New York Giants

50 feliratkozó

több mint 9 éve
gyurczi New York Giants 2 602 — Giants fan
Most tettük fel a legtöbb pontot, a papíron eddigi legerősebb D ellen. Fejben senki nem volt a topon. Onnan jön a sok flag, meg az egyéni hiba. Kellett Eli is a zakóhoz, most volt a leggyengébb. Akkora homályokat dobott, csoda a csak két int. Remélem jókor jött a pofon. Megint nem tetszett OBJ viselkedése, függetlenül attól, hogy nagyot játszott, eszméletlen elkapásai voltak. Ezeket az érzelmeket az edződnek kezelniük kellene. Richburgh wtf! Adams is. Ez mind a coach stuff felelőssége. Mindegy a 2-1-et előzetesen aláírtam volna. A következő három hétben el is dől szerintem a szezon.

Nolite iudicare, ut non iudacemini. Ne ítélj, hogy ne ítéltess!
több mint 9 éve
Szesze New York Giants 21 870 — Giants fan
Én relatíve optimistán várom a meccset, sokkal nagyobb a nyomás a Skins-en, akik ha vesztenek kis túlzással már bukták is a szezont, hazai pályán vagyunk, jók is szoktunk ellenük lenni, két szoros és fontos győzelem után vagyunk, ezek mind önbizalmat kell hogy adjanak.
A védelemben sztem mindenképpen bízhatunk, nagyon stabilak voltak eddig és ezek nem kifutott meccsek voltak, hisz igazán kifutott nagy játékok, labdaszerzések, sack-ek még nem is igazán jöttek tőlük, egyszerűen tényleg csak baromi stabilak voltak, ha nem lesz sérülés itt akkor bennük még az eddigiekhez képest is nagyobb potenciál van.
Az offense sztem most is döcögni fog, én tulajdonképpen egész évben ezt várom/vártam tőlük. Ettől még eddig amikor kellett megcsinálták ami a győzelemhez elég volt, nyilván jó lenne ennél többet mutatni, de én tulképp elégedett voltam/vagyok velük is eddig.
Én egyébként úgy gondolom, h Beckham >> Normann és sztem ezt ma be is fogja bizonyítani, de ez nem számít annyira döntő tényezőnek a meccsen, e nélkül is nyerhetünk, ha minden jól megy.
A múlt héten -3 TO-val nyertünk, ez egyrészt baromi nagy szó, másrészt nyilván nem vszínű, h még 1x előfordulna, úgyh jó lenne plusszos TO mutatóval zárni, az szinte garantált győzelmet hozna.
több mint 9 éve
Törölt felhasználó
OBJ a Saints ellen csinált egy vakoldali szerelést Vaccaron, ezért 36.000 dollárra büntették, a nagyobbik baj, hogy a következő szabályszegése már eltiltással járna.
több mint 9 éve
Awesome88 New York Giants 1 236
Védelmi részről szerintem az lesz a kulcs, hogy egyrészt hozzuk azt a teljesítményt, amit előző héten a Saints ellen, másrészt pedig mostmár szükség lenne arra, hogy Vernon és JPP oda is érjenek az irányítóhoz. Futni nem fog a Skins (amúgy sem erőltetik, mi meg top4 vagyunk futás ellen), így kell a jó secondary munka, és az, hogy Cousins-nak ne legyen sok ideje passzolni. Félek, most nem lesz képes csak a D meccsben tartani, főleg ha felszívják magukat, mert azért eddig sok múlt Kirk kapitány hibáin. Ha végre beindul a sack gyártás, és mellé még 1-2 INT-et / fumble-t is szerzünk, akkor nem lehet gond.

Támadórészről remélem sikerült javítani az előző meccs fumble hibáit, és most hogy nem lesz Jennings (vagy csak limitáltan), komolyabban ráfekszünk a passzjátékra, Vereen-el a fedélzeten. OBJ nem kezdett nagy formában, és könnyen lehet, hogy ezt Norman ki is használja. De felőlem nyugodtan leolthajta Backhem-et, ha mellette Cruz és Shepard 100+ yard felett és fejenként 2-3 TD-vel zár. Erre bőven lehet esély, mert bár Norman hozza az elvártakat, a túloldalán Breeland-et eddig aki arra járt szénné égette. Futás ellen az utolsók között vannak, amiből szépen profitálhatunk egy-egy váratlan v. késleltetett futójátékkal. Erre Vereen is tökéletes lehet, de remélem Darkwa is megvillantja végre miért maradt roster-en.

