Jacksonville Jaguars

32 feliratkozó

több mint 5 éve
bowI 143
Új Bold City Pod!!!
 podcasts.google.com/?feed=aHR0cHM6Ly9hbmNob3IuZm0vcy9kMDNhMzM4L3BvZGNhc3QvcnNz
Yannick ügyben -miután minden oldalról ki lett vesézve a hétfői Tony Khan vs Yan twitter fight ("olyan szánalmas, mintha két hajléktalant látnánk verekedni") Dilla azt mondta, Mike Silverre alapozva, aki jóban van a Khanokkal és a Raiders vezetéssel kapcsolatban, hogy összejöhet egy deal érte, és ez a üzlet a Raiders 2 második első köröséből az alacsonyabb lenne (1/19). Dilla azonban nem nagyon bizakodó, hogy létrejön bármilyen üzlet, bár a hétfői tweet fight talán erre tereli Shaot.
Fournetteért a következő 3 csapat érdeklődött egyből: Bucs, Jets és Chiefs. És a játékos, aki az egyikben játszik és nagyon érdekli a Jagst..... dobpergést kérek - Jamal Adams! Az tudott, hogy Adams nagyon elől volt 2017-ben a draft boardon annak ellenére, hogy akkor igazoltuk Barry Churchot (asszem közvetlen Fournette mögött volt - és Mahomes és Watson előtt...) . Dilla azt mondta a Fournette csere és az Adams trade 2 különböző üzlet lenne.
Dilla meglepődne, ha többet kapnánk érte, mint egy kondíciós hátsó körös picknél.

Draft:
Dilla szerint a 4 ember, akit Caldwell említett, hogy azonnal vinne: Burrow, Young, Okudah és SImmons!
Mindezt egybe vetve a Dillacle egyre inkább azt érzi, hogy Derrick Brown lesz a pick, ha még bent lesz. Esetleg Simmons, ha mégis bent hagyják, aki elsősorban FS lenne idén nálunk az infói szerint. Szóval kedveljük.
Jeudy a Jags 1. számú WR-e, Okudah az 1. számú prospectje. A podcast résztvevők (és jómagam) félelmére Henderson követi Okudaht CB poszton, DE Fulton éppen csak alatta van. Ő lenne az első olyan CB a Caldwell érában, aki kisebb(pl. karfesztávban), mint amiket draftolni szoktunk.
Ha netán mégis OT jön 1/9-en, akkor Dilla infója szerint az Becton lesz, mert addigra Wirfs kimegy. Ha nagyon korán jó (1. kör) OT, Cam Robinson megy LG-be. És mi lesz Cann-el és az évi 5 milliós fizujával? Teszi fel a kérdést a költő ez esetben.
Egy nagy bomba: azt hisszük korán jön futó a draftról, ha Fournette megy? Nos a Jags big boardján a Top 50-ben NINCS RB! A Top 100-ban is csak 4. (Edwards-Helaire, Swift, Dobbins és Akers). Johnathan Taylor kapcsán a Jagst aggasztja, hogy agyon lett használva a Wisconsinon, és főleg a sok-sok fumbleja. De ő sincs messze az említett 4-estől.
iktriad
Azt nem értem, hogy ha Dilla mindent tud, akkor miért a saját megérzéseire hagyatkozkk a biztos információ helyett. 😀
több mint 5 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 17 230

Vannak benne számomra érdekes kérdések, pl.:

