New York Giants
50 feliratkozó
1 hónapja
Elég nagy nyomás van most Harbaugh-n, gyakorlatilag messiásként tekint rá mindenki. Gondolom biztosra akar menni az elvárások miatt, ezért akarja a bevált Ravens-es rendszert kialakítani itt is és hozni hozzá az embereket.Nem temetek én senkit, mondtam is, hogy nem vagyok szakember, csak leírtam a laikus véleményemet. Mindenesetre számokat nehéz lenne felhozni mind Bricillo ellen, mind Warhop mellett. Persze tudom, hogy vannak még mások is a kalapban, de elég nehéz kételkedés nélkül fogadni pl azt a hírt, miszerint a 70 éves Pat Flaherty-vel indulnánk neki az újjáépítésnek. De még benne is jobban bíznék, mint Warhopban.Még Warhop nem lett bejelentve, így nem biztos, hogy ő lesz a választott. Nem tudhatjuk azt sem, hogy Harbaugh milyen rendszert akar és abba milyen edzők illenek bele. Az interjúkban is mondták, hogy nincs teljhatalma Harbaugh-nak, hanem együtt döntenek el bizonyos dolgokat a tulajokkal, a GM-el. Gondolom ez a sok változás most azért van, mert egyrészt Harbaugh feltétele volt hogy jöjjön, meg remélhetőleg a tulajok belátták, hogy nagyobb változtatás kell. Elvileg Kevin Abrams kirúgása sem Harbaugh döntése volt. Szóval egyenlőre szerintem meg kellene adni a bizalmat és nem temetni már most az egészet. Azt sem szabad elfelejteni, hogy nem történt tulajdonos váltás, John Mara és Steve Tisch ugyanaz mint eddig. Talán annyi változás van, hogy John betegsége miatt több hatalma/szerepe van Chris-nek.Na most bátorkodtam végignézni emberünk állomásait, és az ő tenure-je alatt a csapatok teljesítményét. Siralomház. 1996-tól kb megszakítás nélkül O fal edző valahol NFLben, és azóta 1 azaz egy pozitív szezont tud felmutatni csapat ahol épp munkálkodott, ez pedig a tavalyi ravens, ráadásul az idei 8-9 kifejezetten impresszívnek számít az elmúlt 30 év negatív szezonjai között. Azért ez ijesztő számomra.Én csak belenéztem szurkolói fórumokra, amelyeken minden holló azért imádkozik, hogy vigyük el tőlük az ipsét 😊 persze Haribo biztos jobban ért hozzá mint a drukkerek, de én egyszerű halandó jelenleg nem látom, hogy ez jó döntés lenne. Ha mégis az lesz, utólag megkövetem, de ha mégsem, akkor már jobban fogom kapiskálni vajon miért teljesített az utóbbi években folyamatosan alul egy jóval többre hivatott rosterrel.
Haba
vanek úr
GJohnny74
Amúgy:
There's a "strong possibility" that Ravens OL coach George Warhop will replace Carmen Bricillo, according to Ian O'Connor.
vanek úr
1 hónapja
Nem temetek én senkit, mondtam is, hogy nem vagyok szakember, csak leírtam a laikus véleményemet. Mindenesetre számokat nehéz lenne felhozni mind Bricillo ellen, mind Warhop mellett. Persze tudom, hogy vannak még mások is a kalapban, de elég nehéz kételkedés nélkül fogadni pl azt a hírt, miszerint a 70 éves Pat Flaherty-vel indulnánk neki az újjáépítésnek. De még benne is jobban bíznék, mint Warhopban.Még Warhop nem lett bejelentve, így nem biztos, hogy ő lesz a választott. Nem tudhatjuk azt sem, hogy Harbaugh milyen rendszert akar és abba milyen edzők illenek bele. Az interjúkban is mondták, hogy nincs teljhatalma Harbaugh-nak, hanem együtt döntenek el bizonyos dolgokat a tulajokkal, a GM-el. Gondolom ez a sok változás most azért van, mert egyrészt Harbaugh feltétele volt hogy jöjjön, meg remélhetőleg a tulajok belátták, hogy nagyobb változtatás kell. Elvileg Kevin Abrams kirúgása sem Harbaugh döntése volt. Szóval egyenlőre szerintem meg kellene adni a bizalmat és nem temetni már most az egészet. Azt sem szabad elfelejteni, hogy nem történt tulajdonos váltás, John Mara és Steve Tisch ugyanaz mint eddig. Talán annyi változás van, hogy John betegsége miatt több hatalma/szerepe van Chris-nek.Na most bátorkodtam végignézni emberünk állomásait, és az ő tenure-je alatt a csapatok teljesítményét. Siralomház. 1996-tól kb megszakítás nélkül O fal edző valahol NFLben, és azóta 1 azaz egy pozitív szezont tud felmutatni csapat ahol épp munkálkodott, ez pedig a tavalyi ravens, ráadásul az idei 8-9 kifejezetten impresszívnek számít az elmúlt 30 év negatív szezonjai között. Azért ez ijesztő számomra.Én csak belenéztem szurkolói fórumokra, amelyeken minden holló azért imádkozik, hogy vigyük el tőlük az ipsét 😊 persze Haribo biztos jobban ért hozzá mint a drukkerek, de én egyszerű halandó jelenleg nem látom, hogy ez jó döntés lenne. Ha mégis az lesz, utólag megkövetem, de ha mégsem, akkor már jobban fogom kapiskálni vajon miért teljesített az utóbbi években folyamatosan alul egy jóval többre hivatott rosterrel.
