Indianapolis Colts
50 feliratkozó
több mint 11 éve
Roják, Lenner, Cseperkáló. hová? talán spec teambe 😀Vargát felkapták a finnek, hogy ő az első NFL játékosuk.Pedig az NFL is úgy igazította a menetrendjét (csütörtök esti meccsünk), hogy az októberi Szerbek elleni selejtezőn ráérjen
Így nem lesz magyar válogatott 😊
Höri
Rynald
I have two secret weapons -- my legs, my arms and my brain.-- Michael Vick
több mint 11 éve
Vargát felkapták a finnek, hogy ő az első NFL játékosuk.Pedig az NFL is úgy igazította a menetrendjét (csütörtök esti meccsünk), hogy az októberi Szerbek elleni selejtezőn ráérjen
Így nem lesz magyar válogatott 😊
Höri
több mint 11 éve
Mondjuk Ricsi jó példa arra, hogy ez sem jön be mindig. Nem sok ember volt aki szar játékosnak tartotta amikor elhoztuk. Sőt, mindenki őt vitte volna ligában ha egy futót kellett volna választaniuk.Ez enyhe túlzás.
dugo93
Már csak abból kiindulva, hogy még az itteni szurkolókat is megosztotta a csere, a Browns fanok meg egyenesen megmondták, hogy Trent nem jó játékos, és rohadtul örültek a cserének.
több mint 11 éve
Vargát felkapták a finnek, hogy ő az első NFL játékosuk.Így nem lesz magyar válogatott 😊
több mint 11 éve
Mondjuk Ricsi jó példa arra, hogy ez sem jön be mindig. Nem sok ember volt aki szar játékosnak tartotta amikor elhoztuk. Sőt, mindenki őt vitte volna ligában ha egy futót kellett volna választaniuk.
több mint 11 éve
Denverben Clady pihen 10 millióval. Green Bay-ben Nelson szintén annyival. Baltimore-ban Suggs, Pitta, vagy tavaly a teljes secondary, stb. Értem én amit mondad, de ennek így semmi értelme. Minden csapatnál vannak drága, nem teljesítő, kieső játékosok.Meg aztán a semmiről vitatkozunk, mert Wilkerson nem volt FA. A dline-ban idén volt Suh 19 milla per évért, aztán Dan Williams. Michael Johnson, és már jön Langford. OLB-ben/pass rusherben volt Odrick, McPhee, Cole meg Derrick Morgan. Justin Houstonok nincsenek, azokat döntően visszaviszi a csapatuk, a Suh eset nagyon ritka. Cornerben szidjuk Tolert, node kit kellett volna hozni? Volt Revis és Maxwell csilliárdokért, meg Buster Skrine, Culliver, meg Antonio Cromartie kétszer annyiért, mint Toler...
Azt a vitát is folytathatjuk a végtelenségig, hogy az oline-ba miért nem hoztuk el Mathis-t (vagy Orlando Franklin-t, akit én történetesen tényleg szerettem volna nálunk látni, mert őt jónak tartom nagyon. és fiatal is). De van értelme? Ha elhozzuk Franklint, akkor még egy Cole sincs, akkor Werner van OLB-ben. Előbbre lennénk? Aligha...
FA-ról nem lehet bajnokságot nyerni. Muszáj lesz kiépíteni a csapat gerincét saját magunknak, máshogy nem megy. Egyetlen csapatot se tud senki mondani, aki SB-ig jutott, és nem saját maga épített fel egy kurva erős gerincet hozzá. A saját csapat építéséhez meg az kell, hogy a rookie-nak kell beállnia, és játéklehetőséget kapnia. És a rookie az esetek 90%-ban először szar lesz. A top20-on kívül legalábbis, de mi ott nem húzunk. És bizony az is gyakori, hogy a rookie nem csak a rookie évében szar, hanem utána is az. És akkor cserélni kell, új rookie-t hozni. Nem csak mi bénázunk így, hanem mindenki. Időnként van egy Seattle v. Niners, amelyiknek bejön pár év egymás után, de általában nem. Általában az van, ami a Patsnél is, hogy 5-6 évig próbáltak secondary-t építeni, és nem jött össze, pedig húztak egy szekérderéknyit, elöl is meg hátul is. Kínlódtak, de sehogy se jött össze. De közben konstansan jók voltak, mert Belichick 17 éve építkezik, folyamatosan, és ezért van egy Bradyjük PLUSZ van Gronkowski, van Solder, Wollmer, Mayo, Ninkovich, Collins, Chandler Jones, volt Wilfork, stb, stb, stb. Volt és van egy gerinc, ami mellett lehet próbálkozni. És ahova volt értelme odavinni Revist egy évre. Jussunk el oda, ahol ők vannak, hogy a posztok jelentősebb részén van saját nevelésű, minimum átlagosnál jobb játékosunk, és akkor lesz értelme azon vitázni, hogy megéri-e Wilkerson.