- Oké, hogy a Raidersnek kell pass rusher, de miért adna első kört?
- Oké, hogy Yannick faszagyerek, de Jon Grudennek Khalil Mackkel is meggyűlt a baja egy nagy szerződéshosszabbítás kapcsán, Chucky ezt miért szeretné?
- Oké, hogy Fournette-től szabadulunk, de mi a kénköves pokolért akarná őt Bell mellé a Jets?
- Oké, hogy Jamal Adams egy faszagyerek, de miért akarna Khan magának még egy Ramsey 2.0-t vagy Ngakoue 2.0-át?
- Oké, hogy Becton egy húshegy, de éppen most pipázgatott. Khannak miért pont ő kéne magasan és miért nem - az egyébként sokkal komplexebb - Wills?
több mint 5 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 85 022 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Új Bold City Pod!!!
 podcasts.google.com/?feed=aHR0cHM6Ly9hbmNob3IuZm0vcy9kMDNhMzM4L3BvZGNhc3QvcnNz
Yannick ügyben -miután minden oldalról ki lett vesézve a hétfői Tony Khan vs Yan twitter fight ("olyan szánalmas, mintha két hajléktalant látnánk verekedni") Dilla azt mondta, Mike Silverre alapozva, aki jóban van a Khanokkal és a Raiders vezetéssel kapcsolatban, hogy összejöhet egy deal érte, és ez a üzlet a Raiders 2 második első köröséből az alacsonyabb lenne (1/19). Dilla azonban nem nagyon bizakodó, hogy létrejön bármilyen üzlet, bár a hétfői tweet fight talán erre tereli Shaot.
Fournetteért a következő 3 csapat érdeklődött egyből: Bucs, Jets és Chiefs. És a játékos, aki az egyikben játszik és nagyon érdekli a Jagst..... dobpergést kérek - Jamal Adams! Az tudott, hogy Adams nagyon elől volt 2017-ben a draft boardon annak ellenére, hogy akkor igazoltuk Barry Churchot (asszem közvetlen Fournette mögött volt - és Mahomes és Watson előtt...) . Dilla azt mondta a Fournette csere és az Adams trade 2 különböző üzlet lenne.
Dilla meglepődne, ha többet kapnánk érte, mint egy kondíciós hátsó körös picknél.

Draft:
Dilla szerint a 4 ember, akit Caldwell említett, hogy azonnal vinne: Burrow, Young, Okudah és SImmons!
Mindezt egybe vetve a Dillacle egyre inkább azt érzi, hogy Derrick Brown lesz a pick, ha még bent lesz. Esetleg Simmons, ha mégis bent hagyják, aki elsősorban FS lenne idén nálunk az infói szerint. Szóval kedveljük.
Jeudy a Jags 1. számú WR-e, Okudah az 1. számú prospectje. A podcast résztvevők (és jómagam) félelmére Henderson követi Okudaht CB poszton, DE Fulton éppen csak alatta van. Ő lenne az első olyan CB a Caldwell érában, aki kisebb(pl. karfesztávban), mint amiket draftolni szoktunk.
Ha netán mégis OT jön 1/9-en, akkor Dilla infója szerint az Becton lesz, mert addigra Wirfs kimegy. Ha nagyon korán jó (1. kör) OT, Cam Robinson megy LG-be. És mi lesz Cann-el és az évi 5 milliós fizujával? Teszi fel a kérdést a költő ez esetben.
Egy nagy bomba: azt hisszük korán jön futó a draftról, ha Fournette megy? Nos a Jags big boardján a Top 50-ben NINCS RB! A Top 100-ban is csak 4. (Edwards-Helaire, Swift, Dobbins és Akers). Johnathan Taylor kapcsán a Jagst aggasztja, hogy agyon lett használva a Wisconsinon, és főleg a sok-sok fumbleja. De ő sincs messze az említett 4-estől.

Szerkesztette: iktriad
több mint 5 éve
dioadam Jacksonville Jaguars 668
Biztos jó nekünk ez a sok csere?
Lesz egy halom pick és pénz,de játékos meg nem nagyon.
Lassan már a szertárost is elcseréljük az MTK-ba egy 8. körért...

NBII-es futballisták a f@szomat már
több mint 5 éve
Húsrágó Jacksonville Jaguars 3 075 — Jaguars fan
"De Fred Tayloron kívül nem volt más 1. körös Floridás, aki itt bevált volna. A jó Taven is majd a Patsben virágzik ki, hogy Wyattnek legyen igaza. 😊"

