Indianapolis Colts

50 feliratkozó

több mint 11 éve
MMMS Indianapolis Colts 2 326 — 51st state
ergo aki nekünk kellhez és elit (julius nem köll) csak suh maradt. igenis be kell szállni a licitversenybe. az h elküldtük rjf-t mutatja h keresünk valakit jones mellé a kezdő end posztra.Miska84
Azért ez nem igaz. Már, hogy csak Suh maradt. Pont DT poszton van Suh-on kívül is még jó opció. Fairley, Knighton, például, stb. Egyik sem Suh, de azért komoly upgrade lehetne a többi is. Ezzel szemben pl. safety-ben legalább annyira szarul állunk, és ott viszont DMC után nincs igazán komoly alternatíva, csak ilyen Moore féle korrekt átlagos kezdőemberkék.peterk2005
akiket mondasz peldanak: fairley 34ben poszttalan, pot roast nt, suh viszont a meretei es gyorsasaga miatt siman tudna 5-7 techet is jatszani. mondjuk pot roast ellen se tiltakoznek ha mar itt tartunk, chapman azert erosen atlagos leginkabb. moore-ral en mar nyugodt lennek, mcc azert nem az a ballhawk aki akar hozza tudna jelentosen tenni hozza kepest. tavaly bazzeg adams karrier evet csinalt 200 evesen a rendszerunkben ugyanezen a poszton mig a fronton hugyok a jatekosaink.
mellesleg en nem ertem ezt a nagy toler utalatot, iden teljesen korrekt no2 cb volt sztem. jo persze nagyon meleg lenne ha davis lehetne a szarabbik kezdo cbnk csak sajnos farol egyszeruen nem megoldhato.

the area dividing the brain and the soul/is affected in many ways by experience –/some lose all mind and become soul: insane./some lose all soul and become mind: intellectual./some lose both and become: accepted.
több mint 11 éve
MMMS Indianapolis Colts 2 326 — 51st state
dez is megcédulázódott, demaryus is
ergo aki nekünk kellhez és elit (julius nem köll) csak suh maradt. igenis be kell szállni a licitversenybe. az h elküldtük rjf-t mutatja h keresünk valakit jones mellé a kezdő end posztra.
szerintem WR-t fogunk húzni első körben, rush-t meg rábízzunk newsome, werner, matisznagypapa, walden kvartettre továbbra is. meg suh maga egy rusher. mellette jobb lesz az említett négyes isMiska84
tul szep lenne. suh colts mezben es meg logikus is lenne, nem vmi haynesworth a csavo. adjak meg neki watt penzet batran, hotmindegy a strukturalos hosszabbitas miatt ami wattnal is jatszani fog ugyis.

the area dividing the brain and the soul/is affected in many ways by experience –/some lose all mind and become soul: insane./some lose all soul and become mind: intellectual./some lose both and become: accepted.
több mint 11 éve
peterk2005 Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 397 — The only discipline that lasts, is self discipline
ergo aki nekünk kellhez és elit (julius nem köll) csak suh maradt. igenis be kell szállni a licitversenybe. az h elküldtük rjf-t mutatja h keresünk valakit jones mellé a kezdő end posztra.Miska84
Azért ez nem igaz. Már, hogy csak Suh maradt. Pont DT poszton van Suh-on kívül is még jó opció. Fairley, Knighton, például, stb. Egyik sem Suh, de azért komoly upgrade lehetne a többi is. Ezzel szemben pl. safety-ben legalább annyira szarul állunk, és ott viszont DMC után nincs igazán komoly alternatíva, csak ilyen Moore féle korrekt átlagos kezdőemberkék.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 11 éve
FearTomi Indianapolis Colts 3 817 — tomi.klein86@gmail.com
és akkor azt mondjátok meg h mire költsük el a 40 milliót??? tolerekre?Miska84
DMC-t - egyelőre - nem tagelte a Pats. Remélem már nem is fogja ebben a pár órában....

