Indianapolis Colts

52 feliratkozó

11 órája
Bence94 Indianapolis Colts 1 904
2 napja
Rynald Indianapolis Colts 245
Gondolom itt is az volt, hogy big play ne legyen, hanem inkább az idő pörögjön és ennek oltárán áldozzuk fel mindent ami korábban volt. Az biztos h nem szurkoló barát.
darwinbanaz
Meg kockázatos így is, 3 driveból 10 pont kellett utána hogy behúzzuk végül, ami azért a mi offensünkkel finoman szólva se magától értetődő
2 napja
darwinbanaz Indianapolis Colts Hawaii Rainbow Warriors 228
Ja, és visszanéztem a meccset "gyorsba" (40 minute filmet, picit tekergetve), és másodszorra nézve máshogy látom már, mint rögtön meccs után. Máshogy látom, de még kevésbé értem. Mert két és fél negyedig gyakorlatilag azt csináltuk, amit hiányoltam, volt 5 man rush, voltak blitzek, egészen kreatív késleltetett safety / corner blitzek is. És volt spy is az irányítón rendszeren. És jól ment! Fogtuk a Steelerst, nagyon szépen. Ezek után teljesen érthetetlen, hogy ha ilyen jól ment, akkor miért kellett az utolsó másfél negyedre visszamenni klasszik Bradley-be, és átmenni softba, only zónázásba. Amin meg úgy jöttek át, mint kés a vajon.
peterk2005 udvari bolond
Vagy felsőbb utasítás (Steichen) vagy Bradley egyéni döntése, amit Steichen jóvá hagyott. Jó példa erre a Pats akik általában akkor is fullon nyomták a gázt, ha 30 ponttal vezettek.
Ez a jelenség egyébként sok csapatnál megfigyelhető, nekem kiemelkedik még ezek közül is a Ravens. Amint megvan a 2-3 labdabirtokáls, takarék üzemmód.
Diszkomfortos az edzőknek "kockázatos" playeket játszani, mert egyszer basszák el és azonnal elő vannak véve, hogy "Hogy lehet ilyen faxságot csinálni?!". Nehéz terep. Gondolom itt is az volt, hogy big play ne legyen, hanem inkább az idő pörögjön és ennek oltárán áldozzuk fel mindent ami korábban volt. Az biztos h nem szurkoló barát.
3 napja
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 681 — The only discipline that lasts, is self discipline
Ja, és visszanéztem a meccset "gyorsba" (40 minute filmet, picit tekergetve), és másodszorra nézve máshogy látom már, mint rögtön meccs után. Máshogy látom, de még kevésbé értem. Mert két és fél negyedig gyakorlatilag azt csináltuk, amit hiányoltam, volt 5 man rush, voltak blitzek, egészen kreatív késleltetett safety / corner blitzek is. És volt spy is az irányítón rendszeren. És jól ment! Fogtuk a Steelerst, nagyon szépen. Ezek után teljesen érthetetlen, hogy ha ilyen jól ment, akkor miért kellett az utolsó másfél negyedre visszamenni klasszik Bradley-be, és átmenni softba, only zónázásba. Amin meg úgy jöttek át, mint kés a vajon.

(Ez amúgy azért is érthetetlen, mert Franklint látva a vasárnapi meccsen, ez az első két és fél negyedben neki adott szerep fekszik neki igazán. Nem túl erős coverage-ben, lassú is picit hozzá, és annyira nem is érzi. Viszont a LOS közelébe feltolva sokkal-sokkal hasznosabb. Remekül jön le a blokkokról, tömi a lyukakat, stb. stb. Nem értek a szakmázáshoz, de úgy érzem ennyit még én is látok, nem értem, hogy Bradley miért nem látja...)

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
3 napja
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 681 — The only discipline that lasts, is self discipline
Sajnos már nem találom azt a képet amin az összes egyetemi sérülése fel volt sorolva, azok is amik miatt meccs közben ki kellett állnia, de már a drafton tudtuk h minden évben volt vele valami és ez folytatódik.

Sept. 11, 2022: A hamstring strain that had lingered from spring practice doesn't keep him off the field.