Haba
vanek úr
GJohnny74
Amúgy:
There's a "strong possibility" that Ravens OL coach George Warhop will replace Carmen Bricillo, according to Ian O'Connor.
Szerkesztette: vanek úr
1 hónapja
Még Warhop nem lett bejelentve, így nem biztos, hogy ő lesz a választott. Nem tudhatjuk azt sem, hogy Harbaugh milyen rendszert akar és abba milyen edzők illenek bele. Az interjúkban is mondták, hogy nincs teljhatalma Harbaugh-nak, hanem együtt döntenek el bizonyos dolgokat a tulajokkal, a GM-el. Gondolom ez a sok változás most azért van, mert egyrészt Harbaugh feltétele volt hogy jöjjön, meg remélhetőleg a tulajok belátták, hogy nagyobb változtatás kell. Elvileg Kevin Abrams kirúgása sem Harbaugh döntése volt. Szóval egyenlőre szerintem meg kellene adni a bizalmat és nem temetni már most az egészet. Azt sem szabad elfelejteni, hogy nem történt tulajdonos váltás, John Mara és Steve Tisch ugyanaz mint eddig. Talán annyi változás van, hogy John betegsége miatt több hatalma/szerepe van Chris-nek.Na most bátorkodtam végignézni emberünk állomásait, és az ő tenure-je alatt a csapatok teljesítményét. Siralomház. 1996-tól kb megszakítás nélkül O fal edző valahol NFLben, és azóta 1 azaz egy pozitív szezont tud felmutatni csapat ahol épp munkálkodott, ez pedig a tavalyi ravens, ráadásul az idei 8-9 kifejezetten impresszívnek számít az elmúlt 30 év negatív szezonjai között. Azért ez ijesztő számomra.Én csak belenéztem szurkolói fórumokra, amelyeken minden holló azért imádkozik, hogy vigyük el tőlük az ipsét 😊 persze Haribo biztos jobban ért hozzá mint a drukkerek, de én egyszerű halandó jelenleg nem látom, hogy ez jó döntés lenne. Ha mégis az lesz, utólag megkövetem, de ha mégsem, akkor már jobban fogom kapiskálni vajon miért teljesített az utóbbi években folyamatosan alul egy jóval többre hivatott rosterrel.
Haba
vanek úr
1 hónapja
Na most bátorkodtam végignézni emberünk állomásait, és az ő tenure-je alatt a csapatok teljesítményét. Siralomház. 1996-tól kb megszakítás nélkül O fal edző valahol NFLben, és azóta 1 azaz egy pozitív szezont tud felmutatni csapat ahol épp munkálkodott, ez pedig a tavalyi ravens, ráadásul az idei 8-9 kifejezetten impresszívnek számít az elmúlt 30 év negatív szezonjai között. Azért ez ijesztő számomra.Én csak belenéztem szurkolói fórumokra, amelyeken minden holló azért imádkozik, hogy vigyük el tőlük az ipsét 😊 persze Haribo biztos jobban ért hozzá mint a drukkerek, de én egyszerű halandó jelenleg nem látom, hogy ez jó döntés lenne. Ha mégis az lesz, utólag megkövetem, de ha mégsem, akkor már jobban fogom kapiskálni vajon miért teljesített az utóbbi években folyamatosan alul egy jóval többre hivatott rosterrel.