Suh tőlem is jöhetne, de DT poszton azért Suh-on kívül is vannak jó FA opciók. Safety-ben és pass rusherben már kevesebb. Pedig abból is nagyon kéne egy-egy jó playa. És jöhetne még jó, több pozíción is bevethető guard, egy korrekt C. stb. El lehet ezt a 40 milliót Suh nélkül is nagyon jól költeni.

Meg amúgy is, Duron Carter már nálunk van, úgyhogy csempiönship. 😊peterk2005
Miskával értek egyet. Épp erről ment mostanában a vita, hogy nem feltétlen Waldenekkel fogjuk megnyerni az SB-t. Ez azt hiszem már be is bizonyosodott. Azért Suh-ban nem sok lenne a kockázat. Egy állat, azt mindenki tudja, mellé kicsi az esélye, hogy megsérül.

Mondjuk a másik fele a dolognak, hogy Murray nagyon nem kéne. Szvsz 3-4 jobb futó is van nála a ligában. Itt már nem lenne olyan fal előtte. Ráadásul sérülékeny.dugo1993
Ide a rozsdás bökőt, hogy Murray lószart se fog futni miután megkapja a nagy pénzt...nálunk meg ilyen profi fal mögött főleg nem😊 Akkor inkább jöjjön Suh, futót meg húzunk 4-5. körben, elég nagy a depth idén...

több mint 11 éve
Miska84 Indianapolis Colts 1 454 — bandiszerencse
dez is megcédulázódott, demaryus is
ergo aki nekünk kellhez és elit (julius nem köll) csak suh maradt. igenis be kell szállni a licitversenybe. az h elküldtük rjf-t mutatja h keresünk valakit jones mellé a kezdő end posztra.
szerintem WR-t fogunk húzni első körben, rush-t meg rábízzunk newsome, werner, matisznagypapa, walden kvartettre továbbra is. meg suh maga egy rusher. mellette jobb lesz az említett négyes is

I have two secret weapons -- my legs, my arms and my brain.-- Michael Vick
több mint 11 éve
dugo93 Indianapolis Colts 4 854
és akkor azt mondjátok meg h mire költsük el a 40 milliót??? tolerekre?Miska84
DMC-t - egyelőre - nem tagelte a Pats. Remélem már nem is fogja ebben a pár órában....

Suh tőlem is jöhetne, de DT poszton azért Suh-on kívül is vannak jó FA opciók. Safety-ben és pass rusherben már kevesebb. Pedig abból is nagyon kéne egy-egy jó playa. És jöhetne még jó, több pozíción is bevethető guard, egy korrekt C. stb. El lehet ezt a 40 milliót Suh nélkül is nagyon jól költeni.

Meg amúgy is, Duron Carter már nálunk van, úgyhogy csempiönship. 😊peterk2005
Miskával értek egyet. Épp erről ment mostanában a vita, hogy nem feltétlen Waldenekkel fogjuk megnyerni az SB-t. Ez azt hiszem már be is bizonyosodott. Azért Suh-ban nem sok lenne a kockázat. Egy állat, azt mindenki tudja, mellé kicsi az esélye, hogy megsérül.

Mondjuk a másik fele a dolognak, hogy Murray nagyon nem kéne. Szvsz 3-4 jobb futó is van nála a ligában. Itt már nem lenne olyan fal előtte. Ráadásul sérülékeny.

több mint 11 éve
peterk2005 Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 397 — The only discipline that lasts, is self discipline
Ja, és Murray-t is hozzánk írják többfelé is... nem tudom mennyi alappal.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 11 éve
peterk2005 Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 397 — The only discipline that lasts, is self discipline
és akkor azt mondjátok meg h mire költsük el a 40 milliót??? tolerekre?Miska84
DMC-t - egyelőre - nem tagelte a Pats. Remélem már nem is fogja ebben a pár órában....