Pedig Tebowt még csak meg se próbálták megszerezni...
több mint 5 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 667 — The only discipline that lasts, is self discipline
Én értem Yan sértődöttségét, de ezzel a viselkedéssel, főleg a mai tulaj fiát (leendő tulajt) cseszegetni... elég kontra produktív. Főleg, hogy mint Tony mondta, áron alul nem akarjuk elengedni, tehát a saját helyzetét nehezíti meg. Amúgy ilyen viselkedéssel sok sikert megkapni az évi 20 milliót amit akar, és amineke a közelében februárban tényleg ajánlott neki a Jags. Jelen állás szerint örülhet, ha kap 15,4-et (amit Coughlin akart perkálni neki valójában a hírek szerint). És ok, pennyket keresett, de majdnem 18 millió ütné idén a markát. ha aláírja a taget. Az 4,5-szer annyi, mint amit az elmúlt 4 évben keresett. Szerintem ez a mai tweetiktriad
Ha 15.4-ért több évre aláír bárhova, akkor én azonnal kirúgnám az ügynökét a helyében. 😀

Időnként van ilyen, hogy beáll a piac egy poszton, és nagyon nem talál új gazdát magának még jó játékos se. Volt ilyen a közelmúltban safety és dt poszton is. aztán következő évben megindul a pénzeső. Yannick egy kva jó kis játékos, és nem Clowney, sérülésekkel, mentális blokkolgatásokkal, meccs közbeni belepihenek időszakokkal, akinél érhetőbb hogy hezitálnak bedobni 4-5 éves hosszabbításokat. Yannick valódi 20+ millás játékos aki rookie éve óta mindig teljesít. Sok az a 20 milla, nem is ér (most még) annyit mert nem elég sokoldalú hozzá, de a piacon ennyi az értéke. Az a kérdés, hogy korai pick+nagyfizetés már sok-e az érdeklődőnek. Idén, eddig úgy tűnik sok, de a nagyfizetés nem feltétlenül lenne az.

Szóval ha nincs piacom idén, akkor vagy csak 1 évre írnék alá - de akkor CSAK olyan csapathoz, amelyikről meggyőződtem, hogy nem csak 1 évre akar és lesz is pénze megfizetni engem -, vagy nem írnám alá a tendert és egyszerűen skippelném az évet. Csak 24/25 éves, olyan prémium poszton ahol még 10 évig teljesíteni lehet. Az idő neki dolgozik. (Ezért is kéne szerintem még draft előtt gyorsan elcserélni. Ha nem, abból tényleg középső ujj mutogatás lehet, ami csak a léleknek jó, üzletileg általában loose-loose a vége.)

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 5 éve
Stez SMU Mustangs 47 943 — Whoops, looks like something went wrong.
Yikes.
 twitter.com/1010XLAG/status/1252292294587428865
Bingo.
 twitter.com/ryanohalloran/status/1252273828522160128

Épp belegondoltam. Calais, Bouye és asszem Foles oda lett cserélve, ahova akartak menni. Mint kiderült a Lee cuttal azért vártunk, hogy egészséges legyen. Igaza van Húsrágónak, hogy a mostani, "új" front office feltűnően hasonlít a tavalyira és még inkább a 2017 előttire, de nekem úgy tűnik, aki hajlandó kooperálni, annak Caldwellék igyekeznek a kedvében járni. (Vajon Fournettet eltradeljük mondjuk a Saintsbe, hogy haza mehessen?)

És válasszunk már más egyetemről is, mint a Floridáról a draft elején.
iktriad
A hagyományokat tisztelni kell!
empty taxi
De Fred Tayloron kívül nem volt más 1. körös Floridás, aki itt bevált volna. A jó Taven is majd a Patsben virágzik ki, hogy Wyattnek legyen igaza. 😊
iktriad
Na es? Az alvas az egyik legfontosabb dolog, ezert nem hibaztathato. 😀

több mint 5 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 85 022 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Yikes.
 twitter.com/1010XLAG/status/1252292294587428865
Bingo.
 twitter.com/ryanohalloran/status/1252273828522160128

Épp belegondoltam. Calais, Bouye és asszem Foles oda lett cserélve, ahova akartak menni. Mint kiderült a Lee cuttal azért vártunk, hogy egészséges legyen. Igaza van Húsrágónak, hogy a mostani, "új" front office feltűnően hasonlít a tavalyira és még inkább a 2017 előttire, de nekem úgy tűnik, aki hajlandó kooperálni, annak Caldwellék igyekeznek a kedvében járni. (Vajon Fournettet eltradeljük mondjuk a Saintsbe, hogy haza mehessen?)

