Jacksonville Jaguars

32 feliratkozó

több mint 13 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 35 186 — #NoStress
A tebowingot nem ő egyedül védette le, hanem az őt körülvevő marketingcsapat.

Azt meg sosem hittem el, hogy egyedül ő döntött arról, hogy hova igazol.
Lehet volt hozzá 1-2 szava a Jax és a Jets vezetőségének is. (Az ügynökeiről nem is beszélve.)
Legalábbis az én világomban én így képzelem, hogy nem a játékos dönt egyes egyedül arról, hogy hova cseréljék el.
És persze, fejezzük itt be a témát.

több mint 13 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 667 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Mularkey nem tudta megmondani, hogy Gabbert és MJD sérülése milyen súlyos, és mennyit hagynak ki.
MJD azért viselt csizmát és járt mankókkal, mert nagyon elővigyázatosak akartak lenni vele. De egyelőre semmi konkrétum.
Mathis és Owens is megsérült a meccs alatt.

Bele se merek gondolni, mi lesz, ha MJD és Gabbert nélkül (és a michigani balfasszal mint kezdő QB) kell Green Bayban pályára lépni....(42-0 minimum. Nem ide).

Ha Gabbert nem épül fel, kezdjen Jordan Palmer vagy John Parker Wilson(van egy tippem hogy Palmer már úton van Jvillebe). Inkább ők, mint Henne(aki ha Gene Smithben van egy kis gerinc) holnap repül a csapattól.


Barkley vagy Geno?DC
| Tebow? 😊 | Sobri Jóska
Tebow ha kezdő QB akart volna lenni, akkor idejött volna New York helyett. De ő a médiacirkuszt választotta, ezzel valószínűleg megpecsételve saját sorsátDC
Nem tudtam, hogy ő döntött egyszemélyben.
Azt se, hogy az ő élete a médiacirkuszról szólna.
Esetleg még valami belsős infó?
Sobri Jóska
Az, hogy ő döntött a Jets mellett itt is dokumentálva volt a trade idején. Pedig itt sokkal több esélye lett volna bekerülni a kezdőbe. Ehhez képet ő elment New Yorkba RB/TE/STsnek inkább. Ez mindent elmond a prioritásairól...
több mint 13 éve
DC Houston Texans 1 297 — Texans fan
Nem tudtam, hogy ő döntött egyszemélyben.
Azt se, hogy az ő élete a médiacirkuszról szólna.
Esetleg még valami belsős infó?
Sobri Jóska
Nem akarok Tebow topicot csinálni a Jags topicból. De azt mindenki tudja, hogy tavaly Elway megadta a lehetőséget neki, hogy eldöntse a Jagshez vagy a Jetshez igazol, ő az utóbbit választotta. Érdekes, hogy erről nem tudtál...
És ezzel kapcsolatban ez volt utolsó hozzászólásom, különösen itt

Google a barátod
több mint 13 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 409 — The only discipline that lasts, is self discipline
Azt se, hogy az ő élete a médiacirkuszról szólna.Sobri Jóska
Hát egy olyan srácról, aki levédeti a "Tebowing"-ot, arról azért nem olyan nehéz elképzelni, hogy vonzzák a Time Square fényei. 😊


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 13 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 35 186 — #NoStress
Barkley vagy Geno?DC
| Tebow? 😊 | Sobri Jóska
Tebow ha kezdő QB akart volna lenni, akkor idejött volna New York helyett. De ő a médiacirkuszt választotta, ezzel valószínűleg megpecsételve saját sorsátDC
Nem tudtam, hogy ő döntött egyszemélyben.
Azt se, hogy az ő élete a médiacirkuszról szólna.
Esetleg még valami belsős infó?

több mint 13 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 667 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Előbb egy normális GM kell aki nem ilyen faszokat hoz ide backup QBnak. iktriad
Mentségére legyen mondva, kevés csapatnál van értelmes backup QB (azért cserék)DC
2 1st downt hozott össze, miközben a D és az ST is rendesen odatette magát.

Egy game manager QB simán lehozza a meccset, és nem is kellett volna sokat tennie érte. 1 értelmes driveot azért el lehet várni egy backup QBtól is, főleg hogy volt egy teljes szünete felkészülni.