Suh tőlem is jöhetne, de DT poszton azért Suh-on kívül is vannak jó FA opciók. Safety-ben és pass rusherben már kevesebb. Pedig abból is nagyon kéne egy-egy jó playa. És jöhetne még jó, több pozíción is bevethető guard, egy korrekt C. stb. El lehet ezt a 40 milliót Suh nélkül is nagyon jól költeni.

Meg amúgy is, Duron Carter már nálunk van, úgyhogy csempiönship. 😊


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 11 éve
Miska84 Indianapolis Colts 1 454 — bandiszerencse
és akkor azt mondjátok meg h mire költsük el a 40 milliót??? tolerekre?
én simán megadnám neki az évi 15 milliót. nem sérülékeny, és nem futna szét minket olyan könnyen a pecc.
kell az erős DL.

I have two secret weapons -- my legs, my arms and my brain.-- Michael Vick
több mint 11 éve
FearTomi Indianapolis Colts 3 817 — tomi.klein86@gmail.com
Kevin Petra szerint Suh szabadpiaci ára meghaladhatja a Watt szerződés számait. Én ez erősen kétlem. Ha mégis így lenne, akkor valóban hagyjuk a fenébe. Watt ér annyit, Suh nem.peterk2005
Ráadásul főleg úgy nem, hogy Suh-nál minden snap-nél meg van az esélye egy pár meccses eltiltásnak...kell a fenének...

több mint 11 éve
Hulkeinstein Philadelphia Eagles Oregon Ducks 2 943 — Eagles & Seahawks fan
Illetve attól függően számíthat, hogy a drafton mi eshet le. Erre vonatkozóan valami tipp? Melyikre van nagyobb esély első kör végén? Potenciális franchise pass rusherre vagy pedig potenciális elit DT-re?peterk2005
Első kör végén leginkább egyikre sem 😊
több mint 11 éve
peterk2005 Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 397 — The only discipline that lasts, is self discipline
Értem én, de ez Houston érkezésével is így lenne, és a cap hit az cap hit poszttól függetlenül. Elküldtük RJF-et, Redding hasonló cipőben jár, mint Mathis. Van két poszt, ahová elit erősítésre lenne szükség. Mindkettő egyszerre nem megy, csak az egyik. Lényegtelen, hogy lineman-t hozunk és pass rushert próbálunk draftolni vagy fordítva.

Illetve attól függően számíthat, hogy a drafton mi eshet le. Erre vonatkozóan valami tipp? Melyikre van nagyobb esély első kör végén? Potenciális franchise pass rusherre vagy pedig potenciális elit DT-re?


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 11 éve
Stez SMU Mustangs 50 499 — Whoops, looks like something went wrong.
A két OLB egy évig keresne 20-at, a két DE viszont évekig, miután Jones tavaly érkezett, Mathis viszont 123 éves, jövőre vagy olcsón tartanánk meg, vagy semennyiért sem.

több mint 11 éve
peterk2005 Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 397 — The only discipline that lasts, is self discipline
Kevin Petra szerint Suh szabadpiaci ára meghaladhatja a Watt szerződés számait. Én ez erősen kétlem. Ha mégis így lenne, akkor valóban hagyjuk a fenébe. Watt ér annyit, Suh nem.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 11 éve
peterk2005 Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 397 — The only discipline that lasts, is self discipline
Az jobb, ha a két OLB keres alsó hangon 20-at? (Ha Houston jött volna, akkor az lenne.)

Szvsz mindegy. Poszttól függetlenül, ahol veterán elit játékos játszik az drága, ahol rookie contractban levő játékos az olcsó. A lényeg, hogy a drága veterán játsszon jól. És mellé legyen elég minőségi olcsó játékosunk is => ez utóbbi meg draftról lehetséges, máshogy nem nagyon. (Vagy trade-el, de az ugyanaz, mert pickbe kerül.)


