NFL eredménykövetés NFL eredménykövetés - 1 aktív topik

Jacksonville Jaguars

29 feliratkozó

több mint 11 éve
DoM New England Patriots Northwestern Wildcats 5 164 — vaccpáör fan
Egyáltalán mit csinál a director of player personnel? Coltsban annyira hasznavehetetlen volt, de mégis eljutott a GM szintig? Lehet, hogy csak túl magasra emelkedett, de amúgy a saját szintjén elfogadható szakember lenne?Húsrágó
Keveset lehet olvasni az FO működéséről és kevés cikket is találni, de azért a GM melletti három főember munkájáról kizárásos alapon ki lehet alakítani egy képet. Éppen a director of player presonnel az, ami nesze semmi fogd meg jólnak tűnik. gyakorlatilag kis gm az én tippem szerint, aki elsősorban saját csapat játékosaira koncentrál, napi kapcsolatban van velük. akár szerződések, tárgyalások. saját csapat játékosainak értékelése. Ezt leginkább csapata válogathatja, hogy mit delegál a számára a GM.

Director of Pro Personnelről már van hivatalosabb megfogalmazás. Amikor a Patstől ilyen cím alatt dolgozó Licht a Cardshoz került, cikkeztek róla:

Licht feladatai közé tartozott a Patsnél az NFL csapatok játékosállományának az elemzése, értékelése. Egyrészt az újoncok követése a ligában, hogy mi lett belőlük, és ez mennyire vág egybe a Pats stábjának draft előtti elképzelésével róluk. Másrészt potenciális lejáró szerződéssel rendelkező játékosok feltérképezése, hogy mennyire illenek a Pats csapatába. Ahogy Nick Caserio mondta a draft előtt: „valójában az NFL játékosainak értékeléséről van szó, és annak megértéséről, hogy mi miért történik a ligában és egyes csapatoknál”. Hétről-hétre az aktuális ellenfélből való felkészülés során is alapvető információkkal tud szolgálni az edzők részére. A draft előtt a Licht által készített elemzések (a nagy könyv) a másik harmincegy csapat hiányposztjairól, döntő tényező, amikor egy-egy cseréről kell dönteni, hogy melyik játékos lehet még adott helyen elérhető.
Director of College Scouting a legegyértelműbb. Ő koordinálja az egyetemi játékosokat figyelőket és elemzi, feldolgozza a beérkező adatokat.
több mint 11 éve
m-bryo Jacksonville Jaguars 1 017 — Jaguars fan
Caldwell megy Jets-be Keim marad a Cardinals-ba mint GM és mi hoppon maradunk :-P
több mint 11 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 79 358 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Lehet (sőt biztos), hogy le vagyok maradva, de Polian miért ennyire rémisztő, ha nem Ő draftol?
GM-nek Caldwell, aki felügyeli a saját emberét/embereit, Poliant is. Egyáltalán mit csinál a director of player personnel? Coltsban annyira hasznavehetetlen volt, de mégis eljutott a GM szintig? Lehet, hogy csak túl magasra emelkedett, de amúgy a saját szintjén elfogadható szakember lenne?
Húsrágó
Azért mert Lil Polian befolyásolhatja a véleményével a GMet ami nem lenne jó, látva anno milyen remek pickjei voltak, mikor ő volt a döntéshozó Indyben. De ahogy hallom, hogy nem player personnel lene, lehet az marad Terry McDonough dolga.

Úgy tűnik Caldwell a Jetsnél is elég megyöző volt, de ott Woody Johnson azt mondta, Rex Ryan mindenképp marad HC, nálunk Caldwell leválthatja Mularkeyt, és idehozhatja a saját emberét.
több mint 11 éve
Húsrágó Jacksonville Jaguars 3 039 — Jaguars fan
Érdekes, hogy míg Mularkeyt menesztik, Tucker maradhat a posztján. És úgy néz ki nem ússzuk meg Lil' Poliant. Ha ő lesz esetleg a director of player personnel vagy valami hasonló poszton köt ki, az nagyon gáz...iktriad
Lehet (sőt biztos), hogy le vagyok maradva, de Polian miért ennyire rémisztő, ha nem Ő draftol?
GM-nek Caldwell, aki felügyeli a saját emberét/embereit, Poliant is. Egyáltalán mit csinál a director of player personnel? Coltsban annyira hasznavehetetlen volt, de mégis eljutott a GM szintig? Lehet, hogy csak túl magasra emelkedett, de amúgy a saját szintjén elfogadható szakember lenne?