Ha már itt tartunk én Perkins-t is megnézném 1-2 play-re, persze csak akkor ha Jennings nem lesz, és kap egy ragasztós kesztyűt, hogy el ne hagyja a lasztit. 😊

Összességében nagyon nehéz meccset várok, amiben így előzetesen jobban benne van a vereség, mint az első két héten. Ki tudja, lehet pont ezért lesz ez az eddigi legsimább győzelmünk (szép álom tudom). Mindenesetre bízom a védelemben, és abban, hogy végre kijön a lépés az O-nak is.
több mint 9 éve
nagir New York Giants Michigan Wolverines 8 519 — Bla, bla, bla
Pozitív turnoverrel biztos a siker, különben, baj lehet.

ETO, A.C. Milan, Winnipeg Jets, Liverpool F.C., SF Giants, Chicago Bulls, Vale 46, MvG, Senna, Lance Armstrong, Stephen Hendry, Mike Tyson, Boris Becker, Tiger Woods, Jan-Ove Waldner FAN!!!
több mint 9 éve
Gerixx New York Giants 332
Elso meccsem a szezonban.Kivalo seat,football idő ,rivalry game.Go Giants!
több mint 9 éve
Asbee New York Giants California Golden Bears 6 771 — OL- és Afrika szakértő
Amitől félek kicsit, hogy az elmúlt időszakban ezeket a meccseket rendre elszúrtuk, bár az első két hétben jól oldottuk meg a végjátékot. Ha egy csapat 0-3-mal állt akkor csak a 12%-a jutott rájátszásba, 3-0-nál ez 76%. Persze ezzel úgy vagyok, hogy 2011-ben a 10. héttől egymás után 4 vereségünk is volt, mégis tudjuk mi lett a vége... Cousins-nak sem megy a pozitív mérlegű csapatok ellen, bár két hét után a mérleg talán nem annyira releváns. Az viszont biztos, hogy legalább 50% esélyünk van a győzelemre, de kicsit félek. Majdnem az életben maradásért fog játszani a Washington és előfordulhat, hogy az elején ők pörögnek majd jobban, nem lenne jó bealudni. Offense oldalon a labdára kell vigyázni, a defense-nél a nagy játékokat kell elkerülni. Szvsz ez az egyik kulcs, illetve az, hogy Beckham ne foglalkozzon Normannel. Nagy próba lesz ez neki, hogy mennyit tudott mentálisan fejlődni, bár a nyilatkozatok alapján inkább Norman az aki még mindig nagy ügyet csinál az egészből. Azért nem bánnám ha a többi cornerbacket foglalkoztatnánk inkább. Remélem nálunk Jenkins tartja a formáját és továbbra sem engedélyez majd big playeket.

Magyar Giants Blog a Facebookon és a Twitteren is! 2018-as FA TRACKER
több mint 9 éve
Törölt felhasználó
Rashad Jennings óvatosságból csak limitáltan készült a héten, de a reggeli hírek alapján nem játszhat. Veeren és Darkwa bizonyíthat így, nekem a nagy a bizalmam feléjük.
több mint 9 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 841 — Lucas Scott
Btw holnap meccsnézés?
Asbee
nekem most nem jó sajnos.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 9 éve
yooker New York Giants 7 484 — Expect the Best !
Nem biztos hogy ez jó, mert ez akár azt is előrevetítheti, hogy Darian Thompson több hétre kidőlt
Asbee
Sajnos Thompson eléggé sérülékenynek tűnik...a Saints ellen egy korábbi playnél is ápolták!
több mint 9 éve
yooker New York Giants 7 484 — Expect the Best !
Andrew Adams a fedélzeten 😄
Vobox
Na megjött az eszük végre! 😀
több mint 9 éve
Asbee New York Giants California Golden Bears 6 771 — OL- és Afrika szakértő
Btw holnap meccsnézés?

Magyar Giants Blog a Facebookon és a Twitteren is! 2018-as FA TRACKER
több mint 9 éve
Taz New York Giants 350
Vki volt kinn a Magyarország - Lengyelország meccsen ? 😀 Jó pár Giants mezt és sapkát láttam 😀
több mint 9 éve
Asbee New York Giants California Golden Bears 6 771 — OL- és Afrika szakértő
Nem biztos hogy ez jó, mert ez akár azt is előrevetítheti, hogy Darian Thompson több hétre kidőlt

