Las Vegas Raiders

37 feliratkozó

több mint 4 éve
Amadeus the Young Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 697
Örülök, hogy külön meg lettem szólítva 😊

Végre Gruden sziporkázott kicsit...voltak remek play hívások a második félidőben, amikor számított is!

OL igen jól dolgozott többnyire megint, ami nagyon bíztató így Gabe visszatérése előtt.

D szépen pörgött annak ellenére, hogy a pass rush halovány továbbra is. Morrow és Harris beállása sokat segít eddig.

Ami miatt most megint keresem a szemüvegemet az a back to back győzelem, a tartás amit mutatott a csapat mindkét meccsen és a sok hiba, amit még mindig lehet gyomlálni...

AFC 6. hely, AFC West 2. hely? Két hete sokat nem adtam volna erre 😊
Rolni
Első meccs volt, ahol végig láthattuk, hogy Gruden elit edző. Rendben volt az offense a 2 fumblet leszàmítva.
Azért írtam előre, hogy nyerünk, mert tudtam, hogy Gruden büszkeségi kérdést csinál abból, hogy faszra húzza Macket.

Mondjuk évi 10 millióert lehetne minden meccs büszkeségi kérdés. 😊)

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 4 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 488 — Sic semper tyrannis!
Egyébként szerintem Good is kurva jól játszott.
több mint 4 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 488 — Sic semper tyrannis!
 twitter.com/PFTCommenter/status/1180936193644617728

mondtam, hogy Ingold a király.
d3Y
Ekkor írtam az eredménykövetőben, hogy Reece után Ingold az új libling #45-ben
Surda
 twitter.com/SGafety/status/1180969519281508353

 twitter.com/SGafety/status/1180979811067535361

Szerkesztette: Bruce
több mint 4 éve
Surda Las Vegas Raiders 3 292
 twitter.com/PFTCommenter/status/1180936193644617728

mondtam, hogy Ingold a király.
d3Y
Ekkor írtam az eredménykövetőben, hogy Reece után Ingold az új libling #45-ben
több mint 4 éve
TST Las Vegas Raiders 1 449 — "The fire that burns brightest in the Raiders organization."
“Of course we take that personally,” Incognito said, via Josh Dubow of the Associated Press. “He was talking about how he was looking forward to playing us and all that stuff. There’s history. We came out, and we were physical with him, and they didn’t like it.” - Incognito

Lehet ezért padoztatták 52-t, féltek, hogy Richie megkergeti.
Amadeus
Mondjuk megint ritka gusztustalan volt az arc, amikor a foldon fekvo Bears jatekos fejet meg belenyomta a foldbe.
undisputedly
Igen, ezt szépen bevágták az összefoglalóba is.
Azt viszont nem, hogy előtte Skrine alkarral beleszállt a már földön lévő Richard fejébe és Richie ezért taposta meg...
bmg
Így van! Reflexből visszab@szott.. Ennyi. Ha Burfictnek ment volna neki az ellenfél a targeting miatt azt is megérteném az ellentől.
Az ilyen "harcokba" bele kell állni és oda kell b@szni. Ha megtörik a lélek akkor ennyi volt... Anno Penn is rendet rakott párszor.
több mint 4 éve
Black_Adder Denver Broncos 8 927 — we almost always almost win
Örülök, hogy külön meg lettem szólítva 😊

Végre Gruden sziporkázott kicsit...voltak remek play hívások a második félidőben, amikor számított is!

OL igen jól dolgozott többnyire megint, ami nagyon bíztató így Gabe visszatérése előtt.

D szépen pörgött annak ellenére, hogy a pass rush halovány továbbra is. Morrow és Harris beállása sokat segít eddig.

Ami miatt most megint keresem a szemüvegemet az a back to back győzelem, a tartás amit mutatott a csapat mindkét meccsen és a sok hiba, amit még mindig lehet gyomlálni...

AFC 6. hely, AFC West 2. hely? Két hete sokat nem adtam volna erre 😊
Rolni
 www.youtube.com/watch?v=1p_Kz5j_T14

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
több mint 4 éve
Pari Las Vegas Raiders 3 632 — Rise My Nation!
Remélhetőleg nem jönnek ide írogatni most a trollok. Beleolvastam a Bears topicba, kár volt...
Kicsit lenézték a csapatunkat, ráadásul még Stez is írt oda... Szerencsére nem csak a fórumozók nézték le a Raiders, hanem a Bears is.

