New England Patriots
75 feliratkozó
több mint 9 éve
Egy hete pont azokat írtuk le, amik ezen a héten megvalósultak.Jó def, közepes off. ellen mit tudunk, majd ott dől el minden
elkerülnek a sérülések
Ez így ne okés...😕
Jah és remélem ha úgy látják 3-4 hetet is kihagyatnak vele. Ezeket a csapatokat akik jönnek, nélküle is ütni kell.
Szerkesztette: NB2
több mint 9 éve
Gronk kilyukadt tüdő... Fasza kezdődik...
Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 9 éve
kikaptunk egy alapszakasz meccsen 7-2-vel állunk, vélhetően meglesz a 1st seed, ennyire balfaszul aligha tudunk még egyszer játszani (rossz kick off, homály INT, fumble(k), rossz védelmi oldali game plan) és ennek ellenére már kiestünk a playoffban, szarrá vert minket bárki aki arra jár majd...ez csak a mi topicunkban lehet😊
több mint 9 éve
Vannak gondok a védelemben ez igaz. Sőt a támadósorban is. De mondjon valaki jelenleg olyan csapatot az NFL ben ahol ez nem igaz és minden szuper. Persze elismerem én is hogy a hajam égnek állt párszor sőt elég sokszor a tegnapi védelmet látva. És csak a vak nem látja hogy ez a védelem nem fog bajnogsagot nyerni de nem is nekik kell,hanem a csapatnak kell megnyerni. Azt meg még mindig úgy látom hogy minden esélyünk megvan erre . Sőt szerintem még ilyen védelmmel is nekünk van a legnagyobb esélyünk.Nálunk játszik a legjobb irányító és nekünk van a legjobb edzőnk.talán ezzel a nagy többség egyetért, és ennél a két posztnál nincs fontosabb az NFLben. Szóval egy kis optimizmust engedjünk meg magunknak még a tegnapi meccs után is 😊
több mint 9 éve
Patrícia kiégett...Őszintén kíváncsi lennék a véleményedre a védelmi "filozófiánkkal" kapcsolatban. Kint mit írnak?
TGA
több mint 9 éve
Az offense nagyon jó, szarabb napjukon mentek àt simàn ezen a jó Seahawks D-n, ès ők csak jobbak lehetnek, ha mindenki egèszsèges lesz. A defense viszont erős közepes. Van BBnek 7 meccse összerakni őket a SB runra. Kèpes rà? Igen. Sikerül is neki? Meglàtjuk. Legrosszabb esetben az offensenek kell bajnoksàgot nyerni. Volt, hogy ez sikerült, volt hogy nem.
Nem dőlt össze a vilàg a first seed szerintem meglesz onnantól meg bàrmi lehet.
több mint 9 éve
Na megnéztem. Nem láttam az inaktív listát de a defense rajta volt....Az év jelenete: BB térdel Pat mellett és magyaráz, kezében egy fényképpel...nem hiszem, hogy meglepi bulit terveztek Collinsnak szülinap alkalmából..
Btw meglepne ha ez a Hawks nem húzná be az NFC-t. Van potenciál ebben a csapatban.
több mint 9 éve
Legalább nem a Super Bowlban csesztétek el a Seattle helyett...
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 9 éve
Azt hittem nagyobb Világvége hangulat lesz 😀Miért lenne? Ezzel még semmi sem dőlt el, viszont azt, hogy a védelem rossz, a kötelező hurráoptimisták és Belichick kivételével mindenki tudta előre. Majd ha a PO-ban pld. egy WC gamen kapunk így ki mondjuk a Denvertől otthon, akkor lesz rossz hangulat.
ThundersNFL
több mint 9 éve
Ellene igen. Limitálták? Nem. Akkor jól játszottak Bennett ellen? Nem. Annál jobb volt Chancellor Edelman ellen sajnos 😕Bennett 7 target 7 elkapás 102 yard. Akkor most Kancellár és Earl Thomas szarul játszottak?Jaja. Graham négy targetből négy elkapás, 12 yardos átlag. Chung pedig kb. három méterre volt az elkapótól a TD pillanatában... Nice job.A meccs elején arról beszéltek a szpíkerek, hogy Jones és Collins volt a korábbi védelem két legjobb játékosa és mindkettő már máshol játszik. Nem tudom most azt mondani, hogy ha Collins játszik, akkor pld. biztos, hogy Jimmy Grahamet kiveszi a játékból vagy hasonló. De az ilyen játékosok, mint ő adnak fazont egy védelemnek. Biztos nem alapos ok nélkül rúgták ki, de SB-ra törni és közben kirakni a csapatból a két legjobb védődet - érdekes vállalkozás.Graham 4 elkapás 48 yard. Szerintem ezzel nyugodtan kiegyeztünk volna a meccs előtt. Chung szokás szerint remek munkát végzett.