Nov. 27, 2021: A torn meniscus suffered against Florida State prompts season-ending surgery in December 2021.

Oct. 30, 2021: A concussion suffered against Georgia relegates him to emergency QB the following week against South Carolina.
darwinbanaz
Ezzel a listával az a gond, hogy az NFL játékosok kétharmadának van ilyen listája középsuliból vagy egyetemről. Akinek meg nincs, 1-2 év alatt az NFL-ben összehozza, lásdt Brents. 😕

Én is fosok már mindentől, attól is ha egy vizes palackot dobnak felé. De közben múlt évben ha jól emlékszem 70+ irányító kezdett a ligában. Idén eddig a négy ellenfelünkből kettőnél nem a kezdő irányító játszzott. Nincsenek statisztikáim, nem tudom mennyire igaz, de teljesen az az érzésem, hogy minél jobban védik az irányítókat, annál többen sérülnek le közülük. Lehet, hogy ehhez köze van annak is, hogy manapság kevesebb a klasszik zseb irányító, és jóval több az így vagy úgy nem klasszik.

Mindenesetre tényleg fárasztó ez a folyamatos irányító mizéria. Főleg, hogy simán előfordulhat, hogy még 1 évtizedig ez lesz, mert igazából az volt a mázli, hogy 20 évig nem volt ilyen gondunk. Sokkal általánosabb, hogy az NFL csapatoknak vagy be kell érniük valami erősen korlátozott képességű jó, ha átlagossal, vagy pedig két-három évente valami új fiatalt próbálgatnak.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
4 napja
Bence94 Indianapolis Colts 1 904
4 napja
Stez SMU Mustangs 43 246 — Whoops, looks like something went wrong.
Mondjuk a tegnapi meccsen a kedvenc jelenetem az volt, amikor ket es fel perce beszeltek mar arrol, hogy Taylor mennyit edzett a szezonra, mennyire odafigyelt az evek ota problemas bokajara, majd mikozben meg ez volt a tema, egybol megserult a bokaja, nem is tudta folytatni. XD

4 napja
Bence94 Indianapolis Colts 1 904
Good news is Anthony Richardson suffered a hip pointer and isn’t expected to miss much, if any, game time, per sources.

Colts decided to be safe taking precaution ruling out their franchise QB yesterday. He’s sore & dealing with pain but appears to have avoided major injury.
4 napja
darwinbanaz Indianapolis Colts Hawaii Rainbow Warriors 228
Sajnos már nem találom azt a képet amin az összes egyetemi sérülése fel volt sorolva, azok is amik miatt meccs közben ki kellett állnia, de már a drafton tudtuk h minden évben volt vele valami és ez folytatódik.

Sept. 11, 2022: A hamstring strain that had lingered from spring practice doesn't keep him off the field.

Nov. 27, 2021: A torn meniscus suffered against Florida State prompts season-ending surgery in December 2021.

Oct. 30, 2021: A concussion suffered against Georgia relegates him to emergency QB the following week against South Carolina.
4 napja
Stez SMU Mustangs 43 246 — Whoops, looks like something went wrong.
Richardson meg a másik... Látva őt az oldalvonalnál, nem úgy nézett ki, hogy komoly baj lenne. De egyáltalán, az, hogy megint az oldalvonalon kötött ki egy olyan játék után ahol igazából meg se ütötték, csak a földre esett, aggasztó. Csupa csont és izom lehet a gyerek, nincs semmi ami puhítson. Így folyamatos in an out lehet a pályafutása...
peterk2005 udvari bolond
A csípő bibi után még visszament. A következő playben meg kapott egy helmet-to-helmet hitet. Én attól féltem, hogy agyrázkódástól tartanak és azért nem engedték vissza.
uatu
Visszament, mondvan, nem faj neki, majd utana egy-ket jatekkal kesobb szolt, hogy ismet faj, ezert hoztak le, nem a helmet to helmet miatt, elmondasa szerint nem az agyrazkodas volt a baj, hanem a csipo.
Stez
A helmet to helmet után bement az öltözőbe, visszajött, még egyszer mondta Steichennek, hogy kész visszamenni, de már nem engedte.
darwinbanaz
Ez alapjan csipo, de igazabol neke mar teljesen mindegy, mi baja, ha baja van. Mert az kene vegre, hogy ne legyen baja.