De legalább most mindenki beszopta, nem kicsit, nagyon...
Bruce
gyors öncenzúra. Visszafogottan annyit mondanék, mint Surda: nyalják ki a seggünket.
Amadeus
… most nem lennék a helyükben, Pelikán...
Köcsög troll Rolni, akinek összetört a rózsaszín szemüvege, na az ő helyében végképp nem lennék...remélem kussolni fog ...örökre... kis pesszimista rohadék.
Helmut Zimmer
A kezdetektől Raidersnek szurkoló és frusztrációval valamint kisebbségi komplexusokkal küzdő fórumlakóknak megengedett az, hogy trollkodjanak. Ez természetesen leginkább rám vonatkozik, mert a legpesszimistább messze én vagyok itt a fórumban velünk kapcsolatban...
Bruce
Tehát ha lecserélem a csapatlogót Raidersre, akkor szabadon trollkodhatok nálatok? #ördögikacaj
| nyugi nem fogom lecserélni, én anélkül is merek trollkodni |
Black_Adder
csoport riválisnak szabad, úgyis visszakapjátok 😀
több mint 4 éve
Rolni Las Vegas Raiders 9 647 — Raiders fan
Örülök, hogy külön meg lettem szólítva 😊

Végre Gruden sziporkázott kicsit...voltak remek play hívások a második félidőben, amikor számított is!

OL igen jól dolgozott többnyire megint, ami nagyon bíztató így Gabe visszatérése előtt.

D szépen pörgött annak ellenére, hogy a pass rush halovány továbbra is. Morrow és Harris beállása sokat segít eddig.

Ami miatt most megint keresem a szemüvegemet az a back to back győzelem, a tartás amit mutatott a csapat mindkét meccsen és a sok hiba, amit még mindig lehet gyomlálni...

AFC 6. hely, AFC West 2. hely? Két hete sokat nem adtam volna erre 😊

Szerkesztette: Rolni

WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
több mint 4 éve
Black_Adder Denver Broncos 8 927 — we almost always almost win
Remélhetőleg nem jönnek ide írogatni most a trollok. Beleolvastam a Bears topicba, kár volt...
Kicsit lenézték a csapatunkat, ráadásul még Stez is írt oda... Szerencsére nem csak a fórumozók nézték le a Raiders, hanem a Bears is.

De legalább most mindenki beszopta, nem kicsit, nagyon...
Bruce
gyors öncenzúra. Visszafogottan annyit mondanék, mint Surda: nyalják ki a seggünket.
Amadeus
… most nem lennék a helyükben, Pelikán...
Köcsög troll Rolni, akinek összetört a rózsaszín szemüvege, na az ő helyében végképp nem lennék...remélem kussolni fog ...örökre... kis pesszimista rohadék.
Helmut Zimmer
A kezdetektől Raidersnek szurkoló és frusztrációval valamint kisebbségi komplexusokkal küzdő fórumlakóknak megengedett az, hogy trollkodjanak. Ez természetesen leginkább rám vonatkozik, mert a legpesszimistább messze én vagyok itt a fórumban velünk kapcsolatban...
Bruce
Tehát ha lecserélem a csapatlogót Raidersre, akkor szabadon trollkodhatok nálatok? #ördögikacaj
| nyugi nem fogom lecserélni, én anélkül is merek trollkodni |

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
több mint 4 éve
bmg Las Vegas Raiders 2 663
“Of course we take that personally,” Incognito said, via Josh Dubow of the Associated Press. “He was talking about how he was looking forward to playing us and all that stuff. There’s history. We came out, and we were physical with him, and they didn’t like it.” - Incognito

Lehet ezért padoztatták 52-t, féltek, hogy Richie megkergeti.
Amadeus
Mondjuk megint ritka gusztustalan volt az arc, amikor a foldon fekvo Bears jatekos fejet meg belenyomta a foldbe.
undisputedly
Igen, ezt szépen bevágták az összefoglalóba is.
Azt viszont nem, hogy előtte Skrine alkarral beleszállt a már földön lévő Richard fejébe és Richie ezért taposta meg...
több mint 4 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 488 — Sic semper tyrannis!
Remélhetőleg nem jönnek ide írogatni most a trollok. Beleolvastam a Bears topicba, kár volt...
Kicsit lenézték a csapatunkat, ráadásul még Stez is írt oda... Szerencsére nem csak a fórumozók nézték le a Raiders, hanem a Bears is.

