Denver Broncos

49 feliratkozó

több mint 10 éve
StormST Denver Broncos 11 082 — SB 50 Champion @ Grund


(((((Érdekes azzal nem foglalkozik senki, amikor mi reklamálunk, hogy löködik az elkapóinkat kiiktatva a play-eink ütemezését..))))StormST
hallatlan h mit meg nem tesznek ellenetek..a többi 31 csapat meccsén persze nincs ilyen, és a Broncos sem szokott ilyesmit csinálni soha..szóval mélyen együtt érzek😀Muck
Amíg szabályos, addig ok (bár ez sokszor határesetes, pl. a Bay-Bay rángatásnál), de érdekes módon egész eddig a blokkolás is az volt, vagyis nem fújták meg, most meg hirtelen nem lett szabályos, egyik fordulóról a másikra...



THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 10 éve
xrace77 Denver Broncos 4 502
Már meg ne haragudjatok, de mi a fene értelme van ennek a vitának? Főleg inkább a Pats fanoktól kérdezném, hogy minek bíróznak itt egy győztes meccs után, ahelyett, hogy örülnének mint majom a farkának, hogy nem lett kiütés a vége, és végül egy óriási fordítással megnyerték a meccset.flzoli
Minden közös meccs után jön egy-két tag a Holy Hungarian Pecc Fan Club 417-es Kumin Ferenc Médiafigyelő és Igazságosztó Brigádból és megmondja mit kell gondolni. Szokj hozzá!
több mint 10 éve
topin New England Patriots 2 002


(((((Érdekes azzal nem foglalkozik senki, amikor mi reklamálunk, hogy löködik az elkapóinkat kiiktatva a play-eink ütemezését..))))StormST
hallatlan h mit meg nem tesznek ellenetek..a többi 31 csapat meccsén persze nincs ilyen, és a Broncos sem szokott ilyesmit csinálni soha..szóval mélyen együtt érzek😀
több mint 10 éve
StormST Denver Broncos 11 082 — SB 50 Champion @ Grund
Sly W. büntije tényleg nevetséges volt, de azt hittem, hogy olyanokról beszélünk, amikkel belenyúltak a meccsbe. A Gronk """lökést""" 10-ből kb. 0-szor fújják be. Nem nagyon látom, hogy borzasztóan nagyokat tévedtek volna a károtokra.Imitheking
Mondjuk a hosszabításban a Deckerre dobott offensive holdigot se láttam még meccsen befújni. .peterk2005
akkor biztos nem láttad előtte az Amendolára dobottat ugyanazért..lehet pont akkor pislogtál😀Muck
Mondjuk úgy, hogy ez előtt a meccs előtt nem lehetett látni. Talán pont azért jött, mert páran nekiálltak reklamálni a ligában, hogy mi ezt csináljuk...

(((((Érdekes azzal nem foglalkozik senki, amikor mi reklamálunk, hogy löködik az elkapóinkat kiiktatva a play-eink ütemezését, pl. most is a Ryan pick abból lett, hogy Decker-t addig rángatta-löködte, míg ő került előbbre a fordulás után, PM meg ütemre és helyre dobott, nem emberhez...))))



THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 10 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 681 — The only discipline that lasts, is self discipline
Sly W. büntije tényleg nevetséges volt, de azt hittem, hogy olyanokról beszélünk, amikkel belenyúltak a meccsbe. A Gronk """lökést""" 10-ből kb. 0-szor fújják be. Nem nagyon látom, hogy borzasztóan nagyokat tévedtek volna a károtokra.Imitheking
Mondjuk a hosszabításban a Deckerre dobott offensive holdigot se láttam még meccsen befújni. .peterk2005
akkor biztos nem láttad előtte az Amendolára dobottat ugyanazért..lehet pont akkor pislogtál😀Muck
Nem valódi offensive holdingra gondolok, hanem a Deckerre dobottra. Olyan nem láttam még. 😀