4 napja
uatu Indianapolis Colts 923 — uatu@freemail.hu
Richardson meg a másik... Látva őt az oldalvonalnál, nem úgy nézett ki, hogy komoly baj lenne. De egyáltalán, az, hogy megint az oldalvonalon kötött ki egy olyan játék után ahol igazából meg se ütötték, csak a földre esett, aggasztó. Csupa csont és izom lehet a gyerek, nincs semmi ami puhítson. Így folyamatos in an out lehet a pályafutása...
peterk2005 udvari bolond
A csípő bibi után még visszament. A következő playben meg kapott egy helmet-to-helmet hitet. Én attól féltem, hogy agyrázkódástól tartanak és azért nem engedték vissza.
uatu
Visszament, mondvan, nem faj neki, majd utana egy-ket jatekkal kesobb szolt, hogy ismet faj, ezert hoztak le, nem a helmet to helmet miatt, elmondasa szerint nem az agyrazkodas volt a baj, hanem a csipo.
Stez
A helmet to helmet után bement az öltözőbe, visszajött, még egyszer mondta Steichennek, hogy kész visszamenni, de már nem engedte.
darwinbanaz
Igen, én is ezt láttam, hogy ő miután visszajött az öltözőből, vissza akart menni, de a stáb nem engedte neki. Lehet, hogy amikor bement, láttak rajta valamit, ami után nem akarták kockáztatni, hogy egy újabb ütéssel, komolyabb agyrázkódása legyen, és hetekre kidőljön.
4 napja
darwinbanaz Indianapolis Colts Hawaii Rainbow Warriors 228
Richardson meg a másik... Látva őt az oldalvonalnál, nem úgy nézett ki, hogy komoly baj lenne. De egyáltalán, az, hogy megint az oldalvonalon kötött ki egy olyan játék után ahol igazából meg se ütötték, csak a földre esett, aggasztó. Csupa csont és izom lehet a gyerek, nincs semmi ami puhítson. Így folyamatos in an out lehet a pályafutása...
peterk2005 udvari bolond
A csípő bibi után még visszament. A következő playben meg kapott egy helmet-to-helmet hitet. Én attól féltem, hogy agyrázkódástól tartanak és azért nem engedték vissza.
uatu
Visszament, mondvan, nem faj neki, majd utana egy-ket jatekkal kesobb szolt, hogy ismet faj, ezert hoztak le, nem a helmet to helmet miatt, elmondasa szerint nem az agyrazkodas volt a baj, hanem a csipo.
Stez
A helmet to helmet után bement az öltözőbe, visszajött, még egyszer mondta Steichennek, hogy kész visszamenni, de már nem engedte.
4 napja
Stez SMU Mustangs 43 246 — Whoops, looks like something went wrong.
Richardson meg a másik... Látva őt az oldalvonalnál, nem úgy nézett ki, hogy komoly baj lenne. De egyáltalán, az, hogy megint az oldalvonalon kötött ki egy olyan játék után ahol igazából meg se ütötték, csak a földre esett, aggasztó. Csupa csont és izom lehet a gyerek, nincs semmi ami puhítson. Így folyamatos in an out lehet a pályafutása...
peterk2005 udvari bolond
A csípő bibi után még visszament. A következő playben meg kapott egy helmet-to-helmet hitet. Én attól féltem, hogy agyrázkódástól tartanak és azért nem engedték vissza.
uatu
Visszament, mondvan, nem faj neki, majd utana egy-ket jatekkal kesobb szolt, hogy ismet faj, ezert hoztak le, nem a helmet to helmet miatt, elmondasa szerint nem az agyrazkodas volt a baj, hanem a csipo.