És válasszunk már más egyetemről is, mint a Floridáról a draft elején.
iktriad
A hagyományokat tisztelni kell!
empty taxi
De Fred Tayloron kívül nem volt más 1. körös Floridás, aki itt bevált volna. A jó Taven is majd a Patsben virágzik ki, hogy Wyattnek legyen igaza. 😊

Szerkesztette: iktriad
több mint 5 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 269 — NFL bracket champion '26
És válasszunk már más egyetemről is, mint a Floridáról a draft elején.
iktriad
A hagyományokat tisztelni kell!

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 5 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 85 022 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
DO IT! DO IT! DO IT! DO IT! 😊 😊 😊
 twitter.com/ryanohalloran/status/1252344745503809542
De hiányoznak Halloran "meg nem nevezett Jaguars médiamunkás" tweetjei...

A Jags MEGVÁRTA, hogy Lee egészséges legyen, és könnyebben tudjon Marqise ezáltal új csapatot találni FA-ként most.
 twitter.com/APMarkLong/status/1252308299267145732
Amúgy Bouyet, Campbellt és Folest is oda cseréltük, ahova menni akartak. A Jags egy szarul működtetett franchsie, de amióta TC lelépett Yannickon kívül mindenki más igazán renddes bánásmódban részesült.

Érik a Top 42-es WR pick.
 twitter.com/APMarkLong/status/1252309683202899968
És tuti nem az lesz az egyetlen WR húzás. Mellesleg Conleyt de főleg Westbrookot megkínálnám majd egy ár-érték aránynak megfelelő új szerződéssel, ha Yan és Fournette lelépett. Marqise-on most 5,25 milliót spórolt a Jags. Lassan Top 10-ben leszünk idén is cap spaceben azok után, hogy a soha nem látott mennyiségű salary cap negatív feléről indultunk...
több mint 5 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 85 022 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Dilla azt mondta, Leet holnap akarta elengedni a Jags. Szóval lehet a Tony-Yan affér után a Lee cut valójában egy nagy "Baszódj meg" középső ujj mutatás Yannick felé?
 twitter.com/E_Dilla/status/1252311626415591424
Itt van Lee, aki sose elégedetlenkedettet (csak folyton sérült volt..), szóval őt csak úgy elengedi a Jags, Yan meg csak tweeteljen, amit akar, de akkor se megy sehova.

Éjszaka felveszik Dilláék az draft kiadását a Bold City Podnak, azt hiszem "must listen" cucc lesz.

Számomra ez a durvább, nem is az, hogy csak 9 (vagy 7 ha Fourn és Yann is mennek) maradt a 22-ből. Van olyan, hogy újra kell építkezni (a Coltsnál ennél is kevesebb játékos maradt), itt az a szomorú, hogy sok távozó még fiatal volt, a csapat gerincét alkothatta volna / alkothatná még évekig. Ennyire többet nem szabad elszúrni.

Ráadásul ugye a Jags vezeti az egész ligát az utóbbi 20 évben top10-es pickekben, és kb. a Browns az egyedüli csapat amelyiknek sikerült a Jagsnél is többet elkótyavetyélni belőle. Összevetésként egy random (értsd hol jó, hol rossz, de korrekten irányított) csapat mint pl. a Panthers háromszor húzhatot top10-ben az elmúlt 15 évben, és kihúzták Kuechly-t, Newtont, McCaffrey-t. És sok ilyen csapat van azért. Szóval elment a vén akarnok, most meg kell mutatni!
peterk2005
Kiváncsi leszek mit alkot Caldwell azok után, hogy újra ő a góré. Tanult Coughlin alatt (akinek azért voltak jó pickjei, ezt el kell ismerni) vagy maradt az az 1. körben bakizó, utána vagy terített betlit (13, 15) vagy király draft classokat(14,16) produkáló GM, aki volt. Félek, hogy minimum az egyik 1. körös minimum bebustolja. Továbbra se értem miért az ő helye betonbiztos a csapatnál, szemben Marronenal...

