Detroit Lions

34 feliratkozó

több mint 6 éve
harras Arizona Cardinals 523
a meccs végén a GB védelem, nem tudta hol van, szinte teljesen eszköztelennek látszottak, pedig pokoli jól játszottak 50-55 percig. Pete Carroll ért ennyire a támadó focihoz, hogy belenyúljon, de ez közmegegyezés szerint Bevell műve volt. Láttunk ilyen meccset korábban is pl. a Tampa ellen, egészen komikus volt…. és innentől sok ilyen meccsünk volt, sajnos.

Mindenek előtt jobbulást, és mielőbbi felépülést Bazza barátomnak.
hogy lehet, hogy Matt Patricia felvette azt az embert, aki pont ellene hívta azt a végzetes utolsó játékot
Helmut Zimmer
Lehet rosszul emlékszem, de mintha Caroll minden felelősséget vállalt volna. Wilson is. Bevell meg egyetértett hogy Wilson volt a hibás. Emberileg és vezetési képességeket illetően érdekes.

Szerkesztette: harras
több mint 6 éve
nando89 Green Bay Packers Wisconsin Badgers 4 353
Viszont Hockenson kiraly. Ha Stafford elkezd bizni benne igazan, alazni fog, most volt jo par play az utolso percekben, illetve a hosszabbitasban is, amikor uresre jatszotta magat, de Stafford nem arra nezett.
Stez
Pontosan ...ha van pozitívum az ő , elképesztően nagyot játszott már az első meccsén ..Nem folyik le sok víz a Dunán és abszolut ő lesz a csapat arca .
Nagyon irigylem 😊
több mint 6 éve
Stez SMU Mustangs 46 875 — Whoops, looks like something went wrong.
Viszont Hockenson kiraly. Ha Stafford elkezd bizni benne igazan, alazni fog, most volt jo par play az utolso percekben, illetve a hosszabbitasban is, amikor uresre jatszotta magat, de Stafford nem arra nezett.

több mint 6 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 24 037 — Axel Foley
A regi Lions, a regi Bazza visszatert. Beindult a fociszezon. Konnycsepp szokik a szemembe!

Egyébként egyetertek.
ulpianus
Talán annyiban más, hogy negyedannyira sem basz fel a dolog.
Illetve egy ami igen. Hogy Deák Bill Patriciához képest még Caldwell is reménytelibb arcot vágott a vonal mellett. Ez a szerencsétlen csak rázza a fejét, rázza, rázza.

több mint 6 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 18 009 — Circus Maximus
A regi Lions, a regi Bazza visszatert. Beindult a fociszezon. Konnycsepp szokik a szemembe!

Egyébként egyetertek.


Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 6 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 24 037 — Axel Foley
@BeastFBall: So the next few games for the Lions, they are facing

LAC
@ Philly
KC
@ GB
Vikes

Szerintetek megéli Patricia a bye weeket a csapat élén?
Mert ha ez 5 vereség lesz akkor nem hinném.
Bazzani
Pedig az lesz. De nem lesz kirúgva év végéig.
Aztán jöhet a következő világtalan.
MacPhisto
Full mindegy ki jön ide.
A vesztes kód bele van vésve a csapat történetébe.
Legyünk túl ezen a szezonon, menjen akinek mennie kell és jöhet valaki aki szintén le akarja húzni a karrierjét a WC-n.

több mint 6 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 667 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
@BeastFBall: So the next few games for the Lions, they are facing

LAC
@ Philly
KC
@ GB
Vikes

Szerintetek megéli Patricia a bye weeket a csapat élén?
Mert ha ez 5 vereség lesz akkor nem hinném.
Bazzani
Pedig az lesz. De nem lesz kirúgva év végéig.
Aztán jöhet a következő világtalan.
MacPhisto
Van amikor a türelmes tulajdonos rossz dolog.
 twitter.com/NFLDraftBites/status/1170849615811436545

Szerkesztette: iktriad
több mint 6 éve
MacPhisto Detroit Lions Michigan Wolverines 2 993 — Detroit vs. everybody
@BeastFBall: So the next few games for the Lions, they are facing

LAC
@ Philly
KC
@ GB
Vikes

Szerintetek megéli Patricia a bye weeket a csapat élén?
Mert ha ez 5 vereség lesz akkor nem hinném.
Bazzani
Pedig az lesz. De nem lesz kirúgva év végéig.
Aztán jöhet a következő világtalan.