De legalább most mindenki beszopta, nem kicsit, nagyon...
Bruce
gyors öncenzúra. Visszafogottan annyit mondanék, mint Surda: nyalják ki a seggünket.
Amadeus
… most nem lennék a helyükben, Pelikán...
Köcsög troll Rolni, akinek összetört a rózsaszín szemüvege, na az ő helyében végképp nem lennék...remélem kussolni fog ...örökre... kis pesszimista rohadék.
Helmut Zimmer
A kezdetektől Raidersnek szurkoló és frusztrációval valamint kisebbségi komplexusokkal küzdő fórumlakóknak megengedett az, hogy trollkodjanak. Ez természetesen leginkább rám vonatkozik, mert a legpesszimistább messze én vagyok itt a fórumban velünk kapcsolatban...
több mint 4 éve
Helmut Zimmer Buffalo Bills Oregon Ducks 6 213 — én ezt meguntam
Remélhetőleg nem jönnek ide írogatni most a trollok. Beleolvastam a Bears topicba, kár volt...
Kicsit lenézték a csapatunkat, ráadásul még Stez is írt oda... Szerencsére nem csak a fórumozók nézték le a Raiders, hanem a Bears is.

De legalább most mindenki beszopta, nem kicsit, nagyon...
Bruce
gyors öncenzúra. Visszafogottan annyit mondanék, mint Surda: nyalják ki a seggünket.
Amadeus
… most nem lennék a helyükben, Pelikán...
Köcsög troll Rolni, akinek összetört a rózsaszín szemüvege, na az ő helyében végképp nem lennék...remélem kussolni fog ...örökre... kis pesszimista rohadék.
több mint 4 éve
FinoDaLungovillagio Las Vegas Raiders 88
Remélhetőleg nem jönnek ide írogatni most a trollok. Beleolvastam a Bears topicba, kár volt...
Kicsit lenézték a csapatunkat, ráadásul még Stez is írt oda... Szerencsére nem csak a fórumozók nézték le a Raiders, hanem a Bears is.

De legalább most mindenki beszopta, nem kicsit, nagyon...
Bruce
Jellemző, hogy a minket előszeretettel fikázó,rajtunk röhögő oldalak most kussolnak,bezzeg amikor a problémákról kellett írni, vagy bennünk mártogatni a kést minden cikk rólunk szólt...
skat
Úgy van!
Aztán csodálkoznak hogy frusztráltak vagyunk, amikor a Raiders-t mindig csak negatív oldalon veszik számba.

Messze van még a szezon vége, de jelenleg 6. helyen vagyunk az AFC-ben.
Bruce
Nagyon messze van az még. Tegnap felpörögtünk, de én azt mondom, amíg D.Carr az irányítónk, ez a kalóz hajó tele van lékkel és hiába dolgozzák magukat agyon a "matrózok". Carr nincs ott fejben. Ott volt az elbaszott toss dobása J.J.- nek, a delay of games, vagy mikor 3 és hosszúra nem vette észre J.Richardot aki tök üresen volt és bedobta jobbra a asszem a TE-nek, akit min. ketten is fogtak.
több mint 4 éve
undisputedly Seattle Seahawks 11 927 — SuperBowl Champions 2013/2014
“Of course we take that personally,” Incognito said, via Josh Dubow of the Associated Press. “He was talking about how he was looking forward to playing us and all that stuff. There’s history. We came out, and we were physical with him, and they didn’t like it.” - Incognito

Lehet ezért padoztatták 52-t, féltek, hogy Richie megkergeti.
Amadeus
Mondjuk megint ritka gusztustalan volt az arc, amikor a foldon fekvo Bears jatekos fejet meg belenyomta a foldbe.

Mas: Gruden jol tette, hogy meghuzta a 4. es 1-es trukkos futast. Igazsagtalan lett volna, ha ott nem er le a konyoke a jatekosnak. Az utolso Hail Mary-nel amugy jol lattam, hogy az 5 fos Bears falon a 3 emberrel felallo, es a red zonera fokuszalo raiders D siman atment 2 sec alatt? Az eleg lol volt. J. Jacobs TD-je a vegen eleg szepre sikeredett.
több mint 4 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 488 — Sic semper tyrannis!
Remélhetőleg nem jönnek ide írogatni most a trollok. Beleolvastam a Bears topicba, kár volt...
Kicsit lenézték a csapatunkat, ráadásul még Stez is írt oda... Szerencsére nem csak a fórumozók nézték le a Raiders, hanem a Bears is.

De legalább most mindenki beszopta, nem kicsit, nagyon...
Bruce
Jellemző, hogy a minket előszeretettel fikázó,rajtunk röhögő oldalak most kussolnak,bezzeg amikor a problémákról kellett írni, vagy bennünk mártogatni a kést minden cikk rólunk szólt...
skat
Úgy van!
Aztán csodálkoznak hogy frusztráltak vagyunk, amikor a Raiders-t mindig csak negatív oldalon veszik számba.