Egyébként tényleg sokat pislogok, az a fránya cigifüst. 😊


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 10 éve
topin New England Patriots 2 002
Sly W. büntije tényleg nevetséges volt, de azt hittem, hogy olyanokról beszélünk, amikkel belenyúltak a meccsbe. A Gronk """lökést""" 10-ből kb. 0-szor fújják be. Nem nagyon látom, hogy borzasztóan nagyokat tévedtek volna a károtokra.Imitheking
Mondjuk a hosszabításban a Deckerre dobott offensive holdigot se láttam még meccsen befújni. .peterk2005
akkor biztos nem láttad előtte az Amendolára dobottat ugyanazért..lehet pont akkor pislogtál😀
több mint 10 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 36 300 — Lájkold a zsűrit!
Nem szokásom bannolni, de a fröcsögést mellőzzük.


Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 10 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 681 — The only discipline that lasts, is self discipline
Sly W. büntije tényleg nevetséges volt, de azt hittem, hogy olyanokról beszélünk, amikkel belenyúltak a meccsbe. A Gronk """lökést""" 10-ből kb. 0-szor fújják be. Nem nagyon látom, hogy borzasztóan nagyokat tévedtek volna a károtokra.Imitheking
Mondjuk a hosszabításban a Deckerre dobott offensive holdigot se láttam még meccsen befújni. Az a Pats 40 yardosán belül, 2&4-nél történt. Ha nem fújják be, kb. 35-ös és first down. 2&14 és punt lett belőle, és utána jött nálatok a 2&4-re be nem fújt DPI. Mondhatni vissza kompenzáltak a zebrák. (Ami amúgy legalább annyira rossz, mint egy rossz ítélet.)

Kár ezt ragozni. Kaptatok egy kis hazai pályát, de nem olyant amit ne lehetne megkapni. Az ilyen kis hazai pályába belefér, hogy nektek is fújtak bár rosszat. Ha nem fújtak volna, az nagy hazai pálya lett volna. 😊 De tök mindegy, mert mindkét csapatnak ezen kívül is bőven megvolt a győzelmi esélye. Nem ezen múlt.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 10 éve
StormST Denver Broncos 11 082 — SB 50 Champion @ Grund
Már meg ne haragudjatok, de mi a fene értelme van ennek a vitának? Főleg inkább a Pats fanoktól kérdezném, hogy minek bíróznak itt egy győztes meccs után, ahelyett, hogy örülnének mint majom a farkának, hogy nem lett kiütés a vége, és végül egy óriási fordítással megnyerték a meccset.flzoli
Azért, mert bántja az igazságérzetünket, vagy legalábbis az enyémet, hogy még a végén kiderül, mekkora hazai pályát kaptunk. Lehet jönni a szövegértéssel, meg szummázni, hogy kire mennyi zászló repült, de talán elég lenne nyitott szemmel visszanézni a meccs végét.Imitheking
Szerintem a te szemed nyitva volt, csak erősen Pats-es szemüveg mögött, ha szerinted nekünk lejtett a pálya...



THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 10 éve
Imitheking New England Patriots 1 878
Már meg ne haragudjatok, de mi a fene értelme van ennek a vitának? Főleg inkább a Pats fanoktól kérdezném, hogy minek bíróznak itt egy győztes meccs után, ahelyett, hogy örülnének mint majom a farkának, hogy nem lett kiütés a vége, és végül egy óriási fordítással megnyerték a meccset.flzoli
Azért, mert bántja az igazságérzetünket, vagy legalábbis az enyémet, hogy még a végén kiderül, mekkora hazai pályát kaptunk. Lehet jönni a szövegértéssel, csámcsogni a nickemen, meg szummázni, hogy kire mennyi zászló repült, de talán elég lenne nyitott szemmel visszanézni a meccs végét.
több mint 10 éve
StormST Denver Broncos 11 082 — SB 50 Champion @ Grund
Gronk lökését a TD előtt.StormST
Remélem ezt Te sem gondolod komolyan...
Szerk.:  www.patriots.com/media-center/videos/Highlight-Rob-Gronkowski-6-yard-TD/0e0f6576-3d92-41a4-ac90-68d66c73b8f2Boston
Jah, értem, tehát ha neki nem fújják be, akkor nem szabálytalan? Hát pedig de, szabály szerint az, ott a TE már nem kezdeményezhetné a kontaktust, főleg nem tolhatná el magától a védőt, amikor jön a labda...