Burkus
Boston
Burkus
Boston
Szerkesztette: Burkus
több mint 9 éve
Új átkom: "hogy játsszon nálad a Logan Ryan CB 2-t"
több mint 9 éve
2011-ben, az a trágya D sokkal jobban teljesített a PO-ban (engedett pontok alapján), mint a 14es bajnok csapaté. Csak ott végül kifelé pattant a labda. Szóval, bár rossz nézni ezt a védelmet, de úgyis alapvetően az számít, hogy az adott rájátszás meccsre milyen gameplan-t raknak össze az edzők.
több mint 9 éve
Bennett 7 target 7 elkapás 102 yard. Akkor most Kancellár és Earl Thomas szarul játszottak?Jaja. Graham négy targetből négy elkapás, 12 yardos átlag. Chung pedig kb. három méterre volt az elkapótól a TD pillanatában... Nice job.A meccs elején arról beszéltek a szpíkerek, hogy Jones és Collins volt a korábbi védelem két legjobb játékosa és mindkettő már máshol játszik. Nem tudom most azt mondani, hogy ha Collins játszik, akkor pld. biztos, hogy Jimmy Grahamet kiveszi a játékból vagy hasonló. De az ilyen játékosok, mint ő adnak fazont egy védelemnek. Biztos nem alapos ok nélkül rúgták ki, de SB-ra törni és közben kirakni a csapatból a két legjobb védődet - érdekes vállalkozás.Graham 4 elkapás 48 yard. Szerintem ezzel nyugodtan kiegyeztünk volna a meccs előtt. Chung szokás szerint remek munkát végzett.
Burkus
Boston
Burkus
Do your job
több mint 9 éve
Még szerencse, hogy amikor Collins itt volt, senki nem szidta a védelmet. Oh wait a minute...
Do your job
több mint 9 éve
Egyáltalán nem lepődnék meg, ha Mingo és Jones is komolyabban kipróbálásra kerülne a következő meccseken. zinedine5
Van egy csomo uj ember. Ki kene probalni oket vegre. Hatha... DemecsAz ultimate secret csodafegyver, a méltán rettegett 53-as Kyle Van Noy már szart sem ér? Meg sem említitek név szerint?
😀
I swung a saber and I was a young Hussar
"Theirs not to make reply, / Theirs not to reason why, / Theirs but to do and die."
több mint 9 éve
Azt hittem nagyobb Világvége hangulat lesz 😀
Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 9 éve
Volt egy jó játékos aki káros volt a csapat számára valamiért, amit mi nem tudunk valszeg. El kellett küldeni, majd adott egy keret amivel nem tudtuk megfogni a Seahawkst, de tetszik vagy sem, ebből kell valamit kihozni idén. Lehet, hogy szisztéma váltással, lehet hogy simán egy next man up meg fogja oldani, de lehet hogy idén ebből ez jön össze. Ez utóbbit rábízom BB-re.Értem! Tehát abban van a fejlődési potenciál,hogy kivágod a védelem egyik legtehetségesebb játékosát,majd az így keletkező káoszon próbálsz úrrá lenni és ez a fejlődés... oké.. Mellesleg mióta kell új szisztémát kitalálni egy ember kiesése miatt? Nincs már next man up felfogás? Eddig az volt az érvelésed,hogy Collins kiesése nem nagy érvágás,mert amúgy is szarul játszott,meg ott a pótlása Roberts személyében,most meg azt mondod,hogy új szisztémát kell kitalálni edzőknek,játékosoknak egyaránt,amihez nem elég a két hét,hanem akár a maradék RS meccsek is rámehetnek. Akkor hogy is van ez? Most akkor fontos játékos volt Collins vagy sem? Ha nem volt,akkor mire ez a rebuild érvelés,ha az volt,mert ekkora gondot jelent a kiesése,akkor meg miért érveltél a tradenél az ellenkezőjével? ( Ismét hangsúlyoznám,hogy szvsz ez a védelem NEM Collins hiánya miatt játszott elsősorban ilyen gyengén)Ugyanmár... Ha Collins mondjuk megsérült volna,akkor is több hét kellene,hogy kitaláljuk,hogy mi legyen? Ezt Te sem gondolhatod komolyan. Itt ráadásul tervezett lépés volt,ahol többek szerint az Öregnek kellett hogy legyen terve a pótlására. Ettől függetlenül nem gondolom,hogy Collins hiánya miatt volt ilyen rossz a védelem,bár a hiánya azért nyilván nem javított a helyzeten. A kérdésre viszont nem válaszoltál,hogy mitől javulna meg egycsapásra a védelem? Persze van olyan ,hogy ilyen bekövetkezik,de annak