Amúgy Tuckert én is megtartanám, legalább még 1 évre úgy, hogy kap még egy rendes DE-t, aki tényleg képes kétszámjegyű sacket összehozni. Adott egy passzorientált liga, ahol pont a QB siettetést nem tudja konstansan produkálni a DE brigád. Így persze az alapfelállás 4-2-5-re módosul, ami meg alaposan betesz a futás elleni védekezésnek különösen úgy, hogy DT páros sem túl acélos. Mindezt megtoldva azzal, hogy ha már önerőből nem tud a védelem elég ellenállást kifejteni, de az impontens támadójáték miatt is a Jaguars védelem kénytelen a legtöbb időt a pályán tölteni. Az, hogy ennyi év alatt nem sikerült összehozni (drafton kiválasztani) egy legalább közepes szintű DE párost, az nem Tucker sara.
több mint 11 éve
m-bryo Jacksonville Jaguars 1 017 — Jaguars fan
Nemismerem se Caldwell-t se azt a Polian-t de az itt olvasottak alapján nemvalami pozitív upgrade....
több mint 11 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 79 358 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
LaCanfora (GM, HC, és DC infói)
I continue to hear that if Atlanta's Dave Caldwell gets the Jaguars GM job that head coach Mike Mularkey would almost certainly be out (actually, I am not sure any of the candidates there did not recommend a change) and that 49ers offensive coordinator Greg Roman would be a top candidate there. Also keep hearing Bill Polian's son, Chris, ends up with a personnel director job there. Will be interesting to see if Jags keep defensive coordinator Mel Tucker (who is free to talk to other clubs but must still be granted permission to actually interview for a coordinator position). Tucker was the runner-up to Mularkey a year ago and received a nice boost in his contract from owner Shahid Khan, who was a big supporter of Tucker's. Reid has his eye on him in Kansas City from what I hear, among others.
Érdekes, hogy míg Mularkeyt menesztik, Tucker maradhat a posztján. És úgy néz ki nem ússzuk meg Lil' Poliant. Ha ő lesz esetleg a director of player personnel vagy valami hasonló poszton köt ki, az nagyon gáz...
több mint 11 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 79 358 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Mike Silver a Yahootól:
If Cardinals player personnel director Steve Keim doesn't sign as Arizona's GM, expect him to become the Jags' GM. Cancelled SD interview...

I'm told by a knowledgeable source that Falcons player personnel director(=Caldwell) is likely to take Jags OR Jets GM job shortly. May have a choice.
És nem jó hír Mularkeynak:
Buzz from coaching convention: Jaguars job will open. Have a candidate in mind, believed to be in playoffs. GM hire part of it, obviously.
(Travis Haney ‏ESPN)

Ez vagy Roman vagy Nolan lesz. Remélem előbbi...
több mint 11 éve
m-bryo Jacksonville Jaguars 1 017 — Jaguars fan

ATLANTA again??
több mint 11 éve
Borbinho Indianapolis Colts Old Dominion Monarchs 11 473 — Rent Free - Megrögzött Colts Fan
Remélem ez a Caldwell csávó nem egy második Gene...😕m-bryo
Nem, elég pozitívan állnak hozzá a cinikusok is twitteren. Egyedül Chris Poliantől irtózik mindenki (joggal).

Remélem ez a Caldwell csávó nem egy második Gene...😕m-bryo
Ravenses Caldwell kellene még nektek :p meg persze TTBorbinho
A Ravenses Caldwell tegnap elég jól felkészítette az övéit ellenetek. 😛 iktriad
Touché

"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 11 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 79 358 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Remélem ez a Caldwell csávó nem egy második Gene...😕m-bryo
Nem, elég pozitívan állnak hozzá a cinikusok is twitteren. Egyedül Chris Poliantől irtózik mindenki (joggal).

Remélem ez a Caldwell csávó nem egy második Gene...😕m-bryo
Ravenses Caldwell kellene még nektek :p meg persze TTBorbinho
A Ravenses Caldwell tegnap elég jól felkészítette az övéit ellenetek. 😛
több mint 11 éve
Borbinho Indianapolis Colts Old Dominion Monarchs 11 473 — Rent Free - Megrögzött Colts Fan
Remélem ez a Caldwell csávó nem egy második Gene...😕m-bryo
Ravenses Caldwell kellene még nektek :p meg persze TT

"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 11 éve
m-bryo Jacksonville Jaguars 1 017 — Jaguars fan
Remélem ez a Caldwell csávó nem egy második Gene...😕
több mint 11 éve
Törölt felhasználó
Caldwell elvileg ma 3. alkalommal megy hozzátok interjúra.Beki
Van egy olyan érzésem, hogy nem interjú lesz. Khan elment érte, elhozza Jacksonvillebe, és ma bemutatjuk, mint új GM.