(Zárójelben mondom, hogy ha az idei év esetleg gyatrábbra sikerül, mint a tavalyi, de kiderül, hogy 4-5 idei pickünk beválik, azzal hosszú távon akkor is nagyot lépünk előre. Ha meg SB-köszöbig jutunk megint, de közben kiderül, hogy az egész draft class kuka, akkor ott leszünk ahol a part szakad.)
Szerkesztette: peterk2005


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 11 éve
Nem feltétlenül kell kinevelni, csak nem Trent Cole-okra és nem Arthur Jonesokra kell elkölteni 7-8 milliókat, hanem akkor mondjuk egy Wilkersonra évi 13 milliót. Durva? Igen, kibaszott durva pénz ez, de egyedül hozza azt, amit a két említett játékos hozzátesz a csapathoz. Ezen kellene elgondolkozni. Jelenállás szerint tökre mindegy, hogy évi 14 milliót fizetsz-e egy valakinek vagy évi 7 milliót két játékosnak, ha egyszer mindkettő gyenge/egyik sem játszik. Ha szépen összeadod, hol vannak ilyen félreeső milliók, mint például Walden esetében vagy Donald Thomaséban volt, akkor már ott vagy, hogy nyugodt szívvel elhozhatod az előbb említett Wilkersont például.
több mint 11 éve
Volt. Pillanatnyilag hamburger kiadó és/vagy polcfeltöltő.ő már WR 😊nem. ez most nem a vereség utána nyavajgások egyike. én 1 napja is úgy láttam, hogy rossz az egész. tényleg az. cole 8millió? toler 4,5? ebből együtt megkapsz egy ligaelit passrushert plusz engem cornernek és jobbak leszünk 😕Miska84Cole 7 millió, Toler meg 4.5, de nulla garantáltas, meccspénzzel. Melyik az a ligaelit passrusher akit megkaphatok 11.5 milláért, garantált nélkül? Te nem is kellesz. 😀 Még egy Demarcus Ware is 11 millió, pedig ő már nem ligaelit. Meg egy matuzsálem. Egy ligaelit rusher az manapság majdnem Luck pénz... Justin Houston szottyadt 100 millióba kerül, 35 millió garantálttal, évi átlag 19 millás cap teherrel.... Az ilyent kinevelni kell, nem megvenni. Megvenni legfeljebb az veszi meg, akinél Terelle Pryor passzolgat. 😀
peterk2005
Miska84
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 11 éve
ő már WR 😊nem. ez most nem a vereség utána nyavajgások egyike. én 1 napja is úgy láttam, hogy rossz az egész. tényleg az. cole 8millió? toler 4,5? ebből együtt megkapsz egy ligaelit passrushert plusz engem cornernek és jobbak leszünk 😕Miska84Cole 7 millió, Toler meg 4.5, de nulla garantáltas, meccspénzzel. Melyik az a ligaelit passrusher akit megkaphatok 11.5 milláért, garantált nélkül? Te nem is kellesz. 😀 Még egy Demarcus Ware is 11 millió, pedig ő már nem ligaelit. Meg egy matuzsálem. Egy ligaelit rusher az manapság majdnem Luck pénz... Justin Houston szottyadt 100 millióba kerül, 35 millió garantálttal, évi átlag 19 millás cap teherrel.... Az ilyent kinevelni kell, nem megvenni. Megvenni legfeljebb az veszi meg, akinél Terelle Pryor passzolgat. 😀
peterk2005
I have two secret weapons -- my legs, my arms and my brain.-- Michael Vick
több mint 11 éve
nem. ez most nem a vereség utána nyavajgások egyike. én 1 napja is úgy láttam, hogy rossz az egész. tényleg az. cole 8millió? toler 4,5? ebből együtt megkapsz egy ligaelit passrushert plusz engem cornernek és jobbak leszünk 😕Miska84Cole 7 millió, Toler meg 4.5, de nulla garantáltas, meccspénzzel. Melyik az a ligaelit passrusher akit megkaphatok 11.5 milláért, garantált nélkül? Te nem is kellesz. 😀 Még egy Demarcus Ware is 11 millió, pedig ő már nem ligaelit. Meg egy matuzsálem. Egy ligaelit rusher az manapság majdnem Luck pénz... Justin Houston szottyadt 100 millióba kerül, 35 millió garantálttal, évi átlag 19 millás cap teherrel.... Az ilyent kinevelni kell, nem megvenni. Megvenni legfeljebb az veszi meg, akinél Terelle Pryor passzolgat. 😀


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 11 éve
ncore még mindig várat, valahol meglehet nézni/le lehet tölteni a tegnapi meccset?TYT
Sajnos nem tudtam követni rendesen a meccset, de az eredmény és a statok elkeserítőek..tényleg kellett ez a pofon, le kell szállni a földre.