Mike Florio és Peter King vitáztak erről egy jó húsz percnyit a minap Prescott kapcsán, és nem jutottak dűlőre. Nem is nagyon lehet, mert mindkét fél szempontjai megérthetőek. A csapaté is, hiszen a jó játékos nagy érték, nem lehet csak úgy lazán lemondogatni róluk. Meg a játékosé is, hiszen pl. Ngakogue (és Prescott is) 4 évig "pennykért" játszott sokmilliót érő szinten, amivel már így is rengeteg pénzt kerestek a csapatuknak, "joguk van" azt mondani, hogy kérem a pénzem.

(A twitter kiszólogatást nem minősítem, van okosabb és kevésbé okos játékos, de én nem hiszem, hogy ez alapvetően befolyásolná a dolgot. Az befolyásolná csak, ha Yannick AB-i útra tévedne, de a baromságok tweetelése azért még messze van ettől. Von Miller is tweetelgetett "baromságokat" a szerződése előtt, aztán másnap már senkit nem érdekelt. Ez se fog érdekelni semmit, amint a Jags megkapja a pickjét - legyen az akármi a végén - Yannick meg az új contractját valahol.)
peterk2005
Én értem Yan sértődöttségét, de ezzel a viselkedéssel, főleg a mai tulaj fiát (leendő tulajt) cseszegetni... elég kontra produktív. Főleg, hogy mint Tony mondta, áron alul nem akarjuk elengedni, tehát a saját helyzetét nehezíti meg. Amúgy ilyen viselkedéssel sok sikert megkapni az évi 20 milliót amit akar, és amineke a közelében februárban tényleg ajánlott neki a Jags. Jelen állás szerint örülhet, ha kap 15,4-et (amit Coughlin akart perkálni neki valójában a hírek szerint). És ok, pennyket keresett, de majdnem 18 millió ütné idén a markát. ha aláírja a taget. Az 4,5-szer annyi, mint amit az elmúlt 4 évben keresett. Szerintem ez a mai tweet

Hát én nem lepődnék meg, ha Henderson jobb lenne 1 éven belül, mint Okudah, szerintem vele jól járnátok. 😊
peterk2005
Nem sok embert/Jags fant követek twitteren, aki örülne Hendersonnak, és ezek az urak/1-2 hölgy több Florida meccset láttam, mint én. A sebessége, atletikussága megvan, csak szerelni nem szeret - ez róla a konszenzus, amit mondogatnak. És válasszunk már más egyetemről is, mint a Floridáról a draft elején.
több mint 5 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 667 — The only discipline that lasts, is self discipline
Már csak Brandon Linder (meg Shatley) maradt az akkori amúgy remek 2014-es draft classból, ami A-Robot, Leet, Lindert, Telvin és Hurnst produkálta nekünk...
 twitter.com/_John_Shipley/status/1252314438302150664iktriad
Számomra ez a durvább, nem is az, hogy csak 9 (vagy 7 ha Fourn és Yann is mennek) maradt a 22-ből. Van olyan, hogy újra kell építkezni (a Coltsnál ennél is kevesebb játékos maradt), itt az a szomorú, hogy sok távozó még fiatal volt, a csapat gerincét alkothatta volna / alkothatná még évekig. Ennyire többet nem szabad elszúrni.

Ráadásul ugye a Jags vezeti az egész ligát az utóbbi 20 évben top10-es pickekben, és kb. a Browns az egyedüli csapat amelyiknek sikerült a Jagsnél is többet elkótyavetyélni belőle. Összevetésként egy random (értsd hol jó, hol rossz, de korrekten irányított) csapat mint pl. a Panthers háromszor húzhatot top10-ben az elmúlt 15 évben, és kihúzták Kuechly-t, Newtont, McCaffrey-t. És sok ilyen csapat van azért. Szóval elment a vén akarnok, most meg kell mutatni!

Az az egy pont, ami támadható Tonynál. Bár azt szinte elmondta, hogy a tavaly nyári (amúgy irtó gusztustalan) szórakozásért Yannickkal szinte kizárólag TC-t terheli a felelősség. De amúgy minden másban kb igaza van. iktriad
Mike Florio és Peter King vitáztak erről egy jó húsz percnyit a minap Prescott kapcsán, és nem jutottak dűlőre. Nem is nagyon lehet, mert mindkét fél szempontjai megérthetőek. A csapaté is, hiszen a jó játékos nagy érték, nem lehet csak úgy lazán lemondogatni róluk. Meg a játékosé is, hiszen pl. Ngakogue (és Prescott is) 4 évig "pennykért" játszott sokmilliót érő szinten, amivel már így is rengeteg pénzt kerestek a csapatuknak, "joguk van" azt mondani, hogy kérem a pénzem.

