjon ő is és jöjjön az újratervezés?
roberto23
Semmire. Egy hitehagyott csapatba beszállni úgy, hogy nem kiharcoltad a helyed, hanem kifogytak előled a fogalmatlanok, hanem nincs más... Sok jóra ne számíts. De persze jöjjön Lynch. Legyen miért szurkolni.
Zalán
Pedig egyébként pont az kéne motiválja a játékosokat, hogy bebizonyitsak jövőre is helyük van a csapatban. Lynch-re ez hatvanyozottan igaz.

„History is a set of lies agreed upon.”

“Auf dem Weg zurück nach Europa kann Ungarn auf Deutschland zählen.”
több mint 8 éve
Zalán Denver Broncos 4 983 — I'am a Broncos Fan and I believe in Mile High Magic...
Na ki mire számít Lynch-től? 😀 Azt hiszem innentől ez az idény egyetlen kérdése. Kérdés, most szurkoljak annak, hogy váljon be, és esetleg mentse meg VJ állását, vagy bukjon ő is és jöjjön az újratervezés?
roberto23
Semmire. Egy hitehagyott csapatba beszállni úgy, hogy nem kiharcoltad a helyed, hanem kifogytak előled a fogalmatlanok, hanem nincs más... Sok jóra ne számíts. De persze jöjjön Lynch. Legyen miért szurkolni.

Szerkesztette: Zalán

"I love this sport. I hate this sport."
több mint 8 éve
Zalán Denver Broncos 4 983 — I'am a Broncos Fan and I believe in Mile High Magic...
3-7. Akkor végleg kiszálltunk a po-ból. Lehet elpuntolni a szezont. Ez a csapat bizony teljes átépítésre szorul. Kezdve az edzői stábbal. Három játékos érinthetetlen: Von. Wolfe és Chris Harris. Mindenki más nélkül megvan a csapat. Van persze még pár tehetséges játékosunk, akinek itt a helye, de ez egy leamortizált csapat. Nem kellett volna ennek mindenáron így történnie, de egy a feladatra teljesen alkalmatlan nímand kapta meg a csapatot. Ez lett belőle. Kérdés, Elway felismeri-e időben a tévedését.

"I love this sport. I hate this sport."
több mint 8 éve
rob3r7o Denver Broncos 4 992
Na ki mire számít Lynch-től? 😀 Azt hiszem innentől ez az idény egyetlen kérdése. Kérdés, most szurkoljak annak, hogy váljon be, és esetleg mentse meg VJ állását, vagy bukjon ő is és jöjjön az újratervezés?

„History is a set of lies agreed upon.”

“Auf dem Weg zurück nach Europa kann Ungarn auf Deutschland zählen.”
több mint 8 éve
Törölt felhasználó
Csak a száraz tények:

- 90 óta nem kaptunk ki 6x egymás után
- a Bengals utoljára 1975-ben nyert Denverben
- 1992 óta több TO-ja van a Broncosnak mint TD-je
- a 23 TO asszem most rekord a szezonban

Azt mondtam megyek aludni 23-kor, maradtam. 5kor kelek melóba. Megérte? Mazohista.
Szerintem ezt a csapat, VJ-vel és az OC-al, na meg Brokival, nem érdemli meg...