Vicces, hogy holding-ok megítélésén megy a nagy hűhó, pedig az billenős mindig, de ha az elkapó ellöki magától a védőjét, az nem szabálytalan...



THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 10 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 066 — farkas.l.zoltan@gmail.com
A zebrákra nem kenném, de azért nem mehetek el szó nélkül amellett, hogy volt pár eléggé billenős ítélet, kulcs szituációkban, amikkel mondhatni belenyúltak a meccsbe, de végül nem rajtuk múlott, hanem a saját rossz játékunkon, mert lett volna így is épp elég esélyünk nyerni, de nem tudtunk élni az esélyekkel...StormST
Ja, szerintem is kurvára tolták a Denvert, amikor meleg lett a pite.Imitheking
Elmagyaráznád, minek jössz ide hergelni a népet ilyen mondatokkal? A saját portádon azt csinálsz amit akarsz, de itt rohadtul nem fogsz megértő fülekre találni az ilyen mondatokkal....

több mint 10 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 066 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Már meg ne haragudjatok, de mi a fene értelme van ennek a vitának? Főleg inkább a Pats fanoktól kérdezném, hogy minek bíróznak itt egy győztes meccs után, ahelyett, hogy örülnének mint majom a farkának, hogy nem lett kiütés a vége, és végül egy óriási fordítással megnyerték a meccset.

több mint 10 éve
Burkus New England Patriots Alabama Crimson Tide 5 869 — Küzdve küzdj és bízva bízzál...
A Pats elleni ötből három abban drive-ban volt, amikor a Broncos egyenlítése volt a kérdés.

2x ennyi is lehetett volna a Denvernek, ha a Ninko és Jones elleni holdingokat befújják.

A Thompkins elleni DPI-nél be nem dobott zászló meg a meccs múlhatott volna. Nem volt kicsi segítség a zebráktól.
több mint 10 éve
StormST Denver Broncos 11 082 — SB 50 Champion @ Grund
A zebrákra nem kenném, de azért nem mehetek el szó nélkül amellett, hogy volt pár eléggé billenős ítélet, kulcs szituációkban, amikkel mondhatni belenyúltak a meccsbe, de végül nem rajtuk múlott, hanem a saját rossz játékunkon, mert lett volna így is épp elég esélyünk nyerni, de nem tudtunk élni az esélyekkel...StormST
Ja, szerintem is kurvára tolták a Denvert, amikor meleg lett a pite.Imitheking
Jézus, sore winner...

Inkább meg se kéne szólalni, mert megsértem a becses önérzetét egy két madárnak, úgy látom...

King of ****...StormST
Én csak tökéletesen egyetértek a kiemelt résszel. Nyugodj meg szépen.Imitheking
Légy szíves akkor sorolj párat és akkor én is megteszem majd az én oldalamra...StormST
Kettő elég lesz? Egyenlítő driveban többszöri holding leszarása Joneson, jellemző, hogy csak azt dobták le, mikor egyszerre tépték le Ninkovich meg Jones fejét.A másik a gyönyörű DPI Thompkinson a hosszabbításban, ami sima first downt és a drive folytatását érte volna.Imitheking
OK, akkor én felteszem ellene a nyilvánvaló visszarántás Bay-Bay-nál 3&2-es screen passznál, Gronk lökését a TD előtt, meg mondjuk a bónusznak Sly Williams nevetséges 15 yard-os büntijét még a második negyedben...StormST
Sly W. büntije tényleg nevetséges volt, de azt hittem, hogy olyanokról beszélünk, amikkel belenyúltak a meccsbe. A Gronk """lökést""" 10-ből kb. 0-szor fújják be. Nem nagyon látom, hogy borzasztóan nagyokat tévedtek volna a károtokra.Imitheking
3&6 helyett 15 yard-al arrébb 1&10 az nálam elég komoly belenyúlás, főleg úgy, hogy épp a totál gödörben lévő Pats-t próbálták 24-0-nál továbblökdösni, ami épp nem sikerült nekik, de nem rajtuk múlott, de megint szövegértés, azt csak bónusznak tettem be, mint írtam is...