(A twitter kiszólogatást nem minősítem, van okosabb és kevésbé okos játékos, de én nem hiszem, hogy ez alapvetően befolyásolná a dolgot. Az befolyásolná csak, ha Yannick AB-i útra tévedne, de a baromságok tweetelése azért még messze van ettől. Von Miller is tweetelgetett "baromságokat" a szerződése előtt, aztán másnap már senkit nem érdekelt. Ez se fog érdekelni semmit, amint a Jags megkapja a pickjét - legyen az akármi a végén - Yannick meg az új contractját valahol.)

Kp annyira repesnék az ötletért, mint az ugyanebben a cikkben szereplő mock draftjábanában hozzánk jósolt CJ Hendersonért 1/9-en. Köszi Peter King, de nem kell egy olyan CB, aki nem szeret szerelni, tökmindegy milyen gyors. A Justin Jefferson 1/20-as pickjétől se lennék túl boldog FYI.iktriad
Hát én nem lepődnék meg, ha Henderson jobb lenne 1 éven belül, mint Okudah, szerintem vele jól járnátok. 😊

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 5 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 85 022 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Aki tul sokat ir este 10-kor, igy jar! 😀
Stez
Mondja ezt valaki a Colts topikból, ahonnan kiutálnák Lev Tolsztojt, mert túl rövideket ír. 😊
több mint 5 éve
Stez SMU Mustangs 47 943 — Whoops, looks like something went wrong.
Yikes.
 twitter.com/FieldYates/status/1252315334473732096
Tegnap volt a 3. fordulós TNF ismétlése a Sport TV-n (simán legyalultuk a későbbi AFC döntős Titanst FYI), és nem győztem számolni, hányan játszottak a Jagsban, akik már nem fognak.. Nagyon más lesz az idei Jags.
Lee mellett a RB Taj McGowan is ment.
 twitter.com/Jaguars/status/1252313114378416129
Már csak Brandon Linder (meg Shatley) maradt az akkori amúgy remek 2014-es draft classból, ami A-Robot, Leet, Lindert, Telvin és Hurnst produkálta nekünk...
 twitter.com/_John_Shipley/status/1252314438302150664

Ez a "new regime here" duma büdi, attól hogy sokszor mondják még nem lesz igaz, mivel szinte minden arc ugyanaz az FOban mint volt.
Húsrágó
Az az egy pont, ami támadható Tonynál. Bár azt szinte elmondta, hogy a tavaly nyári (amúgy irtó gusztustalan) szórakozásért Yannickkal szinte kizárólag TC-t terheli a felelősség. De amúgy minden másban kb igaza van.

Ne rinyaljal, neked meg van munkad, rengeteg masik embernek mar nincs!
Stez
Örülök, hogy sikerült a lényegre fókuszálni. 😉

Nincs is "felemelőbb" érzés, mikor egy hossssszú, fárasztó munkanap után arra jössz haza, hogy a kedvenc csapatod leendő tulaja és a kereten lévő legjobb játékos egymást flameli twitteren...
 twitter.com/TonyKhan/status/1252285913411006481
 twitter.com/TonyKhan/status/1252292957895606272
 twitter.com/TonyKhan/status/1252293363866513408
Ez nálam 3-0 amúgy Shao fia Tonynak... Yannick meg lassan rosszabb lesz a hátfajósnál vagy Fowlernél, az meg nagy szó. Azt hittem Dante volt az éretlen hülyegyerek.

Hopp M. Lee repült.
dande
Meglepő. Ja nem.
 twitter.com/HaysCarlyon/status/1252309815046680576
Amúgy nagyon jól kijött abból a Jags, hogy A-Rob helyett Lee és Moncrief lett megfizetve. Ja nem.

