Jacksonville Jaguars

32 feliratkozó

több mint 6 éve
Stoki Jacksonville Jaguars Nebraska Cornhuskers 3 133 — Einhorn és Finkle...Finkle és Einhorn
"nem olyan égető a TE needünk "...mondtam én hogy Koyack mesterre építjük a posztot 😊
több mint 6 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 85 106 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Coughlin sajtótájékoztatója Allenről
 www.jaguars.com/video/coughlin-he-is-a-superb-football-player
Allen azt mondta a viziten Coughlinnak, hogy fel kell majd tradelnünk érte. Coughlin errea telefonban már megjegyezte, hogy "látod fiam, nem kellett ezt megtenni". Idén se szakadt meg a sorozat, hogy az 1. körös pick volt Top 30-as viziten btw.
Coughlin elmondta, hogy ez védelmi beállítottságú csapat, ezért mindig keressük a élehetőségeket az erősítésre.
TC elmondta, hogy Hockenson NAGYON KÖZEL volt Allenhez a big boardon, de Allen picit magasabban volt, ezért vittük őt. Azt is elmondta, hogy minden mockban, amit csináltunk, Allen már rég kiment 1/7 előtt.
Coughlin szerint DE és akár OLB poszton is bevethető lesz majd Allen, ha kell.
TC számított rá, hogy nagy spanja Gettleman QB-t visz, és hogy ez a QB Daniel Jones lesz.
Hockenson, OT és egy lecsúszó remek DL prospekt volt a három lehetséges opció, amire TC számított 1/7-en. Utóbbi bejött. De elmondta, hogy simán lehetett volna OT is a pick.
Coughlin szerint a BPA hozzáállás fog továbbra is dominálni a drafton, de azért van TC szerint pár need, amit orvosolni kell. Caldwell hétfőn még azt mondta, nincs égető needje a Jagsnek, most kinek higyek? 😊 Persze, hogy a górénak, és nem a kifutó fiújának.

Marrone örült, hogy egy New Jersey-beli srácot hoztunk (Ő ugyebár a Bronxból való ha jól tudom.)
 www.jaguars.com/video/marrone-we-got-a-guy-that-was-rated-extremely-high-on-our-board
Érdekes a remek már meglevő DL-eink között nem emlegette Wyatt lieblingjét....

Caldwell szerint kb. 1 hete beszélve emberekkel, lehetett reménykedni, hogy Allen bent lesz (kvázi a Raiders intézte el, hogy vigyük)
 www.jaguars.com/video/caldwell-this-was-the-guy-that-kept-coming-up
Caldwellt is kérdezték a Hockenson vs Allen kérdésről. Bár Hockensont imádja ő is, szerinte 1. nem olyan égető a TE needünk (DE IGEN TE BAROM) , és lehet nyerni domináns TE nélkül is. (persze, ha van más skill play offenseben, de a jaxben ki van DeDe-n kívül?), szerinte a mi divíziónkban és konferenciákban a QB-k életének pokollá tevése nagyobb szükséglet.
Olivert kedveltük, de inkább EDGE-t kerestünk, mint DT-t. DC szerint a Yannick, Calais, Allen trió kívül és a Dareus, Abry Jones, Bryan hármas belül komolyabb kombó, mint ha Olivert hoztuk volna.
Caldwell szerint első 2 downban rotálják majd egymást Yannickkal, hogy mindkettő friss legyen, és 3rd downon mindketten a szélekről támadnak majd.
Cáfolta, hogy Telvin elérhető lenne trade formájában. Viszont azt nem tudja, hogy jelenleg merre van... Azt mondta Caldwell a hétvége után, ha ze nem változik visszatérnek a dologra.

Itt az első interjú az új Jags 1. körös picktől. A DUUUVAL már megy Allennek. 😊
 www.jaguars.com/video/josh-allen-one-on-one

Épp belegondoltam. Ha Taylor tovább csúszik, akkor van esély rá, hogy ha visszük, egy másik Taylor a Floridáról (Freddie T) jelenheti be. 3 éve is nagy csúszót jelentett be, akit sokat draftoltak hozzánk 1/5-re a szagértők, aztán elvittük a 2. körben...