mindig van vmi konkrét oka pl egy sérült játékos visszajövetele,mint amilyen Ray Lewis visszatérése volt a PO-ra. De nálunk ilyesmiről nem lehet szó,ennél gyakorlatilag csak kevesebbek lehetünk. Amúgy ez a védelem konstansan ugyanazokat a hibákat megismételve játszik ugyanolyan gyengén most már 9 meccs alatt. Semmi jel nem mutat arra,hogy a következő két meccs után ez miért változna meg és most Te sem tudtál emellett racionális érveket felhozniattól mert volt egy terv Collins pótlására, amit nyilván begyakoroltunk az utóbbi hetekben még nem jelenti azt, hogy élesben tökéletesen működik is
kolok1972
pont ebben van a fejlődési potenciál, hogy a védelem az új szisztémára (ami nyilván nem 180 fokos fordulatot jelent) átálljon, illetve olyan rendszert kitalálni, ami a jelenlegi keret erősségeire épít
erre kell szánni a hátralévő 7 meccset, aztán meglátjuk ez a PO-ra mire lesz elég
nekem Belichick neve bőven elég, hogy ilyen kaotikus védelmet látva is tudjam, mindent el fognak követni, hogy tanuljanak ebből a meccsből, mind a játékosok mind az edzők egyaránt
lehet tegnap a gameplan vagy a D# playcalling volt a rossz, nem tudom, de az biztos, hogy egyénileg sokkal többet tudnak a játékosaink mint amit tegnap mutattak
szerintem ez a keret (védelem) nem rossz és a BYE előtt sem voltak gyengék(elit sem, megvannak a maga korlátai), de mivel te bármit lesöpörsz azzal, hogy "nem elit támadók ellen játszottunk" meg a "támadóink húzták ki a csapatot a szarból" így teljesen feleslegesnek érzem, hogy belemenjünk egy újabb "mi volt előbb a tyúk vagy a tojás" fejtegetésbe
BB ha ez good defense volt....jaj ne már... majd pont a sajtó előtt hordja le a csapatot
ThundersNFL
ZERO_L
Az érveidet nem én söpörtem le ,hanem a Hóksz,méghozzá elég látványosan.
kolok1972
A CB poszt hománya nagyobb talány nekem, pedig preseasonban az egyik legjobb CB csata volt a keretbe kerülésért. Jonathan Jones eltűnt teljesen, Crevon Lebranc-t szorította ki, aki azóta nem rossz Chicagoban.
Szerkesztette: winston
több mint 9 éve
Ryanre 116.1-es passer ratinggel dobált Wilson.szidjátok itt, oszt átlag alatt dobált rá Wilson 😀
kolok1972
több mint 9 éve
Értem! Tehát abban van a fejlődési potenciál,hogy kivágod a védelem egyik legtehetségesebb játékosát,majd az így keletkező káoszon próbálsz úrrá lenni és ez a fejlődés... oké.. Mellesleg mióta kell új szisztémát kitalálni egy ember kiesése miatt? Nincs már next man up felfogás? Eddig az volt az érvelésed,hogy Collins kiesése nem nagy érvágás,mert amúgy is szarul játszott,meg ott a pótlása Roberts személyében,most meg azt mondod,hogy új szisztémát kell kitalálni edzőknek,játékosoknak egyaránt,amihez nem elég a két hét,hanem akár a maradék RS meccsek is rámehetnek. Akkor hogy is van ez? Most akkor fontos játékos volt Collins vagy sem? Ha nem volt,akkor mire ez a rebuild érvelés,ha az volt,mert ekkora gondot jelent a kiesése,akkor meg miért érveltél a tradenél az ellenkezőjével? ( Ismét hangsúlyoznám,hogy szvsz ez a védelem NEM Collins hiánya miatt játszott elsősorban ilyen gyengén)Ugyanmár... Ha Collins mondjuk megsérült volna,akkor is több hét kellene,hogy kitaláljuk,hogy mi legyen? Ezt Te sem gondolhatod komolyan. Itt ráadásul tervezett lépés volt,ahol többek szerint az Öregnek kellett hogy legyen terve a pótlására. Ettől függetlenül nem gondolom,hogy Collins hiánya miatt volt ilyen rossz a védelem,bár a hiánya azért nyilván nem javított a helyzeten. A kérdésre viszont nem válaszoltál,hogy mitől javulna meg egycsapásra a védelem? Persze van olyan ,hogy ilyen bekövetkezik,de annak mindig van vmi konkrét oka pl egy sérült játékos visszajövetele,mint amilyen Ray Lewis visszatérése volt a PO-ra. De nálunk ilyesmiről nem lehet szó,ennél gyakorlatilag csak kevesebbek lehetünk. Amúgy ez a védelem konstansan ugyanazokat a hibákat megismételve játszik ugyanolyan gyengén most már 9 meccs alatt. Semmi jel nem mutat arra,hogy a következő két meccs után ez miért változna meg és most Te sem tudtál emellett racionális érveket felhozniattól mert volt egy terv Collins pótlására, amit nyilván begyakoroltunk az utóbbi hetekben még nem jelenti azt, hogy élesben tökéletesen működik is