Én meg azt nem látom, hogy annyira nagyokat tévedtek volna a károtokra, a holding befújás vagy nem az mindig vitatott, el lehet rajta csámcsogni, de mindkét oldalon minden meccsen lehet épp eleget találni, ha jól megnézi az ember...



THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 10 éve
PM_the_sheriff Denver Broncos 1 155
A zebrákra nem kenném, de azért nem mehetek el szó nélkül amellett, hogy volt pár eléggé billenős ítélet, kulcs szituációkban, amikkel mondhatni belenyúltak a meccsbe, de végül nem rajtuk múlott, hanem a saját rossz játékunkon, mert lett volna így is épp elég esélyünk nyerni, de nem tudtunk élni az esélyekkel...StormST
Ja, szerintem is kurvára tolták a Denvert, amikor meleg lett a pite.Imitheking
Jézus, sore winner...

Inkább meg se kéne szólalni, mert megsértem a becses önérzetét egy két madárnak, úgy látom...

King of ****...StormST
Én csak tökéletesen egyetértek a kiemelt résszel. Nyugodj meg szépen.Imitheking
Légy szíves akkor sorolj párat és akkor én is megteszem majd az én oldalamra...StormST
Kettő elég lesz? Egyenlítő driveban többszöri holding leszarása Joneson, jellemző, hogy csak azt dobták le, mikor egyszerre tépték le Ninkovich meg Jones fejét.A másik a gyönyörű DPI Thompkinson a hosszabbításban, ami sima first downt és a drive folytatását érte volna.Imitheking
OK, akkor én felteszem ellene a nyilvánvaló visszarántás Bay-Bay-nál 3&2-es screen passznál, Gronk lökését a TD előtt, meg mondjuk a bónusznak Sly Williams nevetséges 15 yard-os büntijét még a második negyedben...StormST
Sly W. büntije tényleg nevetséges volt, de azt hittem, hogy olyanokról beszélünk, amikkel belenyúltak a meccsbe. A Gronk """lökést""" 10-ből kb. 0-szor fújják be. Nem nagyon látom, hogy borzasztóan nagyokat tévedtek volna a károtokra.Imitheking
Penalties (Number-Yards) DE: 9 - 85 Penalties (Number-Yards) NE: 5 - 36

Szerintem eléggé beszédes statisztika, de egyébként még ellenetek fújtak. A kis **** nem kellene? 😀

You hear about how many fourth quarter comebacks that a guy has and I think it means a guy screwed up in the first three quarters. - Peyton Manning
több mint 10 éve
Burkus New England Patriots Alabama Crimson Tide 5 869 — Küzdve küzdj és bízva bízzál...
Gronk lökését a TD előtt.StormST
Remélem ezt Te sem gondolod komolyan...
Szerk.:  www.patriots.com/media-center/videos/Highlight-Rob-Gronkowski-6-yard-TD/0e0f6576-3d92-41a4-ac90-68d66c73b8f2Boston
De, komolyan gondolja. Csak a győzelmet nem kell magyarázni 😊
több mint 10 éve
Boston New England Patriots Boston College Eagles 2 350 — dart@freestart.hu
Gronk lökését a TD előtt.StormST
Remélem ezt Te sem gondolod komolyan...
Szerk.:  www.patriots.com/media-center/videos/Highlight-Rob-Gronkowski-6-yard-TD/0e0f6576-3d92-41a4-ac90-68d66c73b8f2