4 napja
uatu Indianapolis Colts 923 — uatu@freemail.hu
Richardson meg a másik... Látva őt az oldalvonalnál, nem úgy nézett ki, hogy komoly baj lenne. De egyáltalán, az, hogy megint az oldalvonalon kötött ki egy olyan játék után ahol igazából meg se ütötték, csak a földre esett, aggasztó. Csupa csont és izom lehet a gyerek, nincs semmi ami puhítson. Így folyamatos in an out lehet a pályafutása...
peterk2005 udvari bolond
A csípő bibi után még visszament. A következő playben meg kapott egy helmet-to-helmet hitet. Én attól féltem, hogy agyrázkódástól tartanak és azért nem engedték vissza.

Szerkesztette: uatu
4 napja
Stez SMU Mustangs 43 246 — Whoops, looks like something went wrong.
2019: Brissett - Mr. nyolc percig totyogunk a zsebben, mert nem merunk dobni
2021: Wentz - Mr. atyauristen, inkabb hagyjuk is
2022: Ryan - Mr. finished player
2023-: Richardson - Mr. minden utesnel foshatunk, emellett veszelyes ra a mufu, a rendes fu, a feher vonal, a sarga vonal, a labda, a Nickelodeonos slime-tol is megserul, a csapattarsak, az ellenfelek, a vizesfiuk, a vizeslanyok, a vizes shamale-ek, a cheerleaderek, az allatok, a nem allatok, a szimbiotak, csunyan sem szabad ranezni, mert bibije lesz tole, a palya mellett levo padot sem artana elrakni, nehogy elessen benne es leseruljon

Jaj, de unalmas mar, hogy egyszeruen barhogy is probalkozunk, nem tudjuk megtalalni a STABILITAST a sportag legfontosabb posztjan… Dikk ma' more.

5 napja
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 681 — The only discipline that lasts, is self discipline
Nyertünk, ami pozitív, főleg a "sose tudunk nyerni ellenük" Steelers ellen.
Minden más nagy kérdőjel. A defense ez ellen a Steelers ellen is szenvedett. Ha nincs az a redzone környékén elejtett passz amit megszereztünk, és nincs néhány WTF play tőlük, akkor olyan simán kaphattunk volna 30+ pontot, mint a pinty. És ez nem egy Chiefs offense, hanem egy 20 pontokért küzdő Steelers offense.

Persze nincs Bradley-nek könnyű dolga a sok kieső miatt, de ez akkor is kevés. A csökönyösség, kiszámíthatóság zavar leginkább. Hogy a fenébe nem használunk pl. spy-t egy ilyen irányító ellen? Nyomjuk a 4 man rush-t vakon mintha csengő lenne, és semmi in game adjustment a helyzethez.

Richardson meg a másik... Látva őt az oldalvonalnál, nem úgy nézett ki, hogy komoly baj lenne. De egyáltalán, az, hogy megint az oldalvonalon kötött ki egy olyan játék után ahol igazából meg se ütötték, csak a földre esett, aggasztó. Csupa csont és izom lehet a gyerek, nincs semmi ami puhítson. Így folyamatos in an out lehet a pályafutása...

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
7 napja
Bence94 Indianapolis Colts 1 904
Paye es Moore official kihagyja a meccset. Kelly se edzett az elmult 2 nap, nyak problemakkal kuzd. Braden Smith jateka is kerdeses. Szep kilatasok…
8 napja
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 681 — The only discipline that lasts, is self discipline
Mielőtt bárki úgy értené, hogy az előző tweetet azért raktam be, mert látom értelmét összevetni Richardsont Manninggal. Nem látom. 😊

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
9 napja
Stez SMU Mustangs 43 246 — Whoops, looks like something went wrong.
Mit nézünk és hogy nézzük.

peterk2005 udvari bolond
Az NFL koszonoviszonyban sincs a 25 evvel ezelotti viszonyokkal, ma mar a szeltol is ovjak az iranyitokat, anno szarra verhetted oket. Regen a vedok nem voltak lekorlatozva teljesen, mig mara mar csunyan sem nezhetsz a tamadora, mert megbuntetnek erte, leven, a liga szerint az a jo, ha pontzuhatag es brutal tamadojatek van, mert azt elvezik a nezok.