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 11 éve
Stez SMU Mustangs 50 499 — Whoops, looks like something went wrong.
Remélem nem megyünk rá.
Nem kéne, hogy a két DE-nk alsó hangon 20 milliót keressen.

több mint 11 éve
dugo93 Indianapolis Colts 4 854
Houston megkapta a taget. Suh viszont tuti nem fogja.

több mint 11 éve
Miska84 Indianapolis Colts 1 454 — bandiszerencse
nem attól lesz valaki jó GM h kihúzza Luckot, waooooh.Miska84
azt azért tegyük mellé, hogy nem volt rest Allent is elvinni, függetlenül attól, hogy volt már TE pick addigra. Minden bizonnyal őt vittük volna 2/1-re ha kimegy előtte Fleener, így tisztán board alapján az egy hidegfejű BPA húzás volt.
Elvitte Hiltont a draft közepén, ami hypersteal, és az egész class működött, Ballard is, Brazill is, az simán "A" draft volt, és nem csak Luck végett.

A legutóbbi pickjeink se kimondottan rosszak, Newsome steal esélyes ha így fejlődik, Mewhortból standard kezdő lett, ami LG poszton nem mindenkinek jön össze 2-3 év alatt se, szóval voltak itt jó dolgok, bár nyilván a scouting team keze erősen benne volt, nem csak a főnöké.

FA ügyben veled vagyok, az | még | nem nagyon megy.Höri
én is ezt mondtam: "a draftok jól sikerültek, az rendben van" 😉

I have two secret weapons -- my legs, my arms and my brain.-- Michael Vick
több mint 11 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
nem attól lesz valaki jó GM h kihúzza Luckot, waooooh.Miska84
azt azért tegyük mellé, hogy nem volt rest Allent is elvinni, függetlenül attól, hogy volt már TE pick addigra. Minden bizonnyal őt vittük volna 2/1-re ha kimegy előtte Fleener, így tisztán board alapján az egy hidegfejű BPA húzás volt.
Elvitte Hiltont a draft közepén, ami hypersteal, és az egész class működött, Ballard is, Brazill is, az simán "A" draft volt, és nem csak Luck végett.

A legutóbbi pickjeink se kimondottan rosszak, Newsome steal esélyes ha így fejlődik, Mewhortból standard kezdő lett, ami LG poszton nem mindenkinek jön össze 2-3 év alatt se, szóval voltak itt jó dolgok, bár nyilván a scouting team keze erősen benne volt, nem csak a főnöké.

FA ügyben veled vagyok, az | még | nem nagyon megy.

több mint 11 éve
Miska84 Indianapolis Colts 1 454 — bandiszerencse
Grigson meg sem próbált kevesebbet adni, egyből a kibaszott nagy ajánlattal ment oda.Stez
Ugyan áruld már el, hogy ezt miből gondolod?dugo1993
ő az indianapolisi milinte 😀

I have two secret weapons -- my legs, my arms and my brain.-- Michael Vick
több mint 11 éve
Stez SMU Mustangs 50 499 — Whoops, looks like something went wrong.
A Richardson cserénél ő maga, és a Browns FO is megerősítette, hogy meg sem próbált alkudni, rögtön első körrel ment.
Az FA-n meg biztosan órákat alkudozott a játékosokkal, főleg, hogy a piac megnyílt, és kifejezetten hamar aláírt már Toler, RJF és Walden is. Mellettük még Thomas is, de őt a sérülése miatt nem veszem a csoportba, ahogy Landryt sem, de ő később írt alá, és ő mondjuk több csapatot is meglátogatott.