Do your job
több mint 10 éve
Imitheking New England Patriots 1 878
A zebrákra nem kenném, de azért nem mehetek el szó nélkül amellett, hogy volt pár eléggé billenős ítélet, kulcs szituációkban, amikkel mondhatni belenyúltak a meccsbe, de végül nem rajtuk múlott, hanem a saját rossz játékunkon, mert lett volna így is épp elég esélyünk nyerni, de nem tudtunk élni az esélyekkel...StormST
Ja, szerintem is kurvára tolták a Denvert, amikor meleg lett a pite.Imitheking
Jézus, sore winner...

Inkább meg se kéne szólalni, mert megsértem a becses önérzetét egy két madárnak, úgy látom...

King of ****...StormST
Én csak tökéletesen egyetértek a kiemelt résszel. Nyugodj meg szépen.Imitheking
Légy szíves akkor sorolj párat és akkor én is megteszem majd az én oldalamra...StormST
Kettő elég lesz? Egyenlítő driveban többszöri holding leszarása Joneson, jellemző, hogy csak azt dobták le, mikor egyszerre tépték le Ninkovich meg Jones fejét.A másik a gyönyörű DPI Thompkinson a hosszabbításban, ami sima first downt és a drive folytatását érte volna.Imitheking
OK, akkor én felteszem ellene a nyilvánvaló visszarántás Bay-Bay-nál 3&2-es screen passznál, Gronk lökését a TD előtt, meg mondjuk a bónusznak Sly Williams nevetséges 15 yard-os büntijét még a második negyedben...StormST
Sly W. büntije tényleg nevetséges volt, de azt hittem, hogy olyanokról beszélünk, amikkel belenyúltak a meccsbe. A Gronk """lökést""" 10-ből kb. 0-szor fújják be. Nem nagyon látom, hogy borzasztóan nagyokat tévedtek volna a károtokra.
több mint 10 éve
StormST Denver Broncos 11 082 — SB 50 Champion @ Grund
A zebrákra nem kenném, de azért nem mehetek el szó nélkül amellett, hogy volt pár eléggé billenős ítélet, kulcs szituációkban, amikkel mondhatni belenyúltak a meccsbe, de végül nem rajtuk múlott, hanem a saját rossz játékunkon, mert lett volna így is épp elég esélyünk nyerni, de nem tudtunk élni az esélyekkel...StormST
Ja, szerintem is kurvára tolták a Denvert, amikor meleg lett a pite.Imitheking
Jézus, sore winner...

Inkább meg se kéne szólalni, mert megsértem a becses önérzetét egy két madárnak, úgy látom...

King of ****...StormST
Én csak tökéletesen egyetértek a kiemelt résszel. Nyugodj meg szépen.Imitheking
Légy szíves akkor sorolj párat és akkor én is megteszem majd az én oldalamra...StormST
Kettő elég lesz? Egyenlítő driveban többszöri holding leszarása Joneson, jellemző, hogy csak azt dobták le, mikor egyszerre tépték le Ninkovich meg Jones fejét.A másik a gyönyörű DPI Thompkinson a hosszabbításban, ami sima first downt és a drive folytatását érte volna.Imitheking
OK, akkor én felteszem ellene a nyilvánvaló visszarántás Bay-Bay-nál 3&2-es screen passznál, Gronk lökését a TD előtt, meg mondjuk a bónusznak Sly Williams nevetséges 15 yard-os büntijét még a második negyedben...



THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 10 éve
Imitheking New England Patriots 1 878
A zebrákra nem kenném, de azért nem mehetek el szó nélkül amellett, hogy volt pár eléggé billenős ítélet, kulcs szituációkban, amikkel mondhatni belenyúltak a meccsbe, de végül nem rajtuk múlott, hanem a saját rossz játékunkon, mert lett volna így is épp elég esélyünk nyerni, de nem tudtunk élni az esélyekkel...StormST
Ja, szerintem is kurvára tolták a Denvert, amikor meleg lett a pite.Imitheking
Jézus, sore winner...