kolok1972
pont ebben van a fejlődési potenciál, hogy a védelem az új szisztémára (ami nyilván nem 180 fokos fordulatot jelent) átálljon, illetve olyan rendszert kitalálni, ami a jelenlegi keret erősségeire épít
erre kell szánni a hátralévő 7 meccset, aztán meglátjuk ez a PO-ra mire lesz elég
nekem Belichick neve bőven elég, hogy ilyen kaotikus védelmet látva is tudjam, mindent el fognak követni, hogy tanuljanak ebből a meccsből, mind a játékosok mind az edzők egyaránt
lehet tegnap a gameplan vagy a D# playcalling volt a rossz, nem tudom, de az biztos, hogy egyénileg sokkal többet tudnak a játékosaink mint amit tegnap mutattak
szerintem ez a keret (védelem) nem rossz és a BYE előtt sem voltak gyengék(elit sem, megvannak a maga korlátai), de mivel te bármit lesöpörsz azzal, hogy "nem elit támadók ellen játszottunk" meg a "támadóink húzták ki a csapatot a szarból" így teljesen feleslegesnek érzem, hogy belemenjünk egy újabb "mi volt előbb a tyúk vagy a tojás" fejtegetésbe
BB ha ez good defense volt....jaj ne már... majd pont a sajtó előtt hordja le a csapatot
ThundersNFL
ZERO_L
Az érveidet nem én söpörtem le ,hanem a Hóksz,méghozzá elég látványosan.
Szerkesztette: kolok1972
Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 9 éve
Nezzetek a jo oldalat.Egy ocska vedelemben senki se fog nagy lovet kapni. 😁
Van egy csomo uj ember. Ki kene probalni oket vegre. Hatha...
több mint 9 éve
Talán abban bízhatunk, hogyha ez a produkció nem ébreszti rá BB-t, Patriciat, hogy komoly változások kellenek a D játékban, akkor semmi. Remélem, hogy komoly fejmosás volt, lesz az öltözőben, videószobában. Ez a 2-2,5 embres passrush vicc, a mögötte lévő zóna pedig... Hogy 8-9 ember ne tudjon lefedni 4-5 támadót...
FunHun
BB ha ez good defense volt....Látni kell, hogy bármit is nyilatkozik BB, azért csak padozott Sheard (16 snap), Long is csak 3. volt. Rowe kikerlüt, Coleman be. Szerintem látja az öreg, hogy ez nem kóser és keveri a kártyákat. Egyáltalán nem lepődnék meg, ha Mingo és Jones is komolyabban kipróbálásra kerülne a következő meccseken.
ThundersNFL
Sportban nincs ha. Ezt így nem lehet nézni, mert mi lett volna, ha nincs fumble, mi lett volna ha Ryan néha focistának néz ki, ha sikerül egy-két játék tőlünk, amiből puntok lettek, stb. Azt a helyzetet kell kezelni, ami éppen van. (Hozzáteszem egy ilyen helyzet miatt kaptunk ki. Mert 2 yardról sztem be tudtuk volna tolni a lasztit, de BB tegnap nem merte rábízni a D-re az utolsó percet.)Még egyszer emlékeztetnék mindenkit, hogy az NFC egyik élcsapata ellen egy totál homály sec-kel, 2 TO-val kb 30 centire voltunk az X-től.Ez azért így nem teljesen igaz, mert az első drive-ban elejtette a labdát Kearse, a védő - Ryan - már képtelen volt beavatkozni, a negyedik negyed elején pedig Prosise bevitte a TD-t, amit nem adtak meg (ott nekünk kedveztek a zebrák) és rámentek egy kétpontosra (még most sem értem minek, mert ha berúgják, akkor nekünk kell kétpontos még TD esetén is), amivel vesztettek még egy pontot. Ezeket számítva legalább olyan 9 pont benne maradt a meccsben, ami nem a Pats D-en múlt. De 31 kapott pont is nagyon sok, nem szoktunk ennyit kapni + a nagyobb baj az volt, ahogy pillanatok alatt átjöttek a pályán. Mint 2011-12-ben meg 13-ban Talib érkezéséig.
Ez nem dicséret, csak a tények miatt.
(Én egyébként "örülök" az intnek. Nem szeretem az ilyen felesleges nyomást.)
zinedine5
Burkus
