Minnesota Vikings
40 feliratkozó
több mint 12 éve
Sajnálom, de érthető. Annyi mindent tett a csapatért, hogy Harvinnal ellentétben haragudni se tudok rá, hogy elment. Muszáj leszek felugrani a Hoksz bandwagonra most már tényleg úgy tűnik. Persze , majd amikor a playoffban kiverjük őket, mind2 megbánják, hogy eligazoltak 😊
több mint 12 éve
Nem is kellett a hétvégéig várni az eredményre, mert sajnos Antoine Winfield állítólag elfogadta a Seattle Seahawks 1 éves szerződésajánlatát.Frissítés: 7 perce még csak meg nem erősített hír volt, most már hivatalosan is bejelentették, hogy Winfield 1 évre aláírt a Seahawks-hoz. 😕
több mint 12 éve
Egy mentőcsónaknyi Viking-gel is találkozhat a csapattársak között, a pénz és egyéb szempontok mellett még ez is Seattle mellett szól. Szerintem oda megy szerencsét próbálni, mi vele sem tartunk ott ahol a Seahawks, és igaz hogy 32 csapat esélyes pillanatnyilag az SB-re, de valahol ők közelebb vannak. Nekünk jól kell draftolni és építkezni szorgalmasan.... stadiont és csapatot is beleértve 😊
több mint 12 éve
Mindenképp esélyesnek lehet nevezni a Seattle-t, aztán, szerencsére ez az NFL így bármi lehet. Garancia nincs semmire a gyűrűre meg főleg.Nyilván ez is szempont a döntésben, de az elé rakott szerződés sem utolsó, hiszen ez az utolsó valószínűleg amit kapni fog.
Winfield akárhogy dönt is, érthető lesz, és tényleg köszönet jár neki már azért is amit eddig tett. De nálunk nagyon szeretnék ha visszajönne igazi közönség kedvenc ami érthető is, hiszen rászolgált, ezt egy év alatt bármilyen jól is játszik a Seahawksnál nem érheti el.
Amíg nem indul a rájátszás majdnem mindenki esélyes gyűrűre, mi is pár csavarnak kellene jól a helyére kerülni ehhez, és bármi lehet.
több mint 12 éve
Kíváncsi vagyok vajon mi járhat Winfield fejében, nyilván azon töri a fejét hogy SB esélyes-e a Seahawks.... ha igen akkor oda kellene igazolnia, mégiscsak szép lenne egy ilyen karrier végére egy gyűrű, és úgy visszavonulni. Ha viszont nem jutnak oda, akkor akár maradhat nálunk és itt segíthet sokat mint igazi veterán, ha van klubhűség akkor ezt tenné. Viszont vonzó lehet az az SB lehetőség, még akkor is ha nem ő a kezdő CB..... Megértem hogy nehéz döntenie, remélem nálunk marad 😊
több mint 12 éve
Már meg van az eredmény is?😮időpontot akartam csak már másra koncentráltam 😊
bundaaaaaa 😀😀😀ZoliZoltán
több mint 12 éve
Nem nagy gond szerintem ha egy 3 Tech-es DT húznánk elsőre, ha az egy igazi kirobbanó tehetség lenne, mert szerintem Kevin Williams tudna játszani NT mint ahogy játszott is már párszor. Kimondottan futás ellen meg lehet egy szituációs NT-t szerezni hátsó körökben is. Jelentősen feljavulna a D-Line ha középpen egy olyan társ lenne Kevin mellett aki szintén nehezen fogható. Ha kell akkor meg tavaly is felálltunk Robison-Williams-Griffen-Allen fallal kőkemény pass rush-ra.