szampi#33
Hungarian Indianapolis Colts Fan Club I'll always be a Colt. Always! - Peyton Manning
több mint 11 éve
ncore még mindig várat, valahol meglehet nézni/le lehet tölteni a tegnapi meccset?Sajnos nem tudtam követni rendesen a meccset, de az eredmény és a statok elkeserítőek..tényleg kellett ez a pofon, le kell szállni a földre.
több mint 11 éve
Csak Mariota a zsebben is tud játszani, míg RGIII sosem volt erre képes. És ahogy előbbi egyre jobban tanul bele az NFL szisztémájába, úgy hagyhatják el például a read optiont.Az meg oké, hogy tudatos volt a játékhívás, de ez egyáltalán nem változtat azon, hogy Mariota most hatalmas király volt egy bottom védelem ellen, viszont a Bills védői ki fogják nyírni, ott lesznek a seggében folyamatosan, nem fogja kisegíteni a futás, az elkapók nehezen tudnak majd elszakadni, és lehetne sorolni, a lényeg, hogy ott ő is szenvedni fog valószínűleg, legyen bármilyen is a hívás, főleg, mert a Bills ellen nem fognak összejönni a screenek és a rövid játékok, mert a védők röhögve takarítják majd el a Tennessee támadóit.
Ilyen egy elit védelem, de mi mondjuk ezt a szót nem ismerjük. Még egy def guru HC is pont arra volt elég, hogy a középmezőnyig fejlődjön az egység.
OL-re térve egyszerűen szánalmasnak gondolom az egész FO részéről azt a statisztikát, miszerint az elmúlt két-három szezonban messze Luck kapta a legtöbb ütés, hozzá értek oda legtöbbször, és minden évben őt sackelik majdnem a legtöbbször, mindezt úgy, hogy félelmetesen jól mozog a zsebben, amivel legalább plusz 15-20 sack elől menekül meg.
több mint 11 éve
Azért azt add hozzá, hogy Mariota egy bottom védelem ellen szerepelt így, míg a Colts a liga talán legjobb védelme ellen szenvedett. Nem ugyanaz.én láttam a tennessee meccset. szerintem pont nem az a lényeg h ki ellen játszott és nem az a lényeg h nekünk milyeneket a képességeink. hanem az h a book és plan az első pillanattól kezdve (nem akkor amikor a futó minden első try-ra 1 yardot hoz) a képességeire van kihegyezve. hogy ez meddig tartható arról vannak gondolataim. a griffin féle read option is élt pár hétig (jó kicsit tovább) aztán a liga kitalálta rá a megoldást. de ez nem attól függ h ki az ellenfél. persze az össze középpassz (Zombori úrnak középfasz) azért ment el a draw-fake után mert gyenge linebacker állt ott. Levonta David ligaelit. ez tény. csak egyszerűen ehhez az egyetemből átemelt szisztémát ki kell elemezni, meg kell oldani. itt a lényeg amit mondtani akartam: nem fostak, be merték vállalni a kulcsjátékosokra való szisztémát. nálunk ehhez kellett 2 év, illetve az, hogy ehhez még a lelkét, az OL-t még mindig nem raktuk rendbe az kurva ciki.