Mondjuk Frenette szerint, ha lesz sajtótájékoztató, az max csak holnap lesz. iktriad
Majd jönnek a hírek ha vmi alakulóban van. 😉
több mint 11 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 79 358 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Caldwell elvileg ma 3. alkalommal megy hozzátok interjúra.Beki
Van egy olyan érzésem, hogy nem interjú lesz. Khan elment érte, elhozza Jacksonvillebe, és ma bemutatjuk, mint új GM.

Mondjuk Frenette szerint, ha lesz sajtótájékoztató, az max csak holnap lesz.
több mint 11 éve
Törölt felhasználó
Caldwell elvileg ma 3. alkalommal megy hozzátok interjúra.
több mint 11 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 79 358 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Priscotól:
Jaguars two GM candidates both can be good. I'd go with Keim. He's the next Grigson. Same type of guy.
több mint 11 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 79 358 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Egy cikk arról hogy 4/3 védelmrol érdemes e áttálni a 3/4-re, mivel a drafton inkább ebbe a szisztémába vannak kiemelkedo játékosok?? ( a QB felhozatal gagyi)
 www.bigcatcountry.com/2013/1/6/3842376/nfl-draft-2013-jaguars-34-43-defense-switchm-bryo
Nem érdemes. Babin és Poz a védelem jobb játékosai közé tartoznak, egyik se csípí a 3-4et.
több mint 11 éve
m-bryo Jacksonville Jaguars 1 017 — Jaguars fan
Egy cikk arról hogy 4/3 védelmrol érdemes e áttálni a 3/4-re, mivel a drafton inkább ebbe a szisztémába vannak kiemelkedo játékosok?? ( a QB felhozatal gagyi)
 www.bigcatcountry.com/2013/1/6/3842376/nfl-draft-2013-jaguars-34-43-defense-switch
több mint 11 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 79 358 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Na né, megint folytatódna a cirkusz? Reméljük nem, de szerintem Keim vagy ki is, kipipálva...nightmare or dream?m-bryo
Ezt nehéz most még megmondani.
több mint 11 éve
m-bryo Jacksonville Jaguars 1 017 — Jaguars fan
Na né, megint folytatódna a cirkusz? Reméljük nem, de szerintem Keim vagy ki is, kipipálva...nightmare or dream?
több mint 11 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 79 358 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Na b+, csodás...

Őszintén remélem én is, hogy Keim lesz az, és ő Caldwell-el ellentétben mondjuk nem egy kapitális f*szt, hanem Whisenhunt-ot hozná magával. Ezzel a verzióval elég jól együtt tudnék élni. Viszont Fucu írta a Cards topikban, hogy Keim minden létező értekezleten ott üldögél, úgyhogy ennek alapján sajnos nem úgy tűnik, hogy nagyon költözni készül.

Amúgy Ross-ról mi hír? Vagy Khan "rásszistá" és csak kötelező kört futott? 😉

Gamble meg úgy tűnik szereti a kihívásokat, ha a Jets-hez igyekszik. Ott nem csak a játékoskeretet kell majd rendbe tennie. Mondjuk New York nem olyan tré lakhely, főleg egy GM fizuval...

Amúgy köszi Rolni, hogy beírtad a hírt! Kár, hogy ez a létező legszarabb forgatókönyv, bár erről Te nem tehetsz.N-Drew
Ross úgy tűnik tényleg csak minority jelölt volt, pedig szerintem jobb annál.

Azt mondják Caldwell önmagában nem rossz GM és Roman sem lenne gáz HC(a kintiek nem aggódnak a triumvirátus első 2 tagja miatt). De Lil' Polian a front officeban majdnem olyan gáz Gene Smith mint GM. Nem akarom, hogy ő befolyásolja a döntéseket. Volt elég 1. körös bustunk nélküle is. Plusz lehet a kedves apuci is kap(hat) így némi befolyást nálunk. Ami amúgy blaszfémia, mert a 2000es években állandóan be-be szólt nekünk, mikor ő volt Indyben a góré.
Egyébként cuki, hogy az dönt(het) ki kivel járt egy collegeba...