több mint 12 éve
Megvannak az ellenfelek a 2013-as előszezonra. Pontos időpont még csak egyikhez van, de azt az NBC is közvetíti. vikingscountry.wordpress.com/2013/04/04/eloszezon-merkozesek-2013/
több mint 12 éve
Ebből megint sokat értek... 😕ZoliZoltánRudolph, Sullivan meg H. Smith Londonban jártak kvázi közönségtalin vettek részt.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 12 éve
Ebből megint sokat értek... 😕
több mint 12 éve
Hazai meccset szeretnétek Londonban 😊www.nationalfootballpost.com/Vikings-looking-to-drum-up-support-in-London.html?utm_medium=twitter&utm_source=twitterfeed

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 12 éve
Igazából ez olyan dolog hogy NT-MLB/ILB is altalaban luxus elso korben de nekunk ez kell. WRbol azert van 2 nagyon elit de pl Hopkins se rossz. Azert NT bol kb 3 elsokoros van aki megeri abbol ketto hamarabb kimegy. CB-ből sincs nagyon olyan akire ott le kéne csapni mert 2.körben márnem lesz hasonló tehetség. Ezért mondom hogy érdemes lenne felugrani pár helyet. MLB/ILB ből megvan 3-4 amiből könnyen bent maradthat 2.körre is egy.Persze, meg a draftom ott tuti sántít, hogy hamarabb jön DT/NT mint CB. De ebben a játékban 60.pickig kiment 6 vagy 7 NT/DT ami azért IRL tuti ne melsz így. Mellesleg Sylvester volt az első a listámon 2.körre, de 1.kört nem áldoznék érte.Ez a DT/NT kérdés elég érdekes most nálunk. Eleve ott kell kezdeni, hogy 1tech NT-t, vagy 3tech DT-t akarunk húzni? A jelenlegi keretbe futásölő NT jobban kell, mivel Guion nem az (meg nem is igazán kezdő szint ), de lassan Kevin Williams utódját is meg kell találni UT posztra.
NT/DT ért talán max Hankinst húznám 1.körben a többi nem ér annyit.(Persze úgy hogy Lutolelei meg Rochardson top 15 lesz)Toca
Sylvester Williams inkább 3tech lesz szerintem, ami kicsit luxuspick lenne az első körben, de 1-2 év alatt nagyon jó játékost lehetne csinálni belőle, mire KW visszavonul, simán átvehetné a helyét. NT-t azért nem érné meg első körben húzni, mert ők a védelmi snapeknek kb a 35-40%ában vannak csak a pályán, annyira a passz felé megy az NFL, egyre kisebb szerepük van. Ettől függetlenül kell NT, tavaly sokszor volt, hogy első downoknál könnyen megfutották a 4-5 yardokat ellenünk. Kawann Shortról mondják azt, hogy ő NT és 3tech is lehet 4-3ban. Alsóbb körökben talán Brandon Williams lehetne jó ide, esetleg Montori Hughes, Kwame Geathers vagy akár TJ Barnes is, hátul is lehet azért jó nagy zsírdisznókat találni.
Azt én nem zárnám ki teljesen, hogy CB hamarabb jön mint DT, gondolom te sem szeretnéd AJ Jeffersont kezdőként látni jövőre 😊 . FA-ra nem nagyon van pénzünk, Cook meg hiába játszott jól, első 3 szezonjában kihagyott 26 meccset, ráadásul jövő nyáron a szerződése is lejár. Ha Winfield vissza is jön,ő is 1-2 évre megoldás csak.
Én továbbra is hajlok arra, hogy a WR-t Jennings érkezésével meg lehet hagyni a 2. körre, a két top prospect valószínűleg kimegy előttünk, utánuk pedig elég mély a class, és így az első körben lehetne húzni egy jobb CB vagy DT prospectet az MLB mellé. Persze első körös WR is jöhet nálam, nem az a lényeg hogy hol húzunk elkapót, hanem az, hogy használható játékost hozzunk.
Szóval össze lehetne írni kb 100féle változatot az első 4 pickre, a WR, MLB, DT, CB prospectek tetszőleges variálásával, reméljük Spielmanéknek sikerül valami jót kihozni ebből. De sok az a 22 nap, ami még hátra van..helmet
Egyébként hátsóbb körös NTket is néztem van bőven lehetőség bennük főleg hogy futás öléshez kellenek leginkább. De tervezek írni 1-2 ötletet/beszámolót poszt/ prospect részről a draftig csak nincs most időm 😊
több mint 12 éve
Persze, meg a draftom ott tuti sántít, hogy hamarabb jön DT/NT mint CB. De ebben a játékban 60.pickig kiment 6 vagy 7 NT/DT ami azért IRL tuti ne melsz így. Mellesleg Sylvester volt az első a listámon 2.körre, de 1.kört nem áldoznék érte.Ez a DT/NT kérdés elég érdekes most nálunk. Eleve ott kell kezdeni, hogy 1tech NT-t, vagy 3tech DT-t akarunk húzni? A jelenlegi keretbe futásölő NT jobban kell, mivel Guion nem az (meg nem is igazán kezdő szint ), de lassan Kevin Williams utódját is meg kell találni UT posztra.