Teszem hozzá, pontosan Mariota az, aki a mi védelmünket is szét fogja szopatni, mert gyenge a defense, de ezt a szezon előtt is tudtuk, hogy így lesz.
Törölt
I have two secret weapons -- my legs, my arms and my brain.-- Michael Vick
több mint 11 éve
az a legnagyobb baj, hogy grigson szar. ez amit itt a hilton-dorsett-saga volt az pont törvényszerű. hilton megsérült. mennyire nem tudjuk. de ha nagyon? akkor benne hagyott 20 milliót a szerződésben, mert amikor épp menne a műtét után a rehabra akkor aláírt volna évi 7-8 millióért is. hiba-hiba hátán. rossz a playcall. nehogy már egy mariota 13-16-ot tudjon egy olyan elkapósorral. azért mert a képességeihez van igazítva a gameplan. ha csak 20+-t akarunk passzolni akkor hozzuk ide vicket évi 2 millióért és az csípőből eldobja a 80 yardos flyt.Azért azt add hozzá, hogy Mariota egy bottom védelem ellen szerepelt így, míg a Colts a liga talán legjobb védelme ellen szenvedett. Nem ugyanaz.
az O-line a lelke a focinak, erre évek óra baszunk rá.
mi kell ahhoz h grigson repüljön? szeretném ha az lenne, ha ez egy 7-9-es szezon, akkor legyen az, leszarom.
és itt nem az a szurkoló beszél belőlem aki minden verség után kongatja a vészharagot. akkor is ez a véleményem, ha megfordítjuk és nyerünk 26-24-re. szar a szakmai vezetés úgy ahogy van. rosszak a trade-ek, bődületes hibák a drafton, az FA-n. Toler a cicám, de valahogy mindig igaza is van. nem kezdő szint, magas fizu, üveg.
megint összehozunk majd 8 szoros meccset, abból megnyerünk hetet. lesz belőle 9-7. csoportgyőzelem, jön valami nyomorult cincy. megverjük, és akkor minden rózsaszín. hát kurvára nem. ezt a csapatot ilyen cap space-szel, irányítóval csak jobban lehetne vezetni. bele se merek gondolni ha másik csoportba lennénk
Miska84
Teszem hozzá, pontosan Mariota az, aki a mi védelmünket is szét fogja szopatni, mert gyenge a defense, de ezt a szezon előtt is tudtuk, hogy így lesz.
több mint 11 éve
nem kell beszarni, jó a Bills.toler felépül, megtanul focizni.
a Jets hasonló szóval már hétfőn látjuk, hogy tanultak-e a mecsből a fiúk. Szerintem fognak.
Höri
és hirtelen az O-line is. meg felépül mathis és megfiatalodnak 5 évet cole-lal együtt. #tizenotegy
I have two secret weapons -- my legs, my arms and my brain.-- Michael Vick
több mint 11 éve
nem kell beszarni, jó a Bills.a Jets hasonló szóval már hétfőn látjuk, hogy tanultak-e a mecsből a fiúk. Szerintem fognak.
több mint 11 éve
nem. ez most nem a vereség utána nyavajgások egyike. én 1 napja is úgy láttam, hogy rossz az egész. tényleg az. cole 8millió? toler 4,5? ebből együtt megkapsz egy ligaelit passrushert plusz engem cornernek és jobbak leszünk 😕szeretném ha az lenne, ha ez egy 7-9-es szezon, akkor legyen az, leszarom. és itt nem az a szurkoló beszél belőlem aki minden verség után kongatja a vészharagot.Miska84De igen. 😊
peterk2005
az O-line-hoz való hozzáállás meg katasztrófa. gyorsabban nyomták hátra a centert minthogy bandi meg tudja csinálni a dropbacket
I have two secret weapons -- my legs, my arms and my brain.-- Michael Vick
több mint 11 éve
szeretném ha az lenne, ha ez egy 7-9-es szezon, akkor legyen az, leszarom. és itt nem az a szurkoló beszél belőlem aki minden verség után kongatja a vészharagot.Miska84De igen. 😊


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 11 éve
az a legnagyobb baj, hogy grigson szar. ez amit itt a hilton-dorsett-saga volt az pont törvényszerű. hilton megsérült. mennyire nem tudjuk. de ha nagyon? akkor benne hagyott 20 milliót a szerződésben, mert amikor épp menne a műtét után a rehabra akkor aláírt volna évi 7-8 millióért is. hiba-hiba hátán. rossz a playcall. nehogy már egy mariota 13-16-ot tudjon egy olyan elkapósorral. azért mert a képességeihez van igazítva a gameplan. ha csak 20+-t akarunk passzolni akkor hozzuk ide vicket évi 2 millióért és az csípőből eldobja a 80 yardos flyt.az O-line a lelke a focinak, erre évek óra baszunk rá.
