New Orleans Saints
46 feliratkozó
több mint 8 éve
nem akarok itt off-olni, de passrushunk az csak az egy szem Flowersből áll (azért Ealy nem életbiztosítás), minőségi LB-nk konkrétan nincs (szerintem az egy szem HT is kevés egy teljes szezonra), szóval lenne hova ellőni azt az első körösünket...Most ugye arról a Patsről beszélünk aki bajnok lett és a liga egyik legjobb védelme volt náluk? (Amibe jött a legjobb FA CB meg ingyen egy Ealy.)ezt a kérdést fel lehet tenni a Saints oldaláról is, most egy O# key playert 1az1ben becserélnek egy kezdő védőre (pénzügyileg +3 év előnnyel Cooksal szemben)Akkor ez jó kis biznisz volt. Mind a két szurkolótábor elégedetlen a cserével.Tudnám, hogy ti mi a jó istennel vagytok elégedetlenek.
HanSolo
A liga legjobb csapatába viszonylag olcsón odakerült egy zseniális mélységi elkapó.
Tulajdonképpen levédekezhetetlen lett az offense-etek. Mi kellene még, játék nélkül a bajnoki cím? Vagy ingyen Cooks és mellé még ajándékba egy első körös pick?
Bazzani
Brees meg szintén bárkiből sztárt csinál, a védelmet meg már ideje volna talentekkel telepakolni, drafttól függően simán lehet ez még egy win-win a mostani meh-meh helyett
(egyébként marha sokra mentünk 2008 elején a "tulajdonképpen levédekezhetetlen" offensünkkel)
ZERO_L
Tetszik nem tetszik ez a csapat ettől csak jobb lett.
Bazzani
amíg ezeket a posztokat nem rendezzük, én személy szerint nem tudok Cooksnak maradéktalanul örülni, ahogy tomi-tomi írta a mi O#ünkbe akkora upgradet nem jelent mint mondjuk ha Philybe ment volna

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 8 éve
BB úgy van vele, hogy erősíti az offense-t Brady-nek amíg bírja, a védelmet meg ketten megoldják Patriciaval.ezt a kérdést fel lehet tenni a Saints oldaláról is, most egy O# key playert 1az1ben becserélnek egy kezdő védőre (pénzügyileg +3 év előnnyel Cooksal szemben)Akkor ez jó kis biznisz volt. Mind a két szurkolótábor elégedetlen a cserével.Tudnám, hogy ti mi a jó istennel vagytok elégedetlenek.
HanSolo
A liga legjobb csapatába viszonylag olcsón odakerült egy zseniális mélységi elkapó.
Tulajdonképpen levédekezhetetlen lett az offense-etek. Mi kellene még, játék nélkül a bajnoki cím? Vagy ingyen Cooks és mellé még ajándékba egy első körös pick?
Bazzani
Brees meg szintén bárkiből sztárt csinál, a védelmet meg már ideje volna talentekkel telepakolni, drafttól függően simán lehet ez még egy win-win a mostani meh-meh helyett
(egyébként marha sokra mentünk 2008 elején a "tulajdonképpen levédekezhetetlen" offensünkkel)
ZERO_L
több mint 8 éve
Most ugye arról a Patsről beszélünk aki bajnok lett és a liga egyik legjobb védelme volt náluk? (Amibe jött a legjobb FA CB meg ingyen egy Ealy.)ezt a kérdést fel lehet tenni a Saints oldaláról is, most egy O# key playert 1az1ben becserélnek egy kezdő védőre (pénzügyileg +3 év előnnyel Cooksal szemben)Akkor ez jó kis biznisz volt. Mind a két szurkolótábor elégedetlen a cserével.Tudnám, hogy ti mi a jó istennel vagytok elégedetlenek.
HanSolo
A liga legjobb csapatába viszonylag olcsón odakerült egy zseniális mélységi elkapó.
Tulajdonképpen levédekezhetetlen lett az offense-etek. Mi kellene még, játék nélkül a bajnoki cím? Vagy ingyen Cooks és mellé még ajándékba egy első körös pick?
Bazzani
Brees meg szintén bárkiből sztárt csinál, a védelmet meg már ideje volna talentekkel telepakolni, drafttól függően simán lehet ez még egy win-win a mostani meh-meh helyett
(egyébként marha sokra mentünk 2008 elején a "tulajdonképpen levédekezhetetlen" offensünkkel)
ZERO_L
Tetszik nem tetszik ez a csapat ettől csak jobb lett.
több mint 8 éve
ezt a kérdést fel lehet tenni a Saints oldaláról is, most egy O# key playert 1az1ben becserélnek egy kezdő védőre (pénzügyileg +3 év előnnyel Cooksal szemben)Akkor ez jó kis biznisz volt. Mind a két szurkolótábor elégedetlen a cserével.Tudnám, hogy ti mi a jó istennel vagytok elégedetlenek.
HanSolo
A liga legjobb csapatába viszonylag olcsón odakerült egy zseniális mélységi elkapó.
Tulajdonképpen levédekezhetetlen lett az offense-etek. Mi kellene még, játék nélkül a bajnoki cím? Vagy ingyen Cooks és mellé még ajándékba egy első körös pick?
Bazzani
Brees meg szintén bárkiből sztárt csinál, a védelmet meg már ideje volna talentekkel telepakolni, drafttól függően simán lehet ez még egy win-win a mostani meh-meh helyett
(egyébként marha sokra mentünk 2008 elején a "tulajdonképpen levédekezhetetlen" offensünkkel)