Szerkesztette: iktriad
több mint 6 éve
Stoki Jacksonville Jaguars Nebraska Cornhuskers 3 133 — Einhorn és Finkle...Finkle és Einhorn
Érdekes ez az egész, tudom BPA az első, minden bizonnyal ezért is van ennyi falember a first roundban, meg aztán TC lineman őrülete is messze földön híres...csak amíg Te mondjuk BPA-zol az elején, mögötted is ezt csinálják, csak hogy azok a pickek már a Te need-jeid!!
Mindegy is, nem okoskodom, inkább várom a 2.kört, nagyon sok jó név van még benn, most már tényleg várok egy TE, RT, WR trióból valakit...
több mint 6 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 85 106 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
1. telefonhívás Allennel. 😊
 twitter.com/Jaguars/status/1121599393138905088

Új csapattárs reakciók:
 twitter.com/Campbell93/status/1121582590304059393
 twitter.com/_fournette/status/1121583941604073473
 twitter.com/DJChark82/status/1121582538387021833
 twitter.com/Bigsmoot_94/status/1121581832720588800
Ja, Smoot, csak neked ez nem túl jó hír, ha nem kapod össze rohadt gyorsan magad.

6 pick múlva jövünk és Jawaan "a Jags tuti viszi 1/7-re" Taylor és Irv Smith is bent van. És igen Sobri, Dickie Metcalfe is. De ha az előbbi 2 úr valamelyike még 38-on is bent van, akkor a kettő közük az egyik lesz a pickünk. Mondjuk én inkább Irv Smitht szeretném - Zach Ertz 2.0.
Ha OT-t akarunk ott van még Risner is FYI. Ha Taylor ennyire rizikós egészségügyileg, lehet okosabb pick is lenne.

Szerkesztette: iktriad
több mint 6 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 85 106 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Allen egyelőre Fowler szerepkörét veszi majd át.
 twitter.com/danielrpopper/status/1121587571379843072

Egy hosszú, remek irás Allenről.
 www.sbnation.com/nfl/2019/3/1/18242791/josh-allen-nfl-draft-2019-jacksonville-jaguars-kentucky-scouting-report-film-breakdown-edge

Ez kisebb, de úgy tűnik, hogy pályán kívül is nagyon rendes embert kaptunk.
Overall, the Jaguars are getting an elite athlete at a premium position and an exceptional person off the field. Allen is married with one son and would participate in Special Olympics events after practice and volunteer at the Indian Summer Camp for children’s cancer survivors. Allen’s non-sport talent is cooking and he plans on being a sports analyst after his football career. In my conversations, I have heard glowing reviews of Allen’s character and Jacksonville seems to be getting a tremendous culture guy. Several opposing SEC tackles have listed Allen as the toughest player they’ve ever gone up against, and Lance Zierlein said earlier on NFL Network that a colleague of his who is Director of Analytics for an NFL team who’s analytics had Aaron Donald as the best player in his draft have Allen pegged as being the best prospect in this class
 www.bigcatcountry.com/2019/4/25/18516739/jaguars-select-josh-allen-in-2019-nfl-draft

Ramsey nagyon örül az új csapattársnak!
 twitter.com/jalenramsey/status/1121583089698971649

Szerkesztette: iktriad
több mint 6 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 85 106 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Caldwell szerint, ha lesz ember, akir kedvelünk, akkor feltradelhetünk érte az 1. kör végébe.
 twitter.com/marhsim/status/1121586350233391104

Interjú Allennel.
 draftwire.usatoday.com/2018/10/09/2019-nfl-draft-college-football-kentucky-josh-allen-interview/

Ez se rossz tulajdonság.
 twitter.com/HaysCarlyon/status/1121582183985106944

Szerkesztette: iktriad
több mint 6 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 85 106 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Reméljük elvittük a Jó Josh Allent.
3. ember volt a boadunkon.
 twitter.com/AlfieBCC/status/1121581682602147842
iktriad
Jó képességű gyerek, de voltak/vannak égetőbb posztjaink is...mint pl.az 1/8-as pick, fuck!
Stoki
Coughlinnak lineman fétise van az 1. körben. És szvsz első körben nem baj, ha BPA-zol need helyett.
Azért Hockensonnak én is örültem volna.