mi kell ahhoz h grigson repüljön? szeretném ha az lenne, ha ez egy 7-9-es szezon, akkor legyen az, leszarom.
és itt nem az a szurkoló beszél belőlem aki minden verség után kongatja a vészharagot. akkor is ez a véleményem, ha megfordítjuk és nyerünk 26-24-re. szar a szakmai vezetés úgy ahogy van. rosszak a trade-ek, bődületes hibák a drafton, az FA-n. Toler a cicám, de valahogy mindig igaza is van. nem kezdő szint, magas fizu, üveg.
megint összehozunk majd 8 szoros meccset, abból megnyerünk hetet. lesz belőle 9-7. csoportgyőzelem, jön valami nyomorult cincy. megverjük, és akkor minden rózsaszín. hát kurvára nem. ezt a csapatot ilyen cap space-szel, irányítóval csak jobban lehetne vezetni. bele se merek gondolni ha másik csoportba lennénk
I have two secret weapons -- my legs, my arms and my brain.-- Michael Vick
több mint 11 éve
X-rays Negative On T.Y. Hilton’s Knee Injury.Pending an MRI, it appears Hilton does not have a significant knee injury.
több mint 11 éve
Egyáltalán nem érdekel, hogy kikaptunk, amiatt van bennem keserűség, mert pont azon a két-három poszton mondtunk csődöt, amikért az FA előtt imádkoztunk, és amikért az FA után anyáztunk – mondván tojtunk erősíteni ezekre, mert az FO szerint jó a jelenlegi keret.Nem szólok a DL-re, mert csilliárdok vannak a két kezdő DE-nkben, Langfordban és Jonesban, az baromira nagy pech, hogy utóbbi szarik a pályára menni. De láttuk az ottani gondokat, javítani akartak rajta. Rendben van, azt mondom, és Langford nem volt egyáltalán rossz.
A legtöbben nem hittük el, hogy egy Cole-nak hogy fizethettünk ennyit, és rögtön elsőre bebizonyosodott, hogy azt a minőséget nem tudja hozni az egységbe, amit vártunk volna. Abszolút nem jó ez a Bills támadófal, ezt mi szúrtuk el, nem más. Manuskyból konkrétan hülyét csinált az ellenfél ismét, és ez már kezd rohadt sok lenni.
A két jelenlegi ILB-nk egyénileg jó játékos, viszont ugyanazt tudják, nem egészítik ki egymást. Lassúak, nem tudnak emberezni, nem véletlen, hogy gyakran nyeljük be a rövid passzokat, amikor a linebackernek kell embereznie, akár zónáznia, akár kimennie embereznie, elmennie mondjuk a futóval vagy a tight enddel. Ez nekünk nem megy.
Nézzünk hátrébb. Butler megint ahogy szélre került, az nem verte meg, aki nem akarta. Slotban jó volt, de ezzel nem érünk így semmit. Igen, sírtunk itt a cornerbackért akár draftról, akár FA-ról, mondván, Toler nem rossz, HA egészséges. De karrierjét tekintve többet volt sérült, mint egészséges, erre alapozni nem lehet. Súlyos hiba az FO-tól, ez is. Olyan ez, mint a koton, inkább legyen kéznél és ne kelljen, mint hogy kelljen, de ne legyen nálad.