NT/DT ért talán max Hankinst húznám 1.körben a többi nem ér annyit.(Persze úgy hogy Lutolelei meg Rochardson top 15 lesz)Toca
Sylvester Williams inkább 3tech lesz szerintem, ami kicsit luxuspick lenne az első körben, de 1-2 év alatt nagyon jó játékost lehetne csinálni belőle, mire KW visszavonul, simán átvehetné a helyét. NT-t azért nem érné meg első körben húzni, mert ők a védelmi snapeknek kb a 35-40%ában vannak csak a pályán, annyira a passz felé megy az NFL, egyre kisebb szerepük van. Ettől függetlenül kell NT, tavaly sokszor volt, hogy első downoknál könnyen megfutották a 4-5 yardokat ellenünk. Kawann Shortról mondják azt, hogy ő NT és 3tech is lehet 4-3ban. Alsóbb körökben talán Brandon Williams lehetne jó ide, esetleg Montori Hughes, Kwame Geathers vagy akár TJ Barnes is, hátul is lehet azért jó nagy zsírdisznókat találni.
Azt én nem zárnám ki teljesen, hogy CB hamarabb jön mint DT, gondolom te sem szeretnéd AJ Jeffersont kezdőként látni jövőre 😊 . FA-ra nem nagyon van pénzünk, Cook meg hiába játszott jól, első 3 szezonjában kihagyott 26 meccset, ráadásul jövő nyáron a szerződése is lejár. Ha Winfield vissza is jön,ő is 1-2 évre megoldás csak.
Én továbbra is hajlok arra, hogy a WR-t Jennings érkezésével meg lehet hagyni a 2. körre, a két top prospect valószínűleg kimegy előttünk, utánuk pedig elég mély a class, és így az első körben lehetne húzni egy jobb CB vagy DT prospectet az MLB mellé. Persze első körös WR is jöhet nálam, nem az a lényeg hogy hol húzunk elkapót, hanem az, hogy használható játékost hozzunk.
Szóval össze lehetne írni kb 100féle változatot az első 4 pickre, a WR, MLB, DT, CB prospectek tetszőleges variálásával, reméljük Spielmanéknek sikerül valami jót kihozni ebből. De sok az a 22 nap, ami még hátra van..
több mint 12 éve
Mondjuk azt nem tudjuk, hogy kik azok, akikért a szakmai stáb nagyon odavan... Tavaly titkolták rendesen, hogy Harrison Smith a szívük csücske, meg se hívták Minnesota-ba stb., csak hogy kellően ködösítsenek, aztán a drafton felmentünk érte 1. kör végére, annyira kellett nekünk. Így utólag nagyon jól csinálták, de minden évben ezt nem fogják tudni megjátszani.😕Persze, meg a draftom ott tuti sántít, hogy hamarabb jön DT/NT mint CB. De ebben a játékban 60.pickig kiment 6 vagy 7 NT/DT ami azért IRL tuti ne melsz így. Mellesleg Sylvester volt az első a listámon 2.körre, de 1.kört nem áldoznék érte.
Vannak olyan prospectek, akik kiemeltek a listánkon, csak persze mi halandók, nem tudjuk, kik azok.😊 Egyikük lehet a DT Sylvester Williams, aki iránt már nem is leplezik az érdeklődést. Az csak egy dolog, hogy "BPA" meg "most talented", a végén úgyis olyan játékost húzunk majd, aki megdobogtatja a stáb szívét, akkor is, ha 5-10 hellyel hátrébb van rangsorolva, mint az aktuális BPA.Go Vikings!
NT/DT ért talán max Hankinst húznám 1.körben a többi nem ér annyit.(Persze úgy hogy Lutolelei meg Rochardson top 15 lesz)
több mint 12 éve
Mondjuk azt nem tudjuk, hogy kik azok, akikért a szakmai stáb nagyon odavan... Tavaly titkolták rendesen, hogy Harrison Smith a szívük csücske, meg se hívták Minnesota-ba stb., csak hogy kellően ködösítsenek, aztán a drafton felmentünk érte 1. kör végére, annyira kellett nekünk. Így utólag nagyon jól csinálták, de minden évben ezt nem fogják tudni megjátszani.😕Vannak olyan prospectek, akik kiemeltek a listánkon, csak persze mi halandók, nem tudjuk, kik azok.😊 Egyikük lehet a DT Sylvester Williams, aki iránt már nem is leplezik az érdeklődést. Az csak egy dolog, hogy "BPA" meg "most talented", a végén úgyis olyan játékost húzunk majd, aki megdobogtatja a stáb szívét, akkor is, ha 5-10 hellyel hátrébb van rangsorolva, mint az aktuális BPA.