1/7 a Kentuckyról - mi ez NBA draft? 😊 😊
 twitter.com/UKFootball/status/1121583769536880640
Szép család. Remélem Josh jobb apa és félrj, mint Tyreek Hill...
 twitter.com/JoshAllen41_/status/1121548601010860033
több mint 6 éve
Stoki Jacksonville Jaguars Nebraska Cornhuskers 3 133 — Einhorn és Finkle...Finkle és Einhorn
Reméljük elvittük a Jó Josh Allent.
3. ember volt a boadunkon.
 twitter.com/AlfieBCC/status/1121581682602147842
iktriad
Jó képességű gyerek, de voltak/vannak égetőbb posztjaink is...mint pl.az 1/8-as pick, fuck!
több mint 6 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 85 106 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Reméljük elvittük a Jó Josh Allent.
3. ember volt a boadunkon.
 twitter.com/AlfieBCC/status/1121581682602147842
több mint 6 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 85 106 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Itt van egy friss, ropogós Coughlin interjú kb 2 órával ezelőttről.
 www.jaguars.com/audio/tom-coughlin-draft-day-interview
Egyáltalán nem lepődnék meg, ha a Jaguars előbb letradelne, aztán majd az 1. kör végén feltradelne ma hajnalban. És mindkettő az Alabamáról jönne (Jonah Williams ás Irv Smith)
 twitter.com/jpshadrick/status/1121549704880373760

Szerkesztette: iktriad
több mint 6 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 85 106 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Egy dolgot már jól csináltunk ma - lehívtuk hivatalosan is Ramsey 5. éves opcióját.
 twitter.com/Jaguars/status/1121493094782783488?
több mint 6 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 85 106 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Kár, hogy azt se hiszem el JLC-nek, ha rólunk van szó, hogy az ég kék, a fű meg zöld...
 twitter.com/JasonLaCanfora/status/1121430527045701632
De ha tényleg Hockenson vagy Williams jön 1/7-re, akkor már morcos nem leszek.

Szerkesztette: iktriad
több mint 6 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 85 106 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Íme Zach Goodall végső 7 körös Jaguarsra koncentráló mockja. Ebben KÉT első körössel jön el a draftról a Jags. És az egyik egy Iowa TE.
 www.lockedonjaguars.com/jaguars/2019-nfl-draft-final-jaguars-7-round-mock-draft/
Az extra idei 3. kör meg a jövő évi extra 5. miatt szerintem van esély(és muníció) felcserére az 1. körbe, csak szerintem Irv Smithért jönnénk majd fel, mert Fant addigra lehet már kimegy (mint Banks).

Csak adja az eg, hogy ne Hockenson keruljon a Jaxhez. O tul jo gyerek, nem erdemel ekkora buntetest. xd
Stez
Miért lenne büntetés? Ott télen is remek az idő, közel az óceán és nincs extra állami jövedelem adó. 😊 Nézd meg, már Nick Foles felesége is szereti az új Jacksonville-i házuk közelében igen gyakran felbukkanó aligátorokat. 😊
 twitter.com/iktriad/status/1120757695882125313