Magyar Giants Blog a Facebookon és a Twitteren is! 2018-as FA TRACKER
több mint 9 éve
Vobox New York Giants 659
Andrew Adams a fedélzeten 😄
több mint 9 éve
yooker New York Giants 7 484 — Expect the Best !
Newhouse, Thompson és Robert Thomas már biztosan nem játszanak vasárnap, cserébe én egyre jobban várom a dolgot 😊 sok match-up nem kedvez nekünk (a TE párosuktól eléggé tartok), de az első két meccs formái alapján simán nyerhetünk, viszont még hazai pályán is óriási trap game egy ilyen csoportrangadó. ha nyerünk mi 3-0, ők 0-3, ez gyakorlatilag hat meccses előny a címvédővel szemben és sokkal nyugodtabban mehetnénk a következő két idegenbeli primetime meccsre (@Vikings, @Packers).

az OBJ-Norman párharc egy dolog, mert Breeland mellett Cruz és Shepard is nagy napot csinálhat, ami számomra a legérdekesebb, hogy Kerrigant mennyire fogja tudni megfogni Bobby Hart - az edzésriportok szerint ő lehet a kezdő, nem Beatty.
kristof
szenvedős lesz az szinte biztos!
valszeg az O sem most fog teljesen pöccre összeállni , sokat fogunk rajtuk bosszankodni de
az minimum lenne hogy a labdára jobban vigyázzunk mert újabb negatív TO mutatóval nem fogunk nyerni..Ha ez összejönne a D lehozhatja már a többit nekünk
rohadt fontos meccs , ha meglenne lehetne egy kicsit lazítani , ha bukjuk akkor maradunk 4-en versenyben
több mint 9 éve
Törölt felhasználó
Newhouse, Thompson és Robert Thomas már biztosan nem játszanak vasárnap, cserébe én egyre jobban várom a dolgot 😊 sok match-up nem kedvez nekünk (a TE párosuktól eléggé tartok), de az első két meccs formái alapján simán nyerhetünk, viszont még hazai pályán is óriási trap game egy ilyen csoportrangadó. ha nyerünk mi 3-0, ők 0-3, ez gyakorlatilag hat meccses előny a címvédővel szemben és sokkal nyugodtabban mehetnénk a következő két idegenbeli primetime meccsre (@Vikings, @Packers).

az OBJ-Norman párharc egy dolog, mert Breeland mellett Cruz és Shepard is nagy napot csinálhat, ami számomra a legérdekesebb, hogy Kerrigant mennyire fogja tudni megfogni Bobby Hart - az edzésriportok szerint ő lehet a kezdő, nem Beatty.
több mint 9 éve
yooker New York Giants 7 484 — Expect the Best !
A pályára nem nagyon kerülne Adams, így azért felesleges össze-vissza mozgolódni. + Thompson nem a fél idényre dőlt ki. Hall az előszezonban mint safety edzett, neki alapból hibrid szerepkört szánunk. Rajta kívül ott van még Collins és Berhe, ez így mennyiségileg elegendő egy vagy két meccsre. Azért láthattuk, hogy mikor Berhe volt a pályán akkor sem omlott össze a védelem, szerencsére ez nem akkora kiesés mintha a védőfalból dőlne ki valaki vagy valamelyik kezdő CB.
Asbee
nem is a kezdőbe képzeltem én se , és Hall jó lehet , de azért mégiscsak igazi S ! 😊Remélem Thompson hamar helyre jön de sajnos ez már a második sérülése rövid idő alatt . Egy kicsit törékenynek is néz ki amúgy is , de majd meglátjuk...
Berhe és Collins nagyon jók tényleg de főleg futás ellen így valszeg Hall viszonylag sokat lesz fent és le lesz tesztelve rendesen!
yooker
Hát legutóbb 41 snapnél fenn volt Hall, foglalkoztatjuk azért
Asbee
hopp! ez magasabb szám mint én gondoltam ! az hogy milyen posztra állt fel ezeknél
lehet tudni?

Darian Thompsonnak egy ficam van a lábában, tegnap csak limitáltan edzett ma meg elvileg nem is fog, elképzelhető, hogy egy pár hetet ki kell hagynia. így a Collins - Berhe kezdő páros mögött már tényleg nem maradt safety.
kristof
így aztán pláne adnék esélyt Adamsnek..
több mint 9 éve
yooker New York Giants 7 484 — Expect the Best !
ezt a csoportmeccset pedig még jó lenne lehozni , aztán a következő néhányba már azért beleférne1-2 zakó is

Szerkesztette: yooker
több mint 9 éve
Taz New York Giants 350
Darian Thompsonnak egy ficam van a lábában, tegnap csak limitáltan edzett ma meg elvileg nem is fog, elképzelhető, hogy egy pár hetet ki kell hagynia. így a Collins - Berhe kezdő páros mögött már tényleg nem maradt safety.
kristof
Ez nagyon nem jó hír.... 🤔