Mindig jó, ha több jó cornered van, most pedig sajnos nem is volt szerencsénk, Toler meg is sérült, szarban a haza innentől kezdve, mert láttuk, hogy az a Bills támadósor, ahol egy jó elkapó van Watkins személyében, egy igazából átlag alatti irányítóval fossá alázott minket egy NFL-szinten átlagos offense-szel.
Rinyáltunk itt a safetyért, mondván ha Adams visszajön, még akkor is baromi szarul állunk a poszton. Volt itt nálunk minden ezen a meccsen, de megmondom őszintén, elég rég éreztem azt, hogy akár FS, de főleg SS-ben ennyire súlytalanok legyünk, ha nem látom Adamséket a pályán, akkor észre sem veszem, hogy egyáltalán élnek még. Őszintén? Eddig elpoénkodtam azzal, hogy hozzuk el Chancellort, de ezek után szó nélkül elgondolkoznék azon, hogy valami 2016/2+2017/3 körüli ajánlatot odadobjak érte. Minőségben javít az egységen, nem is keveset, de ami sokkal fontosabb, ez a teljes védelem el van veszve, és nincs egy leader, aki összetartaná őket. Itt volt Bethea, majd maradt Redding, de az ő hiányukban kissé káosz van itt.
Támadófal. No comment. Oké, a Bills DL a liga egyik legjobbja, de ez akkor is kritikán aluli volt. Mert azt mondom, oké, hogy Mewhortot átküldtük RT-be (ahol egyébként kurva szar, minden meccsen), fiatal, még tanulja a dolgokat, de az, hogy egy Louist nem zavar le az edzői stáb két olyan drive után, mint amit nyújtott rögtön az elején, hát azért ez no comment. Nem mellesleg Holmes is az FO heppje, de kritikán aluli volt eddig is, bármikor, bárki ellen játszott. Luck nem sűrűn szokott fosni, de a Bills ellen másfél negyed után már azt láttam, hogy be van tojva. Egyszerűen nem tartható állapot az, hogy a franchise QB-d szezononként hagyod, hogy 110-szer megüssék, ezzel messze vezettük tavaly is ezt a statisztikát, amire nem kéne túl büszkének lenni.
Luck. Fölösleges szépíteni, elképesztően gyenge volt. Az első év után azt mondtuk, hogy vetkőzze le a hibáit, de azóta is azt ismételgetjük, hogy nagy baja, hogy ragaszkodik egy-egy elkapójához. Kezdődött Wayne-nel, folytatódik Hiltonnal, de hogy folyamatosan, megállás nélkül rádobálja ezeket a lehetetlen labdákat, az már egészen elképesztő. Tök szép, hogy Hilton elkap 1300 yardot, tök szép, hogy meccsenként azért van egy-egy bravúros elkapása ezekből, de amikor meccsenként dob ezekből egy picket Luck, akkor már azt mondom, ez nem éri meg. A két méteres Calvin Johnsonra, aki egyébként az ilyen 50/50-es labdákat brutális százalékkal szokta leszedni, arra azt mondom, dobja fel Luck, de Hilton egészen más karakter, és ez most már több kárt okoz, mint amit használ.
Ahogy Hilton megsérült, Luck elkezdett nézelődni, és jobban is ment a játék, változatos volt. Persze valljuk be, Hamilton az első félidőben leszerepelt, ennyi kellett neki, hogy rájöjjön, ne a hosszú játékokat hívja, és ne erőltesse a fölösleges big playeket. Paganót láttam a pálya mellett, de nem lehet, hogy valami dublőr volt az? Esetleg meccs elején ott volt, majd az első drive után hazament? Ő is pontosan ennyire volt tényező. Ezért sem vagyok vele kibékülve, mert számomra alap elvárás, hogy egy HC bele tudjon nyúlni a meccsbe, kellően fel tudja rázni a játékosait, akiknek a fejében szemmel láthatóan káosz uralkodott.