Pont ezekbol kifolyolag semmi ertelme sincs ezeknek a regi vs uj hasonlitgatasoknak. Nem AR es Manning kapcsan mondom ezt, hanem igazabol senki kapcsan. Aki hinni akar Richardsonban, az nem emiatt fog, hanem enelkul is fog, aki meg nem kedveli es nem hisz benne, azt nem ezek az eroltetett statisztikak fogjak meggyozni az ellenkezojerol.

Majd ket ev mulva mindannyian okosabbak leszunk es meglatjuk, kinek lett igaza, illetve hogy Richardson vegul mit hoz addigra a Coltshoz.

Hidd el, en orulnek a legjobban, ha nem lenne igazam es a gyerekbol vegul valodi franchise kube valna.

10 napja
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 681 — The only discipline that lasts, is self discipline
Mit nézünk és hogy nézzük.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
10 napja
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 681 — The only discipline that lasts, is self discipline
Hát nem tudom, nekem Richardson kifejezetten értelmes, intelligens fickónak tűnik. Az utolsó ami eszembe jutna, hogy nem éles kés. Ettől még persze lehet csökönyös, tanulásra képtelen (Wentz se hülye, ő is értelmes), remélem Richardson nem ez a fajta.

Nekem egyébként nehezemre esik ezeket a típusú irányítókat nézni. Én leragadtam a pocket passereknél, akik azért alapvetően passzolnak, megvan a technikájuk, a pontosságuk, képesek védelmet olvasni, stb. Aztán legfeljebb Minshew szintű nagyon limitált fringe kezdő/csere lesz belőlük, nem Manning. Ezeket az így vagy úgy fizikálisan gifted irányítókat nehezebben nézem, nehezebben látom, hogy mi lehet a vége. De ez van. Ha már Richardsonra tettük a tétet (másra nem is igazán tudtuk volna), akkor most már türelmesen kivárom, hogy mi lesz. Jobbat úgyse csinálhatnék.

A meccs menedzselésben látok időnként komolyabb hibákat, remélem ezeket Steichen kiiktatja. Néha a playhívásokat se értem, de az lehet Richardson miatt is. El tudom képzelni, hogy a meccs alakulása, Richardson pályán mutatott formája alapján kihúzogat bekezdéseket a playbookból röptiben, és azért jönnek ezek a hívások. Az 2 percnél nem kihozott labda is elég súlyos hiba. A közvetítés alapján az volt a gond, hogy Paye éppen a megelőző playben esett ki, aki a spec teamben is core playa, helyette keresték hogy kit küldjenek be és toszogatták az embereket ide-oda. Ez vihette el a figyelmet. De akkor is amatőr hiba.

A védelemnél rengeteget számított, hogy csináltunk 3 turnovert. Ha nincs ennyi, a meccs sincs meg szerintem. És azért egy 3. meccses rookie irányítótól 70% passz sikerességet és közel 400 yardot nem kéne benyelni, akkor sem, ha 45-ször passzoltatják. Szóval a kapott pontok száma jó, de azért na...

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
11 napja
Borbinho Indianapolis Colts Old Dominion Monarchs 11 473 — Rent Free - Megrögzött Colts Fan
7.meccse volt talan az NFLben, es a problemai jelentos resze a rutinhiany miatt van nala. Van jelentos hero ball is a jatekaban, de az szerintem realisan ki fog kopni ahogy rutint szerez.

A pickek is, a rosszul dobott labdak is, nagyon sokszor nem is a dontes rossz, hanem a kivitelezes. A tuldobott picknel meg a 3&3nal nagyon tuldobott passznal is botranyos helyzetbol engedte el, ugy hogy egyiknel sem volt indokolt, hogy ne alljon rendesen bele.

Ahogy Peterk irta, ezek amik csak elesben jonnek ki.

Tegnap mondtam haveromnak, hogy igen, sok a nagyon negativ play. De sok a pozitiv is.

Csak kepzeljuk el, hogy a negativakbol sikerul lefaragni, a pozitivak meg megmaradnak... Akkor tenyleg egy Mahomes/Allenrol beszelunk.

Tudom hogy ez nagyon messze van, es kicsi is az esely.
De egy 2-3 eves ut legelejen vagyunk es van Richardson.