Haba
1 hónapja
Na most bátorkodtam végignézni emberünk állomásait, és az ő tenure-je alatt a csapatok teljesítményét. Siralomház. 1996-tól kb megszakítás nélkül O fal edző valahol NFLben, és azóta 1 azaz egy pozitív szezont tud felmutatni csapat ahol épp munkálkodott, ez pedig a tavalyi ravens, ráadásul az idei 8-9 kifejezetten impresszívnek számít az elmúlt 30 év negatív szezonjai között. Azért ez ijesztő számomra.Akkor ez most a pályafutásának a felívelő szakasza. 😎✌️
Haba
Szerkesztette: ozibozi
1 hónapja
Ja és még annyi, hogy az egy pozitív szezon O fala is elsősorban D'Alessandris műve volt, akinek átvette a helyét, miután szerencsétlen meghalt. Hát ha tényleg ez a csóka lesz a fal edző, akkor követni fogjuk a jó öreg Giants hagyományt tovább (baltimoreban még örömünnepet ülnek a szurkolók)
1 hónapja
Na most bátorkodtam végignézni emberünk állomásait, és az ő tenure-je alatt a csapatok teljesítményét. Siralomház. 1996-tól kb megszakítás nélkül O fal edző valahol NFLben, és azóta 1 azaz egy pozitív szezont tud felmutatni csapat ahol épp munkálkodott, ez pedig a tavalyi ravens, ráadásul az idei 8-9 kifejezetten impresszívnek számít az elmúlt 30 év negatív szezonjai között. Azért ez ijesztő számomra.
Szerkesztette: Haba
1 hónapja
Hát ez csak egy vélemény, de sajnos általánosnak tűnik "It's hard to see how Warhop would be an upgrade over the Giants' current offensive line coach, Carmen Bricillo. The team's line made great strides under Bricillo the past two seasons, and it would seem counterproductive not to at least try to retain him."
1 hónapja
Ahol fát vágnak, ott hullik a forgács…
1 hónapja
Bricillo úgy néz ki nem maradNe már, nagy kedvencem és tényleg rohadt jó melót végzett
csebi
1 hónapja
Nehéz lenne megindokolni, főleg ha a kifejezetten rossz munkát végző Warhop váltja (ami 99%).Bricillo úgy néz ki nem maradArra azért kíváncsi volnék miért???
csebi
Haba
Ezért kár volt neki teljhatalmat adni.
1 hónapja
Bricillo úgy néz ki nem marad
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
1 hónapja
1 hónapja
www.facebook.com/share/p/184QZKdVHm/?mibextid=wwXIfrGiants beat
07 Patriots
90 bills
11 packers
11 patriots
90 49ers
86 broncos
Szerkesztette: ozibozi
1 hónapja
Report: New York Giants may request interviews with 20-plus Ravens staffersCsak Orr és Warhop ne legyen köztük! Nekem inkább azok a szakemberek kellenének, akik a draftokat intézték náluk. De gondolom a javát a Ravens is megtartaná inkább. Csak ne az legyen a jelszó, hogy jöjjön a "nemtúljó" is, lényeg hogy holló legyen!
Azért ez komoly. Fél Baltimore át költözik New York-ba. 😁
giantswire.usatoday.com/story/sports/nfl/giants/2026/01/22/new-york-giants-may-request-interviews-20-plus-baltimore-ravens-staffers/88296851007/
GJohnny74
1 hónapja
Igen valószínűleg az van, hogy mivel nagyon régóta ott dolgozik tiszteletből megoldják, hogy onnan menjen nyugdíjba. Csak felveszi a fizut és az új ember végzi a munkát lényegében.lenyegeben felfele bukik, marad a cime, de Haribo sztem abban fog bizni, akit majd o hoz.Kis korrekció.End of an era for Ronnie Barnes: Giants will hire new head athletic trainerCsávó amúgy Mara család nagy barátja, konkrétan Wellington Mara halálos ágyánál is ott volt.
giantswire-eu.usatoday.com/story/sports/nfl/giants/2026/01/22/end-era-ronnie-barnes-new-york-giants-will-hire-head-athletic-trainer/88298438007/
GJohnny74
Ő nem lesz kirugva hanem felfelé bukik majd.?