Az sem véletlen, hogy az említett hármasnál kivétel nélkül mindenki ámult, hogy ez milyen pénz. Mert nem is értek ennyit. Nyilván Grigson biztosra akart menni, és ők voltak a konkrét első számú célpontok. Csak nem ilyen játékosokat kellene nézegetnünk, főleg nem 4-8 milliós dolláros intervallumban.

több mint 11 éve
dugo93 Indianapolis Colts 4 854
Grigson meg sem próbált kevesebbet adni, egyből a kibaszott nagy ajánlattal ment oda.Stez
Ugyan áruld már el, hogy ezt miből gondolod?

több mint 11 éve
Stez SMU Mustangs 50 499 — Whoops, looks like something went wrong.
Nem tudom, honnan vettél olyat, hogy 10 milláért hozzunk inkább játékosokat, de akkor biztos így van.
Nem hátrány, ha nem forgatod ki folyamatosan a szavaim. 😉
ÉRTSD: 4-8 millió éves fizetésért már korrekt kezdőjátékosokat lehet a csapathoz csábítani, plusz néhány esetben, ahogy a Broncos is tette, posztján még jó játékost is. Lásd DRC, Ward, Sanders, Talib.
Mi ezért a pénzért hoztunk olyanokat, akiket középkategóriásnak is nehéz nevezni. Toler, aki folyamatosan sérült volt, és tutira aláírt volna olcsóbban is, RJF-et, aki a 49ersnél egy rotációs játékos volt, akit egyébként alig küldtek pályára, és szinten a feléért aláírt volna, Walden, aki a harmadáért aláírt volna, és a Packersnél szinte csak fos meccsei voltak. Például. Ugyanaz jön le, mint a Richardson-cserénél is. Grigson meg sem próbált kevesebbet adni, egyből a kibaszott nagy ajánlattal ment oda. Nyilván hülye lesz nem aláírni egy ilyen játékos. Csak attól, hogy ennyit megkap egy elmebeteg GM-től, még nem lett jobb.
Költsük a 4-8 milliókat, csak olyanokra, akik már mutattak is valamit, ne olyanokra, akik szarok voltak, vagy alig játszottak, és csak tippelni tudunk rá, hogy ez a csávó jó is lehet a mi rendszerünkben. Nem Landryre gondolok, aki azért a Skinsben jól is játszott, csak sokat sérült nyilván. Szar FA volt, de nálunk is folyamatosan sérült, ami nem Grigson hibája.
Suh-n gondolkodni is kár, szvsz nem engedik ki piacra, ha pedig igen, akkor is kérdés, mit tudna 3-4-ben. Plusz a tavalyi Jones-csere után én nem biztos, ráköltenék még évi 13 milliót a posztra. Jöjjön vissza Redding egy évre, meg keressünk olcsóbb megoldást.
Én Houstonra költeném azt a pénzt, amit Suh-ra.

több mint 11 éve
peterk2005 Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 397 — The only discipline that lasts, is self discipline
Kíváncsi vagyok érdeklődünk-e Tyvon Branch után. Tudom, alig játszott, kétszer is lesérült, de ha DMC-t a Pats nem engedi ki a piacra (márpedig aligha), akkor az idei safety FA piac elég szegényes lesz, és a draft is gyenge safety-ben. Nekünk meg kelleni fog valaki. Szóval egy próbát esetleg megérne - jó olcsón.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 11 éve
peterk2005 Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 397 — The only discipline that lasts, is self discipline
hát én is így vagyok vele, hatalmas upgrade lenne. Vele kb folyamatosan 12 emberünk lenne a védelemben, és zászló nélkül 😀shady
Hát ja, nála a zászló nem játszik, őt vagy lezavarják a pályáról, vagy eltiltják. 😀

Egyébként ha Suh nem jönne be, akkor a Pagano baltimore-i kötődésére tekintettel, esetleg rámehetnénk egy Ngata trade-re is. Úgy hallom a Ravens "elég jó" ajánlatot tett neki, de kérdés mi az az "elég jó". Ngata idei cap hitje 16 milla és ahogy nézem csak kb. 8 millás dead cappel tudnák kitenni. Ez elég komoly tárgyalási alap, kérdés milyen átstruktúrálást fogad el így... (nyilván hosszabbítással). Ha nem akarna annyit engedni, akkor a muszáj helyzet miatt egy hátsó körös (6, 7, esetleg opcionális) pickért is el lehetne hozni szvsz.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)