Only team in NFC not to play in the Super Bowl.
DET UM
több mint 6 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 24 037 — Axel Foley
@BeastFBall: So the next few games for the Lions, they are facing

LAC
@ Philly
KC
@ GB
Vikes

Szerintetek megéli Patricia a bye weeket a csapat élén?
Mert ha ez 5 vereség lesz akkor nem hinném.

több mint 6 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 24 037 — Axel Foley
@DetroitMoments: “Trust Me”

You have to have trust in your 10 year vet..  twitter.com/lionsfanreport/status/1170842857973981185/video/1

több mint 6 éve
MacPhisto Detroit Lions Michigan Wolverines 2 993 — Detroit vs. everybody
Na majd szóljatok, ha nem Deák Bill Gyula retardált öccse lesz az edzőnk. Addig nem érdekel ez a szar.
MacPhisto
Ha az idiota koordinator nem ker idot, nem lenne mirol beszelni, es sima Lions W. Ez nem Patricia hibaja volt.
Stez
A koordinátor nem kérhet időt.
MacPhisto
A koordinator mutatta az idokerest. Ugyhogy ha Patricia kerte is ki hivatalosan, a koordinator miatt.
Stez
Szoktam én is mutogatni a tv előtt. Ettől még ez a HC felelőssége.

Asked directly who called the timeout, Patricia said: “I’m calling the timeouts. We were looking at the play clock trying to get that stuff down and get it figured out at that point.”

Szerkesztette: MacPhisto

Only team in NFC not to play in the Super Bowl.
DET UM
több mint 6 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 24 037 — Axel Foley
Na majd szóljatok, ha nem Deák Bill Gyula retardált öccse lesz az edzőnk. Addig nem érdekel ez a szar.
MacPhisto
Ha az idiota koordinator nem ker idot, nem lenne mirol beszelni, es sima Lions W. Ez nem Patricia hibaja volt.
Stez
A koordinátor nem kérhet időt.
MacPhisto
A koordinator mutatta az idokerest. Ugyhogy ha Patricia kerte is ki hivatalosan, a koordinator miatt.
Stez
Ugyanakkora kapitális balfasz mindkettő.
"Bízzatok bennem!" -ezt ordította nekik Stafford az időkérés után.
Patricia meg csak rázta a fejét ahogy az esetek 99%-ában szokta.
1-2év és újra New Englandben lesz, ha kell még oda akkor.

több mint 6 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 24 037 — Axel Foley
Pár éve feltettem magamnak a kérdést, hogy lesz e majd olyan amikor már nem úgy érdekel az NFL. Azt hiszem a tegnap este egy ilyen pillanat volt.
Be kell látnom, hogy a Lions soha nem lesz olyan csapat ami örömet okoz majd a drukkereknek.
Tegnap én az elbaszott időkérés után kikapcsoltam a meccset és olyan nyugodtan aludtam ahogy csak kell. Reggel megnéztem az eredményt, de kb le sem szarom.

Megint eljutottunk oda, hogy ki kell várni amíg ez a balfasz brigád eltakarodik a csapat éléről azért, hogy egy hasonlóan balfasz brigád tudjon a helyükre ülni.
Sajnos Patricia a fejrázáson kívül semmi érdemit nem tudott hozzátenni a csapat sikeréhez, ez a "húzzuk ki valahogy a végéig" mentalitás semmi jóra nem vezet.
Bevell is beárazta magát a tegnapi időkéréssel. Stafford legszivesebben elküldte volna a kurva anyjába ahonnan jött.
Az a Stafford aki amúgy soha semmit nem fog nyerni ezzel a csapattal, mert nincs meg benne az a plusz ami kellene hozzá.
Nem megbántva a Cards drukkereket, de idén ilyen gyenge csapat nem fog mégegyszer szembejönni. Most lesz kb öt olyan meccsünk ahol a nemlétező OL mögött Matt az életéért fog küzdeni, ez az offense meg teljesen hatástalan lesz.
Majd jövőre, vagy azután, vagy soha.

több mint 6 éve
Stez SMU Mustangs 46 875 — Whoops, looks like something went wrong.
Na majd szóljatok, ha nem Deák Bill Gyula retardált öccse lesz az edzőnk. Addig nem érdekel ez a szar.
MacPhisto
Ha az idiota koordinator nem ker idot, nem lenne mirol beszelni, es sima Lions W. Ez nem Patricia hibaja volt.
Stez
A koordinátor nem kérhet időt.
MacPhisto
A koordinator mutatta az idokerest. Ugyhogy ha Patricia kerte is ki hivatalosan, a koordinator miatt.

több mint 6 éve
MacPhisto Detroit Lions Michigan Wolverines 2 993 — Detroit vs. everybody
Na majd szóljatok, ha nem Deák Bill Gyula retardált öccse lesz az edzőnk. Addig nem érdekel ez a szar.
MacPhisto
Ha az idiota koordinator nem ker idot, nem lenne mirol beszelni, es sima Lions W. Ez nem Patricia hibaja volt.
Stez
A koordinátor nem kérhet időt.