több mint 12 éve
Közben visszaigazoltuk Marvin Mitchellt- Nem tudom van-e komoly tervünk vele, inkább depth lesz továbbra is meg ST player. Kb 5 millával állunk cap alatt.Winfield nyaral utána dönt hova megy, mivel a Skins újraigazolta Hallt jelentősen nőtt az esélyünk hogy visszajön.
több mint 12 éve
Nálunk elég nagy NT rush volt így utólag inkább NTt vittem volna és második körbe MLB-t mondjuk teot,Nah volt egy jó kis 7 körös mock draft én pickeltem a Vikingsnak becsapom ide is aztán lehet értékelni 😀egész jó. Wilson szinte hazajön mert Wright és Child két kedvelt célpontja volt. 😊 szerintem nem lenne gond egy ilyen körrel előzetesek alapján. Talan annyi hogy Minterre azt írták kint nem illene a rendszerünkbe. De ez sem szentirás.Paulus
1 23 Minnesota: Cordarrelle Patterson, WR (Tennessee) : Legjobb WR, bárcsak lecsúszna hozzánk
1 25 Minnesota (from Seattle): Kevin Minter, ILB (LSU) : MLB kell nekünk, ő tökéletes
Mivel NT-k elkezdtek ezután kiáramlani oda ne msikerült értelmes embert húzni 5 db prospect votl oda mind kiment a 3.pickemre...Így lett
2 22 Minnesota: Robert Alford, CB (Southeastern Louisiana): FCS-s prospect, elégjó 1on1 védő, ígéretes tehetség.
3 21 Minnesota: Tyler Wilson, QB (Arkansas) : Nem tudtam benthagyni 3/21-re . Ha Ponder nem válik be van fiatal tehetség, ha beválik később el lehet adni jó áron
4 5 Minnesota (from Detroit): Dwayne Gratz, CB (Connecticut) : Nagyon jó kis CB, ha kettőjük közül valamelyik bejön már nyertügyünk van sokáig
4 23 Minnesota: Ryan Swope, WR (Texas A&M) : Slot WR semmi más, annak viszont ideális.
5 22 Minnesota: TJ Barnes, DT (Georgia Tech) : Böhöm nagy állat NT, nincs nála nagyobb és súlyosabb a drafton. Futás védelembe tuti jó lenne
6 21 Minnesota: Ty Powell, LB (Harding) : Nagyon jó kis prospect, van benne potenciál, amíg beérik tökéletes backup
7 7 Minnesota : Sam Berrington, LB (South Florida): ILB backup, figyeljük is, 7.körben nem volt jobb
7 8 Minnesota : Brandon Kaufman, WR (Eastern Washington): Marcus Davist akartam elcsesztem így még egy FCSes Kauffman lett , ha nem sérült nagyon jó kis WR
7 23 Minnesota: Mike Catapano, DE (Princeton): Ha már volt róla szó itt akkor jól be is húztam 😀 Ő lesz az ész 😀Toca
több mint 12 éve
Nah volt egy jó kis 7 körös mock draft én pickeltem a Vikingsnak becsapom ide is aztán lehet értékelni 😀egész jó. Wilson szinte hazajön mert Wright és Child két kedvelt célpontja volt. 😊 szerintem nem lenne gond egy ilyen körrel előzetesek alapján. Talan annyi hogy Minterre azt írták kint nem illene a rendszerünkbe. De ez sem szentirás.
1 23 Minnesota: Cordarrelle Patterson, WR (Tennessee) : Legjobb WR, bárcsak lecsúszna hozzánk
1 25 Minnesota (from Seattle): Kevin Minter, ILB (LSU) : MLB kell nekünk, ő tökéletes
Mivel NT-k elkezdtek ezután kiáramlani oda ne msikerült értelmes embert húzni 5 db prospect votl oda mind kiment a 3.pickemre...Így lett
2 22 Minnesota: Robert Alford, CB (Southeastern Louisiana): FCS-s prospect, elégjó 1on1 védő, ígéretes tehetség.