Inkább meg se kéne szólalni, mert megsértem a becses önérzetét egy két madárnak, úgy látom...

King of ****...StormST
Én csak tökéletesen egyetértek a kiemelt résszel. Nyugodj meg szépen.Imitheking
Légy szíves akkor sorolj párat és akkor én is megteszem majd az én oldalamra...StormST
Kettő elég lesz? Egyenlítő driveban többszöri holding leszarása Joneson, jellemző, hogy csak azt dobták le, mikor egyszerre tépték le Ninkovich meg Jones fejét.A másik a gyönyörű DPI Thompkinson a hosszabbításban, ami sima first downt és a drive folytatását érte volna.
több mint 10 éve
StormST Denver Broncos 11 082 — SB 50 Champion @ Grund
A zebrákra nem kenném, de azért nem mehetek el szó nélkül amellett, hogy volt pár eléggé billenős ítélet, kulcs szituációkban, amikkel mondhatni belenyúltak a meccsbe, de végül nem rajtuk múlott, hanem a saját rossz játékunkon, mert lett volna így is épp elég esélyünk nyerni, de nem tudtunk élni az esélyekkel...StormST
Ja, szerintem is kurvára tolták a Denvert, amikor meleg lett a pite.Imitheking
Jézus, sore winner...

Inkább meg se kéne szólalni, mert megsértem a becses önérzetét egy két madárnak, úgy látom...

King of ****...StormST
Én csak tökéletesen egyetértek a kiemelt résszel. Nyugodj meg szépen.Imitheking
Légy szíves akkor sorolj párat és akkor én is megteszem majd az én oldalamra...



THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 10 éve
Imitheking New England Patriots 1 878
A zebrákra nem kenném, de azért nem mehetek el szó nélkül amellett, hogy volt pár eléggé billenős ítélet, kulcs szituációkban, amikkel mondhatni belenyúltak a meccsbe, de végül nem rajtuk múlott, hanem a saját rossz játékunkon, mert lett volna így is épp elég esélyünk nyerni, de nem tudtunk élni az esélyekkel...StormST
Ja, szerintem is kurvára tolták a Denvert, amikor meleg lett a pite.Imitheking
Jézus, sore winner...

Inkább meg se kéne szólalni, mert megsértem a becses önérzetét egy két madárnak, úgy látom...

King of ****...StormST
Én csak tökéletesen egyetértek a kiemelt résszel. Nyugodj meg szépen.
több mint 10 éve
StormST Denver Broncos 11 082 — SB 50 Champion @ Grund
A zebrákra nem kenném, de azért nem mehetek el szó nélkül amellett, hogy volt pár eléggé billenős ítélet, kulcs szituációkban, amikkel mondhatni belenyúltak a meccsbe, de végül nem rajtuk múlott, hanem a saját rossz játékunkon, mert lett volna így is épp elég esélyünk nyerni, de nem tudtunk élni az esélyekkel...
Amelyik nem tud magyarul, az PM-ben megkereshet, ajánlok neki pár magyartanárt szívesen, kb. általános iskola 5. osztály a szövegértés...

Szerk.: természetesen akinek nem inge...



THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 10 éve
StormST Denver Broncos 11 082 — SB 50 Champion @ Grund
A zebrákra nem kenném, de azért nem mehetek el szó nélkül amellett, hogy volt pár eléggé billenős ítélet, kulcs szituációkban, amikkel mondhatni belenyúltak a meccsbe, de végül nem rajtuk múlott, hanem a saját rossz játékunkon, mert lett volna így is épp elég esélyünk nyerni, de nem tudtunk élni az esélyekkel...StormST
Ja, szerintem is kurvára tolták a Denvert, amikor meleg lett a pite.Imitheking
Jézus, sore winner...

Inkább meg se kéne szólalni, mert megsértem a becses önérzetét egy két madárnak, úgy látom...

King of ****...



THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!