Nagyon remélem, hogy Keim surranópáályán befuthat,
több mint 11 éve
N-Drew Jacksonville Jaguars 516 — Jaguars fan
Jason La Canfora ‏@JasonLaCanfora:
As I reported earlier this week, continue to hear Dave Caldwell (ATL) has great shot at Jags GM job with Greg Roman (SF) top choice as coach

Jason La Canfora ‏@JasonLaCanfora:
also, if Caldwell gets that job look for Chris Polian to join him in a personnel role.

Schefter:
Jacksonville’s two GM finalists are Falcons director of player personnel Dave Caldwell and Cardinals director of player personal Steve Keim.

Keimot akarom! Főleg, hogy Lil Polian idejöhet a másik opcióval. Mindenhol azt hallom Keimeól (Pete Prisco, Peter King, és Fucu, aki Cards ügyekben eléggé otthon van), hogy fantasztikus szakember! iktriad
Na b+, csodás...

Őszintén remélem én is, hogy Keim lesz az, és ő Caldwell-el ellentétben mondjuk nem egy kapitális f*szt, hanem Whisenhunt-ot hozná magával. Ezzel a verzióval elég jól együtt tudnék élni. Viszont Fucu írta a Cards topikban, hogy Keim minden létező értekezleten ott üldögél, úgyhogy ennek alapján sajnos nem úgy tűnik, hogy nagyon költözni készül.

Amúgy Ross-ról mi hír? Vagy Khan "rásszistá" és csak kötelező kört futott? 😉

Gamble meg úgy tűnik szereti a kihívásokat, ha a Jets-hez igyekszik. Ott nem csak a játékoskeretet kell majd rendbe tennie. Mondjuk New York nem olyan tré lakhely, főleg egy GM fizuval...

Amúgy köszi Rolni, hogy beírtad a hírt! Kár, hogy ez a létező legszarabb forgatókönyv, bár erről Te nem tehetsz.

több mint 11 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 79 358 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Jason La Canfora ‏@JasonLaCanfora
As I reported earlier this week, continue to hear Dave Caldwell (ATL) has great shot at Jags GM job with Greg Roman (SF) top choice as coach

Jason La Canfora ‏@JasonLaCanfora
also, if Caldwell gets that job look for Chris Polian to join him in a personnel role.Rolni



Lehet jelenleg azok vagyunk,de az új tulaj gondolom szeretne építeni itt valami nagyot,nem beszélve arról hogy a Tampa Bay se volt épp egy tradícionális csapat,még is ott jött a gyűrű!armando83
Viszont akkor még nem volt sztáredző.

Schefter:
Jacksonville’s two GM finalists are Falcons director of player personnel Dave Caldwell and Cardinals director of player personal Steve Keim.empty taxi
Keimot akarom! Főleg, hogy Lil Polian idejöhet a másik opcióval. Mindenhol azt hallom Keimeól (Pete Prisco, Peter King, és Fucu, aki Cards ügyekben eléggé otthon van), hogy fantasztikus szakember!

Lehet jelenleg azok vagyunk,de az új tulaj gondolom szeretne építeni itt valami nagyot,nem beszélve arról hogy a Tampa Bay se volt épp egy tradícionális csapat,még is ott jött a gyűrű!armando83
Írtam már, az a SuperBowl W félig Dungy gyűrűje volt. A munka nagy részét ('Tampa 2') ő végezte ott el.


Gamblet is kihúzhatjuk:
49ers director of player personnel Tom Gamble turned down chance for 2nd interview w/ Jaguars to concentrate on trying to land Jets GM
job.(Schefter)
több mint 11 éve
Rolni Las Vegas Raiders 9 648 — Raiders fan
Jason La Canfora ‏@JasonLaCanfora
As I reported earlier this week, continue to hear Dave Caldwell (ATL) has great shot at Jags GM job with Greg Roman (SF) top choice as coach

Jason La Canfora ‏@JasonLaCanfora
also, if Caldwell gets that job look for Chris Polian to join him in a personnel role.

WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
több mint 11 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 36 300 — Lájkold a zsűrit!
Lehet jelenleg azok vagyunk,de az új tulaj gondolom szeretne építeni itt valami nagyot,nem beszélve arról hogy a Tampa Bay se volt épp egy tradícionális csapat,még is ott jött a gyűrű!armando83
Viszont akkor még nem volt sztáredző.

Schefter:
Jacksonville’s two GM finalists are Falcons director of player personnel Dave Caldwell and Cardinals director of player personal Steve Keim.


Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...