Wentznel mondtam hogy ilyen koru QBt nem lehet megtanitani ujra dobni, de o csokonyos barom volt, mert mint tobben megmutattak, de lehet.
Ha a 36 eves, achillesbol visszajovo Cousinsnak teljesen ujra lehet szabni a mechanikajat, akkor a karrierje soran 600 snapet jatszott Richardsonnak is.

De csak a tapasztalattal es a rutintol fog majd fejlodni.

A defensenek jar a pacsi, hiaba nagyon docogos meg a Bears offense, az elso ket het utan feludules volt.

Tegnap az utolso kickoffnal nem tudom Steichen vagy az ST coach mondtak a returnernek hogy ne hozza ki, de nagyon nagy hiba volt így. 2:04nel volt talan kickoff, ha kihozzuk elindul az ora, jo esellyel lemegy a 2 min warningig.
Es ha nem is hozza ki a 30asig, csak mondjuk a 20asig, akkor is 40 sec vs 10 yard lett volna amit nyerunk...

Szerkesztette: Borbinho

"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
11 napja
Stez SMU Mustangs 43 246 — Whoops, looks like something went wrong.
Nekem továbbra is az a bajom h ezek nem rookie mistakek. Az h bedobod 4 védő közé a labdát megkeresztbe dobod a pályán, vagy h nem is látsz elkapót de azért eldobod a védők közé azt nem tudom hova tenni. Nem kell NFL QB-nak lenni ahhoz h észre vedd hogy ha nincssaját csapattárs ott akkor ha bedobod a védők közé, akkor sem lesz. Az ember konkrétan 5 yardot nem tud odadobni az üres elkapónak. Ezeket szvsz már nem lehet megtanítani neki ha fejben ennyi rossz. Egy előnye lehet ha ő marad idén a qb, h jobb drafthely lesz és húzhatunk irányítót jobb helyen.
Farky
Ez igaz, de oszinten, ez meglep teged? Richardsonnal mar anno a nyilatkozataibol is elegge lejott, hogy nem a legelesebb kes a fiokban, es sanda gyanum szerint Ballard mar megint belesetalt abba a hibaba, hogy elbuvolte az emberi oldal, mentalitas, hozzaallas. Mert Richardson amugy jo gyerek, es latod rajta, hogy akar, kuzd, szeretne, hogy sikeruljon a dolog. De szegeny nagyon buta, sokszor az az erzesem van, hogy kb egy gep, akinek Steichen tokeletesen elmondja, mikor, hogy mit csinaljon, aztan ha ez berogzodik, akkor jo lehet, de ha onalloan kell dontest hozni, raadasul nyomas alatt, akkor nagy bajban lesz.

Mindenki Allenhez hasonlitja, mert egyetemen hasonloan pontatlanok voltak, de azert messze vannak ok egymastol, Allen azert nem annyira buta, kellett neki ido, tud hibazni, de alapvetoen szerintem sokkal jobb es "dolgozhatobb" alapanyag volt, mint Richardson, mert Richardson semmivel sem jobb prospect, mint volt az a Lance, akit anno a draft elott ket honappal meg nagyjabol senki sem ismert, aztan hirtelen fel lett szopva, mert 20 eves volt es jott a "hatar a csillagos eg" mantra. Csak a problema az, hogy Richardsonnal olyan problemak vannak, amiken (ahogy irtad te is) rohadtul nehez javitani. Plusz adjuk hozza, hogy Allen az utobbi evek egyik, ha nem a legjobb supportjat kapta meg a holt szezonok soran, ezzel szemben Ballard inaktiv munkassaga igencsak hianyos, lyukakkal teli, es peldaul az eddigi ket zakonk pontosan ezeken ment el.

Es lehet mondani, hogy kit erdekel, hogy Richardson milyen erovel dob, de ezek az aprosagok igenis fontosak. Fontos, hogy ne bassza oda a labdat ot yardra bombakent egy futonak, aki aztan emiatt vagy elejti, vagy nehezebben kapja el, de ezaltal oda is er a vedo. Richardson nem wr friendly iranyito, egyaltalan nem erzi, hogyan kell egyreszt vezetni, masreszt segiteni az elkapoit, reszben ezert is van/lesz tobb drop. A mely labdakat kifejezetten jol dobalja egyebkent, csak hat ehhez nincsenek meg a deep threat elkapoink, meg a playbookonk sem, hogy ezzel meccseket lehessen nyerni. Allen pont az ellentettje, o megtanult odafigyelni a dobasokra, segitve ezzel az elkapok dolgat.