Messze van még a szezon vége, de jelenleg 6. helyen vagyunk az AFC-ben.
több mint 4 éve
skat Las Vegas Raiders 285
Remélhetőleg nem jönnek ide írogatni most a trollok. Beleolvastam a Bears topicba, kár volt...
Kicsit lenézték a csapatunkat, ráadásul még Stez is írt oda... Szerencsére nem csak a fórumozók nézték le a Raiders, hanem a Bears is.

De legalább most mindenki beszopta, nem kicsit, nagyon...
Bruce
Jellemző, hogy a minket előszeretettel fikázó,rajtunk röhögő oldalak most kussolnak,bezzeg amikor a problémákról kellett írni, vagy bennünk mártogatni a kést minden cikk rólunk szólt...
több mint 4 éve
Stez SMU Mustangs 43 245 — Whoops, looks like something went wrong.
Remélhetőleg nem jönnek ide írogatni most a trollok. Beleolvastam a Bears topicba, kár volt...
Kicsit lenézték a csapatunkat, ráadásul még Stez is írt oda... Szerencsére nem csak a fórumozók nézték le a Raiders, hanem a Bears is.

De legalább most mindenki beszopta, nem kicsit, nagyon...
Bruce
Hogy hova irtam? Illetve ha nekem szol, kit is neztem le?

több mint 4 éve
Amadeus the Young Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 697
“Of course we take that personally,” Incognito said, via Josh Dubow of the Associated Press. “He was talking about how he was looking forward to playing us and all that stuff. There’s history. We came out, and we were physical with him, and they didn’t like it.” - Incognito

Lehet ezért padoztatták 52-t, féltek, hogy Richie megkergeti.

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 4 éve
Amadeus the Young Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 697
Remélhetőleg nem jönnek ide írogatni most a trollok. Beleolvastam a Bears topicba, kár volt...
Kicsit lenézték a csapatunkat, ráadásul még Stez is írt oda... Szerencsére nem csak a fórumozók nézték le a Raiders, hanem a Bears is.

De legalább most mindenki beszopta, nem kicsit, nagyon...
Bruce
gyors öncenzúra. Visszafogottan annyit mondanék, mint Surda: nyalják ki a seggünket.

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 4 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 488 — Sic semper tyrannis!
Remélhetőleg nem jönnek ide írogatni most a trollok. Beleolvastam a Bears topicba, kár volt...
Kicsit lenézték a csapatunkat, ráadásul még Stez is írt oda... Szerencsére nem csak a fórumozók nézték le a Raiders, hanem a Bears is.

De legalább most mindenki beszopta, nem kicsit, nagyon...
több mint 4 éve
deyell Las Vegas Raiders 11 628
 twitter.com/PFTCommenter/status/1180936193644617728

mondtam, hogy Ingold a király.

choose life
több mint 4 éve
Surda Las Vegas Raiders 3 292
"Khalil Mack refuses to talk to reporters after the game..."

😊
Amadeus
Azért Grudennek ez nagy elégtétel most meg a D is pörgött időnként. Nyilván azok a statok, hogy Mack jobb,mint a teljes védelmünk feltüzelte a csapatot...
skat
Ez nem csak Grudennek elégtétel. A sok trollt hallgatjuk már 14 hónapja NON-STOP. Nyalják ki a seggünket. Ez egy olyan őrült este vot, ami bekerül a történelmi pillanataink közé.
több mint 4 éve
skat Las Vegas Raiders 285
"Khalil Mack refuses to talk to reporters after the game..."

😊
Amadeus
Azért Grudennek ez nagy elégtétel most meg a D is pörgött időnként. Nyilván azok a statok, hogy Mack jobb,mint a teljes védelmünk feltüzelte a csapatot...
több mint 4 éve
Amadeus the Young Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 697
"Khalil Mack refuses to talk to reporters after the game..."

😊

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 4 éve
Surda Las Vegas Raiders 3 292
Akkor most bevallom, fogadtam a győzelmünkre.
🖤🖤🖤🖤
Surda
Hányszor bántad meg a meccs alatt? 🙈
TST
Hiszed v nem, kaptam szívgörcsöket, de valahogy végig bennem volt, hogy most nyerünk. Àlom szerű kezdés volt, de csodálatosan nagy diadalt arattunk. És ezek a győzelmek érnek sokat. Kovács Sándornak üzentem is. ☠️☠️