Szerkesztette: iktriad
több mint 6 éve
Stez SMU Mustangs 48 041 — Whoops, looks like something went wrong.
Íme egy csokor abból, hogy valamennyire a tűz közelében lévő Varjú milyen pletykákat hallott az elmúlt napokban a Jaguarsszal kapcsolatban.
 www.bigcatcountry.com/2019/4/25/18515700/2019-nfl-draft-rumors-jacksonville-jaguars
Úgy tűnik,
1. Hogy ha bent marad egy prémium DL, akkor ő a pick.
2. Ha nem, akkor megpróbálunk letradelni.
3. Ha ez se jön össze, akkor Jonah Williams a választottunk.
Itt van egy kis háttérinfó, hogy miért inkább Willams felé tendálunk Taylor helyett.
 www.bigcatcountry.com/2019/4/23/18512392/nfl-draft-rumors-jacksonville-jaguars

Na pont akartam írni, hogy nekem itt senki ne sírjon azért, mert egy csapat pickjére a nap végéig vár, aztán kitrade-el a csapata 😀 😀 😀
Wyatt
Ez itt OFF, de most van annyi muníciója BB-nek, ami mellé szvsz felesleges lenne még idei extrapickeket gyűjteni, szal sztem most kivételesen a feltrade vszínűbb, mint a letrade. Utóbbi számomra akkor lenne érthető, ha jövő évi pickeket is kap cserébe.
empty taxi
Szerintem abból menni fog pár cetli Rosenért (ha tényleg Murray lesz az 1/1-es)...
iktriad
Csak adja az eg, hogy ne Hockenson keruljon a Jaxhez. O tul jo gyerek, nem erdemel ekkora buntetest. xd

több mint 6 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 85 106 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Íme egy csokor abból, hogy valamennyire a tűz közelében lévő Varjú milyen pletykákat hallott az elmúlt napokban a Jaguarsszal kapcsolatban.
 www.bigcatcountry.com/2019/4/25/18515700/2019-nfl-draft-rumors-jacksonville-jaguars
Úgy tűnik,
1. Hogy ha bent marad egy prémium DL, akkor ő a pick.
2. Ha nem, akkor megpróbálunk letradelni.
3. Ha ez se jön össze, akkor Jonah Williams a választottunk.
Itt van egy kis háttérinfó, hogy miért inkább Willams felé tendálunk Taylor helyett.
 www.bigcatcountry.com/2019/4/23/18512392/nfl-draft-rumors-jacksonville-jaguars

Na pont akartam írni, hogy nekem itt senki ne sírjon azért, mert egy csapat pickjére a nap végéig vár, aztán kitrade-el a csapata 😀 😀 😀
Wyatt
Ez itt OFF, de most van annyi muníciója BB-nek, ami mellé szvsz felesleges lenne még idei extrapickeket gyűjteni, szal sztem most kivételesen a feltrade vszínűbb, mint a letrade. Utóbbi számomra akkor lenne érthető, ha jövő évi pickeket is kap cserébe.
empty taxi
Szerintem abból menni fog pár cetli Rosenért (ha tényleg Murray lesz az 1/1-es)...
több mint 6 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 270 — NFL bracket champion '26
Na pont akartam írni, hogy nekem itt senki ne sírjon azért, mert egy csapat pickjére a nap végéig vár, aztán kitrade-el a csapata 😀 😀 😀
Wyatt
Ez itt OFF, de most van annyi muníciója BB-nek, ami mellé szvsz felesleges lenne még idei extrapickeket gyűjteni, szal sztem most kivételesen a feltrade vszínűbb, mint a letrade. Utóbbi számomra akkor lenne érthető, ha jövő évi pickeket is kap cserébe.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 6 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 85 106 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
És a hagyomány folytatódhat is akár 😊 A bleacher ma reggel már megírta, hogy a kör végén idén is nagy káosz várható, több csapat akar feljönni az első kör végébe.
peterk2005
Pl. mi esetleg Irv Smithért, ha nem Hockenson lesz a pick 1/7-re. #Justsayin