De egyebkent pont ezt utalom az NFL-ben, hogy jon egy Lamar Jackson, aki lehoz egy jo szezont, aztan onnantol ot evig a scrambler kubek teljesen tul vannak szopva a draftokon, hiaba leesz bust nagyjabol mindegyik. Jon egy Mahomes, aki olyan dolgokat csinal rogtonozve, amiket ha valaki elszur, azert nagyjabol egy heten belul kivagtak volna 10-20 eve meg, neki ezek osszejonnek, ugyhogy akkor most az a meno, hogy egy iranyito csakis akkor jo, ha kepes futkoraszassal meghosszabbitani, es rogtonzesekkel hulyet csinalni az ellenfelbol. Az teljesen sokadlagos lett, hogy valakinek mennyire jo a karja, mennyire pontos, mennyire van meg az intelligenciaja a poszthoz. (Ezert irtak le rengetegen peldaul Nixet az idei classbol, mikozben szerintem peldaul hiaba 24 eves mar, siman tobb van benne valodi iranyito potencialban, mint az 1/1-es, generacios talentnek belyegzett Williamsben.) De ezert is irtak le Stroudot tavaly, mert fu, a gyerek nem tud futni, mennyire gaz ez mar. De, tud futni, csak nem akar futni, mert ugy gondolkodik, meg tudja oldani kezzel. Iranyito, dobni fog. Aztan ha ez az opcio kilove, akkor majd fut 5-10 yardot. Eltuntek a hagyomanyos qb-ertekek, es nekem ez peldaul nem tetszik. Richardson nem iranyito, hanem egy hibrod faszi, de ennek minden negativ es pozitiv oldalaval. Mindig benne lesz a rogtonzes, a big play, a meglepetes ereje, de valoszinuleg sosem lesz benne, hogyha a, megserul es nem tud futni, csak kezzel meccset tudjon nyerni, b, ha a futasait egy vedelem leszedi, akkor kezzel nyerni tudjon. Es tobbek kozott ezert sem szeretem a scrambler kubekat, mert elkepesztoen kevesen vannak, akik a labuk mellett kezzel is annyira pontosak lennenek, emellett ertsek a vedelmeket is, hogy aztan tokeletesen tudjanak iranyitani.

Szoval ez van, Richardson olyan, amilyen, a draftolasa pillanataban tudtuk, hogy mocsok nagy riziko, amin oriasit bukhatunk. Raadasul azt is tudjuk, hogy kapni fog legalabb ket-harom evet, mint ahogy az o draftolasaval Ballard is minden bizonnyal megkapta a maga ket-harom plusz evet. Remenykedjunk, hogy mindketten megtaltosodnak, tobbet nemigen lehet most tenni, ha mar a csaat közeljovojet felraktuk AR-re.

Emlitettetek itt Hurtsot, ami szerintem alapbol nem igaz, mert az a faszi egyetlen evevel megcsinalta a karriert, amugy viszont egyaltalan nem top iranyito. O egy tokeletes rendszer, tokeletes support eredmenye, ami azota viszont szetesett, mert szetkapkodtak, es mert egy magat nagy koponyakkal korulvevo, de amugy rossz edzonek epp minden bejott.

Megjegyzem, ez a tegnapi sem volt tul fenyes produktum Steichentol, egyszeruen nem akarnak ulni a hivasai, nagy szerencsenk, hogy a Bears megverte magat a hibaival, mert egyebkent azert eleg forro volt a talaj tegnap. De Steichen bizom, szerintem jo lesz. Richardson kapcsan viszont remelem, nem jonnek be az aggodalmaim (Borbi a tanuja, hogy a draftolasakor mar majdnem agyfaszt kaptam 😀), en orulnek a legjobban, ha a gyerek elkezdene rohamosan fejlodni. Egyelore viszont sajnos nagy baj, hogy minden nagy jatekara jut ket brainfart dontese.