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 8 éve
Nem volt akkora nyomás hogy elcseréljük. Cooks jó gyerek, nem a faszfej OBD-stílus, csak szeretett volna több labdát kapni. Nem bomlaszt öltözött, sőt, népszerű a csapattársak között.Alapvetően igazad van.Akkor ez jó kis biznisz volt. Mind a két szurkolótábor elégedetlen a cserével.Tudnám, hogy ti mi a jó istennel vagytok elégedetlenek.
HanSolo
A liga legjobb csapatába viszonylag olcsón odakerült egy zseniális mélységi elkapó.
Tulajdonképpen levédekezhetetlen lett az offense-etek. Mi kellene még, játék nélkül a bajnoki cím? Vagy ingyen Cooks és mellé még ajándékba egy első körös pick?
Bazzani
Szerintem a Pats-nek annyira nem volt létszükséglet Cooks megszerzése. A Saints viszont szabadulni akart tőle, és ezt balga módon eléggé egyértelművé is tette. Ezért a viszonylag alacsony ár, az eladó volt inkább nyomás alatt.
Mellesleg érthető SP döntése. Ha zsinórban játszod a 45-45 pontos meccseket és Brees az irányítód, akkor a támadó oldali veszteség pontban nem lesz akkora, mint amennyit védő oldalon nyer(het)sz az erősödéssel.
tomi-tomi
Igen, már a pletykák színre lépésekor írtam, hogy ha a védelembe megy az ellenérték, akkor hasznos lehet számunkra, mert az O-ből az évek során elment Reggie Bush, Jimmy Graham, Sproles, Stills, stb és még mindig produkált az O.
De 1/30 az lófasz. Főleg a mi pedigrénkkel, mi itt Anthonyt meg P-Robot draftoltunk korábban.
Cooks egy biztos pont a támadóoldalon. Vagy egy biztos pontot kellett volna érte szerezni a védelembe vagy egy komolyabb picket, ami nagyobb eséllyel válik be.
Szerkesztette: atapapa
több mint 8 éve
Alapvetően igazad van.Akkor ez jó kis biznisz volt. Mind a két szurkolótábor elégedetlen a cserével.Tudnám, hogy ti mi a jó istennel vagytok elégedetlenek.
HanSolo
A liga legjobb csapatába viszonylag olcsón odakerült egy zseniális mélységi elkapó.
Tulajdonképpen levédekezhetetlen lett az offense-etek. Mi kellene még, játék nélkül a bajnoki cím? Vagy ingyen Cooks és mellé még ajándékba egy első körös pick?
Bazzani
Szerintem a Pats-nek annyira nem volt létszükséglet Cooks megszerzése. A Saints viszont szabadulni akart tőle, és ezt balga módon eléggé egyértelművé is tette. Ezért a viszonylag alacsony ár, az eladó volt inkább nyomás alatt.
Mellesleg érthető SP döntése. Ha zsinórban játszod a 45-45 pontos meccseket és Brees az irányítód, akkor a támadó oldali veszteség pontban nem lesz akkora, mint amennyit védő oldalon nyer(het)sz az erősödéssel.
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 8 éve
Hidegen hagy igaz volt-e az 1/18.Most hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem értek veled egyet, de próbálom a jó oldalát nézni a dolgoknak. Nyilván nehéz.
Ha a nettó 1/30 a legjobb amit kapunk érte, akkor nem cserélem el.
Tudsz bármelyik drafton olyan elkapót húzni aki rögtön es biztosan hozza az 1000 yardot? Még 2 évig tűrhető pénzért?
Én a hisztije miatt támogattam hogy cseréljük, de nem minden áron.
Nekünk nem a lutri kell a drafton hanem betonbiztos megoldások Brees maradék éveire.
Úgy építettünk bajnokcsapatot, hogy pickkel megszereztük Vilmat meg Shockey-t.
Most ilyen cserével építünk újabb bajnokcsapatot.... Bostonban.
atapapa