csebi
Clarification on Ronnie Barnes from the Giants: His role is not changing. Same title. Will still oversee medical services. The only change expected in the training room will be hiring a new head trainer under Barnes https://t.co/fLKHk9moEd
— Dan Duggan (@DDuggan21) January 22, 2026
GJohnny74
ugye allitolag voltak itt felrement diagnozisok, amik aztan hatassal voltak arra, hogy hosszabb ideig voltak serultek a jatekosok (pl Neal).
csebi
1 hónapja
lenyegeben felfele bukik, marad a cime, de Haribo sztem abban fog bizni, akit majd o hoz.Kis korrekció.End of an era for Ronnie Barnes: Giants will hire new head athletic trainerCsávó amúgy Mara család nagy barátja, konkrétan Wellington Mara halálos ágyánál is ott volt.
giantswire-eu.usatoday.com/story/sports/nfl/giants/2026/01/22/end-era-ronnie-barnes-new-york-giants-will-hire-head-athletic-trainer/88298438007/
GJohnny74
Ő nem lesz kirugva hanem felfelé bukik majd.?
csebi
Clarification on Ronnie Barnes from the Giants: His role is not changing. Same title. Will still oversee medical services. The only change expected in the training room will be hiring a new head trainer under Barnes https://t.co/fLKHk9moEd
— Dan Duggan (@DDuggan21) January 22, 2026
GJohnny74
ugye allitolag voltak itt felrement diagnozisok, amik aztan hatassal voltak arra, hogy hosszabb ideig voltak serultek a jatekosok (pl Neal).
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
1 hónapja
Kis korrekció.End of an era for Ronnie Barnes: Giants will hire new head athletic trainerCsávó amúgy Mara család nagy barátja, konkrétan Wellington Mara halálos ágyánál is ott volt.
giantswire-eu.usatoday.com/story/sports/nfl/giants/2026/01/22/end-era-ronnie-barnes-new-york-giants-will-hire-head-athletic-trainer/88298438007/
GJohnny74
Ő nem lesz kirugva hanem felfelé bukik majd.?
csebi
Clarification on Ronnie Barnes from the Giants: His role is not changing. Same title. Will still oversee medical services. The only change expected in the training room will be hiring a new head trainer under Barnes https://t.co/fLKHk9moEd
— Dan Duggan (@DDuggan21) January 22, 2026
1 hónapja
Report: New York Giants may request interviews with 20-plus Ravens staffersAzért ez komoly. Fél Baltimore át költözik New York-ba. 😁
giantswire.usatoday.com/story/sports/nfl/giants/2026/01/22/new-york-giants-may-request-interviews-20-plus-baltimore-ravens-staffers/88296851007/
1 hónapja
Vagy nyugdíjbaEnd of an era for Ronnie Barnes: Giants will hire new head athletic trainerCsávó amúgy Mara család nagy barátja, konkrétan Wellington Mara halálos ágyánál is ott volt.
giantswire-eu.usatoday.com/story/sports/nfl/giants/2026/01/22/end-era-ronnie-barnes-new-york-giants-will-hire-head-athletic-trainer/88298438007/
GJohnny74
Ő nem lesz kirugva hanem felfelé bukik majd.?
csebi
1 hónapja
End of an era for Ronnie Barnes: Giants will hire new head athletic trainerCsávó amúgy Mara család nagy barátja, konkrétan Wellington Mara halálos ágyánál is ott volt.
giantswire-eu.usatoday.com/story/sports/nfl/giants/2026/01/22/end-era-ronnie-barnes-new-york-giants-will-hire-head-athletic-trainer/88298438007/
GJohnny74
Ő nem lesz kirugva hanem felfelé bukik majd.?
Szerkesztette: csebi
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
1 hónapja
Nah vegre!Mar akkor is elorebb lett ez a franchise a Haribo igazolssal basszus ha holnap eluti egy auto 😀
1 hónapja
Ez nagyon kellett, végre át lesz alakítva/szervezve az egész kóceráj az aljától a tetejéig. Most ahogy egyre jobban kiderülnek a dolgok, elég sok minden kellett ahhoz, hogy Harbaugh hozzánk kerüljön. Végre szerencsénk volt. Most már csak bízni kell abban, hogy egy nagyon jó rendszert építenek megfelelő emberekkel, és vissza kerül a csapat a sikerek útjára.
1 hónapja
End of an era for Ronnie Barnes: Giants will hire new head athletic trainergiantswire-eu.usatoday.com/story/sports/nfl/giants/2026/01/22/end-era-ronnie-barnes-new-york-giants-will-hire-head-athletic-trainer/88298438007/