Na pont akartam írni, hogy nekem itt senki ne sírjon azért, mert egy csapat pickjére a nap végéig vár, aztán kitrade-el a csapata 😀 😀 😀
Wyatt
Ez az ára, ha valakinél ott van Belichick és Brady. 😛
több mint 6 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Na pont akartam írni, hogy nekem itt senki ne sírjon azért, mert egy csapat pickjére a nap végéig vár, aztán kitrade-el a csapata 😀 😀 😀

több mint 6 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 717 — The only discipline that lasts, is self discipline
Nahát, ha felébredek, és a | Hockenson | pick helyett ph értéket kapok akkor leszek ám igazán morci!
Stoki
Hát még, ha cserét...
kristóf17
LOL, az kellemes tud lenni. Főleg, a lista végén, ha az ember csapata kitradel az első körből 😊
peterk2005
A Pats fanok akkor lepődnek meg, ha NEM ez történik velük.
iktriad
És a hagyomány folytatódhat is akár 😊 A bleacher ma reggel már megírta, hogy a kör végén idén is nagy káosz várható, több csapat akar feljönni az első kör végébe.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 6 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 85 106 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Nahát, ha felébredek, és a | Hockenson | pick helyett ph értéket kapok akkor leszek ám igazán morci!
Stoki
Hát még, ha cserét...
kristóf17
LOL, az kellemes tud lenni. Főleg, a lista végén, ha az ember csapata kitradel az első körből 😊
peterk2005
A Pats fanok akkor lepődnek meg, ha NEM ez történik velük.
több mint 6 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 717 — The only discipline that lasts, is self discipline
Nahát, ha felébredek, és a | Hockenson | pick helyett ph értéket kapok akkor leszek ám igazán morci!
Stoki
Hát még, ha cserét...
kristóf17
LOL, az kellemes tud lenni. Főleg, a lista végén, ha az ember csapata kitradel az első körből 😊

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 6 éve
kristóf17 Indianapolis Colts 3 428 — Colts fan
Sziasztok!
Nem vagyok naprakész draft ügyben, ha ki van írva 2-re egy draft kezdés, akkor az szent és sérthetetlen? Egy 1/7-es Jax választás kb. mikorra várható? Nehéz napom lesz holnap, de mindenképp szeretném látni legalább a saját pickünket, próbálnám pontosra beállítani az ébresztőt! 😊
Köszi előre is!
Stoki
Kb. 3 körül. Olyan háromnegyed 3-ra állíts be az ébresztőt.
iktriad
Egy biztos: ha Jaguars on the clock, akkor reklám következik 😀
empty taxi
Tavaly mondjuk pont nem volt. De idén biztos lesz. A Giants pick után ideális időben is leszünk.
iktriad
A Sport TV-s közvetítésben asszem tavaly is volt a Jags picknél.
empty taxi
Nahát, ha felébredek, és a | Hockenson | pick helyett ph értéket kapok akkor leszek ám igazán morci!
Stoki
Hát még, ha cserét...
több mint 6 éve
Stoki Jacksonville Jaguars Nebraska Cornhuskers 3 133 — Einhorn és Finkle...Finkle és Einhorn
Sziasztok!
Nem vagyok naprakész draft ügyben, ha ki van írva 2-re egy draft kezdés, akkor az szent és sérthetetlen? Egy 1/7-es Jax választás kb. mikorra várható? Nehéz napom lesz holnap, de mindenképp szeretném látni legalább a saját pickünket, próbálnám pontosra beállítani az ébresztőt! 😊
Köszi előre is!
Stoki
Kb. 3 körül. Olyan háromnegyed 3-ra állíts be az ébresztőt.
iktriad
Egy biztos: ha Jaguars on the clock, akkor reklám következik 😀
empty taxi
Tavaly mondjuk pont nem volt. De idén biztos lesz. A Giants pick után ideális időben is leszünk.
iktriad
A Sport TV-s közvetítésben asszem tavaly is volt a Jags picknél.
empty taxi
Nahát, ha felébredek, és a | Hockenson | pick helyett ph értéket kapok akkor leszek ám igazán morci!

Szerkesztette: Stoki