több mint 8 éve
Akkor ez jó kis biznisz volt. Mind a két szurkolótábor elégedetlen a cserével.Tudnám, hogy ti mi a jó istennel vagytok elégedetlenek.
HanSolo
A liga legjobb csapatába viszonylag olcsón odakerült egy zseniális mélységi elkapó.
Tulajdonképpen levédekezhetetlen lett az offense-etek. Mi kellene még, játék nélkül a bajnoki cím? Vagy ingyen Cooks és mellé még ajándékba egy első körös pick?
több mint 8 éve
Hidegen hagy igaz volt-e az 1/18.Ha a nettó 1/30 a legjobb amit kapunk érte, akkor nem cserélem el.
Tudsz bármelyik drafton olyan elkapót húzni aki rögtön es biztosan hozza az 1000 yardot? Még 2 évig tűrhető pénzért?
Én a hisztije miatt támogattam hogy cseréljük, de nem minden áron.
Nekünk nem a lutri kell a drafton hanem betonbiztos megoldások Brees maradék éveire.
Úgy építettünk bajnokcsapatot, hogy pickkel megszereztük Vilmat meg Shockey-t.
Most ilyen cserével építünk újabb bajnokcsapatot.... Bostonban.
több mint 8 éve
Igazad lehet...valószínű csak ködösítés volt :/ Ez mondjuk beárazza Cooks-t rendesen. Meglátjuk, hogy csak system WR volt, vagy több is van benne. Lépjünk tovább és nyomjunk egy D# heavy draftot 😉Pont azt nézegettem, hogy esetleg kivel lehetne feltradalni a két első körös pickünkkel, jó lenne nem a második (harmadik?) legjobb pass rushert elhozni, hanem a legjobbat. Nyilván ez elmélet, de így nézve lehet ez még egy értékes pick...
clbass

több mint 8 éve
Igazad lehet...valószínű csak ködösítés volt :/ Ez mondjuk beárazza Cooks-t rendesen. Meglátjuk, hogy csak system WR volt, vagy több is van benne. Lépjünk tovább és nyomjunk egy D# heavy draftot 😉Ezeknek elment az eszük! Titans 1/18-a elutasítva erre ezt meg elfogadják 😮 Komolyan egy 1/32 után a harmadik végi körért még vissza kellett adnunk a 4-et, ami gyakorlatilag csak tizen x pick előremozgás? Ez kabaré....Korántsem biztos hogy volt Titans ajánlat... Több helyen olvasom, hogy Cooks ügynöke szivárogtatott.
clbass
Gyurma Pappa
több mint 8 éve
Ezeknek elment az eszük! Titans 1/18-a elutasítva erre ezt meg elfogadják 😮 Komolyan egy 1/32 után a harmadik végi körért még vissza kellett adnunk a 4-et, ami gyakorlatilag csak tizen x pick előremozgás? Ez kabaré....Korántsem biztos hogy volt Titans ajánlat... Több helyen olvasom, hogy Cooks ügynöke szivárogtatott.
clbass