Barkley vagy Geno?DC
| Tebow? 😊 | Sobri Jóska
Tebow ha kezdő QB akart volna lenni, akkor idejött volna New York helyett. De ő a médiacirkuszt választotta, ezzel valószínűleg megpecsételve saját sorsátDC
Game. Set. Match.
több mint 13 éve
DC Houston Texans 1 297 — Texans fan
Barkley vagy Geno?DC
| Tebow? 😊 | Sobri Jóska
Tebow ha kezdő QB akart volna lenni, akkor idejött volna New York helyett. De ő a médiacirkuszt választotta, ezzel valószínűleg megpecsételve saját sorsát
több mint 13 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 35 186 — #NoStress
Barkley vagy Geno?DC
| Tebow? 😊 | Sobri Jóska
RBnk gondolom lesz jövőre. Szóval ő nem kell ide. iktriad
Akkor estleg | Tebow? | 😊

több mint 13 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 667 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Barkley vagy Geno?DC
| Tebow? 😊 | Sobri Jóska
RBnk gondolom lesz jövőre. Szóval ő nem kell ide.
több mint 13 éve
DC Houston Texans 1 297 — Texans fan
Előbb egy normális GM kell aki nem ilyen faszokat hoz ide backup QBnak. iktriad
Mentségére legyen mondva, kevés csapatnál van értelmes backup QB (azért cserék)
több mint 13 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 35 186 — #NoStress
Barkley vagy Geno?DC
| Tebow? 😊 |

több mint 13 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 667 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
1/1 Here we come!

Hennet nem akarom a rosteren látni holnap délután. 2 first down 30 perc alatt mikor a D és az ST még labdákat is szerzett neki.
Az összes olyan szaki meg most bekaphatja, aki azt írta, hogy Henne simán kiszorítja Blainet. Bencsics Márk jobb lett volna QBben ma mint Henne.

A Dt és Mularkeyt sajnálom.
Barkley vagy Geno?DC
Előbb egy normális GM kell aki nem ilyen faszokat hoz ide backup QBnak.
több mint 13 éve
DC Houston Texans 1 297 — Texans fan
Barkley vagy Geno?
több mint 13 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 667 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
MJD mankókkal áll a pálya szélén. Az nagyon rossz jel.
több mint 13 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 667 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Ahhoz képest, hogy nincs MJD, már (az eddig meglepően jó)Gabbert lesérült, sőt már Owens is maródi, oktatunk. Szöszi magabiztos volt, és kéne hogy visszajöjjön, mert mióta Henne beállt az offense lehalt.

A D kiváló - van nyomás, vannak TFLek pár 3 & out. Még Prosinksi is csinált egy key stopot (WTF?). Még volt jó onside kick is. Meg pár baromság Bratkowskitól playcallingban.

Kíváncsi vagyok mi lesz a 2. félidőben, bár Hennevel nagyon nem megy eddig a dolog. A legjobb playe a térdelés volt.
több mint 13 éve
Húsrágó Jacksonville Jaguars 3 069 — Jaguars fan
Ja, és hogy Anger is kapjon némi méltatást, jelenleg ligaelső átlag yards / puntban, és 3. átlag net yardokban. Az előbbi kategóriában jelen állás szerint az NFL eddigi történetében csak 1 valakinek volt jobb átlaga egy szezonban. Sammy Baughnak - 1940ben!
 www.pro-football-reference.com/leaders/punt_yds_per_punt_single_season.htmiktriad
Volt az a hibátlan írás, rengeteg megjegyzéssel a végén, ami erre is kitért. Egy 5. körben draftolt punternek mindössze 2 yarddal volt gyengébb átlaga (talán Bengals, de győz a lustaság, és nem nézek utána), mint a 3. körös Angernek. Szóval nagyon ügyes a srác, de nem egy sorsfordító találkozás ez. Nem sokkal gyengébbet punter lett volna később is. És akkor legalább használnák az 5. körös pickkel elhozott embert, és nem a lelátón ülne...
több mint 13 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 667 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Szombaton Shawnka (az Auburnnel holtversenyben) kedvenc college csapatának stadionjában tartott átmozgató edzést:
 www.jaguars.com/media-gallery/videos/Inside-the-Jaguars-Oakland/1a6ec4c4-52d4-4a94-9f7f-0ea015bb73ea
több mint 13 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 26 548 — Keep pounding
Szerintem a kutyát nem érdekli a rating-je.
A győzelmek, azok a fontosak.
És az összeszedett, konzekvensen magabiztos, jó játék.Sobri Jóska
Pontosan! iktriad
Azért tudod kire illik ez a leírás, főleg tavaly, a Broncos irányítójaként mutatottak alapján, ugye? 😛Sobri Jóska
Összeszedett, konzekvensen magabiztos jó játék, ugyan kire? 😛
gabokocka
Adok még kis segítséget: aki 1-4-ről PO-ba vitte a Broncos-t egy 6 meccses nyerőszériával.Sobri Jóska
Von Miller 😊

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 13 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 083 — Lájkold a zsűrit!
Szerintem a kutyát nem érdekli a rating-je.
A győzelmek, azok a fontosak.
És az összeszedett, konzekvensen magabiztos, jó játék.Sobri Jóska
Pontosan! iktriad
Azért tudod kire illik ez a leírás, főleg tavaly, a Broncos irányítójaként mutatottak alapján, ugye? 😛Sobri Jóska
Összeszedett, konzekvensen magabiztos jó játék, ugyan kire? 😛
gabokocka
Adok még kis segítséget: aki 1-4-ről PO-ba vitte a Broncos-t egy 6 meccses nyerőszériával.Sobri Jóska
Elway?


Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 13 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 35 186 — #NoStress
Szerintem a kutyát nem érdekli a rating-je.
A győzelmek, azok a fontosak.
És az összeszedett, konzekvensen magabiztos, jó játék.Sobri Jóska
Pontosan! iktriad
Azért tudod kire illik ez a leírás, főleg tavaly, a Broncos irányítójaként mutatottak alapján, ugye? 😛Sobri Jóska
Összeszedett, konzekvensen magabiztos jó játék, ugyan kire? 😛
gabokocka
Adok még kis segítséget: aki 1-4-ről PO-ba vitte a Broncos-t egy 6 meccses nyerőszériával.

több mint 13 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 26 548 — Keep pounding
Szerintem a kutyát nem érdekli a rating-je.
A győzelmek, azok a fontosak.
És az összeszedett, konzekvensen magabiztos, jó játék.Sobri Jóska
Pontosan! iktriad
Azért tudod kire illik ez a leírás, főleg tavaly, a Broncos irányítójaként mutatottak alapján, ugye? 😛Sobri Jóska
Összeszedett, konzekvensen magabiztos jó játék, ugyan kire? 😛

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 13 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 667 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Bár Gene Smith megérdemel minden savazást, azért nem vitassuk el tőle, ha jót csinált. Jeff Lageman mai mozidélutánjában a 2 ST ásszá (egész pontosan gunneré) váló UDFA rookiet, Kevin Elliottot és Antwon Blaket veszi nagyító alá:
 www.jaguars.com/media-gallery/videos/Film-Room-Friday-Gunners/4ed0917c-6c09-416a-9f43-42ca7e686340

Ja, és hogy Anger is kapjon némi méltatást, jelenleg ligaelső átlag yards / puntban, és 3. átlag net yardokban. Az előbbi kategóriában jelen állás szerint az NFL eddigi történetében csak 1 valakinek volt jobb átlaga egy szezonban. Sammy Baughnak - 1940ben!
 www.pro-football-reference.com/leaders/punt_yds_per_punt_single_season.htm
több mint 13 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 667 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Daryl, Robinson és Lowery (3 kezdő, nem gond. De) biztosan kihagyja a Raiders meccset.
Landry és Selvie is játszhat, bár utóbbi esetében MM még nem döntött, hogy aktív lesz-e vagy még pihenteti. Tekintve, hogy Minceynek mennyire nem tesz jót idén, hogy állandóan pályán van, jó lenne, ha ő is beszállna a DE rotációba.


Szerintem a kutyát nem érdekli a rating-je.
A győzelmek, azok a fontosak.
És az összeszedett, konzekvensen magabiztos, jó játék.Sobri Jóska
Pontosan! iktriad
Azért tudod kire illik ez a leírás, főleg tavaly, a Broncos irányítójaként mutatottak alapján, ugye? 😛Sobri Jóska
Orton? 😊
Viccet félretéve, ő nem jön ide. Dönthetett, és a nagy almában akart csere lenni. Maradjon is ott. Majd lezúzzuk (megint) ha jön vendégségbe decemberben - remélem mint kezdő QB - csak hogy édesebb legyen a siker. (Side note: Takarodj vissza a szobádba gonosz Iktriad!)
több mint 13 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 35 186 — #NoStress
Szerintem a kutyát nem érdekli a rating-je.
A győzelmek, azok a fontosak.
És az összeszedett, konzekvensen magabiztos, jó játék.Sobri Jóska
Pontosan! iktriad
Azért tudod kire illik ez a leírás, főleg tavaly, a Broncos irányítójaként mutatottak alapján, ugye? 😛

több mint 13 éve
Rolni Las Vegas Raiders 10 083 — Raiders fan
Volt a héten egy practce squad változás. Ment DJ Hall és jött helyette a CB Prince Miller. 20110 óta megfordult a Ravensben, a Billsben, a Patriotsban, a Lionsban és a Coltsban is (=Colts szemét 😊 ). A Detroitban 4 meccset játszott 2010ben.

Megfordult már pár helyen 2010

Annyi előnyünk TALÁN lehet vasárnap, hogy Bratkowski és Palmer hosssssssssszú ideig dolgozott együtt Cincyben, talán tud súgni róla Tuckernek és a Dnek. iktriad
Majd kiderül, mondjuk Palmer ebben a szezonban a korábbiaktól teljesen eltérő O rendszerben játszik...nem tudom mennyit számíthat Bratkowski ismerete...
Rolni
Pl. tud tippeket adni merről a legsebezhetőbb pass rushban, vagy mely dobások nem mennek neki annyira. Vagy ilyesmi.
iktriad
Igen ebben lehet vmi, de sztem ez nem lesz game-changing tudás...

WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!