FUCK NO.
 twitter.com/BigCatCountry/status/1252262707174260736
Kp annyira repesnék az ötletért, mint az ugyanebben a cikkben szereplő mock draftjábanában hozzánk jósolt CJ Hendersonért 1/9-en. Köszi Peter King, de nem kell egy olyan CB, aki nem szeret szerelni, tökmindegy milyen gyors. A Justin Jefferson 1/20-as pickjétől se lennék túl boldog FYI.

Utóbbi két szezonban Thompsonnak van 300 futott yardja, összesen. Még életében nem lépte át egy szezonban a 400 yardot, 300 fölé egyszer jutott. Elkapásban hozott kb ugyan ennyit, de tényleg ez lenne a nagy terv?
winston
Thompson egyike lenne a 3 vagy 4 futóknak akiket rotálnánk. Agyrém volt, hoogy tavaly Fournette úgv volt fent a sanpek 92%-ában, hogy 1 meccset kihagyott., Nálam van abban ráció, hogy az egyik driveban mondjuk Ozigb és Armsetad váltja egymást, a következőben meg Thopson és mondjuk a héten drafton jövő RB. Egyből nem lennénk olyan kiszámíthatóak.

dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 47 569 — Így remélem megfelelek nektek.....
Hopp M. Lee repült.
több mint 5 éve
winston Jacksonville Jaguars 2 894 — tag
Írtam mér párszor, de most is leírom, szvsz, ha Fournette megy kb másnap leigazoljuk veterán RB-nek Chris Thomspont, és ő, Armstead, Ozigbo meg a 2. nap érkező RB rookie lesz az idei RB 4-esünk.
iktriad
Utóbbi két szezonban Thompsonnak van 300 futott yardja, összesen. Még életében nem lépte át egy szezonban a 400 yardot, 300 fölé egyszer jutott. Elkapásban hozott kb ugyan ennyit, de tényleg ez lenne a nagy terv?

A fal dolog is jogos, azt is tudom, hogy Fournette nem olyan, mint egy 1/4-es futó, de az itt felsorolt opciók közül magasan a legjobb. Egy jobb fal mögött, lehet akár még jobb.

Azért akarjuk elpasszolni Fournettet, mert nálunk épp kiárusítás van és aki nincs benne a hosszú távú terveinkben és lehet érte kapni valakit, azt elboltoljuk. Plusz Fournette nem épp a legnépszerűbb pár edzőnél és front office emberkénél.
iktriad
Igen, ezt sajnos akkor el kell fogadni, de azért vannak kétségeim ezzel a tervvel kapcsolatban, eleve azzal, hogy konkrétan létezne.
több mint 5 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 85 022 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Azért akarjuk elpasszolni Fournettet, mert nálunk épp kiárusítás van és aki nincs benne a hosszú távú terveinkben és lehet érte kapni valakit, azt elboltoljuk. Plusz Fournette nem épp a legnépszerűbb pár edzőnél és front office emberkénél.
iktriad
Ha ez igaz, akkor Marrone&Caldwell nem egy évig lesz még itt. Ha most bizonyítaniuk kell, akkor nem cserélik el Fournette-t mert vele nagyobb eséllyel mentik meg az állásukat
kisvanek4
Marrone helye ingatag. Caldwellé betonbiztos 2021-re is.

Úgy látszik olyan "remek" volt a kooperáció Coughlin és a FO többi tagja között, hogy rajta kívül hiába maradt lényegében mindenki, mégis úgy viselkednek, mint egy újonnan felállt stáb: takarítanak. 😀

Ha egy 5. kört sikerülne érte kapni, már megérné a dolog, tekintve a RB-k értékét manapság. Az 5. nél jobb pick már csoda lenne. De mindig akad 1-2 hülye GM a ligában, egy próbát megér. 😊

winston: a futásotok nem Fournette-en fog múlni. Ha lesz fal, akkor lesz futás is, és elérhető még fél tucatnyi teljesen használható back. Pl. Carlos Hyde, vagy a Denverből túltengés és alul teljesítés miatt kirakott Devontae Booker, aki amúgy egy jobb helyzetben szerintem nem lett volna rossz. Csak amikor ő kapott esélyt akkor nem volt fal Denverben, aztán jöttek Lindsay-ék. Vagy pl. elérhető - minimálpénzért - az a Jonathan Williams, aki tavaly Marlon Mack átmeneti lesérülésekor két meccsen kétszer futott 100 yard fölött. Ha lesz fal, itt is fog tudni futni.