3 21 Minnesota: Tyler Wilson, QB (Arkansas) : Nem tudtam benthagyni 3/21-re . Ha Ponder nem válik be van fiatal tehetség, ha beválik később el lehet adni jó áron
4 5 Minnesota (from Detroit): Dwayne Gratz, CB (Connecticut) : Nagyon jó kis CB, ha kettőjük közül valamelyik bejön már nyertügyünk van sokáig
4 23 Minnesota: Ryan Swope, WR (Texas A&M) : Slot WR semmi más, annak viszont ideális.
5 22 Minnesota: TJ Barnes, DT (Georgia Tech) : Böhöm nagy állat NT, nincs nála nagyobb és súlyosabb a drafton. Futás védelembe tuti jó lenne
6 21 Minnesota: Ty Powell, LB (Harding) : Nagyon jó kis prospect, van benne potenciál, amíg beérik tökéletes backup
7 7 Minnesota : Sam Berrington, LB (South Florida): ILB backup, figyeljük is, 7.körben nem volt jobb
7 8 Minnesota : Brandon Kaufman, WR (Eastern Washington): Marcus Davist akartam elcsesztem így még egy FCSes Kauffman lett , ha nem sérült nagyon jó kis WR
7 23 Minnesota: Mike Catapano, DE (Princeton): Ha már volt róla szó itt akkor jól be is húztam 😀 Ő lesz az ész 😀Toca
több mint 12 éve
Nah volt egy jó kis 7 körös mock draft én pickeltem a Vikingsnak becsapom ide is aztán lehet értékelni 😀1 23 Minnesota: Cordarrelle Patterson, WR (Tennessee) : Legjobb WR, bárcsak lecsúszna hozzánk
1 25 Minnesota (from Seattle): Kevin Minter, ILB (LSU) : MLB kell nekünk, ő tökéletes
Mivel NT-k elkezdtek ezután kiáramlani oda ne msikerült értelmes embert húzni 5 db prospect votl oda mind kiment a 3.pickemre...Így lett
2 22 Minnesota: Robert Alford, CB (Southeastern Louisiana): FCS-s prospect, elégjó 1on1 védő, ígéretes tehetség.
3 21 Minnesota: Tyler Wilson, QB (Arkansas) : Nem tudtam benthagyni 3/21-re . Ha Ponder nem válik be van fiatal tehetség, ha beválik később el lehet adni jó áron
4 5 Minnesota (from Detroit): Dwayne Gratz, CB (Connecticut) : Nagyon jó kis CB, ha kettőjük közül valamelyik bejön már nyertügyünk van sokáig
4 23 Minnesota: Ryan Swope, WR (Texas A&M) : Slot WR semmi más, annak viszont ideális.
5 22 Minnesota: TJ Barnes, DT (Georgia Tech) : Böhöm nagy állat NT, nincs nála nagyobb és súlyosabb a drafton. Futás védelembe tuti jó lenne
6 21 Minnesota: Ty Powell, LB (Harding) : Nagyon jó kis prospect, van benne potenciál, amíg beérik tökéletes backup
7 7 Minnesota : Sam Berrington, LB (South Florida): ILB backup, figyeljük is, 7.körben nem volt jobb
7 8 Minnesota : Brandon Kaufman, WR (Eastern Washington): Marcus Davist akartam elcsesztem így még egy FCSes Kauffman lett , ha nem sérült nagyon jó kis WR
7 23 Minnesota: Mike Catapano, DE (Princeton): Ha már volt róla szó itt akkor jól be is húztam 😀 Ő lesz az ész 😀
több mint 12 éve
Szentek mellett volt akkor minden!!!
több mint 12 éve
Egy brutál erős Vikings volt, és magunkat ütöttük ki a Szentek otthonában a sok labdavesztéssel... Azért szép emlék ez a meccs ahol viszont minden működött. Williams wall, Allen, Edwards megállíthatatlan volt, és az O is szárnyalt az Öreggel. Dallas elleni rájátszás meccs szép pillanatai 2009-ből...Máig nehezen emésztem meg azt a vereséget. Jobbak voltunk, de elbalfaszkodtuk és még a szerencse se nálunk volt.
www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=LQW-bkY-4NEPaulus