Egyre jobban örülök annak, hogy csúnyán elkenték a szánkat, mert ha nem kapunk most egy ilyen pofont, akkor ebbe a csapatban nagyon benne lett volna megint, hogy kapjon egy ötvenest a Patstől. Persze így is benne van, és egyre jobban tartok attól, hogy megint csúnya pofont kapunk, viszont reménykedem, hogy ez a verés extra motivációt ad, ami a Pats ellen csúcsosodik ki majd... Talán.
több mint 11 éve
Azért szezon összefoglalót egy meccs alapján még ne vonjunk. 😊 A Pats a 2001-es(?) idényét asszem egy 41-0-ás vereséggel kezdte. És tavaly se néztek ki jobban 4 forduló után.Ami negatív volt, de egyúttal várható is: ez a Bills dline első meccsen sok volt még ennek a falnak. Negatív volt, mert játszhattak volna jobban is, és várható is, mert ennyi új emberrel ill. új poszton játszó emberrel általában a falak szoknak össze a leglassabban. Körbenéztem a többi meccsen is, és hát a nem kész falak ligaszerte eléggé szenvedtek. Még imén a Ravens fal is, pedig ott csak 1 embert kellett ideiglenesen pótolni.
És igaz ez a dline-ra is, ha annyi az újonc, mint nálunk. Senki nem játszott még ezelőtt Colts mezben NFL meccset, ketten meg egyáltalán nem. Langford nekem tetszett, jól mutatkozott be, de Parryben és Andersonban is többet látok még ez alapján a meccs alapján is, mint Chapmanékben. A futások zömét megállítottuk, most nem úgy futottak át minket, mint a Pats tette, hogy konstansan képtelenek voltunk tartani a los-t. Most inkább néhány nagy futással öltek meg minket, ami inkább javítható. Az LB sor nagyon nem találta a gapjeit, kiszorították, stb. őket. Ezen komolyan javítani kell. Nem lepne meg, ha Freeman helyén rövidesen Irving kezdene, ő elég fogalmatlan volt. A passrush-al is csak próbálkoztunk, nem nagyon jött össze semmi. Walden/Werner oldalán ez borítékolható volt, de Cole se villogott egyelőre. Azért itt nagyon hiányzik Mathis.
A Gore, Robinson, Varga hármas tetszett. Csak, hát a playcalling ugye. Ha nem kapsz labdát, nem sokat tudsz csinálni... Az egy dolog, hogy Luckot sem értem, hogy mi a f*sz van vele ezzel a Hilton fixációval, de a playcalling is olyan szürke volt az első félidőben, hogy az ihaj. Pep Hamiltonnak is van házifeladata, mert ez nagyon ergya volt. Kiszámítható, érthetetlen, nem hatékony. A második félidő közepére kezdtük azt játszani, amit kéne egy ilyen offense-el. Az, hogy van egy Hiltonunk meg egy Dorsettünk, kurvára nem azt jelenti, hogy 20 yardon belül ne is nézzünk célpontot.... Szóval a következő meccsre ha nem jönnek a screen-ek, a bunch formációk, az elzárásos rövid játékok, akkor igen csalódott leszek.
Szóval az oline-ban és a dline-ban még várok botladozásokat, de az offensive playcallingot rendbe kell tenni. A védelemben pedig nem ártana némi passrush, és a linebackerek kapják össze magukat, tömjék be azokat a kva gapeket, nem engedhetik meg, hogy elnyomják őket.
Szerkesztette: peterk2005


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 11 éve
Az egészben az az idegesítő, hogy az egész meccsen azt lehetett érezni, hogy meg van hülyülve mindenki. Az edzők, a támadók, a védők, egytől egyig. Pass rush nincsen, secondary nincsen, van egyedül Vontae, aki leszedi azt, akivel szembe odaáll. Ahogy az várható volt, OL nincsen, de a brutális offense, ami papíron megvan, egyáltalán nem jobb a tavalyinál.
Luck ugyanúgy mindent Hiltonra dobál, az első félidőben konkrétan három picket dobott, szerencsénkre ebből kettőt elejtett az ellenfél. Nem tudja levetkőzni Luck, hogy ne mindig a szerelmére dobja a labdát meggondolatlanul. Meg is szívjuk ezt, mert Hilton a tizedik ütésig bírta, ráadásul a térde sérült meg, ami mindig para.
Megérdemeltük ezt a pofont, szerintem kellett is, hogy ne megint rólunk szóljon a liga, és leszálljon a földre mindenki.
Viszont úgy vagyok vele, hogy inkább most nyaljunk kukit, ha ez a siralom az ára, hogy a playoffban viszont magára találjon a csapat.
Ja, és igazoljuk vissza Redzsit. 😀😀😀