Only team in NFC not to play in the Super Bowl.
DET UM
több mint 6 éve
Stez SMU Mustangs 46 875 — Whoops, looks like something went wrong.
Na majd szóljatok, ha nem Deák Bill Gyula retardált öccse lesz az edzőnk. Addig nem érdekel ez a szar.
MacPhisto
Ha az idiota koordinator nem ker idot, nem lenne mirol beszelni, es sima Lions W. Ez nem Patricia hibaja volt.

több mint 6 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 667 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Idegenben jó az X, no de így?
több mint 6 éve
MacPhisto Detroit Lions Michigan Wolverines 2 993 — Detroit vs. everybody
Na majd szóljatok, ha nem Deák Bill Gyula retardált öccse lesz az edzőnk. Addig nem érdekel ez a szar.

Only team in NFC not to play in the Super Bowl.
DET UM
több mint 6 éve
akdestroyer Seattle Seahawks 4 796
Ezt a posztot a Brittanica Encyclopedia-ba kéne beleírni, ahelyett hogy 2 hónap múlva a feledés homályába vész.
akdestroyer
Az angolra fordítását akkor vállalod. Köszi 😉
dande
Az elég vicces lenne.

több mint 6 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 46 192 — Így remélem megfelelek nektek.....
Ezt a posztot a Brittanica Encyclopedia-ba kéne beleírni, ahelyett hogy 2 hónap múlva a feledés homályába vész.
akdestroyer
Az angolra fordítását akkor vállalod. Köszi 😉
több mint 6 éve
kristóf17 Indianapolis Colts 3 428 — Colts fan
Ezt a posztot a Brittanica Encyclopedia-ba kéne beleírni, ahelyett hogy 2 hónap múlva a feledés homályába vész.
akdestroyer
Még az aranykommenteket szerettük volna megvalósítani, bár a stezéhez hasonló uralkodó attitűd okán vélhetően hagyjuk az egészet
r.baggio
Értsd a viccet. Ne vegyétek magatokra. Steztől meg főleg. Jöhet az az aranykomment bármit is jelentsen 😊
több mint 6 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 667 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Köszönöm Helmut barátom!
OFF
A magyar egészségügy fáradozásai ellenére is egyre jobban vagyok, mivel átestem egy hugyúti fertőzésnek diagnosztizált és kezelt a végére már perforált vakbélgyulladáson. Pár hét és reméljük csak a sebhely marad mint emlék.

Go Lions, majd próbálok kicsit aktív lenni a szezon elején, bár így fekve telefonról nem az igazi.
Bazzani
Mihamarabbi jobbulást Bazza!
több mint 6 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 24 037 — Axel Foley
Köszönöm Helmut barátom!
OFF
A magyar egészségügy fáradozásai ellenére is egyre jobban vagyok, mivel átestem egy hugyúti fertőzésnek diagnosztizált és kezelt a végére már perforált vakbélgyulladáson. Pár hét és reméljük csak a sebhely marad mint emlék.
ON
Az írásod meg váo.
Igaz többször el kellett olvasnom, hogy mindent megértsek.
Nekem is az az érzésem, hogy Patricia nem csak azért hozta ide Bevellt mert épp ő volt szabad.
Most egy olyan DC-OC párosunk van aki ismeri az utat a sikerhez, meglátjuk oda is érnek e.
Azért én szkeptikus vagyok, mert bár ez a keret elég ígéretes (főleg a kezdősor) de láttunk mi már sokszor falon pókot és hittük el, hogy majd ez az év lesz a nagy kitörés.
Az első 6 fordulóban szerintem meg is írjuk az útvonalat. Vasárnap például az NFL egyik legmisztikusabb támadóegysége ellen játszhatunk, amiről sztem jelenleg még tippelni sem tud igazán senki, ellenben a Cards védelme gyengécskének tűnik ami ellen a Bevell féle brigádnak illene villantania egy 30pont körüli teljesítményt.

Szóval érdekes szezonunk lehet, a North bivalyerős, még megtippelni sem lehet a végeredményt. Egyik csapatnál sem lepne meg az 1.-4.hely bármelyike a csoportban.

Helm én fizetni nem tudok most a cikkért bár ahogy nézem ez lett most a divat, de az életben ha egyszer összefutunk lesz egy sör. 😊

Go Lions, majd próbálok kicsit aktív lenni a szezon elején, bár így fekve telefonról nem az igazi.

Szerkesztette: Bazzani

több mint 6 éve
peach Atlanta Falcons 15 612 — a new hope (again)
Ezt a posztot a Brittanica Encyclopedia-ba kéne beleírni, ahelyett hogy 2 hónap múlva a feledés homályába vész.
akdestroyer
Még az aranykommenteket szerettük volna megvalósítani, bár a stezéhez hasonló uralkodó attitűd okán vélhetően hagyjuk az egészet
r.baggio
Szerintem legyen.



...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 6 éve
Stez SMU Mustangs 46 875 — Whoops, looks like something went wrong.
Vagy csak mert keptelen vagy (es lennel) elviselni, hogy nem a te kenyed-kedve szerint alakulna a tortenet. De azt mar megszoktuk, hogy ilyenkor inkabb torpedozni kezdesz. 8-D