több mint 8 éve
Ezeknek elment az eszük! Titans 1/18-a elutasítva erre ezt meg elfogadják 😮 Komolyan egy 1/32 után a harmadik végi körért még vissza kellett adnunk a 4-et, ami gyakorlatilag csak tizen x pick előremozgás? Ez kabaré....
több mint 8 éve
Na most kell kirúgni a GM-t.Ilyen nem létezik.
atapapa
Minden kibaszott csapat azon dolgozik, hogy ők minél erősebbek legyenek. Ennyiért ingyen volt Cooks.
Pats a bajnok zárjuk le a szezont és kezdjük a 2018ast.
több mint 8 éve
Elvileg cooks-ról pedig a mai napon döntenek paytonék. A döntés
plusz 1/32 és 3/103
mínusz Cooks és 4/118
Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 8 éve
Nekem tetszik ez a deal, Klein hozhat elég tapasztalatot, látásmódot, ami hiányzik most a csapatból. Anthonynak tanulnia kell, és most van előtte olyan, aki már játszott elit D-ben a posztján (Ellerbetől nem biztos hogy eleget tud tanulni, meg ő egy kicsit más szerepben is játszik, mint Anthonynak kéne). Tudom, hogy Klein nem egy Kíkli, de szerintem ha stabil, "solid" kezdő szintet hozni tudja 16 meccsen át, már lényegesen beljebb vagyunk.Hát, én Vilma óta úgy érzem hogy folyton masszírozzuk a szart ezen a poszton életképes megoldás helyett. Nem bánnám az embert, de nem ennyiért.
Gyurma Pappa
Szerkesztette: atapapa
több mint 8 éve
Plusz úgy néz ki, van egy korrekt speedsterünk is Ginn személyében (Cooks ezáltal tuti megy), nem is kell nála jobb erre a posztra szvsz. Az meg pláne, hogy returnerként sem utolsó. Szenzációs ez az off eddig, Fairley, Klein, Warford plusz vmi/vki Cooksért...
Szerkesztette: PEEtör
több mint 8 éve
Nekem tetszik ez a deal, Klein hozhat elég tapasztalatot, látásmódot, ami hiányzik most a csapatból. Anthonynak tanulnia kell, és most van előtte olyan, aki már játszott elit D-ben a posztján (Ellerbetől nem biztos hogy eleget tud tanulni, meg ő egy kicsit más szerepben is játszik, mint Anthonynak kéne). Tudom, hogy Klein nem egy Kíkli, de szerintem ha stabil, "solid" kezdő szintet hozni tudja 16 meccsen át, már lényegesen beljebb vagyunk.Klein 3 év 15 miló, a többi szerződésről egyelőre nincs infó.Na ezt sokallom egy kicsit, minden egyéb igazolás nagyon jól hangzik.
kapitnono
Anthonyval vajon mi a terv?
atapapa
Warford és Fairley meg jó igazolások, meg is lepődtem hogy nem valami agyament igazolás jött, hanem tényleg fontos posztra igazoltunk, minőséget.

több mint 8 éve
Én most még mindig jobban örülnék, ha tietek lett volna ennyi pénzért Gilmore és nálunk marad Butler 😊 Szerintem sokkal nagyobb köztük a különbség, de remélem, igazad lesz

több mint 8 éve
Klein 3 év 15 miló, a többi szerződésről egyelőre nincs infó.Na ezt sokallom egy kicsit, minden egyéb igazolás nagyon jól hangzik.
kapitnono
Anthonyval vajon mi a terv?