De pozitivumkent emeljuk ki a vedelmet, mert ezt a meccset ok nyertek meg, nagyot kuzdottek. Persze Bradley fos koordinator, az ev vegen fixen elkuldenem, de akkor is. Ez a tegnapi most korrekt volt.

Azt kene mar csak megoldani valahogy, hogy egyszerre legyen korrekt mindket oldal, ne pedig allandoan ki kelljen mentenie egyiket a masiknak.

11 napja
Rynald Indianapolis Colts 245
Azzal pedig, hogy ha szarok leszünk akkor húzhatunk megint egy irányítót, én inkább nem számolok, mert statisztikailag rossz biznisz. Nekünk brutál mázlink volt, hogy pont egy Manning jöhetett és rögtön utána Luck jött. De ezzel nem lehet számolni. A QB húzás 1/1-en is lutri. Nézd meg az elmúlt 10 évben húzott 1/1-eseket. Kit tudnál kimelni közülük?
peterk2005 udvari bolond
Ezt rossz oldalrol kozelited meg szerintem, nem az 1/1 a lenyeg, az valoban nem garancia, ugyanakkor statisztikatol fuggetlenul is belathato hogy minel magasabban probalkozol, annal jobb eselyed van, plane mert azert lathatoan egyre tobb magasan draftolo csapat jon ra az utobbi evekben hogy rossz csapatkent kozepes QB prospectekre is megeri raprobalni magasan, mert meg mindig jobb eselyed van hogy egyik betalal, minthogy egy levitezlett veterannal nyeregessel (plane hogy annyira megtaltosodjon hogy egyszer Super Bowlba is vezessen). Így pedig elmúlt 2 drafton top 4 pick kellett hozzá hogy a top 3 QB prospectből választhass, tehat nagyon nem mindegy hogy 1/3 vagy 1/8 van nalad.
Korai, de ha nem javul AR es magas cetlink van, es van relative ertelmesnek tuno prospect, en raprobalnek, mert keves veszteni valot latok benne, Ballard - ha meg o lesz valamiert - nem fog. Egy uj GM meg ki tudja
12 napja
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 681 — The only discipline that lasts, is self discipline
Nekem továbbra is az a bajom h ezek nem rookie mistakek. Az h bedobod 4 védő közé a labdát megkeresztbe dobod a pályán, vagy h nem is látsz elkapót de azért eldobod a védők közé azt nem tudom hova tenni. Nem kell NFL QB-nak lenni ahhoz h észre vedd hogy ha nincssaját csapattárs ott akkor ha bedobod a védők közé, akkor sem lesz. Az ember konkrétan 5 yardot nem tud odadobni az üres elkapónak. Ezeket szvsz már nem lehet megtanítani neki ha fejben ennyi rossz. Egy előnye lehet ha ő marad idén a qb, h jobb drafthely lesz és húzhatunk irányítót jobb helyen.
Farky
Ezek abban az értelemben rookie mistake-ek, hogy nem edzésen csinálja, hanem nyomás alatt, élőben. Ezt gyakorolni nem lehet. És neki college tapasztalatból is kevés van, az NFT meg egy szinttel még magasabb sebesség.

Annál a negyedik negyedes harminc yardos passznál lehetett érezni, hogy elbizonytalanodott. Nem merte már úgy megdobni ahogy kellett volna és amúgy tudja, hanem löbbölgette, nehogy túl menjen. Ez sajnos benne van a játékában, tudtuk, hogy lesznek ilyen meccsek. És sajnos kell minimum 1, de inkább 2 év, hogy kiderüljön, hogy lehet-e ezeket nála javítani vagy sem, mert ez nem egyik hétről a másikra megoldható dolog. Ez volt a pick kockázata. Ha bejön, akkor lehet egy NFL elit irányítónk aki triple threat is ráadásul. Mindez egy 1/4 pickért. Ha nem jön be, akkor meg két évig próbálgattunk egy Trubiskit...