(Majdnem leírtam, hogy még akár Melvin Gordon is elérhető, de aztán bevillant, hogy őt már elvitte Elway Denverbe ..... hogy minek, azt ma sem értem. 😊 )
peterk2005
Írtam mér párszor, de most is leírom, szvsz, ha Fournette megy kb másnap leigazoljuk veterán RB-nek Chris Thomspont, és ő, Armstead, Ozigbo meg a 2. nap érkező RB rookie lesz az idei RB 4-esünk.
több mint 5 éve
kisvanek4 312 — Jaguars fan
Azért akarjuk elpasszolni Fournettet, mert nálunk épp kiárusítás van és aki nincs benne a hosszú távú terveinkben és lehet érte kapni valakit, azt elboltoljuk. Plusz Fournette nem épp a legnépszerűbb pár edzőnél és front office emberkénél.
iktriad
Ha ez igaz, akkor Marrone&Caldwell nem egy évig lesz még itt. Ha most bizonyítaniuk kell, akkor nem cserélik el Fournette-t mert vele nagyobb eséllyel mentik meg az állásukat
több mint 5 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 667 — The only discipline that lasts, is self discipline
Úgy látszik olyan "remek" volt a kooperáció Coughlin és a FO többi tagja között, hogy rajta kívül hiába maradt lényegében mindenki, mégis úgy viselkednek, mint egy újonnan felállt stáb: takarítanak. 😀

Ha egy 5. kört sikerülne érte kapni, már megérné a dolog, tekintve a RB-k értékét manapság. Az 5. nél jobb pick már csoda lenne. De mindig akad 1-2 hülye GM a ligában, egy próbát megér. 😊

winston: a futásotok nem Fournette-en fog múlni. Ha lesz fal, akkor lesz futás is, és elérhető még fél tucatnyi teljesen használható back. Pl. Carlos Hyde, vagy a Denverből túltengés és alul teljesítés miatt kirakott Devontae Booker, aki amúgy egy jobb helyzetben szerintem nem lett volna rossz. Csak amikor ő kapott esélyt akkor nem volt fal Denverben, aztán jöttek Lindsay-ék. Vagy pl. elérhető - minimálpénzért - az a Jonathan Williams, aki tavaly Marlon Mack átmeneti lesérülésekor két meccsen kétszer futott 100 yard fölött. Ha lesz fal, itt is fog tudni futni.

(Majdnem leírtam, hogy még akár Melvin Gordon is elérhető, de aztán bevillant, hogy őt már elvitte Elway Denverbe ..... hogy minek, azt ma sem értem. 😊 )

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 5 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 85 022 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Továbbra sem értek egyet a Fournette dologgal, hacsak nincs valami személyes dolog a háttérben, amiről nem tudunk. A pénzt része engem nem érdekel, az idei ~4 millió, és az utána megspórolandó pénz sem az én pénzem, de persze megérteném, ha cap hell-ben lenne a csapat, de ha jól tudom, jövőre nagyon jól fogunk állni, és most sincs már nagy vész. Nagyon elől lett húzva? Igen, valószínűleg bőven a tehetségén felül. De ez már teljesen mindegy, ha egy UDFA hozná ugyan ezeket a számokat, akkor gondolom maradna ő az RB#1 (és akkor utána őt is meg kéne ugyan úgy fizetni). Ja és a "vele kevésbé kreatív a playhívás" dolgot ne varrjuk már az ő nyakába, amikor elviekben elkapásban és passzblokkban is több, mint jó szintet hoz.

Szvsz, engem nem sikerült meggyőzni, hogy miért kell elpasszolni az offense egyik valamit produkáló játékosát. Vagy csak az én emlékeim szépültek meg a nagy bezártságban?

Az ellenértékre kíváncsi leszek, meg persze talán jó futót lehet a legjobban bemákolni a későbbi körökben is, de mostanában itt ez sem sikerült. Lesz plusz egy need, amire el kell lőni majd egy 2. napos picket, pedig lenne helye bőven máshol is.